"... merüljetek bele ezen Óceánba, melynek mélyén a
bölcsesség és szavak gyöngyei rejteznek..."
Bahá'u'lláh
Keresés
Részletes keresés

Kategorie
  Bahá’í
    Bahá’u’lláh
    ‘Abdu’l-Bahá
   A Báb
   Az Igazságosság Egyetemes Háza
   Bahá’í Nemzetközi Közösség (ENSZ iroda)
   Összeállítások
   Ruhi és serdülő könyvek idézetei
   Shoghi Effendi
   Tanmesék gyermekeknek
   Vegyes
 

Az Ayyám-i-Há teve


PDF formatum

Illusztrálta Rex John Irvine
Fordította Maryam Frazer
    Leili (lélí) átvánszorgott a havon és rugdosta a jégdarabokat, amelyek a járdán hevertek. Hanna, a barátnője várta a házuk kapujánál. Minden reggel együtt sétáltak az iskolába.
    - Szia, - mondta Hanna. Egy szép rózsaszín sál és sapka ragyogott a fekete haja és a sötét bőre mellett.
    - Szia, - mondta Leili.
    - Tetszik az új sapkám és a sálam? -
    Leili bólintott - Hanukára kaptad? -
    - Igen. Pénzt is kaptam. És fánkot ettünk vacsorára. -
    - Fánkot vacsorára? -
    - Hát, desszertre. Elhoztad a csere ajándékodat?"

    Leili boldogtalanul bólintott. Ő új volt az iskolában, és mivel nem volt sem keresztény sem zsidó, a tél időszak nehéz volt neki, mert nem vehetett részt a többi gyerek izgatott várakozásában.  Amikor Kaliforniában laktak, Karácsonykor mindig elmentek a nagyszülőkhöz vacsorára. Nagyinak és Tatának volt karácsonyfájuk és mindig adtak ajándékokat Leilinek és az öccsének. Leili szülei bahá'íok voltak és nem ünnepelték otthon a karácsonyt.
    - Tudom, hogy nehéz másnak lenni, - mondta Hanna.
    - Nektek legalább van egy decemberi ünnepetek. A miénk februárban jön, és senkit nem érdekel, hogy én mikor kapok ajándékokat, és hogy mi mikor ünneplünk. Csak azt veszik észre, hogy más vagyok. -
    Az iskolában, a tanár megkérte Karolinát, hogy ossza ki az ajándékokat, amíg ő felolvasta a tanulók nevét. A szoba hátsó részén volt egy kis karácsonyfa, amit a tanulók díszítettek, és a tanár bácsi asztalán volt egy réz és zománcos menóra. Egy héttel ezelőtt, Hanna anyukája tartott egy kis előadást nekik a zsidó ünnepekről és ott hagyta a menórát. Hannán kívül, Józsué volt az egyetlen zsidó gyerek az osztályban.
    Karolina átadta Leilinek az ajándékát és ezt suttogta: - Ezen kívül nem kapsz más ajándékot, ugye? -
    Leili az asztalába tette az ajándékot és ott is hagyta amikor hazament a téli szünetre.

    Az apukája otthon dolgozott és vigyázott Leili öccsére, aki öt éves és csak jövőre fog  iskolába menni. Az anyukája, aki számítógép javítással foglalkozott, keveset volt otthon. Amin, az izlandi sísapkában és kesztyűben, ugrálva jött le a kocsibehajtójukon a skót juhászkutyájukkal, Lassie-vel (Lesszi) együtt.
    Szi és Ám óvatosan lépkedtek a havon. Úgy néztek ki, mintha megbántódtak volna attól a fehér dologtól. Leili átölelte Amint és küszködött Lessievel, aki puszit akart adni. Kuncogva estek el a hóban. Mielőtt a kutya lelkesedése után újra talpra állhattak volna, az apukájuk kijött a garázsból, és gyengéden hógolyókat dobott rájuk. Leili és Amin elbújtak a  hó domb mögé. Ez lett az erődjük, és visszalőttek hógolyókkal. Lassie ide oda futott, és próbálta elkapni a hógolyókat.
    - Feladom - mondta az apjuk nevetve - Kértek forró csokit pehelycukorral? -
    Bent a házban, Leili kivette a csészéket és a kanalakat, amíg Amin felállt egy zsámolyra és figyelte az apukáját, aki kitöltötte a tejet és kimérte a csokoládét. Amin volt a felelős, hogy beletegye a pehelycukrot a forró csokiba, amikor az elkészült.
    - Milyen volt a karácsonyi buli? - kérdezte Fletcher (Flecsör) úr.
    Leili vállat vont.
    -Mit kaptál? -
    Leili megint vállat vont. Azt remélte, hogy az apja nem kérdezi meg. - Leanne (Lien) megkapta az én ajándékomat és tetszett neki. - Leili odaajándékozta az egyik játékbabát, amelyet az apukája készített neki. Fletcher úr tervezett játékokat és ruhát néhány cégnek. Az évek során több bábát is készített Leilinek. A legtöbb baba több kultúrából volt, népi ruhában. A baba, amelyet Leili kiválasztott csere ajándéknak, egy amerikai kislány volt, az 1930-as évekből való kosztümben. Leili szerint, egy kicsit úgy nézett ki mint Bergman (Börgmen) a Casablanca (Kaszablanka) című filmben.
    - Szép baba volt. Meglepő volt számomra, hogy oda akartad adni. -
    - Igen apa, nagyon szerettem azt a babát. Csak valami szépet akartam adni. -
    - Még mindig nem mondtad, hogy mit kaptál. - Fletcher úr kiöntötte a kakaót három nagy csészébe. Amin óvatosan beleejtett egy pehelycukrot mindegyikbe, és megint egyet mindegyikbe. Leili mosolygott rá.
    - Ott hagytam az iskolában. - Fölvette a csészét, és odament a szürke fotelhoz, amely szemben állt a kandallóval a konyhájukban. A tűz táncolt és ropogott. A lángok boldoggá tették Leilit, mert úgy néztek ki, mint az őszi levelek az erős napfényben. - Nem bontottam föl. -
    - Miért nem bontottad föl, Leili? - kérdezte Amin. Neki még mindig az asztalnál kellett innia, és az apja ott ült mellette, hogy ne kelljen egyedül lennie.
    - Történt valami? - kérdezte Fletcher úr
    - Karolina azt mondta, hogy ezen kívül nem kapok több ajándékot. Ezután már nem érdekelt az ajándék. Hanna kapott egy új sálat, sapkát és pénzt Hanukára. -
    - A karácsony lényege nem az ajándékozás, Leili. És Nagyitól és Tatától is kaptál csomagot. -
    -Tudom! - mondta mérgesen - De ha a bahá'íok hisznek Jézusban, akkor miért nem ünnepelhetjük a karácsonyt? Nem igazságos. Mindenki bulizik, mindenki kap ajándékokat, mindenki jól érzi magát, és mi csak itt üldögélünk. Kirekesztve. -
    - De a Télapót majd hoz neked valamit, Leili - biztatta Amin.
    - Nincsen Télapó, Amin. Tudod. - kiabálta Leili, hirtelen elkezdett sírni, mérgelődött és zavarban volt. Elfutott a szobájába és becsapta az ajtót.
    Vacsora után segített az anyukájának elmosogatni az edényeket, amíg az apja elaltatta Amint. Amikor elaludt, leültek a konyhába beszélgetni.
    - Nehéz nem ünnepelni a karácsonyt. - mondta az anyukája. Fletcher úr hozott egy kis kosarat az asztalhoz és kiválogatta a ruhákat, mert új babát akart készíteni. 
    - Nem igazságos. -
    - Leili, ez nem igazság kérdése. Nem érted, hogy miért nem ünnepeljük itthon a karácsonyt? -
    - Nem - Leili kiválogatta a ruhákat az apjával anyaguk szerint. Szerette az éles színeket és a változatos anyagokat, amiket az apja szokott használni.
    - Azért, mert Bahá'u'lláh hozott egy új Intézményt, ami egy új korszakot jelent az emberiségnek. Ezt tudjuk, mert új naptárt is hozott nekünk. Minden Isteni Megnyilvánulás tanítja a követőit egy új módszerre az életükhöz. Egy naptár csupán egy módszer ahhoz, hogy az életünket elrendezzük az éves szellemi időszakok körül.
    - Ayyám-i-Há nem egy szellemi időszak. -
    - Dehogynem - mondta az anya - Ez az időszak a böjt előtt, egy időszak amikor felkészülünk a böjtre és az Újévre.
    - Ezért eszünk annyira sokat - mondta az apja.
    - Apa! - Leili forgatta a szemét.
    Fletcherné kivett egy zacskó pekándiót a kamrából, hozott diótörőt és egy tálat. - Ma is gondoltam rá. El kell kezdenünk a sütést, hogy a gyümölcskenyerünk időben odaérjen Johannához és Tamáshoz. - Johanna és Tamás a család régi barátai, akik most úttörők Chilében. Minden évben csodás dolgokat küldtek az Andokból Leilinek és Aminnak, és Fletcherék mindig küldtek tortát és gyümölcsöt nekik. Leili elkezdte törni a diókat és emlékezett a múlt évekre, amikor ajándékok jöttek a távolból.
    -Tudom hogy Ayyám-i-Há vidám és különleges. De most itt van a karácsony - egy könnycsepp gördült le az arcán.
    Az anyukája felkelt és átölelte. - Tudom, Rózsa, - mondta, Leili régi becenevét használva. - Nekem is nehéz volt gyerekkoromban, és az apukádnak is nehéz volt amikor Bahá'í lett és nem ünnepelhette tovább a karácsonyt. És emlékezz arra, hogy több ünneped is van: Naw Rúz, Rezvan, a Báb születésnapja, Bahá'u'lláh születésnapja. - szünetet tartott - Ebben az évben, Ayyám-i-Há egy kicsit nehezebb lesz, mert kevés embert ismerünk itt, és csak néhány bahá'í család lakik a közelben. De azt hiszem Helén Nagymama eljön.
    Helén Nagymama Fletcherné anyukája volt. Leili nagypapája meghalt a nyáron, és Leili kíváncsi volt akkor, tud-e egyedül élni majd a nagymamája. Nagymama egy kis városban lakott Kaliforniában, egész életében ott lakott, és ezért nem akart elköltözni velük, amikor ők nyugat New Yorkba költöztek az anyja foglalkozása miatt.
    - Tényleg? -
    -Azt mondta, hogy jön. Szóval most el kell kezdenünk tervezni az ünnepet, hogy még különlegesebb legyen.
    - Azt is el kell terveznünk, hogy hogyan győzzük meg Amint arról, hogy a Télapó nem létezik - javasolta Fletcher úr.
    - Karácsony reggele biztos elintézi - mondta Leili.   
    És így is lett. Amin korán felkelt és átkutatta az egész házat a Télapó ajándékai után. Egy pár nappal ezelőtt megérkeztek a csomagok az apukájuk szüleitől. Nagyi kötött egy meleg halász kardigánt Leilinek -- valamit a télnek -- írta a képeslapon. Küldött videó kazettákat -- Key Largót (Ki Lárgó) és Casablancát Leilinek és Az utolsó egyszarvút és Malac a Pácban Aminnak.  Egy doboz Legót is kapott, a már hatalmas gyűjteményéhez.   


    Amikor Leili egy kicsit később felkelt, megtalálta Amint, aki a pince lépcsőjén szomorkodott. Lassie ült mellette és nyalogatta az arcát. Leili megfogta a kezét és felvezette a lépcsőn.
    - A Télapó miért nem hozott nekem semmit, Leili? Jó gyerek voltam.
    Leili dobott egy hasábfát a kandallóba. Leült Aminnal az ölében. Amin lába még nem ért le a földre.  Rugdosta vele a fotelt.
    - A Télapó nem létezik, Amin. -
    - Akkor miért mondják, hogy igen? Miért kérdezik meg mindig, hogy mit fog hozni nekem a Télapó, ha nem létezik? -
    - Nem tudom.  Butaság az egész. - Leili mérges és szomorú volt Amin miatt. Emlékezett rá, hogy ő is csalódott benne amikor kicsi volt. De akkoriban Kaliforniában laktak, sok Bahá'í között és a nagyszülőktől nem messze. Csalódott volt, de nem annyira mint Amin.


    Az anyukájuk bejött egy pár perc múlva, látta őket ülni a fotelon, nézni a tüzet, és játszani Szival és Ámmal akik kegyeskedtek megengedni a gyerekeknek, hogy megsimogassák őket.

   
        - Nem jött a Télapó! - kiabált Amin az anyukájának.
        - Amin! - suttogta Leili.
        - Mondtuk, hogy nem fog jönni, Amin - mondta Fletcherné.
        -Utálom a Télapót. -

    Fletcherné bekapcsolta a kávéfőzőt. - Nem a Télapóval van a baj, Amin. A Télapó az egy mese. Egy képzeletbeli ember. Karácsonykor mindenki úgy tesz mintha a Télapóban hinnének, mert ő az ünnepnek egy vidám része. Ő hozza az ajándékokat. Az ajándékozást jelképezi. -
    Amin nem volt meggyőződve. - Nekem semmit nem adott. -
    - Senki nem mondta, hogy fog, manó - és gyengéden oldalba bökte, mert már jobban nézett ki.
    - Nem, - adta hozzá az anyukája - Ezt te találtad ki, mert részt akartál venni a karácsonyban. Te kaptál ajándékodat Bahá'u'lláh születésnapjára egy pár héttel ezelőtt. -
    - Ha a gyerekek nem jól viselkednek, akkor is kapnak ajándékokat? -
    - Karácsonyra? Hát, valószínűleg, a legtöbb családban. De amikor annyi idős voltam mint Leili, ismertem egy kislányt, akit a szülei azzal büntették meg a rossz jegyeiért, hogy nem kapott semmit karácsonyra. -
    - Fúj! - mondta Leili - Hogy lehetnek ilyen utálatosak? A karácsony nem arról szól. -
    Fletcherné vállat vont és el kezdte sütni a palacsintát. - Gyertek az asztalhoz. -
    Egy kis idő múlva, amikor lejött az apukájuk, már kész volt a reggeli. Fletcher úr javasolta a szánkózást, de se Leili se Amin nem akart kimenni és látni a többi gyerekeket az új szánkójukkal és a kérdéseikkel.
    - Oké, akkor gyümölcskenyeret sütünk - nevetett az anyukájuk.
    -Ez olyasmi mint a Tom Sawyer (Tom Szójör)? - kérdezte Leili, és kivette a keverő tálakat.
    Majdnem készen voltak amikor telefonált Hanna anyukája, hogy jöjjenek el hozzájuk a Hanuka utolsó éjszakára. Ettek krumpli palacsintát és fánkot. Néztek amikor meggyújtották a menórát és hallgatták a Hanuka történetet. Silvermanné (Szilvermenné) adott kis ajándékokat Leilinek és Aminnak: egy haj szalagot Leilinek és egy csomag dinoszauruszt Aminnak.    
    Amikor hazaértek, Amin szomorú volt.
    - Nekünk nincsen Ayyám-i-Hái történetünk. - mondta az anyjának, aki eltette a gyümölcskenyeret.
    - Ha a Télapó hozza a karácsonyi ajándékokat, ki hozza a miénket? - kérdezte Leili.
    - Biztos egy teve - mondta Fletcher úr szárazan.
    - Persze! Gondolj Bahá'u'lláh mennyasszonyára, akinek a stafírungja olyan nagy volt, hogy húsz tevével vitték, - tette hozzá az anya.
    Amin fintorgatta az orrát - A tevék csúnyák -  
    - De szép az arcuk - mondta Leili. Szerette Bahá'u'lláh mennyasszonyának történetét. Az Ayyám-i-Há teve ötlet tetszett neki. Nem volt Télapó, de összeillet a vallása történelmével, és azzal, hogy az keleten kezdődött. És ha mindenki tudja, hogy ez csak játék, akkor jó móka lesz.
    - Kell-e írnom neki levelet? -
    - Nem - Leili feltúrta Amin haját. Amin most kezdett írni tanulni.
    - Kell-e jól viselkednem? -
    - Igen, de nem az ajándékokért. Ayyám-i-Há egy alkalom arra, hogy ajándékozzunk, és jótékonykodjunk és készülődjünk a böjtre. Megajándékozod azokat, akiket szeretsz, csupán azért, mert szereted őket. - hozzátette az anyja.
    A következő hetekben mindannyian készülődtek az
Ayyám-i-Hára. Új év után elküldték a gyümölcskenyeret és a szárított gyümölcsöket. Fletcher úr készített bábákat Johanna és Tamás gyerekeinek, Máriának és Gabriellának. Leili, Amin és az anyukájuk a karácsony utáni engedményes vásárban vettek ajándékokat Nagyinak és Tatának -- krimit Nagyinak és a természetről szóló könyveket Tatának. Azért mert több mint egy éve nem látták őket, Fletcherné azt javasolta, hogy készítsenek albumot nekik.
    Összegyűjtöttek képeket magukról -- Amin először korcsolyázik, a macska reagálása a hótól, az új házuk, Leili táncelőadása. Leili kivágott egy cikket, amit a helyi újság írt az apjáról. Az anyukájuk beletett egy térképet, hogy hová megy dolgozni. Mindannyian leültek az új albummal és mindent beletettek, átnézték az elmúlt évet és készülődtek az újévre.
    Aztán február lett. Valentin napra, Leili készített képeslapokat és elvitte ezeket mindenkinek az osztályba, ahogyan Amerikában szokás. Az apja segített a tervezésükben, csipkével és alufóliával. Ódivatúak lettek. Karolina mondta, hogy talán Leili mégsem annyira furcsa, de Leili alig hallotta, mert mindenki csodálta a finom, csipkés képeslapokat.

Egy pár nap múlva megjött az Ayyám-i-Há. Helén Nagymama megérkezett Kaliforniából, és elmentek érte a repülőtérre Syracuseba (Szirakjuszba). Volt egy kisebb bőröndje és néhány rejtélyes csomagja. Leili felajánlotta a segítségét a csomagokkal, de Helén Nagymama nevetett és monda - Köszönöm, kedvesem.     Majd boldogulok velük. Csak segítek az                         Ayyám-i-Há Tevének.
    Amin nagy szemét meresztve megkérdezte - Hogyhogy tudsz a lánytevéről? - Kutattak a karavánok után, és azt tanulták, hogy nő nemű tevéket használtak. A karavánok éjszaka utaztak, hogy elkerüljék a forró Közép-Keleti napot.
    - A nagymamák mindenről tudnak. - mondta Helén Nagymama bölcsen.

    Ayyám-i-Há naplementekor kezdődött. Leili, Amin, és az apukájuk sétáltak az erdőben a házuk mögött, és kerestek egy ágat, amit a falra felakaszthatnak. Az ágat feltekercselték fehér villanó kis lámpákkal és selyem virágokat akasztottak rá, meg madár képeket a világ különböző helyeiről, papír tevéket, fából készült oroszlánokat és kivágott bálna képet. Ezek a dolgok és képek a Szentírásokból valók emlékeztette őket az apukájuk. Fém és üveg lámpákat is tették rá, és ajándékokat más országokból, főleg Johannától és Tamástól.   
    Felakasztottak egy szalmából font kilenc ágú csillagot az ajtóra és selyem virágokkal díszítették - nőszirom, tulipán, nárcisz, és jácint, mert ezek a tavasz első virágai.

    Utána eljött az idő, hogy segítsenek az anyukájuknak és a nagymamájuknak a vacsora elkészítésében. Azért mert, Ayyám-i-Há egy nagy ünnep, mindig egy különleges vacsorával kezdték, valamivel amit mindenki szeretett, még Amin is, aki egy kicsit finnyás volt. Ebben az évben fajiták (fahiták, mexikói étel) voltak, egy friss ananász és kókuszdió saláta, és csoki torta desszertre.
   
    Vacsora után fel szokták bontani a családi ajándékokat. Amin összegyűjtötte az ajándékokat minden családtagjától és odapakolta őket a kandalló elé. Óvatosan megnyomta és megrázta az élénk színű zacskókat és dobozokat, de nem tudta kitalálni hogy mi van bennük. Helén Nagymama adott egy ajándékot Leilinek és egyet Aminnak.
    -Ennyi?-
    -Amin!- mondta Leili, aki a konyhában díszítette a gyömbéres mézes kekszet. Játékosan megfenyegette a cukormázas zacskóval, amelyet arra használt, hogy díszítse a kekszet. Virág-, teve-, fa, lámpa, és bálna alakúak voltak -- a Szentírásokból -- és keksz emberkék is voltak, sokféle bőr színűek, rendes kis sorokban az asztalon.
    - Semmi baj, - mondta a nagymamájuk. De nem válaszolt Amin kérdésére.
    Vacsora után kávét és teát főztek, felvágták a tortát, és kimérték a fagyit, Amin közben türelmetlenül táncolt az asztal körül. Leili nevetett. Emlékezett arra, hogy egyszer ő is volt olyan izgatott, és emellett tudta, hogy gyengéden játszanak Aminnal, hogy várnia kelljen egy kicsit. Amikor végre eljött az idő, hogy felbontsák az ajándékokat, Leili játszotta a teve szerepét és kiosztotta az ajándékokat.
    Könyvek voltak és ruhák, de ezek nem mindennapi ruhák voltak, hanem olyanok, amiket Fletcher úr tervezett és varrt. Egy csipkés blúz Leilinek és egy cowboy (kauboj) póló Aminnak. Helén Nagymama adott egy-egy mozi posztert a gyerekeknek, egy E.T-set (Í Tí-set) Aminnak és egy Bogart (Bógart) és Bergman Casablancásat Leilinek. Amin próbálta nem mutatni a csalódását. A Nagymamája csak mosolygott és úgy tett, mintha a legjobb ajándékokat hozta volna a világon nekik.
    Másnap reggel, Amin felkeltette Leilit úgy, hogy suttogott a fülébe és megrázta őt.
    - Kelj fel, Leili! Nézd mit találtam!
    - Miért keltél fel olyan korán? - Leili alig látta Amint a sötétben.
    - Pisilni kellett, és volt egy kis harang a fürdőkád függönyön. Arrébb húztam a függönyt és a fürdőkádban volt egy ajándék, és az én nevem volt ráírva.
    Leili nézett rá, és próbált nem haragudni. Amin szeme ragyogott és olyan nagy volt a mosolya, hogy az orrán a szeplői majdnem táncoltak. Megmutatta a sétáló magnót, amit talált.
    - Király, mi? -
    - Igen, Nagyon szép. - Leili nézte a kis Walkmant (Uakment) és a fejhallgatót.
    - Mit gondolsz? Tényleg van egy Ayyám-i-Há teve? - Amin fölmászott az ágyára. - Mit gondolsz? -
    Leili nem tudott mit mondani. - Azt hiszem ez csak egy jó mese, Amin, olyasmi mint a Télapó. Azt játsszuk, hogy van egy Teve, mert jó móka. -
    Amin gondolkodott. - Akkor ki tette az ajándékot a fürdőkádba? -
    - Talán Helén Nagymama? -
    - És a harang? A tevék nem viselnek harangot? -
    Leili nevetett - Igen, de nem akasztják fel a harangját a fürdőkádba.
    - Mit gondolsz? Lesz több ajándék? -
    Megtaláltak egy harangot az ajtón az előszobában, de nem volt ajándék. Aztán, Leilinek jött az az ötlete, hogy nézzék meg kint. A kerítésen volt egy új korcsolya és egy élénk piros csomag mellette. A csomagban volt piros zokni a korcsolyázásra, egy piros sál, egy nyaklánc és fülbevaló.
        - Tyű! Ezek szépek! - mondta Amin
        - Nagymama! - suttogta Leili, mosolyogva. Beletette a fülbevalót a fülébe és a nyakláncot rátette a kardigánjára, amelyet Nagyitól kapott, és kezdte a reggeli sütését.
        Amikor Helén Nagymama lejött, Amin odafutott és átölelte. Nagymama is átölelte Amint és próbált egyensúlyozni.    
        - Hagyd abba, Amin - mondta Leili - Rosszabb vagy a Lessienél. -
        - Aranyosabb is - tette hozzá a nagymama.
        Megköszönték az ajándékokat és Leili elment iskolába. Leili megmutatta Hannának az ékszereket, és Hanna bámulta. Még Karolina is meg volt hatva. - Februárban kapsz ajándékokat? - kérdezte. Mindent tudni akart Leili ünnepeiről.
        Amikor megebédeltek, Leili meghívta Hannát és családját estére.
        - Meg kell kérdeznem az anyukámat. Mit szoktatok csinálni?
        - Amit akarunk. Ma este béreltünk egy filmet és pattogatott kukoricát eszünk.
    - Melyik filmet?
    - E.T. Apa kölcsönözte.
    - Oké
    Az apja segítségével, Leili készített egy kis babát ősi zsidó ruhában Hannának. Fletcherné készített egy rádiót számítógép alkotórészekből Dánielnek és Elinek, Hanna fivéreinek. Hanna már tudott a babákról mert már látta és bámulta Leili babáit. Beszéltek az ünnepről, és arról, hogy mit jelent, és hogy minden családnak lehetett saját módon ünnepelni.
    - Neked is kell böjtölni? - kérdezte Hanna, amikor Fletcherné beszélt róla.
        - Majd ha tizenöt éves leszek - mondta Leili
        - Ez nehéz lehet - mondta Silvermanné - Nekünk csak egy napig kell böjtölnünk, és mindig azt hiszem, hogy éhen fogok halni.
        - Nem könnyű - mondta Fletcher úr - és mire megszokod, már vége is van, és úgy ünnepeljük az újévet, hogy pukkadásig esszük magunkat.
        - Csak néhányan ünneplik úgy - nevetett Leili.

    Ayyám-i-Há minden reggelén alaposan kidolgozott bőr szíjon szép kis bronz harangok jelentek meg különböző helyeken...
...és mindegyik beharangozott egy ajándékot Aminnak vagy Leilinek -- kis játékokat, ékszereket, vagy könyveket.
    Az utolsó napon, Helén Nagymama hazament, mert másnap már böjtölni kellett.
    - Még mindig mérges vagy Télapóra? - kérdezte Leili Amint a vacsorán. Helén Nagymamát elkísérték a repülőtérre Syracuseba, elmentek vásárolni, és aztán egy kinai étteremben vacsoráztak.
    Amin rázta a fejét. - Nem. A teve nagyszerű. -
    - Akkor is, ha pont úgy néz ki mint Helén Nagymama? -
    Mindannyian nevettek. Leili tudta, hogy még mindig nehéz lesz a karácsony, és másnak lenni is nehéz, főleg az iskolában, de úgy gondolta, Amin rendben lesz. És ő is.
Hogy kell elkészíteni egy Ayyám-i-Há Tevét papírból

1. Kezdjél egy nagy négyzet alakú papírral...
vagy inkább keressél egy szép teve képet egy magazinban és inkább azt vágd ki. Sokkal könnyebb lesz neked is, meg nekem is -- a fordító. De ha mégis megpróbálod a képek alapján, jó munkát!
Szerzo: több szerző - Kategoria: Tanmesék gyermekeknek - Oldal: 0 - Fejezet: 0
© Erfán.cz & phpRS