"... merüljetek bele ezen Óceánba, melynek mélyén a
bölcsesség és szavak gyöngyei rejteznek..."
Bahá'u'lláh
Keresés
Részletes keresés

Kategorie
  Bahá’í
    Bahá’u’lláh
    ‘Abdu’l-Bahá
   Az Igazságosság Egyetemes Háza
   Bahá’í Nemzetközi Közösség (ENSZ iroda)
   Összeállítások
   Ruhi és serdülő könyvek idézetei
   Shoghi Effendi
   Tanmesék gyermekeknek
   Vegyes
 

’Abdu’l-Bahá végrendelete


PDF formátum


I. Rész


1.    Minden dicsőítés Annak, Ki Szövetségének pajzsával megvédte Ügyének Templomát a kétkedés fullánkjaitól, Ki Végrendeletének seregeivel megőrizte legjótékonyabb Törvényének szentélyét és megvédelmezte egyenes és sugárzó Ösvényét, megállítván ezáltal a szövetségtörők csapatának támadását, akik azzal fenyegettek, hogy aláássák az Ő Isteni Építményét; Ki óvón vigyázta hatalmas Erődjét és mindenek felett dicső Hitét olyan emberek segítségével, akiket a rágalmazók rágalmai nem befolyásolnak, akiket földi tisztség, dicsőség és hatalom el nem fordíthat Isten Szövetségétől és az Ő Végrendeletétől, miket szilárdan megalapoztak világos és nyilvánvaló szavai, melyeket mindenek felett dicső Tolla írt le és nyilatkoztatott ki, és melyek feljegyeztettek a Féltőn Óvott Táblán.

2.    Üdv és dicséret, áldás és dicsőség légyen az Isteni és Szent Lótuszfa azon legelső ágának, mely áldottan, zsengén, zöldellőn és virágzón a Szent Iker-Fából nőtt ki; azon legcsodásabb, egyedülálló és felbecsülhetetlen értékű igazgyöngynek, mely a zúgó iker-tengerből ragyog elő; a Szentség Fája hajtásainak, a Mennyei Fa ágacskáinak, akik a Nagy Elválás napján erősen és szilárdan álltak a Szövetségben; Isten Ügye Kezeinek (oszlopainak), akik széles körben hintették szét az isteni illatokat, vallották Bizonyságait, hirdették Hitét, messze vidéken terjesztették Törvényét, elfordultak minden dolgoktól Rajta kívül, kiálltak az igazságosság mellett e világban, és felszították Isten szeretetének tüzét szolgái szívének és lelkének legmélyén; azoknak, akik hittek és hisznek, megbizonyosodva bíztak és bíznak, szilárdan álltak és állnak Szövetségében, és követték és követik a fényt, mely távozásom után az Isteni Útmutatás hajnalából sugárzik – mert lásd! ő az az áldott és szent ág, mely a Szent Iker-Fából kihajtott. Jó annak, aki keresi árnyékának oltalmát, mely beborítja az egész emberiséget.

3.    Ó, ti, az Úr szerettei! Minden dolgok közül a legnagyobb Isten igaz Hitének védelme, Törvényének megóvása, Ügyének megőrzése és Szavának szolgálata. Tízezer lélek ontotta szent vérének folyamát ezen az ösvényen, drága éltüket ajánlották Néki áldozatul, szent elragadtatásban siettek a vértanúság dicső mezejére, felemelték Isten Hitének zászlaját, és szívük vérével írták a világ Táblájára Isteni Egységének verseit. Őszentsége, a Magasztos (légyen életem áldozat Érte) megszentelt keble a fájdalom számtalan dárdájának céljává vált, Mázindaránban az Abhá Szépség áldott lábait (hadd ajánljam életem szeretteiért) oly szörnyen megkorbácsolták, hogy véreztek és sebek borították. Nyakára is rabláncot vertek, és lábait kalodába zárták. Ötven éven keresztül, minden órában új megpróbáltatás és csapás zúdult Rá, és újabb szenvedés és gond sújtotta. Egy ezek közül: miután szörnyű viszontagságokat szenvedett, hontalanná és földönfutóvá tették, és még újabb zaklatások és bajok áldozatává vált. Irakban a világ Napcsillaga olyannyira ki volt téve a rosszindulat népe mesterkedéseinek, hogy ragyogása elhomályosodott. Később száműzöttként a nagy városba (Konstantinápoly) küldték, onnan a Rejtelmek Földjére (Edirne), ahonnan szörnyű bántalmazások után végezetül a Legnagyobb Börtönbe (Akkó) szállították. Ő, Kit a világ méltatlanul bántalmazott (hadd ajánljam életem szeretteiért), négyszer szenvedett száműzetést városból városba, míg végül életfogytiglani rabságra ítélve ebbe a börtönbe került, az útonállók, banditák és gyilkosok börtönébe. És ez csupán egy a csapások közül, melyek az Áldott Szépséget sújtották, a többi hasonlóképp szörnyű volt.

4.    További megpróbáltatás volt Számára Mírzá Yahyá ellenségessége, égbekiáltó igazságtalansága, méltánytalansága és lázadása. Bár ez a Bántalmazott, ez a Fogoly szerető kedvességgel saját keblén nevelte őt kora gyermekkorától kezdve, mindig gyengéd gondoskodással vette körül, magasztalta nevét, megvédte őt minden szerencsétlenségtől, kedvessé tette őt az e világiak és a következőbeliek előtt, mégis, Őszentsége, a Magasztos (a Báb) szilárd felszólításai és tanácsai, világos és határozott figyelmeztetése ellenére: „Vigyázzatok, vigyázzatok, nehogy az Élő Tizenkilenc Betűje és az, ami a Bayánban kinyilatkoztattatott, elfátyolozzon titeket!” Mírzá Yahyá megtagadta Őt, alattomosan bánt Vele, nem hitt Benne, a kétség magvait hintette szerteszét, becsukta szemét kinyilatkoztatott versei előtt és elfordult azoktól. Ó, bárcsak megelégedett volna ennyivel! De nem, ő még azt is megkísérelte, hogy Bahá’u’lláh szent vérét ontsa, majd pedig hatalmas zűrzavart és fölfordulást keltett saját maga körül, azt állítva Bahá’u’lláh-ról, hogy rosszindulatúan és kegyetlenül viselkedik vele. Mily pártütést kavart, és a rosszindulat mily viharát szabadította el, míg a Rejtelmek Földjén (Edirnében) lakozott! Végül elkövette azt, minek okából a világ Napcsillaga e Legnagyobb Börtönbe küldetett száműzetésbe, és súlyos sérelmek között e börtön Nyugatán nyugodott le.

5.    Ó, ti, kik erősen és szilárdan álltok a Szövetségben! A Pártütés Középpontja, a bajkeverés Elsődleges Mozgatója, Mírzá Muhammad ’Alí, kilépett az Ügy árnyékából, megtörte a Szövetséget, meghamisította a Szent Szöveget, szörnyű veszteséget okozott Isten igaz Hitének, szétszórta az Ő népét, keserű gyűlölködéssel arra törekedett, hogy ’Abdu’l-Bahának fájdalmat okozzon, és a Szent Küszöb ezen szolgáját a legnagyobb gyűlölködéssel támadta. Minden dárdát megragadott és elhajított, hogy azok átüssék e szorongatott szolga keblét, nem volt seb, melyről elfeledkezett volna, hogy mélyen megsebezzen, semmilyen mérget nem bánt, hogy azzal e boldogtalan életét megmérgezze. Esküszöm a legszentebb Abhá Szépségre, és arra a fényre, mely Őszentségéből, a Magasztosból elősugárzik (légyen lelkem áldozat alázatos szolgáiért), hogy ezen romlottság miatt feljajdultak az Abhá királyság palotájában lakozók, a Mennybéli Gyülekezet jajong, a menny Halhatatlan Hajadonjai a legmagasabb Paradicsomban panaszos kiáltást hallattak, és az angyalok serege felsóhajtott és jajszót hallatott. Oly szörnyűvé váltak e romlott ember tettei, hogy fejszéjével az Áldott Fa gyökerére csapott le, súlyos ütést mért Isten Ügyének Templomára, vérkönnyekkel árasztotta el az Áldott Szépség szeretteinek szemét, megörvendeztette és felbátorította az Egy Igaz Isten ellenségeit azáltal, hogy visszautasította a Szövetséget, számos, az igazság után keresőt elfordított Isten Ügyétől, új életre keltette Yahyá követőinek szertefoszlott reményeit, magát megvetetté, a Legnagyobb Név ellenségeit pedig vakmerővé és gőgössé tette, félretette a szilárd és bizonyító erejű verseket, és széthintette a kétely magvait. Ha az Örök Szépség megígért segítsége kegyesen nem adatott volna meg minden pillanatban e szolgának, bármily méltatlan legyen is erre, az az ember bizonyosan lerombolta, sőt megsemmisítette volna Isten Ügyét, és teljességgel aláásta volna az Isteni Épületet. De, hála az Úrnak, megérkezett az Abhá királyság győzedelmes segítsége, a magasságbéli Birodalom seregei siettek, hogy kivívják a győzelmet. Isten Ügyét mindenütt hirdették, az egy igaz Úr hívása messze földön felhangzott, minden vidéken fülek fordultak Isten Igéje felé, zászlója kibontatott, Szentségének lobogói dicsőségesen lengtek, és az Isteni Egységét dicsőítő versek felhangzottak. Most, Isten igaz Hite megóvása és védelme, Törvénye megőrzése és fenntartása érdekében, és hogy Ügye biztonságban és biztosítva maradjon, kötelező mindenkinek, hogy szilárdan ragaszkodjon ahhoz a világos, félreérthetetlen és határozott szent Vers szövegéhez, amely róla (Mírzá Muhammad ’Alí) kinyilatkoztattatott. Ennél nagyobb bűn soha el nem képzelhető. Bahá’u’lláh ezt mondja, dicső és szent az Ő Szava: „Ostoba szeretteim úgy tekintettek rá, mint társamra, és széthúzást szítottak az országban, bizony ők a bajkeverők.” Gondoljátok meg, mily ostobák az emberek! Azok, akik Bahá’u’lláh színe elé járultak és Arcát is meglátták, mégis ilyen ostoba beszéddel álltak elő, amíg végül – magasztaltassanak egyértelmű Szavai –, így szólt: „Ha csak egy pillanatra is kilép az Ügy árnyékából, bizony semmivé tétetik.” Gondoljátok meg! Mily hangsúlyt helyezett Ő egy pillanatnyi eltérésre is, vagyis hogyha csak egy hajszálnyira is eltér jobbra vagy balra, eltérése kétségkívül megállapíttatik, és nyilvánvalóvá válik teljes semmisége. És most látjátok, hogy Isten haragja miként sújt le rá mindenfelől, és hogyan siet napról napra a megsemmisülés felé. Nemsokára látni fogjátok őt és társait, külsőleg és belsőleg teljes romlásra ítélve.

6.    Mily eltérés lehet nagyobb, mint Isten Szövetségének megszegése! Mily eltérés lehet nagyobb, mint a Szent Szöveg szavainak és verseinek meghamisítása és azokba más szöveg beszúrása, miként erről Mírzá Badi’u’lláh bizonyságot tett és ki is jelentette! Mily eltérés lehet nagyobb, mint rágalmazni magát a Szövetség Középpontját! Mily eltérés lehet kirívóbb, mint közel s távol hamis és ostoba beszámolókat terjeszteni Isten Testámentumának Templomával kapcsolatban! Mily eltérés lehet szörnyűbb, mint hirdetni a Szövetség Középpontjának halálhírét a szent vers kíséretében: „Bárki is formáljon jogot mostantól számított teljes ezer esztendő letelte előtt …”, míg ő, Muhammad-’Alí még az Áldott Szépség napjaiban szégyentelenül ilyen igénnyel lépett fel, de Aki a fent említett módon cáfolta meg. Ez állításának a szövege még mindig megtalálható saját kezeírásával és saját pecsétjével! Mily eltérés lehet teljesebb, mint hamisan vádolni Isten szeretteit! Mily eltérés lehet gonoszabb, mint bebörtönzésüket és fogságba vetésüket okozni! Mily eltérés lehet súlyosabb, mint a kormány kezére adni a Szent Iratokat és Leveleket, hogy tán akkor majd a kormány e szorongatott halálát kívánja! Mily eltérés lehet erőszakosabb, mint Isten Ügyének romlásával fenyegetni, leveleket és dokumentumokat koholni vagy a meglévőket gyalázkodó módon meghamisítani, hogy ez felzaklassa és megrettentse a kormányt, és e szorongatott vérének ontásához vezessen – és ezen levelek és dokumentumok még most is a kormány birtokában vannak! Mily eltérés lehet gyűlöletesebb, mint az ő romlottsága és lázadása! Mily eltérés lehet szégyenteljesebb, mint szétoszlatni a megváltás népének gyülekezetét! Mily eltérés lehet nemtelenebb, mint a kétség népének hiú és gyenge értelmezései! Mily eltérés lehet gonoszabb, mint összeszövetkezni idegenekkel és Isten ellenségeivel!

7.    Az, ki megtörte a Szövetséget, néhány hónappal ezelőtt másokkal egyetemben egy dokumentumot készített, mely hemzseg a rágalomtól és becsületsértéstől, és melyben – Isten óvjon – számos hasonló hamis vád mellett ’Abdu’l-Bahát a Korona halálos ellenségének, rosszakarójának mondják. E vádak olyannyira felkavarták a birodalmi kormány tagjainak gondolatait, hogy végül vizsgálóbizottságot küldtek ki Őfelsége kormányának székhelyéről, mely megsértve az Ő Szultáni Felségéhez illendő igazságosság és méltányosság minden szabályát, sőt égbekiáltó igazságtalansággal végezte vizsgálódásait. Az egy igaz Isten rosszakarói körülvették őket minden oldalról, magyarázták és mérhetetlenül felnagyították a dokumentum állításait, míg a bizottság tagjai vakon elfogadtak mindent. A számos rágalom közül az egyik az volt, hogy e szolga kibontott egy lobogót ebben a városban, az embereket ezalá szólította, új királyságot alapított magának, a Kármel-hegyen hatalmas erődítményt emelt, maga köré gyűjtötte az ország összes népét és engedelmességet követelt tőlük, szétzüllesztette az Iszlám Hitét, szövetséget kötött Krisztus követőivel, és – Isten óvjon – az volt a célja, hogy a Korona hatalmában a legnagyobb törést okozza. Védjen meg az Úr az ilyen gyalázatos, hamis állításoktól!

8.    Isten egyenes és szent parancsolata szerint tilos nékünk másokat rágalmazni, sőt az a parancsa, hogy békével és barátsággal forduljunk másokhoz, arra buzdít, hogy a világ minden népével és nemzetségével szemben viselkedjünk becsületesen, legyünk egyenesek irányukban, és éljünk velük harmóniában. Engedelmeskednünk kell és jóakarói kell legyünk az ország kormányainak, az igazságos királlyal szembeni engedetlenséget magával Istennel szembeni engedetlenségnek kell tekintsük, és a kormánnyal szembeni rosszakaratot Isten Ügye áthágásának. Ezen végső és perdöntő szavak értelmében hogyan lehetne, hogy ezen foglyok ilyen üres képzelődésekkel foglalatoskodjanak; börtönbe vetve miként tudnának ily hűtlenséget mutatni! De ó, jaj! A vizsgálóbizottság jóváhagyta és megerősítette testvérem és rosszakaróim rágalmait, és azokat Őfelsége, az Uralkodó elé terjesztette. E percben szörnyű vihar tombol e fogoly körül, aki várja Őfelségének kegyes döntését, légyen az kedvező vagy kedvezőtlen – segítse meg őt az Úr kegyelmével, hogy igazságos legyen. Bármilyen körülmények között legyen is, ’Abdu’l-Bahá tökéletes lelki nyugalommal és békével készen áll feláldozni magát, és teljességgel belenyugszik és elfogadja az Ő Akaratát. Mily bűn lehetne elítélendőbb, szörnyűbb és gonoszabb, mint ez!

9.    Hasonlóképpen, a Gyűlölet Gyújtópontja is célul tűzte ki, hogy ’Abdu’l-Bahát halálra adja, és ezt a maga Mírzá Shu’á’u’lláh által írt nyilatkozat bizonyítja, melyet csatolunk. Nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen, hogy ők titokban és a legnagyobb ravaszsággal szövetkeznek ellenem. A következők saját szavai, melyeket ő maga írt ebben a levélben: „Minden pillanatban átkozom azt, aki e viszályt felszította, átkokat szórok e szavakkal »Isten, ne könyörülj rajta«, és remélem, hogy Isten hamarosan meg fogja nyilvánítani azt, aki nem fog könyörülni rajta, aki most egy másik ruházatot visel és akiről én többet nem szólhatok.” E szavakkal azon szent versre utal, mely így kezdődik: „Bárki is formáljon jogot mostantól számított teljes ezer esztendő letelte előtt …” Nézzétek! Mennyire elszántan törekednek ’Abdu’l-Bahá halálára! Fontoljátok meg szívetekben a kifejezést „többet nem szólhatok”, és döbbenjetek rá, mily dolgokat terveznek ennek érdekében. Attól félnek, ha túl világosan magyarázzák el és a levél esetleg idegenek kezébe jutna, szervezkedésük meghiúsul és összeomlik. A kifejezés csupán jövőbeli jó dolgokat vetít előre, nevezetesen, hogy ezzel kapcsolatban megtettek már minden szükséges lépést.

10.    Ó Isten, én Istenem! Látod e szorongatott szolgádat vad oroszlánok, ragadozó farkasok, vérszomjas vadállatok karmai között vergődve. Segíts meg kegyesen Irántad érzett szeretetem okán, hogy mélyen ihassak a kehelyből, mely túlárad az Irántad való hűségtől és csordultig telt bőkezű Kegyeddel, hogy a porba leborulva, aléltan terülhessek el, míg ruhámat vérem festi vörösre. Ez az én kívánságom, szívem vágya, reményem, büszkeségem, dicsőségem. Add, ó Uram, én Istenem és én Menedékem, hogy utolsó órámon életem vége mósuszként szórhassa szét dicsőség-illatát! Van-e ennél nagyobb kegyelem? Ó nem, dicsőségedre! Téged hívlak tanúként, hogy egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy ne üríteném fenékig e serleget, oly szörnyűek a gonosztettek, melyeket azok művelnek, akik megszegték a Szövetséget, viszályt szítottak, kimutatták rosszakaratukat, lázadást szítottak az országban, és megbecstelenítettek Téged szolgáid között. Uram! Oltalmazd meg ezen Szövetségtörőktől Hited hatalmas erődjét, és védd meg titkos Szentélyedet az istentelenek támadásától. Te vagy bizony a Hatalmas, a Kegyes, az Erős.

11.    Röviden, ó ti az Úr szerettei! A Pártütés Középpontja, Mírzá Muhammad-'Alí, Isten határozott szavainak megfelelően és végtelen bűnei miatt szörnyű módon elbukott, és levágatott a Szent Fáról. Bizony, nem mi tettük ezt velük, saját maguk tették azt!

12.    Ó Istenem, én Istenem! Védd meg bizalmas szolgáidat az önzés és a szenvedélyek gonoszságától, őrizd őket szerető kedvességed figyelő szemével a rosszakarat, a gyűlölet és az irigység minden formájától, óvd őket gondoskodásod bevehetetlen erősségében, és a kétely fullánkjától mentesen tedd őket nagyszerű jeleid megnyilvánulásává. Ragyogd be arcukat Isteni Egységed hajnalának fényes sugaraival, üdítsd fel lelküket Szent Királyságod verseivel, és acélozd meg gyenge testüket a Dicsőség Birodalmából kisugárzó, mindent lebíró erővel. Te vagy a Mindenekben Bővelkedő, a Védelmező, a Mindenható, a Kegyes.

13.    Ó ti, kik szilárdan álltok a Szövetségben! Mikor eljő az óra, hogy e szorongatott és törött szárnyú madár felszárnyal a mennyei gyülekezetbe, mikor felsiet a Láthatatlan Birodalmába, és halandó porhüvelye vagy elveszett vagy pedig a por fedi, kötelező az Afnánoknak, akik szilárdak Isten Szövetségében, és akik a Szentség Fájából ágaztak ki, Isten Ügye Kezeinek (oszlopainak) – Isten dicsősége legyen vélük – és az összes barátoknak és szeretteknek, hogy egytől egyig elszánják magukat, és szívvel-lélekkel és egy akarattal kiálljanak, hogy széthintsék Isten édes illatait, tanítsák Ügyét és előrelendítsék Hitét. Nem szabad, hogy egy pillanatig is pihenjenek, vagy nyugalmat keressenek. Szóródjanak szét minden országban, látogassanak végig minden tájat, és utazzanak be minden vidéket. Eltökélten, pihenés nélkül és végig szilárdan, minden országban az „Ó, Te, a Dicsőségek Dicsősége!” (Yá Bahá’u’l-Abhá) diadalmas kiáltást kell hallassák, hírnévre kell szert tegyenek, bárhova is menjenek a világban, gyertyaként fényesen kell égjenek minden találkozón, és fel kell szítsák az isteni szeretet tüzét minden gyülekezetben, hogy az igazság fénye sugárzón kelhessen fel a világ legbensőbb szívében, hogy kelet és nyugat minden részén hatalmas gyülekezet gyűlhessék Isten Szavának árnyékába, hogy a szentség édes illatai szétszórodhassanak, hogy az arcok sugárzóan ragyoghassanak, a szíveket eltölthesse az isteni lélek, és a lelkek mennyei lelkekké válhassanak.

14.    Ma minden dolgok közül a legfontosabb a világ nemzeteinek és népeinek útbaigazítása. Az Ügy tanítása a legnagyobb fontosságú, mert ez az alapzat legfőbb szegletköve. E szorongatott szolga napjait és éjszakáit az Ügy hirdetésének szentelte, és szolgálatra szólította a népeket. Egy pillanatig sem pihent, míg Isten Ügyének híre nem terjedt szét a világban, és az Abhá Királyság isteni dallamai nem ébresztették meg keletet és nyugatot. Isten szeretteinek is ugyanezt a példát kell követniük. Ez a hűség titka, ez a Bahá Küszöbén ajánlott szolgálat követelménye!

15.    Krisztus tanítványai nem gondoltak magukra és a földi dolgokra, félretették minden gondjukat és javukat, megtisztították magukat az éntől és szenvedélytől, és a világtól tökéletesen elfordulva messze földön szétszóródtak és azzal foglalkoztak, hogy a világ népeit az Isteni Útmutatáshoz szólítsák, míg végül megváltoztatták a világot, bevilágították a föld színét, és utolsó órájukig önfeláldozónak bizonyultak Isten ama Szerettének ösvényén. Végül különféle országokban dicsőséges vértanúságot szenvedtek. A tettek emberei az ő lépteik nyomát kövessék!

16.    Ó, szerető barátaim! E szorongatott távozása után kötelező a Szent Lótuszfa Aghsán-jainak (ágainak), Afnánjainak (ágacskáinak), Isten Ügye Kezeinek (oszlopainak), és az Abhá Szépség szeretteinek, hogy Shoghi Effendihez forduljanak – az ifjú ághoz, mely kiágazott a két megszentelt és szentséges Lótuszfából és a gyümölcshöz, mely a Szentség Fája két hajtásának egyesüléséből fakadt – minthogy ő Isten jele, a kiválasztott ág, Isten Ügyének Védnöke, akihez az összes Aghsán, Afnán, Isten Ügyének Kezei, és az ő szerettei kell, hogy forduljanak. Ő Isten Szavának Értelmezője, és őutána egyenes ági leszármazottjai közül az elsőszülött következik.

17.    A szent és ifjú ág, Isten Ügyének Védnöke, valamint az Igazságosság Egyetemes Háza, melyet egyetemesen kell megválasztani és megalapítani, mindketten az Abhá Szépség gondoskodása és védelme alatt állnak, Őszentsége, a Magasztos oltalma és csalhatatlan vezérlete alatt (had ajánljam fel életem mindkettőjükért). Amit ők döntenek, Istentől való az. Aki nem engedelmeskedik neki, sem nekik, az Istennek nem engedelmeskedik; aki fellázad ellene és ellenük, az Isten ellen lázad fel; aki ellene fordul, az Isten ellen fordul; aki velük civódik, az Istennel civódik; aki vele vitatkozik, az Istennel vitatkozik; aki megtagadja őt, az Istent tagadja meg; aki nem hisz benne, Istenben sem hisz; aki eltér tőle, eltávolodik és elfordul tőle, az bizony Istentől tér el, Tőle távolodik és Tőle fordul el. Sújtson le rá Isten haragja, szörnyű felháborodása és bosszúja! A hatalmas erőd az Isten Ügyének Védnöke iránti engedelmességen keresztül marad bevehetetlen és biztonságos. Az Igazságosság Háza tagjainak, az összes Aghsánnak, Afnánnak, Isten Ügye Kezeinek kötelező, hogy engedelmességet, alázatosságot és alárendeltséget tanúsítsanak Isten Ügye Védnöke iránt, hozzá forduljanak és legyenek alázatosak előtte. Aki ellenszegül neki, az az igaz Úrnak szegül ellen, törést okoz Isten Ügyében, meghamisítja Szavát, és a Pártütés Középpontjának megtestesülésévé válik. Vigyázzatok, vigyázzatok, nehogy megismétlődjenek a Bahá’u’lláh mennybemenetele utáni napok, amikor a Pártütés Középpontja gőgösen és lázadón előlépett, és az Isteni Egységet hozva ürügyül megfosztotta magát attól, másokat pedig megzavart és megmérgezett. Kétségtelen, hogy a beképzelt emberek, akik viszályt és széthúzást akarnak kelteni, egyike sem fogja gonosz céljait nyíltan meghirdetni, hanem, mint az ötvözött arany, különféle módszerekhez és más-más ürügyekhez fog folyamodni, hogy megoszthassa Bahá népének gyülekezetét. Célom az, hogy rámutassak, Isten Ügyének Kezei mindig éberek kell legyenek, és mihelyst bárkit találnak, aki elkezd ellenkezni Isten Ügyének Védnökével, vagy tiltakozni ellene, azt ki kell vetniük Bahá népének gyülekezetéből, és nem fogadhatnak el tőle semmiféle kifogást. Mily gyakran álcázta magát a súlyos tévelygés az igazság ruhájával, hogy a kétely magvait hinthesse el az emberek szívében!

18.    Ó ti, az Úr szerettei! Isten Ügye Védnökének kötelező, hogy még életében kijelölje az utódját, hogy elhunyta után ne alakulhasson ki összekülönbözés. Az, akit kinevez, meg kell testesítse magában a minden világi dolgoktól való elszakadást, a tisztaság lényegének kell lennie, istenfélelmet, tudást, bölcsességet és képzettséget kell felmutatnia. Így, ha Isten Ügye Védnökének elsőszülöttje nem testesíti meg magában a szavak igazságát: „A gyermek az atyjának titkos lényege”, vagyis ha nem örökli azt a lelkiséget, ami Isten Ügye Védnökében lakozik, és dicső származásához nem járul nemes jellem, akkor Isten Ügyének Védnöke egy másik ágat kell válasszon, hogy őt kövesse.

19.    Isten Ügyének Kezei saját maguk közül kilenc személyt kell megválasszanak, akiknek mindenkor Isten Ügye Védnöke munkájának fontos szolgálatát kell ellátniuk. Ezen kilenc megválasztása vagy egyhangúlag vagy pedig többségi szavazással kell történjék Isten Ügye Kezei közül, és ezek akár egyhangúlag, akár pedig többségi szavazással beleegyezésüket kell adják ahhoz, akit Isten Ügye Védnöke utódjául választott. E beleegyezést úgy kell adniuk, hogy az elfogadó és elutasító hangokat ne lehessen megkülönböztetni (vagyis titkos szavazással).

20.    Ó barátok! Isten Ügyének Kezeit Isten Ügye Védnöke kell, hogy kijelölje és kinevezze. Mindenki az ő árnyékában kell legyen, és az ő parancsolatának kell engedelmeskedjék. Hogyha Isten Ügye Kezeinek társaságán belül vagy azon kívül bárki nem engedelmeskedik, és a megosztottságot keresi, Isten dühe és bosszúja fogja azt elérni, mert szakadást okoz Isten igaz Hitében.

21.    Isten Ügye Kezeinek kötelessége, hogy terjesszék az Isteni illatokat, neveljék az emberek lelkét, elősegítsék a tanulást, fejlesszék minden ember jellemét és legyenek minden időben és minden körülmények között a földi dolgoktól megszenteltek és azoktól elszakadtak. Viselkedésükben, modorukban, cselekedeteikben és szavaikban Isten félelmét kell felmutassák.

22.    Isten Ügye Kezeinek e testülete Isten Ügye Védnökének irányítása alatt áll. Ő folyamatosan arra kell sarkallja őket, hogy törekedjenek és tegyenek meg mindent, amire csak képesek, hogy széthintsék Isten édes illatait és utat mutassanak a világ összes népének, mert az Isteni Vezérlet fénye az, ami bevilágítja a világegyetemet. Semmilyen módon nem megengedett, hogy ezen mindenki számára teljességgel kötelező parancsot bárki akár egyetlen pillanatra is figyelmen kívül hagyja, annak érdekében, hogy a létező világ olyanná válhasson, mint az Abhá Paradicsom, hogy a Föld felszíne mennyeivé lehessen, hogy a népek, nemzetségek, nemzetek és kormányok közötti vita és viszály eltűnhessen, hogy a Föld minden lakója egy néppé és egy fajjá válhasson, és hogy a világ olyanná lehessen, mint egyetlen otthon. Ha összekülönbözés támad, azokat barátian és véglegesen a Legfőbb Törvényszéknek kell elrendeznie, melynek tagjai a világ minden kormányából és népéből kell jöjjenek.

23.    Ó ti, az Úr szerettei! E szent Törvénykorszakban viszály és harc semmiképpen nem megengedett. A támadó megfosztja magát Isten kegyelmétől. Mindenki számára kötelező, hogy a legnagyobb fokú szeretetet, becsületes viselkedést, egyenességet és őszinte kedvességet mutasson a világ minden népe és nemzetsége iránt, legyenek azok barátok vagy idegenek. Oly erős kell legyen a szeretet és szerető kedvesség szelleme, hogy az idegen barátnak érezze magát, az ellenség igaz testvérnek, bármiféle különbség nélkül. Mert az egyetemlegesség Istentől való, és az összes korlát földi. Emígyen az embernek arra kell törekednie, hogy valós lénye erényeket és tökéletességeket testesítsen meg, melyek fénye mindenkire kisugározhat. A Nap fénye az egész világra süt, és az Isteni Gondviselés irgalmas záporai aláhullanak az összes népre. Az életre keltő szellő minden élő teremtményt megébreszt, és minden élettel felruházott lény megkapja részét az Ő mennyei asztalánál. Hasonlóképpen, az Egy Igaz Isten szolgáinak vonzalma és szerető kedvessége jótékonyan és egyetemesen ki kell terjedjen az egész emberiségre. Ezzel kapcsolatban megkötések és korlátok semmilyen módon nem megengedhetők.

24.    Ezért hát, ó szerető barátaim! Érintkezzetek a világ összes népével, nemzetségével és vallásával a legnagyobb igazságossággal, egyenességgel, hűséggel, kedvességgel, jóakarattal és barátságossággal, hogy a lét egész világát betölthesse Bahá kegyelmének szent elragadtatása, hogy a tudatlanság, ellenségeskedés, gyűlölködés és rosszakarat eltűnhessék a világból, és a világ népei és nemzetségei között uralkodó elidegenedés sötétje átadhassa helyét az Egység Fényének. Ha más népek és nemzetek cserben hagynak titeket, maradjatok hűségesek irányukban, ha igazságtalanok veletek szemben, legyetek igazságosságosak velük, ha távol tartják magukat tőletek, vonzzátok őket magatokhoz, ha ellenszenvet mutatnak, legyetek barátságosak velük, ha megmérgezik az életeteket, szelidítsétek meg lelkeiket, ha megsebeznek titeket, legyetek gyógyír a sebeikre. Ezek az igazak tulajdonságai! Ezek a hívők tulajdonságai.

25.    És most, ami az Igazságosság Házát illeti, melyet Isten minden jó forrásának rendelt és minden tévedéstől mentessé tett, általános szavazással kell megválasztani, vagyis a hívők által. Tagjainak az istenfélelem megtestesüléseinek, a tudás és megértés hajnalainak kell lenniük, szilárdak kell legyenek Isten hitében, és az egész emberiség jóakaróinak kell lenniük. E Ház alatt az Igazságosság Egyetemes Háza értendő, vagyis minden országban egy-egy másodlagos Igazságosság Házát kell létrehozni, és az Igazságosság ezen másodlagos Házai kell, hogy megválasszák az Egyetemes tagjait. Ezen testület elé kell minden dolgot utalni. Ez alkot meg minden olyan utasítást és szabályt, mely nem található meg kifejezetten a Szent Szövegben. Az összes nehéz problémát e testületnek kell megoldania, melynek megszentelt feje és élethossziglan kiváló tagja Isten Ügyének Védnöke. Ha nem vesz részt személyesen annak tanácskozásain, ki kell jelölnie valakit, aki őt képviseli. Ha a tagok bármelyike olyan bűnt követ el, ami ártalmas a közjóra, Isten Ügye Védnökének saját belátása szerint joga van, hogy azt kizárja. Ezután az embereknek egy másikat kell helyébe választaniuk. Ez az Igazságosság Háza hozza a törvényeket, és a kormány szerez azoknak érvényt. A törvényhozó testületnek meg kell erősítenie a végrehajtót, a végrehajtónak pedig segítenie és támogatnia kell a törvényhozó testületet úgy, hogy az ezen két erő közötti szoros egység és harmónia által megszilárdulhassék és erőssé válhassék a tisztesség és igazságosság alapzata, hogy a világ minden része olyanná válhasson, mint maga a Paradicsom.

26.    Ó Uram, én Istenem! Segítsd meg szeretteidet, hogy szilárdak legyenek Hitedben, a Te utadon járjanak, és állhatatosak legyenek Ügyedben. Légy kegyelmes hozzájuk, hogy ellenállhassanak az önzés és szenvedély támadásának, hogy az Isteni Vezérlet fényét követhessék. Te vagy az Erős, a Kegyes, az Önmagától Való, az Adományozó, a Könyörületes, a Mindenható, a Mindeneknél Bőkezűbb.

27.    Ó, ’Abdu’l-Bahá barátai! Az Úr, végtelen ajándékai jeleként, kegyesen megtisztelte szolgáit azzal, hogy elrendelt egy meghatározott pénzbeli felajánlást (Huqúq), melyet kötelező Néki ajánlani, bár Ő, az Igaz, és az Ő szolgái mindenkor függetlenek voltak minden teremtett dolgoktól, és Isten bizony Mindenek Birtokosa, és magasan áll annak szüksége fölött, hogy ajándékot kapjon teremtményeitől. E meghatározott pénzbeli felajánlás azonban az embereket szilárddá és állhatatossá teszi és isteni gyarapodást hoz rájuk. Isten Ügyének Védnökén keresztül ajánlandó fel, hogy Isten illatainak széthintésére használtathassék, Szavának felmagasztalására, jóakaratú cselekedetre és a közjó céljára.

28.    Ó ti, az Úr szerettei! Kötelező számotokra, hogy meghajoljatok minden igazságos uralkodó előtt, és hogy hűséggel viselkedjetek minden erényes királlyal szemben. Szolgáljátok a világ uralkodóit a legnagyobb becsülettel és odaadással. Legyetek engedelmesek és jóakaratúak irányukban. Jóváhagyásuk és engedélyük nélkül ne ártsátok magatokat politikai dolgokba, mert az igazságos uralkodóhoz való hűtlenség Magához Istenhez való hűtlenség.

29.    Ez az én tanácsom és Isten parancsolata számotokra. Jó azoknak, kik e szerint cselekszenek.

_________________




(Megjegyzés: Ezt a kézírásos dokumentumot hosszú időn keresztül föld alatt őrizték, és átjárta a nedvesség. Mikor napvilágra került, látható volt, hogy bizonyos részein károsodásokat szenvedett a nedvesség miatt, de mivel akkor a Szentföld feldúlt állapotban volt, a dokumentumot érintetlenül hagyták.)

 
II. Rész


Ő az Isten

30.    Ó Uram, szívem Vágya, Te, Kit mindig szólongatok, Te, Ki Segítőtársam és Védelmezőm, Segítőm és Menedékem vagy! Te látsz engem a csapások óceánjába merülve, melyek elborítják a lelket; a szenvedésébe, mely megnyomorítja a szívet; a bajokéba, mely szétszórja gyülekezetedet; a szerencsétlenségekébe és fájdalmakéba, mely szétkergeti nyájadat. Szörnyű megpróbáltatások vesznek körül, és minden oldalról veszedelem zúdul rám. Látsz engem a mindent meghaladó megpróbáltatás tengerébe merülve, feneketlen mélységbe süllyedve ellenségeim csapásai zúdulnak rám és elemészt gyűlöletük tüze, melyet rokonaim szítottak fel, akikkel Te erős Szövetséget kötöttél és szilárd Végrendeletet tettél, melyben azt parancsoltad nékik, hogy fordítsák szívüket e szorongatott felé, tartsák távol tőlem az ostobákat, az igaztalanokat, és forduljanak e magányoshoz mindazzal, amiben különböznek Szent Könyvedet illetően, hogy az Igazság kiderülhessen számukra, kétségeik eloszolhassanak, és nyilvánvaló Jeleid széles körben elterjedhessenek.

31.    Ennek ellenére, most látod őket, ó, Uram, én Istenem, szemeddel, mely nem alszik, miként törték meg Szövetségedet és fordítottak hátat néki, gyűlölködve és lázadón miként tértek le Végrendeleted útjáról, és emelkedtek fel bosszúszomjas szándékkal.

32.    A megpróbáltatások még magasabbra csaptak, amikor elviselhetetlen kegyetlenséggel kiálltak, hogy lebírjanak és összezúzzanak engem, amint széles körben terjesztették kételyt keltő tekercseiket, és határtalan hazudozással szórták rám rágalmaikat. Nem megelégedvén ezzel, vezetőjük, ó, Uram, azt merészelte, hogy Könyvedbe új részeket illesszen be, így csalárd módon megváltoztassa perdöntő erejű Szent Szövegedet, és meghamisítsa azt, amit Mindenek Felett Dicső Tollad kinyilatkoztatott. Továbbá azt, amit Te annak nyilatkoztattál ki, aki a legszörnyűbb kegyetlenséget művelte Véled, aki nem hitt Benned és tagadta csodás Jeleidet, rosszindulatúan beillesztette abba a Szövegbe, amit Te ezen szolgádnak nyilatkoztattál ki, akit e világban annyi méltatlanság ért. Mindezt azért tette, hogy félrevezesse az emberek lelkét, és odaadó híveid szívébe belelehelje gonosz suttogását. Erről tett tanúbizonyságot második számú vezetőjük, aki ezt saját kézírásával vallotta meg, arra pecsétjét is tette, és ezt mindenhol terjesztette. Ó Istenem! Lehet-e szörnyűbb igaztalanság ennél? És még mindig nem pihentek meg, hanem makacsul, hamisan és becsületbe gázolva, gúnnyal és rágalommal azon igyekeztek, hogy zavart keltsenek ezen ország kormányában és máshol, őket arra indítsák, hogy engem ítéljenek a széthúzás magvetőjének, és az elmékbe oly dolgokat plántáljanak, melyek hallásától visszaborzad a fül. A kormány így megrettent, félelem ragadta meg az uralkodót, és a nemesek gyanakodni kezdtek. Az elmék megzavarodtak, a dolgok felkavarodtak, a lelkek kibillentek, a keblekben az aggodalom és szomorúság tüze lobbant, a Háztartás Szent Levelei görcsbe rándultak és megrázkódtak, szemükből könny patakzott, messzire hallatszott sóhajuk és jajongásuk, és szívük égett bensőjükben, amint siratták e szorongatott szolgádat, aki áldozatul esett ezen rokonainak, sőt legnagyobb ellenségeinek!

33.    Uram! Látod, hogy minden dolog engem sirat, és rokonaim örvendeznek keserveim fölött. Dicsőségedre, ó, Istenem! Még ellenségeim közül is többen panaszolták bajaimat és gyötrelmeimet, és még az irigyek közül is néhányan könnyet hullattak gondjaim, száműzetésem és megpróbáltatásaim miatt. Tették ezt azért, mert nem találtak bennem semmi mást, csak szeretetet és gondoskodást, és nem tapasztaltak tőlem mást, csak kedvességet és irgalmat. Amikor látták, hogy elsodor a megpróbáltatások és viszontagságok folyama, és céltáblájává lettem a sors nyilainak, szívüket könyörület fogta el, könnyek szöktek szemükbe, és így tettek bizonyságot, mondván: „Az Úr a tanúnk, semmi mást nem láttunk mi tőle, csak hűséget, nagylelkűséget, és a legmagasabb fokú együttérzést.” A Szövetségtörők, a gonosz prófétái azonban egyre erősebben pöffeszkedtek gyűlöletükben, örvendeztek, mikor áldozatául estem a legszörnyűbb megpróbáltatásnak, nekem estek, és örvendeztek azon szívszaggató események láttán, melyek körülöttem történtek.

34.    Szólítlak, ó Uram, én Istenem, nyelvemmel és szívem legmélyéből, ne büntesd őket kegyetlenségükért és gonosz cselekedeteikért, ármánykodásukért és bajkeverésükért, mert ostobák, becstelenek, és nem tudják, mit cselekszenek. Nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, sem különbséget tenni helyes és helytelen, igazságos és igazságtalan között. Önös vágyaikat követik, és maguk közül a leghitványabb és legostobább ösvényét járják. Ó, Uram! Könyörülj rajtuk, védd meg őket minden szenvedéstől e nehéz időkben, és add, hogy minden megpróbáltatás és nehézség e szolgád része legyen, aki ez éjsötét verembe zuhant. Válassz engem ki minden bajra, és tégy engem áldozattá minden szerettedért. Ó, Uram, a Legmagasabb! Hadd ajánljam fel lelkemet, életemet, lényemet, lelkemet, mindenemet érettük. Ó, Uram, én Istenem! Alázattal, könyörgőn, arcra borulva, esdeklésem egész hevével könyörgöm Hozzád, bocsáss meg mindenkinek, aki nékem ártott, bocsáss meg annak, aki ellenem szövetkezett és engem megsértett, és mosd le azok rossz cselekedeteit, akik igaztalanságot hoztak rám. Részesítsd őket bőséges ajándékaidban, adj nékik örömöt, szabadítsd meg őket a szomorúságtól, adj nékik békét és bőséget, részesítsd őket mennyei boldogságban, és halmozd el őket nagylelkűségeddel.

35.    Te vagy a Hatalmas, a Kegyes, a Veszélyben Oltalmazó, az Önmagától Való.

36.    Ó, hőn szeretett barátok! Most nagy veszélyben forgok, és elveszett annak a reménye, hogy akár egy óránál tovább is élhessek. Így arra kényszerülök, hogy megírjam e sorokat Isten Ügyének védelmében, Törvényének megoltalmazása, Szavának megóvása és Tanításainak biztonsága érdekében. Az Örök Szépségre! E szorongatott nem táplált és nem is táplál haragot senki ellen, senkivel szemben nincs rossz érzése, és nem ejt ki más szót, csak olyat, ami a világ javát szolgálja. Legfőbb kötelességem azonban szükségből azt diktálja nékem, hogy megvédjem és megóvjam Isten Ügyét. Így a legnagyobb sajnálattal ezt tanácsolom néktek: óvjátok Isten Ügyét, védjétek Törvényét, és féljetek mindenek előtt a széthúzástól. Bahá népe (hadd legyen életem áldozat érettük) hitének alapja ez: „Őszentsége, a Magasztos (a Báb) Isten egységének és egyedüliségének a Megnyilvánulása, és az Örök Szépség előfutára. Őszentsége, az Abhá Szépség (hadd legyen életem áldozat hű barátaiért), Isten Legfőbb Megnyilvánulása és Legmagasztosabb Lényegének Hajnala. Mindenki más csupán az Ő szolgája, és az Ő parancsolata szerint cselekszik.” Mindenkinek a Legszentebb Könyvhöz kell fordulnia, és mindazt, ami abban nincsen kifejezetten rögzítve, az Igazságosság Egyetemes Háza elé kell utalni. Az, amit e testület egyhangúan vagy többségi szavazással eldönt, az bizony maga az igazság, és Magának Istennek a célja. Aki attól eltér, bizony azok közül való, akik szeretik a széthúzást, rosszindulatúak és elfordultak a Szövetség Urától. E Ház alatt pedig az az Igazságosság Egyetemes Háza értendő, mely megválasztandó minden országból, vagyis kelet és nyugat azon részeiből, ahol a szerettek megtalálhatók, a nyugati országokban – például Angliában – szokásos választások módja szerint.

37.    Kötelező az Igazságosság Egyetemes Háza tagjainak, hogy összegyűljenek egy bizonyos helyen, és megvitassanak minden problémát, mely összekülönbözést okoz, minden kérdést, mely homályos, és minden dolgot, mely a Könyvben nincsen kifejezetten rögzítve. Bármit is döntsenek, az ugyanolyan érvényű, mint a Szöveg maga. És minthogy ezen Igazságosság Háza felhatalmazott arra, hogy olyan törvényeket hozzon, melyek nem kerültek kifejezetten rögzítésre a Könyvben, és melyek napi dolgokkal foglalkoznak, úgy hatalmában áll az is, hogy azokat visszavonja. Így példának okáért az Igazságosság Háza ma hoz egy bizonyos törvényt, és annak érvényt is szerez, de száz év múlva, amikor a körülmények és a feltételek már jelentősen megváltoztak, egy másik Igazságosság Házának hatalma lesz arra, hogy az idők szükségletei szerint megváltoztassa azt a törvényt. Ezt pedig azért teheti, mert az a törvény nem képezi a határozott Isteni Szöveg részét. Az Igazságosság Háza mind kezdeményezője, mind pedig hatályon kívül helyezője a saját törvényeinek.

38.    És most, Isten Ügyének egyik legnagyobb és leglényegesebb alapelve az, hogy őrizkedjetek a Szövetségtörőktől és messziről kerüljétek el őket, mert ők teljességgel lerombolják Isten Ügyét, eltörlik Törvényét, és a múltban kifejtett összes erőfeszítést semmivé teszik. Ó, barátok! Emlékezzetek gyengéden Őszentségének, a Magasztosnak a megpróbáltatásaira, és legyetek hűségesek az Örökkön Áldott Szépséghez! A legnagyobb erőfeszítést kell tenni, különben mindezen keservek, megpróbáltatások és szenvedések, mind az a tiszta és megszentelt vér, mely oly bőven ontatott Isten ösvényén, mind hiábavalónak bizonyulhat. Jól tudjátok, hogy mit művelt a Pártütés Középpontja, Mírzá Muhammad-’Alí és a társai. Tettei közül az egyik a Szent Szöveg megrontása, melyről mindnyájan tudtok – dicsértessék az Úr –, és azt is tudjátok, hogy ez nyilvánvaló, bizonyított és igazolt testvérének, Mírzá Badi’u’lláh-nak a bizonyságtételéből, aki vallomását saját kezével írta meg, saját pecsétjével ellátta, ami nyomtatásban megjelent és mindenhová eljutott. De ez csupán gonosz tetteinek egyike. Elképzelhető e szörnyűbb bűn, mint a Szent Szöveg meghamisítása betoldással? Ó nem, az Úr igazságosságára! Vétkei leírva és dokumentálva megtalálhatók egy külön brosúrában. Ha Isten is úgy akarja, olvassátok majd.

39.    Röviden, a kifejezett Isteni Szöveg szerint a legkisebb eltérés is bukott teremtménnyé teszi ezt az embert, és mily eltérés lehetne szörnyűbb, mint megpróbálni lerontani az Isteni Épületet, megtörni a Szövetséget, megszegni a Végrendeletet, meghamisítani a Szent Szöveget, elhinteni a kétely magvait, rágalmazni ’Abdu’l-Bahát, olyan igényekkel előállni, melyekre Isten nem küldött le felhatalmazást, felszítani a rosszindulatot, arra törekedni, hogy még ’Abdu’l-Bahá vérét is ontsa, és sok más dolog, amiről mindnyájan tudtok! Így hát nyilvánvaló, hogy ha ennek az embernek sikerülne szakadást okoznia Isten Ügyében, teljesen lerombolná és megsemmisítené azt. Vigyázzatok, nehogy közeledjetek hozzá, mert hozzá közeledni rosszabb, mint a tűzhöz közeledni!

40.    Kegyelmes Isten! Miután Mírzá Badi’u’lláh saját kezeírásával kijelentette, hogy ez az ember (Muhammad-’Alí) megtörte a Szövetséget, és elmondta, hogy az meghamisította a Szent Szöveget, rádöbbent, hogy ha visszatér az Igaz Hithez és hűséget esküszik a Szövetséghez és a Végrendelethez, az semmilyen módon nem fogja elősegíteni önös érdekeit. Ezért megbánta és sajnálta már a dolgot, amit tett, és megkísérelte titokban összegyűjteni kinyomtatott vallomásának példányait, újra a Pártütés Középpontjával szervezkedett alattomosan ellenem, és naponta értesítette őt mindarról, ami háztartásomban történt. Mi több, vezető szerepet játszott azon rosszindulatú cselekedetekben, melyeket az utóbbi időben elkövettek. Istennek hála a dolgok visszatértek korábbi medrükbe, és Isten szerettei részben megnyugvást nyerhettek. De attól a naptól kezdve, mikor ismét körünkbe lépett, újból elkezdte széthinteni a súlyos lázadás magvait. Szervezkedéseiről és intrikáiról egy külön levélben adunk majd számot.

41.    Célom azonban az, hogy megmutassam, hogy a barátok számára, akik szilárdan állnak a Szövetségben és a Végrendeletben, kötelező, hogy mindig éberek legyenek, máskülönben, miután e szorongatott eltávozott, az a mindig figyelő és szervezkedő bajkeverő szakadást okozhat, titokban elhintheti a kétely és pártütés magvait, és gyökerestül kiforgathatja Isten Ügyét. Ezerszer is kerüljétek a társaságát. Vigyázzatok és őrizkedjetek. Figyeljetek és vizsgálódjatok, és ha bárki nyíltan vagy titokban a leglazább kapcsolatot is fenntartja vele, taszítsátok ki azt magatok közül, mert ő bizonyosan széthúzást és bajt fog okozni.

42.    Ó, ti, az Úr szerettei! Egész szívetekkel törekedjetek arra, hogy megóvjátok Isten Ügyét a hamisak támadásától, mert az ilyen lelkek miatt az egyenes görbévé válik, és az összes jóindulatú erőfeszítés a visszájára fordul.

43.    Ó, Isten, én Istenem! Téged szólítalak, Prófétáidat és Hírnökeidet, Szentjeidet és Megszenteltjeidet, tanúskodj róla, hogy meggyöző erővel hirdettem bizonyságaidat szeretteidnek, és minden dolgot tisztán eléjük tártam, hogy megőrizhessék Hitedet, megóvhassák Egyenes Ösvényedet, és megvédelmezhessék Ragyogó Törvényedet. Te vagy bizony a Mindenek Tudója, a Mindenek Felett Bölcs!






III. Rész


Ő a Tanú, a Mindeneket Megelégítő

44.    Ó, Istenem, Szerettem, szívem Vágya! Tudod s látod, mi történt ezen szolgáddal, ki alázatosan járult ajtód elé, és ismered a bűnöket, melyeket ellene a rosszindulatú emberek elkövettek, azok, akik megtörték Szövetségedet és hátat fordítottak Végrendeletednek. Nappal a gyűlölet nyilaival kínoztak engem, és éjjel titokban arra szövetkeztek, hogy ártalmamra legyenek. Hajnalban elkövették azt, amit a Mennybéli Gyülekezet is megsiratott, az est leszálltakor a zsarnokság kardját húzták ki ellenem, és az istentelenek jelenlétében szórták rám rágalmaik fullánkjait. Gonosz cselekedeteik ellenére ezen alázatos szolgád türelmes volt, és eltűrt kezüktől minden szenvedést és megpróbáltatást, bár erőddel és hatalmaddal megsemmisíthette volna szavaikat, kiolthatta volna tüzüket, és megálljt parancsolhatott volna lázadozásuk lángjának.

45.    Látod, ó Uram, hosszú szenvedésem, béketűrésem és hallgatásom miként növelte csak kegyetlenségüket, arcátlanságukat és gőgjüket. Dicsőségedre, ó Szeretett Úr! Nem hittek Benned és fellázadtak Ellened oly módon, hogy nem hagytak nékem pillanatnyi pihenést és nyugalmat sem, hogy illendően kiállhassak, hogy magasztaljam Szavad az emberiség előtt, és Szentséged küszöbén szolgálhassak oly szívvel, mely túlcsordul az Abhá Királyság lakóinak örömével.

46.    Uram! Túlcsordul szenvedésem serlege, és minden oldalról kegyetlenül záporoznak rám az ütések. A csapások dárdái körülszegeznek engem, és a gyötrelem nyilai zuhognak rám. Így a megpróbáltatás letaglózott, és erőm az ellenség támadásai miatt gyengeséggé lett bennem, miközben egyedül és elhagyatottan álltam a bajok közepette. Uram! Könyörülj rajtam, emelj Magadhoz, és engedd, hogy a Vértanúság Kelyhéből ihassak, mert a széles világ egész nagyságával sem tartóztathat többé engem.

47.    Te vagy, bizony, az Irgalmas, a Könyörületes, a Kegyes, a Mindenek Felett Nagylelkű!

48.    Ó ti, e szorongatott igaz, őszinte és hű barátai! Mindenki tudja és elhiszi, hogy mily csapások és megpróbáltatások érték e szorongatott foglyot azoktól, akik megszegték a Szövetséget akkor, amikor a világ Napcsillagának lenyugta után szívét a gyász tüze emésztette.

49.    Mikor a föld minden részén Isten ellenségei az Igazság Napja lehunytát kihasználva, hirtelen és minden erejükkel támadást indítottak, akkor és egy ilyen nagy csapás közepette emelkedtek fel a Szövetségtörők a legnagyobb kegyetlenséggel, hogy ártsanak és felszítsák a viszály szellemét. Minden pillanatban gonoszságokat követtek el, és azon igyekeztek, hogy elhintsék a súlyos széthúzás magvait, és lerontsák a Szövetség épületét. De e szorongatott, e fogoly mindent megtett, hogy elrejtse és leplezze tetteiket, hogy azok megbánhassák vétküket. Azonban az, hogy gonoszságaikat hosszú ideig tűrte és elszenvedte, a lázadókat csak még arrogánsabbá és merészebbé tette, amíg olyan szórólapokon keresztül, melyeket saját kezükkel írtak, el nem hintették a kétely magvait, kinyomtatva és terjesztve azokat mindenütt a világban, úgy gondolván, hogy az ilyen ostoba dolgok majd semmivé teszik a Szövetséget és a Végrendeletet.

50.    Válaszul az Úr szerettei a legnagyobb bizalommal és állhatatossággal kiálltak, és a Királyság hatalma, az Isteni Erő, a mennyei Kegyelem, a biztos segédlet és Égi Bőkezűség segítségével közel hetven tanulmányban szegültek ellen a Szövetség ellenségeinek, és a Szent Iratokból származó perdöntő bizonyságokkal, félreérthetetlen bizonyítékokkal és egyértelmű szövegekkel alátámasztva megcáfolták a kételyt árasztó tekercseiket és bajkeverő szórólapjaikat. A Pártütés Középpontja ezáltal belezavarodott saját mesterkedésébe, lesújtott rá Isten haragja, romlásba és becstelenségbe süllyedt, mely az Ítélet Napjáig fog tartani. Alantas és nyomorult a gonosztevők sorsa, azoké, akik szörnyű veszteségben vannak!

51.    És amint ügyük elveszett, Isten szerettei ellen irányuló erőfeszítéseik reménytelenné váltak, amint látták, hogy Végrendeletének Lobogója miként lobog mindenütt és megtapasztalták az Irgalmas Szövetségének erejét, az irigység lángja oly erővel izzott fel bennük, mit leírni sem lehet. A legnagyobb energiával, erőfeszítéssel, rosszakarattal és gyűlölettel új utat kerestek, másként próbálkoztak, új tervet kovácsoltak: azt, hogy magában a kormányban szítsák fel a pártütés lángját, és ezért e szorongatott foglyot úgy tüntették fel, mintha a viszály szítója, a kormánnyal szemben ellenséges lenne, a Korona ellensége és gyűlölője. Talán ’Abdu’l-Bahát ki lehetne végeztetni, és még a nevét is ki lehetne törölni, miáltal új lehetőség nyílna a Szövetség ellenségei előtt, ahol előre nyomulhatnak, csatalovaikat sarkantyúzhatják, szörnyű veszteséget okozhatnak mindenkinek és kiforgathatják Isten Ügye épületének még az alapjait is. Mert oly szörnyű e hamis nép magaviselete és viselkedése, hogy olyanokká váltak, mint a fejsze, mely magának az Áldott Fának a gyökerére sújt le. Ha engednék, hogy így folytassák, néhány napon belül megsemmisítenék Isten Ügyét, Szavát és saját magukat is.

52.    Ezért Isten szeretteinek teljességgel tartózkodniuk kell tőlük, messze el kell kerülniük őket, meg kell hiúsítaniuk mesterkedéseiket és gonosz suttogásaikat, meg kell őrizniük Isten Törvényét és Vallását, és mindegyiküknek azon kell munkálkodniuk, hogy széles körben elhintsék Isten édes illatait, és a tőlük telhető legjobban hirdessék tanításait.

53.    Ha bárki és bármely találkozó a Hit Fénye szétsugárzásának akadályává válna, a szerettek tanácsolják nekik, és mondják: „Isten minden ajándéka közül a legnagyobb a Tanítás ajándéka. Ez hozza ránk Isten Kegyelmét, és ez az első kötelességünk. Egy ilyen ajándéktól hogyan foszthatnánk meg magunkat? Sőt, életünket, javainkat, kényelmünket, pihenésünket, mindent fölajánlunk áldozatként az Abhá Szépségnek, és tanítjuk Isten Ügyét.” Ugyanakkor óvatosan és elővigyázatossággal kell eljárni, miként az feljegyeztetett a Könyvben. Semmiképp nem szabad hirtelen széttépni a fátylat. A Dicsőségek Dicsősége legyen véletek.

54.    Ó, ti, ’Abdu’l-Bahá hűséges szerettei! Kötelező számotokra, hogy a legjobban vigyázzatok Shoghi Effendire, az ágacskára, mely kinőtt a két szent és Isteni Lótuszfából, a gyümölcsre, melyet azok termettek, hogy sugárzó természetét be ne piszkolja a csüggedés és szomorúság pora, hogy napról napra növekedjen boldogságban, örömben és lelkiségben, és gyümölcshozó fává nőjön.

55.    Mert ő ’Abdu’l-Bahá után Isten Ügyének Védnöke; az Afnánoknak, az Ügy Kezeinek (oszlopainak), és az Úr szeretteinek engedelmeskedniük kell neki, és hozzá kell fordulniuk. Aki neki nem engedelmeskedik, nem engedelmeskedik az Istennek sem, ki elfordul tőle, elfordul az Istentől, és ki megtagadja őt, megtagadja az az Igaz Urat. Vigyázzatok, nehogy bárki is hamisan értelmezze e szavakat, és mint azok, akik megtörték a Szövetséget, Bahá’u’lláh Mennybemenetele Napja után ürügyet találjanak, felemeljék a lázadás zászlaját, makacsul pöffeszkedjenek, és szélesre tárják a hamis értelmezés ajtaját. Senkinek nem adatott jog, hogy saját véleményét előadja, vagy kifejezze egyéni meggyőződését. Mindenkinek az Ügy Középpontjától és az Igazságosság Házától kell útmutatást kérnie, és hozzájuk kell fordulnia. És az, ki bárki máshoz fordul, bizony súlyos tévedésben van.

A Dicsőségek Dicsősége legyen véletek!



_________________


Szerzo: ‘Abdu’l-Bahá - Kategoria: ‘Abdu’l-Bahá - Oldal: 0 - Fejezet: 0
© Erfán.cz & phpRS