"... merüljetek bele ezen Óceánba, melynek mélyén a
bölcsesség és szavak gyöngyei rejteznek..."
Bahá'u'lláh
Keresés
Részletes keresés

Kategorie
  Bahá’í
    Bahá’u’lláh
    ‘Abdu’l-Bahá
   Az Igazságosság Egyetemes Háza
   Bahá’í Nemzetközi Közösség (ENSZ iroda)
   Összeállítások
   Ruhi és serdülő könyvek idézetei
   Shoghi Effendi
   Tanmesék gyermekeknek
   Vegyes
 

Megválaszolt kérdések


'Abdu'l-Bahá: Megválaszolt kérdések

Tartalomjegyzék

 Előszó az első kiadáshoz

      "Neked adtam a fáradt pillanataimat" – voltak 'Abdu'l-Bahá szavai, miután egyik kérdésemet megválaszolván felállt az asztaltól.
    És ahogyan ez azon a napon történt, úgy folytatódott tovább is; a munkával teli órák között fáradtságát egy új tevékenységgel űzte el; alkalmanként hosszabb ideig beszélhetett, de gyakran már pár perc elteltével elhívták, még ha a téma több időt vett volna is igénybe; és újra napok, sőt akár hetek is elteltek, hogy nem volt alkalma velem foglalkozni. De elég türelmes tudtam lenni, hiszen mindig ott volt előttem a legnagyszerűbb példa - az Ő életének példája.
    A számos akkói[1 lábjegyzeteket lásd az e-könyv végén] látogatásom során, míg 'Abdu'l-Bahá beszélt, perzsául lejegyezték ezeket a válaszokat, nem a publikálás céljából, csak hogy nekem ezek további tanulmányozásra meglegyenek. Ezeknek a válaszoknak először alkalmazkodniuk kellett a tolmács szóbeli fordításához, és később, ahogy egy kis perzsa tudásra tettem szert, az én behatárolt szókincsemhez. Ez magyarázza a példázatok és mondatok ismétlődését, hiszen nem lehetett még egy másik olyan embert találni, akinek oly találó kifejezései lettek volna, mint 'Abdu'l-Bahának. Itt ő nem mint szónok, vagy költő szólal meg, hanem mint tanár, aki alkalmazkodik diákjához.
    E könyv csupán egy bizonyos aspektusát mutatja be a bahá'í hitnek, mely üzenetében egyetemes, és benne a kérdező, fejlettségéhez és szükségleteihez mérten, minden kérdésre választ talál.
    Az esetemben egyszerűsítették a tanításokat, hogy azok megfeleljenek az én kezdetleges ismereteimnek, ezért ezek semmiképpen sem tekinthetők teljesnek vagy kimerítőnek, amint azt esetleg a tartalomjegyzék sugallná, az csupán az érintett témák megjelölésére szerepel itt. Úgy gondolom azonban, hogy ami számomra olyan értékes volt, talán másoknak is hasznos lehet, hiszen, ha a különbözőségeiktől eltekintünk, minden emberben közös az igazság kutatása, és ezért kértem 'Abdu'l-Bahá beleegyezését, hogy közreadhassam ezeket a beszédeket.
    Eredetileg ezek nem voltak rendszerezve, de az olvasó kedvéért most hozzávetőlegesen csoportosítottuk őket. A perzsa szöveghez szorosan ragaszkodtunk, néhányszor még az angol hátrányára is, néhány alkalommal változtatást eszközöltünk a fordításban, de csak akkor, amikor a szó szerinti fordítás túl bonyolultnak és körülményesnek tűnt; és a jelentés világosabbá tételéhez szükséges, beszúrt szavakat  semmilyen módon sem jelöltük, annak elkerülésére, hogy gyakran  technikai vagy magyarázó jelek szakítsák meg a gondolatokat. Az arab és perzsa neveket úgyszintén a legegyszerűbb formájukban írtuk le, anélkül, hogy mereven ragaszkodtunk volna a tudományos módszerekhez, mely csak zavaró lenne az átlagolvasó számára.
LAURA CLIFFORD BARNEY

Első rész: A PRÓFÉTÁKNAK AZ EMBERISÉG FEJLŐDÉSÉRE GYAKOROLT BEFOLYÁSÁRÓL

1
A TERMÉSZETET EGYETLEN EGYETEMES TÖRVÉNY IRÁNYÍTJA

      A természet állapot. Valóság, amely látszólag életből és halálból áll, más szavakkal ez a dolgok egyesülése és szétbomlása.
    Ezen természet tökéletes elrendezettségnek, határozott törvényeknek, teljes rendnek és befejezett tervnek van alárendelve, melytől soha nem fog elválasztatni. Ez valójában oly mértékig így van, hogy ha figyelmesen és éles szemmel szemléled a legkisebb láthatatlan atomtól egészen a létezés világának olyan nagytömegű testéig, mint a nap, avagy más csillagok és ragyogó égitestek, akár elrendezésüket, összetételüket vagy formájukat, akár mozgásukat tekinted is, azt tapasztalod, majd, hogy mindegyik a szervezettség legmagasabb fokán áll és mindegyik egyetlen törvénynek engedelmeskedik, amelytől nem tér el soha.
    De ha magát a Természetet tekinted, azt találod, hogy az sem értelemmel, sem akarattal nem bír. Példának okáért a tűz természete az, hogy égjen; akarat és értelem nélkül ég. A víz természete a folyékonyság; akarat és értelem nélkül folyik. A Nap természete a ragyogás; akarat és értelem nélkül süt. A gőz természete az, hogy felszálljon; akarat és értelem nélkül száll fel. Így azután világos, hogy minden dolgok természeti mozgása kényszerű, és az állatokét, s mindenek fölött az emberekét kivéve, nem létezik akaratlagos mozgás. Az ember képes ellenállni és szembeszállni a Természettel, mivel felfedezi a dolgok összetételét, és ezáltal uralkodik a Természet erői fölött. Az ember által készített összes találmány annak köszönhető, hogy a dolgok összetételét felfedezték. Példának okáért az ember feltalálta a távírót, mely a kelet és nyugat közötti kommunikáció eszköze. Akkor hát nyilvánvaló, hogy az ember uralja a természetet.
    Így tehát, amikor az ilyen szervezettségre, elrendezésre és törvényekre tekintesz, mondhatod-e, hogy mindez a Természet eredménye, noha a Természet sem értelemmel, sem felfogóképességgel nem bír. Ha nem, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez a Természet, melynek se felfogóképessége, se értelme nincsen, a Mindenható Isten hatalmában van, Aki a Természet világának Uralkodója; amit csak kíván, megnyilvánítja a Természet által.
    Az emberi élet a létezés világában megjelent dolgok egyike, és a természet egyik szükségszerűsége. Ebből a nézőpontból tekintve az ember az ág, a természet pedig a gyökér. Akkor az ágban meglévő akarat, értelem és tökéletességek hiányozhatnak-e a gyökérből?
    Azt mondjuk, hogy a Természet a maga mivoltában Isten hatalmában van, Ki is az Örök Mindenható: Ő tartja a természetet pontos szabályok és törvények között és uralkodik felette.2
    
2
ISTEN LÉTEZÉSÉNEK BIZONYSÁGAI ÉS BIZONYÍTÉKAI

      Isten létezésének egyik bizonyítéka és bizonyítása az a tény, hogy az ember nem teremtette meg önmagát: sőt mi több, teremtője és tervezője önmagán kívül áll.
    Bizonyos és vitathatatlan, hogy az ember teremtője nem lehet olyan, mint az ember maga, hiszen egy erőtlen teremtmény nem képes egy másikat teremteni. Az alkotónak, a teremtőnek az összes tökéletesség birtokában kell lennie ahhoz, hogy teremthessen.
    Lehet-e a teremtés tökéletes és a teremtő tökéletlen? Lehet-e egy kép mestermű, míg festője művészetében tökéletlen? Hiszen az az ő műve és alkotása. Azonkívül a kép nem lehet olyan, mint a festő, hiszen úgy a festmény megteremthette volna önmagát. Bármennyire is tökéletes legyen a kép, a festőhöz képest egészen tökéletlen.
    Az esetleges világ a tökéletlenségek forrása: Isten a tökéletesség eredete. Az esetleges világ tökéletlenségei már önmagukban is bizonyságát adják Isten tökéletességének.
    Például, ha ránézel egy emberre, látod, hogy gyenge. Pontosan a teremtmény ezen gyengesége a bizonyítéka az Örökkönvaló Mindenható hatalmának, hiszen ha nem létezne hatalom, a gyengeség sem lenne elképzelhető. Így aztán a teremtmény erőtlensége Isten hatalmának bizonyítéka; hiszen, ha nem létezne hatalom, nem lehetne gyengeség sem. Tehát a gyengeség létezéséből válik egyértelművé, hogy a világon hatalom is van. További, az esetleges világban létezik a szegénység. Mivel a szegénység szemmel látható a világban, szükségképpen léteznie kell a jólétnek is. Az esetleges világban jelen van a tudatlanság; szükségképpen létezik tudás, mivel a tudatlanság is megtaláltatik; hiszen ha nem lenne tudás, akkor tudatlanság sem lehetne. A tudatlanság a tudás nemléte, és ha a lét nem lenne, a nemlét sem lenne felfogható.
    Bizonyos tehát, hogy az egész esetleges világ fölött rend és törvény  uralkodik, melynek soha ellen nem szegülhet. Még az ember is kénytelen alávetni magát a halálnak, alvásnak, és más feltételeknek - azaz, az ember bizonyos mértékig irányított, és szükségképpen az irányítottság ezen állapota szükségszerűen feltételezi egy irányító létezését. Minthogy a függőség a halandó lények egyik jellegzetessége, és ez a függőség lényegi szükségszerűség, ezért kell, hogy legyen egy független lény, akinek a függetlensége lényegi.
    Ugyanígy a beteg ember létéből érthető meg, hogy egészségesnek is kell lenni; hiszen ha nem lenne egészség, a betegség sem lenne bizonyítható.
    Így egyértelművé válik, hogy létezik egy Örökkönvaló Mindenható, Aki minden tökéletesség birtokosa, hiszen mindezen tökéletességek birtoklása nélkül olyan lenne, mint teremtménye.
    Ugyanez áll az egész létező világra. A legparányibb teremtett dolog is egy teremtő létéről tanúskodik. Például ez a kis kenyérdarab bizonyítja, hogy valaki készítette.
    Dicsőség Istennek! A legapróbb dolog legkisebb formai változása is bizonyítéka a teremtő létezésének: akkor lehetséges-e, hogy ezen hatalmas univerzum, mely végtelen, önteremtő legyen, és az anyag és részecskék egymásra hatása által jött volna létre? Mennyire önmagától értetődően téves ez a feltételezés!
    Ezen nyilvánvaló érvek a gyenge lelkeknek szólnak; de ha a belső érzékelés nyitott, százezer világos bizonyság tűnik elő. Így, mikoron is az ember megérzi a benne lakozó lelket, nincs szüksége annak létezését bizonyító érvekre; azoknak azonban, akik megfosztattak a lélek jótéteményétől, szükségük van külsődleges érvek felsorakoztatására.

3
EGY NEVELŐ SZÜKSÉGESSÉGE

      Mikor a létezést tekintjük, azt látjuk, hogy az ember-, állat-, növény- és ásványvilág mindegyikének nevelőre van szüksége.
    Ha a földet nem művelik meg, az haszontalan gyomokat termő vadonná válik; ha azonban eljön a földműves és fölszántja, a föld olyan termést hoz, mely táplálja az élőlényeket. Így azután nyilvánvaló, hogy a termőföldnek szüksége van arra, hogy a gazda megművelje. Gondolj csak a fákra: kertész gondoskodása nélkül gyümölcstelenek lesznek, és gyümölcs nélkül haszontalanok. De ha kertész ápolja őket, ugyanazon meddő fák termővé válnak, és a művelés, trágyázás és beoltás hatására azon fák, amelyeknek gyümölcse keserű volt, édes gyümölcsöket teremnek. Ezek ésszerű bizonyítékok. A mai korban a világ népeinek szüksége van észérvekre.
    Ugyanez áll az állatokra is: figyeld meg, hogy amikor az állatot idomítják, az szelíddé válik, és, hogy az ember is, ha nevelés nélkül marad, állatiassá változik; sőt mi több, amennyiben a természet törvényére hagyják, alantasabbá válik még az állatnál is, míg ha neveltetésben részesül, angyallá lesz. Hiszen az állatok nagy többsége nem falja fel a saját fajtáját, de az emberek Szudánban, Afrika középső területein legyilkolják és megeszik egymást. Gondolkozz hát el azon, hogy a nevelés az, amely az ember hatalma alá hajtja keletet és nyugatot; a nevelés az, amely csodálatos iparágakat teremt; a nevelés az, amely a nagyszerű tudományokat és művészeteket szétterjeszti; a nevelés az, amelynek nyomán napvilágot látnak új felfedezések és létesítmények. Ha nem lenne nevelő, nem léteznének olyan dolgok, mint a jólét, a civilizáció vagy az emberiség. Ha egy embert magára hagynának a vadonban, ahol egyetlen saját fajtájából valót sem látna, akkor kétségkívül egyszerűen elállatiasodna; így aztán világos, hogy szükség van nevelőre.
    De a nevelés háromféle: anyagi, emberi és szellemi. Az anyagi nevelés a test fejlődésével és fejlesztésével foglalkozik a test létszükségletének, anyagi kényelmének és nyugalmának megszerzése által. Ez a nevelés közös az állatoknál és az embernél.
    Az emberi nevelés a civilizációt és fejlődést jelenti - azaz, kormányzást, hivatalnokszervezetet, jótékonysági munkát, kereskedelmet, művészeteket, kézművességet, tudományt, nagyszerű találmányokat, felfedezéseket és intézményhálózatot - azt a  tevékenységet, amely alapvetően megkülönbözteti az embert az állattól.
    Az isteni nevelés Isten Királyságáé: az isteni tökéletességek megszerzéséből áll, és ez a valódi nevelés; mivel az ember ezen állapotban az isteni áldások gyűjtőpontjává válik, a "teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra"3 szavak megtestesítőjévé. Ez az emberiség világának a célja.
    Ezért aztán olyan nevelőre van szükségünk, aki egyszerre anyagi, emberi és szellemi nevelő, és akinek a hatalma mindhárom szinten átütő erejű.
Így ,ha valaki azt mondaná, hogy "Teljes megértéssel és értelemmel bírok, és nincs szükségem  ilyen nevelőre", az azt tagadná, ami világos és nyilvánvaló, mintha csak egy gyerek mondaná: "Nincs szükségem nevelésre; a józan eszem és értelmem alapján cselekszem majd, és így nyerem majd el a létezés tökéletességeit"; vagy mintha a vak azt állítaná: "Nincs szükségem látásra, hiszen olyan sok más vak ember létezik nehézségek nélkül".
    Így aztán világos és nyilvánvaló, hogy az embernek szüksége van nevelőre, s ennek a nevelőnek vitathatatlanul és kétség kívül minden tekintetben tökéletesnek, és minden embernél különbnek kell lennie. Máskülönben, ha olyan lenne, mint az emberiség többi része, nem lehetne azok nevelője. Kiváltképpen azért, mert neki egyszerre anyagi és emberi, egyszersmind szellemi nevelőnek is kell lennie . Meg kell tanítania az embereket az anyagi dolgok megszervezésére és véghezvitelére, valamint a társadalmi rend felállítására. Ezért az a célja, hogy az életben együttműködést és kölcsönös segítséget teremtsen, hogy az anyagi vonatkozású ügyek minden felmerülő körülmények között szervezettek és rendezettek legyenek. Ugyanígy, meg kell alapoznia az emberi nevelést is - vagyis oly módon kell nevelnie az értelmet és gondolkodást, hogy azok elérhessék teljes kifejlettségüket, hogy így a tudás és tudomány fejlődjön, és feltárulhasson a dolgok valósága, megmutatkozhassanak a teremtmények misztériumai és felfedezhetőek legyenek a lét sajátságai, hogy napról napra javíthassák az oktatást, tökéletesíthessék a találmányokat és intézményeket; és értelmi dolgokra vonatkozó következtetéseket vonhassanak le .
    Szellemi nevelést is kell hoznia, hogy az értelem és megértés behatolhasson a metafizikai világba, és részesülhessen a Szentlélek megszentelő fuvallatának jótéteményéből, és kapcsolatba léphessen a Legfőbb Seregekkel. Úgy kell nevelnie az emberi valóságot, hogy az az isteni megjelenés középpontjává váljon oly mértékig, hogy Isten nevei és tulajdonságai  felragyogjanak az ember valóságának tükrében, és a szent vers “Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”4 valóra váljék.
    Nyilvánvaló, hogy az emberi képesség nem tud betölteni ilyen kiemelkedő tisztet, és hogy az értelem önmagában nem képes felvállalni egy ily nagyszerű küldetés felelősségét. Hogyan is tudna egyetlen önmagában álló személy segítség és támogatás nélkül megalapozni egy ilyen nemes vállalkozást. Ahhoz, hogy ezen küldetést beteljesíthesse, az isteni és szellemi hatalom segítségére kell támaszkodnia. Egyetlen Megszentelt Lélek életet ad az emberiség világának, megváltoztatja a föld arculatát, fejlődésre készteti az értelmet, életre kelti a lelkeket, megmutatja egy új élet kiindulási pontját, új alapokat teremt, megszervezi a világot, a nemzeteket és vallásokat egy lobogó árnyékába tereli, kivezeti az embert a tökéletlenségek és bűnök világából, és feléleszti benne a vele született és szerzett tökéletességek iránti vágyat és igényt. Bizonyára semmi más, csak egy isteni erő képes egy ily nagyszerű tett véghezvitelére. Ezt igazságosan kell megfontolnunk, hiszen ennek a kérdésnek az eldöntése  az igazság tisztje.
    Egy Ügyet, melyet a világ összes népe és kormánya, minden hatalmával és összes hadseregével együtt sem tud előrevinni és terjeszteni, egyetlen Megszentelt Lélek képes előmozdítani segítség vagy támogatás nélkül! Emberi erő képes-e erre? Nem, Isten nevére, nem!
Például Krisztus, egyedül és önnönmagában, emelte fel a béke és erényesség zászlaját; olyan cselekedet ez, melyet a győzedelmes kormányok összes seregükkel egyetemben sem képesek véghezvinni. Gondold csak meg, milyen sorsra jutott oly sok különféle birodalom és nép: a Római Birodalom, Franciaország, Németország, Oroszország, Anglia, stb.; mind ugyanazon sátor alá gyűltek - azaz Krisztus megjelenése szövetséget teremtett ezen különféle népek között, amelyek közül néhányan, a kereszténység hatására, olyannyira egységessé váltak, hogy életüket és javaikat áldozták egymásért. Konstantin ideje után, aki a kereszténység bajnoka volt, széthúzás támadt közöttük. Arról van szó, hogy Krisztus egyesítette ezeket a nemzeteket, azonban egy idő után a kormányok a viszálykodás okaivá váltak. Ez alatt azt értem, hogy Krisztus életben tartott egy olyan Ügyet, melyet a föld összes királya sem tudott létrehozni! Egymástól eltérő vallásokat egyesített, és változtatott az ősi szokásokon. Vedd csak számba, milyen nagy különbségek léteztek a rómaiak, görögök, szírek, egyiptomiak, föníciaiak, izraeliták és Európa más népei között. Krisztus megszüntette ezeket a különbségeket, és ezen társadalmak között a szeretet okává vált. Bár valamivel később a kormányok megtörték ezt az egységet, Krisztus műve beteljesíttetett.
    Ezért az Egyetemes Nevelőnek egyszerre kell testi, emberi és szellemi nevelőnek lennie; és természetfeletti erővel kell bírnia ahhoz, hogy az isteni tanár tisztét betölthesse. Ha nem nyilvánul meg Benne ilyen szent képesség, akkor Ő nem képes nevelni, hiszen ha Ő tökéletlen lenne, hogyan tudna tökéletes nevelést nyújtani? Ha Ő tudatlan lenne, hogyan ruházhatna fel másokat bölcsességgel? Ha Ő igazságtalan lenne, hogyan tenne másokat igazságossá? Ha Ő földi lenne, hogyan tudna másokat mennyeivé változtatni?
    Igazságosan kell hát fontolóra vennünk: az Isteni Megnyilvánulások5, Akik megjelentek, birtokában voltak-e mindezeknek a tulajdonságoknak vagy sem? Ha Ők nem rendelkeztek ezen tulajdonságokkal és tökéletességekkel, nem voltak igaz Nevelők.
    Ezért aztán a mi feladatunk az, hogy a gondolkodók számára észérvekkel bizonyítsuk Mózes, Krisztus és a többi Isteni Megnyilvánulás prófétai mivoltát. Az általunk említett bizonyítékok és bizonyságok pedig nem hagyományokra, hanem értelemre alapozott érvek.
    Észérvekkel bizonyítást nyert tehát, hogy a létezés világának a lehető legnagyobb szüksége van nevelőre, s hogy a nevelést isteni hatalom által kell megszereznie. Nincs tehát kétség afelől, hogy ez a szent hatalom a kinyilatkoztatás és ennek az emberi erő felett álló hatalomnak kell nevelnie a világot.


4
ÁBRAHÁM

    Ábrahám egyike volt azoknak, akik e hatalommal bírtak, és akiket e hatalom segített. Ennek bizonyítéka a következő: Mezopotámiában született, egy olyan családban, ahol nem voltak tudatában Isten Egyedüliségének. Saját népével, nemzetségével, sőt családjával szállt szembe Ábrahám azáltal, hogy elutasította az ő isteneiket. Önnönmagában és segítség nélkül szembeszegült egy erős törzzsel; egy oly feladat, mely sem nem egyszerű, sem nem könnyű. Olyan ez, mintha ma valaki odamenne keresztényekhez, akik erősen ragaszkodnak a Bibliához, és megtagadná Krisztust; vagy a Pápai Udvarnál - Isten bocsássa meg! - a legdurvább istenkáromlással illetné Krisztust, és fordulna szembe az emberekkel.
    Ezek az emberek nem egy Istenben, hanem több istenben hittek, akiknek csodákat tulajdonítottak; így aztán mindannyian Ábrahám ellen fordultak, és Lóton, bátyja fián, és még pár, jelentőséggel nem bíró személyen kívül senki sem támogatta Őt. Végül ellenségei ellenállására a legnagyobb nyomorúságba taszítottan, szülőföldje elhagyására kényszerült. Valójában azért űzték el, hogy így megtörjön és megsemmisüljön, s hogy még nyoma se maradjon.
    Ábrahám azután a Szentföld területére érkezett. Ellenségei úgy vélték, hogy száműzetése a végét és vesztét hozza majd, minthogy lehetetlennek tűnt, hogy egy szülőföldjéről száműzött ember, jogaitól megfosztottan és minden oldalról jövő támadások közepette - legyen bár az király is - képes legyen megmenekülni a pusztulástól. De Ábrahám megingathatatlan maradt, és rendkívüli kitartásról tett tanúbizonyságot - Isten pedig e száműzetést az Ő örök méltóságává tette - mígnem meghonosította az Isten Egységéről szóló tanítást a többistenhitű nemzedékben. Ezen száműzetés Ábrahám leszármazottjai számára a fejlődést hozta, hiszen így kerültek a számukra rendelt szent földre. Ennek következtében elterjedtek Ábrahám tanításai, és leszármazottjai között megjelent Jákob és József, aki Egyiptom kormányzója lett. Száműzetése következtében nemzetségéből jött világra Mózes, valamint egy olyan lény, mint Krisztus, és közülük való volt Hágár, akitől Izmael született, kinek egyik leszármazottja Mohamed volt.
Számkivetettsége eredményeképpen leszármazottjai között feltűnt a Báb6, és Izrael prófétái mind Ábrahám leszármazottjai közé számláltattak. És ez így folytatható a végtelenségig. Végül is az Ő száműzetése következtében egész Európa és Ázsia legnagyobb része Izrael Istenének védő árnyékába került. Nézd, micsoda hatalom ez, mely lehetővé tette, hogy egy szülőföldjéről elüldözött ember egy ilyen családot alapítson, egy ilyen hitet alapozzon meg, és ily tanokat hirdessen. Mondhatja-e bárki is, hogy ez véletlenül történt? Igazságosnak kell lennünk: Nevelő volt-e ez az ember vagy sem?
    Minekutána Ábrahám Urból a szíriai Aleppóba való száműzetése ezt eredményezte, fontolóra kell vennünk, hogy mi lesz majd a hatása Bahá'u'lláh több szakaszból álló száműzetésének Teheránból Bagdadba, onnan Konstantinápolyba, Ruméliába és a Szentföldre.
    Lásd, milyen tökéletes Nevelő volt Ábrahám.
 5
MÓZES

    Mózes hosszú ideig pásztor volt a pusztában. Külső szemlélő számára olyan ember, aki egy zsarnok házában nevelkedett, és akiről úgy tudták a többiek, hogy  gyilkosságot követett el, majd pedig pásztornak állt. A kormány és a Fáraó népe gyűlölte és megvetette Őt.
    Egy ilyen ember volt az, aki rabláncaitól megszabadított egy nagy nemzetet, elégedetté tette őket, kihozta őket Egyiptomból és elvezette őket a Szentföldre.
    Ez a nép a lealacsonyodás legmélyéről a dicsőség magaslatára emeltetett fel. Rabok voltak; szabadokká lettek. A népek közül a legtudatlanabbak voltak; a legbölcsebbekké váltak. A Mózes által nékik adatott törvények révén oly rangra tettek szert, amely megbecsülést vívott ki számukra minden nép között, és hírnevük az összes országot bejárta, valójában olyannyira, hogy ha a környező népeknél valaki dicsérni akart egy embert, azt mondta róla: "Ő bizonyosan izraelita". Mózes törvényeket és rendeleteket hozott; ezek életet adtak Izrael népének, és azon kor civilizációjának lehető legmagasabb fokára vezették őket.
    Olyan fejlődésre tettek szert, hogy még a görög filozófusok is eljöttek, hogy Izrael bölcseitől tudást szerezzenek. Egyikük volt Szókratész, aki Szíriába látogatott, és Izrael fiaitól átvette Isten egységének és a lélek halhatatlanságának tanait. Görög földre való visszatérte után terjesztette ezen tanításokat. Később Hellász népe szembeszállt vele, istentelenséggel illették, vádat emeltek ellene az areiosz pagosz előtt, és méreg általi halálra ítélték.
    Na már most, hogyan volt képes egy ember, aki dadogott, aki a fáraó udvarában nőtt fel, akit az emberek gyilkosként ismertek, aki félelmében hosszú ideig bujdosott és aki pásztorrá lett, egy ily nagyszerű Ügyet alapítani, mikor a föld legbölcsebb filozófusai ezen befolyásnak még ezred részével sem rendelkeztek. Ez bizony az igazi csoda.
    Az az ember, aki dadogva beszélt, aki még helyesen sem tudott társalogni, vitte sikerre ezt a nagyszerű Ügyet! Ha Őt nem segítette volna isteni hatalom, sohasem lett volna képes ily nagyszerű tett véghezvitelére. Ezek tagadhatatlan tények. A materialista filozófusok, a görög gondolkodók, Róma kimagasló férfiainak mindegyike csupán a tudományok egy ágában elmélyülve szerzett hírnevet a világban. Így Galénosz és Hippokrátész az orvostudományban vált világhírűvé, Arisztotelész a logikában és érvelésben, Platón pedig az etikában és teológiában. Hogyan lehetséges hát, hogy egy pásztor szert tegyen mindezen tudásra? Kétségkívül egy mindenható erő kellett, hogy segítse.
    Vedd tekintetbe azt is, micsoda nehézségek és megpróbáltatások érik az embert. Mózes, azért, hogy egy kegyetlen tettet megelőzzön, leütött egy egyiptomit, ezután pedig az emberek gyilkosnak tartották, már csak azért is,  mert akit megölt, az az uralkodó nemzetből való volt. Majd elmenekült, és ezután emelte Isten prófétai rangra.
    Rossz hírnevének dacára milyen csodálatosan vezérelte Őt egy természetfeletti hatalom nagyszerű intézményeinek és törvényeinek megalapításában!

6
KRISZTUS

    Azután jött Krisztus, mondván: "A Szentlélektől születtem." Bár ma a keresztényeknek könnyű hinni ebben az állításban, annak idején ez nagyon nehéz volt. Az evangélium szövege szerint a farizeusok azt mondták: "Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?"7
    Röviden, ez az Ember, Aki látszólag, és az emberek szemében alacsonyrendű volt, olyan hatalmas erővel emelkedett fel, hogy azt a vallást, amely ezerötszáz évig állott fenn, egy olyan időben törölte el, amikor az attól való legcsekélyebb eltérés is a vétkezőt veszélybe vagy halálba sodorta. Azonfelül, Krisztus idejében az egész világ erkölcse és az izraeliták állapota teljes mértékig összezavarodottá és romlottá vált, és Izrael földje a végső lealacsonyodás, nyomorúság és szolgaság állapotába süllyedt. Egyszer a kaldeusok és perzsák igázták le őket; máskor meg az asszíriaiak rabigája alatt szenvedtek; majd a görögök hűbéreseivé és alattvalóivá váltak; míg végül a rómaiak uralma alá kerültek, akik megvetették őket.
    Ez a fiatal férfi, Krisztus, a természetfeletti hatalom segítségével eltörölte az ősi Mózesi Törvényt, megjavította a közerkölcsöket, és az izraeliták számára még egyszer megteremtette az örök dicsőség alapjait. Azonfelül, az emberiség számára elhozta az egyetemes béke örömhírét, és olyan tanításokat terjesztett, amelyek nem csak egyedül Izraelért voltak, hanem az egész emberi faj általános boldogságáért.
    Az övéi, az izraeliták voltak azok, akik elsőként igyekeztek megszabadulni Tőle. Minden külső látszat szerint legyőzték, és a legborzalmasabb gyötrelmekkel sújtották Őt. Végezetül töviskoszorúval koronázták meg és keresztre feszítették. De Krisztus, a látszólag legnagyobb kínok és szenvedések közepette, azt hirdette, hogy "Ezen Nap ragyogni fog, ezen Fény világítani, az Én kegyelmem körülveszi majd a világot, ellenségeim pedig megaláztatnak." És ahogyan mondta, úgy is lett; hiszen a föld egy királya sem volt képes ellenállni Neki. Nem, az összes zászlajuk ledöntetett, míg ama Elnyomott lobogója a zenitre emeltetett.
    De ez az emberi értelem összes szabályának ellentmond. Így aztán világossá és nyilvánvalóvá válik, hogy ez a Dicsőséges Lény az emberiség világának igazi Nevelője volt, és hogy Őt isteni hatalom erősítette és segítette.

7
MOHAMED

    Most elérkeztünk Mohamedhez. Az amerikaiak és európaiak számos történetet hallottak a Prófétáról, melyeket igaznak hittek, bár e történetek mesélői tudatlanok vagy ellenséges érzületűek voltak: legtöbbjük pap volt, mások pedig tudatlan mohamedánok, akik alaptalan tradíciókat ismételgettek Mohamedről, ostobán azt gondolván, hogy azok Őt dicsőítik.
    Ezek a tudatlanságban élő mohamedánok a próféta dicsőítésének középpontjába többnejűségét tették, varázslatos dolognak tartották és csodának tekintették; az európai történészek pedig legtöbb esetben ezen tudatlan emberek történeteire építenek.
    Példának okáért egy ostoba ember azt mondta egy papnak, hogy a nagyság bizonyítéka a bátorság és vérontás, és hogy Mohamed egyik követője száz ember fejét vágta le a csatamezőn egy nap alatt! Ez arra a téves következtetésre vezette a papot, hogy a gyilkolás az ember Mohamedben való hite bizonyítékának számít, noha ez csupán a képzelet szüleménye. Mohamed hadjáratai, ezzel ellentétben, mindig védekező hadmozdulatok voltak: ezt bizonyítja, hogy tizenhárom éven keresztül Mekkában Ő és követői a legerőszakosabb üldöztetést szenvedték el. Ezen idő alatt a gyűlölet nyílvesszőinek céltáblái voltak: némelyik társát meggyilkolták és vagyonukat elkobozták, mások pedig idegen földre menekültek. Maga Mohamed is, a Kuraisitáktól elszenvedett legkegyetlenebb üldöztetések után, mikor végül azt is eltökélték, hogy megölik, Medinába menekült az éjszaka leple alatt. Ellenségeik azonban még akkor sem hagytak fel az üldözésükkel, és Őt Medináig, tanítványait pedig még egészen Abesszíniáig is kergették.
    Ezek az arab törzsek a barbarizmus és vadság legmélyebb fokán álltak és Afrika barbárjai és Amerika vad indiánjai hozzájuk képest platóni fejlettségűek voltak. Amerika vademberei nem temetik el élve gyermekeiket, mint ezek az arabok a lányaikkal tették, büszkélkedvén vele, mintha az dicséretes cselekedet volna.8 Így aztán a férfiak közül sokan azzal fenyegették meg feleségüket, hogy “Ha lányod születik, megöllek". Az arabok még a mai napig is megrémülnek, ha lánygyermekük lesz. Ezenfelül egy férfinak megengedtetett, hogy ezer nőt vegyen magához, és a férjek legtöbbjének több, mint tíz felesége volt a háztartásában. Mikor ezek a törzsek háborúztak, a győztes rabul ejtette a legyőzött törzs asszonyait és gyerekeit, rabszolgaként tartva őket.
    Amikor meghalt egy férfi, akinek tíz felesége volt, ezen asszonyok fiai egymás anyjához rohantak, és ha egy fiú kabátját átvetette apja egyik feleségének a fején, azt kiáltván, hogy "Ez az asszony az én jogos tulajdonom", akkor az a szerencsétlen asszony egy csapásra a foglyává és rabszolgájává vált. Bármit megtehetett vele, amit csak akart. Megölhette őt, kútba zárhatta, vagy addig üthette, szidalmazhatta és kínozhatta, míg a halál őt meg nem szabadította. Az arab szokások és hagyományok szerint ő volt az asszony tulajdonosa.

Nyilvánvaló, hogy az egy háztartásban élő feleségek és gyermekek között rosszindulat, irigység, gyűlölködés és ellenségeskedés kellett, hogy legyen, ezért aztán szükségtelen e témáról tovább szaporítani a szót. Gondold csak meg újra, micsoda élete és helyzete volt ezeknek az elnyomott asszonyoknak! Sőt mi több, ezen arab törzsek élete fosztogatásból és rablásból állt, úgyhogy örökösen háborúztak és harcban álltak, egymást gyilkolták, letarolták és kifosztották egymás tulajdonát, asszonyokat és gyermekeket ejtettek rabul, akiket azután idegeneknek adtak el. Milyen gyakran megtörtént, hogy egy herceg fiai és leányai, kik napjukat kényelemben és fényűzésben töltötték, mire az éj leszállt, magukat már megszégyenítve, szegénységben és szolgaságban találták. Tegnap még hercegek voltak, ma már foglyok; tegnap még előkelő hölgyek voltak, ma meg rabszolgák.
    Mohamed ezen törzsek között részesült az Isteni Kinyilatkoztatásban, és miután tizenhárom évig elszenvedte üldöztetésüket, elmenekült9. De ezek az emberek nem hagyták abba a sanyargatást; szövetkeztek Mohamed és követői elpusztítására. Ilyen körülmények között történt az, hogy Mohamed kénytelen volt fegyvert ragadni. Ez az igazság: nem vagyunk fanatikusak, és védeni sem kívánjuk Őt, de igazságosak vagyunk és az igazat beszéljük. Tekintsd igazságosan! Ha maga Krisztus került volna ilyen helyzetbe, ilyen barbár és zsarnok törzsek közé, és ha tizenhárom évig Ő és tanítványai viselték volna türelemmel ezeket a szenvedéseket, melyek szülőföldje elhagyásához vezettek volna, - ha mindezek dacára ezek a féktelen törzsek továbbra is üldözték volna Őt, folytatták volna az emberek öldöklését, a tulajdonuk elkobzását és az asszonyaik és gyermekeik rabul ejtését - hogyan viselkedett volna Krisztus velük szemben? Ha ez az elnyomattatás csak Őrá nehezedett volna, akkor Ő megbocsátott volna nekik, és a megbocsátás ily cselekedete lett volna a legdicséretesebb; de ha Ő azt látta volna, hogy ezek a kegyetlen és vérszomjas gyilkosok meg akarják ölni, ki akarják zsákmányolni és meg akarják sebezni mindezeket az elnyomottakat, és fogságba akarják ejteni a nőket és gyermekeket, bizonyos, hogy Ő megvédte volna őket és szembeszállt volna a zsarnokokkal. Mily kifogás található hát Mohamed viselkedésében? Az, hogy Ő a követőivel és azok asszonyaival és gyerekeivel nem hódolt meg ezen barbár törzsek előtt? A legnagyobb jóság volt ezeket a törzseket megszabadítani a vérszomjasságuktól, korlátozásuk és megfékezésük pedig a legnagyobb kegyelem volt. Olyanok voltak, mint a méregkupát kezében tartó ember, melyet, amikor az éppen inni készül, egy barát összetör, ezáltal mentvén meg őt. Ha Krisztus hasonló körülmények közé helyeztetett volna, bizonyos, hogy győzedelmes erővel mentette volna ki a férfiakat, nőket és gyerekeket ezeknek a vérszomjas farkasoknak a karmai közül.
    Mohamed sohasem harcolt a keresztények ellen; ellenkezőleg, jóságosan bánt velük és teljes szabadságot adott nekik. Najranban egy keresztény közösség élt az Ő védelmében és gondoskodásában. Mohamed azt mondta: "Ha bárki is megsérti jogaikat, én Magam leszek annak az ellensége, és Isten jelenlétében emelek vádat ellene." Az általa kihirdetett rendeletekben világosan kimondja, hogy a keresztények és zsidók élete, tulajdona és becsülete Isten védelme alatt áll; és ha egy mohamedán feleségül venne egy keresztény nőt, akkor a férj nem akadályozhatja meg, hogy templomba járjon, nem kényszerítheti őt a fátyol viselésére; és ha meghalna, földi maradványait a keresztény papság gondjaira kell bíznia. Ha a keresztények templomot kívánnak építeni, az Iszlámnak segítenie kell őket. Az Iszlám és ellenségei közötti háború esetén, a keresztényeket fel kell menteni a hadviselés kötelezettsége alól, kivéve, ha szabad akaratukból kívánnának abban részt venni az Iszlám védelmére, mivel annak oltalma alatt állnak. Azonban ezen mentesség viszonzásaként évente egy kisebb összeget kell fizetniük. Röviden, hét részletes rendelet létezik ebben a témában, melynek néhány másolata Jeruzsálemben még mindig megtalálható. Ez közismert tény és az én tanúvallomásomtól független. A második Kalifa10 rendelete még mindig létezik Jeruzsálem ortodox pátriárkája őrizetében, és efelől nincs semmi kétség.11
    Mindazonáltal egy bizonyos idő elteltével, mind a keresztények, mind a mohamedánok törvényszegése következtében, gyűlölet és ellenségeskedés támadt közöttük. A keresztények, mohamedánok és mások minden ezen felüli elbeszélése egyszerű koholmány, mely a fanatizmus vagy a tudatlanság szüleménye, avagy az elszánt gyűlölködésből ered.
    Például a mohamedánok azt mondják, hogy Mohamed széthasította a holdat, s hogy az Mekka hegyére esett: azt hiszik, hogy a hold egy kis test, melyet Mohamed két részre vágott és egyik felét az egyik hegyre, a másikat meg egy másikra dobta.
    Az ilyen történet tisztán fanatizmus. A papság által idézett hagyományok, és azon esetek is, melyeket kifogásoltak, mind túlzások, ha nem is teljesen alap nélküliek.
    Röviden, Mohamed az Arab-félsziget Híjaz sivatagában jelent meg, amely egy kihalt, élettelen, homokkal teli és lakatlan pusztaság volt. Némely része, mint Mekka és Medina, módfelett forró; az ott élő emberek a sivataglakók szokásaival és viselkedésével bíró nomádok voltak, mindenfajta nevelést és tudományt nélkülözvén. Mohamed maga is írástudatlan volt, a Koránt pedig eredetileg birka lapockacsontokra és pálmalevelekre jegyezték fel. Ezen részletek is mutatják azoknak az embereknek a körülményeit, akik közé Mohamed elküldetett. Az első kérdés, amit Ő feltett nekik, az volt, hogy “Ti miért nem fogadjátok el Mózes Öt Könyvét és az Evangéliumot, és miért nem hisztek Mózesben és Krisztusban?" E kérdés zavarba ejtette őket, és így érveltek: "Ősapáink nem hittek Mózes Öt Könyvében és az Evangéliumban; mondd meg, miért volt ez így?" Ő emígyen felelt: “Eltévelyedtek; nektek vissza kell utasítanotok azokat, akik nem hisznek Mózes Öt Könyvében és az Evangéliumban, még ha azok apáitok és őseitek is."
    Egy ilyen országban és ilyen barbár törzsek között, egy írástudatlan ember alkotta meg azt a könyvet, melyben tökéletes és ékesszóló módon magyarázta el az isteni tulajdonságokat és erényeket, Isten Hírnökeinek prófétaságát, az isteni törvényeket és néhány tudományos tényt.
    Köztudott, hogy a modern idők megfigyelései előtt - azaz a keresztény korszak első századaitól a tizenötödik századig - a világ minden matematikusa egyetértett abban, hogy a Föld a világ közepe, és a Nap mozog.
Egy híres csillagász, aki egy új elmélet kidolgozója volt, felfedezte a Föld mozgását és a Nap mozdulatlanságát.12 Az ő idejéig az összes csillagász és filozófus a ptolemaioszi rendszert követte, és aki ennek ellenében bármit is szólt, az tudatlannak számított. És bár Pitagorasz, illetve Platón élete késői szakaszában, elfogadta azt az elméletet, hogy a Nap zodiákus körüli éves elmozdulása nem magától a Naptól származik, hanem inkább a Föld Nap körüli mozgásából, ez az elmélet mégis teljességgel feledésbe merült, és az összes matematikus a ptolemaioszi rendszert fogadta el. De néhány, a Koránban kinyilatkoztatott vers ellentmond a ptolemaioszi rendszernek. Ezek közül egyik az, hogy "A Nap rögzített helyen mozog"13, mely mutatja a Nap mozdulatlanságát és tengely körüli mozgását. És egy másik versben újra: "És mindegyik csillag saját egén mozog."14 És így nyer magyarázatot a Nap, a Hold, a Föld és más égitestek mozgása. Amikor a Korán megjelent, az összes matematikus gúnyt űzött ezen állításokból, és ezt az elméletet tudatlanságnak tulajdonította. Még az Iszlám doktorai is, amikor látták, hogy ezek a versek ellentétesek az elfogadott ptolemaioszi rendszerrel, kénytelenek voltak ezeket kimagyarázni.
    Így volt ez, mígnem a keresztény időszámítás tizenötödik évszázada után, közel kilencszáz évvel Mohamed után, egy híres csillagász az általa feltalált teleszkóp segítségével meg nem tette új észleléseit és fontos felfedezéseit.15 Felfedezést nyert a Föld forgása, a nap mozdulatlansága és tengelye körüli forgása is. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Korán versei megfelelnek a létező tényeknek, és hogy a ptolemaioszi rendszer kitaláció volt.
    Röviden, tizenhárom évszázad alatt, számos keleti nép emelkedett fel Mohamed vallásának árnyékában. A középkorban, mialatt Európa a barbarizmus legmélyére került, az arab népek tudásban, művészetekben, matematikában, civilizációban, kormányzásban és más tudományokban a föld más népei fölött álltak. Ezen arab törzsek Megvilágosítója és Nevelője, s ezen különböző nemzetségek között az emberiség civilizációjának és tökéletességeinek Alapítója egy írástudatlan ember, Mohamed volt. Tökéletes Nevelő volt-e ez a kimagasló ember vagy sem? Ítéljük meg igazságosan!


8
A BÁB

    Ami a Bábot illeti - lelkem legyen Érte áldozat! - fiatalon, azaz mikor áldott életének huszonötödik évét elérte, állt ki Ügyét hirdetni16. A síita mohamedánok számára köztudott volt, hogy Ő soha semmilyen iskolában sem tanult és semmilyen tanártól sem szerzett ismereteket, minden ember tanúskodik erről Sirázban. Ám egyszerre csak a legteljesebb műveltséggel felruházva jelent meg az emberek előtt. Bár csupán csak kereskedő volt, Perzsia összes ulémáját17 zavarba ejtette. Teljesen egyedül, a képzeletet felülmúlóan emelte fel az Ügyet azok között a perzsák között, akik a vallási fanatizmusukról híresek. Ezen kiváló Lélek oly erővel állt ki, hogy megrengette Perzsia vallásának, erkölcsének, helyzetének, szokásainak és hagyományainak alapjait, és új szabályokat, új törvényeket és egy új vallást vezetett be. Bár az állam kiemelkedő személyiségei, szinte a teljes papság és a közemberek is rátámadtak, hogy elpusztítsák és megsemmisítsék Őt, de Ő egyedül szembeszállt velük, és egész Perzsiát megmozgatta.
    Sok uléma és közember, ahogy mások is, örömmel áldozták életüket az Ő Ügyéért és siettek a vértanúság mezejére lépni.
    A kormány, a nemzet, a teológiai doktorok és a magasrangú személyek ki akarták oltani az Ő fényét, de nem tudták. Végül felkelt az Ő holdsugara, csillagai magasan ragyogtak, az általa lefektetett alapok megerősödtek, és  korszaka hajnalhasadásának helye felfénylett. Isteni nevelést adott a felvilágosulatlan tömegeknek, és csodás eredményeket ért el a perzsák gondolkodásában, erkölcsi életében, szokásaiban és állapotában. Követőinek bejelentette Bahá Napja megnyilvánulásának örvendetes üzenetét, és felkészítette őket, hogy abban higgyenek.
    Csodálatos jelek tűntek fel és nagyszerű eredmények születtek. Egy fiatal kereskedő hatást gyakorolt az emberek gondolkodására és az uralkodó eszmékre, megteremtette a fejlődés alapjait, valamint a jólét és siker alapelveit. Ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy Ő tökéletes Nevelő volt. Egy igazságos személy soha sem habozik majd ezt elfogadni.


9
BAHÁ'U'LLÁH

    Bahá'u'lláh18 oly időben jelent meg, amikor a perzsa birodalom a szellemi sötétség és a tudatlanság mélyére süllyedt és elmerült a legvakabb fanatizmusban.
    Az európai történetírásban biztosan olvastál részletes feljegyzéseket az elmúlt századok perzsáinak erkölcséről, szokásairól és eszméiről. Haszontalan ezek ismétlése. Röviden annyit mondunk, hogy Perzsia olyannyira lealacsonyodott, hogy az összes külhoni utazó számára sajnálkozásra adott okot az, hogy ezen ország, mely a megelőző korokban oly dicsőséges volt, és oly fejlett civilizációval rendelkezett, most ennyire lehanyatlott, romokba dőlt és összezavarodott, s hogy népe elvesztette méltóságát.
    Ebben az időben jelent meg Bahá'u'lláh. Apja nem az ulémák, hanem a vezírek egyike volt. Ahogyan azt Perzsia népe jól tudja, Ő iskolába sohasem járt, s nem érintkezett az ulémával és tanultakkal sem. Életének korai szakasza a legnagyobb boldogságban telt el. Társai és barátai a legmagasabb rangú perzsák voltak, bár nem tanult emberek.
    Amikor a Báb kinyilatkoztatta magát, Bahá'u'lláh azt mondta: "Ez a nagyszerű Ember a Becsületesség Ura, és Benne hinni mindenki kötelessége." Támogatta a Bábot, és sok bizonyítékát és tanúbizonyságát adta az Ő Igazságának, annak ellenére, hogy az államvallás ulémái arra kényszerítették a kormányt, hogy szembeszálljon Vele, és ellenálljon Neki. Oly rendeleteket adtak ki, melyek megparancsolták követőinek lemészárlását, kifosztását, üldözését és eltávolítását. Az összes tartományban elkezdték gyilkolni, megégetni, kifosztani az újonnan megtérteket, sőt még az asszonyokat és gyermekeket is bántalmazták. Mindezek ellenére Bahá'u'lláh a legnagyobb szilárdsággal és erővel hirdette a Báb igéjét. Egy pillanatig sem rejtőzködött el; nyilvánosan forgott ellenségei között. Azzal foglalkozott, hogy bizonyítékokat és bizonyságokat mutasson fel, és mint Isten Szavának Szószólóját ismerték. Sokszor és sokféleképpen érték őt a legszörnyűbb csapások, és minden pillanatban a mártírhalál kockázatát vállalta.
    Láncra verték és egy föld alatti börtönbe zárták. Tetemes vagyonát és örökségét elrabolták és elkobozták Tőle. Négy ízben száműzték országról országra, és csak a “Legnagyobb Börtönben” lelt nyugalomra.19

    Mindezek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg hirdetni Isten Ügyének nagyszerűségét. Oly erényt, tudást és eszményt testesített meg, hogy csodálat tárgyává vált Perzsia népe számára. Ez olyannyira így volt, hogy Teheránban, Bagdadban, Konstantinápolyban, Ruméliában, de még Akkóban is a tudósok és tanult emberek, akik csak színe elé járultak, akár barátként, akár ellenségként, megkapták a számukra leginkább kielégítő és meggyőző választ, bármiféle kérdést tettek is fel. Mindannyian gyakorta tanúsították, hogy Ő minden erényét tekintve  egyedülálló és kivételes.
    Gyakran megesett, hogy Bagdadban bizonyos mohamedán ulémák, zsidó rabbik és keresztények találkoztak európai tudósokkal egyazon áldott összejövetelen: mindegyiküknek voltak kérdéseik, és habár ők mind különböző kulturális háttérrel bírtak, mindannyian kielégítő és meggyőző választ kaptak, és megelégedve távoztak. Még Karbila és Najaf ulémái is kijelöltek egy bölcs embert, akit képviseletükben Hozzá küldtek; a neve Mulla Hassan Amú volt. Az Ő Szent Színe elé lépett, és számos kérdést tett fel az uléma nevében, melyeket Bahá'u'lláh megválaszolt. Azután Hasan Amú ezt mondta: "Az uléma habozás nélkül felismeri és elismeri Bahá'u'lláh tudását és erényét, és tagjai egyhangúan meg vannak róla győződve, hogy Neki semmilyen tudásban sincs párja vagy akár Vele egyenlő; és az is nyilvánvaló, hogy soha sem tanult és e tudást nem tanulás útján szerezte; de az ulémák mégis azt mondják: Ezzel nem vagyunk megelégedve, nem ismerjük el az Ő küldetésének valódiságát bölcsességének és becsületességének erénye alapján. Ezért mi arra kérjük őt, hogy tegyen csodát nekünk azért, hogy megelégítse és megnyugtassa szívünket."
    Bahá’u’lláh így válaszolt: "Habár nektek nincs jogotok ezt kérni, hiszen Isten teheti próbára az ő teremtményeit, és nem azok Istent, mégis Én megengedem és elfogadom ezt a kérést. De Isten Ügye nem színházi előadás, melyet óránként játszanak, melyből mindennapra egy új változat kérhető. Hiszen ha így lenne, akkor Isten Ügye holmi gyerekjátékká válna.”
    "Az ulémának ezért aztán össze kell gyűlnie és egyhangúan ki kell választania egy csodát és írásba foglalni, hogy ezen csoda megtétele után nem fognak további kétséget táplálni Irányomban, és hogy mindannyian elismerik és vallani fogják majd az én Ügyem igazát. Pecsételjék le ezt az írást, és hozd azt el hozzám. Ez legyen az elfogadott próbakő: ha a csoda beteljesíttetik, akkor nem marad semmi kétségük; s ha nem, akkor Mi a csalás vádjával ítéltessünk el." A tanult ember, Hasan Amú felállt és így felelt: "Nincs itt már mit mondani"; s azután, bár ő nem volt hívő, megcsókolta az Áldott térdét és eltávozott. Összehívta az ulémát, és átadta nekik a szent üzenetet. Azok tanácsot ültek egymás között, és ezt mondták: "Ez az ember egy varázsló; meglehet, hogy bemutat majd egy varázslatot, és akkor már nem lesz mit mondanunk." Ezen meggyőződésüket követve nem merték tovább erőltetni a dolgot.20
    Ez az ember, Hassan Amú, számos összejövetelen tett említést erről az esetről. Miután elhagyta Karbilát, Kirmansába, majd Teheránba ment és mindenütt részletes beszámolót tartott erről, kiemelve az uléma félelmét és meghátrálását.
    Röviden, Keleten összes ellenfele elismerte az Ő nagyságát, kiválóságát, tudását és erényét; és bár ellenségei voltak, Róla mindig mint a "nagyhírű Bahá'u'lláh"-ról tettek említést.
    Annak idején, mikoron ez a nagyszerű Fény felemelkedett Perzsia horizontja fölé, minden ember, a miniszterek, az uléma és más osztálybeliek is rátámadtak, a legádázabb gyűlölettel üldözték, és azt hirdették, hogy "ez az ember szét kívánja rombolni a vallást, a törvényt, el kívánja nyomni a népet és a birodalmat." Ugyanezt állították Krisztusról is. Bahá'u'lláh azonban egyes egyedül és segítség nélkül ellenállt mindannyiuknak, anélkül, hogy valaha is legcsekélyebb gyengeséget mutatott volna. Végül azt mondták: "Mindaddig, amíg ez az ember Perzsiában van, nem lesz béke és nyugalom; száműznünk kell őt, hogy visszatérjen Perzsiába a békesség."
    Erőszak alkalmazásával kényszerítették Őt arra, hogy engedélyt kérjen Perzsia elhagyására, azt gondolván, hogy ezáltal Igazsága fénye kialszik, de az eredmény igen csak az ellenkezője lett. Az Ügy  felmagasztosult és lángja felerősödött. Kezdetben még csak Perzsiában terjedt, de Bahá'u'lláh száműzetése az Ügy más országokban való szétáradását is eredményezte. Azután ellenségei azt mondták: "Iráq-i-Arab21 nincs elég távol Perzsiától; egy sokkal messzibb birodalomba kell küldenünk őt." Ezért határozott úgy a perzsa kormány, hogy Bahá'u'lláh-t Irakból Konstantinápolyba küldi. Ez az eset újra bizonyította, hogy az Ügy a legkevésbé sem gyengült meg. Akkor azt mondták: "Konstantinápoly különféle népek s emberek átutazási és látogatási helyéül szolgál; közöttük sok a perzsa is." Ezen okból a perzsák tovább száműzték Őt Ruméliába, de ott a láng még erőteljesebb, az Ügy pedig még magasztosabb lett. Végül a perzsák emígyen szóltak: "Befolyásától ezen helyek közül egyik sincs biztonságban; valami olyan helyre kell őt küldenünk, ahol elveszti hatalmát, s ahol családjának és követőinek a legborzalmasabb kínokat kell kiállni." Így Akkó börtönét választották, mely külön a gyilkosoknak, tolvajoknak és útonállóknak volt fenntartva, és valójában ezek közé az emberek közé sorolták Őt. Isten hatalma azonban kinyilváníttatott: hirdették Igéjét, és akkor Bahá'u'lláh nagysága nyilvánvalóvá lett, hiszen ebből a börtönből, s ily megalázó körülmények között Ő Perzsiát egyik állapotból egy másikba emelte. Felülkerekedett minden ellenségén, és bebizonyította nekik, hogy nem képesek az Üggyel szembeszállni. Az Ő szent tanításai minden vidéket bejártak, és Ügye szilárd alapokra került.
    Valóban, ellenségei Perzsia minden részén gyűlölettel támadtak rá, híveit bebörtönözték, bántalmazták és legyilkolták, s otthonok ezreit gyújtották fel és tették a földdel egyenlővé, minden eszközzel arra törekedvén, hogy elpusztítsák és megsemmisítsék az Ügyet. Mindezek ellenére felemelkedett a gyilkosok, tolvajok és útonállók börtönéből. Tanításai széltében-hosszában elterjedtek, és intései azok közül is sokakat megérintettek, akik leginkább telve voltak gyűlölettel, és szilárd hívőkké változtatta őket. Még a perzsa kormány is tudatára ébredt ennek, és sajnálkozott azon, ami az uléma hibájából történt.
    Amikor Bahá'u'lláh megérkezett szentföldi börtönébe, a bölcs emberek felismerték, hogy az az örömhír, amit Isten két-háromezer évvel ezelőtt a Próféták nyelvén átadott, újra megnyilvánult, s hogy Isten hű maradt Ígéretéhez; hiszen néhány Próféta számára kinyilatkoztatta és átadta azt a jó hírt, hogy a "Seregek Ura a Szentföldön fog megnyilváníttatni." Mindezen ígéretek beteljesültek; és nehezen képzelhető el, hogy ha nem ellenségei üldözése miatt, valamint számkivetettsége és száműzetése okán történik, hogyan lehetett volna Bahá'u'lláh-t arra kényszeríteni, hogy elhagyja Perzsiát és sátrát ezen szent földön állítsa fel. Ellenségei arra számítottak, hogy bebörtönzése teljes mértékig megtöri és megsemmisíti az áldott Ügyet, de ezen börtön valójában a legnagyobb segítség volt, és az Ügy fejlődésének eszközévé lett. Bahá'u'lláh isteni hírneve keletre és nyugatra is eljutott, és az Igazság Napjának sugarai beragyogták az egész világot. Dicsőség Istennek! Bár Ő fogoly volt, sátra mégis a Kármel-hegyen állíttatott fel, és a legnagyobb méltósággal mozoghatott széltében-hosszában. Minden egyes személy, barát vagy idegen, aki csak Színe elé járult, azt mondta: "Ez az ember herceg, nem pedig fogoly."
    A börtönbe érkezésekor22 egy levelet címzett Napóleonnak23, melyet a francia nagykövet útján küldött el. Lényege ez volt: "Kérdezd, mi a Mi bűnünk és miért vagyunk e tömlöcbe és börtönbe zárva." Napóleon semmiféle választ sem adott. Akkor egy másik levél látott napvilágot, mely a Súriy-i-Haykal-ban24 található. Ez egyszerűsítve így szól: "Ó Napóleon, minthogy nem hallgattál az Én felszólításomra, s mivel nem válaszoltál arra, birodalmad nemsokára elvétetik tőled, és te teljességgel megsemmisülsz." Amint az ismeretes volt minden száműzött társa számára, ezt a levelet postán küldték el Napóleonnak, Cesar Ketaphakou25 gondjaira bízva. Ennek a figyelmeztetésnek a szövege egész Perzsiát bejárta, mivel azon időben terjedt el egész Perzsiában, a Kitab-i-Haykal, és e könyv tartalmazta a levelet. Ez 1869-ben történt, és minthogy a Súriy-i-Haykal kézről kézre járt Perzsiában és Indiában, s a hívők olvasták, várták, hogy meglássák, mi is fog történni. Nem sokkal azután, 1870-ben kitört a háború Franciaország és Németország között; és bár senki sem számított Németország győzelmére, Napóleont megfutamították és megszégyenítették; megadta magát ellenségeinek és dicsősége a legmélyebb megalázottsággá változott.
    Táblák26 mentek más királyokhoz is, köztük volt az őfelségének, Násiri'd-Dín Sháhnak írt levél. Abban a levélben Bahá'u'lláh ezt mondta: "Hivass el engem, gyűjtsd össze az ulémát, és kérj bizonyítékokat és érveket, hogy az igazság és valótlanság ismertté váljon." Őfelsége Násiri'd-Dín Sháh elküldte ezt az áldott levelet az ulémának és azt javasolta, hogy vállalják fel ezt a küldetést, de ők ezt nem merték megtenni. Akkor ő megkért közülük hét nagyhírűt, hogy válaszoljanak a kihívásra. Egy idő után visszaadták az áldott levelet, mondván: "Ez az ember a vallás ellenzője és a sah ellensége." Őméltósága, Perzsia sahja nagyon megdühödött, és azt mondta: "Ez bizonyítékok és érvek, valamint igazság és hazugság kérdése; mi köze van hát ennek a kormány iránti ellenségeskedéshez? Ó jaj, mily nagyra becsültük mi ezen ulémát, kik még ezt a levelet sem képesek megválaszolni."
    Röviden: mindaz, ami a Királyokhoz írt Táblákban lejegyeztetett, valóra vált. Ha az 1870-es évtől kezdve összehasonlítjuk a bekövetkezett eseményeket a leírtakkal, azt találjuk, hogy minden úgy történt, ahogy azt Bahá’u’lláh előre megjósolta. Csupán néhány olyan van köztük, melynek megvalósulása a későbbiekben következett be.
    Így azután idegen népek, és más olyan gyülekezetek is, melyek nem voltak hívők, sok csodás dolgot tulajdonítottak Bahá'u'lláh-nak. Néhányan úgy hitték, hogy Ő egy szent,27 és voltak, akik még értekezéseket is írtak Róla.
Egyikük, Siyyid Dávúdí, Bagdad egyik szunnita tudósa, egy rövid értekezést írt, melyben Bahá'u'lláh néhány természetfeletti cselekedetét beszéli el. Sőt, még ma is találhatók kelet minden részén olyanok, akik bár Kinyilatkoztatásában nem hisznek, ugyanakkor Őt magát szentnek tartják, és a Neki tulajdonított csodákról mesélnek.
    Összegezvén, mind a kibékíthetetlen ellenségei, mind pedig a hívei, csakúgy mint mindazok, akiket a szent helyen fogadott, elismerték és tanúsították Bahá'u'lláh nagyságát. Habár nem hittek Benne, mégis tanúságot tettek az Ő kiválóságáról, és amint beléptek a szent helyre, Bahá'u'lláh jelenléte legtöbbjükre oly hatást gyakorolt, hogy megszólalni is képtelenek voltak. Mily sokszor fordult elő, hogy legádázabb ellenségei egyike elhatározta magában: "ezt és ezt fogom mondani, amint a színe elé lépek, s ekképpen fogok vele vitába szállni és érvelni"; de amikor Szent Színe elé lépett, olyannyira ámulatba esett és összezavarodott, hogy a szava is elállt.
    Bahá'u'lláh arabul sohasem tanult; nem volt nevelője vagy tanára, és iskolába sem járt. Ugyanakkor arab nyelven adott áldott magyarázatainak, akárcsak az arab Írásainak az ékesszólása és eleganciája csodálatra késztette és ámulatba ejtette a legképzettebb arab tudósokat, és mindannyian felismerték és nyilvánosan kijelentették, hogy Ő mindent felülmúló és egyedülálló.
     Ha gondosan megvizsgáljuk a Tóra szövegét, azt tapasztaljuk, hogy az Isteni Megnyilvánulás sohasem mondta azoknak, akik megtagadták Őt, hogy "Bármilyen csodát is kívántok, kész vagyok azt megtenni, és alávetem magam bármilyen próbának, amit csak akartok." De a sahhoz intézett levélben Bahá'u'lláh világosan megmondta: "Hívd össze az ulémát és hivass engem, hogy a bizonyosságok és bizonyítékok feltárulhassanak."28
    Bahá'u'lláh ötven éven keresztül hegyként  állt szemben ellenségeivel: mindannyian meg akarták semmisíteni Őt, és elpusztítására törekedtek. Ezerszer eltervezték, hogy keresztre feszítik és elpusztítják Őt, s ezen ötven év alatt állandó veszélyben élt.
    Napjainkban Perzsia a hanyatlás és romlottság oly állapotában van, hogy minden értelmes ember, aki felfogja az ügyek valódi állását, legyen bár az perzsa vagy idegen, felismeri, hogy az ország előrehaladása, civilizációja és újjáépülése ezen kimagasló Személyiség tanításainak hirdetésétől és alapelveinek kifejlődésétől függ.
    Krisztus, az Ő áldott napjaiban, igazából csak tizenegy embert tanított: ezek legkiválóbbika Péter volt, aki mégis, mikor próbára tették, háromszor tagadta meg Krisztust. Ennek ellenére Krisztus Ügye később az egész világon szétterjedt. Napjainkban Bahá'u'lláh lelkek ezreit tanította, akik a kardcsapás lesújtó fenyegetése alatt a magas egekbe kiáltották "Ya-Bahá'u'l-Abhá"29, és a megpróbáltatások tűzében orcájuk akár az arany, úgy fénylett. Akkor gondolkozz el azon, mi fog még a jövőben történni.
    Végül, igazságosnak kell lennünk és fel kell ismernünk, micsoda Nevelő volt ez a Dicsőséges Lény, mily csodálatos jeleket nyilvánított ki, s milyen erő és hatalom valósult meg Általa a világban.

10
A DÁNIEL KÖNYVÉBŐL SZÁRMAZTATOTT HAGYOMÁNYOS BIZONYSÁGOK

      Beszéljünk ma egy kicsit az asztalnál a bizonyítékokról. Ha a nyilvánvaló Fény30 megtestesülésének napjaiban látogattál volna el ezen áldott helyre, ha eljutottál volna az Ő jelenlétének udvarába és megtapasztaltad volna ragyogó szépségét, akkor megértetted volna, hogy Tanításai és Tökéletessége nem kívánnak semmi további bizonyítást.
    Sok lélek vált meggyőződéses hívővé csupán azáltal, hogy az Ő színe elé léphetett; számukra nem volt szükség más bizonyítékra. Még azok az emberek is, akik tagadták és keservesen gyűlölték Őt, Vele találkozván bizonyságot tettek Bahá'u'lláh kiválóságáról, mondván: "Nagyszerű ember! Milyen kár, hogy ilyen igényekkel lép fel! Máskülönben mindaz, amit mond, elfogadható."
    De most, hogy a Valóság Fénye lenyugodott, mindenkinek bizonyítékok kellenek; így aztán mi most arra vállalkozunk, hogy az Ő állítása igazságának bizonyítására észérveket mutassunk fel. Egy olyanra hivatkozunk, mely önmagában elegendő mindazoknak, akik igazságosak, és amelyet senki sem tagadhat. Ez pedig az, hogy e kiemelkedő Lény a "Legnagyobb Börtönből"31 emelte fel Ügyét, ebből a Börtönből terjedt el Fénye, Hírneve meghódította a világot, és az Ő dicsőségének hirdetése keletre és nyugatra is eljutott. Korunkig ehhez fogható még soha sem történt.
    Ha létezne igazságosság, mindezt tudomásul vennék; de van néhány olyan ember, aki, még ha a világ összes bizonyítéka feltárulna is előtte, nem ítélne igazságosan!
    Ekképpen a nemzetek és államok összes erejükkel sem tudtak ellenállni Neki. Valóban, egyedül és önmagában, bebörtönözve és elnyomásban, mindent beteljesített, amit csak kívánt.
    Nem kívánok említést tenni Bahá'u'lláh csodatételeiről, mert azt mondhatnák, hogy ezek hagyományok, melyek könnyen lehetnek igazak vagy hamisak, akár csak Krisztus csodáinak elbeszélései az Evangéliumban, melyek ugyan maguktól az Apostoloktól származnak, ám a zsidók tagadják őket. Ámbár, ha Bahá'u'lláh természetfeletti cselekedeteiről kívánnánk szólni, ezekből sok van; ezek keleten elfogadottak, sőt még néhány nem bahá'í is elismeri ezeket. De ezek az elbeszélések nem mindenki számára jelentenek döntő bizonyítékokat és bizonyságokat; a hallgató esetleg azt mondhatná, hogy ez az elbeszélés talán nem is felel meg a valóságnak, hiszen köztudott, hogy más gyülekezetek is az alapítóik által véghezvitt csodákról mesélnek. Példának okáért a brahmanizmus követői csodákról számolnak be. Milyen bizonysággal tudhatjuk, hogy azok hamisak-e vagy hogy ezek igazak-e? Ha ezek csak mesék, akkor a többi is az; ha ezek általánosan elfogadottak, akkor a többi is általánosan elfogadott. Következésképpen ezek az elbeszélések nem kielégítő bizonyítékok.
Igen, a csodák csupán a szemtanú számára bizonyítékok. Még akkor is lehetséges, hogy a tanú nem csodának, hanem csak varázslatnak tekinti őket. Némely varázslónak különlegesen bravúros mutatványokat tulajdonítanak.
    Röviden azt kívánom mondani, hogy Bahá'u'lláh számos csodálatos dolgot cselekedett, de ezekről mi nem beszélünk, minthogy ezek nem jelentenek bizonyítékot és bizonyságot a föld összes népe számára, sőt azoknak a számára sem kétséget kizáró bizonyíték, akik látták őket: azt hihetik, hogy ezek csupán csak varázslatok.
    Ezenfelül, a Próféták említett csodáinak legtöbbje belső jelentéssel bír. Például az Evangélium azt írja, hogy Krisztus mártírhalálakor sötétség támadt és a föld megremegett, a Templom kárpitja a tetejétől az aljáig kettőbe hasadt és a halottak kikeltek sírjaikból. Ha ezen események megtörténtek volna, akkor ezek igazán megdöbbentőek lettek volna és bizonyos, hogy a történetírásban feljegyezték volna őket. Ezek az események teljesen felzaklatták volna a szíveket. A katonák vagy levették volna Krisztust a keresztről, vagy elmenekültek volna. Ezen eseményekről egyetlen történetírás sem tesz említést, ezért nyilvánvaló, hogy ezeket nem szó szerint kellene érteni, hanem mint belső jelentéssel32 bírókat.
    Nem az a célunk, hogy tagadjuk az ilyen csodákat; csupán csak azt kívánjuk mondani, hogy ezek nem jelentenek döntő bizonyítékot, s hogy ezeknek belső jelentésük van.
    Ennek megfelelően ma az asztalnál a Szentkönyvekben említett hagyományos bizonyítékok magyarázatára utalunk. Mindaz, amiről eddig szóltunk, racionális bizonyíték volt.
    Olyan, az igazságot komolyan kutató embernek az állapota, mint az élet vizére áhítozó, felhevült szomjazó léleké, a tengert elérni igyekvő halé, az isteni gyógyír megszerzésére áhító, az igaz doktort kereső szenvedőé, a megváltás partjait elérni igyekvő elveszett, tévelygő bárányé.
    Ezért aztán a keresőnek bizonyos tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Mindenekelőtt igazságosnak kell lennie és mindentől el kell szakadnia Istenen kívül; szívének teljes egészében a legfőbb látóhatár felé kell fordulnia; meg kell szabadulnia az önzés és a vágy kötelékétől, hiszen mindezek korlátok. Továbbá el kell, hogy viseljen minden nehézséget. Teljes mértékben megtisztultnak és megszenteltnek kell lennie, és függetlenné kell válnia a világ lakóinak szeretetétől és gyűlöletétől. Miért? Azért, mert bármely személy vagy dolog iránti szeretetének ténye visszatarthatja őt attól, hogy felismerje az igazságot a másikban, és ugyanígy, a gyűlölet is gátolhatja az igazság meglátásában. Ez a keresés állapota, és a keresőnek ezekkel a tulajdonságokkal és képességekkel kell rendelkeznie. Amíg nem éri el ezt az állapotot, nem érheti el a Valóság Napját.
    Most azonban térjünk vissza a témánkhoz!
    A világ összes népei két olyan Megnyilvánulást várnak, Akiknek egyazon korban kell megjelenniük; mindenki ezen ígéret beteljesedését várja. A Bibliában a zsidók számára a Seregek Ura és a Messiás ígérete adatott; az Evangéliumban Krisztus és Illés visszatérését ígérik.
    Mohamed vallásában a Mihdí és a Messiás ígérete található, és ugyanígy van a zoroasztriánusoknál és más vallásoknál, de ha részletesen beszélnénk erről a kérdésről, az sok időt venne igénybe. Az alapvető tény az, hogy mindegyikük két Megnyilvánulást ígért meg, Akik egymást követően jönnek majd el. Megjósoltatott, hogy azon két Megnyilvánulás idején a föld átalakul, a létezés világa megújíttatik és a létező dolgok új ruhát öltenek. Igazságosság és igazság öleli körül majd a földet, megszűnik az ellenségeskedés és a gyűlölet, a népek, népcsoportok és nemzetek közötti megosztottság okai eltűnnek majd, és megjelenik az, ami egységet, összhangot és egyetértést teremt. A közönyös megébred, a vak látni fog, a süket hallani, a néma beszélni, a beteg meggyógyul, a halottak pedig feltámadnak. A háborút felváltja a béke, a gyűlöleten győzedelmeskedik a szeretet, a viszály és pörlekedés teljesen tovatűnik, és megvalósul az igazi boldogság. A világ a Mennyei Királyság tükrévé válik, s az emberiség az Istenség Trónusa lészen. Az összes nemzet eggyé válik, egyesül minden vallás, és minden egyes ember egy családból és egyazon vérből való lesz. A föld összes része eggyé válik, eltűnnek a politika, nyelvek, egyének, országok és származás okozta babonák, és a Seregek Ura árnyékában az összes ember örök életre lel.
    Tehát most a Szentkönyvekből be kell bizonyítanunk, hogy ez a két Megnyilvánulás eljött, és mivel a Szentkönyvekből vett bizonyítékokra vágyunk, fel kell fedeznünk a Próféták szavainak jelentését.
    Pár napja az asztalnál észérveket hoztunk fel e két Megnyilvánulás igazának felmutatására.
    Egyszóval: Dániel Könyvében Jeruzsálem újjáépítésétől Krisztus mártírhaláláig hetven hét jelöltetik meg, mivel Krisztus mártírhalálával az áldozat bevégeztetett, és az oltár leromboltatott.33 Ez Krisztus megnyilvánulásának megjövendölése. Ez a hetven hét Jeruzsálem helyreállításával és újjáépítésével kezdődött, melynek kapcsán három király négy rendeletet adott ki.
Az elsőt Czérus (Kürosz) adta ki a Krisztus előtti 536. évben; ezt Ezsdrás Könyvének első részében jegyezték le. A második rendelet, Jeruzsálem újjáépítése kapcsán, a perzsa Dáriusé Kr.e. 519-ből; ezt Ezsdrás hatodik részében írták le. A harmadik Artaxerxészé, uralkodásának hetedik évéből, vagyis Kr.e. 457-ből; ez Ezsdrás hetedik részében található. A negyedik Artaxerszésztől származik Kr.e. 444-ből, és ezt Nehémiás második részében jegyezték fel.
    Dániel mindazonáltal kifejezetten a harmadik rendeletre utal, amelyet Kr.e. 457-ben adtak ki. Hetven hét négyszázkilencven napot tesz ki. A Szentkönyv szövege szerint minden nap egy év. Hiszen a Bibliában ez áll: "egy-egy napért egy-egy esztendő"34. Így tehát négyszázkilencven nap az négyszázkilencven év. A harmadik, Artaxerxésztől származó rendeletet négyszázötvenhét évvel Krisztus születése előtt hirdették ki, és Krisztus, amikor mártírhalált halt és mennybe szállt, harminchárom éves volt. Amikor a négyszázötvenhéthez harminchármat adsz, az eredmény négyszázkilencven, ami az az idő, amit Dániel Krisztus megnyilvánulására bejelentett.
    De Dániel Könyve kilencedik részének huszonötödik versében ez egy más módon fejeztetik ki, úgy mint hét hét és hatvankét hét; és ez szemmel láthatóan különbözik az előző állítástól. Sokan összezavarodtak e különbség miatt, megpróbálván összeegyeztetni ezt a két állítást. Hogyan lehet az egyik helyen a hetven hét igaz, a másikon meg a hatvankettő hét és hét hét? E két állítás nem egyezik.
    De Dániel két időpontot említ. Ezen dátumok közül az egyik Artaxerxész Ezsdrásnak, Jeruzsálem újjáépítésére adott rendeletével kezdődik: ez az a hetven hét, amely Krisztus mennybemenetelével végződött, amikor az Ő mártírhalálával az áldozat és vezeklés megszűnt.
    A második időszak, mely a huszonhatodik versben található, azt jelenti, hogy Jeruzsálem újjáépítésének befejezése után Krisztus mennybemeneteléig hatvankét hét lesz majd: a hét hét Jeruzsálem újjáépítésének időtartama, mely negyvenkilenc évig tartott. Amikor ezt a hét hetet hozzáadod a hatvankettőhöz, az hatvankilencet ad, és az utolsó héten (69-70.) történt meg Krisztus mennybemenetele. Így aztán ez kiadja a hetven hetet, és nincs semmiféle ellentmondás.
    Most, hogy Krisztus megnyilvánulása Dániel jövendölései által bizonyítást nyert, bizonyítsuk a Báb és Bahá'u'lláh megnyilvánulását. Eddig csak racionális bizonyítékokról esett szó; most a hagyományokon alapuló bizonyítékokról fogunk beszélni.
    Dániel Könyvének nyolcadik részében a tizenharmadik versben ez áll: "És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szent hely és a sereg meddig tapostatik?" Akkor ő ezt válaszolta: (14. vers): "Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága"; (17. vers) "és monda nékem mert az utolsó időre szól ez a látomás." Vagyis mennyi ideig tart még ez a szerencsétlenség, ez a pusztulás, ez a megaláztatás és lealacsonyodás? Mondván, mikor lesz a Megnyilvánulás hajnalhasadása? Akkor ő így válaszolt: "Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága." Röviden ez a szakasz azt jelenti, hogy ő kétezer-háromszáz évet jelöl meg, minthogy a Biblia szövegében minden nap egy év. Na már most, Artaxerxész Jeruzsálem újjáépítésére kibocsátott rendeletének időpontjától Krisztus születéséig 456 év van, és Krisztus születésétől a Báb megnyilvánulásának napjáig 1844 év. Amikor ehhez a számhoz hozzáadsz négyszázötvenhat évet, az kétezer-háromszáz évet ad. Vagyis Dániel látomásának beteljesülésére Kr.u. 1844-ben került sor, és ez a Báb megnyilvánulásának éve Dániel Könyve tényleges szövegének értelmében. Vedd észre, mennyire világosan határozza meg a megnyilvánulás évét; nem létezhet ennél egyértelműbb jövendölés egy megnyilvánulás számára.
    Máté 24. részének 3. versében Krisztus világosan mondja, hogy Dániel ezen a jövendölésen a megnyilvánulás idejét értette, a vers pedig így szól: "Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?" Az egyik magyarázat, melyet Ő válaszul adott nekik, ez volt: (15. vers) "Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg)."
Ebben a válaszban azt mondta nekik, hogy Dániel Könyvének nyolcadik részéhez forduljanak, mondván, hogy mindenki, aki ezt olvassa, megérti, hogy ez az az idő, amiről szó van. Vedd csak fontolóra, hogy az Ószövetség és az Evangélium milyen világosan beszél a Báb megnyilvánulásáról.
    Egyszóval, magyarázzuk most el Bahá'u'lláh megnyilvánulásának idejét a Bibliából. Bahá'u'lláh idejét a holdévek alapján számítják Mohamed küldetésétől és a Hidzsrától; minthogy Mohamed vallásában holdéveket használnak, mivel szintén a holdév az, amelyet az istentisztelet parancsolatainak kapcsán alkalmaznak.
    Dániel 12. részének 6. versében ez áll: "És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak? És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.”35
    Minthogy már elmagyaráztam az egy nap jelentését, ezért nincs szükség további magyarázatra; de röviden annyit mondunk, hogy az Atya minden napja egy évnek számít, és minden évben tizenkét hónap van. Így három és fél év negyvenkét hónapot tesz ki, és a negyvenkét hónap ezerkétszázhatvan napot. A Báb, Bahá'u'lláh előfutára, az iszlám időszámítás szerint Mohamed Hidzsrájától számított 1260. évben jelent meg.
    Azután a 11. vers ezt mondja: "És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz. Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot "36
    Ennek a hold szerinti időszámításnak a kezdete Mohamed prófétaságának Hidzsáz megyében való kihirdetésének napjától számít; és ez küldetése után három évvel történt, mivel Mohamed prófétaságát kezdetben titokban tartották, és Khadíjah és Ibn Nawfal37 kivételével senki sem tudott róla. Azt három év elteltével jelentették be. És Bahá'u'lláh a Mohamed küldetésének bejelentésétől számított 1290. évben hirdette ki az Ő megnyilvánulását.38

11
SZENT JÁNOS MENNYEI JELENÉSEKRŐL VALÓ KÖNYVE TIZENEGYEDIK RÉSZÉNEK MAGYARÁZATA

      A János apostol nevéhez fűződő Jelenések Könyve tizenegyedik részének eleje így szól:
    "És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak.
    De a tornáczot, a mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig."
    Ez a nádszál a Tökéletes Ember, ki is a nádhoz hasonlíttatik, és hasonlóságának mivoltja a következő: amikor a nádszál belseje üres és minden dolgoktól megszabadult, gyönyörű dallamokat szólaltat meg; és ahogyan a hangok és a dallamok nem a nádtól, hanem a rajta játszó furulyástól származnak, úgy az áldott Lény megszentelt szíve szabad és Istenen kívül minden mástól megüresedett, megtisztult és mentes minden emberi körülményhez való ragaszkodástól, és az Isteni Lélek társa. Bármit mondjon is, az nem önmagától ered, hanem a valódi furulyástól, mely az isteni sugallat. Ezért hasonlítják Őt a nádszálhoz; és ez a nádszál olyan, mint egy bot - vagyis ez minden tehetetlen megsegítője, és az emberi teremtmények támasza. Ez az Isteni Pásztor botja,  melynek a segítségével őrzi a nyáját és tereli a Királyság legelői felé.
    Majd ez mondatik: "angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak" - vagyis vess össze és mérj: a mérés az arányok feltárása. Az angyal ekképpen szólott: hasonlítsd össze Isten templomát, s az oltárt, és azokat, akik ott imádkoznak - vagyis vizsgáld meg az ő valódi állásukat, és tárd fel, hogy milyen szinten és állapotban vannak, s milyen állással, tökéletességekkel, magaviselettel és tulajdonságokkal bírnak; és ismerd meg azon szent lelkek misztériumait, akik a Szentek Szentjében tisztaságban és megszenteltségben lakoznak.
    "De a tornáczot, a mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott."
    A Krisztus utáni hetedik század kezdetén, amikor Jeruzsálemet meghódították, a Szentek Szentje külsőleg fennmaradt, vagyis az a ház, amelyet Salamon épített; de a Szentek Szentjén kívül a külső udvart elvették és a pogányoknak adták. "És a szent várost tapodják negyvenkét hónapig"- azaz a pogányok fogják kormányozni és irányítani Jeruzsálemet negyvenkét hónapig, ami ezerkétszázhatvan napot jelent; és mivel minden nap egy évet jelöl, ezzel a számítási móddal ezerkétszázhatvan esztendőt kapunk, ami a Korán korszakának időtartama. Mivel a Szentkönyv szövegében minden nap egy év, mint ahogy ez az Ezékiel negyedik részének hatodik versében található: “És viseld a Júda házának vétkét negyven napig; egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked."
    Ez megjósolja az Iszlám Törvénykorszakának időtartamát, amikor Jeruzsálemet lábbal tiporták, ami azt jelenti, hogy elvesztette dicsőségét - de a Szentek Szentje fennmaradt, megőriztetett és tiszteletnek örvendett - az 1260. esztendőig.
Ez az ezerkettőszázhatvan év a Báb, a Bahá'u'lláh-hoz vezető “Kapu” megnyilvánulásának a megjövendölése, melyre Mohamed Hidzsrájának 1260. esztendejében került sor, és minthogy az 1260 éves időszak letelt, Jeruzsálem, a Szent Város, most újra fejlődésnek indul, benépesül és felvirágzik. Bárki, aki látta Jeruzsálemet hatvan évvel ezelőtt és ma megtekinti, észre fogja venni, hogy milyen népessé és virágzóvá vált, és újra milyen nagy tiszteletnek örvend.
    Ez János apostol Jelenéseiről szóló verseinek külsődleges jelentése. Van azonban egy másik, szimbolikus jelentésű magyarázata is, amely a következő: Isten Törvénye két részre oszlik. Az egyik az alapvető vonatkozású lényeg, mely a szellemi tanításokat foglalja magába - azaz a lelki erényekre és az isteni tulajdonságokra vonatkozik; ez nem változik és nem módosul: ez a Szentek Szentje, mely Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Krisztus, Mohamed, a Báb és Bahá'u'lláh Törvényének lényege, és amelyet az összes prófétai korszakban megerősítenek és így fennmarad. Ez sohasem töröltetik el, mivel ez szellemi és nem anyagi igazság; ez a hit, tudás, bizonyosság, igazságosság, vallásosság, becsületesség, megbízhatóság, Isten szeretete, jóindulat, tisztaság, lelki függetlenség, alázat, szerénység, türelem és állhatatosság. Könyörület tanúsítása a szegények iránt, az elnyomottak védelmezése, adományozás a nyomorgónak és az elesettek felemelése.
    Ezek az isteni tulajdonságok, ezek az örök parancsolatok sohasem töröltetnek el; nem, ezeket örökkön örökké megerősítik, és fennmaradnak. Az emberiség ezen erényeit a különböző korszakok mindegyikében megújítják, mivel minden egyes korszak végére eltűnik Isten szellemi Törvénye - vagyis az emberi erények - és csupán csak a forma marad fenn.
    Így Mózes korszakának végén, mely egybeesik a keresztény kinyilatkoztatással, a zsidók között elenyészett az Isteni Törvény, és csupán a lélek nélküli forma az, ami fennmaradt. A Szentek Szentje eltávozott közülük, de Jeruzsálem külső udvara - mely a vallás formáját megjelölő kifejezés - a pogányok kezére jutott. Ugyanígy tűntek el Krisztus vallásának alapelvei is, melyek az emberiség legnagyszerűbb erényei, a vallás formája pedig a papság és vallási vezetők kezében maradt. Hasonlóképpen eltűnt Mohamed vallásának alapja is, de a formája a hivatalban lévő uléma kezében továbbra is létezik.
    Isten vallásának azon alapjait, melyek szellemiek és amelyek az emberiség erényei, nem lehet eltörölni; ezek szilárdan állnak és örökérvényűek, és minden Próféta korszakában megújíttatnak.
    Isten vallásának második része az anyagi világra vonatkozik, és magában foglalja a böjtöt, az imádkozást, az istentisztelet formáit, a házasságot és válást, a rabszolgaság eltörlését, a törvényes eljárásokat és ügymenetet, a gyilkosságért, erőszakért, rablásért és bántalmazásért járó jóvátételt. Isten Törvényének ez a része, mely az anyagi dolgokra vonatkozik, minden prófétai ciklusban a kor szükségleteinek megfelelően változik és módosul.
    Röviden, a Szentek Szentje kifejezés alatt az a szellemi Törvény értendő, amely sohasem változik, módosul vagy töröltetik el; a Szent Város pedig az anyagi Törvényt jelenti, amely eltörölhető, és ezt az anyagi Törvényt, melyet mint Szent Várost említenek, lábbal tiporták 1260 éven keresztül.
    "És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig.”39 Ez a két tanúbizonyság pedig Mohamed, Isten Hírnöke és 'Alí, Abú Tálib fia.
    A Koránban az áll, hogy Isten megszólította Mohamedet, Isten Hírnökét, mondván: "Tanúbizonysággá, a jó hírek Hírnökévé és a Figyelmeztetővé tettünk Mi téged"40 - azaz Mi Téged tanúbizonyság-tevővé tettünk, a jó hírek átadójává, és azzá,  akii Isten haragját hozza. A "tanúbizonyság" azt a személyt jelenti, akinek tanúságtételével dolgok igazolhatók. Ennek a két tanúságtevőnek a parancsolatait 1260 napon keresztül hajtották végre, és mindegyik nap egy évet jelent. Így Mohamed volt a gyökér és 'Alí az ág, akárcsak Mózes és Józsua. Azt mondja "gyászruhákba öltözve", ami annyit tesz, hogy ők látszólag régi öltözetet viselnek, s nem újat, más szóval, hogy kezdetben az emberek szemében ők semmiféle kiválóságokkal sem rendelkeznek, és az Ő Ügyük sem tűnik újnak; hiszen Mohamed szellemi Törvénye megegyezik Krisztusnak az Evangéliumban szereplő Törvényével, s az anyagi dolgokra vonatkozó törvényeinek legtöbbje pedig megfelel Mózes Öt Könyve törvényeinek. Ez a régi öltözet jelentése.
    Azután ezt mondja: "Ezek az a két olajfa, és két gyertyatartó, a melyek a földnek Istene előtt állanak."41 A szöveg ezen két lelket olajfákhoz hasonlítja, mivel abban az időben minden lámpában olívaolaj világított. A jelentése: a két személyből Isten bölcsességének szelleme világít. Ez a szellem  a világ megvilágosodásának oka. Isten ezen fényei sugároznak és ragyognak; így ők két gyertyatartóhoz hasonlatosak: a gyertyatartó a fény lakhelye, ahonnan a fény felragyog. Ugyanígy, a vezérlet fénye ezekből a fénylő lelkekből sugárzik és ragyog.
    Majd ez mondatik: "a földnek Istene előtt állnak"; ez azt jelenti, hogy ők Isten szolgálatában állnak, és nevelik Isten teremtményeit, olyanokat, mint az Arab-félsziget nomád arab törzsei, akiket úgy megneveltek, hogy abban az időben a civilizáció legmagasabb fokára jutottak, hírnevük és jó hírük pedig az egész világot bejárta.
    "És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájokból, a mely megöli az ő ellenségeiket."42 Vagyis senki sem lesz képes szembeszállni velük, és ha valaki a tanításaikat vagy törvényeiket akarná becsmérelni, az ő szájukból származó ugyanezen törvény zárná körül és semmisítené meg azt; és bárki, aki megpróbálna nekik ártani, ellenszegülni vagy gyűlölni őket, az az ő szájukból származó parancsolat által pusztíttatna el. És így is történt: az összes ellenségüket legyőzték, megfutamították és megsemmisítették. És ebben nyilvánvalóan Isten segítette őket.
    Majd ezután ez áll: "Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen"43, ami azt jelenti, hogy abban a korszakban olyanok lesznek ők, mint a királyok. Mohamed törvényei és tanításai, valamint 'Alí magyarázatai és fejtegetései mennyei jótétemények. Amennyiben meg kívánják adni ezt a jótéteményt, hatalmukban áll így tenni.
Ha nem akarják, akkor nem fog esni az eső: ebben az összefüggésben az eső jelképezi a jótéteményt.
    Majd ezt mondja: "és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák"44. Ez azt jelenti, hogy Mohamed prófétai mivolta ugyanaz volt, mint Mózesé, és hogy 'Alí hatalma Józsuáénak felelt meg: ha úgy kívánják, a Nílus vízét vérré változtathatták volna. Az egyiptomiakról lévén szó, és azokról, akik megtagadták őket (Mózest és Józsuét - ford.) .Az, ami az életük alapja volt, tudatlanságuk és büszkeségük következtében  haláluk okává változott. Így aztán a fáraónak és népének birodalma, jóléte és hatalma, melyek a nemzet életének alapját képezték, szembeszegülésük, tagadásuk és büszkeségük révén a halál, pusztulás, szétszóródás, süllyedés és szegénység okozóivá váltak. Így hát ennek a két tanúbizonyság-tevőnek hatalmában áll elpusztítani a nemzeteket.
    Azután ez áll: "és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják"45, ami azt jelenti, hogy nekik úgyszintén hatalmukban állt, és meg is lett volna a szükséges anyagi erejük arra, hogy a gonoszakat, valamint az elnyomókat és zsarnokokat neveljék, hiszen Isten megadta ezen két tanúbizonyságának mind a belső, mind pedig a külső hatalmat arra, hogy nevelje és jobbá tegye a kegyetlen, vérszomjas és zsarnok nomád arabokat, akik hasonlatosak voltak a ragadozó vadállatokhoz.
    "És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket"46 - ez azt az időt jelenti, mikorra már véghez vitték a nekik megparancsoltakat, és továbbították az isteni üzenetet, elősegítvén Isten Törvényét és hirdetvén a mennyei tanításokat azzal a szándékkal, hogy  a szellemi élet csírái megjelenjenek a lelkekben, s hogy az emberi világ erényeinek fénye elősugározhasson, mígnem e nomád törzsek között végbemegy a teljes fejlődés.
    "A mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket"47: ezen fenevad az Omajjádokat jelenti, akik a tévelygés legmélyéről támadtak rájuk, és akik felemelkedtek Mohamed vallása és 'Alí valósága ellen - más szóval, Isten szeretete ellen.
    Azt mondja, hogy "a fenevad hadakozik ellenük"48 - háborút visel  e két tanúbizonyság ellen - vagyis szellemi háborút. Ez azt jelenti, hogy a fenevad teljes ellenállást tanúsít e két tanúbizonyság-tevő tanításaival, az általuk bevezetett szokásokkal és intézményekkel szemben, oly mértékig, hogy azok az erények és eszmények, amelyek e két tanú hatalma által a népek és a törzsek között szétáradtak, teljes egészében eltűnnek, és az állati természet és testi vágyak győzedelmeskednek. Ezért ez az ellenük hadakozó fenevad győzelmet arat - ami azt jelenti, hogy ezen fenevadtól származó tévhit borítja sötétségbe a világ láthatárait, és öli meg e két tanúságtevőt - más szóval, lerombolja azt a szellemi életet, amelyet ők elterjesztettek a nép között, és teljes egészében eltörli az isteni törvényeket és tanításokat, lábbal tiporván Isten Vallását. Semmi más nem marad abból, mint egy lélek nélküli élettelen test.
    "És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak útczáin, a mely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hívatik, a hol a mi Urunk is megfeszíttetett."49 Az "ő holttesteik" Isten Vallását jelenti, az "útcza" pedig a közvéleményt. A "Sodoma (Szodoma) és Égyiptom", a hely "a hol a mi urunk is megfeszíttetett" jelenti Szíriának azt a területét, pontosan Jeruzsálemet, ahol annak idején az Omajjádok birodalma volt; és itt tűntek el legelőször az isteni tanítások és Isten Vallása, és maradt meg a lélek nélküli test. Az “ő holttesteik” Isten vallását képviseli, amely úgy maradt meg, mint egy lélek nélküli holttest.
    "És a népek és ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják azoknak holttestét három és fél nap, és azoknak holttestét nem engedik sírba tenni."50
    Mint már korábban elmagyaráztuk, a Szentkönyvek szóhasználatában három és fél nap három és fél évet jelöl, és a három és fél év negyvenkét hónap, negyvenkét hónap pedig 1260 nap; és minthogy mindegyik nap a Szentkönyv szövege szerint egy évet jelöl, ez azt jelenti, hogy 1260 évig, ami a Korán ciklusa, a népek, törzsek és nemzetek nézik az ő testüket - vagyis látványosságot csinálnak Isten Vallásából: bár ők nem cselekednek e szerint, mégsem engedik az ő testüket - ami Isten Vallását jelenti - sírba tenni. Vagyis látszólag ragaszkodnak Isten Vallásához, nem hagyják, hogy az teljesen eltűnjék közülük, és azt sem, hogy annak teste teljesen elpusztuljon és megsemmisüljön. Nem, valójában elhagyják azt, mialatt nevét és emlékét külsőleg megőrzik.
    Ezek a "népek és ágazatok és nemzetek" azokat jelentik, akik a Korán árnyéka alá gyűltek, nem engedvén, hogy Isten Ügye és Törvénye, külső megjelenésében, teljes egészében leromboltasson és megsemmisüljön - mivel létezik az ima és a böjt közöttük -, de Isten Vallásának lényegi alapelvei, melyek is az erkölcs és a viselkedés, az isteni misztériumok ismereteivel együtt eltűntek; az emberi világ erényeinek a fénye, mely Isten szeretetének és tudásának az eredménye, kihunyt; és győzedelmeskedett a zsarnokság, az elnyomás, a sátáni szenvedélyek és vágyak sötétsége. Isten Törvényének teste, mint egy tetem, 1260 évig közszemlére tétetett, minden napot egy évnek számítván, és ez az időszak pedig Mohamed korszaka.
    Az emberek elveszítették mindazt, amit e két személy létrehozott, ami Isten Törvényének alapzata volt, és olyannyira lerombolták az emberiség világának erényeit, melyek ezen vallásnak isteni ajándékai és lelke, hogy az igazmondás, igazságosság, szeretet, egyetértés, tisztaság, szentség, elfogulatlanság és az összes isteni tulajdonság eltávozott közülük. A vallásból csak az ima és a böjt maradt; ez az állapot 1260 évig tartott, ami a Furqán51  ciklusának időtartama. Olyan volt ez, mintha ez a két személy meghalt volna, testük pedig lélek nélkül maradt volna.
    "És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait."52 A "földnek lakosai" a többi népeket és nemzetségeket jelenti, úgy mint Európa és a távoli Ázsia népeit, akik mikor látták, hogy az Iszlám jellege teljesen megváltozott, és Isten Törvénye félredobatott - hogy kiveszett közülük az erény, buzgalom és tisztesség, s hogy jellemük megváltozott - boldogok voltak és örvendeztek, hogy erkölcsi romlás fertőzte meg az iszlám népét, és hogy ezáltal a többi népek legyőzhetik őket. Ez be is következett. Tégy bizonyságot, hogy ezen nép, amely a hatalom csúcsára jutott, most mennyire megaláztatott és elnyomatott.
    A többi népek "ajándékokat küldenek egymásnak" azt jelenti, hogy nekik segíteniük kell egymást, mivelhogy "e két próféta gyötörte a földnek lakosait", azaz ők legyőzték a föld többi népét és nemzetét, és meghódították azokat.
    "De három és fél nap múlva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala."53 A három és fél nap, mint már korábban elmagyaráztuk, ezerkétszázhatvan év. Az a két személy, akinek a teste lélek nélkül feküdt, azokat a tanításokat és azt a törvényt jelenti, amelyet Mohamed lefektetett, és 'Alí előmozdított. Jóllehet a valóság eltávozott belőlük, és csak a forma maradt fenn. Az, hogy a lélek újra beléjük költözött, azt jelenti, hogy azok az alapok és tanítások újra feltámadnak. Más szóval, Isten Vallásának szellemiségét anyagisággá változtatták, az erényeket pedig erkölcstelenséggé; Isten szeretetét a gyűlölet váltotta fel, a megvilágosodottságot a sötétség, az isteni tulajdonságokat a sátániak, az igazságosságot  a zsarnokság, a kegyelmet az ellenségeskedés, az őszinteséget a képmutatás, a vezetést a tévút, a tisztaságot pedig az érzékiség. Akkor három és fél nap után, mely a Szentkönyv terminológiája szerint ezerkettőszázhatvan év, ezek az isteni tanítások, mennyei erények, tökéletességek és szellemi jótétemények a Báb megjelenésével és Jináb-i Quddús54 odaadásával újra megújultak.
    Szétáradtak a szent fuvallatok, felragyogott az igazság fénye, elérkezett az életadó tavasz ideje és felvirradt a vezérlet hajnala. Ez a két élettelen test újra élővé vált, és felemelkedett ez a két kiváló személy - egyikük az Alapító, másikuk pedig a támogató - és olyanok voltak, mint két gyertyatartó, hiszen az igazság fényével sugározták be az egész világot.
    "És hallának nagy szózatot az égből, a mely ezt mondja vala nékik: Jőjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben;"55, azt jelentvén, hogy a láthatatlan égből Isten hangját hallották azt mondani: Megcselekedtétek mindazt, mi a tanítások és örömhírek átadásához méltó és illendő volt; átadtátok az embereknek az Én Üzenetemet, felemeltétek Isten hívó szavát, és beteljesítettétek feladatotokat. Most pedig, akár csak Krisztus, fel kell áldoznotok élteteket a Szeretettért, és mártírokká kell lennetek. És mindkettő, a Valóság Napja és a Vezérlet Holdja56, akárcsak Krisztus, lenyugodott a legnagyszerűbb mártírhalál horizontján és felemelkedett Isten Királyságába.
    "És láták őket az ő ellenségeik."57 Ez azt jelenti, hogy az ellenségeik közül sokan, miután látták mártírhalálukat, megértették rangjuk fenségességét és erényük magasztosságát, és bizonyságot tettek nagyságukról és tökéletességükről.
    "És lőn abban az órában nagy földindulás, és a városnak tizedrésze elesék; és megöleték a földindulásban hétezer ember neve."58
    Ez a földindulás Sirázban történt, a Báb mártírhalála után. A városban zűrzavar uralkodott és rengeteg ember elpusztult. A betegségek, a kolera, az ínség, a nyomorúság, az éhezés és szenvedés olyan nagy zavart keltett, melyhez hasonlót még sohasem láttak.
    "És a többiek megrémülének, és a menny Istenének adának dicsőséget."59
    Amikor Farsban bekövetkezett a földrengés, az összes életben maradt naphosszat jajveszékelt és siránkozott, és Isten dicsőítésével és a Hozzá való imádsággal volt elfoglalva. Annyira szenvedtek és féltek, hogy éjszaka sem aludni, sem pihenni nem tudtak.
    "A második jaj elmúlt; ímé a harmadik jaj hamar eljő."60 Az első jaj 'Abdu'lláh fiának, Mohamed Prófétának az eljövetele. Béke legyen vele! A második jaj pedig a Bábé. Dicsőség és dicséret szálljon Reá! A harmadik jaj a Seregek Ura megnyilvánulásának nagyszerű napja, és a Megígért Szépségének ragyogása. Ezen témának, a jajnak, a magyarázatáról Ezékiel harmincadik részében esik szó, ahol is ez áll: "És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! prófétálj és mondd: Így szól az Úr Isten: Jajgassatok! Jaj annak a napnak! Mert közel egy nap és közel az Úrnak napja."61
    Ezért bizonyos, hogy a jaj napja az Úr napja; hiszen azon a napon jaj azoknak, akik nem figyelmeznek, jaj a bűnösöknek és jaj a tudatlanoknak. Ezért mondatik az, hogy: "A második jaj elmúlt; ímé a harmadik jaj hamar eljő." Ez a harmadik jaj Bahá'u'lláh megnyilvánulásának napja, Isten napja; és ez pedig közel van a Báb megjelenésének napjához.
    "A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik."62
    A hetedik angyal egy mennyei tulajdonságokkal megáldott ember, aki mennyei jellemmel és vonásokkal fog felemelkedni. Hangos szózatok hallatszanak majd, hogy az Isteni Megnyilvánulás megjelenését hirdessék és terjesszék. A Seregek Ura megnyilvánulásának napján, és a Mindenható isteni korszakának idején, melyről a Próféták minden könyve és írása említést és ígéretet tesz - Isten ezen napján megalapíttatik majd a Szellemi és Isteni Királyság, és a világ megújul; a teremtés testébe új lélek leheltetik; eljön az isteni tavasz ideje; a kegyelem felhői megerednek; a Valóság Napja felfénylik; életadó szellő fújdogál; az emberiség teste új ruhába öltözik; a földkerekség fenséges paradicsommá lesz; az emberiség tanulttá válik; eltűnnek a háborúk, a viták, a viszályok és a gyűlölködés, és megjelenik majd az őszinteség, a becsületesség, a béke és Isten tisztelete; egyetértés, szeretet és testvériség hatja át a világot, és Isten uralkodik majd örökkön örökké - ami azt jelenti, hogy megalapíttatik majd a Szellemi és Örökkévaló Királyság. Ilyen Isten Napja!
Hiszen az eddigi napok, melyek jöttek és mentek, Ábrahám, Mózes és Krisztus, és más Próféták napjai voltak; de ez a nap Isten napja, mivel a Valóság Napja akkor a legnagyobb melegével és ragyogásával fog felemelkedni.
    "És a huszonnégy Vén, a ki az Isten előtt ül az ő királyi székeiben, esék az ő orczájára és imádá az Istent. Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, a ki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted."63
    Mindegyik ciklusban a védelmezők és a szent lelkek tizenketten voltak. Így Jákobnak tizenkettő fia volt; Mózes idején a törzseknek tizenkét vezetője vagy főnöke volt; Krisztus idején tizenkét apostol, Mohamed idejében pedig tizenkét imám volt. De ezen dicsőséges kinyilatkoztatásban huszonnégy van, a másik számok duplája, mivel ennek a kinyilatkoztatásnak a kiválósága megkívánja ezt. Ezen szent lelkek Isten színe előtt ülnek, az ő trónjaikon, azt jelentvén, hogy az uralmuk örök.
    Ez a huszonnégy kiváló személy, bár az örök uralom trónusain ül, mégis az egyetemes Megnyilvánulás imádója, és alázatosan és engedelmesen mondá: “Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, a ki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted és a te országlásodat elkezdetted". Mindez azt jelenti, hogy megadod majd Te az összes tanításaidat, oltalmad árnyékába gyűjtöd a föld összes népét, és egy sátor árnya alá hozod az összes embert. Habár ez Isten Örök Királysága, és Neki mindig is volt, és lesz is Királysága, itt a Királyság Önnönmagának megnyilvánulását64 jelenti; és Ő kinyilvánítja majd az összes törvényt és tanítást, mely is az emberiség világának és az örök életnek a szelleme. És azon egyetemes Megnyilvánulás legyőzi a világot, nem háborúval és harccal, de szellemi erővel; Ő békességgel és nyugalommal teszi ezt, nem pedig karddal és fegyverekkel; megalapítja ezen Mennyei Királyságot az igaz szeretet által, de nem a háború hatalma által. Ezeket az isteni tanokat Ő nem fegyverrel és durvasággal, de kedvességgel és tisztességgel hirdeti. Úgy neveli a nemzeteket és embereket, hogy azok, a különféle körülményeik, különböző szokásaik és jellegzetességeik, sokféle vallásuk és nemzetségük dacára, ahogy az a Bibliában áll, mint a farkas és bárány, leopárd és gida, csecsszopó és mérges kígyó, szövetségesekké, barátokká és társakká válnak. A nemzetségek versengése, a vallások különbözése és a népek közötti korlátok teljes egészében eltűnnek, és mind tökéletes egységre és egyetértésre jutnak majd az Áldott Fa árnyékában.
    "És megharagudtak a pogányok", mivel a Te tanításaid szemben álltak a más népek indulataival; "és eljött a te haragod"65 - vagyis mindegyiküket sújtja a nyilvánvaló elveszettség; és minthogy nem követik a Te előírásaidat, tanácsaidat és tanításaidat, megfosztatnak a Te örökkévaló nagylelkűségedtől, és elfátyoloztatnak a Valóság Napjának fényétől.
    Az "és a halottak ideje, hogy megítéltessenek"66 jelentése az, hogy eljött az ideje annak, hogy a halottak - vagyis azok, akik megfosztattak Isten szeretetének szellemétől és nem részesülnek a megszentelt örök életből - igazságosan megítéltessenek, ami azt jelenti, hogy megjelennek azért, hogy megkapják azt, amit érdemelnek.
Nyilvánvalóvá teszi majd Ő a titkaik valóságát, megmutatván, mily alacsony szintet foglalnak is el a teremtés világában, és hogy a halálnak ténylegesen hatalma van felettük.

    "És jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak"67 - azaz kitünteti majd Ő az igazakat a végtelen jótéteménnyel, és mint égen a csillagok, oly ragyogóvá teszi őket az örök tisztelet horizontján. Megsegíti őket oly viselkedéssel és cselekedetekkel felruházván, melyek is az emberiség világának fényei, a vezérlet okai és az örök élet eszközei az Isteni Királyságban.

    Az "és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják" jelentése az, hogy Ő teljes egészében mindentől megfosztja a hanyagokat; minthogy leplezetlenné válik a vak vaksága, nyilvánvalóvá lesz a látó látása; felismertetik a tévelygők tudatlansága és ismereteik hiánya, és előtűnik a vezérlettel bírók tudása és bölcsessége; következésképpen, a pusztítok elpusztíttatnak.

    "És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben" azt jelenti, hogy megalapíttatik az isteni Jeruzsálem, és a Szentek Szentje láthatóvá lesz. A Szentek Szentje kifejezés, a bölcsességgel bíró emberek szóhasználata szerint az Isteni Törvény lényegét jelenti, és az Úr mennyei és igaz tanításait, amelyek nem változtak egyetlen prófétai ciklusban sem, mint ahogyan azt már korábban kifejtettük. Jeruzsálem szentélye Isten Törvényének valóságához hasonlatos, ami a Szentek Szentje; és az összes törvény, szabály, szertartás és anyagi előírások jelentik Jeruzsálem városát - ezért nevezik mennyei Jeruzsálemnek. Röviden, minthogy a Valóság Napja ebben a korszakban Isten Fényét a legnagyobb fényességgel ragyogtatja fel, ezért Isten tanításainak lényege megjelenik a létezés világában, a tudatlanság és a tudás hiányának sötétje pedig eloszlik. A világ új világgá válik, és a megvilágosodás uralkodik. Tehát előtűnik a Szentek Szentje.

    "És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben" azt is jelenti, hogy az isteni tanok elterjedésével, ezen mennyei misztériumok megjelenésével, és a Valóság Napjának felemelkedésével minden irányban megnyílnak a siker és jólét ajtói, és tisztán láthatóvá válnak a jóság és mennyei áldások jelei.
    "És megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában"68 - azaz az Ő Szövetségének Könyve az Ő Jeruzsálemében fog megjelenni, a Szövetség Levele69 közzé tétetik, és nyilvánvalóvá válik a Végakarat és a Szövetség jelentése. Isten hírneve szétterjed Keleten és Nyugaton, és Isten Ügyének hirdetése betölti majd az egész világot. A szövetségtörők megaláztatnak és szétszórattatnak, a hűségesek pedig megőriztetnek és megdicsőülnek, minthogy ragaszkodnak a Végakarat Könyvéhez, és szilárdak és állhatatosak a Szövetségben.
    És az "és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső"70 azt jelenti, hogy a Végakarat Könyvének megjelenése után nagy vihar támad, és Isten dühének és haragjának villámai csapkodnak majd, a Szövetségtörés mennydörgésének moraja visszhangzik, megtörténik a kételyek földrengése, a kínszenvedés jégesője verdesi a Szövetséget megszegőket, és még azok is, akiknek hite van, kísértésbe esnek és megpróbáltatnak.


12
ÉZSAIÁS TIZENEGYEDIK RÉSZÉNEK MAGYARÁZATA

      Ézsaiás 11. részében az 1-10. versekben ez áll:
    "És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál71 nevekedik. A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik. Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességében bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránnyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét: Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják."
    Ezen vesszőszál Isai törzsökéből helyesen vonatkoztatható lenne Krisztusra, mivel József Isainak, Dávid apjának leszármazottjai közül való volt; de minthogy Krisztus létét Isten Lelke által nyerte, Ő Önnönmagát Isten Fiának nevezte. Ha nem így  tette volna, akkor ráillene ez a leírás. Emellett azok az események, amelyekre mint ama vessző idejében végbemenőkre utal, ha szimbolikusan értelmezzük, részben, de nem teljesen teljesültek be Krisztus idején; ha azonban nem szimbolikusan értelmezzük, akkor kétségkívül ezen a jelek közül egy sem teljesedett be. Például a párduc és a bárány, az oroszlán és a borjú, a gyermek és a vipera metaforái és szimbólumai a különféle nemzeteknek, népeknek, kibékíthetetlen gyülekezeteknek és gyűlölködő fajtáknak, melyek olyan ellentétesek és ellenségesek egymással, mint a farkas és a bárány. Azt mondjuk, hogy ezek Krisztus szellemének lehelete által összhangra és egyetértésre leltek, életre keltek, és összebékültek egymással.
    De "nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják" Ezen állapotok nem uralkodtak Krisztus megnyilvánulásának idején, hiszen a világon a mai napig léteznek különféle kibékíthetetlen nemzetek: csak nagyon kevés fogadja el Izrael Istenét, a nagyobb rész pedig nélkülözi Isten ismeretét. Ugyanígy az egyetemes béke sem jött létre Krisztus idején - vagyis a kibékíthetetlen és ellenséges népek között nem volt sem béke, sem egyetértés, a vitatkozás és viszálykodás nem szűnt meg, és nem valósult meg az összebékülés és őszinteség sem. Hiszen még ma is megtalálható a keresztény gyülekezetek és maguk a nemzetek között is az ellenségeskedés, gyűlölködés és a legerőszakosabb viszálykodás.
    Ezek a versek azonban szóról szóra illenek Bahá'u'lláh-ra.
A szövegben leírtakhoz hasonlóan, ebben a csodálatos korszakban a föld átalakul majd, és az emberiség világát nyugalom és szépség környezi. A vitákat, veszekedéseket és gyilkosságokat majd a béke, az igazság és egyetértés váltja fel; a nemzetek, népek, népcsoportok és országok között megjelenik a szeretet és barátság. Létrejön az együttműködés és egyetértés, és végül a háború teljesen elfojtatik. Amikor a Legszentebb Könyv törvényei hatályba lépnek, a vetélkedések és viszályok fölött végül igazságos ítélet születik a királyságok és nemzetek egyetemes törvényszéke előtt, és a felmerülő nehézségek megoldást nyernek. A világ öt kontinense eggyé lesz, a számos nemzetek egyesülnek, a földkerekség egy országgá válik, és az emberiség egyetlen társadalommá lesz. Az országok közötti kapcsolatok - a népek és társadalmak keveredése, egyesülése és barátsága - olyan szintre jut, hogy az emberi faj olyan lesz, mint egy család és egy nemzetség. A mennyei szeretet fénye fog ragyogni, és a világból eloszlik a gyűlölet és ellenségeskedés sötétje. Az egyetemes béke a föld közepén üti fel sátrát, és az Élet áldott Fája olyannyira növekszik és kiterebélyesedik, hogy keletet és nyugatot is árnyékába vonja. Erősek és gyengék, gazdagok és szegények, kibékíthetetlen gyülekezetek és gyűlölködő nemzetek - melyek olyanok mint a farkas és bárány, párdúc és kecskefiú, oroszlán és borjú - egymás iránt a legteljesebb szeretettel, barátsággal, igazságossággal és méltányossággal viseltetnek. A világot betölti majd a tudomány, a létező dolgok misztériumai valóságának és Istennek ismerete.
    Gondold csak meg, hogy ebben a nagyszerű évszázadban, mely Bahá'u'lláh korszaka, mennyit fejlődött a tudomány és ismeret, a létezés mennyi sok titkát tárták fel, hány nagyszerű felfedezés látott napvilágot, és ezek száma napról napra növekszik. Nemsokára az anyagi tudományok és ismeretek, mint ahogy Isten ismerete is, olyan fejlődésen mennek majd át, és oly csodákat mutatnak fel, hogy azok, akik csak látják, álmélkodni fognak. Akkor majd teljesen nyilvánvalóvá válik Ézsaiás ezen versének misztériuma: "mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével".
    Töprengj el azon is, hogy ezen rövid idő alatt, amióta Bahá'u'lláh megjelent, mindenféle országból, nemzetből és nemzetségből származó emberek léptek be ennek az Ügynek az árnyékába. Mind a keresztények, zsidók, zoroasztriánusok, buddhisták, hinduk és perzsák a legnagyobb barátsággal és szeretettel viseltetnek egymás iránt, mintha csak ezek az emberek valójában már évezredek óta rokoni kapcsolatban lennének egymással; hiszen olyanok ők, mint apa és gyermeke, anya és lánya, fivér és nővér. Ez az egyik jelentése a farkas és bárány, a párdúc és kecskefiú, illetve az oroszlán és borjú barátságának.
    Az egyik legnagyszerűbb esemény, amely az Összehasonlíthatatlan Ág (Bahá'u'lláh) megnyilvánulásának napján történik, Isten Zászlajának az összes nemzetek közötti felemelkedése. Ezen azt kell érteni, hogy az összes nép és nemzetség összegyűlik ezen Isteni Lobogó árnya alá, mely nem más, mint az Isteni Ág maga, és egyetlen nemzetté egyesül majd. Eltűnnek majd a vallási és felekezeti ellenségeskedések, a népek és népcsoportok gyűlölködése, s a nemzetek közötti nézeteltérések. Minden ember egy valláshoz csatlakozik, mindegyiknek egy közös hite lesz, mindannyian egy fajjá olvadnak össze, és egyetlen néppé válnak. Mindegyikük egy közös hazában lakozik, mely maga a bolygó lesz. Minden nemzet között megvalósul az egyetemes béke és egyetértés, és az Összehasonlíthatatlan Ág egész Izráelt egybegyűjti, ami annyit jelent, hogy Izráel népe ebben a korszakban a Szentföldre gyűlik, s hogy a zsidók, akik szétszórattak keleten és nyugaton, északon és délen, egybegyűjtetnek majd.
    Vedd tekintetbe: ezek az események nem Krisztus korszakában történtek meg, hiszen a nemzetek nem sorakoztak fel az Egyetlen Lobogó alá, ami az Isteni Ág. De a Seregek Urának ezen korszakában minden nép és nemzet belép majd ennek a Lobogónak az árnyékába. Ugyanígy, az egész világon szétszóródott Izráel nem gyűlt újra össze a Szentföldön a keresztény korszakban; de Bahá'u'lláh korszakának kezdetén ez az isteni ígéret, mint ahogyan azt az összes Próféta könyve világosan állítja, kezdett valóra válni. Láthatod, hogy zsidó nemzetségek a föld minden részéről érkeznek a Szentföldre; falvakban és a birtokukba vett földeken telepednek le, és számuk napról napra nő, oly mértékben, hogy egész Palesztina az ő otthonuk lesz majd.

13
MAGYARÁZAT JÁNOS JELENÉSEK KÖNYVE
TIZENKETTEDIK RÉSZÉHEZ

      Korábban már elmagyaráztuk, hogy a Szentkönyvben említett Szent Város, Isten Jeruzsáleme leggyakrabban Isten Törvényét jelenti. Ezt néha menyasszonyhoz, máskor Jeruzsálemhez, majd pedig új éghez és földhöz hasonlítják. Így aztán Szent János Jelenések Könyve 21. részének 1., 2. és 3. versében ez áll:
      "Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az Új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Imé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök."
    Vedd észre, mennyire világos és nyilvánvaló, hogy az első ég és föld a korábbi Törvényt jelképezi. Hiszen azt mondja a szöveg, hogy az első ég és föld elmúlt  és nincs többé tenger - azaz, hogy a föld az ítélet helye, s hogy ezen az ítélet földjén nincs tenger. Mindez azt jelenti, hogy Isten törvénye és tanításai szétterjednek a földön, és minden ember belép Isten Ügyébe, és a földet teljes egészében hívők lakják majd; így azután nem lesz többé tenger, mivel az ember lakhelye és otthona a szárazföld. Más szóval, abban az időszakban azon törvény mezeje képezi majd az emberi örömök alapját. Az ilyen föld szilárd; a láb nem botlik meg rajta.
    Isten Törvényéről mint a Szent Városról, az Új Jeruzsálemről is szó esik. Az nyilvánvaló, hogy az égből alászálló Új Jeruzsálem nem egy kövekből, malterból, téglákból, földből és fából lévő város. Isten Törvénye az, ami az égből alászáll és amit újnak neveznek, hiszen világos, hogy a földből és kövekből álló Jeruzsálem nem száll alá az égből, és hogy az nem újíttatik meg; ami megújíttatik, az Isten Törvénye.
    Isten Törvényét felékesített menyasszonyhoz is hasonlítják, aki a leggyönyörűbb díszben jelenik meg, mint ahogy az a Jelenések Könyve 21. részében áll: "És én János látám a szent várost, az Új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony."72 A 12. rész 1. verse pedig így szól: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona." Ez az asszony jelenti azt a menyasszonyt, Isten Törvényét, amely Mohamedre szállt alá. A nap, amelybe öltözött, és a hold, mely lába alatt volt, az ezen Törvénynek árnyékában álló két nemzet, a perzsa és az ottomán birodalom; hiszen Perzsia jelképe a nap, az Ottomán Birodalomé pedig a növekvő félhold. Ekképpen a nap és a hold annak a két birodalomnak a jelképe, amelyek Isten Törvényének hatalma alatt állnak. Ezután ez áll: "és az ő fejében tizenkét csillagból korona". Ez a tizenkét csillag a tizenkét Imám, Akik Mohamed Törvényének hirdetői és az emberek tanítói voltak, ragyogóak, mint a vezérlet egének csillagai.
    Azután a második versben álló "a ki terhes vala, és akarván szülni, kiált vala" azt jelenti, hogy ez a Törvény a legnagyobb nehézségek közé került, nagy szenvedéseken és gyötrelmeken ment át, mígnem a tökéletes utód testet öltött - azaz az eljövendő Megnyilvánulás, a Megígért, Aki a tökéletes utód, és Aki ennek a Törvénynek a kebelén nevelkedett, mely olyan, mintha csak az anyja volna. A gyermek, akire itt utalás történik, a Báb, az Elsődleges Pont, aki valójában Mohamed törvényéből született - vagyis a Szent Valóság. Ő a gyermek és ő az anyjának, Isten Törvényének a gyümölcse. Azon vallás által megígértetett életre lel ezen Törvény birodalmában; de a sárkány zsarnoksága miatt a gyermek Istenhez szólíttatott. Ezerkétszázhatvan évvel később a sárkány elpusztíttatott, és Isten Törvényének gyermeke, a Megígért, kinyilváníttatott.
    A 3. és 4. vers ez: “Láttaték más jel is az égben, és imé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona; És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat." Ezek a jelölések az Omajjádok dinasztiájára utalnak, amely a mohamedán vallást uralta. A hét fej és hét korona az Omajjádok hatalma alatt álló hét országot és domíniumot jelenti: ezek a Damaszkusz központú Római Birodalom, a Perzsa, az Arab és az Egyiptomi Birodalom, az afrikai birodalmakat, azaz Tuniszt, Marokkót és Algériát is beleértve, az Andalúz Birodalom, amely ma Spanyolország, valamint a transzoxaniai Törökök Birodalma. Ezekben az országokban az Omajjádok uralkodtak. A tíz szarv az Omajjád uralkodók neveit jelenti - azaz az ismétlődéseket leszámítva, tíz különféle nevű uralkodó volt, ez a parancsnokokat és vezéreket jelenti -, az első Abu Sufyán, az utolsó pedig Marván - de közülük sokuknak volt azonos neve. Így volt két Mu'ávíya, három Yazíd, két Valíd és két Marván; de ha a neveket az ismétlések nélkül számoljuk, tizet kapunk. Az Omajjádok, akik közül az első Abu Sufyán, Mekka emírje és az Omajjád dinasztia vezetője, az utolsó pedig Marván volt, elpusztították Mohamed leszármazottjai jámbor és megszentelt népének harmadrészét, kik is olyanok voltak, mint az ég csillagai.
    A 4. vers: "és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye." Mint már korábban elmagyaráztuk, ez az asszony Isten Törvénye. A sárkány közel állt az asszonyhoz, hogy megegye a fiát, és ez a fiú a megígért Megnyilvánulás, Mohamed Törvényének sarja volt. Az Omajjádok állandóan arra vártak, hogy megszerezzék a Megígértet, Kinek Mohamed leszármazottjai közül kellett jönnie, s hogy elpusztítsák és megsemmisítsék Őt; minthogy nagyon félték a megígért Megnyilvánulás megjelenését, törekedtek megölni Mohamed bármely olyan leszármazottját, aki esetleg túl nagy tiszteletnek örvendett.
    Az 5. vers: "És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet." Ez a nagyszerű fiú a megígért Megnyilvánulás, Aki Isten Törvényétől született, és az isteni tanítások kebelén nevelkedett. A vasvessző a hatalom és az erő szimbóluma - ez nem egy kard - és azt jelenti, hogy isteni erővel és hatalommal tereli Ő majd a föld összes népét. Ez a fiú a Báb.
    5. vers: "és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez." Ez a Báb megjövendölése, Aki a mennyei birodalomba, Isten Trónusához és az Ő Királyságának középpontjába emelkedett fel. Gondold csak meg, hogy mindez mennyire megfelel mindannak, ami történt.
    6. vers: "Az asszony pedig elfuta a pusztába" - azaz Isten Törvénye elfuta a pusztába, ami Hidzsáz kiterjedt sivatagát és az Arab-félszigetet jelenti.
    6. vers: "hol Istentől készített helye van"73; az Arab-félsziget Isten Törvényének otthona, lakhelye és középpontja lett.
    6. vers: "Hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig." A Szentkönyv terminológiája szerint ez az ezerkétszázhatvan nap azt az ezerkétszázhatvan évet jelenti, amíg Isten Törvénye fennállt Arábia pusztaságában, a nagy sivatagban: innen származik a Megígért. Ezerkétszázhatvan év múlva azon Törvénynek már nem lesz semmi hatása, hiszen meg kell, hogy jelenjék azon fa gyümölcse, és meg kell, hogy mutatkozzon az eredmény.
    Fontold csak meg, mennyire megegyeznek egymással ezek a próféciák. Az Apokalipszis a Megígért megjelenését negyvenkét hónap elteltéhez köti, és Dániel mint három évet és egy felet említi, ami 42 hónap, ami pedig ezerkétszázhatvan nap. János Jelenések könyvének egy másik részében világosan kimondatik mint ezerkétszázhatvan nap, és a Szentkönyvben azt áll, hogy minden nap egy évet jelöl. Semmi sem lehet ennél nyilvánvalóbb, mint ezen próféciák egymással való egyezése. A Báb Mohamed Hidzsrájának 1260. évében jelent meg, mi is az egész Iszlám egyetemes időszámításának kezdete. Egyetlen Megnyilvánulásra sincs ennél nyilvánvalóbb bizonyíték a Szentkönyvekben. Annak, aki igazságos, a Nagyok nyelve által jelzett idők egybeesése a legmeggyőzőbb bizonyíték. Nem létezik más lehetséges magyarázat ezekre a próféciákra. Áldottak az igaz lelkek, kik az igazságot kutatják. Az igazságot elhanyagoló emberek azonban támadnak, vitatkoznak és nyíltan megtagadják a nyilvánvalót, mint a farizeusok, akik Krisztus megnyilvánulásakor a legnagyobb megrögzöttséggel tagadták meg Krisztusnak és az Ő tanítványainak magyarázatait. Elhomályosították Krisztus Ügyét a tudatlan emberek előtt, mondván "Ezek a próféciák nem Krisztusról, hanem a Megígértről szólnak, Aki majd később jön el, a Bibliában említett körülményeknek megfelelően." Ezek között a körülmények között volt, hogy Neki királysága lesz és Dávid trónján kell ülnie, érvényre kell juttassa a Biblia Törvényét, és olyan igazságosságot kell felmutatnia, hogy a farkas és bárány egyazon forráshoz gyűljön.
És ekképpen gátolták meg az embereket Krisztus felismerésében.

Megjegyzés: Ezekben az utóbbi beszélgetésekben 'Abdu'l-Bahá egy újszerű magyarázat segítségével inkább össze akarja békíteni a zsidók, keresztények és mohamedánok apokaliptikus próféciáit, mintsem hogy azok természetfeletti jellegét hangsúlyozná. A próféták hatalma kapcsán lásd a 40. és 71. részeket.

14
SZELLEMI BIZONYÍTÉKOK

      Ezen anyagi világban az időnek ciklusai vannak; a tér az évszakok váltakozásával változik, a lelkek számára pedig megadatott a fejlődés, visszafejlődés és neveltetés.
    Egyszer tavasz van, máskor meg ősz, és azt követően nyár vagy tél.
    Tavasszal a felhők értékes esőt záporoztatnak alá, a szellők parfüm illatúak és életadó fuvallatok lengedeznek; a levegő tökéletesen kellemes, az eső esik, a nap süt, a termékenyítő szél sodorja a felhőket, a világ megújul és az élet lehelete megjelenik a növényekben, állatokban és emberekben. A földi dolgok egyik állapotból egy másikba mennek át. Minden új ruhába öltözik, és a fekete földet növényzet borítja, a hegyeket és mezőket zöldellő természet ékesíti, a fák leveleket és virágokat hoznak, a kertek virágokat és illatos füveket teremnek. A világ egy másik világgá válik, és életadó szellemiségre tesz szert. A föld, amely élettelen test volt, új erőre lel, és végtelen szépséget, üdeséget és frissességet mutat fel. Így aztán a tavasz az új élet előidézője, és új szellemmel tölt el.
    Azután jön a nyár, amikor egyre melegebb van, és a növekedés és fejlődés legnagyobb ereje teljébe ér. Az élet energiája a növényvilágban a tökéletesség szintjére ér, megjelenik a gyümölcs, és megérik az idő az aratásra; a magból kéve lesz, az élelmiszert pedig eltárolják télire. Ezután jön a lármás ősz, amikor ártalmas és meddő szél fúj; ez a betegség évszaka, amikor minden dolog elhervad, és a balzsamos levegő megromlik. A tavaszi szellőket felváltja az őszi szél, a termékeny zöld fák lecsupaszodnak és elszáradnak, a virágok és illatos füvek elhervadnak, a gyönyörű kertek helyén kopár földet találunk. Ezt követően viharokkal és hideggel érkezik el a téli évszak. Havazik, zivatar zúdul alá, jégeső esik, vihar tombol, dörög és villámlik, fagy és minden megdermed, elpusztul minden növény, az állatok pedig legyengülnek és életük nyomorúságossá válik.
    Amikor beköszönt ez az állapot, visszatér egy új életadó tavasz, és a ciklus ismét kezdődik elölről. A tavaszi évszak a frissesség és szépség seregeivel a legnagyobb pompával és ragyogással teríti ki sátrát a mezőkön és hegyeken. Másodjára újulnak meg a teremtmények formái, és a létező dolgok teremtése elölről kezdődik; a testek nőnek és fejlődnek, a pusztaságok és mezők síkjai zöldellővé és termővé válnak, a fák lombot hoznak, és az elmúlt év tavasza a legnagyobb teljességben és ragyogásban tér vissza. Ilyen és ilyennek is kell lennie a létezés láncolatának és körforgásának. Ilyen az anyagi világ körforgása és ismétlődése.
    Ugyanígy van ez a próféták szellemi ciklusaival is - vagyis a Szent Megnyilvánulás megjelenésének a napja a szellemi tavasz; ez az isteni ragyogás, a mennyei jótétemény, az élet szellője, a Valóság Napjának felemelkedése. A lelkek megébrednek, a szívek felfrissülnek és megerősödnek; a lelkek megjavulnak, a létezés mozgásba jön, az emberi lét felvidul, és jó tulajdonságokban és erényekben gazdagodik és fejlődik. Megvalósul az általános fejlődés és megtörténik az újjászületés, minthogy ez a feltámadás napja, ez az izgatottság és erjedés ideje, és ez a boldogság, az öröm és heves elragadtatottság időszaka.
    Az életadó tavasz azután a termékeny nyárban végződik. Isten Szava felmagasztaltatik, Isten Törvénye pedig életbe lép; és minden dolog eléri tökéletességét. A mennyei asztal megteríttetik, a keletet és nyugatot pedig a szent fuvallatok illata járja át, Isten tanításai meghódítják a világot, az emberek tanultakká válnak, az alkotásnak dicséretes eredménye lesz, az emberi világban megjelenik az egyetemes fejlődés, és isteni jótétemény környez minden dolgot. A Valóság Napja a Királyság horizontján a legnagyobb erővel és hévvel kel fel. Amint delelőre ér, elkezd lehanyatlani és alászállni, és a szellemi nyarat ősz követi, amikor is megáll a fejlődés és növekedés. A fuvallatokat felváltja a hervasztó szél, és az ártalmas évszak szétzilálja a kertek, mezők és lugasok szépségét és üdeségét - azaz a vonzalom és jóakarat nem marad fenn, az isteni tulajdonságok átalakulnak, a szívek sugárzása elhalványul, a lelkek szellemisége megváltozik, az erényeket fölváltják a bűnök, a szentség és tisztaság pedig eltűnik. Isten Vallásának csupán csak a neve és az isteni tanítások külsődleges formái maradnak fenn. Isten vallásának alapjai leromboltatnak és megsemmisülnek, és a formákon és szokásokon kívül semmi más nem marad meg. Megjelenik a széthúzás, az állhatatosság ingatagsággá változik, a lelkek pedig halottakká válnak; a szívek ellankadnak, a lelkek fásulttá válnak, és elérkezik a tél - azaz a tudatlanság hidege borítja be a világot, és az emberi tévelygés sötétje uralkodik. Ezután jön a közöny, az engedetlenség, a meggondolatlanság, a nemtörődömség, az alantasság, az állati ösztönök, a ridegség és a kőszerű érzéketlenség. Ez olyan, mint mikor a föld télvíz idején nélkülözi a nap melegét, és kihalttá és sivárrá válik. Amikor a gondolat és értelem világa elér erre az állapotra, a folytonos halál és az örök nemlétezés marad csupán.
    Amikor a télidő megtette hatását, a szellemi tavasz újra visszatér, és egy új ciklus jelenik meg. Szellemi fuvallatok áradnak, felcsillan a ragyogó hajnal, esőt adnak az isteni felhők, felragyognak a Valóság Napjának sugarai, az alárendelt világ új életre lel és csodálatos ruhát ölt. Az elmúlt tavasz minden jele és ajándéka újra megjelenik, ezen új tavasznak tán még pompásabb ragyogásával.
    A Valóság Napjának szellemi ciklusai olyanok, mint az anyagi nap körforgásai: mindig váltakoznak és megújulnak. A Valóság Napja, akárcsak az anyagi világ napja, számos helyen kelhet fel, azaz számos hajnalpontja van: egyik napon a Rák állatövi jegynél kel fel, máskor a Mérlegnél vagy a Vízöntőnél; majd egy más alkalommal a Kos jegye az, ahonnan sugarait szórja. A Nap azonban egy és ugyanazon Nap, s egyetlen valóság; a tudással bíró emberek a Nap szerelmesei, és nem bűvölik el őket a Nap hajnalhasadásának helyei. Az értelmes emberek az igazságot keresik, nem pedig megjelenésének a helyét, vagy hajnalpontját. Ezért ők a Napot imádják, jelenjék az meg az állatöv bármely pontján is, és ők minden Megszentelt Lélekben az azt megtestesítő Valóságot keresik. Az ilyen emberek mindig elérik az igazságot és nincsenek elfátyolozva az Isteni Világ Napjától. Így tehát a nap szerelmese és a fény kutatója mindig a nap felé fordul, süssön az akár a Kos jegye felől, vagy adja bár jótéteményeit a Rák jegyétől, vagy az Ikrek irányából ragyogjon is; a tudatlanok és tanulatlanok azonban az állatövi jegyeket imádják, és a felkelő hely bűvöli el és ejti rabul őket, nem pedig a Nap. Amikor az a Rák jegyében volt, afelé fordultak, bár később a Nap a Mérleg jegyébe vándorolt; s minthogy ők a jegy szerelmesei voltak, a Rák felé fordultak és oda vonzódtak, és így megfosztattak a Nap hatásától, csupán csak azért, mert az közben megváltoztatta a helyét.
Például, a Valóság Napja egyszer Ábrahám jegyében szórta sugarait, azután pedig Mózeséban kelt fel, és világította be a látóhatárt. Majd később a legnagyobb erővel és ragyogással emelkedett fel Krisztus jegyében. Azok, akik a Valóság keresői voltak, azon Valóságot imádták, bárhol is látták azt; de azok, akik Ábrahámhoz ragaszkodtak, megfosztattak annak befolyásától, amikor az a Sínai felett ragyogott és besugározta Mózes lényét. Azok, akik Mózeshez kötődtek, amikor a Valóság Napja Krisztusból ragyogott elő a legnagyobb ragyogással és fennkölt fényességgel, fátyol mögött maradtak; és így tovább.
    Ezért aztán az embernek a Valóság után kell kutatnia, és akkor megtalálja ezen Valóságot minden egyes Megszentelt Lélekben. Szent elragadtatást kell átélnie, és olyannak kell lennie, mint akit megigéztek, vonzódnia kell az isteni jótéteményekhez. Legyen az ember olyan, mint a pillangó, amely a fény szerelmese, égjen az bármilyen lámpásban is, vagy mint a csalogány, amely a rózsa szerelmese, növekedjék az bármilyen kertben is.
    Ha a nap nyugaton kelne fel, attól az még mindig a nap lenne; az ember nem fordulhat el tőle csupán a felkelés helye miatt, és úgy sem tekinthet a nyugatra, hogy az mindig a napnyugta helye. Az embernek ugyanígy mindig a mennyei jótéteményeket kell keresnie és az Isteni Hajnalt kutatnia. Mindegyik helyen, ahol az csak megjelenik, az embernek megszállott szerelmesévé kell válnia. Gondold csak meg, ha a zsidók nem egyfolytában Mózes látóhatára felé fordultak volna, hanem csak a Valóság Napját figyelték volna, kétségkívül felismerték volna a legnagyobb isteni ragyogásában a Napot Krisztus valóságának hajnalpontján. De ó jaj! ezerszer jaj! kötvén magukat Mózes külsődleges szavaihoz, megfosztattak az isteni jótéteményektől és a mennyei ragyogástól!

15
A VALÓDI GAZDAGSÁG

    Minden létező dolog rangja és méltósága okoktól és körülményektől függ.
    A föld kiválósága, éke és tökéletessége abban áll, hogy a tavaszi felhők jóvoltából kivirul és termékennyé lesz. A növények növekednek, a virágok és az illatozó füvek előbújnak, a gyümölcsfák kivirágoznak és friss új gyümölcsöt teremnek. A kertek megszépülnek, a mezők feldíszíttetnek, a hegyek és rónák zöld köpönyeget öltenek, a kertek, földek, falvak és városok pedig díszbe öltöznek. És ez az ásványi világ jóléte.
    A növényvilág magasztosságának és tökéletességének csúcsa az, hogy fa nő a friss vizű patak partján, és fújja az enyhe szellő, hogy árad rá a nap melege, hogy a kertész figyelmet szentel gondozására, s hogy az napról napra fejlődik és gyümölcsöt terem. De a valódi jóléte az állati és emberi világba való előrejutás, pótolván mindazt, ami az emberi és állati szervezetből kifogyott.
    Az állatvilág magasabb szinten áll: tökéletes végtagokat, szerveket és képességeket birtokol, és az összes szükségletét kielégítheti. Ez a legfőbb dicsősége, büszkesége és méltósága. Így tehát az állat legnagyobb boldogsága a zöld és termékeny mező, a tökéletesen tiszta folyóvíz és kellemes zöldellő erdő birtoklása. Ha számára mindez megadatik, nagyobb jólétet el sem tud képzelni. Például, ha egy madár fészket rak egy zöld és termékeny erdőben egy gyönyörű magas helyen, egy erős fa magasra törő ágának tetején, és ha megtalál mindent, amire szüksége van, magokat és vizet, akkor neki ez a tökéletes jólét.
    Az állat számára azonban a valódi boldogulás abból áll, hogy átjut az állatvilágból az emberek világába, mint ahogyan a mikroszkopikus lények a vízzel és levegővel az emberi szervezetbe jutnak és asszimilálódnak, pótolván mindazt, amit az emberi test elhasznált. Ez jelenti az állatvilág számára a legnagyobb megtiszteltetést és fejlődést; ennél nagyobb rangot elgondolni sem lehet.
    Így aztán nyilvánvaló és világos, hogy ez a gazdagság, kényelem és ez az anyagi bőség alkotja az ásványok, növények és állatok teljes jólétét. Az anyagi világ semmilyen gazdagsága, bősége, kényelme vagy jóléte sem ér fel a madár jómódjával; a rónáknak és hegyeknek minden tája az ő lakhelye, és az összes mag és termés az ő étke és gazdagsága, és minden terület, falu, mező, rét, erdő és pusztaság az ő birtoka. Hát akkor ki a gazdagabb, ezen madár vagy a legnagyobb vagyonnal rendelkező ember? Hiszen függetlenül attól, hogy a madár mennyi magot eszik vagy tesz is el, jóléte nem csökken.
    Így azután világos, hogy az ember méltóságát és rangját valami -  az anyagi javakon túli - többletnek kell adnia. Az anyagi jólét csak egy ág, az ember felemelkedésének gyökerét azonban azok a jó tulajdonságok és erények képezik, melyek az ő valójának ékei. Ezek pedig az isteni erények, a mennyei jótétemények, a fennkölt érzések, Isten ismerete és szeretete, az egyetemes bölcsesség, az értelmes felfogóképesség, a tudományos felfedezések, igazságosság, méltányosság, igazmondás, jóindulat, természetes bátorság és az ösztönös lelkierő; a jogok tiszteletben tartása, a megállapodások és egyezmények megtartása, a minden körülmények közötti becsületesség, minden helyzetben az igazság szolgálata, az összes ember javáért vállalt önfeláldozás, a minden nép iránti jóság és tisztelet, Isten tanításainak való engedelmesség, szolgálat Isten Királyságában, az emberek vezérlete, s a nemzetek és népcsoportok nevelése. Ez az emberi világ gazdagsága! Ez az ember magasztossága a világban! Ez az örök élet és mennyei rang!
    Ezek az erények csupán csak Isten hatalma és az isteni tanítások révén jelennek meg az ember valójában, minthogy ezek megjelenéséhez természetfeletti hatalom szükségeltetik. Lehetséges, hogy ezeknek a tökéletességeknek a nyoma előtűnik a természet világában, de ezek ingatagok és tiszavirág életűek; olyanok, mint a napnak sugarai a falon.
    Minthogy a könyörületes Isten az ember fejére ilyen csodálatos koronát helyezett, az embernek törekednie kell arra, hogy annak csillogó drágakövei láthatóvá váljanak a világban.


Második rész: NÉHÁNY KERESZTÉNY TÉMA MAGYARÁZATA

16
KÜLSŐDLEGES FORMÁK ÉS JELKÉPEK SZÜKSÉGELTETNEK SZELLEMI TERMÉSZETŰ FOGALMAK KÖZVETÍTÉSÉHEZ

    Az egyik téma, amely létfontosságú74 ahhoz, hogy felfogjuk a már eddig említett kérdéseket, valamint azokat is, amelyekről ezután fogunk beszélni, tehát ahhoz, hogy a problémák lényege megértést nyerhessen, az, hogy az emberi megismerésnek két fajtája van. Egyik az érzékekkel felfogható dolgok ismerete - vagyis azon dolgoké, amelyeket a szem, a fül, a szaglás, az ízlelés vagy a tapintás képes érzékelni, melyet objektívnek vagy érzékelhetőnek is hívnak. Ilyen módon a nap, mivel látható, objektívnek mondatik; s ugyanígy a hangok érzékelhetőek, mert a fül hallja őket, a parfümök pedig azért, mert belélegezhetőek és a szaglás észleli azokat; az étel érzékelhető, mert a szájpadlás érzi az édességét, savanyúságát vagy sósságát; a meleg és hideg is érzékelhető, hiszen a tapintás észleli azt. Ezek az úgynevezett érzékelhető valóságok.
    Az emberi megismerés másik fajtája intellektuális - vagyis ez az értelem valósága, nincs semmilyen külső megjelenési formája vagy helye, és nem fogható fel érzékeléssel. Például az értelem ereje nem érzékelhető; az ember egyetlen belső tulajdonsága sem érzékelhető dolog; ellenkezőleg, ezek intellektuális valóságok. Tehát a szeretet is szellemi, nem pedig érzékelhető valóság, mivel ezt a fül nem hallja, a szem nem látja, a szaglás nem érzékeli, az ízlés nem észleli és a tapintás sem érzi. Még az éteri anyag, azok az erők, amelyekről a fizikában esik szó, a hő, fény, elektromosság, mágnesesség is intellektuális és nem érzékelhető valóság. Ugyanígy a természet is, a maga lényegében, intellektuális valóság és nem érzékelhető; az emberi lélek is szellemi, nem pedig érzékelhető valóság. Ezen szellemi valóságok magyarázatánál az ember rá van utalva, hogy érzékletes megjelenési formákkal fejezze ki azokat, mivel a külső létezésben semmi sincs, ami nem anyagi. Ezért ahhoz, hogy az ember elmagyarázza a lélek valóját - annak állapotát, rangját -, arra kényszerül, hogy érzékelhető dolgokkal adjon magyarázatot, hiszen a külvilágban minden létező dolog érzékelhető. Például a bánat és a boldogság szellemi dolgok; amikor ezeket a lelki tulajdonságokat ki akarod mutatni, azt mondod: "összeszorul a szívem", vagy "kitárul a szívem", bár az emberi szív sem zsugorodni, sem tágulni nem képes. Ez egy intellektuális vagy szellemi állapot, melynek magyarázatához kénytelen vagy érzékletes példákhoz folyamodni. Egy másik példa, amikor azt mondod, "hogy egy bizonyos személy nagymértékben előrelépett", bár ő ugyanazon a helyen maradt; vagy hogy: "valakit magas rangra emeltek", bár csakúgy, mint mindenki más, ő is a földön jár. Ez az emelkedés és előrelépés szellemi állapot és intellektuális valóság, de hogy elmagyarázd őket, kénytelen vagy érzékletes hasonlatokhoz folyamodni, mert a külvilágban semmi sincs, ami ne lenne érzékelhető.
    Úgyhogy a tudás jelképe a fény, a tudatlanságé pedig a sötétség; de gondold csak meg, érzékelhető fény-e a tudás, vagy érzékelhető sötétség-e a tudatlanság? Nem, ezek pusztán csak jelképek. Ezek csak szellemi állapotok, de amikor ki akarod őket fejezni, akkor a tudást fénynek mondod és a tudatlanságot sötétségnek. Azt mondod: "a szívemben homály honolt, de most megvilágosodott". Tehát a tudás fénye és a tudatlanság sötétje nem érzékelhető, hanem intellektuális valóságok; de amikor a külvilágban magyarázatot keresünk, rá vagyunk utalva, hogy érzékletes formát keressünk.
    Akkor hát nyilvánvaló, hogy a galamb, mely Krisztusra szállt, nem anyagi galamb, hanem egy szellemi lény volt, melyet ahhoz, hogy érthető legyen, érzékelhető formával fejeztek ki. Ekképpen az Ótestamentumban azt mondják, hogy Isten mint lángoszlop jelent meg: ez nem az anyagi formát jelenti; ez egy érzékletes képpel kifejezett intellektuális valóság.
    Krisztus azt mondja: "Az Atya a Fiúban van, s a Fiú az Atyában."  Benne volt-e Krisztus Istenben vagy Isten Krisztusban? Isten nevére, nem! Ellenkezőleg, ez egy szellemi állapot, mely érzékletes ábrázolással jelenik meg.
    Elérkeztünk ahhoz, hogy megmagyarázzuk Bahá'u'lláh szavait, amikor így szól: "Ó király! Olyan voltam Én is, mint a többi ember, kerevetemen szunnyadozván, mikor ím, a Mindenek Felett Dicsőséges szellői kezdtek susogni Felettem, s megtanítottak minden elmúlt dolgok titkára. Ez a dolog nem Tőlem vagyon, hanem Attól, Aki a Mindenható és Mindentudó."75 Ez a megnyilvánulás rangja: ez nem érzékelhető; ez szellemi valóság, független és mentes ez időtől, a múlttól, jelentől és jövőtől; ez egy magyarázat, egy hasonlat, egy metafora, és nem szó szerint kell elfogadni; ez nem egy oly állás, melyet az ember felfogni képes. Az alvás és ébredés az egyik állapotból egy másikba való átmenet. Az alvás nyugalmi állapot, az ébrenlét pedig a mozgás állapota. Az alvás a csend állapota, az ébrenlét a beszédé. Az alvás a misztériumok állapota, az ébrenlét pedig a megtestesülésé.
    Például létezik egy perzsa és arab kifejezés, amely azt mondja, hogy az alvó föld megébred a tavasz beköszöntével, vagy hogy a halott föld életre kel a tavasz jöttére. Ezek a kifejezések metaforák, allegóriák, misztikus magyarázatok a jelentés világában.
    Röviden, a Szent Megnyilvánulások mindig is Ragyogó Valóságok voltak és lesznek is; Lényegükben semmiféle változásnak vagy átalakulásnak nincs helye. A kinyilatkoztatásuk bejelentése előtt, mint az alvó, hallgatnak és csöndesek, kinyilatkoztatásuk után pedig beszélnek és megvilágosodottak Ők, akár csak az ébren lévő.


17
KRISZTUS SZÜLETÉSE

    Kérdés: Hogyan született Krisztus a Szentlélektől?
    Válasz: A teológusok és materialisták ebben a kérdésben nem értenek egyet. A teológusok úgy hiszik, hogy Krisztus a Szentlélektől született, a materialisták szerint azonban ez lehetetlen és elfogadhatatlan, és minden kétség kívül ember volt az apja.
    A Koránban ez áll: "És elküldtük hozzá a Lelkünket. És az tökéletes ember képében mutatkozott meg előtte”76, melynek jelentése az, hogy a Szentlélek, mint egy tükörben keletkezett kép, emberi formát öltvén szólította meg Máriát.
    A materialisták azt vallják, hogy házasságnak lennie kellett, hiszen élettelen testből nem lehet élőt teremteni, valamint nő és férfi nélkül a megtermékenyítés nem lehetséges. Úgy gondolják, hogy ez nemcsak az embernél, de még a növényeknél és állatoknál is lehetetlen. Mivel a női és hím egyed ezen egyesülése minden élőlénynél és növénynél létezik. Még a Koránban is bizonyított az egyedek párosodása: “Magasztaltassék az, aki mindenféle párt teremtett: a földsarjasztotta növények között, ti magatok között és olyan (lények) között, amelyekről nincsen tudomásotok!”77 - azaz minden ember, állat és növény párban létezik - “és Mi mindenből két félét teremtettünk” - azaz Mi minden élőlényt párosodás által teremtettünk.
    Röviden, a materialisták azt állítják, hogy ember földi apa nélkül elképzelhetetlen. A teológusok válaszul erre ezt mondják: “Ez nem lehetetlen vagy elérhetetlen dolog, csak eddig még nem látta senki; és nagy a különbség a lehetetlen és az ismeretlen dolgok között. Például a távíró, amely lehetővé tette a kelet és nyugat kommunikációját, ismeretlen volt, de nem lehetetlen; és a fényképezés és hangfelvétel is ismeretlen volt és nem lehetetlen.”
    A materialisták ragaszkodnak meggyőződésükhöz, és a teológusok így felelnek: “Vajon a föld az örök érvényű vagy az érzékelhető jelenségek körébe tartozik?” A materialisták azt vallják, hogy a tudomány és a jelentős felfedezések alapján megállapítást nyert, hogy megismerhető jelenség; kezdetben egy tűzgolyó volt, majd fokozatosan kihűlt, szilárd kéreg alakult ki körülötte, melyen megjelentek a növények, majd az állatok, s végül az ember.
    “Akkor állításotokból nyilvánvalóan és világosan kitűnik,” - mondják a teológusok - “hogy az emberiség léte a földön nem örök, hanem az érzékek által behatárolható. Akkor pedig az első embernek bizonyosan sem apja, sem anyja nem volt, hiszen az ember léte behatárolható. Nem sokkal bonyolultabb-e az ember apa és anya nélküli megteremtése, lett légyen az akár fokozatos is, mint ha egyszerűen csak apa nélkül jön világra? Minthogy elismeritek, hogy az első ember apa és anya nélkül jött létre - akár fokozatosan, akár egy pillanat műveként-, semmi kétség sem maradhat afelől, hogy egy ember földi apa nélkül is elképzelhető és lehetséges; és ezt nem tarthatjátok lehetetlennek; máskülönben ti mondtok ellen a logikának. Például, ha azt mondjátok, hogy ez a lámpa egyszer már olaj és kanóc nélkül is égett, aztán meg azt állítjátok, hogy azt lehetetlen kanóc nélkül meggyújtani, ez nem logikus.” Krisztusnak volt anyja; az első embernek, mint ahogy azt a materialisták vallják, se anyja, se apja nem volt.78


18
 KRISZTUS KIVÁLÓSÁGA TÖKÉLETESSÉGÉNEK TULAJDONÍTHATÓ

    Egy kiváló ember az kiváló ember, szülessen bár emberi apától vagy sem. Ha apa nélkül létezni erény, akkor Ádám nagyszerűbb és kiválóbb, mint az összes Próféta és Hírnök, hiszen Neki sem apja, sem anyja nem volt. Az isteni tökéletesség ragyogása és bőkezűsége az, ami a méltóság és nagyság oka. A nap anyagból és formából származik, melyek az anyához és apához hasonlíthatók, és ez abszolút tökéletesség; de a sötétségnek sem anyaga, sem alakja, sem anyja, sem apja nincs, és ez abszolút tökéletlenség. Ádám testi létének alapanyaga föld volt, míg Ábrahámé egy tiszta mag; s egy tiszta, szeplőtelen mag bizonyosan magasabb rendű, mint a föld.
    Továbbá János Evangéliuma első részének 12-13. versében ez áll: “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”79
    Ezekből a versekből nyilvánvaló, hogy a tanítványok lénye szintén nem fizikai erő, hanem a lelki valóság által teremtetett. Krisztus nagysága és kiválósága nem annak tulajdonítható, hogy nem volt apja, hanem az Ő tökéletességének, jótéteményeinek és isteni dicsőségének. Ha Krisztus nagyságát az apa hiánya jelenti, akkor Ádám nagyszerűbb Krisztusnál, hiszen Neki sem apja, sem anyja nem volt. Az Ószövetségben ez áll: “És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és  lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké“80.  Figyeld meg, itt az hangzik el, hogy Ádám az élet Lelke által jött a világra. Azonkívül az a kifejezés, amit János a tanítványokkal kapcsolatban használ, bizonyítja, hogy ők is a Mennyei Atyától valók. Ezért aztán magától értetődik, hogy a szent valóság, mely minden nagyszerű ember valódi létét jelenti, Istentől ered és létezését a Szentlélek leheletének köszönheti.
    Ez azt jelenti, hogy ha az apa nélküli létezés a legnagyobb emberi dicsőség, akkor Ádám mindeneknél nagyszerűbb, hiszen Neki sem anyja, sem apja nem volt. Melyik jobb az embernek, ha élő anyagból vagy ha földből teremtetik? Bizonyosan az, ha élő anyagból. De Krisztus a Szentlélektől született és Általa jött a világra.
    Összegezve: a megszentelt lelkek és az Isteni Megnyilvánulások kiválósága és ragyogása semmi másból nem ered, mint az Ő mennyei tökéletességükből, jótéteményeikből és dicsőségükből.

19
KRISZTUS MEGKERESZTELKEDÉSE

    Kérdés: A Máté Evangéliuma 3. részének 13., 14. és 15. verse így szól: "Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa. János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki."
    Mi ebben a bölcsesség? Ha már Jézus úgy is minden lényeges erénynek birtokában volt, miért volt szüksége a megkeresztelkedésre?
    Válasz: A megkeresztelkedés alapja a bűnbánaton keresztüli megtisztulás. János intette és figyelmeztette az embereket, bűnbánatra indította, majd megkeresztelte őket. Ezért nyilvánvaló, hogy e keresztelés az összes bűn megbánásának szimbóluma; jelentését ezen szavak fejezik ki: "Ó Isten! mint ahogyan testem megtisztult a földi  mocsoktól, hasonlóan tisztítsd és szenteld meg az én lelkem a természet világának tisztátalanságaitól, melyek nem méltóak a Te Egységed küszöbéhez." A bűnbánat az engedetlenségtől az engedelmességhez való visszatérés. Az ember az Istentől való eltávolodás és megfosztottság után megbánja bűneit és megtisztul; ennek szimbolikus kifejezése ez: "Ó, Isten, tedd, hogy szívem jóságos és tiszta legyen, szenteld és szabadítsd meg mindentől a Te szereteteden kívül."
    Minthogy Krisztus azt kívánta, hogy abban az időben mindenki használja János ezen intézményét, Ő maga is alkalmazkodott hozzá, azért, hogy megébressze az embereket és beteljesítse az előző vallás törvényét. Habár a bűnbánatban való alámerítés János intézménye volt, a valóságban az régebben is használatos volt Isten vallásában.
    Krisztusnak nem volt szüksége a keresztségre, de minthogy abban az időben ez elfogadott és dicséretes cselekedet volt, és a Királyság örömhíreinek jele, ezért Ő megerősítette ezt. Mindazonáltal, később azt mondta, hogy az igazi keresztelés nem anyagi természetű vízzel történik, hanem lélekkel és vízzel. A víz itt nem anyagi értelemben használt szó, mivel máshol világosan az áll, hogy a keresztelés lélekkel és tűzzel történik, melyből is nyilvánvaló, hogy itt nem lehet szó anyagi értelemben vett tűzről és vízről, hiszen tűzzel keresztelni lehetetlen.
    Ezért a lélek Isten nagylelkűsége, a víz tudás és élet, a tűz pedig Isten szeretete. Hiszen az anyagi értelemben vett víz az ember szívét nem tisztítja meg; nem, csak a testét tisztítja meg. Azonban a mennyei víz és lélek, ami a tudás és élet, az emberi szívet jóvá és tisztává teszi; a szív, amely részeltetik a Lélek bőkezűségéből, megszentelt, jóságos és tiszta lesz - vagyis az ember valója megszenteltté válik és megtisztul a természet világának tisztátalanságaitól. A természeti tisztátalanságok a gonosz tulajdonságok: düh, bujaság, világiasság, büszkeség, hazugság, képmutatás, csalás, önimádat, stb.
    Az ember nem képes megszabadulni a testi vágyak tombolásától, csakis a Szentlélek segítsége által. Ezért mondja (ti. Krisztus), hogy a lélekkel, vízzel és tűzzel való megkeresztelkedés szükséges és nélkülözhetetlen - azaz az isteni bőkezűség lelkével, a tudás és élet vizével, valamint Isten szeretetének tüzével. Az embernek ezen lélekkel, ezen vízzel és ezen tűzzel kell megkeresztelkednie, hogy örök áldás tölthesse el. Máskülönben mi értelme lenne a vízzel való keresztségnek? Nem, a vízzel való keresztség a bűnbánást és a bűnök alóli feloldozást jelképezte.
    De Bahá'u'lláh korszakában erre a jelképre nincs tovább szükség, mivel a lényege, vagyis az Isten szeretetében és a lélekben való keresztség, már köztudott és elfogadott.

20
A KERESZTSÉG SZÜKSÉGESSÉGE

    Kérdés: Hasznos és szükséges-e a keresztségben való alámerítkezés, vagy haszontalan és szükségtelen? Ha az előbbi igaz, azaz hasznos, akkor miért töröltetett el? Ha az utóbbi igaz, vagyis haszontalan, akkor János miért gyakorolta?
    Válasz: A körülmények megváltozása, a módosulások és átalakulások a létező dolgok lényegének szükségszerűségei, az alapvető szükségszerűségek pedig elválaszthatatlanok a dolgok valóságától. Azaz teljességgel lehetetlen elválasztani a forróságot a tűztől, a nedvességet a víztől vagy a fényt a naptól, hiszen ezek lényegi szükségszerűségek. Ahogyan a körülmények megváltozása és módosulása a létező dolgok szükséglete, úgy a törvények is változnak és módosulnak az idők változásával és módosulásával összhangban. Például Mózes idejében az Ő Törvénye igazodott és alkalmazkodott a kor körülményeihez; de Krisztus idejére e körülmények oly mértékben megváltoztak, hogy a Mózesi Törvény már nem volt alkalmazható és nem felelt meg az emberiség szükségleteinek; szükségképpen eltöröltetett. Ezért törte meg Krisztus a Szombatot és tiltotta meg a válást. Krisztus után négy tanítvány, köztük Péter és Pál, megengedte a Bibliában tiltott állati eledel fogyasztását, a megfojtott vagy a bálványoknak feláldozott állatok, illetve a vér kivételével.81 A paráználkodást szintén tiltották. E négy parancsolatot megtartották. Később aztán Pál megengedte még a megfojtott és bálványnak feláldozott állatok, valamint az állati vér fogyasztását is, és csak a paráznaság tilalmát tartotta meg.
    Úgyhogy Pál a Rómabeliekhez intézett levele 14. részének 14. versében ezt írja: "Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, a ki tisztátalannak tartja."
    Pál Tituszhoz írt levelében is, az 1. rész 15. versében ez áll: "Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök."
    A változtatás, a módosítások és a törvény eltörlése annak tulajdonítható hát, hogy Krisztus idejét nem lehet Mózeséval összemérni. A későbbi időszakra a követelmények és körülmények teles egészében megváltoztak és átalakultak. Így aztán a korábbi törvények eltöröltettek.
    A világ létezése az ember életéhez hasonlítható, az Isten Küldöttei és a Próféták pedig a tapasztalt orvosokhoz. Az emberi lény nem képes egy és ugyanazon állapotban megmaradni: különféle betegségek támadják meg és mindegyiknek sajátos gyógymódja van. A nagy tudású doktor nem adja ugyanazt a gyógyszert minden egyes betegség és baj orvoslására, hanem ahogy a kór és a beteg szervezet megkívánja, úgy változtatja a gyógymódokat és az orvosságot. Mondjuk, hogy valaki magas láz okozta súlyos betegségben szenved: a tapasztalt orvos lázcsillapítót ír elő, mely hűti a szervezetet; de amikor a beteg állapota megváltozik, és a lázt meghűlés váltja fel, a tapasztalt orvos minden bizonnyal félreteszi a hűsítő gyógyszereket, és engedélyezi a hevítő szerek alkalmazását. Ez a változtatás és módosítás, melyet a beteg állapota követel meg, nyilvánvaló bizonyítéka az orvos tapasztalatának.
    Vedd csak fontolóra, érvényt lehetne-e szerezni ebben a korban az Ószövetség Törvényének? Isten nevére, nem! Ez lehetetlen és megvalósíthatatlan lenne; ezért Istennek feltétlenül el kellett törölnie az Ószövetség törvényeit Krisztus idején. Elmélkedj el még azon is, hogy Keresztelő Szent János idejében a megkeresztelkedés arra szolgált, hogy megébressze és arra figyelmeztesse az embereket, hogy megbánják bűneiket és Krisztus Királyságának eljövetelére figyelmezzenek. Jelenleg azonban Ázsiában a Katolikus és Ortodox Egyház újszülötteket merít bele olívaolajjal kevert vízbe, és a csecsemők közül sok belebetegszik ebbe a megrázkódtatásba; a keresztelés felzaklatja őket és szenvedést okoz nekik. Más helyeken a papok keresztvizet szórnak a homlokukra. De sem az előző, sem pedig az utóbbi formalitásból a gyermekeknek semmiféle szellemi haszna sem származik. Akkor hát milyen eredmény érhető el általa? Más népek meghökkennek és elcsodálkoznak azon, hogy miért merítik vízbe a csecsemőt, minthogy ez nem vezet sem a gyermek szellemi megébredéséhez, sem pedig hitéhez vagy megtéréséhez, s ez csupán csak egy bevett szokás. Keresztelő János idejében ez nem volt így; nem, hiszen János először ezáltal intette az embereket, rávezette őket a bűnök megbánására, és azzal a vággyal töltötte el őket, hogy Krisztus megnyilvánulását várják. Bárki is, aki részesült a keresztvízben, és bűneit teljes alázattal és szerénységgel megbánta, az megtisztította és megszabadította testét a külső tisztátalanságoktól is. Éjjel-nappal tökéletes sóvárgással, kitartóan várta Krisztus megnyilvánulását, és a bebocsáttatást Isten Lelke Királyságába.82
    Röviden összegezve ez azt jelenti, hogy a körülmények változása és módosulása, valamint a különböző idők és századok megváltozott követelményei a törvények eltörlésének okai. Mivel eljön az idő, amikor ezek a törvények többé már nem alkalmazhatók megfelelően a körülményekre. Gondold csak meg, milyen sokban különböznek az első századok, a középkor és a modern idők követelményei! Végre lehetne-e hajtani a mai korban az első századok törvényeit? Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen és megvalósíthatatlan lenne. Hasonlóképpen, pár század elteltével majd a jövő követelményei sem lesznek ugyanazok, mint a jelenbéliek, hanem bizonyosan változni és módosulni fognak. Európában a törvények szüntelenül változnak és módosulnak; az elmúlt időkben Európa szervezeteiben és rendszereiben hány olyan törvény létezett, amelyet mára már eltöröltek! Ezek a változtatások és módosulások a gondolkodás, a körülmények és a szokások változásának és eltérésének tulajdoníthatók. Ha ez nem így lenne, akkor az emberi világ boldogulása hajótörést szenvedne.
    Például van Mózes Öt Könyvében egy olyan törvény, mely szerint halál jár annak, aki megtöri a szombatot. Sőt, Mózes Öt Könyvében tízféle halálbüntetés szerepel. Lehetséges lenne-e a mai korban ezeknek a törvényeknek a megtartása? Világos, hogy ez teljességgel lehetetlen volna. Következésképpen a törvények változnak és módosulnak, ami Isten legfőbb bölcsességének kielégítő bizonyítéka.
    Ezen a tárgyon elmélkednünk kell. Azután ezen változások oka nyilvánvalóvá és világossá válik.     Áldottak, akik elmélkednek.

21
 A KENYÉR ÉS BOR JELKÉPE

    Kérdés: Krisztus azt mondta, "Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; hogy ki-ki egyék belőle és meg ne haljon."83 Mi a jelentése e szavaknak?
    Válasz: Ez a kenyér a mennyei eledelt és az isteni tökéletességet jelképezi. Ezért "ha valaki eszik e kenyérből" jelentése az, hogy ha valaki szert tesz mennyei jótéteményekre, az isteni fényben részesül, avagy részt kap Krisztus tökéletességéből, ezáltal elnyeri az örök életet. A vér szintén az élet és az isteni tökéletesség szellemét, a fennkölt ragyogást és az örök jótéteményt jelképezi. Minthogy minden testrész a vér körforgásából nyeri az élethez szükséges anyagot.
    A János Evangéliuma 6. részének 26. versében ez áll: "nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok."
    Nyilvánvaló, hogy a kenyér, amelyből a tanítványok ettek és jóllaktak, a mennyei bőkezűség volt; hiszen ugyanezen rész 33. verse így szól: "Mert ez az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak." Világos, hogy Krisztus teste nem a mennyből szállott alá, hanem Mária méhéből született; és az, ami Isten mennyéből szállt alá, az Krisztus lelke volt. Mivel a zsidók úgy gondolták, hogy Krisztus a testéről beszélt, szembeszálltak vele, ahogy az a 42. versben áll: "És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?"
    Gondold csak meg, milyen világos is az, hogy amit Krisztus a mennyei kenyéren értett, az az Ő szelleme volt, az Ő jótéteményei, az Ő erényei és az Ő tanításai; ezért mondja a 63. vers: “A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit."
    Ezért aztán nyilvánvaló, hogy Krisztus szelleme mennyei kegyelem, amely a mennyből szállott alá; bárki is, aki bőséges megvilágosítást nyer ezen szellemtől - azaz a mennyei tanításoktól -, az örök életre talál. Ezért áll ez a 35. versben: "Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha."
    Vedd észre, hogy a "Hozzá jövetelt" mint evést, a "Benne való hitet" mint ivást fejezi ki. Ezért nyilvánvaló és megalapozott, hogy a mennyei eledel az isteni jótétemények, a szellemi kiáradások, a mennyei tanítások és Krisztus egyetemes jelentése. Enni annyi, mint hozzá közeledni, inni pedig, mint Benne hinni. Hiszen Krisztusnak anyagi teste és mennyei alakja volt. Az anyagi test keresztre feszíttetett, míg a mennyei alak élő s örökkévaló, és az öröklét oka; az előbbi az emberi, míg a második az isteni természet. Néhányan úgy gondolják, hogy az Úrvacsora Krisztus valója, és hogy az Istenség és a Szentlélek alászáll oda és benne létezik. De amikor Úrvacsorát vesznek, az pár perc múlva egyszerűen szétmállik és egészében átalakul. Ezért hát hogyan lehet még csak ilyet elképzelni is? Isten ments! Bizony, ez teljes képzelődés.
    Összegezve: Krisztus megnyilvánulásával az Isteni tanítások, melyek az örök bőkezűséget jelentik, szétterjedtek, a vezetés fénye előviláglott, és az embereknek megadatott az élet szelleme. Aki csak vezetésre talált, élővé vált; aki eltévelygett, azt elragadta a halál gyötrelme. E kenyér, amely az égből alászállott, Krisztus isteni teste volt, az Ő szellemi alkotóelemei, amelyből a tanítványok ettek, és amely által örök életet nyertek.
    A tanítványok sokszor kaptak enni Krisztus kezéből, miért különböztetik hát meg az Utolsó Vacsora a többitől? Nyilvánvaló, hogy a mennyei kenyér nem az anyagi kenyeret jelenti, hanem inkább Krisztus szellemi testéből származó isteni táplálékot, az isteni kegyelmet és a mennyei tökéletességeket, amelyekből a tanítványok részesültek, és amely által jóllaktak.
    Hasonlóan gondolkozz el azon, hogy amikor Krisztus megáldotta a kenyeret és azt a tanítványainak adta, mondván "Vegyétek, egyétek; ez az én testem”84, és kegyelemben részesítette őket, Ő személyesen testben volt jelen. Nem változott át kenyérré és borrá; mert ha kenyérré és borrá alakult volna, nem maradhatott volna jelen testben és személyesen a tanítványokkal.
    Azért világos, hogy a kenyér és bor szimbólumok voltak, jelképezvén, hogy: Nektek adtam az Én jótéteményeimet és tökéletességeimet, és amikor ebben a jótéteményben részesültök, elnyeritek az örök életet és részt kaptok a mennyei eledelből.

22
CSODÁK

    Kérdés: Krisztusról följegyezték, hogy csodákat tett. Ezeket a beszámolókat valóban szó szerint kell-e elfogadni, vagy más jelentésük van? Az egzakt tudomány bebizonyította, hogy a dolgok lényege nem változik, és hogy minden létező dolog egy egyetemes törvénynek és szerveződésnek van alárendelve, melytől nem térhet el; és ezért ami az egyetemes törvénynek ellentmond, az lehetetlen.
    Válasz: A Szent Megnyilvánulások csodák forrásai és csodálatos jelek erednek tőlük. Számukra bármilyen bonyolult és megvalósíthatatlan dolog lehetséges és egyszerű. Mivel egy természetfeletti erő következtében csodákat tesznek, és ezzel a természetfeletti erővel befolyásolják a természet világát. Az összes Megnyilvánulás tett  csodákat.
    A Szent Könyvekben különös terminológiát használnak, a Megnyilvánulások számára azonban ezeknek a csodáknak és csodálatos jeleknek nincs semmi jelentősége. Még említést sem kívánnak tenni azokról. Hiszen ha a csodákra mint nagyszerű bizonyítékokra tekintünk, akkor is csak azok számára bizonyítékok és érvek ezek, akik ott vannak, amikor véghezviszik őket, azoknak azonban nem, akik nincsenek jelen.
    Például, ha egy Mózest vagy Krisztust nem ismerő keresőnek a csodálatos jelekről beszélünk, tagadni fogja azokat, mondván: "Az álistenségekről folytonosan mesélnek sokak által tanúsított csodás jeleket és ezek a Könyvekben is megerősíttetnek. A brahmanok könyvet írtak a Brahmától származó nagyszerű csodatettekről." Azután azt is mondja még, hogy "Hogyan tudhatnánk, hogy a zsidók és a keresztények igazat beszélnek, a brahmanok pedig hazudnak? Hiszen mindegyik általánosságban elfogadott, a könyvekben összegyűjtött hagyomány, mely tekinthető akár igaznak vagy hamisnak is." Ugyanez elmondható más vallásokról: tehát ha az egyik igaz, mindegyik igaz; ha az egyiket elfogadjuk, mindegyiket el kell fogadni. Ezért a csoda nem bizonyíték. Hiszen ha ezek bizonyítékul szolgálnak is a jelenlevők számára, bizonyságul nem elegendőek azoknak, akik nincsenek ott.
    A Megnyilvánulás napján azonban a belső látással bírók a Megnyilvánulás minden állapotát csodának látják, hiszen Ők mindenki fölött állnak, és ez már önmagában is egy tökéletes csoda. Gondolj csak vissza, hogy Krisztus önnönmagában és egyedül, segítő és védelmező, hadsereg és haderő nélkül, a legnagyobb elnyomatásban emelte fel Isten zászlaját a világ összes népe előtt, szembefordult velük és végül meghódította őket, bár látszólag keresztre feszítették. Ez hát az igazi csoda, melyet tagadni soha sem lehet. Nincs szükség egyetlen más bizonyítékra sem Krisztus igazát illetően.
    A külsődleges csodák nem fontosak a Valóság népe számára. Mert például, ha a vak látást is nyer, a végén újra világtalan lesz, hiszen meghal majd és megfosztatik összes érzékétől és képességétől. Ezért a világtalant látóvá tenni viszonylag kis jelentőséggel bír, hiszen ez a látóképesség végül úgyis eltűnik. Mi értelme van a halott testi feltámadásának, mikor e test újra meghal majd? Ami lényeges azonban: belső látást és örök életet adni - ami szellemi és isteni életet jelent. Hiszen ez a fizikai élet nem halhatatlan, és létezése a nemléttel egyenlő. Ez az, amiről Krisztus így szólt egyik tanítványának: "Hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat"; hiszen "A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az."85
    Figyeld meg: azokat, akik külső megjelenésükben, fizikai értelemben élők voltak, Krisztus halottnak tekintette, mivel az élet az örök életet, a létezés pedig a valódi létet jelenti. A Szent Könyvekben bárhol is szóljanak a halott feltámasztásáról, azt jelenti, hogy ama holt az örök élet áldásában részesült; ahol az áll, hogy a vak látást nyert, annak jelentése az, hogy megadatott számára a valódi felismerés; ahol pedig azt mondják, hogy a süket halláshoz jutott, azt jelenti, hogy szellemi és mennyei hallásra tett szert. Ez az Evangélium szövegéből kiderül, amikor Krisztus azt mondja: "Ezek olyanok, mint akikről Ézsaiás mondá: szemük van és nem látnak, fülük van, de nem hallanak; és Én meggyógyítám őket."86
    Ez nem azt jelenti, hogy a Megnyilvánulások nem képesek csodát tenni, hiszen Ők minden képesség birtokában vannak. Hanem Számukra a belső látás, lelki gyógyítás és az örök élet a fontos és értékes dolog. Következésképpen a Szent Könyvekben bármikor is az íratik, hogy volt egy vak, aki visszanyerte látását, az azt jelenti, hogy az belső vaksággal bírt és szellemi látást kapott, hogy tudatlan volt és bölccsé lett, vagy nemtörődöm volt és figyelmezővé vált, vagy hogy világi volt és mennyeivé lett.
    Minthogy ezek, a belső látás, hallás, élet és gyógyulás örökké létezők, ezért fontosak. Ezzel összevetve milyen értékekkel, milyen jelentőséggel bír ezen állati élet a maga képességeivel egyetemben? Pár nap alatt elszáll majd, mint egy röpke gondolat. Például, ha valaki újragyújt egy eloltott lámpát, az megint elalszik majd; míg a nap fénye örökké sugárzik. Ez a fontos.

23
KRISZTUS FELTÁMADÁSA

    Kérdés: Mi a jelentése Krisztus három nap utáni feltámadásának?
    Válasz: Az Isteni Megnyilvánulások feltámadása nem testi. Minden, az Ő helyzetük, rangjuk, cselekedeteik, a dolgok, amiket csak létrehoznak, a tanításaik, kifejezéseik, példabeszédeik, parancsolataik, mind lelki és isteni jelentéssel bírnak, és semmi közük az anyagi dolgokhoz. Vegyük például Krisztus mennyből jövetelének témáját: az Evangélium sok helyen világosan állítja, hogy az ember Fia a mennyből jött, és Ő a mennyben van, s a mennybe is tér vissza. Így János Evangéliuma 6. részének 38. verse is ezt írja: "Mert azért szállottam le a mennyből"; és a 42. versben még ezt találjuk: "És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” Ugyancsak János 3. részének 13. versében ez áll: "És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van."
    Figyeld meg, itt az áll, hogy "az embernek Fia a mennyben van", míg az idő alatt Krisztus a földön volt. Vedd észre azt is, hogy azt mondják, Krisztus a mennyből jött, bár Ő Mária méhéből jött világra és teste Máriától született. Világos hát, hogy amikor az mondatik, hogy az ember Fia a mennyből jön, ennek nem külső, hanem belső jelentése van; ez szellemi és nem anyagi tény. Azt jelenti, hogy bár Krisztus látszólag Mária méhéből született, valójában Ő a mennyből, a Valóság Napjának középpontjából, az Isteni Világból és a Szellemi Királyságból származott. S mint ahogyan az nyilvánvalóvá vált, hogy Krisztus az Isteni Királyság szellemi mennyországából jött, úgy az Ő földszínéről való három napos eltávozása is belső jelentéssel bír és az nem külső tény. Hasonlóképpen Feltámadása a föld belsejéből szintén szimbolikus; ez egy szellemi és isteni valóság, s nem pedig anyagi; minthogy mennybemenetele sem anyagi, hanem szellemi felemelkedés.
    E magyarázatok mellett a tudomány bizonyította és megállapította, hogy a látható mennybolt egy határtalan üres tér, melyben számtalan csillag és bolygó kering.
    Ezért azt mondjuk, Krisztus feltámadása a következőt jelenti: a tanítványok Krisztus mártírhalála után zaklatottak voltak, és felkavarták őket a történtek. Krisztus Valósága, amely az Ő tanításait, jótéteményeit, tökéletességét és szellemi hatalmát jelenti, a mártírhalálát követő két-három napig elrejtetett és titokban maradt, nem ragyogott és nem nyilvánult meg. Nem, inkább elveszíttetett, hiszen a hívők, akik kevesen voltak, zaklatottak voltak, és lelkük felkavarodott. Krisztus Ügye olyan volt, mint egy élettelen test; és amikor három nap után a tanítványok bizonyságot nyertek és hitükben megszilárdultak, s elkezdték Krisztus Ügyét szolgálni, és elhatározták, hogy terjesztik az isteni tanításokat, megvalósítván az Ő tanácsait, és szolgálni kezdik, Krisztus Valósága feltündökölt és nagylelkűsége előtűnt; vallása életre kelt, tanításai és intelmei nyilvánvalóvá és láthatóvá váltak. Más szóval Krisztus Ügye olyan volt, mint egy élettelen test mindaddig, míg a Szent Lélek élete és bőkezűsége körül nem vette.
    Ez hát Krisztus feltámadásának jelentése, és ez volt az igazi feltámadás. De mivel a papság az Evangélium jelentését nem értette meg és a szimbólumokat sem fogta fel, ezért úgy tartják, hogy a vallás ellentmondásban van a tudománnyal, és a tudomány szembehelyezkedik a vallással, miként például az a téma, hogy Krisztus anyagi testben szállt fel a látható mennyboltra, ellentétben áll a matematika tudományával. De amint érthetővé válik ezen téma igazsága, és a szimbólumot megfejtjük, a tudomány semmiképpen sem cáfolja meg; éppen ellenkezőleg, a tudomány és az értelem is megerősíti.

24
A SZENTLÉLEK ALÁSZÁLLÁSA AZ APOSTOLOKRA

    Kérdés: Mi módon történt, és mi a jelentése annak, amit az Evangélium a  Szentlélek kitöltetésének nevez, és azt írja: “az Apostolok megtelének mindnyájan Szent Lélekkel” 87 ?
    Válasz: A Szentlélek kitöltetése nem olyan, mint a levegő beáramlása az emberbe; ez inkább egy kifejezés és hasonlat, mintsem egy pontos vagy szó szerinti kép. Nem, még inkább olyan ez, mint a nap képének megjelenése a tükörben, vagyis, mint amikor a nap fénye láthatóvá válik abban.
    Krisztus halála után a tanítványok összezavarodtak, gondolataik és elképzeléseik különbözőek és ellentmondásosak voltak; később hitükben megszilárdultak és egységessé váltak, Pünkösd ünnepén pedig összegyűltek és elfordultak az evilági dolgoktól. Magukkal nem törődvén lemondtak a kényelemről és a földi boldogságról, testüket és lelküket a Szeretettnek áldozván elhagyták otthonaikat, és még saját létükről is megfeledkezve hontalan vándorokká lettek. Azután elnyerték Isten segítségét és a Szentlélek ereje megnyilvánult; Krisztus szellemisége győzedelmeskedett és Isten szeretete uralkodott. Akkor megadatott számukra a segítség, és elindultak különböző irányokba, hogy Isten Ügyét tanítsák, s tanúbizonyságot tegyenek és a bizonyítékokat elterjesszék.
     Tehát az Apostolok Szentlélekkel való megtelése Krisztus Szelleme iránti vonzódásukat jelenti, mely által állhatatosságra és kitartásra tettek szert. Isten szeretetének szelleme által nyertek ők új életet, és látták Krisztust élni, segítvén és védelmezvén őket. Korábban cseppek voltak és tengerré váltak; elesett csúszómászók voltak és fenséges sasokká lettek; gyengék voltak és megerősödtek. Olyanok voltak, mint a nap felé fordított tükrök; valóban, megnyilvánult bennük a fény egy része.

25
A SZENTLÉLEK

    Kérdés: Mi a Szentlélek?
    Válasz: A Szentlélek Isten bőkezűsége és a Megnyilvánulásokból kiáradó fénylő sugarak; minthogy a Valóság Napja sugarainak gyűjtőpontja Krisztus volt, és ezen dicsőséges gyűjtőpontból, amely Krisztus Valósága, sugárzott szét Isten bőkezűsége a többi tükrökre, azaz az Apostolok valóságára. A Szentlélek alászállása az Apostolokra azt jelenti, hogy a dicsőséges isteni jótétemények tükröződtek és megjelentek az ő valójukban. Azonfelül a belépés és távozás, a leereszkedés és felemelkedés a testek jellemzői és nem a lelkeké - vagyis az érzékelhető valóságok be- és kilépnek, de a finom intellektuális dolgok és szellemi valóságok, mint az értelem, szeretet, tudás, képzelet és gondolat, nem lépnek be vagy távoznak el, és nem is ereszkednek le, hanem közvetlen kapcsolattal bírnak.
    Például a tudás az értelem által szerzett szellemi állapot; az elmébe való behatolás és az onnan való eltávozás pedig csak képzeletbeli állapotok; az elme azonban kapcsolatban áll a tudás megszerzésével, csakúgy, mint a tükörben visszatükröződő tükörkép.
    Miként az nyilvánvaló és világos, hogy az intellektuális valóságok nem lépnek be és nem szállnak alá, és az teljességgel lehetetlen, hogy a Szentlélek felemelkedjen és leereszkedjen, belépjen, eltávozzon vagy behatoljon, csupán az lehetséges, hogy a Szentlélek, mint nap a tükörben, ragyogásában megjelenjék.
    A Szentkönyvek némelyik részében szó esik a Lélekről, "egy bizonyos személy" jelentésben, s mint ahogy manapság is beszéd közben és társalgáskor is mondjuk, egy-egy személyről, hogy maga a megtestesült lélek, avagy ő a kegyelem és nagylelkűség megszemélyesítője. Ebben az esetben a fény az, amire tekintünk, s nem a tükör.
    János Evangéliuma 16. részének 12-13. versében, a Krisztus után eljövő Megígértről beszélve, ez áll: "Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall."
    Vedd hát fontolóra alaposan, hogy ezen szavakból: "mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall," mily világos, hogy az igazság Lelke egy Emberben testesül meg, Aki személyiséggel bír, Kinek füle van a hallásra és nyelve a beszédre. Ugyanígy használják az "Isten Lelke" elnevezést Krisztus kapcsán, mint amikor te a fényről beszélvén egyaránt érted alatta a lámpát és a fényt.

26
KRISZTUS MÁSODIK ELJÖVETELE ÉS AZ ÍTÉLET NAPJA

    A Szent Könyvekben az áll, hogy Krisztus újra el fog jönni, és az Ő eljövetele bizonyos jelek beteljesedésétől függ. E jelek kísérik majd, amikor jön. Például "a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak...És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel."88 Bahá'u'lláh a Kitáb-i-Íqánban89 elmagyarázta ezeket a verseket. Nincs szükség ismétlésre; ahhoz fordulj és megérted ezeket a kijelentéseket.
    De e téma kapcsán van még további mondanivalóm. Krisztus első eljövetelekor szintén a mennyből jött, mint ahogyan ezt az Evangélium határozottan állítja. Maga Krisztus mondja: "És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van."90
    Mindenki számára világos, hogy Krisztus a mennyből jött, habár látszólag Mária méhéből származott. Az első eljövetelekor a mennyből jött, bár látszólag az anyaméhből; hasonlóképp, a második eljövetelekor is a mennyből jön majd, bár látszólag anyaméhből. A körülmények, amelyek az Evangéliumban Krisztus második eljövetelére utalnak, ugyanazok, mint amiket az első eljövetelénél említettek, ahogyan erről már korábban szóltunk.
    Ézsaiás könyve bejelenti, hogy a Messiás meghódítja majd Keletet és Nyugatot, és a világ összes népei az Ő árnyékába gyűlnek, hogy megalapíttatik az Ő Királysága, hogy ismeretlen helyről érkezik, hogy a bűnösök megítéltetnek majd, s hogy az igazságosság olyan fokra jut, hogy a farkas és bárány, a leopárd és kecskegida, a csecsszopó és mérges kígyó, mind egy forrásnál, egy réten és egy lakóhelyen gyűlik majd össze.91 Az első eljövetel ugyanezen körülmények között történt, bár látszólag ezek közül egyik sem valósult meg. A zsidók ezért elutasították Krisztust, és Isten bocsássa meg! a Messiást "masíkh"92-nak nevezték, Isten építménye szétrombolójának tartották Őt, úgy tekintettek Rá, mint aki megtörte a Szombatot és a Törvényt, és halálra ítélték. Azonban e körülmények mindegyike jelentéssel bírt, amit a zsidók nem értettek meg; ezért elzárattak Krisztus igazságának felismerésétől.
    Krisztus második eljövetele is hasonló lesz: az említett jelek és körülmények mindegyikének jelentése van és nem szó szerint értendő. Többek között azt említi az Írás, hogy a csillagok lehullanak majd a földre. A csillagok kifogyhatatlanok és megszámlálhatatlanok, s az újabb kori matematikusok megállapították és tudományosan bebizonyították, hogy a Nap mérete becslések szerint hozzávetőlegesen másfélmilliószor nagyobb a Földénél, és az állócsillagok mindegyike ezerszerese a napnak. Ha ezek a csillagok a föld felszínére hullanának, hogyan férnének ott el? Olyan lenne az, mintha ezer millió Himalája nagyságú hegy hullana rá egyetlen mustármagra. Ez a dolog az értelem és tudomány alapján teljességgel lehetetlen. Amit Krisztus mond, az még ennél is furcsább: "Meglehet, hogy olykor jövök majd el, mikor ti még alszotok; mivel az ember Fiának eljövetele olyan, mint a tolvaj eljövetele."93 A tolvaj talán a házban lesz és a gazda nem fog tudni róla.
    Nyilvánvaló és világos, hogy ezen jelek szimbolikus és nem szó szerinti jelentéssel bírnak. Ezek teljes egészében magyarázatot kapnak a Kitáb-i-Íqánban. Fordulj ahhoz.


27
A SZENTHÁROMSÁG

    Kérdés: Mi a jelentése a Szentháromságnak, és annak, hogy Három Személy lakozik Egyben?
    Válasz: Az Isteni Valóság, amely tisztán és megszentelve áll az emberi megértés fölött, melyről a bölcs és értelemmel bíró emberek képet soha sem alkothatnak, mentes minden elgondolástól. Ama Mennyei Valóság nem tűr semmi osztódást, hiszen az osztódás és sokszorozódás az esetlegesen létező teremtmények sajátossága, és nem olyan esemény, mely érinthetné az Önmagától Létezőt.
    Ha az Isteni Valóság megszentelve áll az egyedüliség fölött, akkor még inkább elmondható ez a többszörösségről. A Mennyei Valóság állapotokba és fokozatokba való leereszkedése egyenlő volna a tökéletlenséggel és ellentmondana a tökéletességnek, emiatt az teljességgel lehetetlen. A Mennyei Valóság örökké a szentség és sérthetetlenség emelkedett állapotában volt és lesz ezután is. Minden, ami a Megnyilvánulásokról és Isteni Hajnalhelyekről említtetik, az az isteni tükröződést jelenti, és nem a létezés állapotaiba való alászállást.94
    Isten a tiszta tökéletesség, míg a teremtmények csupán tökéletlenek. Isten számára a létezés körülményei közé való leereszkedés a legnagyobb tökéletlenség lenne; éppen ellenkezőleg, az Ő megnyilvánulása, megjelenése és felemelkedése olyan, mint a nap visszatükröződése a tiszta és csiszolt tükörben. Minden teremtmény Isten nyilvánvaló jele, mint a földi létezők, melyek mindegyikét a nap sugarai ragyogják be. A síkságokra, a hegyekre, a fákra és gyümölcsökre azonban a fény csak egy része sugárzik, mely által láthatóvá válnak és kiemeltetnek, s elérik létezésük célját, míg a Tökéletes Ember95 oly állapotban van, mint a tiszta tükör, amelyben a Valóság Napja az összes tulajdonságával és tökéletességével együtt láthatóvá válik és megnyilvánul. Tehát Krisztus Valósága a legnagyszerűbb tisztaság és kifinomultság makulátlan csiszolt tükre volt. A Valóság Napja, az Istenség Lényege visszatükröződött, fényét és melegét pedig kinyilvánította ebben a tükörben; de a Nap nem szállt alá szentségének magaslatáról és sérthetetlenségének mennyboltozatáról, hogy a tükörben lakozzék és ott tartózkodjék. Nem, továbbra is az Ő magasztosságában és fenségében él, mialatt szépsége és tökéletessége megjelenik és megnyilvánul a tükörben.
    Na már most, ha azt mondjuk, hogy a Napot két tükörben láttuk - egyik Krisztus, a másik pedig a Szentlélek - azaz hogy három Napot láttunk, egyet a mennyben és a kettő másikat a földön, akkor mi az igazat szóljuk. És ha azt mondjuk, hogy csak egyetlen Nap létezik, s hogy ez igazi egyedülvalóság, melynek nincs párja, melyhez semmi sem mérhető, akkor újra csak igazat szólunk.
    A beszélgetés összegzése az, hogy Krisztus Valósága egy tiszta tükör volt, és a Valóság Napja - vagyis az Egyedüliség Lényege végtelen tökéletességeivel és tulajdonságaival együtt - láthatóvá vált ebben a tükörben. Ez nem azt jelenti, hogy a Nap, mely az Istenség Lényege, megoszlott és megsokszorozódott - hiszen a Nap csak egy -, hanem hogy megjelent a tükörben. Ezért mondta Krisztus, hogy "az Atya a Fiúban van", mely jelentése az, hogy a Nap a tükörben nyilvánul meg és abban látható.
    A Szentlélek Isten Bőkezűsége, amely Krisztus Valóságában válik láthatóvá és nyilvánvalóvá. A Fiú állása Krisztus szíve, a Szentlélek pedig Krisztus lelkének állása. Ennélfogva bizonyossá vált és bizonyítást nyert, hogy az Istenség Lényege teljességgel egyedülálló, mellyel nincs semmi egyenlő, vele megegyező, hozzá hasonló.
    Ezt jelenti a Három Személy a Szentháromságban. Ha ez másképpen lenne, akkor Isten Vallásának alapjai illogikus állításon nyugodnának, melyet az elme soha sem tudna megérteni, és hogyan lehet ez elmét rákényszeríteni, hogy elhiggyen egy olyan dolgot, amelyet képtelen megérteni. Az értelem csak akkor képes valamit felfogni, ha azt értelmes formába öntötték; máskülönben az csak a képzelet próbálkozása.
    Ebből a magyarázatból tehát világossá vált, mi is a Szentháromság Három Személyének jelentése. Isten Egysége szintén bizonyítást nyert.
 
28
A JÁNOS EVANGÉLIUM TIZENHETEDIK RÉSZE ÖTÖDIK VERSÉNEK MAGYARÁZATA

    "És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a  dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt."96
    A prioritásnak két fajtája van: az egyik alapvető, melyet nem előz meg ok, hanem létezése önmagától való, mint ahogy például a nap fénye önmagától való, mivel a napsugárzás nem függ más csillagok fényétől. Ezt nevezik elsődleges fénynek. Azonban a hold fényét a naptól kapja, mivel a hold fénye függ a naptól; így aztán ami a fényt illeti, a nap az ok és a hold az okozat. Az előbbi az ősi, a megelőző, a korábban létező, míg az utóbbi a megelőzött és a később létező.
    A második fajta létet megelőző létezés az idő megelőző létezése, és annak nincs kezdete. Isten Szava megszentelve áll az idő fölött.97 Isten vonatkozásában a múlt, jelen s jövő mind egyenlő. A napban nem létezik tegnap, ma vagy holnap.
    Hasonlóan létezik prioritás a dicsőség tekintetében, azaz a legdicsőségesebb megelőzi a dicsőségeset. Ezért Krisztus Valósága, Aki Isten Szava, lényegét, tulajdonságait és dicsőségét tekintvén bizonyosan megelőzi a teremtményeket. Mielőtt emberi formában megjelent, Isten Szava fennköltségének magaslatán a legnagyobb szentségben és dicsőségben, tökéletes szépségben és ragyogásban létezett. Amikor Istennek, a Legnagyobbnak bölcsessége által a dicsőség magaslatairól a testi világban felragyogott, Isten Szava e test által oly sanyargatásra jutott, hogy a zsidók keze közé került, és a tudatlanok és zsarnokok foglya lett, és végül keresztre feszíttetett. Ezért szólította Istent e szavakkal: "Oldozz fel Engem a testi világ kötelékétől, és szabadíts meg e börtönből, hogy a dicsőség és tisztesség magaslataiba szárnyalhassak, és elérhessem ama korábbi ragyogást és hatalmat, mely a testi világ előtt létezett, hogy örvendezhessem az örökkévaló világban és az eredeti lakhelyre, a hely nélküli világba, a láthatatlan királyságba emelkedhessek."
     Így van az, hogy még az evilági királyságban, azaz a lelkek és országok birodalmában tapasztalod, hogy Krisztus dicsősége és nagysága mennybemenetele után megjelent itt e földön. Jóllehet a testi világban a föld leggyengébb nemzete, a zsidók gúnyának és megvetésének tárgya volt, akik töviskoszorúval illeték az Ő szent fejét. Eltávozta után azonban a királyok ékkövekkel teli koronái alázattal hajoltak meg a töviskoszorú előtt.
    Nézd csak, mily dicsőséget ért el Isten Szava még ebben a világban!




29
SZENT PÁL KORINTHUS-BELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE TIZENÖTÖDIK RÉSZE HUSZONKETTEDIK VERSÉNEK MAGYARÁZATA

    Kérdés: A Korinthus-beliekhez írott 1. levél 15. részének 22. versében ez áll: "Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek." Mit jelentenek ezek a szavak?
    Válasz: Tudd, hogy az emberben kétféle természet létezik: a testi és a szellemi. A testi természetet Ádámtól örökölte, a szellemit pedig Isten Szavának Valóságától, mely Krisztus szellemisége. A testi természet Ádámtól származik, de a szellemi természet a Szentlélek bőkezűségéből születik. Az első az összes tökéletlenség forrása, míg a második az összes tökéletességé.
    Krisztus feláldozta Önmagát azért, hogy az emberek megszabadulhassanak a testi természet tökéletlenségeitől, és szert tehessenek a szellemi természet erényeire. Ez a szellemi természet, mely az Isteni Valóság bőkezűsége által jött a világra, az összes tökéletesség egyesülése, és a Szentlélek leheletén keresztül jelenik meg. Ez jelenti az isteni tökéletességet; ez a fény, a szellemiség, a vezérlet, a magasztosság, a felemelő törekvés, az igazságosság, a szeretet, a jóindulat, a mindenek iránti kedvesség, az emberszeretet, az élet értelme. Ez a Valóság Napja ragyogásának tükröződése.
    Krisztus a Szentlélek középpontja: A Szentlélektől született, a Szentlélek által emeltetett fel, a Szentlélek leszármazottja, azaz Krisztus Valósága nem Ádámtól származik; hanem a Szentlélektől született. Ezért a Korinthus-beliekhez írt levél ezen verse, hogy "a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek", e terminológiát használva, azt jelenti, hogy Ádám98 az ember apja, azaz tőle  ered az emberiség testi élete; Övé a testi apaság. Ő élő lélek, de a szellemi életnek nem ő az adományozója, mivelhogy Krisztustól származik az ember szellemi élete, és a szellem tekintetében Övé a szellemi apaság. Ádám élő lélek; Krisztus az életre keltő szellem.
    Az ember testi világa a testi vágyak hatalmának alárendeltje, a bűn pedig a testi vágyak ezen hatalmának következménye, mivel az nincs alávetve az igazságosság és szentség törvényeinek. Az ember teste a természet foglya; aszerint cselekszik, amit a természet rendel. Emiatt bizonyos, hogy az olyan bűnök, mint a düh, féltékenység, veszekedés, mohóság, kapzsiság, tudatlanság, előítélet, gyűlölet, önhittség és zsarnokság, léteznek a testi  világban. Mindezen durva tulajdonságok benne rejlenek az ember természetében. Az az ember, aki nem részesült szellemi nevelésben, durva. Mint az afrikai vademberek, akiknek cselekedetei, szokásai és erkölcsei tisztán érzékiek, és olyannyira a természet szükségletei szerint cselekszenek, hogy szétszaggatják és megeszik egymást. Ezért aztán nyilvánvaló, hogy az ember testi világa a bűn világa. Ebben a testi világban az ember nem különbözik az állattól.
    Minden bűn a természet szükségleteiből származik, és ezek a szükségletek, amelyek a testi tulajdonságokból keletkeznek, az állatoknál nem tekinthetők bűnnek, míg az embernél annak számítanak. Az állat olyan tökéletlenségek forrása, mint a düh, érzékiség, féltékenység, kapzsiság, kegyetlenség, büszkeség; mindezen hiányosságok megtalálhatók az állatoknál, de nem képeznek bűnt. Az embernél azonban ezek bűnök.
    Ádám az ember testi életének elindítója, míg Krisztus Valósága, azaz Isten Szava, a szellemi életének.  Ez az "életre keltő szellem", ami azt jelenti, hogy az ember testi életének követelményeiből eredő tökéletlenségek ezen szellem tanítása és nevelése által emberi tökéletességekké alakulnak át. Ezért Krisztus életre keltő szellem és az egész emberiség életének elindítója volt.
    Ádám a testi élet kiindulópontja volt, és minthogy az ember testi világa a tökéletlenség világa és a tökéletlenségek egyenlők a halállal, Pál a testi tökéletlenségeket a halálhoz hasonlította.
    A keresztény tömegek azonban úgy hiszik, hogy mivel Ádám evett a tiltott fáról, engedetlenségével bűnt követett el, és ennek az engedetlenségnek a szörnyű következményei örökségül tovább adódtak, és fennmaradtak leszármazottjai körében. Ennélfogva Ádám az emberiség halálának okozójává vált. Ez a magyarázat ésszerűtlen és nyilvánvalóan helytelen, hiszen ez azt jelenti, hogy minden ember, még Isten Hírnökei és Prófétái is, anélkül, hogy bármi vétket vagy bűnt követtek volna el, csupán csak azért, mert Ádám leszármazottjai, minden ok nélkül bűnös vétkezőknek számítottak, és Krisztus áldozatának napjáig a fájdalmas szenvedések poklának foglyai voltak. Távol áll ez Isten igazságosságától. Ha Ádám bűnös volt, akkor mi Ábrahám bűne? Mi Izsák vagy József vétke? Miben vétkes Mózes?
    De Krisztus, Ki Isten Szava, feláldozta Önmagát. Ennek két jelentése van, egy nyilvánvaló és egy rejtett értelmű. A nyilvánvaló jelentése ez: Krisztus szándéka az volt, hogy képviseljen és előrevigyen egy Ügyet, mely is az emberi világ nevelése, Ádám gyermekeinek megébresztése és az egész emberiség megvilágosítása; mivel pedig egy ily nagyszerű Ügy képviselete - egy olyan Ügyé, mely szemben állt a föld összes népével, nemzetségével és királyságával - azzal járt, hogy Ő megöletik és keresztre feszíttetik, így Küldetésének hirdetésével Krisztus életét áldozta. A keresztet úgy tekintette Ő mint trónust, a sebeket mint balzsamot, a mérget pedig mint mézet és cukrot. Azért jelent meg, hogy tanítsa és nevelje az embereket, és így feláldozta Önmagát, hogy átadja az élet szellemét. Testben megsemmisült, hogy másokat életre keltsen a szellem által.
    A második jelentése az áldozatnak ez: Krisztus olyan volt, mint egy mag, és e mag saját magát áldozta fel, hogy így fa nőhessen és fejlődhessen. Bár a mag formája elpusztíttatott, valósága teljes fenségben és szépségben a fa alakjában jelent meg.
    Krisztus rangja a teljes tökéletességé; isteni tökéletességét rásugározta az összes hívő lélekre, és a fény jótéteményei felragyogtak az emberek valóságában. Ezért mondja Ő, hogy: "Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, nem hal az meg."99 - azaz bárki, aki részt kap az isteni eledelből, eléri az örök életet: vagyis mindenki, aki részesül ezen bőkezűségből és elnyeri eme erényeket, örök életre lel, részt nyer a létezés előtti kegyekből, megszabadíttatik a tévelygések sötétjétől, és megvilágosíttatik az Ő vezérletének fénye által.
    A mag feláldozta magát a fáért, de tökéletessége ezen áldozat révén  nyilvánvalóvá vált - a fa, az ágak, a levelek és virágok benne rejlenek a magban. Amikor az formáját áldozta, értékei a levelek, a virágok és a gyümölcsök tökéletes formáiban jelentek meg.


30
ÁDÁM ÉS ÉVA

    Kérdés: Mi az igazság Ádám történetéből, s abból, hogy evett a fa gyümölcséből?
    Válasz: A Bibliában az íratik, hogy Isten Ádámot az Édenkertbe helyezte, hogy művelje és gondozza azt, és ezt mondta Neki: "A kert minden fájáról egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha arról eszel, meghalsz."100 Ezután az áll, hogy Isten álmot bocsátott Ádámra és kivette egyik oldalbordáját és megteremtette a nőt, hogy az társa legyen. Aztán az áll, hogy a kígyó rávette a nőt, hogy egyen a fáról, mondván: "Isten megtiltotta nektek, hogy arról a fáról egyetek, nehogy megnyíljon a szemetek és hogy ne legyetek jónak és gonosznak tudói."101 Akkor Éva evett a fáról és Ádámnak is adott, Aki szintén evett; szemük megnyílt, magukat mezítelenül találták, testüket pedig levelekkel fedték el. E cselekedet következtében Isten megfeddte őket. Ádámnak Isten ezt mondta: "Ettél-e a tiltott fáról?" Ádám így válaszolt: "Éva megkísértett engem, és én ettem." Isten ekkor Évát korholta; Éva pedig így felelt: "A kígyó kísértésbe vitt engem, és én ettem." Ezért a kígyó megátkoztatott, és ellenségeskedés keletkezett közte és Éva, meg annak leszármazottjai között. Isten pedig azt mondta: "Az ember olyanná lett, mint közülünk egy, jót és gonoszt tudván, s talán enni fog az élet fájáról és örökké él majd." 102 Így hát Isten őrizte az élet fáját.
    Ha ezt a történetet a látszólagos jelentésében értjük, úgy, ahogyan ezt legtöbben magyarázzák, az valóban rendkívüli. Értelem képtelen felfogni, megerősíteni vagy elképzelni ezt; hiszen még egy értelmes embertől is távol állnak az ilyenforma beszédek és szemrehányások, az ilyesfajta rendelkezések és részletek, hát még akkor mennyire távol vannak ezek az Istenségtől - azon Istenségtől, Aki elrendezte a végtelen univerzumot a legtökéletesebb formában és annak megszámlálhatatlan lakóját teljes rendezettséggel, erővel és tökéletességgel.
    El kell gondolkodnunk egy kicsit: ha ezt a történetet szó szerinti értelmében egy bölcs embernek tulajdonítanánk, bizonyára mindenki logikusan tagadná, hogy egy ilyen rendelkezés és elgondolás egy értelmes lénytől származzon. Ezért Ádám és Éva történetét, akik ettek a fáról, valamint kiűzetésüket a paradicsomból egyszerűen mint jelképet kell tekinteni. Ez isteni misztériumokat és egyetemes jelentéseket tartalmaz, és lehetőséget ad csodás magyarázatokra. Csupán azoknak, akik a misztériumokba beavatottak, és azoknak, akik közel vannak a Mindenható Udvarához, van tudomása ezen titkokról. Ezért a Biblia ezen verseinek számos jelentése van.
    Elmagyarázunk ezekből egyet, és ezt mondjuk: Ádám jelenti Ádám mennyei szellemét, Éva pedig az Ő emberi lelkét. Hiszen a Szent Könyvek bizonyos részeiben, amikor a nőkről tesznek említést, velük az emberi lelket jelölik. A jó és gonosz fája az emberi világot jelenti; mivel a szellemi és isteni világ teljesen jó és tökéletesen ragyogó, azonban az emberi világban a fény és sötétség, a jó és gonosz mint ellentétes állapotok léteznek.
    A kígyó jelentése a ragaszkodás az emberi világhoz. A szellem emberi világhoz való ezen ragaszkodása Ádám lelkét és szellemét a szabadság világából a rabság világába vezette, és az Egység Királyságától az emberi világ felé fordította Őt. Amikor Ádám lelke és szelleme belépett az emberi világba, kikerült a szabadság Paradicsomából, és a szolgasorba zuhant. A tisztaság és teljes jóság magasságából a jó és gonosz világába jutott.
    Az élet fája a létezés világának legmagasabb foka: Ez a pozíciója Isten Szavának, és a Legfőbb Megnyilvánulásnak. Ezért ez az állás megőriztetett; és a legnemesebb, legfelsőbb Megnyilvánulás megjelenésekor nyilvánvalóvá és világossá vált. Hiszen Ádám helyzete, az isteni tökéletesség megnyilvánulását és megjelenését tekintve, még embrionális állapotban volt. Krisztus állása az érettség állapota és az értelem korszaka volt; a Legnagyobb Napcsillag103 felemelkedése pedig a lényeg és a tulajdonságok tökéletességének állapota volt. Ezért van az, hogy a legfőbb Paradicsomban az élet fája a teljesen tiszta szentség középpontjának, azaz az isteni legfőbb Megnyilvánulásnak kifejezésére szolgál. Ádám korától Krisztuséig keveset beszéltek Ők - a Megnyilvánulások - az örök életről és a mennyei egyetemes tökéletességről. Az élet fája Krisztus Valóságának pozíciója volt; az Ő megjelenése révén ültetett el és ékesíttetett örök gyümölcsökkel.
    Fontold csak meg hát, mennyire megfelel ezen jelentés a valóságnak. Mivel Ádám lelke és szelleme, mikoron azok emberi világhoz kötődtek, a szabadság világából a rabság világába lépett, leszármazottjai pedig megmaradtak ebben a szolgaságban. Ádám leszármazottjai örökölték a lélek és szellem ezen anyagi világhoz való vonzódását, amely bűn, akárcsak a kígyó, mely állandóan Ádám leszármazottjai és szelleme közé áll, és ellenséges viszonyban van velük. Az ellenségeskedés folytatódott és fennmaradt. Hiszen a világhoz való ragaszkodás a szellem szolgaságává vált, és ez a szolgaság a bűnnel azonos, mely Ádámról az Ő ivadékaira szállt. Emiatt a kötődés miatt fosztatott meg az ember a lényegi szellemiségtől és a  magasztos helyzettől.
    Amikor Krisztus megszentelt fuvallatai és a Legnagyobb Napcsillag104 szent fényei szétterjedtek, az emberi valók, vagyis azok, akik Isten Szava felé fordultak és bőségesen részesültek az Ő jótéteményeiből, megmenekültek ettől a kötődéstől és bűntől, örök életet nyertek, megszabadultak a szolgaság láncaitól, és elérték a szabadság világát. Megszabadultak ezek az emberi világ vétkeitől és a Királyság erényeivel áldattak meg. Ez Krisztus szavainak jelentése "Véremet adtam a világ életéért"105 - azaz ezen összes fájdalmat, szenvedést, súlyos csapást választottam Én, és még a legnagyobb mártírhalált is, eme cél eléréséért, a bűnök bocsánatáért  (ami a szellem emberi világtól való eltávolodása és az isteni világhoz vonzódása), azért, hogy lelkek támadjanak, akik majd az emberiség vezérletének igaz megtestesülései, és a Legfőbb Királyság tökéletességének megnyilvánulásai lesznek.
    Figyeld meg, ha a Könyv Népe106 feltételezése szerint ezt a jelentést közismert értelmében vennénk, az teljes igazságtalanság és tökéletes predesztináció lenne. Ha Ádám azzal, hogy közel ment a tiltott fához, bűnt követett el, akkor mi volt a dicső Ábrahám bűne, és mit vétett Mózes, Ki Istennel társalgott? Mi volt Noé, a Próféta bűne, és mi Józsefnek, az Igazmondónak vétsége? Miben vétkeztek Isten Prófétái, és mi volt a vétke Jánosnak, a Tisztának? Megengedte volna-e azt Isten igazságossága, hogy ezen tisztán látó Megnyilvánulások a pokolban gyötrődjenek Ádám bűne miatt Krisztus eljöveteléig, hogy Önmagát feláldozva megmentse Őket a kínzó szenvedésektől? Távol áll egy ilyen elképzelés minden törvénytől és rendelkezéstől, bármely értelmes személy számára pedig elfogadhatatlan.
    Nem. Ez azt jelenti, ami már elhangzott: Ádám a szellem, Éva a lélek, a fa az emberi világ, a kígyó pedig ehhez a világhoz való kötődés, mely a bűnt képezi, és Ádám leszármazottjait is megfertőzte. Krisztus, az Ő szent fuvallatai által megmentette az embereket ettől a kötődéstől, és megszabadította őket e bűntől; Ádámban a bűn az ő helyzetére vonatkozik, állásához képest relatív. Habár ennek a kötődésnek vannak eredményei, mégis a földi világhoz való kötődés, a szellemi világhoz való kötődéshez viszonyítva, bűnnek számít. Ami egy egyszerű hívő részéről jócselekedetnek minősül, egy Istenhez közelálló részéről már bűn lehet. Ez köztudott. Így a testi erő a szellemi erőhöz viszonyítva nemcsak tökéletlen, de az összehasonlításban gyengeség. Hasonlóan, a Királyságban való örök élethez viszonyítva, a testi lét halálnak tekinthető. Így a testi létet Krisztus halálnak nevezte, mondván: " hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat"107 Bár azok a lelkek testi élettel bírtak, az Ő szemében az halál volt.
    Ez Ádám bibliai történetének egyik jelentése. Elmélkedj, míg a többit is felfedezed.
    Legyetek üdvözölve.

31
A “SZENTLÉLEK KÁROMLÁSÁ”-NAK MAGYARÁZATA

    Kérdés: "Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki  a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik." ( Máté 12:31-32 )
    Válasz: Isten Megnyilvánulásai szent valóságának két szellemi állása van. Az egyik a Megnyilvánulás helye, mely a napkorong állapotához hasonlítható, a másik pedig a Megnyilvánulás ragyogása, mely olyan, mint a napnak fénye és sugárzása; ez Isten tökéletessége - más szóval, a Szentlélek. Hiszen a Szentlélek jelenti az isteni jótéteményeket és mennyei tökéletességet, és ezen isteni tökéletesség olyan, mint a nap melege és sugarai. A fénylő sugarak alkotják magát a napot, és ezek nélkül a nap nem lenne nap. Ha az isteni tökéletesség Krisztusban nem tükröződne és nem nyilvánulna meg, akkor Jézus nem lenne a Messiás. Azért Megnyilvánulás Ő, mert Benne az isteni tökéletesség tükröződik. Isten Prófétái a mennyei tökéletesség megnyilvánulásai - vagyis a Szentlélek tündököl Bennük.
    Ha egy lélek távol marad a Megnyilvánulástól, még megébredhet; hiszen még nem ismerte fel az isteni tökéletesség megnyilvánulását. De ha magát az isteni tökéletességet veti meg - más szóval a Szentlelket -, nyilvánvaló, hogy olyan ő, mint a denevér, mely gyűlöli a fényt.
    A fény ily gyűlöletére nincs orvoslat és az meg nem bocsátható - azaz számára lehetetlen, hogy Isten közelségébe kerüljön. A lámpást a fénye teszi lámpássá; nélküle nem lenne lámpás. Ha tehát egy lélek idegenkedik a lámpás fényétől, az olyan, mintha vak lenne, és így képtelen felfogni a fényt; és a vakság az Istentől való örök elszakítottság oka.
    Nyilvánvaló, hogy a lelkek az Isteni Megnyilvánulásokban megjelenő Szentlélek nagylelkűsége által részesülnek kegyelemben, és nem a Megnyilvánulás személye által. Ezért, ha egy lélek nem részesül a Szentlélek jótéteményeinek kegyelméből, távol marad az isteni adományoktól, és e számkivetettség zárja ki, hogy a lélek megbocsátást nyerjen.
    Ezért van az , hogy sokan, akik a Megnyilvánulások ellenségei voltak és nem ismerték fel Őket, amikor megismerték Őket, barátaikká lettek. Így a Megnyilvánulás iránti ellenségesség nem okozott örökös számkivetettséget, mivel azok, akik ebbe belemerültek, a fény hordozóinak az ellenségei voltak, nem tudván, hogy Ők Isten ragyogó fényei. Nem a fény ellenségei voltak; amikor pedig megértették, hogy a fény hordozója a fény megnyilvánulásának a helye, akkor őszinte barátjává váltak.
    A jelentése ez: a fény hordozójától való távolmaradás nem jár együtt az örökös számkivetettséggel, hiszen az ember egyszer megébredhet és felocsúdhat; de a fénnyel szembeni ellenségesség az örök elszakíttatás oka, melyre pedig nincs orvoslat.

32
"MERT SOKAN VANNAK A HIVATALOSOK, DE KEVESEN A VÁLASZTOTTAK" VERS MAGYARÁZATA

    Kérdés: Az Evangéliumban Krisztus azt mondja: "sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak"108, a Koránban pedig ez íratik: "Mert Ő különleges kegyelemben részesíti azt, akit csak kíván". Mi a bölcsesség ebben?
    Válasz: Tudd, hogy az egész világegyetem rendje és tökéletessége megköveteli, hogy a létezés számtalan formában jelenjék meg. Hiszen a létező dolgok nem testesülhetnek meg csupán egyetlen fejlődési szinten, állapotban, fajtában, fajban vagy osztályban; kétségkívül szükséges a fejlődési szintek különbözősége, a formák különfélesége, valamint a nemzetségek és fajok sokfélesége - azaz az ásványi, növényi, állati és emberi fejlődési szintek elkerülhetetlenek; hiszen a világot nem lehetne megszervezni, elrendezni, feldíszíteni és tökéletessé tenni csupán csak az emberrel. Hasonlóképpen, ez a világ csupán állatokkal, növényekkel vagy csak ásványokkal sem lenne képes szépséges látványát, pontos szervezettségét és pompás ékességét felmutatni. Kétség sincs afelől, hogy a létezés a fejlődési fokozatok, állapotok, fajok és osztályok változatosságai miatt tündököl a legnagyobb tökéletességben.
    Például, ha ez a fa teljes egészében gyümölcs lenne, a növényi értékek nem juthatnának kifejeződésre; mivel a levelek, virágok és gyümölcsök mindegyike szükséges ahhoz, hogy a fa teljes szépségében és tökéletességében pompázzon.
    Hasonlóan tekintsd csak az emberi testet. Különböző szervekből, testrészekből és végtagokból kell, hogy álljon. Az emberi szépség és tökéletesség megköveteli a fül, a szem, az agy, sőt még a körmök és haj létezését is; ha az ember csak agy, szem és fül volna, az a tökéletlenséggel lenne egyenlő. Így a haj, a szempillák, a fogak és körmök hiánya a teljes fogyatékosságot jelentené, bár a szemhez hasonítva, ezek érzés nélküliek, és ebben hasonlítanak az ásványokra és növényekre; hiányukban azonban az emberi test hibás és visszataszító.
    Ahogyan a létezési szintek különbözőek és változatosak, egyes teremtmények magasabban helyezkednek el a sorban másoknál. Ezért Isten akarata és kívánsága szerint némelyik teremtmény, mint az ember, a legmagasabb fokra választatott ki, néhányuk, mint a növények, középen helyezkednek el, mások pedig, mint az ásványok, a legalacsonyabb fokon állnak.
    Isten bőkezűsége okán választatott ki az ember a legmagasabb fokra; a szellemi fejlődés és a mennyei erények tekintetében az emberek között létező különbségek pedig szintén a Könyörületes választásának tulajdoníthatók. Hiszen a hit, - mely az örök élet -, a nagylelkűség jele, és nem az igazságosság eredménye. A föld és víz ezen világában a szeretet tüzének lángja a vonzalom ereje által keletkezik, és nem az erőfeszítés és igyekezet hatására. Mindazonáltal, erőfeszítéssel és kitartással szert lehet tenni tudásra, tudományra és egyéb erényekre; de csak az Isteni Szépség fénye képes a lelkeket magával ragadni és megindítani a vonzalom ereje által. Ezért mondják: "mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak."109
    De az anyagi dolgok nem megvetendők vagy elítélendők, illetve nem felelősök saját szintjük és helyzetük miatt. Például az ásványok, növények és állatok változatos fejlődési fokai elfogadhatók; azonban ha ezek saját szintjükhöz mérten tökéletlenek maradnak, ezért már hibáztathatók; önmagában a fejlődési fok teljességgel tökéletes.
     Az emberek között létező különbségeknek két fajtája van: az egyik a szellemi szint különbsége, és ez nem elítélendő különbség. A másik a hit és bizonyosság különbsége; ezek hiánya elítélendő, hiszen ekkor a lélek belemerül saját vágyaiba és szenvedélyeibe, amelyek őt megfosztják az áldásoktól és visszatartják attól, hogy az isteni szeretet vonzalmának hatalmát megérezze. Bár ez az ember szellemi szintjét tekintve dicséretre méltó és elfogadható, mégis azon szint erényeit nélkülözi, ezért a tökéletlenség forrásává válik, melyért is felelősség terheli őt.

33
A PRÓFÉTÁK ÁLTAL EMLÍTETT “VISSZATÉRÉS”

    Kérdés: Elmagyarázná a visszatérés témáját?
    Válasz: Bahá'u'lláh ezt a kérdést teljesen és érthetően megmagyarázta az Íqán-ban.110 Olvasd el, és a téma igazsága teljesen világossá válik. De ha már erről kérdeztél, röviden elmagyarázom. A magyarázatot az Evangélium alapján kezdjük, hiszen ott világosan áll, hogy amikor Keresztelő János, Zakariás fia megjelent, és Isten Királysága örömhírét hirdette az embereknek, azok megkérdezték tőle: "Ki vagy te? Te vagy-e a megígért Messiás?" Ő így válaszolt: "Nem én vagyok a Messiás." Akkor megkérdezték: "Te vagy-e Illés?" “Nem én vagyok" - mondta.111 E szavak bizonyítják és mutatják, hogy János, Zakariás fia nem a megígért Illés volt. De a színeváltozás napján a Tabor-hegyen Krisztus félreérthetetlenül azt mondta, hogy János, Zakariás fia a megígért Illés.
    A Márk Evangélium 9. része 11-13. verse így szól: "És megkérdezték őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva ő felőle."
    Máté 17. része 13. versében ez áll: "Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik."
    Megkérdezték Keresztelő Jánost: "Te vagy-e Illés?" "Nem, nem én vagyok" - felelte, habár az Evangéliumban az áll, hogy János volt a megígért Illés, és ezt Krisztus is világosan megmondta.112 Ha János volt Illés, akkor miért mondta mégis, hogy "nem én vagyok"? És ha nem ő volt az, Krisztus miért mondta, hogy ő az?
    A magyarázata ez: nem a személyről, hanem a tökéletesség valóságáról van itt szó - vagyis ugyanaz a tökéletesség, amellyel Illés rendelkezett, Keresztelő Jánosban is megvoltak, és pontosan őbenne testesültek meg. Ezért volt Keresztelő János a megígért Illés. Ebben az esetben nem a lényegi valót113, hanem a tulajdonságokat kell tekinteni. Tavaly például volt egy virág, és ebben az évben szintén van egy virág; azt mondom, hogy a tavalyi virág visszatért. Nem úgy értem, hogy ugyanaz a virág teljes egyediségében tért vissza; de mivel e virágnak ugyanolyan tulajdonságai vannak, mint a tavalyinak - minthogy ugyanaz az illata, kifinomultsága, színe és formája -, így azt mondom, hogy a tavalyi virág tért vissza, és hogy ez a virág azonos az előzővel. Amikor jön a tavasz, azt mondjuk, hogy a múlt év tavasza tért vissza, mert minden dolog, ami az elmúlt tavasszal megtalálható volt, az idei tavasz idején is megvan. Ezért mondta Krisztus: "Meglátjátok majd mindazt, ami a korábbi Próféták idején történt."
    Adunk egy másik példát is. A tavalyi magot elvetve ágak és levelek fejlődnek ki, virágok és gyümölcsök jelennek meg, és mindez újra mag formájába tér vissza. Amikor ez utóbbi magot elvetik, fa fejlődik ki belőle, és még egyszer visszatérnek azon ágak, levelek, virágok és gyümölcsök, és a fa teljes tökéletességében megjelenik. Minthogy kezdetben mag volt és a végén is mag lett, azt mondjuk, hogy a mag visszatért. Amikor a fa anyagát tekintjük, az egy másik anyag, de ha a virágokat, leveleket és gyümölcsöket nézzük, ugyanazt az illatot, finom formát és ízt tapasztaljuk. Ezért a fa tökéletessége másodszorra is visszatért .
     Ugyanígy, ha a személy visszatérését tekintjük, az egy másik személy; ha azonban a tulajdonságokat és tökéletességeket nézzük, azt tapasztaljuk, hogy ugyanaz tért vissza. Ezért, amikor Krisztus azt mondta, hogy "ez Illés", úgy értette, hogy ez a személy Illés erényeinek, tulajdonságainak, jellemének, erényeinek és nagylelkűségének megtestesülése. Keresztelő János pedig azt mondta: "Nem én vagyok Illés". Krisztus kettőjük tulajdonságait, tökéletességeit, jellemét és erényeit tekintette, János pedig a maga valóját és személyét. Olyan ez, mint ez a lámpa: itt volt a múlt este, ma is ég és holnap is világítani fog. Azt mondjuk, hogy a ma esti lámpa fénye ugyanaz, mint a tegnapi volt, vagyis hogy az visszatért. Ez a visszatérés a fényre vonatkozik és nem az olajra, a kanócra vagy a lámpatartóra.
    Ezen téma teljesen és világosan megmagyaráztatik a Kitáb-i-Íqán-ban.

34
PÉTER HITVALLÁSA

    Kérdés: Máté Evangéliumában ez áll: "te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat."114 Mi ennek a versnek a jelentése?
    Válasz: Krisztus ezen kijelentése Péter állításának megerősítése, mikoron Krisztus megkérdezte: "Ti pedig kinek mondotok engem?" és Péter azt felelte: Én úgy hiszem, hogy "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia". Akkor Krisztus azt mondta neki: "Te Péter vagy”115 - mivel Kéfás arameusul sziklát jelent - "és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat." Hiszen mások azt mondták Krisztusnak válaszul, hogy Ő Illés, némelyek pedig, hogy Keresztelő János, és megint mások, hogy Jeremiás vagy egy a próféták közül.116
    Krisztus e sugallattal avagy célzással kívánta megerősíteni Péter szavait; kinek neve, Péter, alkalmat adott arra, hogy Ő így szóljon: "és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat", ami ezt jelenti: hited, hogy Krisztus az élő Istennek Fia, lészen Isten Vallásának alapja és ezen a hiten alapíttatik majd meg Isten egyházának alapzata - mely Isten Törvénye.
    Péter sírkövének Rómabeli létezése kétséges; hitelessége vitatott. Néhányan azt állítják, hogy Antiochiában található.
    Másfelől hasonlítsuk össze néhány pápa életét Krisztus vallásával. Krisztus, éhesen és védelem nélkül, növényeken élt a vadonban, és óvakodott attól, hogy bárki érzéseit is megsértse. A pápa arannyal borított kocsiban ül, és a legnagyobb pompában tölti idejét, olyan örömök és fényűzés, gazdagság és imádat közepette, ami királyoknak sem adatott meg soha.
    Krisztus senkit sem bántott, de a pápák némelyike ártatlan embereket gyilkolt meg; tekintsd csak a történelmet. Mennyi vért ontottak ki a pápák csupán csak világi hatalmuk fenntartásáért! Pusztán a véleménykülönbségek miatt tartóztattak le, börtönöztek be és gyilkoltak le ezreket az emberiség világának szolgálói és azon tanultak közül, akik felfedték a természet titkait. Mily mértékben szemben álltak ők az igazsággal!
    Gondolkozz el Krisztus tanításain, és vizsgáld meg a pápák viselkedését és szokásait. Vedd fontolóra: van-e hasonlatosság Krisztus tanításai és a pápák uralkodási módja között. Nem szeretünk kritizálni, de a Vatikán történelme nagyon meghökkentő. Érvelésünk tárgya az, hogy Krisztus tanítása egy dolog, a pápai uralkodás módszere meg egy egész más; ezek pedig nem egyeznek. Vedd észre, hogy mennyi protestánst gyilkoltak meg a pápák parancsára, és hány zsarnokságot és erőszakot tűrtek el, és mennyi büntetést és kínzatást róttak ki. Fellelhető-e ezen cselekedetekben Krisztus édes illatáradatainak bármelyike is? Nem! Isten nevére, nem! Ezen emberek nem engedelmeskedtek Krisztusnak, míg Szent Barbara, kinek képe itt van előttünk, engedelmeskedett Neki, és az Ő nyomdokaiban járt, és parancsolatait gyakorlatba ültette. A pápák között találhatók olyan áldott lelkek is, akik Krisztus nyomdokaiban jártak, főleg a keresztény korszak első századaiban, amikor még hiányt szenvedtek a földi dolgokban, és az isteni megpróbáltatások igen komolyak voltak. Amikor azonban uralkodói hatalomhoz jutottak, világi tiszteletre és jólétre tettek szert, a pápai uralom teljességgel megfeledkezett Krisztusról, és a földi hatalommal, pompával, kényelemmel és fényűzéssel volt elfoglalva. Embereket gyilkolt, meggátolta a tudomány terjedését, tudós embereket kínzott meg, elzárta a tudás fényét, és parancsot adott a pusztításra és fosztogatásra. Lelkek ezrei, tudósok és tanult emberek, ártatlanok enyésztek el Róma börtöneiben. Mindeme tettek és cselekedetek ismertében, hogyan lehet Krisztus helytartójának tisztében hinni?
    A Pápai Szék folytonosan szembeszállt a tudással; még Európában is általánosan elfogadott az, hogy a vallás a tudomány ellenfele, és hogy a tudomány a vallás alapjainak lerombolója. Miközben Isten vallása az igazság előmozdítója, a tudomány és tudás megalapítója, és jóindulattal viseltetik a tanult emberek iránt; ez az emberiség műveltségének terjesztője, a természet titkainak feltárója és a világ látóhatárainak megvilágítója. Következésképpen hogyan is állítható, hogy az ellentétes a tudással? Isten ments! Nem, hiszen Isten számára a tudás az ember legdicsőségesebb adományát jelenti, és az emberi tökéletességek legnemesebbikét. A tudással szembeszállni tudatlanság, és az, aki a tudást és tudományt megveti, nem is ember, hanem inkább értelem nélküli állat. Hiszen a tudás fény, élet, boldogság, tökéletesség, szépség és az Egység Küszöbe elérésének eszköze. Ez az emberiség világának tisztessége és dicsősége, valamint Isten legnagyobb jótéteménye. A tudás azonos a vezetéssel, a tudatlanság pedig igazi tévút.
    Boldogok is azok, kik napjaikat azzal töltik, hogy a természet titkait feltárván és a tiszta igazság bonyolultságába behatolván, tudást szerezzenek. Jaj azoknak, akik megelégszenek a tudatlansággal, akiknek a meggondolatlan utánzás örvendezteti meg szívét, akik a tudatlanság és ostobaság legmélyére süllyedtek, és akik elvesztegették életüket!

35
PREDESZTINÁCIÓ

    Kérdés: Ha Istennek tudomása van az ember eljövendő cselekedeteiről és ez meg van írva a Végzet Tábláján, lehetséges-e ennek ellenállni?
    Válasz: Egy dolog előre tudása nem oka valóra válásának; hiszen Isten lényegi tudása ugyanúgy körülveszi a dolgok valóságát létezésüket megelőzően, mint létezésük után, és nem válik azok létezésének okává. Ez Istennek egyik erénye. De ami Isten sugallatára a Próféták szava által megjósoltatott a Bibliában Megígértet illetően, az nem volt Krisztus megnyilvánulásának oka.
     A jövő rejtett titkai feltárultak a Prófétáknak, és így a jövő eseményeiről tudomást szerezvén Ők bejelentették azokat. E tudás és ezek a jövendölések nem voltak az események okai. Például, ma este mindenki tudja, hogy hét óra múlva a nap fel fog kelni, de nem ez az általános előre tudás okozza a napnak felkeltét és megjelenését.
    Így aztán Isten tudása az esetlegesség birodalmában nem hozza létre a dolgok formáit. Ellenkezőleg, megtisztíttatott az a múlttól, jelentől és jövőtől. Azonos az a dolgok valóságával, de nem oka azok előfordulásának.
     Ugyanígy, egy dolognak a Könyvben való feljegyzése és megemlítése nem válik létezésének okává. A Próféták az isteni sugallat által tudták, hogy mi fog történni. Példának okáért, az isteni sugallat által tudták, hogy Krisztusra mártírhalál vár, és ezt bejelentették. Na már most, vajon az Ő ismeretük és tudásuk volt-e Krisztus mártírhalálának az oka? Nem. E tudás a Próféták egyik erénye és nem a mártírhalál okozója.
    A matematikusok csillagászati számítások útján tudják, hogy mikor várható hold- vagy napfogyatkozás. Bizonyosan nem ez a felfedezés az oka a fogyatkozás bekövetkeztének. Ez természetesen csak egy analógia és nem pontos kép.


Harmadik rész: ISTEN MEGNYILVÁNULÁSAINAK HATALMÁRÓL ÉS LÉTÁLLAPOTÁRÓL


36
A LÉLEK ÖT MEGJELENÉSI FORMÁJA

Tudd, hogy általánosságban elmondható, hogy a lélek ötféle. Az első a növényi lélek: ez egy olyan erő, amely a legfőbb Isten rendelésére az elemek egyesüléséből és az alkotórészek keveredéséből, valamint más létező dolgok hatására és kapcsolódásából keletkezik. Amikor ezek az alkotórészek és elemek elválnak egymástól, a növekedés ereje megszűnik létezni. Egy más hasonlattal élve, az elektromosság részecskék kombinációjából keletkezik, és amikor ezek a részecskék szétválnak, az elektromosság is megszűnik. Ilyen a növényi lélek.
    Ezt követi az állati lélek, amely szintén a részecskék egyesüléséből és keveredéséből származik. De ez az egyesülés sokkal teljesebb, a Mindenható Úr rendelése által pedig tökéletes vegyüléshez jutunk, és létrejön az állati lélek – más szóval az érzékelés képessége. Ez a szemügyre vehető és látható, hallható, ehető, tapintható és szagolható dolgokból fogja érzékelni a valóságot. Az egyesült részecskék szétesése és felbomlása után ez a lélek is természetszerűleg eltűnik. Olyan ez, mint ezen lámpás, amit itt látsz: az olaj, a kanóc és a tűz együttesen fényt eredményez; amint azonban az olaj elég és a kanóc elfogy, a fény is megszűnik és kialszik.
    Az emberi lélek a tükörben ragyogó nap jótéteményéhez hasonlítható. Az emberi test, mely elemi részecskékből áll, a vegyülés és egyesülés legtökéletesebb formája; ez a legszilárdabb felépítés, a legnemesebb egyesülés, a legtökéletesebb létezés. Az állati lelken keresztül növekszik és fejlődik ki. Ez a tökéletesített test egy tükörhöz, az emberi lélek pedig a naphoz hasonlítható. Ha a tükör össze is törik, a nap jótéteménye fennmarad; és ha a tükör szilánkokra hull vagy megsemmisül, a nap jótéteményét semmi baj sem érheti, hiszen az örök. Ezen léleknek megadatott a felfedezés képessége; ez mindent magában foglal. Az összes csodás jelek, a tudományos felfedezések, a nagyszerű vállalkozások és fontos történelmi események, melyekről tudomásod van, mind ennek köszönhetőek. A rejtett és láthatatlan birodalomból a szellemi erő által ez hívja elő ezen dolgokat a látható világ síkjára. Így van az, hogy bár az ember a földön van, mégis felfedezéseit az egekben teszi. Az ismert valóságokból, azaz az ismert és látható dolgokból ismeretlen dolgokat fedez fel. Például a föld ezen féltekéjén élő ember, mint Kolumbusz, az értelem ereje által felfedez egy másik földrészt, Amerikát, amely mindaddig ismeretlen volt. Bár teste súlyos, a feltalált eszközök segítségével mégis repülni képes. Helyváltoztatása lassú, de a feltalált járművein szédületes gyorsasággal utazza be keletet és nyugatot. Röviden szólva, ezen képesség mindent felölel.
    Az ember lelkének azonban két aspektusa van: az isteni és a sátáni - vagyis képes a legnagyobb tökéletességre avagy a legnagyobb tökéletlenségre. Ha erényekre tesz szert, akkor az a létező dolgok legnemesebbike; ha azonban bűnöket követ el, akkor a legalacsonyabb rendű lénnyé válik.
    A lélek negyedik fokozata a mennyei lélek; ez a hit szelleme és Isten bőkezűsége; ez a Szentlélek leheletéből származik, és az isteni hatalom által az örök élet alapjává válik. Ez az az erő, mely a földi embert mennyeivé, a tökéletlent pedig tökéletessé teszi. Ez változtatja a tisztátalant tisztává, a szótlant ékesszólóvá; megtisztítja és megszenteli a testi vágyaknak foglyul esettet; bölccsé teszi a tudatlant.
    Az ötödik a Szentlélek. E Szentlélek a közvetítő Isten és az Ő teremtményei között. Olyan ez, mint a nap felé fordított tükör. Mint ahogy a tiszta tükör a napból kapja a fényt és továbbítja ezen jótéteményt mások számára, ugyanúgy a Szentlélek a Valóság Napjából származó Szent Fény közvetítője, melyet a megszentelt valóságoknak ad át. Az összes isteni tökéletességgel fel van ruházva. Minden alkalommal, amikor megjelenik, és egy új ciklus indul, a világ megújul. Az emberiség világának teste új ruhát ölt. A tavaszhoz hasonlítható ez; amikor elérkezik, a világ egyik állapotból egy másikba kerül. A tavaszi évszak beköszöntével a kopár föld, a szántóföldek és puszták kizöldellnek és kivirulnak, mindenféle virág és édesen illatozó növény nő majd, a fák felélednek és új gyümölcsöket hoznak, és egy új ciklus kezdődik. A Szentlélek megjelenése ehhez hasonlatos. Ahányszor  megjelenik, megújítja az emberiség világát, és új lelket ád az embereknek: a létezés világát pompás ruhába öltözteti, eloszlatja a tudatlanság sötétjét, és elindítja a tökéletesség fényének sugárzását. Ezen erővel újította meg Krisztus e ciklust; a mennyei tavasz a legnagyobb frissességgel és édességgel terítette ki sátrát az emberiség világában, és az életadó szellő illata körbelengte a megvilágosodottakat.
    Ugyanígy, Bahá’u’lláh megjelenése is az új tavaszhoz volt hasonlatos, mely szent fuvallatokkal, az örökkévaló élet seregeivel és mennyei hatalommal tűnt fel. A világ közepén felállította az Isteni Királyság Trónusát, és a Szentlélek hatalma által újjáélesztette a lelkeket, s egy új ciklust kezdett.


37
AZ ISTENSÉG CSAK AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK ÁLTAL ÉRTHETŐ MEG

     Kérdés: Mi a kapcsolata az Istenség Valóságának a Mennyei Napok felkelésének helyével és az Isteni Hajnalpontokkal?
    Válasz: Tudd, hogy az Istenség Valósága avagy az Egység Lényegének veleje maga a szeplőtelen tisztaság és tökéletes szentség, vagyis megszentelt és fölötte áll minden dicséretnek. A létezés szintjei legfőbb tulajdonságainak összessége, e síkra vonatkoztatva csupán csak képzelődés. Ez láthatatlan, felfoghatatlan, megközelíthetetlen tiszta lényegiség, melyet leírni nem lehet, hiszen az Isteni Lényeg minden dolgot körülvesz. Valóban, az a dolog, ami körülvesz, nagyobb annál, amit körülvesz, és a körülvett nem tartalmazhatja azt, ami körülveszi, sem annak valóját fel nem foghatja. Bárhová fejlődjék is az elme, noha elérheti az értelem végső fokát, a megértés határát, az isteni jegyeket és tulajdonságokat a teremtés világában látja meg, és nem Isten világában. Hiszen az Egység Urának lényege és tulajdonságai a szentség magaslatain állnak, az elme és értelem számára pedig nincs mód azt az állapotot megközelíteni. "Az út lezáratott, és kutatni megtiltatott."
    Nyilvánvaló, hogy az emberi megértés az ember létezésének tulajdonsága, az ember pedig Isten jele; hogyan is tudná a jel tulajdonsága körülvenni a jel teremtőjét? Vagyis, hogyan tudná a megértés, - ami az ember létezésének tulajdonsága -, felfogni Istent? Ezért az Isteni Valóság minden megértés elől rejtve van, és az összes ember elméje előtt titok. Teljességgel lehetetlen arra a síkra felemelkedni. Látjuk, hogy minden, mi alacsonyabb, képtelen felfogni a magasabb rendű lényegét. Így a kő, a föld, a fa, bármilyen mértékben fejlődjenek is, képtelenek felfogni az ember valóját, és nem tudják elképzelni a látás, hallás és más érzékek képességét, habár mindegyikük hasonlóan teremtetett. Ezért hát hogyan lenne képes az ember, a teremtett, megérteni a Teremtő tiszta Lényegét? Ezen sík megközelíthetetlen a megértés számára, nincs magyarázat, mely felfogásához elegendő lenne, és nem létezik olyan képesség, mely ezt megmutatná. Mit kezdjen egy porszem a tiszta világgal, és mi köze a korlátolt elmének a végtelen világhoz? Az elme képtelen Istent felfogni, a lélek pedig belezavarodik az Ő megmagyarázásába. "A tekintetek nem észlelik őt, ám ő észleli a tekinteteket. Ő az éles elméjű, akinek mindenről tudomása van."117
    Következésképpen a létezés e síkjára vonatkozóan minden megállapítás és magyarázat tökéletlen, az összes dicséret és leírás méltatlan, mindegyik elgondolás hiábavaló, és minden elmélkedés haszontalan. Azonban a lényegek ezen Lényegének, az igazságok ezen Igazságának, a misztériumok eme Misztériumának vannak visszatükröződései, hajnalfényei, megjelenései és ragyogó pontjai a létezés világában. E ragyogás hajnalpontja, ezen tükröződésnek a helye, és eme megnyilvánulások megjelenése nem más, mint azon Szent Hajnalhelyek, azon Egyetemes Valóságok és azon Isteni Lények, Akik Isten Megszentelt Lényegének igaz tükrei. Az Istenből kiáradó összes tökéletesség, jótétemény és ragyogás látható és nyilvánvaló a Szent Megnyilvánulások Valójában, akárcsak a nap, amely az összes tökéletességével és jótéteményével tündököl a tiszta és csiszolt tükörben. Ha azt mondanánk, hogy a tükrök a nap megnyilvánulásai és a felkelő csillag hajnalpontjai, ez nem azt jelentené, hogy a nap leereszkedett szentségének magaslatáról és beleolvadt a tükörbe, vagy hogy a Határtalan Valóságnak a megjelenésének helye szabna határt. Isten ments! Ez az, amiben az antropomorfizmus követői hisznek. Nem, minden dicséret, leírás és magasztalás a Szent Megnyilvánulásokra vonatkozik - vagyis az összes leírás, tulajdonság, név és jelző, amelyet csak megemlítünk, visszatér az Isteni Megnyilvánulásokhoz; de minthogy senki sem ér el az Istenség Valóságához, így senki sem képes leírni, elmagyarázni, dicsérni vagy dicsőíteni. Ezért mindaz, amit az emberi valóság Isten neveiről, tulajdonságairól és erényeiről tud, feltár és megért, ezen Szent Megnyilvánulásokra vonatkozik. Nem vezet út semmi máshoz: "Az út lezáratott, és kutatni megtiltatott."
    Mégis beszélünk az Isteni Valóság tulajdonságairól és neveiről, dicsérjük Őt azzal, hogy látást, hallást, hatalmat, életet és tudást tulajdonítunk Neki. Nem azért bizonygatjuk ezeket a tulajdonságokat és neveket, hogy Isten tökéletességeit bizonyítsuk, hanem hogy tagadjuk az Ő tökéletlenségekre való képességét. Amikor a létező világra tekintünk, a tudatlanságot tökéletlenségnek, a tudást pedig tökéletességnek látjuk; ezért mondjuk azt, hogy Isten megszentelt Lényege bölcsesség. A gyengeség tökéletlenség és az erő tökéletesség; következésképpen azt mondjuk, hogy Isten megszentelt Lényege az erő tetőfoka. Ez nem azt jelenti, hogy képesek vagyunk megérteni az Ő tudását, látását, erejét és életét, mivel az felülmúlja a mi felfogásunkat; hiszen Isten lényegi tulajdonságai és nevei azonosak az Ő Lényegével, és az Ő Lényege minden megértés fölött áll. Ha a tulajdonságok nem azonosak a Lényeggel, akkor léteznie kell a lét előtti létezések sokaságának, valamint a tulajdonságok és a Lényeg közötti különbségnek is; és minthogy a Létet megelőző Létezés szükségszerű, ezért a megelőző létezések sora végtelen volna. Ez pedig egy nyilvánvaló tévedés.
    Eszerint ezen összes tulajdonság, név, dicséret és magasztalás a Megnyilvánulások Helyeire vonatkozik; minden elképzelés és feltételezés rajtuk kívül csak merő képzelődés, mivel nincs módunk a láthatatlan és a megközelíthetetlen megértésére. Ezért mondják, hogy "Mindaz, mit kifinomult értelmi képekben az elképzelésetek illúziója által felfedtek, csupán olyan teremtett dolog, mint tenmagatok, és az reátok száll vissza."118 Világos hát, hogy ha az Istenség Valóságát kívánjuk elképzelni, ez az elképzelés a körülvett dolog, és mi vagyunk az, ami azt körülveszi; az pedig biztos, hogy a körülvevő nagyobb a körülvettnél. Ebből bizonyos és nyilvánvaló, hogy ha mi az Isteni Valóságot a Szent Megnyilvánulásokon kívül képzeljük el, az csak merő képzelődés, hiszen lehetetlen megközelíteni az Isteni valóságot, mely tőlünk elzárt, és mindaz, amit elképzelünk, csak puszta feltételezés.
    Gondold ezért meg, hogy a föld különböző népei képzelgések körül keringenek, s gondolatok és feltételezések tévhiteit imádják. Ennek azonban nincsenek tudatában; a képzelgésükre mint Valóságra tekintenek, mely minden megértésen kívül áll és minden leírástól mentes. Magukra mint az Egység népére tekintenek, másokat pedig bálványimádóknak tartanak; de a bálványoknak legalább van ásványi léte, míg a gondolatok és képzelgések tévhitei csupán csak a képzelet szüleményei; ezeknek még ásványi létük sincs. "Intő példa legyen ez számotokra, ti, akiknek szemetek van."119
    Tudd, hogy a tökéletesség tulajdonságai, az isteni jótétemények kiválóságai és az ihlet fényei az összes Szent Megnyilvánulásban láthatók és nyilvánvalók; de Isten dicsőséges Szava, Krisztus és a Legnagyobb Név, Bahá'u'lláh olyan megnyilvánulások és bizonyosságok, melyek meghaladják a képzelet határait, mivel Ők az előző Megnyilvánulások összes erényeinek birtokában vannak. Mi több, Ők még oly erényekkel is bírnak, melyek a többi Megnyilvánulást Tőlük függővé teszik. Tehát Izrael prófétái az ihletettség középpontjai voltak; Krisztus is részesült az ihletettségben, de mekkora különbség van Isten Szavának ihlete és Ézsaiás, Jeremiás és Illés kinyilatkoztatása között!
    Gondold végig, hogy a fény az éteri anyag rezgésének kifejeződése: ezek a rezgések hatással vannak a szem idegeire és létrejön a látás. A lámpa fénye az éteri anyag rezgése által létezik; ugyanez áll a nap fényére is, de micsoda különbség van a nap fénye és csillagok, valamint a lámpa fénye között!
    Az emberi lélek megjelenik és megnyilvánul az embrionális állapotban csakúgy, mint a gyermekkorban és az érettség korában is, és az ragyogó és nyilvánvaló a tökéletesség állapotában. A lélek ugyanaz, de az embrionális állapotban a látás és hallás képessége még hiányzik. Az érettség és tökéletesség szintjén a legnagyobb ragyogásban és tündöklésben jelenik az meg. Ugyanígy a magból először levelek válnak, és ez az a pont, ahol a növényi lélek megjelenik; a gyümölcsben ugyanez a lélek van jelen - vagyis a növekedés ereje a legnagyobb tökéletességben tűnik elő; de micsoda különbség van a levelek és a gyümölcs között! Hiszen a gyümölcsből levelek százezrei tűnnek elő, bár mindegyik ugyanazon növényi lélek hatására fejlődik és növekedik. Vedd észre a különbséget Krisztus erényei és tökéletességei, Bahá'u'lláh ragyogásai és tündöklése, valamint Izrael prófétáinak, mint Ezékiel vagy Sámuel, erényei között. Mindegyikük az ihletettség megnyilvánulása volt, de közöttük végtelen különbség van.
      Legyetek üdvözölve!

38
AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK HÁROM LÉTÁLLAPOTA

    Tudd, hogy bár tökéletességük végtelen, a Szent Megnyilvánulásoknak általánosságban véve mégis három létállapota van. Az első a fizikai, a második az emberi, mely is a racionális szellem állása, a harmadik pedig az isteni megjelenésé és mennyei ragyogásé.
    A fizikai szint érzékelhető; alkotórészekből áll, és szükségszerűen minden, ami összetett, az a szétesésére ítéltetett. Az lehetetlen, hogy egy összetett dolog ne essék szét.
    A második a racionális szellem szintje, mely az emberi valóság. Ez is érzékelhető, és ebben osztoznak a Szent Megnyilvánulások az összes emberrel.
    Tudd, hogy habár az emberi lélek hosszú ideje, korszakoktól fogva létezik a Földön, mégis különleges.120 Minthogy ez isteni jel, így világra jövetelétől számítva örök. Az emberi léleknek van kezdete, de nincs vége, örökkön fennmarad. Ugyanígy az ezen a Földön létező fajok is különlegesek, hiszen köztudott, hogy volt idő, amikor ezek a fajok nem léteztek a Földön. Sőt, a Föld sem létezett mindig, de a létezés világa mindig is volt, hiszen az univerzum nem korlátozódik erre a egyetlen földgolyóra. Ez azt jelenti, hogy bár az emberi lélek különleges, mindamellett azonban halhatatlan és örök; hiszen a dolgok világa, ha azt az emberek világához mérjük, a tökéletlenség világa, az emberek világa pedig a dolgokéval összevetve a tökéletesség világa. Amikor a tökéletlenségek elérik a tökéletesség állapotát, örökéletűvé válnak.121 Ez olyan példa, melynek jelentését meg kell értened.
    A harmadik szint az isteni megjelenésé és mennyei ragyogásé: ez Isten Szava, az Örök Nagylelkűség, a Szentlélek. Ennek nincs se kezdete se vége, mivel az ily dolgok az esetleges világgal, s nem az isteni világgal kapcsolatosak. Isten számára a vég a kezdettel azonos. Így a napok, hetek, hónapok, évek, valamint a tegnap és a ma számlálása a földhöz kötődik; ilyen dolgok azonban a napban nem léteznek - ott nincs tegnap, ma vagy holnap, sem hónapok és évek: ott minden egyenlő. Ugyanígy Isten Szava független mindezen körülményektől, és mentes az estlegesség világának kereteitől, törvényeitől és korlátaitól. Ezért a prófétaság valóságának, amely Isten Szava és a megnyilvánulás tökéletes állapota, nincsen semmilyen kezdete, és nem lesz vége sem; felemelkedése, mely minden másétól különbözik, a napéhoz hasonlatos. Például felvirradása Krisztus megjelenésében a legnagyobb ragyogásban és tündöklésben történt, és ez örökkévaló és végtelen. Vedd észre, hány hódító király, államférfi, herceg, hatalmas szervező élt a világon, és mindegyikük elenyészett, míg Krisztus szellői még mindig lengedeznek, Fényessége még mindig ragyog, dallama még mindig visszhangzik, Zászlaja még mindig magasan leng, Hadai még mindig harcban állnak, az Ő mennyei hangja még mindig édes dallamokat szól, Felhői még mindig ékköveket záporoznak alá, Mennyköve még mindig villámlik, Tükröződése még mindig tiszta és fénylő, Ragyogása még mindig sugárzó és szikrázó; és ugyanez áll mindazon lelkekre, kik az Ő oltalma alatt állnak és az Ő fényessége által tündökölnek.
    Így tehát nyilvánvaló, hogy a Megnyilvánulásoknak három állapotuk van: a testi állapot, a racionális szellem állapota, valamint az isteni megjelenés és mennyei ragyogás állapota. A testi állapot bizonyosan felbomlik és szétmállik, de a racionális szellem állapotának, bár kezdete van, nincsen vége: nincs, hiszen örökléttel felruházott. A Szent Valóságnak azonban, melyről Krisztus azt mondja, hogy ”Az Atya a fiúban van"122, nincs sem kezdete, sem vége. Amikor kezdetről beszélnek, azzal a Megnyilvánulás feltűnésének idejét jellemzik, és jelképesen a hallgatás állapotát az alváshoz hasonlítják. Példának okáért vegyünk egy alvó embert; amikor az beszélni kezd, ébren van, de attól még ugyanaz az ember marad, akár alszik, akár ébren is van; ettől még nem változik meg az állása, emelkedettsége, dicsősége, valója vagy természete. A hallgatás állapota az alváshoz, a megnyilvánulásé pedig az ébrenléthez hasonlíttatik. Az ember akár alszik, akár ébren van, még ugyanaz az ember; az alvás egy állapot, az ébrenlét pedig egy másik. A hallgatás időszakát az alváshoz hasonlítják, a megnyilvánulást és vezetést pedig az ébrenléthez.
    Az Evangéliumban ez áll: "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala Istennél, és Isten vala az Íge."123 Így hát nyilvánvaló és világos, hogy Krisztus a Messiás állását és annak tökéletességeit nem a megkeresztelkedése idején nyerte el, mikor is a Szentlélek galamb képében leereszkedett rá. Nem, Isten szava a megszenteltség magasztosságában az örökkévalóságtól fogva létezik és létezni is fog.

39
AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK EMBERI ÉS SZELLEMI ÁLLAPOTA

    Azt mondtuk, hogy a Megnyilvánulásoknak három síkja van. Első a fizikai valójuk, amely a testtől függ; második az egyéni valójuk, azaz a racionális szellem; harmadik az isteni megjelenés, mely az isteni tökéletességek összessége, a létezés életének, a lelkek nevelésének, az emberek vezérletének és az esetleges világ megvilágosodásának okozója.
    A fizikai állapot, vagyis az emberi állapot az, amelyik elenyészik, mivel alkotórészekből áll, és minden, ami alkotórészekből tevődik össze, szükségképpen elbomlik és eltűnik.
    De Isten Megnyilvánulásainak egyéni valója szent valóság, és ennek okán  megszentelt, és természetében, valamint minőségében minden más dologtól különbözik. Olyan ez, mint a nap, mely lényegi természeténél fogva fényt bocsát ki, és nem hasonlítható a holdhoz, csakúgy, mint ahogy a nap alkotóelemeit sem lehet a holdéhoz hasonlítani. Az előbbi alkotóelemei és szerkezete sugarakat termel, míg a hold alkotóelemei nemhogy nem termelnek sugarakat, de még fényt is kölcsönözniük kell. Így az összes többi emberi valóságok olyan lelkek, akik mint a hold, a fényt a naptól nyerik; de az a Szent Valóság Önmaga ragyogó.
    Ama Lény124 harmadik síkja az Isteni Bőkezűség, a Létezés előtti Szépség tündöklése és a Mindenható Fényének ragyogása. Az Isteni Megnyilvánulások egyéni valója nem különíthető el az Isteni Bőkezűségtől és a Mennyei Ragyogástól. Ugyanúgy, mint ahogy a nap sem különíthető el fényétől. Ezért azt mondhatjuk, hogy az Isteni Megnyilvánulás mennybemenetele egyszerűen azt jelenti, hogy elhagyja ezen elemi formáját. Így például, ha ezt a fülkét egy lámpa világítja meg, és a fény megszűnik azt bevilágítani, mert a fülkét lerombolták, azért még a lámpa jótéteménye nem szűnik meg létezni. Röviden, a Szent Megnyilvánulásokban a Létezést megelőző Bőkezűség olyan, mint a fény, az egyéniséget az üvegbúra képviseli, és az emberi test olyan, mint a fülke: ha a fülkét szétrombolják, a lámpa tovább ég. Az Isteni Megnyilvánulások olyanok, mint a különféle tükrök, hiszen külön egyéniségük van, de az egyetlen nap az, ami a tükrökben visszatükröződik. Az teljesen világos, hogy Krisztus lénye különbözik Mózesétől.
    Valóban, ama Szent Valóság125 a kezdettől fogva tudatában van a létezés titkának, és gyermekkorától kezdve a nagyság jelei mutatkoznak és nyilvánulnak meg Benne. Ezért hát, hogyan is lehetne az, hogy ne lenne Ő tudatában mindezeknek a jótéteményeknek és erényeknek?
    Említettük, hogy a Szent Megnyilvánulásoknak három síkja van. A fizikai állapot, az egyéni valóság és a tökéletesség megjelenésének középpontja: mint a nap, a nap melege és a napfény. Más egyéneknek megadatott a fizikai sík, a racionális szellem síkja - a szellem és az elme.126 Így a mondás, hogy "Szunnyadtam, s isteni szellők suhantak át Fölöttem és megébredtem" olyan, mint Krisztus mondása: "A test szomorú és a lélek örvend", vagy máskor: "Bánkódom", "Megkönnyebbültem" vagy "Gyötrődöm" - ezek a fizikai állapotra utalnak, és sem az egyéni valósággal, sem pedig az Isteni Valóság megnyilvánulásával nem áll kapcsolatban. Ekképpen gondold meg, hogy ezernyi viszontagság sújthatja az ember testét, míg lelkét ezek nem érintik; még akár le is bénulhat néhány testrésze, az értelem lényege azonban fennmarad és örökké létezik. Az öltözetet ezernyi baleset érheti, viselőjét mégsem fenyegeti veszély. Bahá'u'lláh e szavai: "Szunnyadtam, s isteni szellők suhantak át Fölöttem és megébredtem" a testre utalnak.
    Isten világában nem létezik múlt, jelen és jövő, ezek egyek. Így amikor Krisztus azt mondta, hogy "Kezdetben vala az Ige"127, az azt jelenti, hogy az volt, van és lesz; hiszen Isten világában az idő nem létezik. Az időnek a teremtmények fölött, de nem Isten fölött van uralma. Például az imában azt mondja / Krisztus /: "Szenteltessék meg a Te neved"; ami annyit tesz, hogy a Te neved megszentelt, az is volt és az is lesz.128 A reggel, dél és este a földhöz kapcsolódnak, de a napban nincs se reggel, se dél, se este.

40
AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK TUDÁSA

    Kérdés: Az Isteni Megnyilvánulások egyik képessége a tudás. Vannak-e korlátai?
    Válasz: A tudás kétféle. Az egyik a szubjektív, a másik pedig az objektív tudás - vagyis az intuitív tudás és az érzékelés által nyert tudás.
    Az ember általános tárgyi tudásra gondolkodás vagy megbizonyosodás útján tesz szert - azaz az elme képessége által fogalmat alkot egy tárgyról, vagy egy dolog megpillantása által az a forma a szív tükrében létrejön. Ennek a tudásnak a köre nagyon behatárolt, mivel az az erőfeszítéstől és az elsajátítástól függ.
    A másik fajta tudás azonban, ami a lét ismerete, intuitív; olyan, mint az ember önmagáról alkotott tudása és ismerete.
    Például az ember elméjének és szellemének tudomása van a testrészek és szervek állapotáról és helyzetéről, és tud minden testi érzékelésről; ugyanígy tisztában van azok képességével, érzéseivel és lelki állapotával is. Ez a létezésről alkotott tudás, amit az ember felfog és érzékel; hiszen a szellem körülveszi a testet és tud annak érzékeléseiről és képességeiről. Ez a tudás nem az erőfeszítés és tanulás eredménye. Ez létező dolog, egy tökéletes ajándék.
    Minthogy a Megszentelt Valóságok, Isten Legfőbb Megnyilvánulásai körülveszik a teremtmények tulajdonságait és lényegét, fölülmúlják és magukba foglalják a létező valóságokat, s minden dolgot megértenek, ezért Tudásuk isteni tudás, nem pedig szerzett - vagyis szent bőkezűség, isteni kinyilatkoztatás.
    Álljon itt egy példa kizárólag a téma megértése kedvéért. A földön a legnemesebb lény az ember. Felöleli az állat-, növény- és ásványvilágokat - azaz ezeket az állapotokat oly mértékig magában foglalja, hogy mindezen körülmények és állapotok birtokában van; ismeri ezek rejtelmeit és létezésük titkait. Ez csupán egy egyszerű példa és nem analógia. Röviden, Isten legfőbb Megnyilvánulásainak tudomásuk van a létszintek rejtelmeinek valóságáról. Ezért Ők olyan törvényeket rendelnek el, amelyek az emberi világ állapotához illenek és megfelelők, mivel a vallás a dolgok valóságából eredő lényegi kapcsolat. A Megnyilvánulás - vagyis a Szent Törvényhozó - amíg Önmaga nincs tudatában a létező dolgok valóságának, nem értheti meg a dolgok valóságából eredő lényegi összefüggést, és bizonyosan nem képes a tényekkel összhangban lévő és a körülményekhez igazodó vallás megalapítására. Isten Prófétái, a legfőbb Megnyilvánulások olyanok, mint a képzett orvosok, az esetleges világ pedig, mint az emberi test: az isteni törvények jelentik a gyógyírt és kezelést. Következésképpen az orvosnak ahhoz, hogy a betegség erőszakos mételye elleni hatékony gyógyszert felírhassa, tudnia és ismernie kell mind a beteg összes testrészét és szerveit, mind annak szervezetét és állapotát. Valójában az orvos magából a betegségből következtet a betegnek megfelelő kezelésre, hiszen megállapítja a betegséget és utána felírja rá a gyógyírt. Amíg nem ismeretes a betegség, hogyan lehet a gyógymódot és az orvosságot előírni? Az orvosnak tehát ahhoz, hogy a megfelelő gyógyszert felírja, alapos tudással kell rendelkeznie a beteg szervezetéről, testrészeiről, szerveiről és állapotáról, és ismernie kell az összes betegséget és gyógymódot is.
    A vallás tehát az a szükségszerű összefüggés, ami a dolgok valóságából sugárzik elő, és minthogy Isten legfőbb Megnyilvánulásai tudatában vannak a létező dolgok rejtelmének, ezért megértik ezen lényegi összefüggést, és e tudás által rendelik el Isten Törvényét.

41
EGYETEMES CIKLUSOK

    Kérdés: Mi a létezés világában előforduló ciklusok igazi magyarázata?
    Válasz: A végtelen égbolton minden egyes égitestnek különböző időtartamú keringési ciklusa van, és mindegyik saját pályáján kering egy új ciklust kezdve. Így a föld egy picivel több, mint háromszázhatvanöt nap, öt óra, negyvennyolc percenként tesz meg egy keringési ciklust, és akkor egy új ciklus kezdődik - azaz az előző ciklus ismét megújul. Ugyanígy léteznek az egész világegyetemre, mennyekre és emberekre egyaránt vonatkozóan a nagyszerű események, fontos tények és történések ciklusai. Amikor az egyik ciklus befejeződik, egy új ciklus kezdődik; és a végbemenő nagyszerű események miatt a régi teljesen feledésbe merül, és egyetlen nyoma vagy emléke sem marad. Mint ahogyan tudod, nincsenek hiteles feljegyzéseink húszezer évvel ezelőtti időről, habár azt már korábban érvekkel igazoltuk, hogy az élet ősrégi ezen a földön. Nem százezer vagy kétszázezer, nem egymillió vagy kétmillió éves, hanem ősrégi, és az ősi hiteles feljegyzések és emlékek teljes egészében elenyésztek.
    Az Isteni Megnyilvánulások mindegyikének éppúgy van ciklusa, és a ciklus ideje alatt az Ő törvényei és parancsolatai uralkodnak és azokat kell végrehajtani. Amikor az Ő ciklusa az új Isteni Megnyilvánulás megjelenésével beteljesedik, egy új ciklus kezdődik. Ily módon a ciklusok kezdődnek, befejeződnek és megújulnak, míg a világban be nem fejeződik egy egyetemes ciklus, mikor is fontos események és nagyszerű történések mennek végbe, melyek a múlt összes emlékét és nyomát teljes egészében kitörlik; akkor a világban egy új egyetemes ciklus kezdődik, mivel ennek a világegyetemnek nincsen kezdete. E témát illetően már elmondtuk a bizonyítékokat és bizonyságokat; ismétlésre nincs szükség.
    Röviden azt mondhatjuk, hogy az egyetemes ciklus a létezés világában egy hosszú időszakot jelent, valamint megszámlálhatatlan és felmérhetetlen periódust és korszakot. Egy ilyen ciklusban a Megnyilvánulások ragyogással jelennek meg a látható birodalomban, amíg egy nagyszerű és legfőbb Megnyilvánulás az egész világot Önnön Ragyogásának középpontjává teszi. Az Ő megjelenése által a világ eléri érettségi állapotát, az Ő ciklusa kiterjedése pedig nagyon nagy. Ezután majd más Megnyilvánulások emelkednek fel az Ő árnyékában, Akik az idő szükségeinek megfelelően megújítanak bizonyos anyagi kérdésekkel és dolgokkal kapcsolatos parancsolatokat, miközben megmaradnak az Ő oltalmában.
    Mi abban a ciklusban vagyunk, mely Ádámmal kezdődött, és amelynek legfőbb Megnyilvánulása Bahá'u'lláh.

42
AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK HATALMA ÉS BEFOLYÁSA

    Kérdés: Milyen mértékű a Valóság Trónusainak és Isten Megnyilvánulásainak hatalma és tökéletessége, s meddig terjed az Ő befolyásuk?
    Válasz: Tekintsd a létezés világát, azaz az anyagi dolgok világát. A naprendszer sötét és homályos, a Nap pedig abban a fény középpontja, s a naprendszer minden bolygója ennek a hatalma körül kering és részese jótéteményeinek. A Nap az élet és a megvilágítás okozója, valamint a naprendszer összes teremtménye növekedésének és fejlődésének forrása; hiszen a Nap jótéteménye nélkül nem létezhetne egyetlen élőlény sem, minden sötét lenne és megsemmisülne. Ezért nyilvánvaló és világos, hogy a Nap a fényesség középpontja és a naprendszerben létező dolgok életének feltétele.
    Hasonlóképpen, Isten Szent Megnyilvánulásai a valóság fényének, a misztériumok forrásának és a szeretet jótéteményeinek középpontjai. Ők a szívek és gondolatok világában tündökölnek, és a lelkek világára örök kegyet záporoztatnak; Ők adnak lelki életet, és a valóság és értelem fényével ragyognak. A gondolat világának megvilágosodása a fényesség ezen középpontjaiból és a rejtelmek ezen forrásaiból ered. E Szent Lények ragyogásának bőkezűsége és útmutatásai nélkül a gondolatok és lelkek világa éjsötétségbe borulna. A rejtelmek ezen forrásainak visszautasíthatatlan tanításai nélkül az emberi világ az állatias vágyak és tulajdonságok prédájává válna, minden létezés valóságát vesztené, és nem létezne igazi élet. Ezért áll az Evangéliumban, hogy "Kezdetben vala az Ige", ami azt jelenti, hogy ez /az Ige/ vált minden élet forrásává.129
    Figyeld meg a nap földi dolgokra gyakorolt befolyását: milyen jelek és következmények jelennek meg és válnak nyilvánvalóvá a közelsége és távolsága, valamint felkelte és lenyugvása hatására. Egyik alkalommal ősz van, máskor meg tavasz, és megint nyár vagy tél. Amikor a nap átlépi az egyenlítő vonalát, az életadó tavasz ragyogóan megjelenik, és a nyári napforduló idején a gyümölcsök elérik a tökéletesség tetőpontját, a növények és gabonák termést hoznak, a földi dolgok pedig fejlődésük és növekedésük legteljesebb állapotába érnek.
    Hasonlóan, amikor Isten Szent Megnyilvánulása, Aki az Ő teremtett világának napja, feltündököl a lelkek, gondolatok és szívek világában, akkor jelenik meg a szellemi tavasz és az új élet, a csodálatos tavaszidő ereje láthatóvá válik, és bámulatos jótétemények tűnnek elő. Mint ahogy azt észrevetted, mindegyik Isteni Megnyilvánulás megjelenése idején az elmék, gondolatok és lelkek világában kimagasló előrelendülés következett be. Példának okáért nézd csak, hogy ezen isteni korszakban micsoda fejlődés ment végbe az elmék és gondolatok világában, és ez csak a hajnalhasadásának kezdete. Nemsokára meglátod, hogy új jótétemények és isteni tanítások világítják majd be ezt a sötét világot, és ezen szomorú területeket az Éden paradicsomkertjévé változtatják.
    Ha minden egyes Szent Megnyilvánulás jótéteményeit és jeleit elmagyaráznánk, az túl hosszúra nyúlna. Gondolkozz és merengj el rajta magad, és akkor eljutsz e téma igazságához.

43
A PRÓFÉTÁK KÉT CSOPORTJA

    Kérdés: Hányféle próféta létezik?
    Válasz: Általánosságban a próféták kétfélék. Az egyik csoportba a független próféták tartoznak, Akiket követnek; a másikba csoportba tartozók nem függetlenek, és ő maguk is követők.
    A független próféták a törvényhozók és az új ciklusok megalapítói. Megjelenésük hatására a világ új ruhát ölt, és letétetnek a vallás alapjai és egy új könyv nyilváníttatik ki. Ők közvetítő nélkül részesülnek az Istenség Valósága jótéteményeiben, és az Ő megvilágosultságuk lényegi megvilágosultság. Olyanok Ők, mint a nap, mely önmagában világít: a fény annak lényegi szükségszerűsége; fényét nem másik csillagtól nyeri. Az Egység reggelének ezen Hajnalpontjai a bőkezűség forrásai és a Valóság Lényegének tükrei.
    A másik próféták követők és támogatók, hiszen ők ágak, és nem függetlenek; ők a független próféták nagylelkűségéből részesülnek, és az egyetemes próféták vezérletének fényét hasznosítják. Olyanok ők, mint a hold, mely nem magától világít és sugárzik, hanem fényét a naptól nyeri.
    Az egyetemes prófétaság Megnyilvánulásai, Akik függetlenül jelentek meg, például Ábrahám, Mózes, Krisztus, Mohamed, a Báb és Bahá'u'lláh. De mások, mint Salamon, Dávid, Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel, követők és támogatók. Hiszen a független próféták alapítók, új vallást alapítanak és az embereket új teremtményekké teszik; megváltoztatják Ők a közerkölcsöt, új szokásokat és rendelkezéseket hoznak, megújítják a Törvényt és a ciklust. Megjelenésük a tavaszéhoz hasonlatos, mely minden földi lényt új ruhába bújtat, és új életet ad azoknak.
    Ami a próféták második csoportját illeti, akik a követők, ezek Isten Törvényét mozdítják elő, megismertetik Isten vallását, és hirdetik az Ő szavát. Önmagukban azonban semmi erejük és hatalmuk sincs azon kívül, amit a független prófétáktól kapnak.
    Kérdés: Melyik kategóriába tartozik Buddha és Konfúciusz?
    Válasz: Buddha is egy új vallást alapított, Konfúciusz pedig megújította az erkölcsöket és az ősi erényeket, de az ő intézményeiket teljességgel lerombolták. Buddha és Konfúciusz hitét és szertartásait nem az ő alapvető tanításaik szerint folytatják. A buddhizmus megalapítója csodálatos lélek volt. Hirdette Isten Egységét, de később Tanainak eredeti alapelvei fokozatosan eltűntek, és tudatlan szokások és ceremóniák alakultak ki és sokasodtak, míg ez végül szobrok és bálványok imádatában végződött.
    Gondold hát meg: Krisztus gyakran ismételte, hogy Mózes Öt Könyvének Tízparancsolatát követni kell, és hangsúlyozta, hogy azokat fenn kell tartani. A Tízparancsolat egyike így szól: "Ne imádjatok bálványokat!"130 Manapság némelyik keresztény templom képekkel és bálványokkal van tele. Világos és nyilvánvaló tehát, hogy az emberek között Isten Vallása nem tartja meg az eredeti alapelveit, hanem fokozatosan megváltozik és átalakul, mígnem az teljesen eltűnik és megsemmisül. Ezért újul meg a kinyilatkoztatás, és alapítanak új vallást. De ha a vallások nem változnának meg és nem alakulnának át, nem lenne szükség a megújításra.
    Kezdetben a fa teljes szépségében tündököl, s telve van virágokkal és gyümölcsökkel, de végül megöregszik és teljesen gyümölcstelenné válik, elszárad és elkorhad. Ez az oka annak, hogy az Igaz Kertész ugyanabból a fajból ugyanolyan fajtájú, páratlanul fiatal fát ültet megint, mely napról napra nő és fejlődik, széles árnyékot borít az isteni kertre, és csodálatraméltó gyümölcsöket terem. Így van ez a vallásokkal is; ahogy telik az idő, az eredeti alapjaiktól eltérnek, Isten Vallásának igazsága teljesen eltávozik, és nem marad meg annak szelleme; felüti fejét az eretnekség, és a vallás lélektelen testté válik. Ezért kell megújítani.
    Azt jelenti ez, hogy a buddhisták és konfuciánusok ma bálványokat és szobrokat imádnak. Egyáltalán nem figyelmeznek Isten Egységére, és képzelet szülötte istenekben hisznek, akárcsak az ókori görögök. De a kezdetben ez nem így volt, hanem egészen más alapelvek és más rendelkezések, szokások uralkodtak.
    Fontold meg újra, mennyire feledésbe merültek Krisztus vallásának alapelvei, és hányfajta eretnekség jelent meg. Például Krisztus megtiltotta a bosszút és törvényszegést; azután jótékonyságot és kegyelmet parancsolt a sérelem és rosszakarat viszonzásául. Gondold csak végig: mennyi véres háborúra került sor éppen a keresztény nemzetek között, mennyi hódítás, kegyetlenség, kapzsiság és vérszomjas cselekedet történt! Ezen háborúk közül sok a pápák parancsára történt. Így aztán világos és nyilvánvaló, hogy az idő elteltével a vallások teljesen megváltoznak és átalakulnak. Ezért újíttatnak meg.

44
ISTEN PROFÉTÁKHOZ INTÉZETT FEDDŐ SZAVAINAK MAGYARÁZATA

    Kérdés: A Szent Könyvekben található a prófétáknak szóló néhány szemrehányás és feddés. Kikhez intézték ezeket, és kiknek szól a feddés?
    Válasz: A korholásokat tartalmazó összes isteni szózat, jóllehet látszólag a prófétákhoz szól, valójában az emberekre irányul egy oly bölcsesség által, mely is tökéletes kegyelem, azért, hogy az emberek ne bátortalanodjanak és csüggedjenek el. Ezért úgy tűnik, hogy ezeket a feddéseket a prófétákhoz intézték; bár látszólag a prófétákhoz, valójában azonban az emberekhez és nem a prófétákhoz szólnak.
    Azonkívül az erős és független király képviseli az országát: amit ő mond, az mindenki szava, és minden egyezség, amit ő megköt, mindenki egyezsége, hiszen összes alattvalójának vágya és kívánsága benne foglaltatik az ő vágyában és kívánságában. Ugyanígy minden próféta az összes ember kifejeződése. Így Isten prófétához intézett beszéde és ígérete mindenkihez szól. A feddő és szemrehányó beszéd általában meglehetősen túl szigorú az embereknek, és az szívettépő lenne számukra. Így a Tökéletes Bölcsesség a megszólításnak ezt a formáját használja, ahogy az magában a Bibliában is világosan látható, amikor például Izrael gyermekei fellázadtak és azt mondták Mózesnek: "Nem harcolhatunk az amálekiták ellen, mivel azok hatalmasok, erősek és bátrak." Akkor Isten megfeddte Mózest és Áront, bár Mózes teljességgel engedelmeskedett, és nem lázadt. Bizonyos, hogy egy ilyen nagyszerű Embernek, Aki az Isteni Nagylelkűség közvetítője és a Törvény átadója, szükségképpen engedelmeskednie kell Isten parancsolatainak. Ezek a Szent Lelkek olyanok, mint a falevelek, melyeket nem a saját vágyaik, hanem a szél fuvallatai mozgatnak; hiszen Őket Isten szeretetének szellője vonzza, és az Ő akaratuk a tökéletes engedelmesség. Az Ő szavuk Isten Szava, az Ő parancsuk Isten parancsolata, az Ő tiltásuk Isten tiltása. Olyanok Ők, mint az üvegbúra, mely a lámpától kapja a fényt. Bár látszólag a fény az üvegből sugárzik, valójában a lámpából ered. Ugyanígy áll ez a prófétákra, a megnyilvánulások középpontjaira is; mozgásuk és nyugalmuk isteni sugallatból származik, és nem emberi szenvedélyekből. Ha ez nem így volna, hogyan lenne a Próféta érdemes a bizalomra, és hogyan lehetne Ő Isten Hírnöke, Isten parancsolatainak és tiltásainak közvetítője? A Szent Könyvekben említett összes hiba, mely a Megnyilvánulásokra vonatkozik, ilyen természetű kérdésekre utal.
    Dicsőség Istennek, hogy idejöttél, hogy találkozz Isten szolgálóival! Felfedeztél-e bennük bármit is Isten tetszésének illatán kívül? Nem, valójában nem. Saját szemeddel láthattad, hogy éjt nappallá téve törekszenek és iparkodnak, és hogy nincs más céljuk, mint Isten szavának felmagasztalása, az emberek nevelése, a tömegek jobbítása, a szellemi fejlődés, az egyetemes béke hirdetése, az emberiség iránti jószándék és minden nemzet irányában mutatott kedvesség. Magukat az emberiség javáért feláldozván az anyagi előnyökről lemondanak, és azért munkálkodnak, hogy az emberiségnek hasznot hajtsanak.
    De térjünk vissza a témánkhoz. Az Ószövetségben például Ézsaiás Könyve 48. részének 12. verse így szól: "Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó." Nyilvánvaló, hogy ez nem  Jákóbnak szól, ki is Izráel volt, hanem Izráel népének. Úgyszintén Ézsaiás könyve 43. részének 1. versében található: "És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!"
    Azonkívül Mózes IV. Könyvében a 20. rész 23. versében ez áll: "És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, a Hór hegyénél, Edom földének határán, mondván: Áron az ő népeihez takaríttatik: mert nem megy be a földre, a melyet Izráel fiainak adtam, mivelhogy ellenszegültetek az én szómnak a versengésnek vizénél."131; és a 13. versben: "Ezek a versengésnek vizei, a melyekért feddőztek Izráel fiai az Úrral; és megdicsőítette magát ő bennök."
    Figyeld meg: Izrael népe lázadt fel, de látszólag a feddés Áronhoz és Mózeshez szól. Mint ahogyan Mózes V. Könyve 3. részének 26. versében áll: "De megharaguvék az Úr én reám ti miattatok, és nem hallgatott meg engem; hanem ezt mondá az Úr nékem: Elég ez néked, ne szólj többet már nékem e dolog felől!"
    Így hát ez a beszéd és szemrehányás igazából Izrael népére utal, akik, mivel fellázadtak Isten parancsolatai ellen, hosszú ideig a Jordán túloldalán elterülő száraz sivatag foglyai voltak, egészen Józsua idejéig - legyen ő üdvözülve. Ezek a szólamok és szemrehányások látszólag Mózesnek és Áronnak szóltak, de valójában Izrael népének szánták őket.
    Ugyanígy a Koránban ez mondatik Mohamednek: "Nyilvánvaló győzelmet adtunk neked, hogy Alláh (ekképpen) bocsássa meg majdani és hajdani vétkedet."132 Ezt a beszédet látszólag Mohamedhez intézték, valójában azonban az embereknek szólt. A megszólításnak ezen módját, mint már előbb is mondtuk, Isten tökéletes bölcsessége azért használta, hogy fel ne kavarja az emberek szívét, s hogy azok ne gyötrődjenek és szenvedjenek.
    Isten Prófétái és az ő legfőbb Megnyilvánulásai imáikban mily gyakran gyónják meg bűneiket és vétkeiket! Ez csupán azért van, hogy tanítsák az embereket, hogy azokat alázatra és szerénységre buzdítsák és serkentsék, és hogy vétkeik és bűneik meggyónására bírják rá őket. Hiszen e Szent Lelkek minden bűntől mentesek és megszenteltek a vétkektől. Az Evangélium mondása szerint egy ember odament Krisztushoz, és úgy szólította meg, mint: "Jó mester", Krisztus azt válaszolta: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten."133 Isten ments, hogy ez azt jelentené, hogy Krisztus bűnös volt; hanem az volt a szándéka, hogy az embert, akivel beszélt, alázatra, szerénységre, engedelmességre és mérsékletre tanítsa. E Szent Lények fénysugarak, és a fény nem egyesül a sötétséggel. Ők az élet, s az élet és halál nem keveredik. Ők a vezetésre termettek, és a vezérlet és tévút nem lehet együtt. Ők az engedelmesség lényege, és az engedelmesség nem létezhet együtt a lázadással.
    Összegezve, a Szent Könyvekben feddésként elmondott beszédek, bár látszólag a prófétákra - vagyis Isten Megnyilvánulásaira - irányulnak, valójában az emberekhez szólnak. Ha alaposan tanulmányozod a Szent Könyveket, ez majd nyilvánvalóvá és érthetővé válik számodra.
Üdvözlet veled!


45
A KITÁB-I-AQDAS VERSÉNEK MAGYARÁZATA: " ISTEN ÜGYE HAJNALÁNAK NINCSEN TÁRSA A LEGNAGYOBB CSALHATATLANSÁGBAN"

    A szent vers így szól: "Isten Ügye Hajnalpontjának nincsen társa a Legnagyobb Csalhatatlanságban. Ő az, Ki a teremtés királyságában az "Azt teszi Ő, amit csak kíván" Megnyilvánulása. Isten e kiváltságot Önnön Magának tartotta fenn, és senkinek nem rendelt részt egy ilyen fennkölt és magas állásból."134
    Tudd, hogy a csalhatatlanság kétféle: lényegi és szerzett csalhatatlanság. Mint ahogy létezik lényegi és szerzett tudás is, és ugyanez áll a többi tulajdonságokra és nevekre is. A lényegi csalhatatlanság a legfőbb Megnyilvánulás sajátos jellemzője, mivel ez alapvető előfeltétele az ő létének, és bárminek az alapvető követelménye nem választható el önmagától a dologtól. A sugár lényegi szükségszerűséggel tartozik a Naphoz, ezért e kettő elválaszthatatlan. A Tudás Isten lényegi szükségszerűsége, ezért Tőle elválaszthatatlan. A hatalom is Isten lényegi szükségszerűsége, ezért ez is elválaszthatatlan Tőle. Ha ezt el lehetne Tőle választani, nem lenne Isten. Ha a naptól el lehetne választani sugarait, az nem lenne nap. Ezért ha valaki azt képzeli, hogy a Legnagyobb Csalhatatlanság elkülönül a legfőbb Megnyilvánulástól, akkor Ő nem lehetne a legfőbb Megnyilvánulás, és nélkülözné az alapvető tökéletességet.
    De a szerzett csalhatatlanság nem természetszerű szükségszerűség; ellenkezőleg, ez a csalhatatlanság bőkezűségének egy sugara, mely a Valóság Napjából a szívekre ragyog, egy darab részt adva önmagából a lelkeknek. Habár ezeknek a lelkeknek nem adatik meg a lényegi csalhatatlanság, mégis Isten védelme alatt állnak - azaz Isten megóvja őket a tévedéstől. Így aztán az a megannyi szent lény, akik, bár maguk nem voltak a legnagyobb csalhatatlanság hajnalhelyei, mégis Isten őrizetének és gondoskodásának menedékében megóvta őket a tévedéstől, mivel ők a kegyelem közvetítői voltak Isten és az emberek között. Ha Isten nem óvná meg őket a hibáktól, akkor az ő tévedéseik hatására a hivő lelkek tévedésbe esnének, és így Isten Vallásának alapja megdőlne, ami nem lenne Istenhez illő és méltó.
    Összegezvén: a lényegi csalhatatlanság kimondottan a legfőbb Megnyilvánulásokhoz tartozik, a szerzett csalhatatlanság pedig minden egyes szent léleknek megadatott. Például az Igazság Egyetemes Háza,135 amikor azt majd a szükséges feltételek alapján felállítják - az összes ember közül választott tagokkal -, ez az Igazság Háza majd Isten védelme és tévedhetetlen vezérlete alatt fog állni. Ha azon Igazság Háza egyhangúlag avagy többségi szavazattal dönt majd bármilyen olyan kérdésben, amely nem szerepel a Könyvben, azt a döntést és parancsolatot  Isten megóvja majd a tévedéstől. Az Igazság Háza tagjai egyénileg nincsenek felruházva a lényegi csalhatatlansággal; de az Igazság Háza testülete Isten védelme és tévedhetetlen vezérlete alatt áll: ezt nevezik átruházott csalhatatlanságnak.
    Röviden így mondatik, hogy "Isten Hajnalpontja" az "Azt teszi Ő, amit csak kíván" szavak megnyilvánulása; ez az állapot a Szent Lény sajátsága, és mások nem osztoznak ebben a lényegi tökéletességben. Vagyis mivel a legfőbb Megnyilvánulások bizonyosan birtokában vannak a lényegi csalhatatlanságnak, ezért bármi, ami Tőlük ered, az igazsággal azonos és megegyezik a valósággal. Nem állnak Ők korábbi törvények árnyékában. Bármit mondanak, az Isten Szava, és bármit tesznek, az a helyes cselekedet. Egyetlen hivőnek sincs joga kritizálni, az ő helyzete ugyanis szükségszerűen a teljes alávetettség, hiszen a Megnyilvánulás tökéletes bölcsességgel rendelkezik  - így bármit is mondjon vagy tegyen a legfelsőbb Megnyilvánulás, az abszolút bölcsesség, és a valóságnak megfelel.
    Ha némelyek nem értik meg az Ő egyik törvénye vagy cselekedete mögött rejlő titkot, nem szabad szembeszállniuk vele, hiszen a legfőbb Megnyilvánulás azt teszi, amit kíván. Mily gyakran megtörtént már, hogy amikor egy bölcs, tökéletes, intelligens ember valamit tett, a többiek, képtelenek lévén felfogni ennek a bölcsességét, tiltakoztak ellene, és elcsodálkoztak, hogy ez a bölcs ember hogyan mondhat vagy tehet ilyet. Ez a szembenállás a tudatlanságukból ered, az okos bölcsessége pedig makulátlan és mentes minden tévedéstől. Ugyanígy, a jól képzett orvos a beteg kezelése során azt teszi, amit ő akar, és a betegnek nincs joga ezt kifogásolni; bármit is mond vagy tesz az orvos, az helyes; mindenkinek úgy kell tekintenie őrá, mint az  "Azt teszi Ő, amit csak kíván, és azt parancsol, amit csak akar" szavak megtestesítőjére. Az orvos bizonyosan alkalmazni fog néhány olyan gyógyszert, ami mások véleményével ellentétben áll; de azoknak, akik nem jártasak a tudományban és az orvoslás művészetében, nincs megengedve a szembenállás. Isten nevére, nem! Ellenkezőleg, mindenkinek engedelmességet kell tanúsítania és betartani mindazt, amit az a tudós orvos mond. Ezért a jól képzett doktor azt tesz, amit akar, a betegek pedig nem osztoznak ebben a jogban. Először meg kell bizonyosodni az orvos tudásáról; amint azonban az bebizonyosodott, az orvos azt tesz, amit akar.
    Úgyszintén, a harcművészetben képzett hadvezér parancsaiban és szavaiban azt tesz, amit akar. Amikor a hajóskapitány jártas a navigálás művészetében, bármit is mond vagy parancsol, azt teszi ő, amit csak akar. Mivel pedig az igaz nevelő Tökéletes Ember, bármit mondjon vagy parancsoljon, úgy tesz, amint kívánja.
    Röviden, az "Azt teszi Ő, amit csak kíván" azt jelenti, hogy ha a Megnyilvánulás valamit mond, parancsol vagy tesz, a hívők pedig nem értik ennek bölcsességét, nem szabad nekik még egyetlen gondolattal sem ezzel szembeszállniuk, kutatván, hogy /a Megnyilvánulás/ miért mondta vagy tette azt. A legfőbb Megnyilvánulás oltalma alatt álló többi lelkek magukat alávetik Isten Törvénye parancsolatainak, és még egy hajszálnyira sem térnek el attól; cselekedeteiket és szavaikat pedig összhangba kell hozniuk Isten Törvényével. Ha azonban attól eltérnek, akkor Isten színe előtt felelniük kell és feddést kapnak majd. Bizonyos, hogy nem részesülnek ők az “Azt teszi Ő, amit csak kíván” engedélyében, hiszen ez az állás csakis a legfőbb Megnyilvánulások sajátja.
    Így Krisztus - legyen lelkem Őérette áldozat! - az “Azt teszi Ő, amit csak kíván” szavak megtestesítője volt, de a tanítványok nem kaptak részt ebből az állapotból; s minthogy ők Krisztus oltalma alatt álltak, nem térhettek el az Ő parancsától és kívánságától.





Negyedik rész: AZ EMBER EREDETÉRŐL, KÉPESSÉGEIRŐL ÉS ÁLLAPOTÁRÓL


46
A FAJOK MÓDOSULÁSA

    Most elérkeztünk a fajok módosulása és a szerves fejlődés kérdéséhez - vagyis ahhoz a ponthoz, hogy megvizsgáljuk: vajon az ember az állattól származik-e?
    Ezen elmélet mellett több európai filozófus tett hitet, és most elég nehéz ennek a hibás mivoltát megértetni, de a jövőben ez nyilvánvalóvá és világossá válik majd, az európai filozófusok pedig maguk ismerik fel, hogy ez az elmélet nem igaz. Hiszen, valóban, ez egy nyilvánvaló tévedés. Amikor az ember mélyreható figyelemmel tekint a dolgokra, figyelmesen megvizsgálja a létező dolgok állapotát, és amikor a világ tökéletességét, szervezettségét és helyzetét látja, meg fog győződni arról, hogy a lehetséges világban semmi csodálatosabb nem létezhet annál, mint ami már létezik. Mivel az összes létező dolog, földi és égi, úgy, mint ez a határtalan űr és minden, mi benne van, úgy teremtetett és rendeztetett el, úgy szerveződött és tökéletesedett, ahogy annak lennie kell; az univerzumnak nincs semmi tökéletlensége, így hát, ha az összes dologból tiszta értelem válna, és ezek az idők végéig elmélkednének is, még akkor sem tudnának semmi jobbat elképzelni mindannál, ami már létezik.
    Hogyha a teremtés a múltban nem lett volna felruházva a legnagyobb tökéletességgel, akkor a létezés tökéletlen és értelmetlen lenne, és ebben az esetben a teremtés befejezetlen volna. Erre a kérdésre a legnagyobb odafigyeléssel és elmélkedéssel kell tekinteni. Például képzeld el, hogy az esetleges világ általánosságban véve hasonlít az emberi testhez. Ha az emberi testben most létező elrendezés, szervezettség, tökéletesség, szépség és teljesség különböző volna, akkor az a teljes tökéletlenség lenne. Na már most, ha elképzeljük, hogy volt idő, amikor az ember az állatvilághoz tartozott, vagy hogy csupán csak egy állat volt, azt találnánk, hogy az a létezés tökéletlen lett volna - vagyis nem lett volna semmiféle ember, és hiányzott volna ezen fő alkotórész, aki olyan a világ szervezetében, mint az agy és az elme az emberben. A világ így egészen tökéletlen lett volna. Ezért hát bizonyítást nyert, hogy ha lett volna olyan időszak, amikor az ember az állatvilág része volt, ezzel a létezés tökéletessége romboltatott volna le; hiszen az ember e világnak a legnagyszerűbb eleme, és ha a test nélkülözné ezen fő alkotórészt, akkor az bizonyosan tökéletlen volna. Az emberre mint a legnagyszerűbb alkotórészre tekintünk, mivel a teremtmények között benne összegződik az összes tökéletesség. Amikor az emberről beszélünk, a tökéletest értjük, a legelső egyedet a világban, aki a szellemi és külső tökéletességek összege, és aki olyan a teremtmények között, mint a nap. Képzeld akkor csak el, hogy lenne oly idő, amikor nem létezne a nap, de bolygók lennének; bizonyos, hogy ilyenkor a létezés kapcsolatrendszerei borulnának fel. Hogyan is lehetne ilyet elképzelni? A létezés világát kutató ember számára, amit elmondtunk, elegendő.
    Létezik egy másik, még élesebb bizonyíték: a világot benépesítő mindezen végtelen létfajták, akár ember, állat, növény vagy ásvány, vagy bármi legyen is, bizonyosan alkotóelemekből állnak. Nincs kétség afelől, hogy ez az összes létező dologban megtalálható tökéletesség Isten teremtése, egészen az elemek elrendezésétől ezeknek a megfelelő keveredéséig és arányos mennyiségéig, az elrendeződés módjától a más lényekre gyakorolt befolyásukig. Hiszen az összes létező dolog láncként kapcsolódik össze; és a létező dolgok tulajdonságai közé tartozó kölcsönös segítség, támogatás és egymásra hatás a teremtmények létezésének, fejlődésének és növekedésének okozója. Bizonyítékok és tények erősítik meg, hogy minden egyes létező dolog egyetemesen hatással van másokra, akár közvetlenül, akár áttételesen. Végül minden egyes lény tökéletessége - vagyis a tökéletesség, ami ma az emberben vagy rajta kívül látható, atomjait, testrészeit és képességeit tekintvén - az elemek elrendeződésének, ezek mértékének és egyensúlyának, elrendeződésük módjának és kölcsönhatásaiknak tulajdonítható. Az ember akkor létezik, amikor mindez együtt van.
    Minthogy az ember tökéletessége teljes egészében a részecskék atomjai elrendeződésének, ezek mértékének, az összekapcsolódásuk módjának és a különböző lények kölcsönös egymásra hatásának és tevékenységének köszönhető - akkor, mivel az ember tíz- vagy százezer évvel ezelőtt ezen földi elemekből ugyanazzal mértékkel és egyensúllyal, a keveredés és egyesülés ugyanolyan módszerével, és más lények ugyanazon befolyásával hozatott létre, ezért pontosan ugyanaz az ember létezett akkor, mint most. Ez nyilvánvaló, s nincs értelme vitatkozni. Tízezer millió év múlva, ha az ember ezen alkotórészei összegyűjtetnek, és ebben a különleges arányban rendeztetnek el, és ha az elemek ugyanezen módszerrel egyesülnek, és más lények ugyanazon befolyása hat rájuk, pontosan ugyanilyen ember fog majd létezni. Például, ha százezer év múlva lesz olaj, tűz, kanóc, lámpás, valamint lámpagyújtó - röviden az összes szükséges dolog, ami ma létezik -, akkor pontosan ugyanahhoz a lámpához jutunk majd.
    Ezek bizonyító értékű és nyilvánvaló tények. Azon érvek azonban, melyeket az európai filozófusok használtak, kétséges bizonyítékokat hoznak fel, és nem bizonyító erejűek.

47
A VILÁGEGYETEM KEZDET NÉLKÜLI

AZ EMBER EREDETE

    Tudd, hogy a szellemi igazságok közül az egyik legnehezebben érthető az, hogy a létezés világának - vagyis ezen végtelen univerzumnak - nincsen kezdete.
    Már elmagyaráztuk, hogy az Istenség nevei és tulajdonságai maguk kívánják meg a lények létezését. Habár ezen témát már részletesen kifejtettük, röviden újra szót ejtünk róla. Tudd, hogy a nevelő növendékek nélkül elképzelhetetlen; az uralkodó alattvalók nélkül nem létezhetne; a tanítómestert tanítványok nélkül nem lehet kinevezni; a teremtő teremtmény nélkül lehetetlen; a gondoskodó elképzelhetetlen azok nélkül, akikért gondoskodik; hiszen az összes isteni név és tulajdonság megköveteli a lények létezését. Ha elképzelnénk egy olyan időt, amikor semmilyen lény sem létezett, ez az elképzelés Isten isteni természetének tagadása volna. Sőt mi több, a teljes nemlétből nem jöhet létre létezés. Ha a lények teljes mértékben nemlétezők lennének, akkor nem született volna meg a létezés. Ezért, minthogy az Egység Lényege (vagyis Isten léte) örökkönvaló és örökké tartó - azaz nincs sem kezdete, sem vége - bizonyos, hogy a létezés ezen világának, ezen végtelen univerzumnak nincs se kezdete, se vége. Igen, az lehetséges, hogy az univerzum egy-egy része, például egy égitest, megszülessen vagy megsemmisüljön, de attól még a többi, végtelen számú égitest fennmarad; a világegyetem nem esne szét és nem semmisülne meg. Ellenkezőleg, a létezés örök és folytonos. Ahogy minden égitestnek van kezdete, szükségszerűen van vége is, mert minden összetétel, legyen az együttes vagy egyedi, szükségképpen fel kell, hogy bomoljon. Az egyetlen különbség az, hogy némelyek gyorsan felbomlanak, mások pedig lassabban, de az elképzelhetetlen, hogy az összetett dolgok végül ne bomoljanak szét.
    Ezért szükséges tudnunk a fontos létező dolgok mindegyikéről, hogy azok mik voltak kezdetben - hiszen nincs kétség afelől, hogy a kezdetben az eredet egy volt: az összes szám eredete az egy, nem pedig kettő. Így nyilvánvaló, hogy kezdetben az anyag egy volt, és ez az egyetlen anyag különböző külső formákat öltve jelent meg mindegyik elemben. Így különféle formák keletkeztek, és ezek a változatos alakok ahogy keletkeztek, úgy állandósultak, és mindegyik elem elkülönült. De az az állandóság még hosszú időn át nem volt egyértelmű, nem valósult meg és nem érte el a tökéletes létezést. Azután ezen elemek végtelen számú formában rendeződtek össze, szerveződtek és egyesültek; vagyis inkább ezen elemek összerendeződéséből és egyesüléséből számtalan létező dolog jelent meg.
    Ezt az összetételt és elrendezést Isten bölcsessége és az Ő létezést megelőző hatalma egyetlen természetes elrendezésből hívta létre, melyet a legnagyobb erő állított össze és formált meg a bölcselethez illően és az egyetemes törvény szerint. Ebből nyilvánvaló, hogy ez Isten teremtménye, és nem véletlenszerű egyesülés és elrendezés. Ez az oka annak, hogy minden természetes összetételből keletkezhet egy létező dolog, míg a véletlenszerű összetételből nem jöhet létre semmi létező. Például, ha egy ember saját elgondolása és értelme alapján összegyűjt néhány elemet és összekeveri azokat, nem keletkezik élőlény, mivel a rendszer nem természetes. Ez a válasz a feltett kérdésre, vagyis hogy minekután a lények az elemek vegyülése és kapcsolódása által keletkeznek, miért ne lehetne lehetséges számunkra is elemeket összegyűjteni és összekeverni, és így élőlényeket létrehozni. Ez egy téves elgondolás, mivel ezen összetétel eredete Istentől származik; Isten az, Aki ezt az összetételt létrehozza, és ez a természeti törvény alapján történik, mindegyik összetételből egy létező dolog jön létre és egy lény keletkezik. Egy ember által létrehozott összetétel semmit nem eredményez, mivel az ember nem képes teremteni.
    Röviden elmondtuk, hogy az elemek vegyüléséből és kapcsolódásából, azok szétbomlásából, arányukból, és más lények rájuk gyakorolt hatásából formák, végtelen számú valóságok és megszámlálhatatlan létezési formák jöttek létre. Az azonban világos, hogy ezen földgolyó a jelenlegi formájában nem egyszerre jött létre, hanem fokozatosan haladt keresztül az egyetemes létezés különféle fázisain, míg magára nem öltötte a jelenlegi tökéletességét. A világegyetem és az egyedi lények egymással összehasonlíthatók és összemérhetők, mivel mindegyikük egyazon természeti rendszernek, egyetemes törvénynek és isteni elrendezésnek van alávetve. Így van az, hogy az univerzum legkisebb atomjait a világegyetem legnagyobb létező jelenségeihez hasonlónak találod. Világos, hogy a hatalom egyazon laboratóriumában keletkeztek egyazon természeti rendszer és egyetemes törvény szerint; ezért egymással összehasonlíthatók. Ilyenformán az anyaméhben az embrió fokozatosan növekszik és fejlődik, és különböző formákban és állapotokban tűnik fel, mígnem a tökéletes szépség állapotában eléri a teljes kifejlettséget, és tökéletes alakban a legnagyobb kecsességgel jelenik meg. És ugyanígy az itt látható virág magja is kezdetben teljesen jelentéktelen és kicsiny dolog volt; a föld méhében pedig nőtt és fejlődött, s miután különböző formákat öltött, a tökéletes frissesség és báj állapotában kihajtott. Ugyanilyen módon nyilvánvaló, hogy e földgolyó, ahogy létrejött, a világegyetem ölén nőtt és fejlődött, és különféle formákban és állapotokban tűnt elő, amíg fokozatosan elérte a jelenlegi tökéletességét, és megszámlálhatatlan létező dolgokkal felruháztatott, és végleges szerveződésként megjelent.
    Így hát világos, hogy az embrionális állapotban levő ősi anyag és az összevegyült és elrendeződött elemek, melyek ennek az anyagnak a legkorábbi formái voltak, fokozatosan nőttek és fejlődtek számos korszakon és cikluson keresztül, egyik formából és alakból egy másikba lépvén, mígnem ebben a tökéletességben, ebben a rendszerben, ebben az elrendezésben és szervezetben Isten legfőbb bölcsessége által megjelentek.
    Térjünk vissza témánkhoz, vagyis, hogy az ember létének kezdetén a föld méhében, - ahogyan az embrió az anyaméhben, - fokozatosan növekedett és fejlődött, s egyik formából a másikba, egyik alakból a másikba ment át, egészen addig, míg ezen szépségben és tökéletességben, ezen erővel és képességgel megjelent. Az bizonyos, hogy kezdetben nem volt birtokában mindennek a bájnak, kecsességnek és eleganciának, s hogy az ember fokozatosan jutott el ehhez az alakhoz, formához, szépséghez és kecsességhez. Nincs semmi kétség afelől, hogy az emberi embrió nem jelent meg egyszerre ebben a formában; és nem egyszerre vált ezen szavak megnyilvánulásává: "Áldassék Isten, a legjobb teremtő!"136 Fokozatosan különböző állapotokon és különféle formákon ment át, amíg elérte ezt az alakot és szépséget, ezt a tökéletességet, bájt és kecsességet. Így tehát nyilvánvaló és megerősítést nyert, hogy az ember fejlődése és növekedése itt a földön, egészen a jelenlegi tökéletessége eléréséig, hasonlatos volt az embrió anyaméhben való növekedéséhez és fejlődéséhez: fokozatosan ment át egy állapotból egy más állapotba, egyik formából a másikba, egyik alakból a másik alakba, hiszen ez felel meg az egyetemes rendszer és az Isteni Törvény követelményének.
    Vagyis az embrió különböző állapotokon megy át, és számos lépcsőfokot jár be, amíg eléri azt a formát, amelyben az "Áldassék Isten, a legjobb teremtő!" szavak megtestesítője, és míg megjelennek az értelem s érettség jelei. Ugyanez áll az ember földi létezésére is, szükségszerűen hosszú időbe telik, amíg a kezdettől ezt a helyzetet, formát és állapotot eléri, és sok fejlődési fokozaton megy át, amíg ezt a rangot eléri. De az ember létezésének kezdetétől fogva már egy különálló faj. Ugyanígy az emberi embrió az anyaméhben először furcsa formában volt jelen; azután e test egyik formából a másikba, egyik alakból a másikba, egyik állapotból a másikba megy át, mígnem a legnagyobb tökéletességben és szépségben megjelenik. De még amikor az anyaméhben, ebben a jelenlegi formájától teljességgel különböző furcsa formában is van, az egy felsőbbrendű faj embriója, és nem az állaté; lényegét és a faját tekintve nem változik. Annak elismerése, hogy az eltűnt szervek nyomai valójában léteznek, még nem bizonyítéka a faj átmeneti jellegének és nem eredeti voltának. A legtöbb, amit bizonyít, az csupán az, hogy az ember formája, szervei és szokásai fejlődtek. Az ember mindig is különálló faj volt: ember, és nem állat. Vagyis, ha az emberi embrió az anyaméhben egyik formából a másikba úgy alakul át, hogy az utóbbi forma nem is hasonlít az elsőre, akkor ez már bizonyítéka annak, hogy a faj megváltozott? Hogy először állat volt, s hogy a szervei addig alakultak és fejlődtek, míg emberré vált? Nem, ez bizonyosan nem így van! Mennyire gyerekes és megalapozatlan ez az elgondolás és ez az elmélet! Hiszen az emberi faj eredeti mivoltának és az emberi természet állandóságának bizonyítéka nyilvánvaló és világos.

48
AZ EMBER ÉS AZ ÁLLAT KÖZÖTT LÉTEZŐ KÜLÖNBSÉG

    Már párszor szóltunk a lélek témájáról, de szavainkat nem jegyezték le.
    Tudd, hogy az emberek két kategóriába tartoznak, azaz két pártot alkotnak. Az egyik párt tagadja a lelket, és azt mondja, hogy az ember is egy állatfaj; hiszen azt mondják: Nem látjuk-e, hogy az állatok és emberek ugyanazon képességekkel és érzékekkel rendelkeznek? Ezek az űrt betöltő egyszerű, egyedülálló elemek végtelen sokféleképpen összekapcsolódnak, és minden egyes összekapcsolódásból egy lény keletkezik. Ezek között a lények között van az, amely lélekkel, képességekkel és érzékekkel bír.137 Minél tökéletesebb az egyesülés, annál nemesebb a lény. Az emberi test elemi részecskéinek összekapcsolódása tökéletesebb, mint bármely más lény összetétele; a keveredés teljes mértékben kiegyensúlyozott, ezért az emberi test sokkal nemesebb és tökéletesebb. "Nem úgy van," - mondják - "hogy az ember olyan különleges képességgel és lélekkel bírna, amelyekkel más állatok nem rendelkeznek: az állatoknak is érzékeny testük van, de az ember néhány képességében érzékenyebb, habár ami a külső érzékeket illeti, olyanokat, mint a hallás, látás, ízlelés, érintés, sőt még néhány belső képességben is, mint a memória, az állat gazdagabban megáldott, mint az ember." "Az állatnak is van intelligenciája és felfogóképessége.” – mondják. Csupán csak annyit ismernek el, hogy az ember intelligenciája nagyobb.
    Ez az, amit a jelen filozófusai állítanak; ezt mondják, ez az ő feltételezésük, s így foglalják össze elképzelésüket. Úgyhogy erős érvekkel és bizonyítékokkal vezetik  vissza az ember eredetét az állatéhoz, és azt állítják, hogy volt idő, amikor az ember állat volt, s hogy azután ezen faj apránként megváltozott és fejlődött, mígnem elérte az ember mai állapotát.
    A teológusok azonban azt mondják: nem, ez nem így van. Habár az embernek vannak az állatéval azonos képességei és külső érzékei, mégis létezik az emberben egy különleges képesség, mely az állatból hiányzik. Ennek a szellemi képességnek az eredményei a tudományok, művészetek, találmányok, mesterségek és a valóság felfedezései. Ez a képesség felölel minden dolgot, megérti azok valóságát, felfedezi a lények rejtett misztériumait és ezen tudás által felügyeli őket. Ez még olyan dolgokat is érzékel, melyeknek nincs külső megjelenési formájuk - azaz intellektuális valóságokat, amelyek nem érzékelhetők, és melyeknek nincs külsődleges létük, hiszen láthatatlanok; így felfogja az értelmet, a lelket, a tulajdonságokat, a jellemeket, az emberi szeretetet és szomorúságot, melyek intellektuális valóságok. Mi több, ezen létező tudományok, művészetek, törvények és kiapadhatatlan emberi találmányok egykoron még láthatatlan, misztikus és rejtett titkok voltak; csupán a mindent felölelő emberi képesség az, amely ezeket felfedezte és a láthatatlan birodalomból a látható dolgok síkjára hívta. Így a távírás, fényképezés, hangfelvétel és az összes ilyen találmány és csodálatos művészet egy időben rejtett misztérium volt. Az emberi valóság fedezte fel és hívta elő őket a láthatatlan síkjáról a láthatóra. Sőt volt idő, amikor még az itt látható vas tulajdonságai - és ez igaz az összes fémre is - még rejtett misztériumok voltak; az ember felfedezte ezt a fémet és előállította ebben az ipari formájában. Ugyanez igaz az ember összes többi felfedezésére és találmányaira, melyek megszámlálhatatlanok.
    Ezt nem tagadhatjuk. Ha azt állítjuk, hogy mindezek azon képességek eredményei, melyekkel az állatok is rendelkeznek, illetve amelyek a testi érzékelésből adódnak, akkor az is világosan és nyilvánvalóan látható, hogy ami ezeket a képességeket illeti, az állatok felülmúlják az embert. Például az állatok látása sokkal élesebb, mint az emberé; ugyanez mondható el a szaglásukról és ízlelésükről is. Röviden, azon képességek terén, amelyekben az ember osztozik az állatokkal, az állat gyakran sokkal erősebb, mint az ember. Például, vegyük az emlékezés képességét. Ha egy galambot innen elviszel egy távoli országba és ott szabadon engeded, visszatér ide, mert emlékszik az útra. Vigyél el egy kutyát egészen Ázsia belsejébe, engedd szabadon, és az visszatér majd ide, és egyszer sem véti el az utat. Így van ez a többi képességgel is, mint a látás, szaglás, ízlelés és érintés.
    Így aztán világos, hogy ha nem lenne az emberben egy olyan képesség sem, amely különbözik az állat bármelyik képességétől, a feltalálások és a valóság megértése terén az állat magasabb rendű lenne az embernél. Ezért nyilvánvaló, hogy az embernek megadatott egy olyan adomány, amellyel az állat nem rendelkezik. Az állat tehát felfogja az érzékelhető dolgokat, de nem fogja fel az intellektuális valóságokat. Például látja azt, ami a látókörén belül van, de nem képes észlelni és elképzelni azt, ami a látókörét meghaladja. Így az állat számára lehetetlen megérteni azt, hogy a Föld gömb alakú. Az ember azonban ismert dolgokból ismeretleneket bizonyít, és ismeretlen igazságokat tár fel. Például látja a horizont görbületét, és ebből arra következtet, hogy a Föld gömbölyű. A Sarkcsillag, példának okáért, Akkónál 33?-nál áll, vagyis 33?-kal a horizont felett. Amikor az ember az Északi-sark felé halad, a Sarkcsillag egy fokot emelkedik a horizont felett minden alkalommal, amikor az utazó egy foknyi távolságot megtesz, azaz a Sarkcsillag magassága 34?, azután 40?, majd 50?, 60?, aztán meg 70? lesz. Ha az illető megérkezik az Északi-sarkra, a Sarkcsillag 90? magasan áll majd és eléri a zenitet, vagyis közvetlenül a feje fölött lesz. A Sarkcsillag és annak emelkedése érzékelhető dolgok. Minél északabbra megy valaki, a Sarkcsillag annál magasabbra emelkedik; ezen két ismert tényből egy ismeretlent tártak fel, mégpedig azt, hogy a horizont görbült, ami annyit tesz, hogy a Föld egy bizonyos szélességi fokához tartozó horizont különbözik egy másik fokhoz tartozó horizonttól. Az ember észleli ezt, és ebből egy láthatatlan dolgot, a Föld gömbölyűségét bizonyítja. Ezt az állat nem képes észlelni. Ugyanígy azt sem tudja megérteni, hogy a Nap a középpont, és a Föld forog a Nap körül. Az állat az érzékek foglya, és azok kötik őt; minden olyat, ami az érzékein kívül esik, mindazt, amit nem képes irányítani, az állat sohasem tudja felfogni, még ha a külső érzékeiben az embernél fejlettebb is. Ennélfogva bizonyított és igazolást nyert, hogy az emberben megvan a felfedezés képessége, amely megkülönbözteti őt az állatoktól, és ez az ember lelke.
    Dicsőség Istennek! Az ember mindig is a magaslatok felé fordult, és magasröptűek törekvései; mindig arra törekszik, hogy annál a világnál, amiben él, egy jobbat érjen el, s hogy a mostaninál magasabb szférákba emelkedjen. A magasztosság szeretete az ember egyik jellemző tulajdonsága. Csodálkozom, hogy Európa és Amerika egyes filozófusai megelégszenek az állatvilág fokozatos megközelítésével, és így a visszafelé fejlődéssel; hiszen a létezés tendenciájának a felemelkedés felé kell mutatnia. Ugyanakkor, ha azt mondanád egyikőjüknek, hogy "Te egy állat vagy", szörnyen megsértődne és megharagudna.
    Micsoda különbség van az emberi és állati világ, az ember emelkedettsége és az állat alacsony mivolta, az ember tökéletessége és az állat tudatlansága, az ember fénye és az állat sötétsége, az ember dicsősége és az állat alantassága között! Egy tízéves arab gyerek elbír két vagy háromszáz tevével a sivatagban, és szavával képes elvezetni, vagy akár visszafordítani őket. A gyenge hindu úgy tudja irányítani az óriás elefántot, hogy az a legkezesebb szolgájává válik. Minden dolog megszelídül az ember keze alatt; az ember képes ellenállni a természetnek, míg minden más teremtmény a természet rabja: semelyik sem képes elszakadni a természet szabta feltételektől. Egyedül az ember képes ellenszegülni a természetnek. A természet a testeket a föld középpontja felé vonzza; az ember mechanikus eszközeivel messzire megy ettől és a levegőbe emelkedik. A természet megakadályozza az embert, hogy a tengeren keresztüljusson; ő azonban hajót épít, és átvágja és átutazza még a hatalmas óceánt is, és így tovább; ez a téma kimeríthetetlen. Például az ember a pusztákon és a hegyeken át vasutat vezet át, és egy helyre gyűjti a kelet és a nyugat eseményeinek híreit. Mindez ellentmond a természetnek. A tenger a maga nagysága ellenére még egyetlen atomjában sem tud eltérni a természet törvényétől; a nap ragyogásával együtt sem tud még egy tűhegynyire sem elszakadni a természet törvényeitől, és soha sem lesz képes megérteni az ember helyzetét, állapotát, tulajdonságait, mozdulatait és természetét.
    Hát akkor mi az a képesség az ember ezen kicsiny testében, amely mindeneket felölel? Mi ez az uralkodó képesség, mely által alárendel mindeneket?
    Még egy pont maradt. A modern filozófusok azt mondják: "Soha nem láttuk még az emberben a lelket, és annak ellenére, hogy felkutattuk az emberi test rejtelmeit, nem bukkantunk rá a lelki képességre. Hogyan lehetne elképzelni egy képességet, amely nem érzékelhető?" A teológusok erre ezt válaszolják: “Az állat lelke sem érzékelhető, és a testi képességein keresztül ez nem észlelhető. Mivel bizonyítjátok hát az állat lelkének létezését? Nincs kétség afelől, hogy ennek a képességnek a hatásaiból bizonyítjátok, hogy az állatban található egy olyan képesség, amely nincs meg a növényben, ez pedig az érzékelés képessége - azaz a látás, hallás és egyéb más képességek; ebből következtettek az állati lélek létezésére. Ugyanígy az általunk említett jelekkel és bizonyítékokkal érvelünk az emberi lélek létezése mellett. Mivel az állatban találhatók olyan jegyek, melyek nincsenek meg a növényben, azt mondjátok, hogy ez az érzékelési képesség az állati lélek sajátossága; az emberben is láthatók olyan jegyek, képességek és tulajdonságok, melyek az állatban nem léteznek; ezért ebből az következik, hogy az embernek van olyan képessége, melyet az állat nélkülöz."
    Ha mindent tagadni kívánunk, ami csak nem érzékelhető, akkor tagadnunk kell a kétségkívül létező valóságokat is. Például az éter anyaga nem érzékelhető, habár létezése tagadhatatlan. A vonzás ereje nem érzékelhető, ugyanakkor kétségkívül létezik. Hogyan tudjuk ezeknek a létezését igazolni? A jeleikből. Minthogy a fény az éteri anyag rezgése, ebből a rezgésből következtetünk az éter létezésére.


49
AZ EMBERI FAJ KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE

    Kérdés: Mi a véleménye az egyes európai filozófusok által vallott azon elméletekről, amelyek a létező dolgok kialakulásáról és fejlődéséről szólnak?
    Válasz: E témáról már egy másik napon szó esett, de beszélünk róla még egyszer. Röviden, ezt a kérdést annak meghatározásával döntjük el, hogy vajon a faj eredeti-e vagy sem - vagyis, hogy az emberi faj maga eredendően alakult-e ki, vagy később az állatoktól vált-e le.
    Bizonyos európai filozófusok egyetértenek, hogy a fajok fejlődnek és alakulnak, s hogy még változás és módosulás is lehetséges. Egyik bizonyíték, amelyet erre az elméletre hoznak, az az, hogy a geológia tudományának beható tanulmányozása és vizsgálata által világossá vált, hogy a növények létezése megelőzi az álltokét, az állatoké pedig az emberekét. Elfogadják, hogy az állati és a növényi fajok is megváltoztak, hiszen a föld egyes rétegeiben olyan növényeket találtak, amelyek egykoron léteztek, de mára már kihaltak; ezek fejlődtek, megerősödtek, alakjukban és külső megjelenésükben változtak, a fajok pedig így módosultak. Ugyanígy megtalálható a föld rétegeiben az állatoknak néhány olyan faja, mely megváltozott és átalakult. Ezen állatok egyike a kígyó. Jelek mutatják, hogy a kígyónak egykor lábai voltak, de az idők során ez a testrész eltűnt. Ugyanígy az ember gerincoszlopában is található egy olyan jegy, amely arra enged következtetni, hogy az embernek is, mint az állatoknak, farka volt. Egykoron ez a testrész hasznos volt, de ahogy az ember fejlődött, nem volt már rá többé szükség, és ezért az fokozatosan eltűnt. Amint a kígyó a föld alatt talált menedéket és csúszó-mászóvá vált, nem volt már tovább lábakra szüksége, így azok eltűntek; a nyomaik azonban fennmaradtak. Az alapvető érvelés ez: a testrészek nyomainak megléte bizonyítja, hogy azok egykor léteztek, és mivel ma már nincs rájuk többé szükség, ezért fokozatosan eltűntek. Így aztán míg a tökéletes és szükséges testrészek fennmaradtak, azok, amelyek már szükségtelenek, a faj módosulása által fokozatosan eltűntek, nyomaik azonban fennmaradtak.
    Az első válasz erre az érvelésre az, hogy azon tény, hogy az állat megelőzi az embert, még nem bizonyítja a faj evolúcióját, átalakulását és megváltozását, sem pedig azt, hogy az ember az állati világból emelkedett ki az emberi világba. Hiszen amíg ezeknek a különféle lényeknek az egyedi megjelenése bizonyos, lehetséges, hogy az ember az állat után keletkezett. Így, amikor megvizsgáljuk a növényvilágot, azt tapasztaljuk, hogy a különböző fák gyümölcsei nem egy időben érnek be; ellenkezőleg, némelyek előbb, mások később jelennek meg. Ez a sorrend még nem bizonyítja, hogy a később termő fa gyümölcse a másik fa korábban termő gyümölcséből alakult ki.
    Másodszor, a testrészek ezen apró jeleinek és nyomainak meglehet, hogy valami olyan fontos oka van, melyről az értelemnek még nincs tudomása. Hiszen hány olyan dolog létezik, amelynek még nem ismerjük a magyarázatát! Így a fiziológia tudománya – azaz a testrészek összetételének ismerete – feljegyzi, hogy még nem ismeretes annak az oka és magyarázata, hogy miért is különböznek az állatok színeikben, az emberek hajszínűkben vagy szájuk pirosságában, a madarak színpompás változatosságukban; ez titok és rejtély. Az azonban ismert, hogy a szem pupillája azért fekete, hogy magába gyűjtse a napsugarakat, hiszen ha más színű lenne - mondjuk egységesen fehér -, akkor nem nyelné el a nap sugarait. Ezért aztán, mint ahogy az említett dolgok oka is ismeretlen, az is lehetséges, hogy a testrészek nyomai fennmaradásának oka és bölcsessége, akár állatban, akár emberben, úgyszintén ismeretlen. Az ok bizonyosan létezik, még ha nem is ismert.
    Harmadszor, tegyük fel, hogy volt idő, amikor az állatok, de még akár az emberek is, rendelkeztek olyan testrészekkel, amelyek mára már eltűntek; ez még nem elegendő bizonyíték a fajok evolúciójára és megváltozására. Hiszen amíg az ember az embrionális kor kezdetétől eléri a kifejlettség állapotát, addig különféle alakokon és megjelenési formákon megy át. Jellege, formája, megjelenése és színe megváltozik, míg egyik formából a másikba, egyik megjelenésből a másikba megy át. Ugyanakkor az embrionális szakasz kezdetétől már az emberi fajtól való - vagyis egy ember és nem egy állat embriója; de kezdetben ez nem látszik, később azonban láthatóvá és nyilvánvalóvá válik. Példának okáért tételezzük fel, hogy az ember egykoron hasonlított az állatra, mára pedig kifejlődött és átalakult. Ha ez igaz is volna, ez még mindig nem bizonyítja a faj megváltozását. Nem, ahogyan már az előbb is említettük, ez csupán olyan, mint az emberi embrió átalakulása és változása mindaddig, amíg el nem éri az értelem és tökéletesség állapotát. Még érthetőbben elmondjuk ezt. Tegyük fel, hogy volt idő, amikor az ember négy lábon járt, vagy hogy farka volt; ez a változás és átalakulás olyan, mint a magzaté az anyaméhben. Habár egészen megváltozik, és addig nő és fejlődik, amíg tökéletes formát nem ölt, mégis már a kezdettől egy egyedi fajhoz tartozik. A növényvilágban úgyszintén látható, hogy bár a nemzetség eredeti faja nem változik meg, mégis a forma, szín és nagyság módosul és alakul, vagy még fejlődik is.
    Összegezvén: mint ahogy az ember az anyaméhben különféle formákon és alakokon megy át, változik és fejlődik, s ahogyan az embrionális szakasz kezdetétől már emberi egyed, ugyanígy az ember ezen világban való létezésének kezdetétől már egy különálló faj – vagyis ember - volt, és formáról formára fokozatosan fejlődött ki. Ezért a megjelenési formának ez a megváltozása, a testrészek ezen evolúciója, e fejlődés és növekedés, még ha elfogadjuk is a fejlődés és növekedés realitását138, nem hiúsítja meg a fajok eredetiségét. Az ember már a kezdettől ezzel a tökéletes formával és összetétellel rendelkezett, és olyan képességekkel és adottságokkal bírt, amelyekkel anyagi és szellemi tökéletességekre tehetett szert, illetve a "Teremtsünk embert a mi képünkre"139 szavak megtestesítője volt. Csupán csak még tetszetősebb, még szebb és még kecsesebb lett. A civilizáció kiemelte őt vad állapotából, csakúgy, mint ahogyan a kertész munkája során a vad gyümölcs is élvezetesebbé, édesebbé válik, és finomabb és frissebb lesz.
    Az emberiség világának kertészei Isten Prófétái.

50
AZ EMBER EREDETÉNEK SZELLEMI BIZONYÍTÉKAI

    A bizonyítékok, amelyeket az emberi faj eredete kapcsán hoztunk, logikaiak voltak. Most az alapvető szellemi bizonyítékokat mondjuk el. Hiszen, mint ahogy az Istenség létét logikai érvekkel bizonyítottuk, és azt is logikai úton láttuk be, hogy az ember kezdetétől és eredetétől fogva mint ember létezett, valamint azt is, hogy az emberi faj már az örökkévalóságtól fogva létezett, ugyanúgy állapítjuk most meg annak szellemi bizonyítékait, hogy az emberi lét - azaz az emberi faj - szükségszerű létezés, illetve hogy az ember nélkül az Istenségben rejlő tökéletesség nem jelenne meg. Ezek azonban nem logikai, hanem szellemi bizonyítékok.
    Már több ízben kimutattuk és megállapítottuk, hogy az ember a létező dolgok legnemesebbike, hogy benne testesül meg minden tökéletesség, és hogy minden teremtett dolog és minden létezés olyan középpont, ahonnan Isten dicsősége tükröződik - vagyis Isten Istenségének jelei tűnnek fel a dolgok és teremtmények valójában. Mint ahogy a föld az a hely, ahonnan a nap sugarai visszaverődnek - minthogy a nap fénye, melege és befolyása megnyilvánul és láthatóvá válik a föld minden egyes atomjában -, ugyanígy ezen végtelen űrben létező dolgok atomjai is hirdetik és bizonyítják az isteni tökéletességek egyikét. Ez a jótétemény mindent áthat; legyen az bár Isten kegyelmének jele, vagy az Ő hatalmának, nagyságának, igazságosságának, az Ő éltető gondviselésének a jele, vagy akár Isten bőkezűségének, az Ő éleslátásának, az Ő hallásának, az Ő tudásának, az Ő kegyének jele, és így tovább.
    Kétségkívül minden létező dolog az isteni dicsőség kisugárzásának központja - azaz Isten tulajdonságai tűnnek fel bennük és sugároznak belőlük. Olyan ez, mint a nap, mely felragyog a sivatagban, a tengeren, a fákon, a gyümölcsökben, a lombokban és minden földi dologban. A világ, valójában minden létező dolog, Isten neveinek egyikét hirdeti, de az ember valója az együttes valóság, az általános valóság és az a központ, amelyből Isten összes jó tulajdonságának dicsfénye kisugárzik – vagyis minden olyan névnek, tulajdonságnak és erénynek, melyekkel mi Istent felruházzuk, megvan a jele az emberben. Ha ez másképpen lenne, akkor az ember nem lenne képes elképzelni ezeket a tökéletességeket, és nem értené meg őket. Így hát azt mondjuk, hogy Isten a látó, és hogy a szem az Ő látásának jele; ha a látás nem volna meg az emberben, hogyan tudnánk elképzelni Isten látását? Hiszen a vak (az, aki vakon született) nem tudja elképzelni a látást; és a süket (az, aki születéstől fogva süket) nem képes elképzelni a hallást; a halott pedig nem tudja fölfogni az életet. Következésképpen Isten isteni mivolta, mely valamennyi erény összessége, visszatükröződik az ember valójában – azaz az Egység Lényege a tökéletesség maga,  és ezen egység tükröződik az emberi valóságban. Az ember tehát az Igazság napja felé forduló tökéletes tükör, és a sugárzás középpontja: az Igazság Napja ragyog ebben a tükörben. Az isteni erények tükörképe megjelenik az ember valódi lényében, így ő Isten képviselője, az Ő hírnöke. Ha az ember nem létezne, nem lenne értelme a világegyetemnek, hiszen a létezés célja Isten tökéletességének megjelenése.
    Ezért nem mondhatjuk, hogy volt idő, amikor az ember nem létezett. Csupán csak annyit mondhatunk, hogy volt idő, amikor ez a földgolyó még nem létezett, és létezésének kezdetén az ember még nem jelent meg rajta. De a kezdettől, melynek nincsen kezdete, a végezetekig, melynek nincsen vége, a Tökéletes Megnyilvánulás mindig létezik. Ez az Ember, Akiről most beszélünk, nem jelent minden embert, hanem csak a Tökéletes Embert. Hiszen a fa legnemesebb része a gyümölcs. A fa azért létezik egyáltalán, hogy a gyümölcs megteremhessen. Ha a fának nem lenne gyümölcse, létének nem volna értelme. Ezért elképzelhetetlen, hogy a létezés világában akár a csillagokat vagy akár ezen Földet egykoron a szamarak, tehenek, macskák és egerek népesítették be anélkül, hogy ember létezett volna! Ez a feltevés téves és értelmetlen. Isten világa tiszta, mint a nap. Ez olyan szellemi bizonyíték, amelyet nem említhetünk elsőnek a materialisták miatt. Először a logikai bizonyítékokról kell beszélnünk, azután a szellemiekről.

51
AZ EMBER LELKE ÉS ELMÉJE A KEZDETEKTŐL FOGVA LÉTEZIK

    Kérdés: Az ember kezdettől fogva rendelkezik-e lélekkel és elmével, vagy ezek az evolúció eredményei?
    Válasz: Az ember földi létének kezdete hasonlít az anyaméhben való kifejlődéséhez. Az embrió az anyaméhben a születésig fokozatosan nő és fejlődik, a születés után pedig tovább nő és fejlődik, mígnem eléri a nagykorúság és érettség állapotát. Bár már az ember gyermekkorában megmutatkoznak az elme és lélek jelei, azok még nem érik el a teljes kifejlettség állapotát; még tökéletlenek. Csak amikor az ember az érettségét elérte, akkor jelenik meg és válik nyilvánvalóvá a lélek és az elme teljes tökéletességében.
    Ugyanúgy történt kezdetben az ember kialakulása a Föld ölén, mint az embrióé az anyaméhben; azután fokozatosan a teljesség irányába haladt, nőtt és fejlődött, míg elérte az érettség állapotát, amikor is a lélek és az elme a legnagyszerűbb képességében láthatóvá vált. Az elme és lélek már az ember kialakulása kezdetén is léteztek, de rejtve voltak; később azután megmutatkoztak. A világ méhében az elme és lélek szintén létezett embrió formában, csak megbújtak; később pedig megjelentek. Így van az, hogy a magban létezik a fa, de az rejtett és elleplezett; ahogyan nő és fejlődik, megjelenik a teljes fa. Ugyanígy minden dolog növekedése és fejlődése fokozatos; ez az egyetemes isteni elrendezés és természetes rendszer. A magból nem egyszerre lesz fa, az embrió nem egy csapásra válik emberré, az ásványokból nem azonnal lesz kő. Nem, ezek fokozatosan nőnek és alakulnak ki és érik el a tökéletesség határát.
    Az összes lény, legyen bár kicsiny vagy nagy, tökéletesnek és teljesnek teremtetett már a kezdettől, de a tökéletesség fokozatosan jelenik meg bennük. Isten elrendezése egy; a létezés evolúciója egy; az isteni rendszer egy. Legyenek akár kicsik vagy nagyok, a létező dolgok egyetlen törvénynek és rendszernek vannak alávetve. Minden mag már kezdettől tartalmazza az összes növényi tulajdonságot. Például a magban már a kezdettől fogva létezik a tökéletes növény, csak nem láthatóan; majd apránként előbújik. Így először a hajtás bukkan elő a magból, utána az ágak, a levelek, a virágok és gyümölcsök; ezek mind benne rejtőznek a magban létének kezdetétől, csak potenciálisan, és nem láthatóan.
    Ugyanígy az embrió is a kezdetektől birtokában van az összes tökéletességnek, úgymint a léleknek, elmének, látásnak, szaglásnak, ízlelésnek – egyszóval az összes képességnek –, de ezek nem láthatók, és csak fokozatosan válnak azzá.
    Hasonlóan, a földgolyó a kezdettől együtt teremtetett meg az összes elemével, részecskéjével, ásványával, atomjával és szervezetével, de ezek csak fokozatosan jelentek meg: először az ásvány, majd a növény, azután az állat és végül az ember. Ezek a fajok azonban a földön már a kezdettől léteztek, csak fejletlenek voltak, és azután fokozatosan jelentek meg. Hiszen Isten legfelsőbb elrendezése és az egyetemes természeti rend minden létezést felölel, és minden ennek a törvénynek van alávetve. Amikor ezt az egyetemes rendszert tekinted, azt tapasztalod, hogy egyetlen lény sem létezik, amely keletkezésekor elérné a tökéletesség szintjét. Nem, ezek fokozatosan nőnek és fejlődnek, s érik el a tökéletesség szintjét.

52
A LÉLEK MEGJELENÉSE A TESTBEN

    Kérdés: Mi a lélek testben való megjelenésének bölcsessége?
    Válasz: A lélek testben való megjelenésének a bölcsessége a következő: az emberi lélek Isteni Letétemény, és ennek keresztül kell jutnia minden állapoton, mivel a léleknek a létezés állapotain keresztüli mozgása és átjutása lesz az erények megszerzésének eszköze. Így, amikor az ember különböző területeken és számos országon utazik keresztül módszeresen, az bizonyosan lehetővé teszi számára, hogy tökéletességre tegyen szert, hiszen olyan helyeket, tájakat és országokat lát majd, amelyekből feltárja más nemzetek állapotát és helyzetét. Így majd megismerkedik az országok földrajzával, és azok csodálatos dolgaival és művészetével; megbarátkozik majd a népek szokásaival, viselkedésmódjával és hagyományaival, látja majd a kor civilizációját és fejlődését; tudomást szerez a kormányok politikájáról, valamint mindegyik ország erejéről és képességéről. Ugyanígy van, amikor az emberi lélek keresztülhalad a létezés állapotain: birtokában lesz majd minden egyes állapotnak és fejlődési fokozatnak. Még a testi állapota  is bizonyosan javul.
    Emellett szükséges, hogy a lélek tökéletességének jelei láthatóvá váljanak ebben a világban, hogy így a teremtés világa végtelen eredményeket mutasson fel, és ez a test élethez jusson és megtestesítse az isteni jótéteményeket. Így például a napsugaraknak le kell sütniük a földre, és a nap melegének fejlesztenie kell a földi dolgokat; ha a napsugarak és a nap melege nem sugároznának a földre, a föld kihalt és értelem nélküli, valamint  fejletlen lenne. Ugyanígy, ha a lélek erényei nem jelennének meg ebben a világban, ez a világ felvilágosulatlan és teljesen vad lenne. A lélek fizikai formában való megjelenésével világosodott meg ez a világ. Minthogy az ember lelke az előhívója a test életének, így a világ a test állapotában van, az ember pedig a lélekében. Ha nem létezne ember, a lélek kiváló tulajdonságai nem jelennének meg, és az elme fénye nem tündökölne ebben a világban. Ez a világ olyan lenne, mint egy lélek nélküli test.
    Ezen világ egy gyümölcsfa állapotában van, az ember pedig olyan, mint a gyümölcs; a fa gyümölcs nélkül értéktelen.
    Egyébként az emberi szervezet ezen testrészei, elemei és ezen összetétele a lélek mágnese és vonzereje; bizonyos, hogy a lélek megjelenik benne. A tiszta tükör is bizonyosan magához vonzza a napsugarakat. Fénylővé válik és csodálatos képek jelennek meg benne - vagyis amikor ezek a létező elemek a természet rendje szerint teljes erővel összeállnak, a lélek mágnesévé válnak, és a lélek az összes tökéletességével megnyilvánul bennük.
    Ilyen körülmények között nem lehet azt mondani: "Mi szükség van arra, hogy a napsugarak leereszkedjenek a tükörre?" - hiszen akár a lelki, akár az anyagi dolgok valósága között létező kapcsolat igényli, hogy amikor a tükör tiszta és a nap felé fordul, a nap fénye megjelenjék benne. Ugyanígy, amikor az elemek a legnagyszerűbb rendszerben, elrendezésben és módon elrendeződnek és egyesülnek, az emberi lélek megjelenik és megnyilvánul bennük. Ez a Hatalmas és Bölcs rendelése.

53
ISTEN ÉS A TEREMTMÉNY KÖZÖTTI KAPCSOLAT

    Kérdés: Milyen természetű a kapcsolat Isten és teremtmény között – vagyis a Független és Legmagasabb, valamint a többi létező dolgok között?
    Válasz: Az Isten és a teremtmények közötti kapcsolat a teremtő és a teremtmény kapcsolata; olyan, mint a nap és az esetleges dolgok sötét teste közötti kapcsolat, és ez pedig az alkotó és az általa elkészített dolgok közötti kapcsolat. A nap lényegében független azoktól a testektől, amelyeket megvilágít, hiszen a fénye önmagában való, a földgolyóbistól pedig független és szabad; így a föld a nap befolyása alatt áll és attól kapja a fényét, míg a nap és sugarai teljesen függetlenek a földtől. Ha azonban a nap nem létezne, akkor a föld és egyetlen földi lény sem létezhetne.
    A teremtmények Istentől való függősége a kisugárzás függősége – vagyis a teremtmények Istentől erednek; ezek nem nyilvánítják meg Őt.140 A kapcsolat a kisugárzásé és nem a megnyilvánításé. A napfény kisugárzik a napból, de nem nyilvánítja meg azt. A kisugárzás általi megjelenés olyan, mint a napcsillag fénysugarainak megjelenése a világ horizontján – vagyis az Igazság Napjának szent lényege nem osztatik meg és nem száll alá a teremtmények állapotába. Ugyanígy a napkorong sem oszlik meg és nem száll alá a földre. Nem, a sugarai, melyek a nap jótéteményei, kisugároznak belőle és megvilágítják a sötét testeket.
    Megnyilvánulás általi megjelenés azonban az ágak, levelek, virágok és gyümölcsök megnyilvánulása; hiszen a mag önnön lényege válik ágakká és gyümölcsökké, és annak saját valója alakul át ágakká, levelekké és gyümölcsökké. Isten, a Legnagyobb számára a megnyilvánulásban való megjelenés egyszerűen tökéletlenség lenne; és ez teljességgel lehetetlen, hiszen az következne ebből, hogy a Tökéletes, mindenek előtt Létező érzékelhető tulajdonságokkal megáldott. Ha azonban ez így lenne, akkor a tiszta függetlenség merő szegénységgé válna, és a valódi létezés nemlétté, ez pedig lehetetlen.
    Ezért minden teremtmény Istentől ered, azaz Isten által valósul meg minden dolog, és a létező dolgok általa jutnak létezéshez. Az első dolog, amely Istentől eredt, az az egyetemes valóság, amelyet az ókori filozófusok "első értelemnek" mondanak, és amelyet Bahá népe mint "Első Akarat" említ. Ezt az eredetet, ami az Isten világában való hatását illeti, nem határolja az idő és hely, ez kezdet és vég nélküli – Isten tekintetében kezdet és vég egy és ugyanaz. Isten létezést megelőző léte a lényeg megelőző létezése, valamint az időé, és az esetlegesség érzékelhető volta pedig lényegi és nem időleges, mint ahogyan ezt már egy másik alkalommal az asztalnál kifejtettük.141
    Bár az "első értelem" kezdet nélküli, mégsem osztozik Isten létezést megelőző létében, mivel az egyetemes valóság léte Isten létezése tekintetében maga a nemlétezés, és nincs meg a hatalma, hogy Isten társává váljon és Őhozzá hasonlóvá a lét előtti létezésben. Ezt a témát már előzőleg elmagyaráztuk.
    Az élő dolgok létezése egyesülést jelent, a haláluk pedig felbomlást. Az egyetemes anyag és az elemek azonban nem semmisülnek meg és múlnak el teljesen. Nem, nemlétük egyszerű átalakulás. Például, amikor az ember megsemmisül, porrá válik; de nem válik teljesen nemlétezővé. Por formájában még létezik, csak átalakuláson ment keresztül, összetétele pedig véletlenszerűen szétesett. Ugyanilyen a más lények megsemmisülése is, mivel a létezés nem válik teljes nemlétté, és a teljes nemlétezésből nem alakulhat ki létezés.


54
AZ EMBERI LÉLEK ISTENTŐL VALÓ SZÁRMAZÁSÁRÓL

    Kérdés: A Bibliában az áll, hogy Isten lelket lehelt az ember testébe. Mi ennek a versnek a jelentése?
    Válasz: Tudd, hogy a származás kétféle: származás és megjelenés kiáradás útján, valamint származás és megjelenés megnyilvánulás útján. A kiáradás általi származás olyan, mint a cselekedet származása a cselekvőtől, az írásé az írótól. Az írás az írótól ered, a beszéd pedig a szónoktól, s ugyanígy ered az emberi lélek Istentől. Ez nem azt jelenti, hogy az megtestesíti Istent – vagyis az Isteni Valóság egyetlen része sem vált le, hogy bekerüljön az ember testébe. Nem, hanem ahogy a beszéd ered a szónoktól, úgy jelenik meg a lélek az emberi testben.
    De a megnyilvánulás általi származás a dolgok valóságának más formákban való megnyilvánulása, mint ezen fa származása a magtól, vagy mint a virág születése a virágmagból, hiszen a mag az, ami az ágak, levelek és virágok formájában megnyilvánul. Ezt nevezik a megnyilvánuláson keresztüli származásnak. Az emberek lelke Istenre vonatkozóan függőségben van a kiáradás által, éppúgy, ahogy a beszéd ered a szónoktól és az írás az írótól – vagyis a beszélő maga nem válik a mondandóvá és az író sem az írássá; nem, ezek inkább a kiáradástól származtathatók. A szónok tökéletes lehetőséggel és képességgel bír, a beszéd pedig tőle ered, mint ahogy a cselekmény a cselekvőtől. Az Igazi Szónok, az Egység Lényege mindig is ugyanabban az állapotban volt, mely sosem változik vagy módosul, melyet nem ér viszontagság és sohase alakul át. Ő az Örökkévaló, a Halhatatlan. Ezért az emberi lélek Istentől kiáradás által ered. Amikor a Biblia azt mondja, hogy Isten lelket lehelt az emberbe, ez az a lélek, mely mint beszéd, az Igaz Szónoktól származik, hatást gyakorolván az ember valójára.
    A megnyilvánulás általi eredet azonban (ha ezen az isteni megjelenést értjük és nem a részekre szakadást), mint már említettük, az Istentől származó Szentlélek és Ige eredete és megjelenése. Mint ahogy János Evangéliumában található: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél"142; így aztán a Szentlélek és az Ige Isten megjelenései. A Lélek és az Ige jelentik azokat az isteni erényeket, amelyek megjelentek Krisztus Valójában, ez a tökéletesség pedig Istennél volt; tehát a nap teljes ragyogásában megjelenik a tükörben. Mert az Ige nem Krisztus testét jelenti, hanem az Őbenne megnyilvánuló isteni tökéletességet. Hiszen Krisztus olyan volt, mint a Valóság Napja felé forduló tiszta tükör; a Valóság Napjának tökéletessége pedig - vagyis annak melege és fénye - láthatóvá váltak és feltűntek ebben a tükörben. Ha a tükörbe nézünk, látjuk a napot, és azt mondjuk: "Ez a nap". Ezért az Ige és a Szentlélek, melyek Isten tökéletességét jelentik, az isteni megjelenés. Ez a jelentése az Evangélium azon versének, mely is azt mondja: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél"; hiszen az isteni tökéletesség nem különbözik az Egység Lényegétől. Krisztus tökéletességét Igének hívják, mert az összes létező dolog a betű állapotában van, egy betű pedig nincs birtokában a teljes jelentésnek, míg Krisztus tökéletessége az ige erejével bír, mivel az igéből következtethetünk a teljes jelentésre. Minthogy Krisztus valósága az isteni tökéletesség megnyilvánulása volt, ezért volt olyan, mint az ige. Miért? Azért, mert benne összegződnek a tökéletes jelentések. Ezért nevezik Őt az Igének.
    És tudd, hogy a Szó és a Szentlélek Istentől való eredetén, mely a megnyilvánulás eredete és megjelenése, nem azt kell érteni, hogy az Istenség Valósága részekre oszlott vagy megsokszorozódott, illetve hogy a szentség és tisztaság fennköltségéből alásüllyedt. Isten őrizz! Ha egy tiszta és kifinomult tükör a nap felé fordul és abban a nap fénye, melege, formája és képe egy olyan megnyilvánulással tündököl fel, hogy ha az, aki ezt megpillantja, a tükörben látható és tündöklő napról azt mondaná, hogy "ez a nap", akkor az igaz lenne. A tükör mégiscsak tükör, a nap pedig a nap. Az Egyetlen Nap, még ha számos tükörben jelenik is meg, egyetlen marad. Ez az állapot nem maradandó vagy behatoló, de nem is keveredő vagy leereszkedő, mivel a behatolás, tartósság, leereszkedés és keveredés a testi dolgok és nem a lélek szükségszerű velejárói és tulajdonságai; akkor még kevésbé tartozhatnak Isten megszentelt és tiszta Valójához. Isten mentes mindentől, ami nem felel meg az Ő tisztaságának, valamint magasztos és fennkölt szentségének.
    A Valóság Napja, mint ahogyan már elhangzott, mindig ugyanabban az állapotban van; ez nem változik, nem módosul, nem alakul át és nem éri semmi viszontagság. Ez örök és halhatatlan. Isten Szavának Szent Valója azonban a tiszta, finomra csiszolt és ragyogó tükör állapotában van; a meleg, a fény, a kép és forma - vagyis a Valóság Napjának erényei - megjelennek benne. Ezért mondja Krisztus az Evangéliumban, hogy "Az Atya a Fiúban van" - azaz a Valóság Napja megjelenik a tükörben.143 Áldassék az Egyetlen, Aki eme Szent Valóságban felragyog, Aki az összes lények között megszentelt!

55
LÉLEK, SZELLEM ÉS ELME

    Kérdés: Mi a különbség az elme, a szellem és a lélek között?
    Válasz: Már korábban elmagyaráztuk, hogy a lélek egyetemesen öt kategóriába sorolható: a növényi lélek, az állati lélek, az emberi lélek, a hit lelke és a Szentlélek.
    A növényi lélek a növekedés képessége, ami végbemegy a magban más létezések befolyására.
    Az állati lélek az érzékelések képessége, mely az elemek vegyülésével és összekapcsolódása által valósul meg; amikor ez az elrendeződés felbomlik, a képesség is eltűnik és megsemmisül. Ez ehhez a lámpához hasonlítható: amikor az olaj, kanóc és tűz egyesül, a lámpa világít; amikor pedig ez az egyesülés felbomlik - vagyis amikor az összekapcsolódott részek egymástól elkülönülnek, a lámpa is elalszik.
    Az emberi lélek, mely az embert az állattól megkülönbözteti, az ész által vezérelt szellem, ez a két elnevezés pedig - az emberi lélek és ész által vezérelt szellem - egyetlen dolgot jelölnek meg. Ez a lélek, mely a filozófusok terminológiájában mint ész által vezérelt lélek szerepel, minden létező dolgokat felölel, és amennyire az emberi lehetőség engedi, felfedi a dolgok valóságát és tudomást szerez azok sajátosságairól és hatásairól, valamint a létező dolgok tulajdonságairól és természetéről. Az emberi lélek azonban, hacsak nem segíti a hit lelke, nem szerez tudomást az isteni titkokról és a mennyei valóságokról. Olyan az, mint a tükör, mely bár tiszta, fényezett és csillogó, mégis szüksége van a fényre. Míg a nap sugara nem sugárzik le rá, a mennyei titkokat nem képes felfedni.
    Az elme azonban az emberi lélek képessége. A lélek a lámpa; az elme a lámpából kisugárzó fény. A lélek a fa, az elme pedig a gyümölcs. Az elme a lélek tökéletessége és lényegi tulajdonsága, mint ahogyan a napsugarak a nap lényegi velejárói.
    E magyarázat bár rövid, mégis teljes; ezért elmélkedj el rajta, és ha Isten úgy akarja, megértheted a részleteket.


56
A FIZIKAI ÉS INTELLEKTUÁLIS KÉPESSÉGEK

    Az emberben öt külső képesség található, melyek az érzékelés közvetítői - vagyis az ember ezen öt képessége által érzékeli az anyagi dolgokat. Ezek a látás, mely a látható formákat érzékeli; a hallás, amely a hallható hangokat fogja fel; a szaglás, mely a szagokat észleli; az ízlelés, amely az ételt érzékeli; valamint a tapintás, amely a test minden részére kiterjed és a tapintható dolgokat érzékeli. Ez az öt képesség érzékeli a külső megjelenéssel bíró dolgokat.
    Az embernek szellemi képességei is vannak: a képzelőerő, mely dolgokat képzel el; a gondolkodás, mely elmereng a jelenségeken; a megértés, mely a valóságot érti meg; az emlékezés, mely megőrzi mindazt, amit az ember elképzel, gondol és megért. Az öt külső képesség és a belső képességek közötti közvetítő az az érzék, amely mindegyikükben megtalálható - vagyis az az érzék, amely a belső és külső képességek között működik, közvetítve a belső képességeknek mindazt, amit a külső érzékek észlelnek. Ezt mondjuk köztes képességnek, mivel a külső és belső képességek között közvetít, és így ebben a külső és belső képességek osztoznak.
    Például a látás az egyik külsődleges képesség; látja és észreveszi ezt a virágot, és ezt az észlelést átadja a belső képességnek - a közös képességnek -, amely továbbítja ezt az észlelést az elképzelés képességének, amely ekkor felfogja és képet alkot, majd átadja azt a gondolkodás képességének; a gondolkodás képessége elmereng, és minekutána megragadta a valóját, továbbítja azt a megértés képességének; a megértés pedig, mikor azt megértette, elküldi az észlelt tárgy képét az emlékezetnek, mely azt elraktározza.
    Öt külső képesség van: a látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás és a tapintás képessége.
    Belső képességből is öt van: a köztes képesség, a képzelet, a gondolkodás, a megértés és az emlékezet képessége.

57
AZ EMBERI JELLEMEK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK OKAI

    Kérdés: Hányféle személyisége van az embereknek, és mi az oka a közöttük levő különbségeknek és változatosságoknak?
    Válasz: Az ember rendelkezik ösztönös, örökölt és szerzett, azaz a nevelés során kapott személyiséggel.
    Ami az ösztönös személyiséget illeti, bár az isteni teremtés teljes egészében jó, mégis az emberekben meglévő természetes tulajdonságok változatossága a mérték különbözőségéből adódik; mindegyik kiváló, de a mértéknek megfelelően kiválóbbak vagy kevésbé azok. Így az összes ember rendelkezik intelligenciával és adottságokkal, de az egyes emberek intelligenciájukban, adottságaikban és érdemeikben különböznek. Ez nyilvánvaló.
    Például vegyünk néhány olyan gyereket, akik ugyanabból a családból, helyről származnak, egy iskolába járnak, akiket ugyanaz a tanár tanít, akik egyforma ételen nevelkednek, egyazon éghajlat alatt élnek, ugyanolyan ruhában járnak, s ugyanazon leckéket tanulják - bizonyos, hogy ezen gyermekek között lesznek olyanok, akik nagy tudást mutatnak a tudományok terén, mások átlagos képességűek lesznek, és lesznek köztük ostobák is. Hiszen nyilvánvaló, hogy az eredeti természetben megvan a mérték különbözősége, valamint az érdemek és adottságok változatossága. Ez a különbség önmagában nem jelent jót vagy rosszat, ez egyszerűen csak a mértékek különbözősége. Némelyik a legmagasabb szinten áll, egy másik közepes szinten, és van olyan, amelyik a legalacsonyabb szinten. Ahogyan létezik az ember, úgy létezik az állat, a növény és az ásvány is - de ezen négy létezési szint eltér egymástól. Micsoda különbség van az emberi és az állati lét között! Mégis mindkettő létezik. Nyilvánvaló, hogy a létezésben fokozati különbségek találhatók.
    Az örökölt tulajdonságok változatossága az alkati erősségből vagy gyengeségből ered - vagyis ha mindkét szülő gyenge, a gyerek is gyenge lesz, ha a szülők erősek, a gyerek is életerős lesz. Ugyanígy nagy hatással bír a vér tisztasága; hiszen a tiszta csíra olyan, mint a növény- és állatvilágban létező felsőbbrendű fajta. Például azt tapasztaljuk, hogy a gyenge és törékeny anyáktól és apáktól származó gyermekek természetszerűen törékeny alkatúak és gyenge idegzetűek lesznek; szomorúság kínozza majd őket, és nem lesznek türelmesek, sem kitartók, sem határozottak, sem állhatatosak, de hirtelen természetűek lesznek, mert a gyerekek öröklik szüleik erőtlenségét és gyengeségét.
    Mindemellett némely családra és generációra különleges áldás száll. Így különleges áldás az, hogy Izrael gyermekeinek prófétái Ábrahám leszármazottjai közül kell, hogy kikerüljenek. Ez egy áldás, melyet Isten adományozott ezen nemzetségnek: Mózesnek atyja és anyja által, Krisztusnak anyai ágon és Mohamednek, illetve a Bábnak is, valamint Izrael összes prófétájának és Szent Megnyilvánulásának. Az Áldott Szépség144 is Ábrahám egyenes ági leszármazottja, hiszen Ábrahámnak Izmaelen és Izsákon kívül voltak más fiai is, akik azon időben Perzsia és Afganisztán földjére vándoroltak, az Áldott Szépség pedig ezek leszármazottja.
    Ennélfogva nyilvánvaló, hogy az örökölt jellem is létezik és pedig oly mértékben, hogyha a személyiségek nem felelnek meg az eredetüknek, tartozzanak bár fizikailag ahhoz a leszármazotti ághoz, lelki értelemben nem tekinthetők ők családtagnak, mint Kanaán145, aki nem számíttatik Noé fajtájából valónak.
    A kultúra tekintetében azonban hatalmas a tulajdonságok különbözősége, mivel a nevelés nagy hatással bír. A nevelés által a tudatlan tanulttá válik, a gyáva bátorrá lesz. Nemesítéssel a görbe ágból egyenes lesz, az erdők és hegyek keserű és savanyú gyümölcsei édessé és ízletessé válnak, és az ötszirmú virág százszirmúvá válik. A nevelés révén a vad népek civilizálttá lesznek, s még az állatok is megszelídülnek. A nevelést a legfontosabbnak kell tekinteni, hiszen mint ahogyan az anyagi világban a betegségek rettenetesen fertőzőek, ugyanígy a szív és lélek tulajdonságai is igen ragályosak. A nevelés egyetemes befolyással bír, és a nevelés hatására létrejött különbözőségek számottevőek.
    Vélhetően néhányan úgy tartják, hogy mivel az emberek képességei és érdemei különböznek, ezért a jellembéli különbségeket bizonyosan az adottságok közötti különbségek okozzák.146
    Ez azonban nem így van, hiszen az adottságok kétfélék: a természetes és a szerzett adottságok. Az első, amely Isten teremtménye, teljes egészében jó - nem létezik rossz Isten teremtésében; a szerzett adottság azonban a rossz megjelenésének okává vált. Például Isten oly módon teremtette meg az embereket, olyan alkatot és adottságokat adott számukra, hogy a cukor és méz hasznukra van, míg a méreg káros és halálos számukra. Ez a természet és alkat öröklött, és Isten ezt az egész emberiségnek egyformán megadta. De az ember elkezdi apránként hozzászoktatni magát a méreghez azzal, hogy naponta egy kis adagot bevesz, majd pedig fokozatosan növeli az adagot, míg eléri azt a pontot, hogy már nem képes egy napig sem meglenni ópium nélkül. Így teszik tönkre a természetes adottságokat. Figyeld meg, hogy mennyire megváltoztathatók a természetes adottságok és a szervezet, mígnem a különböző szokások és szoktatás által azok egészen tönkremennek. Az ember a romlott személyeket nem az öröklött adottságaikért és természetükért kritizálja, hanem inkább a szerzett adottságokért és természetért.
    A teremtésben nincsen rossz, ott minden jó. Bizonyos tulajdonságok és sajátosságok néhány embernél ösztönösek, és látszólag elítélendők, de valójában nem azok. Például élete kezdetétől fogva felfedezhetők a csecsszopó gyermekben a mohóság, a düh és az indulat jelei. Így hát az mondható, hogy a jó és rossz benne rejlik az ember valójában, ez pedig ellentmond a természet és teremtés teljes jóságának. A válasz erre pedig az, hogy a mohóság, amely azt jelenti, hogy valamiből még többet akarunk, dicséretes tulajdonság, feltéve, ha megfelelően használják. Így, ha az ember a tudás és tudomány megszerzésében mohó, vagy abban, hogy megbocsátóvá, bőkezűvé vagy igazságossá váljék, akkor ez a legdicséretreméltóbb. Ha dühét és haragját azon vérszomjas elnyomókkal szemben gyakorolja, akik olyanok, mint a kegyetlen szörnyetegek, akkor az nagyon dicséretes; de ha ezeket a tulajdonságokat nem megfelelő módon használja, akkor elítélendők.
    Így aztán világos, hogy a teremtésben és a természetben a rossz egyáltalán nem létezik; de amikor az ember természetes tulajdonságait meg nem engedett módon használja, azok elítélendők. Tehát, ha egy gazdag és nagylelkű személy bizonyos összeget ad egy szegénynek annak szükségleteire, az pedig a pénzt nem megengedett dolgokra költi, akkor ez elítélendő. Ugyanez áll az ember összes természetes tulajdonságaira, amelyek az élet tőkéjét adják; ha ezeket meg nem engedett módon használják és mutatják fel, akkor azok elítélendők. Ezért nyilvánvaló, hogy a teremtés teljes egészében jó. Vedd észre, hogy a tulajdonságok legrosszabbika és a jellemzők leggyűlöletesebbike a hazugság. Ennél rosszabb vagy elítélendőbb tulajdonságot el sem lehet képzelni, hogy létezzen; ez az összes emberi erény szétrombolója és megszámlálhatatlan vétkek okozója. Nincs ennél rosszabb jellemvonás, ez minden rossz alapja. Mindezek ellenére, ha egy orvos a beteg megnyugtatására azt mondja, hogy "Hála Istennek, jobban van, és remény van arra, hogy felgyógyuljon", mondjanak bár e szavak ellent az igazságnak, mégis vigasztalást nyújtanak a betegnek és fordulópontot hozhatnak a betegségben. Ez nem ítélendő el.
E kérdés most tisztán érthetővé vált. Legyetek üdvözölve!

58
AZ EMBER ÉS AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK TUDÁSÁNAK MÉRTÉKE

    Kérdés: Milyen mértékű az emberi világ észlelése, és hol húzódnak a határai?
    Válasz: Tudd, hogy az észlelés változó. Az észlelés legalacsonyabb szintje az állatoké - vagyis az a természetes érzés, mely az érzékek képességein keresztül jelenik meg, és amelyet érzékelésnek nevezünk. Az ember ebben osztozik az állatokkal; sőt, az érzékelés tekintetében néhány állat fejlettebb képességekkel bír, mint az ember. De az emberi világban az észlelés az emberek különböző körülményeinek megfelelően változik és különbözik.
    A természet világában az észlelés első állapota a racionális szellem észlelése. Ebben az észlelésben és képességben minden ember osztozik, lettlégyen az nemtörődöm vagy figyelmes, hívő vagy hitetlen. Ez az emberi racionális szellem Isten teremtménye; ez körülvesz és felülmúl minden más teremtményt; minthogy nemesebb és különb, felölel dolgokat. A racionális szellem képessége fel tudja tárni a dolgok valóját, meg tudja érteni a létező dolgok sajátosságait, valamint képes behatolni a létezés rejtelmeibe. Az összes tudomány, tudás, művészet, csoda, intézmény, felfedezés és próbálkozás a racionális szellem kiművelt intelligenciájából ered. Volt idő, mikor mindezek ismeretlen és őrzött rejtélyek, valamint elrejtett titkok voltak; a racionális szellem fokozatosan feltárta és előhozta őket a láthatatlan és rejtett síkról a látható birodalomba. Ez a legnagyszerűbb észlelési képesség a természet világában, amely a maga emelkedettségében és önnön szárnyalásában fölfogja a múlandó dolgok valóságát, tulajdonságait és hatásait.
    A természet fölött álló egyetemes isteni elme azonban a Létezés előtti Hatalom jótéteménye. Ezen egyetemes elme isteni; felöleli a létező valóságokat és részesül Isten misztériumainak fényében. Ez tudatos képesség, és nem a vizsgálódás és kutatás képessége. A természet világának intellektuális képessége a kutatás képessége, mely a keresés által feltárja a létező dolgok valóságát és a különböző lények tulajdonságait; a mennyei intellektuális képesség, mely természetfeletti, azonban felöleli a dolgokat, tudomással bír azokról, ismeri és megérti azokat, tudatában van a rejtélyeknek, a valóságoknak és az isteni jelentéseknek, s ez a Királyság rejtett igazságainak feltárója. Ez az isteni intellektuális képesség a Szent Megnyilvánulások, a prófétaság Hajnalpontjainak különleges tulajdonsága; ennek a fénynek egy sugara száll alá az igazak szívének tükrére és ezen képesség egy része ér el őhozzájuk a Szent Megnyilvánulásokon keresztül.
    A Szent Megnyilvánulásoknak három állapota van: a fizikai állapot, a racionális szellem állapota, valamint a tökéletesség megnyilvánulásának és mennyei ragyogásnak az állapota. A test a fizikális világban adottságai mértékében fog fel dolgokat, ezért bizonyos esetekben fizikai gyengeséget mutat. Például: “Tudatlanul szunnyadtam; Isten szellője átsuhant Felettem, megébresztett Engem és megparancsolta, hogy hirdessem az Igét“; vagy mikor Krisztus életének harmincadik esztendejében megkeresztelkedett és Reá szállt a Szentlélek; annak előtte Őbenne nem nyilvánult meg a Szentlélek. Mindezek a dolgok a Megnyilvánulások testi állapotára utalnak; az Ő égi állapotuk azonban minden dolgokat felölel, ismeri az összes misztériumokat, minden jelt felfed, s az összes dolgok fölött uralkodik; az küldetésük előtt s után is ugyanaz. Ezért mondja Krisztus: ”Én vagyok az Alfa és az Omega...az első és utolsó“147 - azaz nem volt és nem is lesz semmi változás és módosulás Énbennem.

59
AZ EMBER ISTENRŐL ALKOTOTT TUDÁSA

    Kérdés: Milyen mértékben képes az emberi megértés felfogni Istent?
    Válasz: Ez a kérdés rengeteg időt igényel, és nem könnyű mindezt itt az asztalnál kifejteni; azonban röviden szót ejtünk róla.
    Tudd, hogy két fajta tudás létezik: a dolgok lényegének, valamint azok tulajdonságainak ismerete. Valamely dolog lényegét tulajdonságain keresztül ismerjük meg; másként az ismeretlen és rejtett.
    Minthogy még a teremtett és behatárolt dolgokról alkotott tudásunk is a tulajdonságaik és nem a lényegük ismeretét jelenti, hogyan is volna lehetséges megérteni az Isteni Valóság lényegét, mely határtalan? Hiszen egyik dolognak sem fogható fel a belső lényege, csupán annak tulajdonságai. Például a nap belső lényege ismeretlen, de közismert tulajdonságai által, ezek pedig a melege és a fénye. Az ember belső lényege ismeretlen és nem nyilvánvaló, de tulajdonságai által az körülírható és ismert. Így aztán minden dolog a tulajdonságain, nem pedig a lényegén keresztül ismert. Bár az elme mindent felölel és ez fogja fel a külvilág dolgait, mégis a dolgok lényegüket tekintve ismeretlenek; csupán csak tulajdonságaik által ismertek.
    Akkor hát hogyan lehetne a Lényege által megismerni az Örökkévaló Urat, Ki minden megértés és elgondolás fölött áll? Azaz, mint ahogyan a dolgokat a tulajdonságaik és nem a lényegük által lehet megismerni, úgy az is bizonyos, hogy az Isteni Valóság lényegét tekintve ismeretlen, tulajdonságai által pedig ismert. Azonkívül hogyan is foghatná fel az érzékelhető valóság a Létezést megelőző Valóságot? Hiszen a megértés a befogadás eredménye - befogadásnak lennie kell ahhoz, hogy megértés lehessen, az Egység Lényege pedig mindent magában foglal és azt semmi sem tartalmazza.
    A dolgok világában az állapotok különbözősége is akadálya a megértésnek. Például ez az ásvány az ásványi világ része és bármilyen fokra fejlődjön is, soha sem lesz képes megérteni a növekedés képességét. A növények, a fák, bármilyen fejlődésen menjenek is át, képtelenek felfogni a látás és egyéb érzékek képességét; az állat pedig nem képes elképzelni az ember állapotát, azaz a lelki képességeit. Az állapotok közötti különbség a tudás akadálya; az alsóbb szint képtelen megérteni a felsőbb szintet. Hogyan is érthetné meg hát az érzékelhető valóság a Létezést megelőző Valóságot? Isten ismerete ezért nem az Ő Valóságának, hanem az Ő tulajdonságainak megértését és megismerését jelenti. A tulajdonságok megismerése nem abszolút, az úgyszintén az ember képességeivel és adottságaival arányos. A filozófia a dolgok valóságának, azok létezésének az ember képességeihez és adottságaihoz mért megértését jelenti. Hiszen az érzékelhető valóság a Létezést megelőző tulajdonságokat csak az emberi képesség határáig képes felfogni. Az Istenség misztériuma megszenteltetett és megtisztíttatott a létező dolgok megértésétől, mivel minden, ami a képzeletben keletkezik, az az emberi megértésből származik, és az ember felfogóképessége nem öleli fel az Isteni Lényeg Valóságát. Mindaz, amit az ember képes megérteni, az azon Isteni tulajdonságok, amelyek ragyogása a látható világban és az emberek lelkében megjelenik.
    Amikor a világra és az emberek lelkére tekintünk, az isteni tökéletességek csodálatos jeleit látjuk, melyek világosak és nyilvánvalóak, hiszen a dolgok valósága az Egyetemes Valóságról tesz tanúbizonyságot. Az Istenség Valósága a naphoz hasonlítható, mely ragyogásának magaslatáról az összes láthatárra sugároz, s minden látóhatár és mindegyik lélek részesül ragyogásából. Ha ezen fény és a napsugarak nem lennének, az élőlények sem léteznének; minden létező dolog felmutat valamit és részesül a sugarakból és a fény egy részéből. Isten tökéletességeinek, jótéteményeinek és tulajdonságainak ragyogása a Tökéletes Ember Valóságából világlik elő és sugárzik szét - vagyis az Egyedülállóból, Isten legfőbb Megnyilvánulásából. Más létezők csupán csak egyetlen sugárban részesülnek, a legfőbb Megnyilvánulás azonban a tükör ezen Nap számára, mely feltündököl és megnyilvánul abban az összes tökéletességével, tulajdonságával, jelével és csodájával.
    Az Istenség Valóságának ismerete lehetetlen és elérhetetlen, de az Isteni Megnyilvánulások megismerése Isten megismerése, hiszen a jótétemények, a ragyogások és isteni tulajdonságok Bennük jelennek meg. Így aztán, ha az ember eljut Isten Megnyilvánulásának megismeréséhez, Isten megismeréséhez jut el; ha azonban nem figyelmez a Szent Megnyilvánulások megismerésére, megfosztatik Isten megismerésétől. Így tehát megállapítást és bizonyítást nyert, hogy a Szent Megnyilvánulások Isten jótéteményeinek, jeleinek és tökéletességeinek középpontjai. Áldottak, akik a megvilágosult Hajnalpontoktól származó isteni jótétemények fényéből részesülnek!
    Reméljük, hogy Isten Barátai vonzerőként vonzzák majd ezeket a jótéteményeket magából a forrásból, és oly fellelkesülten és olyan jelekkel emelkednek fel, hogy a Valóság Napjának nyilvánvaló bizonyítékai lesznek.


60
A LÉLEK HALHATATLANSÁGA (1)

    Miután rámutattunk az emberi lélek létezésére148, bizonyítanunk kell halhatatlanságát.
    A lélek halhatatlanságáról említést tesznek a Szent Könyvek; ez az isteni vallások nélkülözhetetlen alapzata. A büntetésről és jutalmazásról pedig azt mondják, hogy az kétféle: az egyik az evilági, a másik pedig a túlvilági büntetés és jutalmazás. A létezés paradicsoma és pokla azonban Isten minden világában megtalálható, mind ebben, mind a lelki, mennyei világban. Ezen jutalmak elnyerése az örök élet elnyerését jelenti. Ezért mondta Krisztus: “Oly módon cselekedjetek, hogy elérhessétek az örök életet, s hogy víztől és Lélektől szülessetek, hogy ezáltal beléphessetek az Isten országába."149
    Az evilági jutalmak az ember valóját ékesítő tökéletességek és erények. Például az ember komor volt és ragyogóvá válik, tudatlan volt és bölccsé lészen, nemtörődöm volt és feléled, mély álomban szunnyadt és megébred, halott volt és élővé válik, vak volt és látást nyer, süket volt és most hallásra lel, földi volt és mennyeivé lészen, anyagias volt és szellemivé változik. Ezen jutalmak által lelkileg újjászületik és új teremtménnyé válik. Az Evangélium azon versének megtestesítőjévé válik, amely így szól a tanítványokról, hogy “nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek“150 - vagyis megszabadíttattak ők az állati jellemvonásoktól és tulajdonságoktól, melyek is az emberi természet jellemzői, és felruháztattak az isteni tulajdonságokkal, melyek Isten jótéteményei. Ez a második születés jelentése. Hiszen az ilyen emberek számára nincsen nagyobb szenvedés, mint az Istentől való elfátyolozottság, és nincs szigorúbb büntetés, mint az érzéki bűnök, a gonosz tulajdonságok, az alantas természet, valamint a testi vágyakba való belemerülés. Amikor a hit fénye által kiszabadulnak e bűnök sötétjéből és a valóság napjának sugárzása által megvilágosodottá lesznek és az összes erény nemesíti őket, ezt tekintik a legnagyobb jutalomnak, tudván, hogy ez az igazi paradicsom. Ugyanígy a lelki büntetésre - vagyis a lét szenvedésére és büntetésére - úgy tekintenek, hogy az a természet világának való alávetettség, az Istentől való elfátyolozottság, a kegyetlenség és tudatlanság, a testi vágyakba való elmerülés, az állati gyarlóságokba való belefeledkezés, az olyan sötét tulajdonságok jellemzővé válása, mint az álnokság, zsarnokság, kegyetlenség, az evilági dolgokhoz való ragaszkodás és a sátáni eszmékbe való belemerülés. Számukra ezek jelentik a legnagyobb büntetést és kínt.
    Hasonlóképpen a másvilági jutalom pedig a valamennyi Szent Könyv által világosan említett örök élet, az isteni erények, az örök jótétemények és az örökkévaló boldogság. A másvilági jutalmak, ennek a világnak az elhagyása után, a szellemi világokban elnyert béke és tökéletesség, míg az evilági jutalmak azok az igazi fénylő erények, melyek ebben a világban öltenek testet, és amelyek az örök élethez vezetnek, mivel ezek jelentik a létezés valódi fejlődését. Olyan ez, mint amikor az ember az embrionális világból az érettség állapotába átlépvén a következő szavak megtestesítőjévé válik: “Áldassék Allah (Isten), a legjobb teremtő!“151 A másvilági jutalmak a béke, a lelki kegyek, az Isten Királyságának változatos lelki ajándékai, a szív és lélek vágyódásának növekedése és az Istennel való találkozás az öröklét világában. Ugyanígy a másvilági büntetést - vagyis a másvilági kínokat- a különleges isteni áldásoktól és tökéletes jótéteményektől való megfosztottság és a létezés legalacsonyabb szintjére való süllyedés jelenti. Az, aki megfosztatott ezen isteni kegyektől, bár a halál után fennmarad, az igazság népe számára azonban halottnak tekintetik.
    A lélek halhatatlanságának logikai bizonyítéka az, hogy nem létező dologtól egyetlen jel sem származhat - vagyis teljességgel lehetetlen, hogy az abszolút nemlétből jelek tűnjenek fel - hiszen a jelek a létezés következményei, a következmény pedig az előzmény meglététől függ. Így hát a nem létező napból nem sugározhat ki fény, a nem létező tengerből nem törnek elő hullámok, a nem létező felhőkből nem esik eső, a nem létező fa nem terem gyümölcsöt, a nem létező ember nem hoz létre és nem tanúsít semmit. Így hát, minekutána a létezés jelei megjelennek, ezek maguk bizonyítják, hogy létezik e jelek birtokosa.
    Fontold csak meg, hogy Krisztus Királysága ma létezik. Egy nem létező király által hogyan jelenhetne meg egy ily nagyszerű királyság? A nem létező tenger hullámai hogyan csaphatnak oly magasra? A nem létező kertből hogyan áradhatnak ki ilyen illatos szellők? Gondold végig, hogy legyen akár ásványról, növényről vagy állatról szó, miután alkotórészei szétesnek, részecskéi szétszóródnak, egyetlen nyoma, jele vagy befolyása sem marad fenn annak. Csak az ember valója és az emberi lélek az, ami a részek felbomlása, az alkotóelemek szétszóródása, valamint az összetétel megsemmisülése után sem múlik el, és cselekvő marad s hatalma is fennmarad.
    E kérdés kimondottan nehezen megfogható: alaposan gondold végig. Ezt a racionális bizonyítékot adjuk, hogy a bölcs az értelem és igazságosság mérlegén megmérhesse. Azonban ha az emberi lélek örvendeni fog és Isten Királyságához vonzódik, ha a belső látása megnyílik, a lelki hallása felerősödik és a lelki érzések uralkodnak rajta, akkor a lélek halhatatlanságát oly világosan látja majd, mint a napot, Isten jelei és örömhírei pedig körülveszik őt.
Holnap majd más bizonyítékokat is adunk.

61
A LÉLEK HALHATATLANSÁGA (2)

    Tegnap a lélek halhatatlanságával foglalkoztunk. Tudd, hogy az emberi lélek képessége és megértése kétféle - azaz két különböző módon érzékel és cselekszik. Az egyik út eszközök és szervek által lehetséges: ily módon lát ezen szemmel, hall ezen füllel, beszél ezen nyelvvel. Ilyen a lélek működése és az ember valójának az érzékelése a szerveken keresztül - azaz a lélek az, amely a szemek által lát, a fülekkel hall, a nyelvvel beszél.
    A lélek képességeinek és tevékenységének másik megnyilvánulása eszközök és szervek nélküli. Például az alvás állapotában szem nélkül lát, fül nélkül hall, nyelv nélkül beszél, lábak nélkül szalad. Röviden, ezek a cselekvések az eszközök és szervek fölött állnak. Milyen gyakran fordul elő, hogy az alvás világában egy olyan álmot lát, melynek jelentése két év múlva tárul fel az álomhoz hasonlatos események során. Ugyancsak hányszor történik meg az is, hogy valaki az ébrenlét állapotában képtelen megoldani egy kérdést, ami azután megoldódik az álmok világában. Az ébrenlétben a szem csupán egy rövid távot lát be, míg az, aki keleten van, álmában meglátja a nyugatot. Ébren a jelent látja, alvás közben pedig a jövőt. Az ébrenlét állapotában a gyors közlekedés segítségével is húsz farsakh152 a legtöbb, amit egy óra alatt megtehet, míg álmában egy szempillantás alatt bejárja a keletet s nyugatot. Hiszen a lélek két módon utazik: eszköz nélkül, ami a szellemi utazás, valamint eszközökkel, mely pedig a testi utazás: mint a madár, mely repül, és azok, amelyeket szállítanak.
    Alvás idején a test olyan, mintha halott lenne; se nem lát, se nem hall, nem érez, nincs tudatánál és nem érzékel - vagyis az emberi képességek tétlenné válnak, míg a lélek él és létezik. Mi több, egyre mélyebbre hatol, magasabbra szárnyal és értelme még nagyszerűbb. Ha azt gondoljuk, hogy a lélek a test halála után megszűnik, az olyan, mintha azt képzelnénk, hogy a madár is elpusztul, miután a kalitkáját szétrombolták, habár a madárnak nincs mit félnie a kalitka megsemmisülésétől. A testünk olyan, mint a kalitka, a lelkünk meg, mint a madár. Látjuk, hogy a kalitka nélkül ez a madár az álomvilágban szárnyal, így aztán, ha a kalitka széttörik, a madár megmarad és tovább él. Érzései még erősebbek lesznek, érzékelése nagyszerűbb és boldogsága fölfokozódik. Valójában a pokolból a boldogság paradicsomába ér, hiszen egyetlen hálás madárnak sincs nagyszerűbb paradicsom annál, mint a kalitkából való kiszabadulás. Ezért igyekeznek a mártírok a legnagyobb örömmel és boldogsággal az áldozat mezejére.
    Ébrenlétben az emberi szem csupán egy órányi járásra képes ellátni153, hiszen így a test eszköze által a lélek képessége behatárolt; de a belső látással és lelki szemmel látja Amerikát, és érzékelni tudja azt, ami ott van, fel tudja tárni a dolgok állapotát és képes megszervezni ügyeket. Ha pedig a lélek ugyanolyan lenne, mint a test, akkor a belső látás képességének ugyanolyan mértéke szükségeltetne. Ezért aztán nyilvánvaló, hogy e lélek különbözik a testtől, hogy a madár különbözik a kalitkától, valamint hogy a lélek képessége és behatolása erőteljesebb a test közvetítése nélkül. Így hát, ha az eszköz elvész, az eszköz tulajdonosa továbbra is tevékeny marad. Például, ha a ceruza elvész vagy eltörik, az író még továbbra is él és jelen van; ha egy házat lerombolnak, a tulajdonos túléli azt és tovább él. Ez a lélek halhatatlanságának egyik logikai bizonyítéka.
    Létezik egy másik is: e test elgyengül, elnehezül, megbetegszik vagy meggyógyul; elfárad vagy kipihent lesz; olykor amputálják a kezét vagy a lábát, a fizikai ereje megrokkan; megvakul, megsüketül vagy megnémul; testrészei lebénulhatnak; röviden, a testnek mindenféle tökéletlenségei lehetnek. Ugyanakkor a lélek eredeti állapotában, saját szellemi érzékelésében örökké létezni fog és mindig fennmarad; nem lesz semmi hibája és nem válik nyomorékká. Amikor azonban a testén teljes egészében elhatalmasodik a betegség, vagy szerencsétlenség, megfosztatik a lélek jótéteményétől, mint a tükör, mely mikor összetörik, bepiszkolódik vagy por lepi be, tovább már nem képes visszatükrözni a nap sugarait és annak jótéteményeit felmutatni.
    Már elmagyaráztuk, hogy az ember lelke nem a testben van, hiszen megszentelt és mentes a születés és a halál testi állapotától. A lélek testtel való kapcsolata olyan, mint a napé a tükörrel. Röviden, az emberi lélek egy állapotban van. A testi kórok sosem betegítik meg és a testi egészség sem gyógyítja meg; nem betegszik meg, nem gyengül el, nem szenved, nem lesz szegény, se könnyű, se kicsi - vagyis nem sérül a testi gyengeségek miatt, és nem lesz rajta semmi látható hatás még ha a test elgyengülne is, vagy ha kezét, lábát levágják, nyelvét kivágják, vagy ha elveszti a látás vagy hallás képességét. Ezért nyilvánvaló és bizonyos, hogy a lélek különbözik a testtől, s hogy élettartama független a testétől; ellenkezőleg, a lélek legnagyszerűbb kiválóságával uralkodik a test világában, ereje és befolyása pedig feltűnik és láthatóvá válik, mint a nap jótéteménye a tükörben. Amikor azonban a tükör beporosodik vagy eltörik, megszűnik visszatükrözni a nap sugarait.

62
A TÖKÉLETESSÉG HATÁRTALAN

    Tudd, hogy a létezés állapotai a szolgaság, prófétaság és istenség állapotaira korlátozódnak, az isteni és feltételes tökéletesség azonban határtalan. Ha mélyen elgondolkozol, akkor azt találod, hogy a létezés külső megjelenési formáinak tökéletessége is határtalan, hiszen nem lehet olyan tökéletes dolgot találni, amelynél nem képzelhető el egy nálánál még fejlettebb dolog. Például, ha veszünk egy rubint az ásványvilágból, egy rózsát a növényvilágból és egy csalogányt az állatvilágból, elképzelhetetlen az, hogy ne lennének ezeknél fejlettebb példányok. Mint ahogy az isteni erények végtelenek, ugyanúgy az emberi erények is végtelenek. Ha lehetséges lenne elérni a tökéletesség szintjét, akkor a létező dolgok valóságának egyike elérhetné az Istentől független létezés állapotát, és az esetleges elérné az abszolút állapotát. Azonban minden létező dolog számára van egy pont, amelyet nem tud átlépni - vagyis az, aki a szolgaság állapotában van, bármilyen mértékben is fejlődjék a határtalan erények megszerzésében, sohasem érhet el a Legfelsőbb Istenség állapotára. Ugyanez áll a többi létező dologra is. Az ásvány, bármennyire fejlődjön is, nem képes növényi képességekre szert tenni az ásványi világban. Ugyanígy a virágban, bármilyen mértékben is fejlődjön az a növényvilágban, egyetlen érzékelési képesség sem jelenik meg. Így ez az ezüst ásvány nem tehet szert látásra vagy hallásra; csupán csak saját állapotán belül fejlődhet és válhat tökéletes ásvánnyá, de nem képes megszerezni a növekedés vagy az érzékelés képességét, és nem tud életre kelni sem; csak saját körülményei között fejlődhet.
    Példának okáért Péter nem válhat Krisztussá. Mindaz, amit megtehet, az az, hogy a szolgaság állapotában végtelen tökéletességre tesz szert, hiszen minden létező valóság fejlődőképes. Minthogy az emberi léleknek, miután anyagi formáját levetette, örök élete van, és bizonyos az is, hogy minden lény képes fejlődni; ezért megengedett, hogy egy ember számára halála után előrelépést, megbocsátást, kegyelmet, nagylelkűséget és áldást kérjünk, hiszen a létezés fejlődőképes. Ezért van az, hogy Bahá’u’lláh imáiban az elhunytak számára megbocsátás és bűnbocsánat kéretik. Ezenkívül, mint ahogyan az embereknek ebben a világban szükségük van Istenre, ugyanígy lesz ez a másvilágon is. A teremtmények mindig a szükség állapotában vannak, Isten pedig teljességgel független, akár ezen, akár az eljövendő világban.
    A túlvilági jólét az Istenhez való közelség. Következésképpen bizonyos, hogy azoknak, akik az Isteni Udvar közelében vannak, megadatik, hogy közbenjárjanak, és ez a közbenjárás Isten által jóváhagyott. A másvilágban való közbenjárás azonban nem olyan, mint az evilági. Ez egy más dolog, egy más valóság, amelyet nem lehet szavakkal kifejezni.
    Ha egy gazdag ember halálakor adományt hagy örökül a szegények és szenvedők számára, és vagyonának egy részét nekik adja, elképzelhető, hogy ez a tett a kegyelem és megbocsátás eszköze lesz, és lehetővé teszi számára a fejlődést az Isteni Birodalomban.
    Az anyák és apák gyermekeikért a legnagyobb bajokat és nehézségeket állják ki, és gyakran, mire a gyerekek felnőnek, a szülők a másvilágra távoznak. Ritkán esik meg az, hogy az anya és az apa e világban nyerje el jutalmát mindazon gondoskodásáért és fáradozásáért, amin a gyermekeiért keresztülment. Ezért aztán a gyermekeknek ezen gondoskodás és fáradozás viszonzásául jótékonyságot és nagylelkűséget kell mutatniuk, és könyörületet és megbocsátást kell kérniük szüleik számára. Ezért nektek, az apáitok által mutatott szeretet és kedvesség viszonzásaképpen, adakoznotok kell a szegényeknek az ő nevükben, valamint a legnagyobb alázattal és engedelmességgel a bűnök megbocsátásáért és elnézéséért, valamint a legfőbb kegyelemért kell könyörögnötök.
    Még az is lehetséges, hogy azok állapota, akik bűnben és hitetlenül haltak meg, megváltozik - azaz hogy bocsánatot nyernek, nem az Isteni igazságosság, hanem az Isteni nagylelkűség révén - mivel a nagylelkűség annyit tesz, mint érdem nélkül adni, az igazságosság pedig érdem szerint adni. Minthogy megvan a képességünk arra, hogy imádkozzunk itt ezen lelkekért, ugyanúgy meglesz ez a képességünk a másvilágon is, mely Isten Királysága. Nem Isten teremtménye-e az összes ember ezen a világon? Akkor hát abban a világban is képesek fejlődni. Mint ahogy itt könyörgéseik által képesek fényt kapni, ugyanúgy tudnak majd ott is megbocsátásért folyamodni és fényhez jutni könyörgésük és esedezésük által. Mint ahogyan az evilági lelkek a szentek könyörgései, esedezései és imái segítségével fejlődhetnek, ugyanúgy van ez a halál után is. A saját imáik és könyörgéseik által is fejlődhetnek, különösen akkor, ha a Szent Megnyilvánulások közbenjárnak értük.

63
AZ EMBER FEJLŐDÉSE A MÁSVILÁGON

    Tudd, hogy egyik létező sem marad nyugalmi állapotban - azaz az összes dolog mozgásban van. Minden fejlődik vagy hanyatlik; minden dolog vagy előjön a nemlétből a létezésbe, vagy a létezésből a nemlét felé halad. Így aztán itt ez a virág, ez a jácint, egy bizonyos időben előlépett a nemlétből a létezésbe, most pedig a létezésből a nemlét felé halad. A mozgás ezen állapotát alapvetőnek nevezik - azaz természetesnek; ez a létező dolgoktól elválaszthatatlan, mivel alapvető szükségletük, mint ahogy az égés a tűz lényegi velejárója.
    Megállapítottuk tehát, hogy ez a mozgás, mely lehet fejlődés avagy hanyatlás, szükséges a létezéshez. Minthogy a lélek továbbra is fennmarad a halál után, szükségszerűen fejlődik vagy hanyatlik; és a másvilágon a fejlődés megszűnése a hanyatlásnak felel meg; de saját állapotát sohasem hagyja el, annak keretein belül folytatja fejlődését. Például bármennyire is fejlődjék Péter lelkének valója, az sohasem érheti el Krisztus Valóságát, az csak saját keretei között fejlődhet.
    Tekintsd ezen ásványt. Bármennyire is fejlődjék, csak a saját állapotában fejlődik; nem emelheted a kristályt a látás szintjére. Ez lehetetlen. Így aztán a hold, mely az égen van, bármennyire fejlődjék is, soha sem képes ragyogó nappá válni, de saját állapotában növekedhet vagy fogyhat. Bármilyen mértékben fejlődjenek is a tanítványok, sohasem válnak Krisztussá. Az igaz ugyan, hogy a szénből gyémánt válhat, de mindkettő ásványi állapotú, és alkotóelemeikben is megegyeznek.

64
AZ EMBER ÁLLAPOTA ÉS HALÁL UTÁNI FEJLŐDÉSE

    Amikor szemrevételezzük a létezőket, megfigyelhetjük, hogy azok három fajtára korlátozódnak - vagyis az összes dolgokat tekintve azok vagy ásványok, vagy növények, vagy állatok, s ezen osztályok mindegyike fajokból áll. Az ember a legfőbb faj, hiszen ő az összes osztály minden tökéletességével bír, azaz olyan teste van, amely növekszik és érez. Míg rendelkezik az összes ásványi, növényi és állati tökéletességgel, egy olyan különleges kiválóságnak is birtokában van, mellyel a többi lények nem rendelkeznek - ez pedig az intellektuális tökéletesség. Ezért az ember a legnemesebb lény.
    Az ember az anyagi lét legmagasabb fokán és a szellemiség kezdetén áll - vagyis a tökéletlenség vége és a tökéletesség kezdete. Ő áll a sötétség legutolsó fokán és a fény kezdetén; ezért mondják, hogy az ember állapota az éjszaka vége és a nappal kezdete, ami azt jelenti, hogy benne összegződik a tökéletlenség minden fokozata, és hogy birtokában vannak a tökéletesség fokozatai. Éppúgy megvan az állati oldala, mint az angyali; így aztán a nevelő célja az, hogy úgy képezze az emberi lelkeket, hogy azok angyali jellemvonása felülmúlja az állati oldalukat. Így hát, ha az emberben az isteni képesség, mely az ő alapvető tökéletessége, a sátáni képesség fölé kerekedik, mely a teljes tökéletlenség, akkor az ember az összes teremtmény között a legkiválóbb lesz; ha azonban a sátáni erő múlja felül az istenit, az ember az összes teremtmény legalacsonyabbikává válik. Ezért a tökéletlenség vége és tökéletesség kezdete ő. A világ egyetlen faján belül sem találhatók olyan különbségek, ellentétek, ellentmondások és szembenállások, mint az emberi fajon belül. Így megjelent az Isteni Fény tükörképe egy emberben, mint Krisztusban, és nézd csak, milyen szeretetnek és tiszteletnek örvend. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy emberek köveket, földrögöket és fákat imádnak. Mily alacsonyrendűnek kell ahhoz lenni valakinek, hogy imádatának tárgya a létezés legalacsonyabb foka legyen, vagyis lélek nélküli kő, agyag, hegy, erdő vagy fa. Van-e annál nagyobb szégyen az ember számára, mint a legalacsonyabb létezést imádni? Ugyanígy a tudás az ember egy tulajdonsága, akárcsak a tudatlanság; a becsületesség is egy emberi tulajdonság, csakúgy mint a hamisság, vagy mint a megbízhatóság és hűtlenség, az igazságosság és igazságtalanság, és így tovább. Röviden, minden tökéletesség és erény, valamint az összes vétek is, az ember tulajdonsága.
    Mérlegeld egyenlően az egyes emberek közötti különbségeket. Krisztus és Kajafás egyaránt ember képében léteztek, úgyszintén Mohamed és a fáraó, Ábel és Káin, Bahá’u’lláh és Yahya154 is emberek voltak.
    Az emberről azt tartják, hogy Isten legnagyszerűbb képviselője, és hogy ő a Teremtés Könyve, mivel a létező dolgok összes rejtélye benne lakozik. Ha az Igaz Nevelő árnyékába húzódik és helyes nevelést kap, akkor a lényegek lényegévé válik, a fények fényévé, a lelkek lelkévé, az isteni megjelenések középpontjává, a lelki tulajdonságok forrásává, a mennyei fények felkelőhelyévé és az isteni sugallat befogadójává. Ha megfosztatik ezen neveléstől, a sátáni tulajdonságok megtestesülése lesz, benne összegződnek az állati gyarlóságok és az összes sötét állapot forrásává válik.
    A próféták küldetésének oka az emberek nevelése, hogy gyémánt válhasson e széndarabból, hogy beoltassék e gyümölcstelen fa és meghozza legédesebb, legpompásabb gyümölcseit. Amikor az ember eléri az emberi világ legnemesebb állapotát, akkor tovább fejlődhet a tökéletességben, de nem állapotában; mert az állapotok korlátozottak, az isteni erények azonban határtalanok.
    A testi öltözék levetése előtt és után egyaránt tökéletesedhetünk, de az állapotban nem fejlődhetünk. Így aztán a létező dolgok a tökéletes emberben összegződnek. Nincs a tökéletes embernél magasabb rendű lény. Amikor az ember elérte ezt az állapotot, a tökéletesség terén még továbbfejlődhet, de állapotában nem, mivel nem létezik a tökéletes ember állapotánál magasabb állapot, amelybe ő átléphetne. Ő csupán az emberi léthelyzet keretein belül fejlődik, mivel az emberi tökéletességek végtelenek. Hiszen bármilyen tanult legyen is egy ember, még mindig elképzelhető egy nálánál tanultabb.
    Minekutána az emberek erényei határtalanok, az ember ezen világ elhagyása után is fejlesztheti őket.

65
A KITÁB-I-AQDAS EGYIK VERSÉNEK MAGYARÁZATA

    Kérdés: A Kitáb-i-Aqdasban ez áll: ”…és ki megfosztatik tőle, eltévelyedett, mégha ő is a szerzője minden igaz cselekedetnek.“155 Mit jelent ez a vers?
    Válasz: Ezen áldott vers azt jelenti, hogy a siker és megváltás alapja Isten megismerése, és hogy Isten ismeretének eredményei a jótettek, melyek is a hit gyümölcsei.
    Ha az embernek nincs meg ez az ismerete, eltávolodik Istentől és amikor ez az eltávolodás fennáll, akkor a jótetteknek nincs teljes hatásuk. E vers nem azt jelenti, hogy az Istentől eltávolodott lelkek egyenlőek, akár jót vagy rosszat cselekszenek is. Ez csupán csak azt jelenti, hogy az alap Isten megismerése, és hogy a jócselekedetek ebből a tudásból származnak. Ugyanakkor bizonyos, hogy különbség van a jók, a bűnösök, illetve gonoszok között, akik Istentől elfátyoloztattak. Hiszen a jó tulajdonságokkal és alapelvekkel bíró elfátyolozott megérdemli Isten bocsánatát, míg az, aki bűnös, valamint rossz tulajdonságokkal és jellemmel rendelkezik, megfosztatik Isten áldásaitól és jótéteményeitől. Ebben rejlik a különbség.
    Ezért az áldott vers azt jelenti, hogy a jó cselekedetek önmagukban, Isten ismerete nélkül, nem vezetnek az örök üdvözüléshez, az örökké tartó sikerhez és jóléthez, valamint Isten Királyságába való bejutáshoz.

66
AZ ÉSZ ÁLTAL VEZÉRELT SZELLEM LÉTEZÉSE A TEST HALÁLA UTÁN

    Kérdés: Miután elhagyta testi létét és a lélek szabaddá vált, milyen módon létezik tovább az ész által vezérelt szellem? Tegyük fel, hogy azok a lelkek, amelyeket a Szentlélek bőkezűsége megsegít, elérik a valódi létezést és az örök életet. Mi történik azonban az ész által vezérelt szellemekkel - vagyis az elfátyolozott lelkekkel?156
    Válasz: Némelyek úgy gondolják, hogy a test az alapvető lényeg és önmagában létezik, illetve hogy a lélek véletlenszerű és a test anyagától függ; habár ennek épp az ellenkezője igaz, az ész által vezérelt szellem az alapvető és a test az, ami tőle függ. Ha a véletlenszerű - mármint a test - megsemmisülne, a lényeg, azaz a lélek fennmarad.
    Másodsorban az ész által vezérelt szellem, ami az emberi lelket jelenti, nem száll alá a testbe - azaz nem lép bele, hiszen az alászállás és belépés a testek jellegzetessége, és az ész által vezérelt szellem ettől mentes. A lélek sosem lépett bele ebbe a testbe, tehát amikor elválik tőle, nincs szüksége másik tartózkodási helyre: nem, a lélek úgy kapcsolódik a testhez, mint a fény a tükörhöz. Amikor a tükör tiszta és tökéletes, a lámpa fénye megjelenik benne, amikor pedig a tükröt por borítja vagy eltörik, a fény is eltűnik.
    Az ész által vezérelt szellem - vagyis az emberi lélek - sosem lépett be a testbe és nem is általa létezett; így hát a test összetételének szétesése után hogyan is lenne szüksége olyan anyagra, mely által létezhet. Az ész által vezérelt szellem ugyanakkor azon lényeg, mely által a test létezik. Az ész által vezérelt szellem a személyiség kezdetétől fogva létezik, nem függ a test közvetítésétől; az ész által vezérelt szellem állapota és személyisége azonban megerősödhet ebben a világban; fejlődik és eljut a tökéletesség fokozataira, vagy megmarad a tudatlanság legalacsonyabb mélységében, elfátyolozva és megfosztva attól, hogy Isten jeleit megpillanthassa.
    Kérdés: Milyen módon fog az emberi lélek - azaz az ész által vezérelt szellem - fejlődni, miután eltávozik ebből a halandó világból?
    Válasz: Az emberi lélek isteni világban való fejlődése, miután kapcsolata megszakad a por testével, egyedül az Úr kegyelme és jótéteménye által megy végbe, vagy a más emberi lelkek őszinte imáinak közbenjárására, vagy pedig az ő nevében végrehajtott jótékonyságok és kimagasló jótetteken keresztül.

A GYERMEKEK HALHATATLANSÁGA
    Kérdés: Mi azoknak a gyermekeknek az állapota, akik az érett kor elérése vagy még a születés előtt meghalnak?
    Válasz: Ezen gyermekek Isten kegyelmének árnyékában vannak; és miután semmilyen bűnt sem követtek el, és a természet világának tisztátalanságai sem szennyezték be őket, a bőkezűség megnyilvánulásának középpontjai ők, és az Irgalmas Szem rájuk tekint majd.

67
AZ ÖRÖK ÉLET ÉS ISTEN KIRÁLYSÁGÁBA VALÓ BELÉPÉS

    Az örök életről és a Királyságba való belépésről kérdezel. A Királyság külsődleges kifejezésére a mennyország használatos; de ez hasonlat és példázat, nem pedig valóság vagy tény, hiszen a Királyság nem anyagi hely; megszentelve áll az idő és tér fölött. Ez egy szellemi, isteni világ, és Isten Korlátlan Uralmának központja; mentes az anyagtól és mindentől, ami testi, s megszenteltetett és megtisztíttatott az emberi világ képzelgéseitől. A helyhez kötöttség a testek és nem a lelkek sajátossága. A tér és idő a testet veszi körül és nem az elmét vagy a lelket. Vedd számba, hogy az ember teste egy kis helyet foglal el, a földből csupán csak két arasznyit fed le. Az ember elméje és lelke azonban minden országot és területet bejár - még az egek végtelen tereit is, felölel minden létezőt, és felfedezéseket tesz a magasabb szférákban és végtelen távolságokban. Ez azért van így, mert a léleknek nincsen kötött helye; hely nélküli, és számára menny és föld ugyanaz, hiszen mindkettőben tesz felfedezéseket. A test azonban helyhez kötött, és nem ismeri azt, ami azon túl van.
    Hiszen az élet kétféle: a testi és a lelki. A test élete anyagi, de a lélek élete a Királyság létezését tanúsítja, mely az Isten Lelkéből való részesülést és a Szentlélek lehelete általi megébredést jelenti. Bár az anyagi élet létezéssel bír, a szentek számára ez csupán a nemlétezés és halál. Tehát az ember és ez a kő is létezik, de micsoda különbség van az ember és a kő léte között. Bár a kő létező, mégis az ember létéhez hasonlítva nemlétezőnek mondható.
    A Szentlélek ajándéka az örök élet értelme, mint ahogyan a virág az évszak, a levegő és a tavaszi szellők ajándékában részesül. Vedd észre: ennek a virágnak az élete kezdetben olyan volt, mint az ásványé, de a kikelet, a tavaszi felhők jótéteménye és az izzó nap melege által egy másfajta életet kapott, ő lett a  legfrissebb, legkifinomultabb és legillatosabb. A virág előző élete ez utóbbihoz viszonyítva halál.
    Ez azt jelenti, hogy a Királyság élete a lélek élete, az örök élet, és ez a hely fogalmától mentes, mint az emberi lélek, melynek nincs helye. Hiszen ha megvizsgálod az emberi testet, nem találsz ott a lélek számára kijelölt különleges pontot vagy helyet, mivel annak sosem volt helye; az nem anyagi. Úgy áll kapcsolatban a testtel, mint a nap ezen tükörrel. A nap nincs benne a tükörben, de kapcsolatban áll vele.
    Ugyanígy a Királyság világa mentes mindentől, mi szemmel vagy más érzékekkel - hallással, szaglással, ízleléssel vagy tapintással - érzékelhető. Hol található az elme, mely az emberben van, s melynek létezése közismert? Ha megvizsgálod a testet szemmel, füllel vagy más érzékszervekkel, nem találod meg, ugyanakkor mégis létezik. Így az elmének nincsen helye, azonban kapcsolatban áll az aggyal. A Királyság szintén ilyen. Ugyanígy a szeretetnek sincsen helye, de kapcsolatban áll a szívvel; tehát a Királyságnak sincs helye, de kapcsolatban áll az emberrel.
    A Királyságba való belépés Isten szeretetén, az elfogulatlanságon, a megszenteltségen, erkölcsösségen, a becsületességen, tisztaságon, állhatatosságon, hűségen és az élet áldozatain keresztül történik.
    Ezen magyarázatok mutatják, hogy az ember halhatatlan és örökéletű. Azoknak, akik hisznek Istenben, akik szeretik Őt és hitük van, azoknak az élet nagyszerű - vagyis örök; de azon lelkeknek, akik Istentől elfátyolozottak, habár élettel bírnak, az sötét, és a hívők életéhez hasonlítva maga a nemlétezés.
    Például a szem és a köröm is élő, de a köröm élete a szemével összevetve a nemlétezés. Ez az ásvány és ez az ember egyaránt létezik, de a kő nemlétező, ha az ember életéhez hasonlítjuk, nincs léte; hiszen amikor az ember meghal és teste szétmállik és megsemmisül, olyanná válik, mint a kő és föld. Ezért világos, hogy bár az ásvány létezik, az ember létéhez viszonyítva az nemlétező.
    Ugyanígy az Istentől elfátyolozott lelkek, bár léteznek ebben a világban, és a halál után a másvilágon is, az Isten Királysága gyermekeinek szent létéhez viszonyítva nem léteznek és Istentől el vannak választva.

68
VÉGZET

    Kérdés: Vajon a predesztináció, melyről a Szent Könyvek beszélnek, előre elrendelt dolog-e? Ha ez így van, akkor nem értelmetlen-e az erőfeszítés, hogy azt elkerüljük?
    Válasz: A végzet kétféle: az egyik elrendeltetett, a másik pedig feltételes vagy függő. Az elrendelt végzet az, amit nem lehet megváltoztatni vagy alakítani; a feltételes végzet pedig az, amely bekövetkezhet. Így ennek a lámpának az elrendelt végzete az, hogy az olaj ég és végül elfogy, ezért nyilvánvaló, hogy elalszik majd, ez pedig olyan elrendeltetés, melyet nem lehet megváltoztatni vagy módosítani, mivel ez előre elrendelt végzet. Ugyanígy az ember testében megteremtetett az élet képessége, és amint ez megsemmisül és a végéhez ér, a test bizonyosan szétbomlik, úgyhogy amikor ebből a lámpából kiégett és elfogyott az olaj, a lámpa kétségkívül elalszik majd.
    A feltételes végzetet azonban ehhez hasonlíthatjuk: bár még van olaj, egy vad szél suhan át a lámpa felett és eloltja azt. Ez feltételes végzet. Bölcs ezt elkerülni, az embernek magát ettől megvédeni, óvatosnak és körültekintőnek lenni. De az elrendelt végzetet, mely ahhoz hasonlítható, ahogyan kifogy az olaj a lámpából, nem lehet módosítani, megváltoztatni vagy késleltetni. Meg kell, hogy történjen; elkerülhetetlen, hogy a lámpa kialudjon.

69
A CSILLAGOK BEFOLYÁSA

    Kérdés: Van-e az égbolt csillagainak bármilyen befolyása az emberi lélekre, vagy sem?
    Válasz: Némely csillagnak nyilvánvaló és látható fizikai hatása van a földre és a földi dolgokra, s ez nem kíván magyarázatot. Tekintsd csak a napot, mely az Isteni segítség és gondoskodás által fejleszti a földet és a földi dolgokat. A földi teremtmények egyáltalán nem léteznének a nap fénye és melege nélkül.
    Ami a csillagok szellemi befolyását illeti, bár a csillagoknak az emberi világban való ezen befolyása furcsának tűnhet, ha mélyen elgondolkozol ezen a témán, mégsem fogod annyira meglepőnek találni. Ugyanakkor ezzel nem azt akarom mondani, hogy a régi idők asztrológusainak a csillagok mozgásából következtetett ítéletei megfeleltek a történéseknek; hiszen a régmúlt asztrológusainak ítéletei a képzelet formái voltak, melyet az egyiptomi, asszíriai és kaldeus papok vezettek be; sőt, ezek inkább a hinduk képzelődéseinek, a görögök, rómaiak és más csillagimádók mítoszainak tudhatók be. Én azonban azt akarom mondani, hogy e végtelen világegyetem az emberi testhez hasonlatos, amelynek minden tagja a leghatalmasabb erő által kapcsolatban és összeköttetésben van egy másikkal. Mily mértékben kapcsolódnak össze és egyesülnek egymás kölcsönös segítésére az emberi test szervei, tagjai és részei, és mekkora az egymásra hatásuk! Ugyanígy a végtelen univerzum részeinek is megvannak az egymással kapcsolatban álló elemei ás tagjai, ezek pedig szellemileg és anyagilag hatnak egymásra.
    Például a szem lát és ez az egész testre hat; a fül hall és a test minden tagja mozgásba lendül. Efelől nincs semmi kétség. A világegyetem pedig olyan, mint egy élő személy. Ezenfelül, a létező dolgok részei között meglevő kapcsolatnak szükségképpen hatással és befolyással kell bírnia, legyen ez akár anyagi vagy szellemi.
    Azok számára, akik tagadják az anyagi dolgokra gyakorolt szellemi befolyást, a következő rövid példát adjuk: a csodálatos hangok, tónusok, melódiák és elbűvölő szólamok véletlenek, melyek befolyással bírnak a levegőre - hiszen a hang a levegő rezgésének pontos megnevezése, ezek a rezgések pedig hatnak a fül dobhártyájának idegeire és létrejön a hallás. Gondold most végig, hogy a levegő rezgése, mely egy jelentéktelen véletlen, vonzza és felvidítja az ember lelkét és nagy hatást gyakorol rá: könnyekre fakasztja vagy megnevetteti; lehetséges, hogy oly mértékben hat majd rá, hogy az ember önmagát veszélybe sodorja. Ezért vedd észre, hogy az ember lelke és a légköri rezgések között kapcsolat van, így válik a levegő mozgásából olyan ok, mely az embert egy másik állapotba juttatja, és teljesen hatalmába keríti őt, megfosztván a nyugalmától s türelmétől. Gondold csak meg, hogy mennyire furcsa ez, hiszen az énekesből semmi olyan sem származik, ami a hallgatóba behatol; mégis nagy szellemi hatást gyakorol rá. Ezért a dolgok közötti ilyen nagy mértékű kapcsolatnak bizonyosan kell bírnia szellemi hatással és befolyással.
    Említettük, hogy az emberi testrészeknek hatásuk és befolyásuk van egymásra. Például, amit a szem lát, az a szívet is megérinti. A fül hall és az a lélekre is hat. A szív pihen, a gondolatok megnyugszanak, az ember testrészei pedig kellemes állapotba kerülnek. Micsoda kapcsolat és micsoda egyetértés ez! Minthogy az ember testének tagjai között, aki csak egyike a sok véges lénynek, létezik ez a kapcsolat, ezen szellemi hatás és befolyás, bizonyosan mindezen egyetemes és végtelen létező dolgok között is kell lennie szellemi és anyagi kapcsolatnak. Habár a meglévő szabályokkal és az aktuális tudománnyal ezen kapcsolatokat nem lehet feltárni, mindazonáltal ezen kapcsolatok minden dolgok közötti létezése teljességgel bizonyos.
    Összegezvén: a létező dolgok, legyenek bár kicsik vagy nagyok, Isten tökéletes bölcsessége által egymással összefüggnek, és egymásra hatással és befolyással bírnak. Ha nem így volna, akkor az egyetemes rendszerben és a létezés általános elrendezésében rendetlenség és tökéletlenség honolna. De minthogy a létező dolgok a legnagyszerűbb erővel kapcsolódnak egymáshoz, ezek tökéletesek és rendben a helyükön vannak.
    Érdemes e témát kutatni.

70
SZABAD AKARAT

    Kérdés: Az ember szabadon cselekszik-e, vagy kényszerített és korlátozott a tetteiben?
    Válasz: Ez az isteni problémák közül az egyik legfontosabb és legnehezebben érthető kérdés. Ha Isten is úgy akarja, ezen témát egy más napon, vacsora előtt részletesen kifejtjük; ezt most röviden pár szóban a következőképpen magyarázzuk. Néhány dolog az ember szabad akarata alá tartozik, úgy mint az igazságosság, becsületesség, zsarnokság és igazságtalanság, más szóval a jó és rossz cselekedetek; az nyilvánvaló és világos, hogy többségükben ezen cselekedetek az ember akaratán múlnak. Vannak azonban bizonyos dolgok, amelyek kényszerszerűek az ember számára, mint például az alvás, halál, betegség, a testi erő legyengülése, sebesülések és szerencsétlenségek; ezek nincsenek alávetve az ember akaratának, és nem felelős értük az ember, hiszen kénytelen ezeket elviselni. A jó és gonosz tettek megválasztásában azonban szabad, és a saját akarata szerint cselekszik.
    Például, ha akarja, idejét Isten dicsőítésével töltheti, de akár más dolgokkal is elfoglalhatja magát. Lehet lángra lobbant fény az Isten szeretetének tüze által, a világot szerető filantrópus, vagy lehet az emberiség gyűlölője, akit az anyagi dolgok kötnek. Az ember lehet igazságos vagy kegyetlen. Ezen cselekedetek és tettek az ember saját akaratának irányítása alatt állnak, következésképpen ő maga felelős értük.
    Egy másik kérdés merül most fel. Az ember teljes egészében függő és tehetetlen, mivel az erő és hatalom sajátosan Istené. A felmagasztalás és megszégyenítés egyaránt a Legmagasabb akaratától és tetszésétől függ.
    Az Új Testamentumban az áll, hogy Isten olyan, mint a fazekas, aki "némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre"157 készít. Akkor pedig a becstelen edénynek nincs hozzá joga, hogy a fazekasban hibát keressen, mondván, hogy "Miért nem egy kézről kézre járó nagybecsű kupát készítettél belőlem?" Ennek a versnek az a jelentése, hogy a létező dolgok helyzetükben különbözőek. A legalacsonyabb rangú létező dolognak, mint az ásványnak, nincs joga panaszra, mondván: "Ó Isten, miért nem adtad meg számomra a növényi tökéletességeket?". Ugyanígy a növénynek sincs semmi joga panaszkodni, hogy megfosztatott az állatvilág tökéletességeitől. Az állatnak sem való felpanaszolni az emberi tökéletességek hiányát. Nem, mindezek a dolgok tökéletesek a saját szintjükön, és a saját szintjüknek megfelelő értékek elérésére kell törekedniük. Mint már említettük, az alsóbbrendű lények nem jogosultak és nem is alkalmasak a felsőbbrendű erények rangjára. Nem, ezeknek saját állapotukban kell fejlődniük.
    Az ember tétlensége vagy mozgása úgyszintén Isten támogatásán múlik. Ha nem kap segítséget, nem képes se jót, se rosszat cselekedni. Amikor pedig a létezés segédlete a Bőkezű Úrtól megérkezik, akkor képes akár jót vagy rosszat cselekedni; de ha a segítség megszakad, teljességgel tehetetlen marad. Ezért esik szó a Szent Könyvekben Isten segítségéről és támogatásáról. Ez az állapot tehát hasonlatos a hajóéhoz, amelyet a szél vagy a gőz ereje hajt; ha megszűnik ez az erő, a hajó sem tud mozdulni. Ugyanakkor a hajót a kormánya fordítja egyik vagy másik irányba, a gőz ereje pedig elmozdítja a kívánt irányba. Ha keletnek irányítják, a hajó kelet felé tart, ha pedig nyugatnak fordítják, akkor nyugat felé megy. Ez a mozgás nem a hajótól származik, nem, ez a szélnek vagy a gőznek köszönhető.
    Ugyanígy az ember összes cselekedetében és tétlenségében az erőt Istentől kapja, de a jó vagy rossz közötti választás magára az emberre marad. Így hát, ha egy király valakit kinevezne a város kormányzójául és felruházná őt a fennhatóság hatalmával, megmutatván a törvény szerinti igazságos és igazságtalan utat, és ha ezen kormányzó igazságtalanságot követne el, bár a király hatalma és fennhatósága nevében járt is el, a király mégsem felelős az igazságtalanságért. Amennyiben igazságosan cselekszik, azt szintén a király fennhatósága alatt tenné, aki ezáltal elégedett lenne, és akinek ezzel örömet okozna.
    Vagyis, habár a jó és rossz közötti választás az emberre marad, ő minden körülmények között az életfenntartó segítségtől függ, amely a Mindenhatótól származik. Isten Királysága nagyon nagy, és mindenek az Ő Hatalmának foglyai. A szolga saját akaratából semmit sem tehet; Isten hatalma mindenható, és Ő minden létező dolgok Segítője.
    A kérdés világos magyarázatot nyert. Legyetek üdvözölve!

71
LÁTOMÁSOK ÉS A LELKEKKEL VALÓ TÁRSALGÁS

    Kérdés: Néhányan úgy hiszik, hogy lelki élményekre tesznek szert - azaz, hogy lelkekkel társalognak. Miféle lelki érintkezés ez?
    Válasz: A lelki élmények kétfélék: az egyik a képzelődésé és csupán néhány ember állítása, a másik a sugallatra hasonlít, ez pedig valós - ahogyan Ézsaiás, Jeremiás és Szent János kinyilatkoztatásai is valóságosak.
    Gondold csak meg, hogy az emberi gondolkodás képessége kétféle. Az egyik fajta valódi, amikor az egy meghatározott igazsággal megegyezik. Az ilyen fogalmak testet öltenek a külvilágban: ilyenek a szabatos vélemények, helyes elméletek, tudományos felfedezések és találmányok.
    A fogalmak másik fajtája hiábavaló gondolatokból és haszontalan elméletekből áll, melyeknek se gyümölcse, se eredménye nincsen, és ezeknek nincs valóságtartalmuk. Nincs, hiszen úgy csapdosnak ezek, mint a képzelgés tengerének hullámai, és tovaszállnak, mint a hiábavaló álmok.
    Ugyanígy a lelki élményeknek is két fajtája van. Az egyik a próféták kinyilatkoztatásai és a kiválasztottak lelki felfedezései. A próféták látomásai nem álmok; nem, azok lelki felfedezések és valósággal bírnak. Azt mondják például, hogy "Láttam egy személyt egy bizonyos alakban, és ezt meg ezt mondtam, mire ő azt és azt válaszolta". Ez a látomás az ébrenlét világában történik, és nem az áloméban. Még inkább ez egy lelki felfedezés, mely olyan kifejezést kap, mintha látomásként jelent volna meg.
    A lelki felfedezések másik fajtája tisztán képzelgésekből áll, ezek a képzelődések azonban oly módon öltenek testet, hogy sok egyszerű szívű ember azt hiszi, hogy azok valósággal bírnak. Ezt világosan az bizonyítja, hogy a lelkek fölötti hatalomból soha semmi eredmény vagy gyümölcs nem termett. Nem, ezek csupán elbeszélések és mesék.
    Tudd, hogy az ember valósága felöleli a dolgok valóságát és feltárja a dolgok titkait, tulajdonságait és igazságait. Így hát mindezen művészet, csodálatos dolog, tudomány és tudás az emberi való által tárult fel. Egykoron ezen tudományok, ez a tudás, a csodás dolgok és a művészetek rejtett és burkolt titkok voltak; azután az emberi való fokozatosan feltárta és a láthatatlan birodalomból a látható síkjára hozta elő őket. Ezért aztán nyilvánvaló, hogy az ember valója felöleli a dolgokat. Így van az, hogy Európában van és felfedezi Amerikát; a földön van és felfedezéseit az egekben teszi. Feltárja a dolgok titkait, és ő a létező valóságok ismerője. Ezek a valóságnak megfelelő felfedezések hasonlatosak a kinyilatkoztatáshoz, mely is lelki megértés, isteni sugallat és az emberi lelkek érintkezése. Például a Próféta így szól: "Ezt és ezt láttam, mondtam és hallottam." Így aztán nyilvánvaló, hogy a lélek az öt érzékszerv, mint a fül vagy a szem, közvetítése nélküli fejlett érzékeléssel bír. A szellemi lelkek között létezik a lelki megértés, felfedezés, a képzelettől és képzelgéstől megtisztult lelki közösség, egy oly kapcsolat, mely mentes az időtől és tértől. Így, amikor azt írja az Evangélium, hogy a Tábor Hegyén Mózes és Illés Krisztushoz jött, nyilvánvaló, hogy ez nem fizikai értelemben vett találkozás volt. Ez lelki állapot volt, mely fizikai találkozásként jutott kifejezésre.
    A lelkek másfajta társalgása, jelenléte és kapcsolata csupán elképzelés és képzelgés, mely csak úgy tűnik, mintha valósággal bírna.
    Az emberi értelem és gondolkodás olykor igazságokat tár fel, és ezen gondolatból és felfedezésből jelek és eredmények születnek. Ez a gondolat megalapozott. Nagyon sok dolog azonban úgy jelenik meg az emberi elmében, mint a képzelet tengerének hullámai; nem teremnek gyümölcsöt és nem hoznak eredményt. Ugyanígy van az, hogy az ember az álom világában olyan látomást lát, amely teljes egészében valóra válik; máskor pedig olyan álmot lát, melynek semmi eredménye sincs.
    Azt akarjuk ezzel mondani, hogy ez az állapot, melyet mi a lelkek társalgásának és kapcsolatának hívunk, kétféle: az egyik egyszerű képzelődés, a másik pedig olyan, mint azon látomások, melyeket a Szent Könyvekben említenek, mint Szent János és Ézsaiás kinyilatkoztatása, valamint Krisztus találkozása Mózessel és Illéssel. Ezek valóságosak, és az emberek elméjére és gondolataira csodálatos hatást gyakorolnak, szíveiket pedig vonzódással töltik el.

72
GYÓGYÍTÁS LELKI ÚTON
 
    Kérdés: Némelyek lelki módszerekkel gyógyítják a betegeket - azaz gyógyszer nélkül. Hogy van ez?
    Válasz: Tudd, hogy a gyógyszer nélküli gyógyításnak négy fajtája van. Kettő anyagi, kettő pedig lelki okoknak tulajdonítható.
    A kétféle anyagi gyógyításból az egyik annak tudható be, hogy az embernél az egészség és a betegség egyaránt ragályos. A betegség terjedése erőszakos és gyors, míg az egészségé módfelett gyenge és lassú. Ha két test kapcsolatba kerül egymással, bizonyos, hogy parányi mikrobák kerülnek át egyikről a másikra. Ugyanígy, ahogy a betegség gyors és erőteljes fertőzés által átadódik egyik testről a másikra, az is lehetséges, hogy az egészséges ember szilaj egészsége csillapítja a beteg ember apróbb baját. Vagyis a betegség fertőzése erőszakos és gyors hatású, míg az egészségé nagyon lassú és kis hatása van, és csupán csak a jelentéktelenebb betegségek azok, amelyekre csekély hatást gyakorol. Az egészséges test szilaj ereje felül tud kerekedni a beteg test kisebb gyengeségén, az eredmény pedig egészség. Ez az egyik fajta gyógyítás.
    A gyógyszer nélküli gyógyítás másik fajtája a mágneses erő általi, mely az egyik testből hat a másikra és vezet a gyógyuláshoz. Ennek az erőnek is csak kis hatása van. Olykor valaki jó hatással lehet egy betegre azáltal, hogy kezét annak a fejére vagy szívére helyezi. Miért? A mágnesesség hatása, valamint a beteg személyre gyakorolt mentális befolyás miatt, mely megszünteti a betegséget. Ez a hatás is azonban nagyon csekély és gyenge.
    A másik két fajta gyógyításból, amelyek lelkiek - azaz amikor a gyógyítás eszközei lelki erők -, az egyik az egészséges személy értelmének a betegre való teljes összpontosításából ered, amikor is az utóbbi teljes hittel oly mértékben várja, hogy gyógyulás származzék az erősebb lelki erejéből, hogy az erős és a lebetegedett személy között szívbéli kapcsolat alakul ki. Az erős személy mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a beteget, a beteg pedig bizonyos a gyógyulásban. A szellemi befolyás hatására az idegek egyfajta izgalmi állapotba kerülnek, és ez a befolyás, illetve az idegek serkentése okozza majd a beteg felgyógyulását. Így, mikor a betegnek határozott vágya és erőteljes reménye van valamire, és hirtelenjében a megvalósulásának hírét hallja, idegi aktiválódás jön létre, mely a betegséget teljes egészében eltünteti majd. Ugyanígy, amikor hirtelen valami rémületre ad okot, elképzelhető, hogy az egészséges személy idegeiben olyan izgalmi állapot jön létre, amely azonnal betegséget okoz. A betegség oka ekkor nem anyagi dolog, hiszen az az ember nem evett semmit és semmi károsodás sem érte őt; a betegség egyetlen oka az idegek feszültsége. Ugyanígy egy hőn áhított vágy hirtelen megvalósulása olyan örömöt okozhat, hogy ezáltal az idegek felserkennek, és ez az izgalmi állapot egészséget válthat ki.
    Összegezvén, a lelki orvos és a beteg közötti teljes és tökéletes kapcsolat - vagyis olyan kapcsolat, melyben a lelki orvos teljes egészében összpontosít, a beteg személy pedig minden figyelmét a szellemi orvosra szenteli, akitől az egészség megvalósulását várja - az idegek izgalmi állapotát idézi elő, és kialakul az egészség. Mindezeknek azonban csak bizonyos mértékű hatása van, és az sem mindig. Hiszen, ha valakit egy nagyon erőszakos baj támad meg vagy megsebesül, ezek a módok nem szüntetik meg a betegséget, és a sebet sem gyógyítják be - vagyis ezeknek a módszereknek nincs hatalmuk a komoly betegségeken, hacsak a szervezet nem segít, hiszen az erős szervezet gyakran legyőzi a betegséget. Ez a harmadik féle gyógyítás.
    A negyedik fajta gyógyítás azonban a Szentlélek ereje által jön létre. Ez nem függ a kapcsolattól, sem a látástól vagy jelenléttől; ez egyetlen feltételtől sem függ. Legyen akár a betegség kisebb vagy komolyabb; létezzen bár a testek kapcsolata vagy sem; függetlenül attól, hogy létrejön-e a kapcsolat beteg és gyógyító között vagy sem, ez a gyógyulás a Szentlélek ereje által jön létre.

73
GYÓGYÍTÁS ANYAGI ESZKÖZÖKKEL

    Tegnap az asztalnál a gyógymódokról és a lelki gyógyításról beszéltünk, mely a betegségek lelki erők általi kezelését jelenti.
    Beszéljünk most az anyagi gyógyításról. Az orvostudomány még mindig gyermekcipőben jár, s nem érte még el az érettséget. Amikor azonban elér erre a pontra, olyan dolgokkal történik majd az orvoslás, melyek nem visszataszítóak az emberi ízlelés és szaglás számára - azaz táplálékkal, gyümölcsökkel, zöldségekkel, melyek íze és szaga kellemes. Hiszen a betegséget kiváltó ok - vagyis az az ok, amely a betegség megjelenését előidézi az emberi testben - vagy fizikai, vagy pedig az idegek feszültségének a hatása.
    Azonban a betegség fő okai fizikaiak, hiszen az emberi test számos elemből áll össze, egy különleges egyensúlyt adva. Amíg ez az egyensúly fennáll, az ember védve van a betegséggel szemben, de amennyiben ez a létfontosságú egyensúly, mely is a szervezet alappillére, megbomlik, a szervezetben zavar áll be, és felülkerekedik a betegség.
    Példának okáért, ha az ember testében az egyik alkotóelem csökken, egy másik pedig növekedik, akkor az egyensúlybéli arány megbomlik és kialakul a betegség. Például egy elemből ezer gramm, egy másikból öt gramm szükséges ahhoz, hogy megmaradjon az egyensúly. Ha az ezer grammnyi rész lecsökken hétszáz grammra, az öt grammos rész aránya pedig addig nő, mígnem megbomlik az egyensúly, akkor kialakul a betegség. Amikor a gyógyszer és kúra hatására visszaáll az egyensúly, a betegség is eltűnik. Tehát, mikor a cukor összetevő nő, az egészség megromlik; amikor pedig az orvos megtiltja az édes és keményítőben gazdag ételeket, a cukor összetevők csökkennek, visszaáll az egyensúly, és a betegség elűzetik. Na már most, az emberi test ezen összetevőinek újjászervezését két módon lehet elérni, vagy gyógyszerekkel vagy táplálkozással; amikor pedig a szervezet visszanyeri egyensúlyát, a betegség száműzetik. Az emberben meglévő összes alkotóelem megtalálható a zöldségekben; ezért, ha az emberi test összetevőinek egyik alkotóeleme csökken, és olyan ételt fogyaszt, amely bővelkedik a hiányzó alkotóelemben, akkor az egyensúly helyreáll, és ez gyógyuláshoz vezet. Addig, amíg a test összetevőinek helyreállítása a cél, az gyógyszerrel vagy étellel egyaránt elérhető.
    A legtöbb embert megtámadó betegség az állatokat is támadja, de az állatok nem gyógyszerek segítségével gyógyulnak meg. A hegyekben, csakúgy mint a pusztákon az állatok orvosa a szaglás és ízlelés. A beteg állat érzi a pusztában termő növények szagát; azokat eszi meg, amelyeket édesnek és illatosnak érez, s ezáltal meggyógyul. A gyógyulásának oka a következő: amikor szervezetében a cukor alkotórészek csökkennek, elkezdi kívánni az édes dolgokat, ezért aztán édes ízű növényeket eszik, mivel a természet hajtja és vezeti; kedvére van neki a növény illata és íze, és megeszi. Szervezetében a cukor alkotórészek megnőnek, és helyre áll az egészsége.
    Ezért aztán világos, hogy lehetséges étellel, táplálkozással és gyümölcsökkel gyógyítani; mivel azonban az orvostudomány ma még nem tökéletes, ezt a dolgot még nem tárták fel teljesen. Amikor majd az orvostudomány teljes mértékig kifejlődik, étellel, táplálkozással, illatos gyümölcsökkel és zöldségekkel, valamint különféle hideg és meleg vizekkel gyógyítanak majd.
    Ennyit röviden; de ha Isten is úgy akarja, máskor majd, amikor megfelelő alkalom adódik rá, ezen kérdést teljesebben kifejtjük.







Ötödik rész :KÜLÖNBÖZŐ EGYÉB TÉMÁK

74
A ROSSZ NEMLÉTEZÉSE

    Ezen téma teljes magyarázata nagyon bonyolult. Tudd, hogy a létező dolgok kétfélék: anyagiak és szellemiek, azaz érzékelhetőek és intellektuálisak.
    Az érzékelhető dolgok azok, melyeket az öt külső érzékszerv felfog, így tehát az olyan külső megjelenéssel bíró dolgokat, amelyek szemmel láthatóak, érzékelhetőknek nevezzük. Az intellektuális dolgok azok, amelyeknek nincsen külső megjelenési formájuk, hanem az elme fogalmai. Példának okáért az elme önmaga is intellektuális dolog, melynek nincsen külső megjelenési formája. Az összes emberi jellemvonás és tulajdonság intellektuálisan létezik, és ezek nem érzékelhetőek.
    Röviden, az intellektuális valóságok, mint az ember csodálatraméltó erényei és tulajdonságai, teljes egészében jók és léteznek. A rossz  egyszerűen ezek nemléte. Így a tudatlanság a tudás hiánya, a hiba az útmutatásé, feledékenység az emlékezeté, az ostobaság pedig az ész hiánya. Mindezeknek a dolgoknak nincsen valóságos létük.
    Ugyanígy az érzékelhető valóságok teljes egészében jók, a rossz pedig ezek nemlétének tudható be - azaz a vakság a látás hiánya, a süketség a hallásé, a szegénység a jólété, a betegség meg az egészségé, a halál az élet hiánya, a gyengeség pedig az erőé.
    Mindazonáltal az elmében felmerül a kétség - vagyis, hogy a skorpiók és a kígyók mérgezőek. Jók ezek vagy rosszak, hiszen létező dolgok? Igen, a skorpió gonosz az ember szempontjából, s a kígyó is ugyanígy gonosz; de maguk szempontjából ezek nem gonoszak, hiszen a mérgük a fegyverük, és csípésükkel önmagukat védik meg. Mivel azonban a mérgük összetevői nem egyeztethetők össze a mi összetevőinkkel - vagyis minekutána itt egy kibékíthetetlen ellentét húzódik a különféle alkotóelemek között, ezért ez az ellentét rossz. De a valóságban, ha saját magukat tekintetjük, ezek jók.
    Ezen eszmefuttatás összegzése az, hogy egy bizonyos dolog egy másikkal való kapcsolatában rossz lehet, ugyanakkor pedig a saját lényének határain belül lehet, hogy nem rossz. Akkor hát bebizonyosodott, hogy a létezésben nincsen gonosz; Isten mindent jónak teremtett. Ez a gonosz a nemlétezés, ahogy a halál is az élet hiánya. Amikor az ember tovább már nem részesül az életben, meghal. A sötétség a fény hiánya: amikor nincs fény, sötét van. A fény létező dolog, de a sötétség nem létezik. A jólét létező dolog, de a szegénység nem létezik.
    Így aztán világos, hogy minden gonosz visszahull a nemlétezésbe. Isten létezik; a gonosz nemlétező.

75
A GYÖTRELEM KÉT FAJTÁJA

    Tudd, hogy két fajta gyötrelem van: az apróbb és a nagyobb. Például a tudatlanság már önmagában az, de ez csupán egy apró gyötrelem; az Istennel szembeni közönyösség is gyötrelem, ahogyan az álnokság, a könyörtelenség és az árulás is. Az összes hiányosság gyötrelem, de ezek csak apróbb gyötrelmek. Az értelmes ember számára a halál előrébbvaló a bűnnél, és a kivágott nyelv jobb, mint a hazugság és a rágalmazás.
    A másik fajta gyötrelem nagy és erős - ilyen a büntetés, a bebörtönzés, az ütlegelés, elűzettetés és száműzetés. Isten népének azonban mindezek közül az Istentől való elszakítottság jelenti a legnagyobb gyötrelmet.

76
 ISTEN IGAZSÁGOSSÁGA ÉS KEGYELME

    Tudd, hogy igazságot tenni annyi, mint mindenkinek saját érdeme szerint adni. Például, amikor a munkás reggeltől estig dolgozik, az igazságosság azt követeli, hogy kifizessék a bérét; de amikor nem dolgozott meg érte és nem tett semmilyen erőfeszítést, csak ajándékba kapja: ez nagylelkűség. Ha alamizsnát vagy ajándékot adsz a szegénynek, habár az számodra semmit sem tett, és olyat sem cselekedett, amivel ezt kiérdemelte volna, akkor ez nagylelkűség. Ahogyan Krisztus bűnbocsánatért esedezett gyilkosai számára, ezt nevezik nagylelkűségnek.
    Na már most, a dolgok jó vagy rossz voltának kérdését törvény vagy a józan ész határozza meg. Némelyek úgy gondolják, hogy ezt törvény határozza meg; ilyenek a zsidók, akik azt hiszik, hogy Mózes Öt Könyvének összes törvénye teljes mértékig kötelező, és ezekre mint a törvény, nem pedig mint a józan ész kérdéseire tekintenek. Így aztán azt mondják, hogy Mózes Öt Könyvének egyik törvénye szerint törvénytelen a vaj és hús együtt történő fogyasztása, mivel ez "taref", a "taref" pedig héberül annyit tesz mint tisztátalan, mint ahogy a "kóser" tisztát jelent. Azt állítják, hogy ez a törvény kérdése és nem a józan észé.
    A teológusok azonban úgy hiszik, hogy a dolgok jó és rossz mivolta egyaránt függ a törvénytől és józan észtől. A gyilkolás, lopás, árulás, álnokság, képmutatás és kegyetlenség tilalmának legfőbb alapja az értelem. Minden értelmes ember elismeri, hogy a gyilkolás, lopás, árulás álnokság, képmutatás és kegyetlenség mind rossz és elítélendő; hiszen ha megszúrsz valakit tüskével, az felkiált, panaszkodni és jajgatni fog. Vagyis nyilvánvaló, hogy megérti majd, hogy a józan ész alapján a gyilkosság gonosz és elítélendő dolog. Ha gyilkol, felelnie kell érte, akár elérte őt a Próféta híre, akár nem; hiszen az értelem az, amely kifejezésre juttatja a cselekedet elítélendő jellegét. Amikor egy ember elköveti ezt a rossz tettet, bizonyosan felelni fog érte.
    Olyan helyeken azonban, ahol a Próféta parancsolatait nem ismerik, és ahol az emberek nem az isteni tanításoknak, mint például Krisztus azon parancsának megfelelően cselekszenek, mely szerint a rosszra jóval válaszoljunk, hanem a természet vágyainak engedve cselekszenek - vagyis fájdalmat okoznak azoknak, akik nekik is fájdalmat okoznak -, ezek a vallás szemszögéből felmentetnek, hiszen az isteni parancsolatok nem jutottak el hozzájuk. Habár nem érdemelnek kegyelmet és nagylelkűséget, Isten mégis kegyelemmel bánik velük és megbocsát nekik.
    Nos, a bosszú a józan ész szerint szintén elítélendő, hiszen a bosszúból a bosszúállónak semmi java nem származik. Így hát, ha az ember megüt egy másikat, az pedig, akit megütöttek, bosszút áll azáltal, hogy viszonozza az ütést, mi haszna származik neki ebből? Ad-e ez balzsamot a sebére, vagy megszünteti-e fájdalmát? Nem, Isten ments! Valójában a két tett ugyanolyan: mindkettő sérüléssel jár; az egyetlen különbség csupán az, hogy az egyik előbb esett meg, a másik pedig azt követően. Ezért aztán, ha az, akit megütöttek megbocsát, sőt, ha a vele szembeni cselekedettel ellentétes módon jár el, az dicséretes. A társadalom törvénye bünteti az agresszort, de nem áll bosszút. Ez a büntetés végül is figyelmeztet, védelmez és szembeszáll a kegyetlenséggel és a törvényszegéssel, hogy így mások ne zsarnokoskodhassanak.
    Ha azonban az, akit megütöttek, megbocsát és megkegyelmez, ezzel ő a legnagyobb kegyelmet gyakorolja. Ez csodálatraméltó.

77
A BŰNÖSÖKKEL VALÓ HELYES BÁNÁSMÓD

    Kérdés: Meg kell-e büntetni a bűnöst, vagy meg kell neki bocsátani és szemet hunyni a bűne fölött?
    Válasz: Kétféle megtorló büntetés van. Az egyik a bosszú, a másik pedig a fenyítés. Az embereknek nincs joguk a bosszúállásra, de a társadalomnak joga van megbüntetni a bűnöst; a büntetés szándéka pedig a figyelmeztetés és megelőzés, azért, hogy egyetlen más személy se merészeljen hasonló bűnt elkövetni. Ez a büntetés az emberi jogok védelmét szolgálja, de ez nem bosszú; a bosszú azzal csillapítja a sérelem dühét, hogy az egyik rosszat egy másikkal állítja szembe. Ez nem megengedhető, hiszen az embernek nincs joga bosszút állni. Ha azonban a bűnösöknek teljes egészében megbocsátanának, a világ rendje borulna fel. A büntetés tehát a társadalom biztonságának egyik lényegbevágó szükséglete, de annak, akire egy bűnös támadt, nincsen joga bosszút állni. Ellenkezőleg, meg kell bocsátania és kegyelmeznie, hiszen ez méltó az emberi világhoz.
    A társadalomnak meg kell büntetnie az elnyomót, a gyilkost, a gonosztevőt, hogy ezzel másokat óva intsenek és visszatartsanak a hasonló bűnök elkövetésétől. A leglényegesebb azonban az, hogy az embereket úgy neveljék, hogy ne legyen bűnözés; hiszen a széles tömegeket lehet olyan hatásosan nevelni, hogy azok elkerüljék a bűnök elkövetését, és meghátráljanak attól oly módon, hogy számukra majd maga a bűn tűnik a legnagyobb fenyítésnek, a legsúlyosabb elítélésnek és kínszenvedésnek. Ezért aztán egyetlen olyan bűnt sem követnek majd el, amely büntetést vonna maga után.
    Olyan dolgokról kell beszélnünk, amelyek megvalósíthatók ebben a világban. Nagyon sok teória és emelkedett eszme létezik erről a témáról, de azok nem ültethetők át a gyakorlatba; következésképpen oly dolgokról kell szólni, melyek megvalósíthatók.
    Például, ha valaki megtámad, megsebesít, bánt egy másikat, a bántalmazott pedig megtorolja azt, az bosszú és kifogásolható. Ha 'Amr fia megöli Zayd fiát, Zaydnak nincs joga megölni 'Amr fiát; ha így tesz, ez bosszú. Ha 'Amr megszégyeníti Zaydot, ez utóbbinak nincs joga 'Amrot megszégyenítenie; ha így tesz, az bosszú és nagyon elítélendő. Nem, inkább a rosszat jóval kell viszonoznia, és nem csupán megbocsátania, de még, amennyiben lehetséges, a szolgálatára is kell lennie bántalmazójának. Ilyen viselkedés illik az emberhez, hiszen mi haszna a bosszúból. A két tett egyforma; ha az egyik elítélendő, akkor mindkettő az. Az egyetlen különbség csak az, hogy az egyiket előbb követték el, a másikat később.
    A társadalomnak azonban joga van az önvédelemre és megelőzésre; azonkívül a társadalomban a gyilkossal szemben nincs se gyűlölet, se rosszindulat; a társadalom csupán a többiek biztonsága és védelme érdekében bünteti meg vagy zárja börtönbe. Ez nem azzal a szándékkal történik, hogy a gyilkoson bosszút álljanak, hanem azzal a céllal, hogy a társadalmat védelmező büntetést szabjanak ki. Ha a társadalom és a meggyilkolt örökösei megbocsátanának, illetve a rosszat jóval viszonoznák, a kegyetlen folyton folyvást elbánna másokkal, s gyilkosságok újra és újra előfordulnának. A romlott emberek, mint farkasok, pusztítanák Isten bárányait. A társadalomban nincs semmi rosszakarat vagy gyűlölet a büntetés kiszabásakor, és nem a szív dühét kívánja csillapítani; a büntetéssel mások védelmezése a cél, azért, hogy semmiféle kegyetlen tettet se kövessenek el.
    Ezért mikor Krisztus azt mondta: "a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is"158 az azért volt, hogy az embereket arra tanítsa, hogy ne álljanak személyes bosszút. Nem úgy értette, hogy ha a farkas támadna a bárányok nyájára és szét akarná tépni azokat, akkor a farkast bátorítani kellene tettére. Nem, ha Krisztus tudta volna, hogy a farkas bement az akolba és el akarta volna pusztítani a bárányokat, akkor Ő ezt bizonyosan meggátolta volna.
    Mint ahogy a megbocsátás a Kegyelmes Úr egyik tulajdonsága, ugyanígy az igazságosság is az Úr egyik jellemzője. A létezés sátra nem a megbocsátás, hanem az igazságosság pillérére állíttatott. Az emberiség fennmaradása az igazságosságtól és nem a megbocsátástól függ. Úgyhogy ha ma az összes országban gyakorolnák a megkegyelmezés törvényét, rövid idő alatt a világ rendje felborulna és az emberi élet alapjai összeomlanának. Például, hogyha Európa kormányai nem szegültek volna szembe a hírhedt Atillával, az egyetlen élő lelket sem hagyott volna meg.
    Némelyek olyanok, akár a vérszomjas farkasok: ha nem lebegne szemük előtt a közelgő büntetés, akkor csupán az öröm és szórakozás kedvéért ölnének embert. Perzsia zsarnokainak egyike pusztán csak a sport, szórakozás és mulatság öröméért ölte meg a tanítóját. A híres Mutavakkil, az Abbaszida, magához rendelte minisztereit, tanácsadóit és hivatalnokait, szabadon engedett közöttük egy doboz skorpiót és megtiltotta nekik, hogy megmozduljanak. Amikor a skorpiók megmarták a jelenlévőket, ő féktelen nevetésben tört ki.
    Összegezvén: a társadalmak törvényes rendje az igazságosságon, nem pedig a megbocsátáson alapszik. Így tehát Krisztus a megbocsátáson és megkegyelmezésen nem azt értette, hogy amikor nemzetek támadnak rátok, égetik fel otthonaitokat, rabolják el javaitokat, követnek el erőszakot asszonyaitokon, gyermekeiteken és rokonaitokon, gázolnak keresztül tisztességeteken, akkor nektek a zsarnok ellenség előtt engedelmesnek kell lennetek, és megengedni nekik, hogy kegyetlenkedjenek és leigázzanak titeket. Nem, Krisztus szavai két ember egymás iránti viselkedésére utalnak: ha az egyik bántalmazza a másikat, a sértett meg kell, hogy bocsásson neki. Azonban a társadalomnak védelmeznie kell az ember jogait. Tehát ha valaki engem bántalmaz, megsért, rámront és megsebesít, akkor nem fogok szembeszállni vele, hanem megbocsátok neki. Ha azonban valaki meg akarná támadni Siyyid Manshadi-t159, én bizonyosan meggátolnám azt. Bár a be nem avatkozás a gonosztevő irányában nyilvánvalóan kedvesség, Manshadi számára ugyanakkor ez bántalmazás volna. Ha most egy vad arab lépne be ide kirántott karddal, hogy bántalmazzon, megsebesítsen és megöljön téged, én bizonyosan megakadályoznám őt. Hiszen, ha az arabbal szemben sorsodra hagynálak, akkor az nem igazság, hanem igazságtalanság lenne. Ha pedig személyesen engem sebesítene meg, úgy én megbocsátanék neki.
    Egy dologról még beszélni kell: arról, hogy a társadalmak éjt nappallá téve azzal foglalatoskodnak, hogy bűntető törvényeket alkossanak, valamint hogy büntető eszközöket és eljárásokat készítsenek és dolgozzanak ki. Börtönöket építenek, rabláncokat és bilincseket készítenek, helyeket jelölnek ki a száműzötteknek és számkivetetteknek, valamint a kínzás és sanyargatás különféle módjait eszelik ki, és úgy gondolják, hogy ezekkel a módszerekkel kordában tarthatják a bűnözőket, míg valójában ezek az erkölcs lehanyatlását és a jellem torzulását okozzák. Ezzel szemben a társadalomnak a legnagyobb buzgalommal és odaadással éjt nappallá téve arra kellene törekednie és erőfeszítést tennie, hogy megvalósítsa az emberek nevelését, napról napra fejlesztvén őket, hogy tudásban és a tudományokban növekedjenek, erényekre tegyenek szert, jó erkölcsöt nyerjenek és elkerüljék a gonoszságot, hogy ezáltal ne kerülhessen sor bűnök elkövetésére. Jelenleg ennek az ellenkezője tapasztalható; a társadalom mindig a büntető törvények alkalmazására gondol, valamint a büntetési módok, a testi fenyítés és halálbüntetés eszközeinek, illetve a börtönök és száműzetés helyeinek előkészítésére; és számolnak a bűntettek elkövetésével. Ennek pedig demoralizáló hatása van.
    Ha a társadalom azonban arra törekedne, hogy nevelje a tömegeket, a tudás és tudomány napról napra nőne, a megértés szélesedne, a társadalmi érzékenység növekedne, jó szokások és normális erkölcsök alakulnának ki; egyszóval: a tökéletességek mindezen kategóriájában fejlődés lenne tapasztalható és kevesebb bűntettet követnének el.
    Bizonyítást nyert, hogy a civilizált népek között nem olyan gyakori a bűnözés, mint a civilizálatlanoknál - vagyis azok között, akik szert tettek az igazi civilizációra, mely is az isteni civilizáció; azoknak a civilizációja, akik egyesítik az összes lelki és anyagi tökéletességet. Minthogy a tudatlanság bűntett elkövetésére ad okot, mindinkább fejlődik a tudomány és a tudás, annál inkább csökkennek majd a bűntettek. Vedd számba, hogy Afrika barbárjai között milyen gyakran fordul elő gyilkosság; még azért is megöli egyik a másikat, hogy egymás húsát és vérét megegyék! Miért nem történik ilyen barbárság Svájcban? Az ok nyilvánvaló: azért, mert a neveltetés és az erények meggátolják őket ebben.
    Ezért a társadalomnak inkább a bűntettek megakadályozásán kell gondolkozniuk, mintsem azok szigorú büntetésén.

78
SZTRÁJKOK

    Kérdeztél a sztrájkokról. Ez a dolog nagy nehézségeket okoz jelenleg, és még sokáig fog is okozni. A sztrájkoknak két indítéka van. Az egyik az iparosok és gyárosok rendkívüli pénzsóvársága és kapzsisága; a másik pedig a munkások és dolgozók mértéktelensége, mohósága és hajthatatlansága. Ezért aztán mindkét indíték orvoslására szükség van.
    Azonban ezen nehézségek lényegi oka a jelenlegi társadalom törvényeiben rejlik, mivel ezek a törvények az egyének egy kis számát arra vezetik, hogy saját szükségletüket meghaladó, elképzelhetetlen mennyiségű javakat halmozzanak fel, mialatt a legtöbben továbbra is szükséget szenvednek, nyomorognak és kifosztottak maradnak. Ez ellentmond az igazságosságnak, emberségnek és egyenlőségnek; ez az igazságtalanság netovábbja, és ellentétes azzal, mi isteni megelégedettséget eredményez.
    E kontraszt sajátosan az emberi világra jellemző: más teremtményeknél - vagyis szinte az összes állatnál - létezik egyfajta igazságosság és egyenlőség. Ily módon a pásztor nyájában, valamint a rónák szarvascsordájában egyenlőség uralkodik. Hasonlóképpen egyfajta egyenlőség létezik a puszták, mezők, dombok és gyümölcsöskertek madarai között, valamint mindenfajta állat között. Ezeknél nem található ilyen különbség a létfeltételek között, így hát ezek a legnagyobb békében és örömben élnek.
    Egészen másképp van ez az emberi egyedekkel, akik makacsul ragaszkodnak a legnagyobb hibákhoz és a teljes igazságtalansághoz. Vegyünk például valakit, aki azzal halmozott fel kincseket, hogy a maga hasznára gyarmatosított egy országot: páratlan vagyont szerzett és olyan nyereséget és jövedelmet biztosított magának, amely úgy árad, mint a folyó, mialatt gyenge, védtelen és szerencsétlen emberek százezrei szenvedik szükségét a betevő falatnak. Nincs ebben se igazság, se jótétemény. Látható tehát, hogy megromlott az általános béke és boldogság, és oly mértékben veszik semmibe az emberiség jólétét, hogy legtöbbjük élete meddővé válik. Hiszen a vagyon, a közméltóságok, a kereskedelem, az ipar néhány gyáros kezében van, míg mások nehézségek sorának és vég nélküli csapásoknak vannak kitéve: ezeknek nincsen se hasznuk, se nyereségük, se kényelmük, de még békéjük se.
    Ezért törvényeket és előírásokat kellene hozni az egyes magánszemélyek túlzott vagyonának szabályozására, valamint a szegény milliók szükségletének kielégítésére; ezáltal el lehetne érni egy bizonyos mértéktartást. Ugyanakkor a teljes egyenlőség éppúgy lehetetlen, hiszen a vagyonok, közrangok, a kereskedelem, a mezőgazdaság és ipar tökéletes egyenlősége a létfeltételek összevisszaságába, szervezetlenségébe és káoszba torkollana és általános elégedetlenséghez vezetne: teljesen fölborulna a társadalom rendje. Ekképpen akkor is nehézségek merülnek fel, amikor indokolatlan egyenlőséget követelnek. Ezért aztán jobb a törvények és rendelkezések által létrehozott mértékletesség, hogy meggátoljon bizonyos személyeket abban, hogy túlzott vagyonokat teremtsenek, illetve hogy védje a tömegek alapvető szükségleteit. Példának okáért a gyárosok és iparosok naponta kincseket halmoznak fel, a szegény dolgozók pedig még a napi betevő falatot sem keresik meg; ez az igazságtalanság netovábbja, s ezt egyetlen igaz ember sem fogadhatja el. Ezért olyan törvényeket és rendelkezéseket kell megalkotni, amelyek lehetővé teszik a munkásoknak, hogy megkapják a gyárosoktól munkabérüket, valamint a gyár adottságának megfelelően még egy részt a profit negyed vagy ötöd részéből; vagy egy más módon kell a gyárosok és munkások testületének igazságosan osztozni a profiton és hasznon. Valójában a gyárosoktól származik a tőke és a gazdálkodás, a munkásoktól pedig a munka és munkaerő. A munkások vagy kapjanak az önfenntartásukhoz elegendő fizetést, és amikor a munkát abbahagyják, gyengévé és támasz nélkülivé válnak, a gyár bevételéből megfelelő juttatást kapjanak, vagy a fizetéseknek kellene elég magasnak lenniük ahhoz, hogy a munkásokat kielégítse a kapott összeg és maguk lennének képesek félretenni egy kicsit a szükség és elesettség napjaira.
    Amikor e kérdés megoldást nyer, a gyár tulajdonosa nem fog naponta olyan vagyonokat félretenni, melyre valójában semmi szüksége sincs (hiszen ha a vagyon aránytalan, a kapitalista összeroskad a hatalmas teher alatt, és a leghatalmasabb gondok és nehézségek közé kerül; a túlzott vagyon kezelése nagyon nehéz és kimeríti az ember természetadta erejét). A munkások és dolgozók pedig nem szenvednek tovább szükséget és nem élnek a legnagyobb sorscsapás közepette; nem lesznek többé kitéve a legszörnyebb nyomornak életük végén.
    Így hát nyilvánvaló és világos, hogy a túlzott vagyonok csupán néhány személy közötti megoszlása, míg a tömegek szükséget szenvednek, bűn és igazságtalanság. Ugyanakkor a teljes egyenlőség is gátját szabná az emberiség életének, jólétének, rendjének és békéjének. Egy ilyen kérdésben mérséklet kívánatos. Ez a kapitalisták profitszerzésben való mérsékletében áll, és abban, hogy figyelembe veszik a szegények és szűkölködők jólétét - azaz, hogy a dolgozók és munkások meghatározott és rögzített napi fizetséget kapnak, valamint részesednek a gyár hasznából.
    Jó lenne, ha a gyárosok, munkások és dolgozók közös jogait figyelembe véve olyan törvényeket dolgoznának ki, amely a gyárosoknak mértéktartó profitot adna, a munkásoknak pedig a jövőjük létbiztonságához szükséges eszközöket biztosítaná. Így, amikor a munkások legyengülnek és abbahagyják a munkát, megöregszenek és elesettek lesznek, vagy kiskorú gyermekeket hagynak hátra, őket és gyermekeiket ne emésztené fel a szörnyű szegénység. Maga a gyár bevétele az, amelyből pedig joguk van részt kapni megélhetésükhöz, bármilyen kicsi legyen is az.
    Ugyanígy a munkásoknak sem kellene többé mértéktelen igényt táplálni és lázadozni, sem pedig jogaikat meghaladó követeléseket támasztani; nem szabad többé sztrájkolni menniük; engedelmesnek és szolgálatkésznek kell lenniük, és nem követelhetnek túlzott béreket. Ezért majd mindkét érintett fél kölcsönös és elfogadható jogait igazságos és pártatlan törvények által rögzítik és a szokásjog alapján állapítják meg. Abban az esetben, ha az egyik fél megszegné a törvényt, a törvényszegőt a törvényszéknek kell megbüntetnie, az ítéletet pedig a végrehajtó hatalomnak kell foganatosítania; így helyreáll a rend, a nehézségek pedig megoldódnak. A munkások és a gyárosok közötti nehézségekbe a kormány és törvényszék beavatkozása jogszerű, hiszen a munkások és gyárosok között jelenleg előforduló esetek nem hasonlíthatók a magánszemélyek közötti mindennapi ügyekhez, melyek nem tartoznak a nyilvánosságra, és amelyekkel a kormánynak nem kell foglalkoznia. Bár valójában ezen két fél közötti nehézségek magánjellegű ügynek tűnnek, mégis kárt okoznak a köz számára, hiszen az ország kereskedelme, ipara, mezőgazdasága és általános ügyei közvetlen összeköttetésben állnak egymással. Ha ezek közül az egyik sérül, a károsodás a széles tömegekre is kihat. Így a munkások és gyárosok közötti nehézségek általános sérelem okává válnak.
    Ezért aztán a törvényszéknek és a kormánynak joga van beavatkozni. Amikor két személy között a személyi jogokat illetően zavar támad, szükség van egy harmadikra, hogy megoldja a kérdést. Ez a kormány feladata. Hogyan is lehetne a sztrájkok problémájáról tudomást sem venni, mikor ez gondokat okoz az országban, és gyakran a munkások túlzott követeléseivel, valamint a gyárosok kapzsiságával összefüggésben alakul ki?
    Jó Isten! Lehetséges-e, hogy egy ember felebarátjának éhezését és teljes nélkülözését látván luxusvillájában kényelmesen éljen és pihenjen? Élvezheti-e az a vagyonát, aki másokat teljes balsorsban talál? Ezért van az, hogy Isten Vallása elrendeli  és rögzíti, hogy a gazdag ember minden évben vagyonának egy részét engedje át a szegények és nincstelenek fenntartására. Ez az alapja Isten Vallásának és mindenki számára kötelező.
    Minthogy erre az embert nem a kormány kényszeríti és készteti, hanem a jó szív természetes hajlama, ily módon önkéntesen és sugárzón mutat jóindulatot a szegények iránt; az ilyen tett sokkal dicséretesebb, helyénvalóbb és örvendetesebb.
    Ezt jelentik az isteni könyvekben és táblákban szereplő jócselekedetek.


79
A KÜLVILÁG VALÓDISÁGA

    Bizonyos szofisták úgy gondolják, hogy a létezés illúzió, hogy minden egyes létező dolog olyan abszolút illúzió, mely semmiféle létezéssel sem bír - más szóval, hogy a dolgok léte olyan, mint egy káprázat, vagy mint a vízben vagy a tükörben visszatükröződő tükörkép, amely csupán csak látszat, önmagában pedig semmi alapja, megalapozottsága vagy realitása sincs.
    Ez az elmélet hibás, hiszen a dolgok léte Isten létéhez hasonlítva illúzió ugyan, mégis a létező dolgok állapotában valós és biztos létezéssel bírnak. Ezt tagadni hiábavaló. Például az ásvány léte az emberéhez hasonlítva nemlétezés, hiszen amikor az ember szemmel láthatóan megsemmisül, teste ásvánnyá válik; de az ásvány az ásványvilágban létezéssel bír. Ezért nyilvánvaló, hogy a föld az ember létére vonatkozóan nemlétező, létezése pedig illúzió; de az ásvány létezésével összefüggésben a föld létezik.
    Ugyanilyen módon a dolgok léte Isten létéhez mérve csupán csak illúzió és nemlét; egy látszat, akárcsak a tükörben visszatükröződő kép. Bár a tükörben látható kép illúzió, ezen illuzórikus képnek az eredete és valója az a visszatükrözött személy, kinek arca megjelenik a tükörben. Röviden, a visszatükrözött személyhez mérve a tükörkép egy illúzió.
    Akkor hát világos, hogy, bár a létező dolgoknak Isten tekintetében nincs létük, de mint a tükörben visszatükrözött képek, saját szintjükön mégis léteznek.
    Ezért van az, hogy azokat, akik nemtörődömök voltak és megtagadták Istent, Krisztus halottnak nevezte, habár ezek szemmel láthatóan éltek; a hit népéhez mérve ők halottak, vakok, süketek és némák voltak. Így értette Krisztus, amikor azt mondta, hogy "hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat."160

80
A LÉTET MEGELŐZŐ VALÓDI LÉTEZÉS

    Kérdés: Hányféle előző létezés és jelenség van?
    Válasz: Néhány bölcs és filozófus úgy hiszi, hogy két fajta előző létezés van: a lényegi megelőző létezés és az idő létet megelőző létezése. A jelenségek szintén kétfélék: a lényegi jelenségek, illetve az idő jelenségei.
    A lényegi megelőző létezés az, amelyet nem előzött meg ok, a lényegi jelenségeket azonban okok előzték meg. Az idő megelőző létezése kezdet nélküli, de az idő jelenségének van kezdete és vége; hiszen minden dolog léte négy októl függ, ezek pedig a kiváltó ok, az anyag, a forma és a végső ok. Például ennek a széknek van készítője, aki egy asztalos, van anyaga, ami a fa, alakja, ami székforma, és célja, ami pedig az, hogy üljenek rajta. Ezért e szék lényegi jelenség, hiszen indító ok előzte meg, és léte is okoktól függ. Ezt hívjuk lényegi és valóságos jelenségnek.
    Tehát ezen létező világ alkotójához viszonyítva valós jelenség. Minthogy a testet a lélek élteti, a test a lélekre vonatkozóan lényegi jelenség. A lélek független a testtől, és azzal összevetve a lélek lényegi megelőző létezés. Habár a napsugarak mindig elválaszthatatlanok a naptól, mindamellett a nap a megelőzően létező, a sugarak pedig jelenségek, hiszen a napsugarak létezése a nap létezésétől függ. A nap léte azonban nem függ a sugarakétól, hiszen a nap jelenti az ajándékozót, a sugarak pedig az ajándékot.
    A második állítás az, hogy a lét és nemlét egyaránt viszonylagos. Ha azt mondjuk, hogy egy bizonyos dolog a nemlétezésből jött világra, ez nem az abszolút nemlétezésre vonatkozik, hanem azt jelenti, hogy az előző állapota a mostanihoz képest nemlétezés volt. Hiszen a teljes nemlétezésben nem található meg a létezés, ahogy a létezés képessége sincs meg benne. Az ember és az ásvány egyaránt létezik, de az ásvány léte az emberéhez mérve a nemlétezés, mivel mikor az ember teste megsemmisül, por és ásvány válik belőle. Amikor azonban a por előrejut az emberi világban és ezen halott anyag élővé válik, megszületik az emberi lét. Bár a por - vagyis az ásvány - a saját szintjén létezéssel bír, az emberhez képest nemlétező. Mindkettő létezik, de a por és ásvány létezése az emberéhez mérve nemlétező és semmi, hiszen amikor az ember megsemmisül, ismét porrá és ásvánnyá lesz.
    Ezért, bár az esetleges világ létezik, Isten létezéséhez viszonyítva az nemlétező és semmi. Az ember és a por egyaránt létezik, de mekkora különbség van az emberi és ásványi lét között! Az egyik a másik viszonylatában nemlétező. Ugyanígy a teremtés létezése Isten létéhez képest nemlétezés. Így aztán világos és nyilvánvaló, hogy bár a dolgok léteznek, azok nemlétezők Istenhez és az Isteni Szóhoz viszonyítva. Ez azon Isteni Szó kezdete és vége, Aki így szól: "Én vagyok az Alfa és Omega"; hiszen Ő a Nagylelkűség kezdete és vége. A Teremtőnek mindig megvolt a teremtménye, a valóság napjából mindig ragyogtak és fénylettek napsugarak, hiszen a sugarak nélkül a nap áthatolhatatlan sötétség lenne. Isten nevei és tulajdonságai megkövetelik a létező dolgok létezését, az Örök Nagylelkűség pedig nem szűnik meg létezni. Mert ha nem így lenne, akkor az ellentmondana Isten tökéletességének.

81
REINKARNÁCIÓ

    Kérdés: Mi az igazság a reinkarnáció kérdését illetően, melyben némelyek hisznek?
    Válasz: A célunk mindazzal, amit mondani fogunk, a valóság magyarázata, és nem mások hitének kigúnyolása; csupán a tények magyarázata, és semmi más. Senki elgondolásával sem helyezkedünk szembe, és senkit sem kritizálunk.
    Tudd hát, hogy a reinkarnáció híveinek két tábora van: az egyik nem hisz a másvilági büntetésben és jutalmazásban, és azt feltételezi, hogy az ember a reinkarnációval és az e világba való visszatéréssel nyer jutalmazást és elégtételt; úgy tartják, hogy a menny és pokol e világra korlátozódik, és nem beszélnek a túlvilág létezéséről. Ezek további két csoportra oszlanak. Egyik csoport úgy hiszi, hogy az ember, azért, hogy szigorú büntetésen menjen keresztül, néha állat formájában tér vissza ebbe a világba, és minekutána ezt a fájdalmas gyötrelmet kiállta, megszabadul az állati világból, és újra az emberi világba tér majd vissza; ezt nevezik lélekvándorlásnak. A másik csoport azt vallja, hogy az ember az emberi világból újra az emberi világba tér vissza, és ezzel a visszatéréssel nyeri el előző életének jutalmát vagy büntetését; ezt hívják reinkarnációnak. Egyik csoport sem beszél ezen világon kívüli egyetlen más világ létezéséről sem.
    A reinkarnációban hívők másik tábora elfogadja a túlvilág létezését, a reinkarnációt pedig mint a tökéletessé válás eszközét tekinti - azaz úgy gondolják, hogy az ember e világból eltávozván és ide visszatérvén fokozatosan szert tesz majd tökéletességekre, míg el nem éri a legvégső tökéletességet. Más szóval az ember anyagból és erőből áll: az anyag kezdetben - azaz az első ciklusban - tökéletlen, de az e világba való ismételt visszatéréssel fejlődik, kifinomultságra és finomságra tesz szert, míg olyanná nem válik, mint egy csiszolt tükör; az erő pedig, mely nem más, mint a lélek, a teljes tökéletességgel nyilvánul meg benne.
    Így mutatják be a témát azok, akik hisznek a reinkarnációban és a lélekvándorlásban. Mi most ezt tömörítettük, mert ha belemennénk a részletekbe, az sok időt venne igénybe. Ezen összefoglalás elegendő. Ebben a témában nem hoztak fel semmilyen logikai érvet vagy bizonyítékot; mindezek csupán feltevések, valamint feltételezésekből való következtetések, és nem meggyőző érvek. A reinkarnáció híveitől bizonyítékokat, nem pedig feltevéseket, elképzeléseket és feltételezéseket kell kérni.
    Te azonban a reinkarnáció lehetetlenségéről kértél érveket. Ezt kell most kifejtenünk. Az első érv a lehetetlenségére az, hogy a külső megjelenés a belső kifejeződése; a föld a Királyság tükre; az anyagi világ megfelel a szellemi világnak. Figyeld csak meg, hogy az érzékelhető világban a külső megjelenések nem ismétlődnek, hiszen egyetlen létező dolog semmilyen szempontból sem azonos vagy megegyező egy másikkal. Az egyediség jele minden dologban megnyilvánul és látható. Ha a föld összes magtára tele lenne gabonával, nem találnál két teljesen ugyanolyan magot, amely egyforma és minden különbség nélkül azonos. Bizonyos, hogy lesz különbség és eltérés közöttük. Minthogy minden dologban megvan az egyediség tanújele, Isten Egysége és Egyedülisége pedig megnyilvánul minden létező dolog valóságában, így ugyanazon külső megjelenés megismétlődése teljességgel lehetetlen. Ezért aztán a reinkarnáció, amely ugyanannak a léleknek a korábbi valójában és állapotában való ismételt megjelenése ugyanebben a világban, lehetetlen és megvalósíthatatlan. Mint ahogy ugyanaz a külső megjelenés minden egyes anyagi létezés számára lehetetlen és tiltott, ezért ugyanúgy a szellemi lények visszatérése, történjék akár az emelkedés vagy az ereszkedés ívén, úgyszintén lehetetlen és tiltott, mivel az anyagi összhangban van a szellemivel.
    Mindazonáltal az anyagi létezők fajtákban való visszatérése nyilvánvaló: vagyis a fák, amelyek az előző évek során leveleket, virágokat és gyümölcsöket hoztak, az elkövetkező évben ugyanolyan leveleket, virágokat és gyümölcsöket teremnek majd. Ezt nevezik a fajták ismétlődésének. Ha bárki is kifogást emelne, mondván, hogy a levelek, virágok és gyümölcsök szétmállottak és a növényvilágból az ásványvilágba szálltak alá, majd pedig onnan újra visszatértek a növényvilágba, és ezért történt meg az ismétlődés - a válasz erre az, hogy az előző virágok, levelek és gyümölcsök szétmállottak, az ezeket alkotó elemek pedig széthullottak és szétszóródtak a térben, illetve hogy a múlt évi gyümölcsök és levelek elemi alkotórészei a szétmállás után nem egyesülnek újra, és nem térnek vissza. Ellenkezőleg, a fajok új alkotó elemek egyesülése által térnek vissza. Felbomlása után ugyanez áll az emberi testre is, elporlad és alkotó elemei szétszóródnak. Hasonló módon, ha ez a test az ásványi és növényi világból újra visszatérne, sem lenne ugyanaz az összetétele, mint az előző emberé volt. Azok az elemek felbomlottak, szétoszlottak és szétszóródtak a mérhetetlen űrben. Azután más elemi összetevők álltak össze és kialakult egy másik test; meglehet, hogy az előző személy egy összetevője belekerült az őt követő személy összetételébe, de ezek az alkotórészek nem maradtak fenn és nem őrződtek meg teljesen és pontosan, hozzáadás és elvétel nélkül, hogy újra összeálljanak, s hogy azon kompozícióból és összetételből egy másik személy jöjjön létre. Tehát nem bizonyítható, hogy ez a test az összes alkotóelemével egyetemben tért volna vissza, hogy a korábbi emberből lett az utóbbi, és hogy következésképpen ismétlődés történt; hogy a lélek, a testhez hasonlóan, visszatért; s hogy a halála után pedig a lényege visszatért ebbe a világba.
    Az is csak csupán képzelődés, ha azt mondjuk, hogy e reinkarnáció azért van, hogy a tökéletességekre szert tegyünk, hogy az anyag finomabbá és kifinomultabbá válhasson, s hogy a lélek fénye a legnagyobb tökéletességben nyilvánulhasson meg benne. Hiszen még feltételezvén is, hogy elfogadjuk ezt az érvet, a természet változása a megújuláson és visszatérésen keresztül mégis lehetetlen. A tökéletlenség lényege visszatéréssel nem válik a tökéletesség valójává; a teljes sötétség visszatérés által nem válik a fény forrásává; visszatérés útján a gyengeség lényege nem alakul át hatalommá és erővé, valamint a földi természet nem lesz mennyei valósággá. A Zaqqúm161 fája, függetlenül attól, hogy hányszor tér vissza, nem hoz édes gyümölcsöt, a jó fa pedig, nem számít, hogy mily gyakran tér is vissza, nem fog keserű gyümölcsöt teremni. Ezért világos, hogy az anyagi világba való újbóli eljövetel és visszatérés nem eredményez tökéletességet. Ennek az elméletnek se bizonyítéka, se bizonysága nincsen, ez csak egyszerűen egy elgondolás. Nem, a tökéletesség elérésének az oka valójában Isten nagylelkűsége.
     A teozófusok azt hiszik, hogy az ember az emelkedés ívén162 többször visszatér majd, míg eléri a Legfőbb Középpontot, amely állapotban az anyag tiszta tükörré válik, a lélek fénye pedig teljes erővel világít benne, és eléri a lényegi tökéletességet. Az tehát a megalapozott és mély teológiai állítás, hogy az anyagi világok az ereszkedés ívének végénél zárulnak, és az ember állapota az ereszkedés ívének végénél és az emelkedés ívének kezdetén van, mely szemben található a Legfelső Központtal. Az emelkedés ívének kezdetétől a végéig szintén számos szint található. Az ereszkedés ívét kezdetnek163, az emelkedés ívét pedig fejlődésnek164 nevezik. Az ereszkedés íve az anyagi dolgokban, az emelkedésé pedig a szellemiekben zárul. A kör rajzolása közben a körző hegye nem mozdul el ellentétes irányba, mivel az ellentmondana a természetes mozgásnak és az isteni elrendelésnek; ha nem így volna, felborulna a kör szimmetriája.
    Azonfelül ez az anyagi világ nem bír olyan értékkel és kiválósággal, hogy az ember, miután megszabadult e világ börtönéből, azt kívánná, hogy ebbe a kelepcébe másodjára is visszaessen. Nem, az Örök Nagylelkűség által az ember igazi képessége és értéke a létezés fokozatain való áthaladással, és nem a visszatérés által tűnik elő és válik láthatóvá. Amint kinyílik egy kagyló, látható és nyilvánvaló lesz, hogy igazgyöngyöt tartalmaz-e vagy csupán csak értéktelen anyagot. Amikor a növény megnő, vagy virágot vagy tövist növeszt; nincs szükség rá, hogy újra kifejlődjön. Emellett a természet törvényének megfelelően a világokban való egyenes rendben történő fejlődés és mozgás a létezés oka, a természet törvényeinek és rendjének ellentmondó mozgás pedig a nemlétezés oka. A lélek halál utáni visszatérése ellentmond a természetes mozgásnak, és szemben áll az isteni elrendezéssel.
    Ezért visszatéréssel teljességgel képtelenség létezést elérni; olyan ez, mintha az embernek, miután az anyaméhből kijutott, másodszor is vissza kellene térnie oda. Gondold csak meg, milyen gyermekded elképzelés ez, melyet a reinkarnáció és a lélekvándorlás hite foglal magában. Az abban hívők a testre úgy tekintenek, mint a lelket tároló edényre, mint vízzel telt pohárra; ez a víz pedig egyik pohárból a másikba töltetik. Ez gyerekjáték. Nem veszik észre, hogy a lélek test nélküli, és hogy nem száll bele a testbe és abból nem is lép ki, hanem azzal csak úgy áll kapcsolatban, mint a nap a tükörrel. Mert, ha úgy volna, hogy a lélek ebbe az anyagi világba való visszatérése által jutna át az egyes szinteken, és érné el a lényegi tökéletességet, akkor már jobb lenne, ha Isten a lélek éltét ebben az anyagi világban mindaddig meghosszabbítaná, míg az szert nem tenne a tökéletességekre és kegyekre. Akkor pedig nem lenne szükséges, hogy megízlelje a halál poharát, vagy hogy második életre tegyen szert.
    A gondolat, hogy a létezés erre a múlandó világra korlátozódik, illetve az isteni világok tagadása eredetileg a reinkarnáció bizonyos híveinek elképzeléseiből fakad; de az Isteni világok végtelenek. Ha az isteni világok ezen anyagi világban tetőződnének, a teremtés hiábavaló lenne; nem, a létezés akkor csupán csak gyerekjáték volna. Ezen végtelen létezések eredménye, ami az ember nemes léte, néhány napig jönne-menne ebben a halandó világban, és miután jutalmát és büntetését elnyerte, végül tökéletessé válna. Az isteni teremtés és a végtelen számú létező lények tökéletessé és teljessé válnának, és akkor az Úr Isteni mivolta, valamint Isten nevei és tulajdonságai, ezen szellemi lények nevében, ami a hatásukat illeti, lustaságot és tunyaságot eredményeznének! "Magasztaltassék a te Urad, a hatalom Ura! (Mennyire fölötte áll ő annak), amit állítanak!165
    Ilyen korlátolt értelmük volt a korábbi filozófusoknak, mint például Ptolemaiosznak és másoknak, akik úgy hitték és azt képzelték, hogy a világ, az élet és létezés erre a földgolyóra korlátozódik, s hogy a határtalan űr pedig a kilenc égi szféra közé záratott, valamint, hogy ezek mindegyike üres és kitöltetlen. Vedd észre, hogy mily mértékig korlátozottak voltak gondolataik, és gondolkodásuk mennyire szegényes. Azok, akik a reinkarnációban hisznek, azt gondolják, hogy a szellemi világok az emberi képzelet világaira korlátozódnak. Azonkívül néhányuk, mint a drúzok vagy nosszairok, úgy gondolják, hogy a létezés ezen anyagi világra korlátozódik. Micsoda ostoba feltételezés! Hiszen Isten ezen legteljesebb tökéletességben, szépségben és pompában megnyilvánuló univerzumában megszámlálhatatlanok az anyagi világegyetem ragyogó csillagai! Akkor el kell gondolkozzunk azon, hogy milyen végtelenek és határtalanok is a szellemi világok, melyek a lényegi alapot jelentik. "Intő példa legyen ez számotokra, ti, akiknek szemetek van."166
    Térjünk azonban vissza témánkhoz. Az Isteni Írások és Szent Könyvek beszélnek a "visszatérésről", de a tudatlanok nem értették ennek jelentését, és azok, akik hittek a reinkarnációban, sok dolgot feltételeztek e témában. Hiszen az, amit az isteni próféták a "visszatérésen" értettek, az nem az esszencia visszatérése, hanem a tulajdonságoké; az nem a Megnyilvánulás visszatérése, hanem a tökéletességé. Az Evangéliumban az áll, hogy Zakariás fia, János maga Illés. Ezek a szavak nem jelentik Illés racionális szellemének és személyiségének János testében való visszatérését, hanem inkább, hogy Illés tökéletességei és tulajdonságai váltak láthatóvá és testesültek meg Jánosban.
    Tegnap este itt a szobában egy lámpa világított, és amikor ma itt egy másik lámpa ég, azt mondjuk, hogy a tegnap esti fény újra világít. A forrásból víz folyik, majd elapad; amikor pedig újra megered, azt mondjuk, hogy ugyanaz a víz folyik újra; ahogyan a mostani fény megegyezik az előzővel. Ugyanez áll a múlt év tavaszára, mikor is a lombok, virágok és édes illatú füvek kivirultak, és ízletes gyümölcsök teremtek; a következő évben azt mondjuk, hogy ugyanazok a gyümölcsök, lombok, virágok tértek vissza és jelentek meg újra. Ez nem azt jelenti, hogy a felbomlás után pontosan ugyanazon alkotóelemek álltak össze és tértek vissza, amelyek a tavalyi virágokat felépítették. Ellenkezőleg, azt jelenti ez, hogy a múlt év virágainak frissessége, kecsessége, finom illata és gyönyörű színe teljesen azonos módon jelenik meg és válik láthatóvá az idei virágokban. Röviden, e kifejezés csupán a régi és új közötti hasonlóságra és hasonlatosságra utal. Ez a "visszatérés", amelyet az Isteni Iratok említenek: a Legfőbb Toll167 által teljes egészében magyarázatot nyer a Kitáb-i-Íqán című könyvben. Ahhoz fordulj, hogy megtudd az isteni misztériumok igazságát.
    Üdvözlet és dicséret legyen veletek!

82
PANTEIZMUS

    Kérdés: A teozófusok és a szufik hogyan értelmezik a panteizmus168 kérdését? Mit jelent ez, és mennyire közelíti meg az igazságot?
    Válasz: Tudd, hogy a panteizmus tárgyköre ősrégi. Ez a meggyőződés nem korlátozódik csupán a teozófusokra és szufikra; ellenkezőleg, némely görög bölcselkedő is hitt benne, mint  például Arisztotelész, aki azt mondta, hogy: "Az egyszerű igazság az összes dologban jelen van, de nem lehet azonosítani pusztán egyikükkel a sok közül." Ebben az esetben az "egyszerű" az "összetett" ellentéte; az elkülönült Valóság, amely szent és mentes az összetettségtől és megosztottságtól, és amely megszámlálhatatlan sokaságú formává alakul át. Ezért a Valódi Létezés minden dologgal azonos, de nem egy közülük.
    Röviden, a panteizmusban hívők úgy gondolják, hogy a Valódi Létezés a tengerhez hasonlítható, a létező dolgok pedig olyanok, mint a tenger hullámai. Ezek a hullámok, melyek a létező dolgokat jelentik, a Valódi Létezés megszámlálhatatlan formái; ezért a Szent Valóság a Létet megelőző Létezés Tengere169, a teremtmények megszámlálhatatlan alakjai pedig a felbukkanó hullámok.
    Hasonlóképpen ezt a teóriát a valódi egységhez és a számok végtelenségéhez hasonlítják; a valódi egység visszatükröződik a végtelen számok szintjeiben, hiszen a számok a valódi egység ismétlődései. Így a kettes szám az egy ismétlődése, és ugyanez áll a többi számra is.
    Egyik bizonyításuk ez: minden létező dolog Isten által ismert dolog, és tudás ismert dolgok nélkül nem létezik, mivel a tudás a létező dolgokra, nem pedig a nemlétezésre vonatkozik. A tiszta nemlétezésnek a tudás szintjein nincsen pontos meghatározása vagy megkülönböztetése. Ezért a létező dolgok valóságai, melyek az Isten, a Legmagasabb által ismert dolgok, azzal a létezéssel bírnak, amivel a tudás is rendelkezik170, minekutána ezek a dolgok az Isteni Tudás formájával bírnak, és a létet megelőzően létezők, hiszen az Isteni Tudás is az. Minthogy a tudás létet megelőzően létező, az ismert dolgok ugyanúgy azok, és a létező dolgok pontos meghatározása és megkülönböztetése, melyek az Egység Lényegének létet megelőző ismeretei, maga az Isteni Tudás. Hiszen az Egység Lényegének valóságai, a tudás és az ismert dolgok teljes egységben vannak, mely valós és megalapozott. Máskülönben az Egység Lényege az összetett jelenség helyévé válna, és a létet megelőző létezések171 sokaságára volna szükség, ami abszurd.
    Így hát bizonyított, hogy az ismert dolgok tartalmazzák magát az ismeretet, és magát a Lényeg tudását - vagyis, hogy a Tudó, a tudás és az ismert dolog egyazon valóság. És ha valaki ezen kívül valamit is elképzel, az szükségszerűen visszavezet a létet megelőző létezések sokaságához és láncolatához172; és a megelőző létezések a megszámlálhatatlanná váláshoz vezetnek. Mivel Isten tudásában a létező dolgok pontos meghatározása és megkülönböztetése maga az Egység Lényege volt, és minthogy nem volt semmiféle különbség közöttük, csupán egyetlen valódi Egység létezett, és az összes ismert dolog az egyetlen Lényeg valóságába tartozott és abban oszlott el - vagyis az egyszerűség és egység módja értelmében ezek tartalmazzák Istennek, a Legmagasabbnak tudását és a Valóság Lényegét. Amikor Isten kinyilvánította az Ő dicsőségét, a létező dolgok pontos meghatározásai és megkülönböztetései, amelyek látszólagos léttel bírtak - azaz, amelyek az Isteni Tudás alakjában léteztek -, megalapozottnak találták létüket a külvilágban; és ez a Valódi Létezés végtelen formákká bomlott. Ez az ő érvelésük alapja.
    A teozófusok és a szufik két ágra bomlanak; az egyik azokat tömöríti, akik egyszerűen az utánzás szellemisége által hisznek a panteizmusban, anélkül, hogy megértenék híres tudósaik szándékát; hiszen a szufik nagy többsége azt tarja, hogy a Létező jelentése lényegében véve az általános létezés, melyet az ész és értelem felfog - vagyis, hogy az ember megérti azt. Ehelyett azonban ez az általános létezés azon véletlenek egyike, mely a létező dolgok valóságába hatol, és a létező dolgok tulajdonságai jelentik a lényeget. Ez a véletlen létezés, mely a létező dolgoktól függ, olyan, mint a dolgok más, tőlük függő tulajdonságai. Ez véletlen a véletlenek között, és bizonyos, hogy a lényeg felette áll annak, ami véletlen. Hiszen a lényeg az eredet, és a véletlen pedig a következmény; a lényeg önmagától függ, de a véletlen valami mástól - vagyis szüksége van egy lényegre, amitől függhet. Ebben az esetben Isten a teremtmény következménye lenne. Szüksége volna rá, az pedig (a teremtmény) Tőle független volna.
    Például minden alkalommal, ahogy a különálló elemek az isteni egyetemes rendszernek megfelelően egyesülnek, a létező dolgok közül létrejön egy. Azaz, amikor bizonyos elemek egyesülnek, növényi létezés jön létre; mások egyesülésével egy állat jön létre; ha megint más elemek egyesülnek, azok különféle teremtményeket hoznak létre. Ebben az esetben a dolgok létezése azok valóságának következménye: hogyan is lehetne az, hogy ezen létezés, mely véletlen a véletlenek között, és amelynek egy másik lényegre van szüksége, amitől függ, a Létet megelőző Lényeg, minden dolgok Alkotója legyen?
    De a szufik és a teozófusok beavatott tudósai, akik e kérdést tanulmányozták, úgy gondolják, hogy a létezésnek két kategóriája van. Az egyik az általános létezés, amelyet az emberi értelem felfog, és ez jelenség, véletlen a véletlenek között, a dolgok valója pedig a lényeg. A panteizmus azonban nem vonatkozik erre az általános és képzeletbeli létezésre, csak a Valódi Létezésre, mely megszabadult és megtisztult minden más magyarázattól; minden dolog Általa létezik, és Ez az Egység, mely által az összes dolog, mint az anyag, energia és ez az emberi értelem által felfogható általános létezés világra jött. A teozófusok és szufik szerint ebben áll ezen kérdés igazsága.
    Röviden, e teóriával, miszerint minden dolog az Egység által létezik, mindenki egyetért - vagyis a filozófusok és próféták is. Azonban különbség van közöttük. A próféták azt mondják, hogy Isten Tudásának nincs semmi szüksége a létező dolgok létezésére, azonban a teremtménynek a tudás megszerzéséhez szüksége van arra, hogy tudomást szerezzen a dolgok létezéséről; ha Isten Tudásának szüksége volna bármely más létező dologra, akkor az a teremtmény tudása lenne és nem Istené. Hiszen a Létet megelőző Létező különbözik az érzékelhetőtől, és az érzékelhető ellentétes a Létet megelőzően Létezővel; azt, amit mi a teremtménynek tulajdonítunk - vagyis az esetleges lények szükségleteit -, azt Istentől megtagadjuk, hiszen a tökéletlenségektől való megtisztulás és megszenteltetés az Ő szükségszerű tulajdonságainak egyike. Így az érzékelhetőben tudatlanságot találunk, és a Létet megelőzően Létezőben felismerjük a tudást. Az érzékelhetőben gyengeséget találunk, és a Létet megelőzően Létezőben felismerjük az Erőt. Az érzékelhetőben szegénységre lelünk, a Létet megelőzően Létezőben felismerjük a gazdagságot. Vagyis az érzékelhető a tökéletlenségek forrása, a Létet megelőzően Létező pedig a tökéletesség tárháza. Az érzékelhető tudásnak szüksége van ismert dolgokra; a Létet megelőzően Létező ezek lététől független. Így aztán nincs az Isten, a Legmagasabb által ismert dolgok pontos meghatározásának és megkülönböztetésének létet megelőző léte; és ezeket az isteni és tökéletes tulajdonságokat az értelem nem érti úgy meg, hogy mi el tudnánk dönteni azt, hogy Isten Tudásának szüksége van-e az ismert dolgokra vagy sem.
    Röviden ez a szufik alapvető érvelése; és ha meg kívánnánk említeni mindegyik bizonyítékukat, és el akarnánk magyarázni válaszaikat, az nagyon hosszú időbe telne. Ez a döntő bizonyítékuk és az egyszerű érvük - legalább is a szufi tudósoké és a filozófusoké.
    De a Valódi Létezés kérdését, Azét, amely által az összes dolog létezik, mindenki elfogadja - vagyis az Egység Lényegének valóságát, melyen keresztül világra jött az összes teremtmény. A különbség abban rejlik, amit a szufik mondanak "A dolgok valósága a Valódi Egység megnyilvánulása." A próféták azonban azt mondják, hogy "az a Valódi Egységből sugárzik elő"; a megnyilvánulás és kisugárzás között pedig nagy különbség van. A megnyilvánulás általi megjelenés azt jelenti, hogy egyetlen dolog végtelen számú alakot ölt. Például a mag, mely növényi tulajdonságokkal bíró egyetlen dolog, különböző formákban nyilvánul meg, ágakká, levelekké, virágokká és gyümölcsökké alakul át: ezt hívják megnyilvánulás általi megjelenésnek; ugyanakkor a kisugárzás általi megjelenéskor ez a Valódi Egység továbbra is Szentségének emelkedettségében marad és létezik, a teremtmények létezése azonban nem Általa nyilvánul meg, hanem Belőle sugárzik elő. Ez a naphoz hasonlítható, melyből kisugárzik a fény, amely minden teremtményre árad; de a nap megmarad saját szentségének emelkedettségében. Nem száll alá és nem bomlik szét fényes alakokra; nem jelenik meg a dolgok anyagában a dolgok pontos meghatározása és megkülönböztetése által; a Létet megelőzően Létező nem válik érzékelhetővé; a független gazdagság nem válik lekötött szegénységgé; a tiszta tökéletesség nem lesz abszolút tökéletlenséggé.
    Összegezvén, a szufik elfogadják Istent és a teremtményt, és azt mondják, hogy Isten a teremtmények végtelen formáivá alakul át, és úgy nyilvánul meg, mint a végtelen hullámok formájában megjelenő tenger. Ezek az érzékelhető és tökéletlen hullámok jelentik a Létet megelőzően Létező Tengert, mely is az isteni erények összessége. A próféták ezzel szemben azt vallják, hogy háromféle dolog van: Isten világa, a Királyság világa és a Teremtés világa. Az Istentől való első kisugárzás a Királyság jótéteménye, amely szétsugárzik és visszatükröződik a teremtmények valójában, akárcsak a fény, mely a napból sugárzik ki és a teremtményekben felragyog; és ez a jótétemény, mely is a fény, az összes dolog valóságában végtelen formákban tükröződik vissza, és a dolgok belső értéke, érdeme és képessége alapján ölt egyéni jelleget és nyer pontos meghatározást. De a szufik állítása feltételezi, hogy a Független Gazdagság a szegénység szintjére süllyedjen, hogy a Létet megelőzően Létező érzékelhető formákra korlátozódjék, és hogy a Valódi Hatalmat a gyengeség állapotába kellene erőltetni az esetleges létezők korlátai alapján. Ez pedig nyilvánvaló hiba. Vizsgáld meg, hogy az ember valója, ki a teremtmények legnemesebbike, nem süllyed le az állatok valóságába; hogy az állat lényege, mely az érzékelés képességével megáldott, nem alacsonyodik le a növényi szintre, és hogy a növényi valóság, mely a növekedés képessége, nem ereszkedik le az ásványi valósághoz.
    Röviden, a felsőbb valóság nem süllyed alá és nem alacsonyodik le az alsóbb szintekre; akkor hogyan lenne lehetséges, hogy Isten Egyetemes Valósága, mely minden leírástól és jellemzéstől megszabadult, az Ő abszolút tisztaságának és szentségének dacára azon teremtmények valóságainak formáivá alakuljon át, melyek a tökéletlenség forrásai? Ez tisztán képzelődés, melyet ember képtelen felfogni.
    Ellenkezőképpen, ez a Szent Lényeg maga az isteni tökéletesség, és az összes teremtményt a kisugárzása által áldja meg a tündöklés jótéteményével. Az Ő Királyságának szépségében, tökéletességében és fényében részesülnek ugyanúgy, ahogyan minden földi teremtmény részesül a napsugarak fényének jótéteményéből; azonban a nap nem süllyed alá és nem ereszkedik le a földi dolgok kiváltságos valóságába.
    Figyelembe véve a késői órát, vacsora után már nincs idő további magyarázatra.
    Üdv legyen veled!

83
A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK NÉGY MÓDJA

    A megértésnek csak négy elfogadott módja van - vagyis a dolgok valósága ezzel a négy módszerrel érthető meg.
    Az első mód az érzékek általi - vagyis mindaz, amit a szem, a fül, az ízlelés, a szaglás és az érintés érzékel, azt ilyen módon fogjuk fel. Manapság az európai filozófusok ezt a módot tartják a legtökéletesebbnek: azt mondják, hogy az ismeretszerzés meghatározó módja az érzékek általi, ezt mindenek felett állónak tekintik, jóllehet nem tökéletes, hiszen követ el hibákat. Példának okáért az érzékek közül a legnagyszerűbb a látás képessége. A látás a káprázatot kristálytisztának, a tükörben visszatükrözött képet pedig valódinak és létezőnek látja; távoli nagy testek aprónak látszanak, és a forgó pont körnek tűnik. A látás a földet mozdulatlannak tartja, a napot pedig mozogni látja, és még sok, ehhez hasonló esetben téved. Ezért aztán nem bízhatunk meg benne.
    A második az ész módszere, mellyel bírtak az ókori filozófusok, a bölcsesség alappillérei; ez az értelem módszere. A dolgokat ők ésszel bizonyították, és erősen ragaszkodtak a logikai bizonyítékokhoz; minden érvük észérv volt. Ennek ellenére nagyban különböztek egymástól, és véleményeik ellentmondóak voltak. Véleményüket még meg is változtatták - azaz húsz év leforgása alatt észérvekkel bebizonyították egy dolog létezését, majd pedig ugyancsak logikai érvek segítségével tagadták azt - olyannyira, hogy Platón először logikai érvekkel bebizonyította a föld mozdulatlanságát és a nap mozgását, majd később logikai érvek segítségével belátta, hogy a nap a mozdulatlan középpont, a föld pedig mozog. Később a ptolemaioszi elmélet terjedt el, és Platón elmélete feledésbe merült, mígnem végül egy új megfigyelő újra életre hívta azt. Ily módon a matematikusok egymással sem értettek egyet, bár mindegyikük az észérvekre támaszkodott. Ugyanígy bizonyítottak egy alkalommal egy kérdést logikai érvekkel, aztán később ugyanolyan természetű bizonyítékokkal tagadták azt. Úgyhogy a filozófusok egyike erőteljes érvekkel és bizonyítékokkal alátámasztván egy ideig kitartóan fenntartott egy elméletet, amelyet később észérvekkel megcáfolt és visszavont. Így aztán nyilvánvaló, hogy az ész módszere nem tökéletes, hiszen az ókori filozófusok közötti eltérések, véleményük állandóságának hiánya, valamint annak váltakozása bizonyítja ezt. Hiszen ha tökéletes lenne ez a módszer, akkor mindegyiküknek egységes állásponton kellene lenniük és egyetérteniük véleményükben.
    A megértés harmadik módja a hagyomány általi - vagyis a Szent Iratok szövegei általi -, hiszen az emberek azt mondják: "Az Ó és Újtestamentumban Isten ekképpen szól." E módszer szintén nem tökéletes, mivel a hagyományokat ésszel értjük meg. Minthogy az ész önmagában hajlamos a hibára, hogyan is mondhatnánk, hogy a hagyományok jelentésének értelmezésében nem téved, hiszen lehetséges, hogy hibázik, és a bizonyosság elérhetetlen. Ez a vallási vezetők módszere; amit a könyvek szövegéből felfognak és megértenek, az az, amit az értelmük a szövegből megért, és az nem feltétlenül a valós igazság; mivel az értelem olyan, mint a mérleg, a Szent Könyvek szövegei pedig olyanok, mint a mérlegre tett dolgok. Ha a mérleg hamis, hogyan lehet a súlyt megállapítani?
    Tudd tehát, hogy ami az emberek kezében van, amit ők hisznek, az hajlamos a hibára. Hiszen ha egy dolog bizonyításához vagy cáfolatához a bizonyítékot az érzékeink tanúbizonyságából vesszük, akkor ez a módszer, mint ahogyan az nyilvánvalóvá vált, nem tökéletes; ugyanez igaz akkor is, ha a bizonyítékok észbeliek; és ha tradicionálisak, akkor ezek sem tökéletes bizonyítékok. Így hát nincs semmi mértékadó az emberek kezében, amire alapozhatnánk.
    A Szentlélek nagylelkűsége azonban megadja a megértés igazi módszerét, amely csalhatatlan és kétségbevonhatatlan. Ez a Szentlélek segítsége által jön el az emberhez, és ez az az állapot, amelyben a bizonyosság egyedül elérhető.


84
MIÉRT FONTOS, HOGY KÖVESSÜK AZ ISTENI MEGNYILVÁNULÁSOK TANÍTÁSAIT?

    Kérdés: Azoknak, akik jócselekedetekkel és mindent átfogó jóindulattal megáldottak, akiknek jellemük dicséretreméltó, akik az összes teremtmény iránt kedvességgel és szeretettel viseltetnek, akik gondoskodnak a szegényekről és az egyetemes béke megvalósításán munkálkodnak, mi szükségük van azokra az isteni tanításokra, amelyektől magukat valójában függetlennek gondolják? Milyen is ezen emberek állapota?
    Válasz: Tudd, hogy az ilyen cselekedetek, az ilyen törekvések és szavak dicséretreméltóak és helyeslendők, és ezek az emberiség dicsőségei. Ezen cselekedetek azonban önmagukban nem elegendők; ezek a legnagyobb kedvesség testét képezik, de lélek nélkül. Nem. Az örök élet, a végtelen tisztesség, az egyetemes felvilágosodás, a valódi üdvözülés és boldogság eredete mindenekelőtt Isten felismerése. Köztudott, hogy Isten felismerése minden tudás felett áll, és ez az emberi világ legnagyobb dicsősége. Hiszen a dolgok valóságának meglévő ismeretéből anyagi előny származik, és általa fejlődik a világi civilizáció; Isten felismerése azonban a szellemi fejlődés és vonzódás alapja, és általa szerezhető meg az igazság megértése, az emberiség felmagasztosulása, az isteni civilizáció, az erkölcsi tisztesség és megvilágosodás.
    Második Istennek szeretete, a fény, amely az Istent ismerők szívének lámpásaiban világít; ennek ragyogó sugarai világítják be a látóhatárt, és az ember számára a Királyság életét nyújtják. Isten szeretete valójában az emberi lét gyümölcse, hiszen ez a szeretet az élet szelleme, és az örök nagylelkűség. Ha Isten szeretete nem létezne, az esetleges világban sötétség honolna; ha Isten szeretete nem létezne, az emberek szívei halottak lennének, és megfosztatnának a létezés érzékelésétől; ha Isten szeretete nem létezne, a szellemi egyesülés elveszne; ha Isten szeretete nem létezne, az egység fénye nem ragyogná be az emberiséget; ha Isten szeretete nem létezne, kelet és nyugat nem ölelné át egymást, mint két szerelmes; ha Isten szeretete nem létezne, a széthúzás és viszály nem változna át testvériséggé; ha Isten szeretete nem létezne, a közömbösség nem vezetne vonzalomhoz; ha Isten szeretete nem létezne, az idegen nem válhatna baráttá. Az emberi világ szeretete Isten szeretetéből ragyogott elő, és Isten kegyelme és jóindulata által tündökölt fel.
    Az világos, hogy az emberek valója eltérő, hogy a vélemények változatosak és az érzelmek különbözőek; és az emberi egyedek között fennálló ezen véleménybeli, gondolati, értelmi és érzelmi különbségek lényegi szükségszerűségből fakadnak, hiszen a teremtmények létezési fokai között meglevő különbség a létezés egyik szükségszerűsége, mely végtelen számú formában tárul fel. Ezért van szükségünk egy átfogó erőre, amely uralkodik mindenki érzelmein, gondolatain és véleményein, melynek köszönhetően a megosztottságnak tovább már nem lehet hatása, és az összes egyén az emberi világ egységének befolyása alá hozható. Világos és nyilvánvaló, hogy az emberi világban ez a leghatalmasabb erő Isten szeretete. Ez vezeti a különböző népeket a ragaszkodás sátrának árnyékába, ez nyújtja a legnagyobb szeretetet és egyesülést a kibékíthetetlen és ellenséges népek és családok számára.
    Nézd csak meg, hogy Krisztus után Isten szeretetének ereje által hány nemzet, faj, család és törzs lépett be Isten Szavának árnyékába. Az ezredévek megosztottsága és viszályai teljes egészében eltűntek és megsemmisültek. A faj és anyaföld gondolatai teljességgel elenyésztek. Megtörtént a lelkek és a létezések egyesülése; és mindannyian igaz, szellemi keresztényekké váltak.
    Az emberiség harmadik erénye a jóakarat, amely a jócselekedetek alapja. Egyes filozófusok nagyobbra tartották a szándékot a tettnél, mivel a jóakarat abszolút fény; megtisztult és megszentelt az önzés, az ellenségeskedés és a csalás tisztátalanságaitól. Pedig meglehet, hogy az ember látszólag erényes tettet visz végbe, amit azonban a kapzsiság diktál. Például a mészáros birkát nevel és védelmezi azt; de a mészáros ezen erényes tettét a profitszerzés vágya diktálja, és ez a gondoskodás a szegény birka levágását eredményezi. Mennyi erényes tettet diktál a kapzsiság! De a jóindulat mentes az ilyen tisztátalanságoktól.
    Röviden, ha Isten felismeréséhez Isten Szeretete, vonzalom, elragadtatottság és jóakarat társul, akkor az erényes cselekedet tökéletes és teljes. Máskülönben, bár a jótett dicséretreméltó, mégis, ha nem Isten megismerése, Isten szeretete és őszinte szándék vezérli, akkor tökéletlen. Például az ember lényének az összes tökéletességet kell egyesítenie, hogy tökéletes legyen. A látás különösképpen becses és nagyrabecsüljük, de ezt a hallás kell, hogy segítse; a hallást sokra becsüljük, de ezt a beszéd képessége kell, hogy támogassa; a beszédkészséget nagyon szívesen fogadjuk, de ezt az értelem képessége kell, hogy segítse, és így tovább. Ugyanez igaz az ember többi képességeire, szerveire és testrészeire; mikor mindezen képességek, érzékek, szervek és testrészek együtt vannak, akkor tökéletes maga az ember.
    Na már most, manapság a világban olyan embereket találunk, akik az egyetemes jóra vágynak, és akik képességeik szerint az elnyomottak védelmezésével és a szegények megsegítésével foglalatoskodnak: a békéért és az egyetemes jólétért lelkesednek. Bár ezen szempontból ők tökéletesek lehetnek, ha hiányzik belőlük Isten megismerése és szeretete, akkor tökéletlenek.
Az orvos Galénusz abban a könyvében173, amelyben Platónnak a kormányzás művészetéről szóló értekezését magyarázza, azt mondja, hogy a vallás alapelvei nagy hatással vannak a tökéletes civilizációra, hiszen "a tömegek nem képesek felfogni a magyarázó szavak kapcsolatát, így hát a túlvilági jutalmazás és büntetés bejelentéséhez szükség van szimbolikus szavakra; és ami ennek az állításnak az igazát bizonyítja" - mondja - " az az, hogy ma található egy nép, akiket keresztényeknek neveznek, akik hisznek a büntetésben és jutalmazásban; és ez a gyülekezet csodálatos tetteket visz végbe, ahhoz hasonlatosakat, amiket az igaz filozófus tesz. Így mi mindannyian világosan látjuk, hogy nem félnek ők a haláltól, és semmi mást nem akarnak vagy kívánnak a sokaságtól, mint igazságosságot és méltányosságot, és ők igaz filozófusoknak számíttatnak."
Így hát vedd észre, milyen szinten állt a Krisztusban hívők őszintesége, buzgalma, lelki érzülete, baráti kötelességtudata és jócselekedete, hogy Galénusz, a filozófus doktor, bár ő maga nem volt keresztény, mégis tanúságot kellett, hogy tegyen ezen emberek jó erkölcséről és erényeiről, olyannyira, hogy azt állítsa róluk, hogy azok igaz filozófusok voltak. Ezen erények, erkölcsök nem érhetők el csupán csak jócselekedetek révén, hiszen ha az erkölcs a jó megszerzésének és felmutatásának kérdése volna, mint ahogyan ez a lámpa ég és bevilágítja a szobát - és a világosság kétségkívül jótétemény -, akkor hát miért nem dicsérjük a lámpát? A nap a föld minden teremtményét táplálja, melege és fénye által pedig növekedést és fejlődést nyújt; létezik-e ennél nagyobb jótétemény? Mindazonáltal ez nem tökéletes, minthogy eme jótétemény nem jóakaratból, valamint nem Isten tudásából és szeretetéből származik.
    Ugyanakkor, mikoron egy ember egy másiknak egy pohár vizet ad, az utóbbi azért hálás és köszönetet mond neki. Az ember gondolkodás nélkül mondja: "Ezt a napot, mely fényt ad a világnak, ezt a benne megtestesülő legnagyobb jótéteményt imádni és dicsérni kell. Miért ne lennénk hálásak és háládatosak a napnak ezért a jótéteményért, amikor dicsérjük azt az embert is, aki csak egy egyszerű jótettet hajt végre." Ha azonban az igazságot keressük, azt találjuk, hogy az ember ezen jelentéktelen jósága meglévő, tudatos érzéseknek tudható be, ezért az dicséretre méltó; míg a nap fénye és melege nem tulajdoníthatók tudatosságnak és érzéseknek, ezért ezeket nem érdemes magasztalni vagy dicsérni, és nem érdemel hálát vagy köszönetet.
    Ugyanígy, amikor valaki egy jócselekedetet visz véghez, legyen bár az dicséretes, ha azt nem Istennek tudása és szeretete vezette, az tökéletlen. Ezenfelül, ha igazságosan megfontolod, azt tapasztalod, hogy az Istent nem ismerő emberek ezen jótetteit alapjában véve Isten tanításai idézik elő - vagyis, hogy a régi idők prófétái vezették az embereket ezen tettek véghezvitelére, elmagyarázták az ezekben rejlő szépséget és kinyilvánították ezek nagyszerű hatásait; azután ezek a tanítások terjedtek az emberek között, és egymás után eljutottak hozzájuk, és szíveikkel ezen erények felé fordultak. Amikor az emberek látták, hogy ezen tettek gyönyörűségesnek számítanak, és örömet és boldogságot hoznak az emberiségnek, akkor ezekhez igazodtak.
    Ezért aztán ezen tettek is Isten tanításaiból származnak. De ahhoz, hogy ezt észrevegyük, igazságosságra van szükség, nem pedig vitára és viszálykodásra. Hála Istennek, jártál Perzsiában és láttad, hogy a perzsák Bahá'u'lláh szent fuvallatai által az emberiség iránt milyen jóakaratúvá váltak. Annak előtte, ha egy másik nemzetségbelivel találkoztak, azt meggyötörték, és a lehető legnagyobb gyűlölettel, ellenségességgel és rosszakarattal viseltettek irányában; még odáig is elmentek, hogy sárral megdobálják. Az Ótestamentumot és az Evangéliumot elégették, és ha ezen könyvek érintése beszennyezte kezüket, megmosták azt. Ma pedig már nagy számban vannak, akik összejöveteleiken és gyülekezeteikben, az alkalomnak megfelelően, mondogatják és éneklik eme két Könyv tartalmát, és értelmezik azok rejtett tanításait. Vendégszeretettel viseltetnek az ellenségeik iránt. A vérszomjas farkasokkal olyan nyájasan bánnak, mint az Isten szeretete mezőinek gazelláival. Láttad szokásaikat és hagyományaikat, és hallottál a korábbi perzsák viselkedésmódjairól. Az erkölcsök eme átváltozása, a viselkedés és beszéd ezen javulása lehetséges-e máshogyan, mint Isten szeretete által? Nem, Isten nevében, nem! Ha a tudás és tudomány segítségével kívánnánk bevezetni ezeket az erkölcsöket és viselkedésmódokat, akkor ez valójában ezer évig is eltartana, és akkor sem terjednének el a széles tömegek körében.
    Manapság, Isten szeretetének köszönhetően, az emberek ezt a legnagyobb könnyedséggel érik el.
    Figyelmezzetek, ó, ti értelemmel bírók!

A nyomtatott könyv kiadási információi
'Abdu'l-Bahá: Megválaszolt kérdések
Összegyűjtötte és perzsából angolra fordította: Laura Clifford Barney
Fordította: Selyem Gyöngyi
Az angol eredetivel egybevetette: Woods Andrea
Nyelvi lektor: Koczóhné Járay Erzsébet
Kiadja a Magyarországi Bahá’í Közösség Országos Szellemi Tanácsa
ISBN 963 00 4631 8
Budapest, 2000.
MEDIANT NYOMDA

A könyv lábjegyzetei
1  Az arab szavak esetében az angol eredetiben található átírást használjuk, kivéve azokat, melyeknek van közkeletű magyar megfelelője.
2  Isten kérdése kapcsán lásd még: "Az Istenség csak az Isteni Megnyilvánulások által érthető meg ", és "Az ember Istenről alkotott tudása" c. fejezeteket.
Az olvasó ott láthatja, hogy a Bahá'í Hitnek Istenről nem antropomorf elképzelése van, és amikor egy szokásos terminológiát alkalmaz, gondosan elmagyarázza annak szimbolikus jelentését.

3  v.ö. Mózes I. Könyve 1:26. Az összes idézet, a szavak írásmódját is beleértve a Károli-féle Biblia-fordításból való, ill. azt követi.
4  v.ö. Mózes I. Könyve 1: 26
5  Az Isteni Megnyilvánulások a vallásalapítók. V.ö. a 43. fejezettel
6  A Báb Mohamed leszármazottja volt.
7  v.ö. János 6:42

8  Az egyik legbarbárabb, a Banu-Tamim nevű arab törzs gyakorolta ezt az alávaló szokást.
9  Medinába
10  Omar
11  v.ö. Jurjí Zaydán Umayyads and Abbasids c. művével D.S. Margoliouth fordításában
12  Kopernikusz
13  v.ö. Korán 36:37
14  v.ö. Korán 36:38
15  Galilei
16  A Bábról itt mint Hadrat-i- 'Alá, Legfőbb Őméltósága címen esik említés, de az olvasó kedvéért mi a továbbiakban is az Európában jól ismert néven szólunk róla- t.i. a Báb
17  az iszlám vallás doktorai; (Az uléma szó egyszerre jelent papot és hittudóst – a ford.)
18  Jamál-i-Mubarak, az Áldott Szépség az a cím, mellyel itt Bahá'u'lláh-t illetik. Őt Jamál-i-Qidam, a Létet megelőző Létező vagy az Ősi Szépség néven is említik. De mi csak úgy teszünk róla említést, mint Bahá'u'lláh, mely címen Ő nyugaton ismert.
19  Először Bagdadba száműzték, onnan Konstantinápolyba, majd Adrianápolyba, Akkóban pedig 1868-ban zárták a Legnagyobb Börtönbe.
20  Bahá'u'lláh éles ítélőképessége ez alkalommal legyőzte ellenségei rosszindulatát, akik bizonyosan sosem jutottak volna megegyezésre abban, hogy milyen csodát is kérjenek.
21  Irak; szemben Irán azon területével, amelyet akkor Iráq-i-Azam-ként ismertek, ma pedig Araknak neveznek.
22  Adrianápoly
23  III. Napóleon
24  Bahá'u'lláh Kinyilatkoztatása után írt egyik műve
25  A szíriai francia konzul fia, akit Bahá'u'lláh-hoz baráti szálak fűztek
26  Bahá'u'lláh üzeneteinek elnevezése
27  Valí
28  v.ö. a 19. lábjegyzettel; Azzal, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonít Bahá'u'lláh jó ítélőképessége ezen példájának, 'Abdu'l-Bahá azt kívánja kihangsúlyozni, hogy mennyire hiábavaló a csodákat úgy tekintenünk, mint az Isteni Megnyilvánulások igazságának bizonyítékai. Lásd még a "Csodák" c. fejezetben.
29  A bahá’iok hitbeli kijelentéseként használt felkiáltás, szó szerint azt jelenti: "Ó, Te a Legdicsőbb Dicsősége".
30  Bahá'u'lláh
31  Akkó
32  lásd még: “A csodák” c. fejezetet
33  vö.: Dániel 9:24
34  vö.: Mózes IV. Könyve 14:34
35  vö.: Dániel 12: 6-7
36  Az utalás itt a 11-12. versre vonatkozik.
37  Varaqat-Ibn-Nawfal, Khadíjah unokatestvére
38  Mohamed küldetésének bejelentésétől számított 1290. év a Hidzsra 1280. esztendeje volt, vagy a mi időszámításunk szerinti 1863-64-es év. Ebben az időszakban (1863 áprilisban) volt, hogy Bahá'u'lláh Bagdadból Konstantinápolyba indulván kijelentette azoknak, akik vele voltak, hogy Ő a Báb által bejelentett Megnyilvánulás.
Ez az a kinyilatkoztatás, amit a bahá'iok, mint Ridván Ünnepet ünnepelnek; ez az elnevezés a város bejáratánál található kert nevéből származik, amelyben Bahá'u'lláh tizenkét napig tartózkodott, és ahol kinyilatkoztatását tette.
39  Jel. 11:3
40  Ez a mondat a Korán idézett arab szövegének perzsa fordításából van.
41  Jel 11:4
42  Jel. 11:5
43  Jel. 11:6
44  Jel. 11:6
45  Jel. 11:6
46  Jel. 11:7
47  Jel. 11:7
48  vö.: Jel. 11:7
49  Jel. 11:8
50  Jel. 11:9
51  A Korán egy másik elnevezése, jelentése: megkülönböztetettség.
52  Jel. 11:10
53  Jel. 11:11
54  Hájí Mullá Muhammad-'Alíy-i-Bárfurúshí, a Báb egyik fő tanítványa, és a tizenkilenc Élők Betűi egyike
55  Jel. 11:12
56  A Báb és Jináb-i Quddús
57  Jel. 11:12
58  Jel 11:13
59  Jel. 11:13
60  Jel. 11:14
61  Ezékiel  30:1-3
62  Jel. 11:15
63  Jel. 11:16-17
64  ti. az Ő legteljesebb megnyilvánulását
65  Jel. 11:18
66  Jel. 11:18
67  Jel. 11:18
68  Jel. 11:19
69  Bahá'u'lláh egyik műve, melyben világosan 'Abdu'l-Bahá-ra mutat, mint Arra, Akihez mindenkinek fordulni kell az Ő halála után.
70  Jel. 11:19
71  Az angol szövegben itt a "Branch" szó szerepel, melynek fordítása "Ág"; 'Abdu'l-Bahá erre az Ágra tesz később utalást magyarázatában, mely a magyar biblia fordításban mint virágszál szerepel. ( ford.)
72  Jel. 21:2
73  Jel. 12:6
74  szó szerint: sarkalatos pont
75  Részlet a Násiri'd-Dín Sháh-hoz írt levélből
76  vö. Korán 19:17
77  Korán 36:36
78 Ez a beszélgetés az ilyesfajta kérdésekről szóló viták haszontalanságát mutatja be; 'Abdu'l-Bahá Krisztus születéséről szóló tanításait a következő fejezetben találhatjuk.
79  vö. János 1:12-13
80  Mózes I. könyve 2:7
81  Apostolok cselekedetei 15:20
82  úm. Krisztus Királysága, mert a mohamedánok gyakran a Rúhu'll'áh, azaz Isten Lelke megnevezést használják Krisztusra
83 vö. János 6:51, 50
84  Máté 26:26
85  Máté 8:22, János 3:6
86  v.ö. Máté 13:14, János 12: 40-41
87 Apostolok Cselekedete 2.4.
88  vö.  Máté 24:29-30
89  A Kitáb-i-Iqán Bahá'u'lláh első művei közül az a könyv, melyet Bagdadban Kinyilatkoztatásának bejelentése előtt írt.
90 János 3:13
91  Ezen beszélgetések során, mint azt az olvasó már biztosan észrevette, 'Abdu'l-Bahá inkább csak utalni kíván az Írások bizonyos részeinek jelentésére, mintsem azokat szó szerint idézni.
92  Masikh - ti. a szörny. Az arabban egy szójáték van a két szóra: Masíh, a messiás és masíkh, a szörny.
93  vö. Pál I. levele a Thessalonikabeliekhez 5:2, Péter Közönséges II. levele 3:10
94  v.ö. Panteizmus
95  Az Isteni Megnyilvánulás
96 János 17:5
97  úm. Krisztus Valósága
98  Abul-bashar: az ember apja, ez volt az egyik cím, amelyet a mohamedánok Ádámnak adtak.
99 v.ö. János 6:41, 50, 58
100  v.ö.  Mózes I. Könyve 2:16-17.
101  v.ö. Mózes I. Könyve 3:5.
102  v.ö. Mózes I. Könyve 3:11-15, 22.
103  Bahá'u'lláh
104  Bahá'u'lláh
105  v.ö. János 6:51
106  zsidók és keresztények
107  Máté 8:22
108  Máté 22:14
109  Máté 22:14
110  v.ö. 110. o. 2. sz.
111  v.ö. János 1: 19-21
112  v.ö. János 1:21
113  ti. a személyiséget
114  Máté 16:18
115  Köztudott, hogy Péter eredeti neve Simon volt, de Krisztus Kéfásnak nevezte, mely a görög petras szónak felel meg, amely sziklát jelent.
116  v.ö. Máté 16: 14 - 18
117  v.ö. Korán 6:104 - magyar fordításban 103 / a ford./
118  A Hadith-ból / Hagyományok – a ford./
119  Korán 59:2
120  ami a keletkezését illeti
121  ti. az emberek birodalmában, ahol egyedül a Lélek testesíti meg a halhatatlanságot; v.ö. "A lélek öt megjelenési formája" ill. "Az ember állapota és halál utáni fejlődése" c. fejezetekkel
122  v.ö. János 14:11, 17:21
123  János 1:1
124  Megnyilvánulás
125  Megnyilvánulás
126  v.ö. a “Lélek, szellem és elme” c. fejezettel
127  János 1:1
128  Máté 6:9, Lukács 11:2
129  János 1:1
130  Mózes II. könyve 20:4-5; Mózes V. könyve 5:8-9
131  Mózes IV. Könyve 20:23-24
132  v.ö. Korán 48:1-2
133  Máté 19:16, 17
134 A Kitáb-i-Aqdas: am. A Legszentebb Könyv. Bahá'u'lláh legfőbb műve, mely a parancsolatai legnagyobb részét foglalja magában. E könyv az alapja a bahá’í hit alapelveinek. (Megjegyzés: a fenti idézet lektorálatlan fordítás.)
135  Az Igazság Háza (Baytu'l-Adl) egy Bahá'u'lláh által létrehozott intézmény. Ezen intézmény két szintjére utal: az Igazság Helyi Házaira, melyek az egyes városokért és falvakért felelősek, és az Igazság Egyetemes Házára. 'Abdu'l-Bahá, Végrendeletében és Végakaratában, hozzáadott még egy köztes szintet, a Igazság Másodlagos Házait. De csakis az Igazság Egyetemes Háza ruháztatott fel a csalhatatlansággal. Jelenleg, hogy a tisztán szellemi feladatukat hangsúlyozzák, az Igazság Helyi és Másodlagos Házait Helyi és Országos Szellemi Tanácsoknak hívják.
136  Korán 23:14.
137  ti. az ember
138  ti. ha elfogadjuk például, hogy az ember korábban négylábú volt, vagy hogy farka volt
139  Mózes I. könyve 1: 26.
140  A megnyilvánítás és kisugárzás témájának részletesebb kifejtése a következő fejezetben található.
141  vö. "A létet megelőző valódi létezés" c. fejezettel
142  János 1:1
143  v.ö. János 14:11; 17:21
144  Bahá’u’lláh
145  V.ö. Mózes I. könyve 9:25
146  t. i. ezért aztán az emberek nem hibáztathatók jellemükért
147  lsd. Jel. 22:13
148  v.ö. “Az ember és az állat között létező különbség” c. fejezettel
149  v.ö. János 3:5
150  v.ö. János 1:13
151  Korán 23:14
152  egy farsakh kb. négy mérföldnek felel meg
153  hagyományosan a perzsák a távolság becslését idővel fejezik ki
154  Mírza Yahya Subhi-i-Azal, Bahá’u’lláh féltestvére és az Ő kibékíthetetlen ellensége
155  Megjegyzés: A fenti idézet lektorálatlan fordítás – a ford.
156  Az “elfátyolozott lélek” itt az ész által vezérelt lelket jelenti, azt, amelyik nem rendelkezik a hit szellemével. Lásd még: “Lélek, szellem és értelem” c. fejezet
157  Pál levele a Rómabeliekhez 9:21
158  Máté 5:39
159  egy, az asztalnál ülő bahá'í hívő
160  Máté 8:22.
161  a Koránban említett pokolbéli fa
162 ti. a létezés ciklusáén
163  szó szerint "a kezdetből kiindulónak"
164  szó szerint "valami újat létrehozónak"
165  Korán 37:180 /179 a magyar fordításban /
166  Korán 59:2
167  Bahá'u'lláh
168  szó szerint: a létezés egysége
169  Isten
170  ti. intellektuális létezéssel
171  istenek
172  az okok és okozatok végtelen folyamatához
173  v.ö. Ibn Abí Usaybi'a, 'Uyun al-anba fi tabaqat al atibba ( Kairó 1882.) 76-77.oldal
---------------

------------------------------------------------------------

---------------

------------------------------------------------------------





Szerzo: ‘Abdu’l-Bahá - Kategoria: ‘Abdu’l-Bahá - Oldal: 0 - Fejezet: 0
© Erfán.cz & phpRS