"... merüljetek bele ezen Óceánba, melynek mélyén a
bölcsesség és szavak gyöngyei rejteznek..."
Bahá'u'lláh
Keresés
Részletes keresés

Kategorie
  Bahá’í
    Bahá’u’lláh
    ‘Abdu’l-Bahá
   Az Igazságosság Egyetemes Háza
   Bahá’í Nemzetközi Közösség (ENSZ iroda)
   Összeállítások
   Ruhi és serdülő könyvek idézetei
   Shoghi Effendi
   Tanmesék gyermekeknek
   Vegyes
 

BAHÁ’U’LLÁH ÉS AZ ÚJ KORSZAK (nyers szöveg)


ÍRTA: ESSLEMONT J E.
ANGOLRÓL FORDÍTOTTA: STEINER GYÖRGY
BEVEZETÉSSEL ELLÁTTA: VÁMBÉRY RUSZTEM ÉS MISS MARTHA ROOT
 
    I. BEVEZETÉS

    Hogy kerül Saulus a Paulusok közé, minő jussa van a kételkedő szociológusnak, vagy akár a kritikus jogásznak, hogy bevezető szavakkal kísérjen oly munkát, amely egy modern keleti vallás tanításával kívánja megismertetni a magyar olvasót?
    Most lesz húsz éve annak, hogy néhai édesatyám Duna-parti lakásán látogatót jelentettek. Gyermekkorom óta megszoktam, hogy török, tatár, perzsa és hindu vándorok keressék fel apámat, az egykori dervist, Keletről Nyugat felé vezető útjukon. De ez a látogató kivételes jelenség volt. Magas, a kortól kissé hajlott, galambősz szakállú férfi, sötét tüzű szemekkel, amelyeknek jóságos fényéből a hitnek és tudásnak meggyőző ereje sugárzott. Nem érettem szavát – atyámmal perzsa nyelven folyt a beszélgetés -, de megértettem egyéniségét, amelynek ellenállhatatlan varázsában az apostoli hivatottság öntudata tükröződött. Két évtized emlékében ma is, mint élő valóságot látom ’Abdu’l-Bahá méltóságteljes megjelenését, aki, mint az egyetemes keleti vallás alapítójának, Bahá’u’lláh-nak legidősebb fia, atyjától örökölte a prófétai ihletet és küldetést, hogy szószólója legyen az emberi nem egységének, a békének és a társadalom igazságosságának.
    Ex oriente lux. Jó néhány ezer esztendeje megszokta az emberiség, hogy a napkelet országai szülték azokat a kivételes egyéniségeket: Lao-ce-t, Confuciust, Mózest, Buddhát, Jézust és Mohamedet, akiknek nevéhez az emberiségben ma is uralkodó legnagyobb hatású vallások képzete fűződik. Csupán a reformáció nagy úttörői: Wiclif, Husz, Luther, Zwingli és Calvin képviselik a vallások történetében a Nyugatnak kritikai szellemét. Bahá’u’lláh sem az egyik, sem a másik csoportba nem tartozik, s a bahá'í mozgalom, amely célul tűzte, hogy az összes kultúrvallások alapgondolatát összefoglalva egyesítse, nem sorozható a vallásfelekezetek hagyományos fogalma alá. Ez teszi érthetővé, hogy édesatyám, noha nem volt követője egy tételes vallásnak sem, nem került ellentétbe önmagával, midőn azon az érdeklődésen túlmenőleg, amellyel, mint orientalista, a Keletnek minden szellemi mozgalmát kísérte, őszinte és meleg rokonszenvvel fordult a bahá'izmus, s annak apostola: ’Abdu’l-Bahá felé.
    Perzsiai útjáról szóló könyvében (Vándorlásaim és élményeim Perzsiában, 1867.) atyám külön fejezetet szentelt a Báb-i mozgalomnak, amely előzménye volt a bahá'izmusnak. Ennek a mozgalomnak megindítója egy Mirza Ali Muhammed nevű fiatal shirazi kereskedő, aki a múlt század negyvenes éveiben, mint az iszlámot újjáalkotó vallás prófétája lépett föl, s csakhamar tekintélyes számú követőre talált. Hirdette, hogy a Mindenható a tudomány, s ő ennek kapuja (Báb), amelyen keresztül a hit igazsága megközelíthető. Perzsia zsarnoki kormánya nem ismert tréfát a hitújítás kérdésében. Nemcsak „Isten kapuját” végeztette ki válogatott kegyetlenséggel, hanem hívei közül több, mint 20.000 férfit, nőt és gyermeket juttatott vértanúhalálra. Örök tapasztalat azonban, hogy a mártírok vérét nem issza be nyomtalanul a föld.
    Így történt, hogy a Báb követőinek egyike: Nuri Mira Huszein Ali, akinek atyja magas perzsa hivatalnok volt, nemcsak új erőt adott a mozgalomnak, hanem az eredetileg mohamedán szektát egyetemes vallássá szélesítette. Nuri Mirza Huszein, amikor néhány évvel később fölvette a Bahá’u’lláh („Isten dicsősége”) nevet, hitvallásában az emberi nem egységét, a vallásfelekezetek kapcsolatát hirdette az állam és az egyház kibékülésének jegyében. A vallási és politikai türelmetlenség Bahá’u’lláh-t sem kímélte. Híveivel bilincsekbe vetve szenvedte a perzsa börtönt, majd a bagdadi száműzetést. Amikor a perzsa király, megrettenve a próféta követőinek egyre gyarapodó táborától, kiszolgáltatta őt a török szultánnak, kálváriája nem ért véget. Eleinte ugyan barátságos fogadtatásban részesült, de a mohamedán ortodoxia féltékenysége csakhamar Drinápolyba internálta, ahol a Nyugat világával került kapcsolatba. Majd a palesztinai Akkába deportálta. Ezen a büntető gyarmaton Bahá’u’lláh hetvened magával két szobába börtönözve évekig sínylette a nyomor és nélkülözés minden kínszenvedését. Tábora mégis egyre nőtt, s mikor idővel megengedték, hogy a szűk területen, Akka falain belül, amelyet 1892-ben, 75 éves korában bekövetkezett haláláig el nem hagyhatott, szabadabb mozgásban legyen része, a legtávolabb Keletről sereglettek hozzá a bahá'izmus hívei, és keresték a lehetőséget, hogy meglássák, és tanítását meghallgassák.
    Halála után legidősebb fia és szellemi örököse: ’Abdu’l-Bahá (Bahá szolgája”) folytatta és kiterjesztette atyja munkáját. Negyven évig osztotta meg atyja rabságát. Szabadulása után útnak indult, és úgy a keleti, mint a nyugati műveltség vértezetével felfegyverkezve, ritka intelligenciával és páratlan szónoki erővel hirdette az emberiség egységének igéjét. Előbb Londonban és Párizsban, majd 1912-ben az Egyesült Államokban, különböző felekezetek gyülekezetein, egyetemeken, békeegyesületekben, női szervezetek és teozófusok összejövetelein volt szószólója a bahá'izmus tanainak; a szabadkőművesek is eszményeik kifejezését ismerték fel bennük. Majd a következő évben Németországban és Ausztriában folytatta munkásságát, s ezen az útján jutott el 1913 április havában Budapestre, ahol 9 napot töltött. Ez idő alatt ’Abdu’l-Bahá Duna-palotai lakása valóságos búcsújáróhelye volt  mindazoknak, akiket a Kelet új hitének miszticizmusa, és a tanítás mesterének bölcsessége vonzott bűvkörébe. Látogatói közt volt Apponyi Albert gróf, boldog emlékű Giesswein Sándor kanonok, Goldziher Ignác, az európai hírű orientalista, Nadler Róbert professzor, a hírneves festő, és a magyar teozófusok vezére, Stark Lipót mérnök, s fölkeresték őt Germanus Gyula vezetésével az akkor Magyarországon tanuló mohamedán diákok is. Napilapjaink nagy érdeklődéssel méltatták ’Abdu’l-Bahá emberbaráti misszióját. Budapesti tartózkodása alatt két előadást is tartott perzsa nyelven: egyet a régi képviselőház gyűléstermében a Teozófiai Társaság, az Esperanto Egyesület, és több nagy női szervezet rendezésében, a másikat a Turáni Társaságnak meghívására a Nemzeti Múzeum üléstermében. Előadásait angol és magyar nyelven tolmácsolták, de a fordításban mit sem veszítettek erejükből. Százakra menő hallgatóság kísérte feszült figyelemmel szavait, amelyekkel prófétai ihlettel hirdette, hogy csak a Kelet és a Nyugat kultúrájának szintézise válthatja meg a súlyosan beteg emberiséget.
    Budapesti látogatása alkalmából találkozott ’Abdu’l-Bahá több ízben néhai édesatyámmal, akivel utóbb levelezésben is állott. E levelek arab és angol nyelven, folyóiratokban és napilapokban meg is jelentek, s a magyar olvasó számára talán nem érdektelen, ha édesatyámnak ’Abdu’l-Bahá-hoz írt perzsa sorait – az angol fordítás nyomán – magyar nyelven közlöm:
    „Ezt az alázatos írást küldöm ’Abdu’l-Bahá szent és áldott jelenlétének, a minden Tudás középpontjának, aki ismeretes az egész világon, s akit szeret az egész emberiség.
    „Oh Te nemes barátom, aki Vezetéseddel ajándékozod meg az emberiséget, életem legyen a Te áldozatod!
    „Szeretett leveled, amelynek írásával leereszkedtél szolgádhoz, valamint a szőnyeg, amellyel megajándékoztál, hibátlanul eljutottak birtokomba. Az időt, amelyet Magasságod jelenlétében töltenem megengedtetett, s a Te Jelenléted áldásának emlékét, szolgád emlékezete mindenkor híven fogja megőrizni. Vágyakozom az idő után, amikor ismét együtt lehetek Veled.
    „Bárha az Iszlámnak számos országát és városát jártam be, még soha sehol nem találkoztam oly magasztos jellemmel és oly nemes egyéniséggel, sőt hiszem,  hogy sehol nem találhatom fel mását. E tulajdonságaidtól remélem, hogy Eszményeidet és Törekvéseidet siker fogja koronázni, s mindenképpen jó eredményeket fognak megérlelni, mert az eszmények és cselekedetek mögött könnyen felismerhető az emberiségnek örök jóléte és boldogsága.
 
    „Hogy közvetlenül nyerjen tudomást és szerezzen tapasztalatokat, e szolgád különböző vallások követőinek sorába lépett. Sorjában voltam: zsidó, keresztény, mohamedán és Zoroaster követője. Ezekből a tapasztalatokból megtanultam, hogy a különböző vallásfelekezetek híveinek nincs jobb dolga, mint, hogy egymást gyűlöljék és kiátkozzák; sőt, mi több, tudatára ébredtem, hogy mind e vallások világi uralkodók kezében a zsarnokság és elnyomatás eszközeivé váltak, s ilyképpen az emberiség rombolásának voltak okozói.
    „Ha ezeket a kártékony eredményeket szemügyre vesszük, mindenkinek Nemes Személyiséged mellé kell állnia, és örömmel kell fogadnia az Egyetemes Vallás jelentős megalapítását, úgy, miként az Törekvéseidben megnyilatkozik.
„Távolból szerencsés voltam hajdan megláthatni Kitűnőséged Atyját, lelki szemeim előtt most testet öltött Fiának Személye, és csodálattal teltem el.
„A legnagyobb tiszteletet és odaadást juttatom kifejezésre Kiválóságod Elvei és Céljai iránt, s ha a Mindenható hosszú élettel ajándékoz meg, minden körülmények közt szolgálni fogom tanításodat.
„Ezért könyörgök és imádkozom szívem mélyéből.
Szolgád: Vámbéry.”

Ennek a levélnek virágos stílusa is, amely a keleti nyelvekben és gondolkodásban találja magyarázatát, szimbolikusan fejezi ki a bahá'í mozgalom jelentőségét, amelyben a keleti forma nyugati, haladó gondolatot takar. Igaz, hogy a bahá'izmus vallásos mozgalom – vallás, amelynek nincsenek papjai vagy lelkészei, csak apostolai és követői, nincsen misztikus vallási szertartása, csak gondolatai és érzései – mégis többet egyesít magában, mint az emberek számára megismerhetetlen Végtelenség és Örökkévalóság misztériumát, amelyet Isten eszméje kifejez. Vallásos mozgalom a bahá'izmus, amely nem ellensége egyik egyháznak sem, nem prozelitákat igyekszik szerezni, hanem a keresztényeket arra tanítja, hogy minél tökéletesebben kövessék Krisztus evangéliumát, és éljék Krisztus életét. Ugyanez áll egyéb vallásokhoz viszonyítva is. Semminek sem ellensége a bahá'izmus, csupán az előítéletnek, vakságnak és Bábonának, amely a felekezeteket, fajokat, nemzeteket és társadalmi osztályokat saját eredetük felismerésében és értékelésében megakadályozza.
Bár eredetében a bahá'izmus, mint előzményét tekintve, a bahá'í mozgalom hasonló a protestantizmushoz, de hatásában messze túlhaladja Luthernek a werktätiges Christenthum-ról szóló tanítását. Erkölcsrendszere nem csupán a földöntúli üdvösséget ígéri, hanem a földi boldogságnak kíván záloga lenni, midőn a békét hirdeti: békét az államok, békét az osztályok, és békét az emberek közt. ’Abdu’l-Bahá prófétai küldetése, amellyel mint „az emberiség nagykövete” járta be a világot a bahá'í krédót hirdetve, eredményességét nem egyházi szervezetnek, nem a szertartások misztikus hatásának, hanem a hit szellemi tartalmának köszönhette. Világszerte alakultak bahá'í közösségek, Perzsiában, Burmában, Indiában, Egyiptomban csakúgy, mint Európa nyugati államaiban, s az Amerikai Unióban, mindenütt a mozgalom fokozódó erőre tett szert. Kaliforniától Japánig, Skóciától a Jóreménység fokáig mindenfelé gyökeret tudott verni a modern szociális vallás, mert kifejezője volt annak az olthatatlan vágynak, hogy a darabokra tépett emberiség egy magasabb rendű szellemi, szociális és gazdasági szintézisben egyesüljön.
Sohasem volt ez a vágy erősebb és megvalósítása nehezebb, int a világháborút követő válságos korszakban. De a hit, amely hegyeket mozgat meg, nem ismer reménytelenséget, s a vágy mindig magában rejti beteljesedésének csíráját. Ezért még a szkeptikus gondolkodók érdeklődésére is számíthatnak a következő hittételek, amelyek a bahá'í tanítás krédójának lényegét kifejezik:
1.    Az igazságnak korlátlan keresése és szabadulás minden Bábonától vagy előítélettől.
2.    Az emberiség egysége: mindenki „egy fának levele, s egy kert virága”.
3.    A vallás szeretet és összhang, különben nem vallás.
4.    Az összes vallások egyek alapelveikben.
5.    A vallásnak karöltve kell járnia a tudománnyal. Hitnek és értelemnek teljes egyetértésben kell lennie.
6.    Egyetemes béke: Egyetemes Népszövetség, Nemzetközi Bíráskodás és Nemzetközi Parlament.
7.    Nemzetközi kisegítő nyelvet kell elfogadni, amelyet a világ összes iskoláiban tanítanak.
8.    Kötelező oktatás – különösen a leányok számára, akik a jövő nemzedéknek anyái és első nevelői lesznek.
9.    Mindkét nemnek egyenlő fejlődési lehetőséget és egyenlő jogokat kell biztosítani.
10.    Munkát kell adni mindenkinek: ne legyen se tunya gazdag, se munkanélküli szegény. „Munka az emberiség szolgálatában istentisztelet.”
11.    El kell törölni a végletes gazdagságot és szegénységet; törődjünk a szükséget szenvedőkkel.
12.    Elismerése Isten egységének, engedelmesség kinyilatkoztatott parancsai iránt.
Ezek az alaptételek talán inkább szociális program, mint hitvallás benyomását keltik az olvasóban. De nem szabad feledni, hogy minden erkölcsi krédó épp úgy, mint a római impérium és rabszolgaság idejében a Hegyi Beszéd, arra törekszik, hogy az emberi lelkiismeret felébresztésével igazságosabb, tehát az emberi érdekeknek megfelelőbb társadalmi berendezést teremtsen. Másrészt pedig a legújabb idők politikai irányai sok tekintetben a vallásos hit alakját öltik. Épen Európában, ahol a természettudományos világnézet a múlt században a tételes vallásoknak a hitét alapjaiban rendítette meg, olthatatlan szomjúság nyilvánul meg egy új spiritualizmus iránt. Ennek tanújelei a teozófiai mozgalom, Bergson filozófiája épp úgy, mint a racionalizmusnak vallási formát öltő erkölcsi rendszerei. Ezek sorában a bahá'izmus, amely egy magasabb szinten igyekszik az embernek szociális fejlődését szellemi szükségleteivel szintézisben kibékíteni, méltán igényelheti a kultúremberiség figyelmét.
Minden társadalmi eszmény két oldalról közelíthető meg: a hit és a tudás fegyvereivel. Mély jelentése van tehát ’Abdu’l-Bahá hasonlatának hogy az emberiség az igazság és a szeretet magasabb birodalmát csak a vallás és a tudomány együttes szárnyain érheti el. Egy szárnnyal nem lehet repülni. Ha csupán a vallás szárnyát használja, a Bábona ingoványába vész, ha csak a tudomány szárnyán emelkedik, a materializmus posványába süllyed. Ezért Bahá’u’lláh tanítása a tudomány és vallás kiegyenlítésén alapszik, és az Isten fogalma számára egy a Végtelennel, a Megismerhetetlennel. Vagy miként ’Abdu’l-Bahá mondotta: „Egy igazság sem ellenkezhetik a másik igazsággal. A fény világít, akármely lámpából árad, a rózsa szép, akármely kertben nyílik is. A csillag ragyog, akár keletről, akár nyugatról szórja fényét. Szabaduljatok fel az előítélettől, s szeretni fogjátok az Igazság Napját, bármely pontján kel is a láthatárnak.” Ennek a tanításnak a jegyében egyesíti a bahá'í mozgalom a megismerhetetlen transcendens igazságot az emberi társadalom tökéletesebb igazságával.
Talán idegenszerűen hat a magyar olvasóra a színes, sőt gyakran fellengős stílus, amelyben a nyugati gondolatvilágnak keleti hitét annak apostolai kifejezik. Nyelvezete ugyanaz, amelyet a Bibliából, a Koránból, vagy az Upanisadokból ismerünk. Annál megkapóbb azonban eszmei tartalma, amely az emberiség számára boldogabb jövőt rejt magában. Ebben találom magyarázatát, hogy néhai édesatyám, aki egész életén át szóval és írásban küzdött a tudományos igazság gyakorlati érvényesüléséért az előítéletekkel szemben, oly meleg érdeklődéssel fogadta a bahá'í mozgalmat, mint a Kelet szellemvilágának legfrissebb ágát, s annak apostoli mesterét, ’Abdu’l-Bahá-t. Úgy éreztem, kegyeletes kötelességet teljesítek, midőn néhány szóval figyelmébe ajánlom a magyar közönségnek J. E. Esslemont munkáját, amely a bahá'izmus számos irodalmi megnyilatkozása közt a legtökéletesebb összefoglaló képét nyújtja Bahá’u’lláh szociális hitvallásának.

Budapesten, 1933. április havában.

Vámbéry Rusztem

 
II.’ABDU’L-BAHÁ LÁTOGATÁSA BUDAPESTEN 1913-ban

    A magyar olvasó érdeklődéssel fog hallani ’Abdu’l-Bahá történelmileg fontos látogatásáról Budapesten 1913. évi árpilis havának 9-től 18-ig.
    Néhány kiváló magyar államférfi, tudós és a társadalmi élet több kitűnő tagja megtudván, hogy ’Abdu’l-Bahá, Bahá’u’lláh-nak, a nagy világtanítónak fia Amerikából hazautazóban a palesztinai Haifában, érinti Európa néhány városát – igen meleg hangú meghívásban sürgősen kérték, hogy ejtse útba a magyar fővárost is, és tartson itt előadást, ismertesse atyjának tanításait az emberiség egységéről és a világbékéről.
    Mikor ’Abdu’l-Bahá, a nagy perzsa tanító, a Bahá'í tanítások lelkes terjesztője, ki Irán egyik legelőkelőbb családjainak sarja volt, kísérőivel Budapestre megérkezett, a vasútnál fogadták Goldziher Ignác dr.,  a világhírű orientalista, Germanus Gyula tanár, a Keleti Akadémián a perzsa és arab nyelv tanára, Stark Lipót igazgató-mérnök, és még többen, akik elkísérték a Ritz szállóba (most Dunapalota szálló), ahol a nagy keleti vendéget a Dunára nyíló remek kilátású szobákban szállásolták el. Vele voltak perzsa titkárai, perzsa tolmácsa és még 2-3 kísérője.
    Néhány perccel érkezése után hivatalos küldöttségek jöttek üdvözlésére, kiket ő a szálló halljában igen szívesen fogadott. Megjelentek Giesswein Sándor, a nagy tudású pápai prelátus és kiváló békebarát, a Békeegyesületnek és Esperanto Egyesületnek elnöke, Stark igazgató családjával, s még többen, köztük az akkor Budapesten tartózkodó kiváló amerikai és hindu tudós. Üdvözölték őt, mint a Bahá'í mozgalom nagynevű vezetőjét, a „Szövetség Központját”, így szólván: „Az összes jelenlevők nevében üdvözöljük ’Abdu’l-Bahá áldott jelenlétét. Csodáljuk életműve nagyságát, és legmélyebb hálánkat fejezzük ki azért, hogy magas korában vállalta a nagy út fáradalmait, hogy megsegítse, és előbbre vigye az emberiséget. Példát ad mindnyájunknak az a törhetetlen fáradozás, az a szakadatlan önfeláldozó munka, mely ’Abdu’l-Bahá életének tartalma, abból megtanulhatjuk, hogy kell élni az életet és szolgálni az emberiséget.”
    A nagyra becsült vendég válaszában hálát adván az Úrnak, kifejezte abbeli reményét, hogy mindnyájan megerősödnek az emberiség szolgálatában. Kifejtette, hogy nem tehetünk jobb szolgálatot az emberiségnek, mint ha az egység eszméjét terjesztjük az emberek közt, és a világbékét hirdetjük. Elmondotta, hogy mikor Keleten a legnagyobb sötétség uralkodott és minden oldalról a fanatizmus homálya borult rá, akkor felemelkedett Bahá’u’lláh, mint nap a Kelet egén, és hirdette az emberiség egységét. Jelen voltak újságírók is, és több kérdést intéztek hozzá a kölcsönös megértést hirdető bahá'í tanításokra vonatkozóan.
    A Theosophiai Társaság nevében arra kérték ’Abdu’l-Bahá-t, hogy körükben tartson előadást, amit a következő estére, április 10-re meg is ígért. Az Esperato Egyesület, nagy női szervezetek és theosophusok együttesen arra kérték, hogy nyilvános előadást is tartson, amit április 11-ére ígért meg.
    Másnap reggelén ’Abdu’l-Bahá maga készítette a teát kísérői számára, és elragadtatással nyilatkozott az ablakából nyíló kilátásról, látva a szélesen hömpölygő Dunát, melyet nagy hidak ívelnek át, melyet nagy hajók szelnek, s melynek partjai mellett gyönyörű sétányok húzódnak. Később gyalog átment a Lánchídon a budai partra, és tekintélyt parancsoló megjelenése az általános érdeklődést magára vonta. Sokan megálltak, hogy tisztelettel üdvözöljék, vagy kérdést intézzenek hozzá. Naphosszat szállodai lakásán látogatók keresték fel, akikkel elbeszélgetett Kelet és Nyugat szellemi egyesítéséről. Azokat az emlékezetes szavakat mondta, hogy az a reménye, hogy Budapest leszen egyik középpontja Kelet és Nyugat egyesülésének, és hogy ebből a városból fog szétáradni a világosság más helyek felé. Utóbb azt is megjegyezte, hogy hálát ad az Istennek azért, hogy Budapesten megvan a szellemi életre való törekvés, hogy az emberek keresik az igazságot, foglalkoznak Isten szavával, és vágyódnak az után, hogy vezettessenek az Örökkévaló Királysága felé.
    Midőn látogatói figyelmeztették őt a magyar főváros különböző kiváló épületeire és látványosságaira, ’Abdu’l-Bahá nyájasan azt válaszolta, hogy ő azért jött Budapestre, hogy meglássa az épületeket és látnivalókat, melyek itt az emberi szívekben vannak, nem a kőből való épületeket keresi a nagy tereken.
    Folytatta azután symbolikus szavakkal, hogy ösmer egy Tartományt, melyben gyönyörűséges városok vannak, abban az Országban csak egy közös nyelven beszélnek, ott megértik egymást tolmács nélkül. Ott meg fogják látni Krisztus Szentségét és a Prófétákat mind, ott fognak látni sok jó embert, mint most itt látnak körülötte, sokféle gyönyörű gyümölcsöt fognak ott találni, és minden rendelkezésükre lesz. Kérdé, nem akarnak-e eljönni vele abba a gyönyörű Országba. Látogatóit nagyon meglepte e kérdés, de azt válaszolták, hogy igen, szívesen eljönnének.
    Germanus tanárnak, a fiatal, de már hírneves orientalistának vezetésével eljöttek török akadémiai hallgatók, kik ünnepélyes üdvözlő levelet adtak át, melyet valamennyi Budapesten tanuló ifjú török aláírt. ’Abdu’l-Bahá tökéletesen bírta a török nyelvet, és valamennyiüket meglepte ékesszólása. Azt mondta az ifjaknak, hogy leghőbb reménye, hogy Kelet és Nyugat teljesen egyesítve legyen. Megmagyarázta, hogy lényegében nincs Kelet és Nyugat, mert e földtekének minden egyes pontja egyforma, és egyenlő jogai vannak, és bármelyik pontja egy másikhoz viszonyítva Keletnek vagy Nyugatnak tekinthető, mert ez csak viszonylagos fogalom, - egy sphérának, egy országnak, egy emberiségnek pontja valamennyi. Boldognak érzi magát, hogy most itt lehet Magyarországon, mely a haladás zászlóvivője Kelet felé, amely egyesíti a nyugati kultúrával a keleti népek vendégbaráti érzelmeit más országok népei iránt. Reméli, hogy ők is mind nap-nap után haladni fognak a fejlődés és emberszeretet útjain.
    Még többen mások is jöttek; és a délután folyamán ’Abdu’l-Bahá néhány családot otthonában is felkeresett.
    Este elment a Theosophiai Társaság összejövetelére, ahol mintegy ötvenen gyűltek össze tiszteletére. Az elnök üdvözölte őt e szavakkal: „Minden fivérünk és nővérünk nevében üdvözöljük ’Abdu’l-Bahá-t körünkben, boldogok vagyunk, hogy áldott jelenlétével megtisztelt bennünket.”
    ’Abdu’l-Bahá válaszában mondta, hogy nagy örömmel tölti őt el, hogy ily kiváló szellemi gyülekezethez beszélhet. Azért nevezi őket kiváló szellemi gyülekezetnek, mert oly odaadóan dolgoznak a békéért és testvériségért. Beszélt az emberiség egységének eszméjéről. Szavai oly szívhez szólók voltak, hogy az elnök a legmelegebben köszönte meg azokat, és az összes jelenlevők nevében kérte, hogy jöjjön el újra körükbe szombat este, április 12-én.
    (’Abdu’l-Bahá e második összejövetelre is elment, és akkor is a jelenvaló mind átérezték szellemének lebilincselő hatalmát, különösen, mikor végül imát mondott Magyarország népéért, kérve az Istent, hogy áldja meg mennyei erővel, és juttasson neki mennyei boldogságot.)
    E rövid ismertetés csak egy-egy pillanatot rögzíthet meg az akkor lezajlott eseményekből. Különösen emlékezetes az az előadás, melyet ’Abdu’l-Bahá április 11-én tartott a régi képviselőház épületében, több mint 1000 ember jelenlétében. A nagy teremnek, melyben régen a képviselőház tartotta üléseit, két emelvénye van, egy alacsonyabb és egy magasabb. ’Abdu’l-Bahá a magasabb emelvényen állott, éppen az ország címere alatt, a régi történelmi címer alatt, melyet kétoldalt nagy fehér szárnyú angyalok tartanak.
    A hallgatóságnak bemutatta a nagy szent perzsa tudóst – mellette állván – Giesswein prelátus. És mikor utóbb jobboldalt mellé állt Goldziher tanár, a közönség spontán tapsviharban tört ki, átérezve annak mély symbolikus értelmét, hogy ott látta együtt, amint egymás kezét fogták, három nagy világvallás képviselőit: a magas állású katolikus főpapot, a nagynevű zsidó orientalistát, és a Bahá'í mozgalom lelkes hirdetőjét.
    Germanus tanár, ki azon előadásnál ’Abdu’l-Bahá szavait magyarra fordította, azt mondotta e sorok írójának, hogy sohasem látott együtt érdekesebb hallgatóságot, mint az ott jelenlevőt. Elmondta, hogy a terem zsúfolásig megtelt, még a karzaton is ember ember hátán, a folyosók, az előcsarnokok tömve, még az utcán is állottak hosszú sorokban. Jelen voltak a parlament tagjai, egyetemi tanárok, művészek, katolikus papok, evangélikus lelkészek, modern vallási mozgalmak képviselői, feminista szervezetek, eszperantisták, szociális és emberbaráti egyesületek tagjai, sokféle nemzetiséghez, sokféle fajhoz tartozó egyének, - a gyülekezet mintegy visszatükrözte Bahá’u’lláh tanítását, hogy egyesíteni kell mindazt, ami jó és értékes van az emberiségben, hogy egyenjogúsítani kell a nőket, segítségére kell lenni a tudatlanoknak és elnyomottaknak, és kölcsönös megértésre kell vezetni az egész emberi nemet.
    Az előadás után sokan körülvették ’Abdu’l-Bahá-t, hogy elragadtatásuknak, hódoló tiszteletüknek kifejezést adjanak. S ekkor a jelenlévőknek, kik áhítattal hallgatták szavait, ’Abdu’l-Bahá kifejtette, hogy két egészen különböző dolog az elmondott szavak hatása a lélekre, és a lelki felemelkedés, mely csak az Isteni Királyság áldása által érhető el. Szavak egyedül nem eredményezhetik a nagy szellemi átalakulást, csupán Bahá’u’lláh segítsége és kegyelme, az Isteni szellem győzelme hozhatja meg az átalakulás nagy lelki élményét.
Az előadás után ’Abdu’l-Bahá tiszteletére közös vacsorára gyűltek össze a Pannónia szállóban.
    A következő nap, április 12-én ’Abdu’l-Bahá-t ismét sok jóbarátja és tisztelője kereste fel szállodai lakásán. Paikert Alajos, a Turáni Társaság alapítója és ügyvezető alelnöke eljött, és kérte a nagy vendéget, hogy a Turáni Társaság körében is tartson előadást hétfőn este, április 14-én. Paikert Alajos. ki a Külügyi Társaságnak is egyik alapítója, és aki a híres Mezőgazdasági Múzeumot szervezte Budapesten – és annak mintájára Kairóban is – lelkes szavakkal méltatta ’Abdu’l-Bahá fennkölt béketörekvéseit. ’Abdu’l-Bahá válaszában kifejezést adott reményének, hogy Paikert Alajos nagy szellemi hatalmat fog elérni, és sokat fog tehetni a béke és a testvériség eszméinek szolgálatában; rámutatott arra, hogy sok útja és módja van a lelkek egységesítésének, de a leghatalmasabb eszköz az Isten Szava.
    A Turáni Társaság az előadást a Nemzeti Múzeum pompás nagytermében rendezte, melyben régen a Főrendek tartották üléseiket. Erről az összejövetelről Paikert úr – aki az előadáson a bevezető szavakat mondotta – azt mondotta nekem, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor ’Abdu’l-Bahá az emelvényre lépett és beszélni kezdett, feszült figyelemmel, lélegzet visszafojtva hallgatta őt a több száz ember, a társas élet színe-javából odagyűlt hallgatóság. Perzsa nyelven beszélt, szavait a perzsa tolmács angolra fordította, azután Stark Lipót igazgató magyar nyelven ismételte. ’Abdu’l-Bahá Turánország magas kultúrájáról beszélt, mely előtte oly jól ismert, és vázolta, hogy mint ment pusztulásnak vallási egyenetlenségek és villongások folytán. Vázolta továbbá a tartós béke felépítésének körvonalait. Mikor kérdezték tőle, melyik hely leszen majd a béke középpontja, ’Abdu’l-Bahá azt válaszolta, hogy az az ország lesz a középpont, mely elsőnek tűzi ki a béke zászlaját. Az előadás után ’Abdu’l-Bahá estebédre Ali Abbas Agha Tabriri házába ment, hol a török konzul is jelen volt. „A rákövetkező napon – így mondta el nekem Paikert úr – ’Abdu’l-Bahá kegyesen elfogadta meghívásomat, és megtisztelte házamat látogatásával. Barátai kíséretében jött, és összegyűltünk az Istenhegy lábánál fekvő villám fogadótermében, melyből kilátás nyílik az egész fővárosra. ’Abdu’l-Bahá társalgott velünk, családom tagjaival, és barátaimmal, lágy, édes hangján, beszélt a családi élet magas erényeiről, amint azt a különböző országokban gyakorolják, beszélt magas erkölcsi és szellemi eszményekről, és a népek kölcsönös megértéséről. Mi hallgattuk szavát, mélyen átérezve a rendkívüli szellemi egyéniség fennkölt voltát.” Felkereste még ’Abdu’l-Bahá otthonában Nadler tanárt és Stark igazgatót is. Apponyi Albert gróf is meghívta házába, és a két nagy egyéniség az emberiség legmagasztosabb problémáiról társalgott.
Mikor e sorok írójának 1926-ban alkalma volt interjú keretében beszélni a dicső emlékű Apponyi Albert gróffal, élvezettel hallgatta magas szárnyalású gondolatait a felekezetek és népek békés együttműködéséről, és az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődéséről. Azt mondotta Apponyi gróf, hogy a béke biztosítását látja a fő célnak, mégpedig igazságon alapuló békét, a lelkek békéjén nyugvó, és nem a politikai változásoktól függő békét. „Magyarország – így folytatta – évszázadokon át súlyos összeütközések színtere volt. Ha van nemzet, melynek érdeke, hogy az idők új rendje elérkezzék, mely igazságon és nem erőszakon alapszik, kooperáción, egyetértésen és nem vetélkedésen; ha van nemzet, melynek különösen érdeke a béke létrejötte és megszilárdulása, úgy az Magyarország. A béke nem különálló probléma. Az középponti csillagzat, mely körül a többi szociális probléma kering, mint bolygók a nap körül.”
Meglátogatta ’Abdu’l-Bahá Goldziher Ignác tanárt is otthonában, és kedvesen meglepve látta meg annak könyvtárában édesatyjának, Bahá’u’lláh-nak Kitab’ul’Akdas című művét perzsa nyelven. A rendkívülien értékes könyvtár Goldziher tanár halála után Jeruzsálembe került, az ottani egyetemi könyvtárba.
Több ízben hívta meg ’Abdu’l-Bahá-t Vámbéry Ármin tanár, a világhírű tudós orientalista, akit Viktória angol királynő és Edward király sok éven át kitüntettek barátságukkal.
Az előző bevezetés elmondja ezen látogatások részleteit, és Vámbéry tanárnak ott közölt ’Abdu’l-Bahá-hoz intézett levelében érezzük a lángoló melegséget, mely áthatja annak a férfiúnak a szívét, ki egész életében a nagy Igazságot kereste.
Nadler Róbert tanár, ki akkor a Festészeti Akadémia tanára volt – utóbb a Műegyetem tanárává nevezték ki – gyönyörű képet festett ’Abdu’l-Bahá-ról, melynek reprodukciója e könyvben megtalálható. Nadler tanár a következőket mondta e sorok írójának: „Mikor megláttam az akkor 70 éves ’Abdu’l-Bahá-t, oly mély benyomást gyakorolt rám, és annyira elragadott egyénisége, hogy vágyam támadt, hogy képét megfesthessem. Beleegyezett, hogy eljön a műtermembe, de megjegyezte, hogy sok időt nem szánhat nekem, mert sokfelé el van foglalva. Csodálva láttam, hogy arckifejezésében mint tükröződött a béke, a tiszta szeretet és abszolút jóakarat. Mindent oly jóságos világításban látott, mindent szépnek talált, épp úgy a város külső életét, mint lakóinak lelkét. Dicsérte városunk fekvését, a várost szelő nagyszerű Dunát, dicsérte a jó vizet és a jó embereket. Oh, oly sok szép gondolata volt, inspirált engem; tudtam, hogy kevés idő van rendelkezésemre, és így teljesen koncentráltam magam. Három ülést engedélyezett nekem.”
Érdekelni fogja olvasóimat, hogy ’Abdu’l-Bahá maga és perzsa kísérői a képet rendkívülien sikerültnek találták. Nadler tanár egyike a két művésznek, akiknek egyedül jutott a kedvezmény, hogy ’Abdu’l-Bahá-t élet után lefesthették. Nadler tanár festményén nemcsak teljes a hasonlóság, nemcsak ’Abdu’l-Bahá fenségét, szellemi hatalmát tükrözi vissza, hanem minden részletében is kiválóan kedves. Kezén, mely ezreknek adott áldást és oltalmat, minden gyengédség észlelhető, és az egész kép színezése harmonikus. Jövendő századokban is büszkesége lesz Magyarországnak, hogy itt készült ezen történelmi fontosságú arckép. Nadler tanár a képet a Műegyetem épületében levő műtermében helyezte el, és azt mondja, boldogítja őt, hogy műtermében mintegy ott érezheti ’Abdu’l-Bahá jelenlétét.
’Abdu’l-Bahá két napig beteg volt, hirtelen támadt hóviharral járó, szokatlanul hideg időjárás folytán komolyan megbetegedett. De ennek ellenére is nem feküdt le, hanem súlyt helyezett rá, hogy fogadja a jóbarátokat, akik felkeresték. Eljöttek a jóbarátai mind, némelyek családjaik kíséretében. Sok értékes megjegyzés hangzott el ’Abdu’l-Bahá ajkáról, különösen hangsúlyozta, hogy ne felejtsék el Bahá’u’lláh élettörténetét, amint ő azt nekik elmondta. Kimutatta, hogy Bahá’u’lláh tanításai mily nagy elterjedést nyertek a lefolyt 60 esztendőben, és mennyire ismert már a Bahá'í mozgalom úgy Keleten, mint Nyugaton. ’Abdu’l-Bahá  mondotta, hogy mióta Budapesten van, már itt is éledni látja a lángot, és teljes napfény leszen, ha majd a láng fénye mindenki számára látható lesz. Hasonlította a fához, mely eredetileg csak egy kis mag, de ha az fejlődik és nő, gyönyörű gyümölcsöt terem. ’Abdu’l-Bahá bíztatta őket, hogy jönnek majd a lelkek, kik szíveiket meg fogják örvendeztetni, és az Isteni ügy nagyon fog haladni Magyarországon. Biztosította őket, hogy ha a szent tanításoknak egész lélekkel odaadják magukat, a Mindenható seregei segítségükre jönnek, és győzelemre viszik őket. Mikor összejöveteleket, illetve kérdést intéztek hozzá, egész világosan megmondta, hogyan kell Bahá'í összejöveteleket rendezni.
Április 18-án reggel ’Abdu’l-Bahá és kísérői kimentek az állomásra, hogy Budapestről elutazzanak. Barátainak és tisztelőinek nagy száma összegyűlt ott, hogy elbúcsúzzanak tőle; sokan voltak magyarok, velük néhány török, amerikai és hindu. Nagyon szomorúak voltak, hogy válniok kellett, de ’Abdu’l-Bahá vigasztalta őket, és kérte, hogy híven kövessék a szent tanításokat, terjesszék az örömhíreket és vezessék a népeket egységhez. Mindenki kérte áldását buzgó törekvéseire az ügy szolgálatában. S amint megindult a vonat, még ott álltak mindnyájan, tekintetüket a tovatűnő szent alak felé fordították, és vágyakozásban feléje nyújtották karjaikat!…

Budapesten, 1933 Naw Rúz (Újév napján)

    A magyar kiadás számára írta angolul:

                Martha L. Root





ELŐSZÓ ELŐTT KÉP:

’Abdu’l-Bahá
Nádler Róbert tanár 1913-ban készült festménye után

 
ELŐSZÓ

1914 december havában szereztem először tudomást a Bahá'í tanításokról jóbarátokkal folytatott beszélgetés közben, kik találkoztak ’Abdu’l-Bahá-val, és akik néhány röpiratot rendelkezésemre bocsátottak. Mély benyomást tett reám világosságuk, erejük, szépségük. Azt a benyomást nyertem, hogy a mai világ szükségletének sokkal jobban megfelelnek, mint a többi vallási tanítások, amelyeket eddig ismertem. Ezt a benyomást utólag folytatott beható tanulmányozás még elmélyítette és megszilárdította.
A mozgalomra vonatkozó ismereteim kibővítésekor nagy nehézségekkel kellett megküzdene, amíg hozzájuthattam a keresett irodalomhoz. De mikor ezt az irodalmat megszereztem, csakhamar megfogant bennem a terv, hogy könyv alakjában foglaljam össze mindannak lényegét, és mások számára könnyen hozzáférhetővé tegyem azt, amit tanultam. Mikor a háború befejezése után ismét megnyílt a közlekedés Palesztinával, írtam ’Abdu’l-Bahá-nak, és beküldtem neki készülő, akkor körvonalaiban már meglévő könyvemnek első 9 fejezetét. Igen kedves és bátorító választ kaptam, és azt a megtisztelő meghívást nyertem, hogy látogassam meg Haifában, és hozzam magammal az egész kéziratot.  Boldogan fogadtam el a meghívást. Ekkor abban a nagy kiváltságban volt részem, hogy két és fél hónapot tölthettem Haifában ’Abdu’l-Bahá vendégeként 1919-20 telén. Ez alatt az idő alatt ’Abdu’l-Bahá több ízben megtárgyalta velem könyvem egyes részeit. Több értékes tanácsot adott, és azt indítványozta, hogy ha tanácsai értelmében a könyvet átdolgoztam, ő lefordíttatja az egészet perzsa nyelvre, hogy elolvashassa, és ahol szükségesnek látja, javításokat vagy kiegészítéseket eszközöljön. Az indítványozott átdolgozás és fordítás meg is történt. ’Abdu’l-Bahá időt talált arra, csodás elfoglaltsága mellett, hogy néhány fejezetet (az I., II., V. fejezetet, és a III.-nak egy részét) átjavítson, mielőtt elköltözött tőlünk. Fájdalmas veszteségnek érzem, hogy ’Abdu’l-Bahá már nem tudta befejezni a kézirat átjavítását, ami a könyv értékét nagymértékben fokozta volna. Az egész kéziratot azonban gondosan átnézte az angol (Nemzeti Bahá'í Szövetség =) Országos Szellemi Tanács bizottsága, és a kiadását is jóváhagyta.
Shoghi Effendi, ’Abdu’l-Bahá unokája és a „Mozgalom Őre” szintén elolvasta az egész kéziratot (angolul), és szívesen jóváhagyta. Ámbár nem volt lehetséges, hogy mind az idézeteket összehasonlíthatta volna az eredetivel, de sok esetben az eredeti gondolat helyesebb visszaadását ajánlotta, és tanácsait boldogan követtem.
Nagy hálával tartozom Miss E. J. Rosenbergnek, Mrs. Claudia S. Coles-nek, Jinab-i-Avarih-nak, a Bahá'í mozgalom nagy tudású perzsa történészének, Mirza Lotfullah S. Hakim-nak, Roy Wilhelm és Mountfod Mills uraknak, és még több jóindulatú barátomnak azért az értékes segítségükért, mellyel a munka elkészítésében támogattak.
Az arab és perzsa nevek és szavak átírására vonatkozóan a könyvben azt a rendszert fogadtuk el, melyet legújabban Shoghi Effendi ajánlott használatra a Bahá'í világ számára.
    
Fairford, Cults.
Aberdeen mellett                Esslemont J. E.
 
BAHÁ’U’LLÁH  ÉS AZ ÚJ KORSZAK

I. FEJEZET        AZ ÖRÖMHÍREK

„Megjelent, aki a világ minden népének megígértetett. Minden nép és minden közösség Kinyilatkoztatásra várt, és Ő, Bahá’u’lláh, a legkiválóbb oktatója és nevelője az egész emberiségnek.” – ’Abdu’l-Bahá

A történelem legnagyobb eseménye
Ha az „emberi haladás” történetét tanulmányozzuk, a történelem lapjait forgatva nyilvánvalóvá válik, hogy az emberi haladás legfőbb tényezője az olyan emberek időnként való megjelenése, kik koruk eszméit meghaladják, kik oly igazságok felfedezői és hirdetői, melyeket az emberiség addig nem ismert. A feltaláló, az úttörő, a lángész, a próféta – ők azok, kiktől a világ átalakulása elsősorban függ. Carlyle mondja:
„A tiszta igazság, a valóban tiszta igazság az, hogy … egy ember, ki nagyobb bölcsességgel rendelkezik, és egy addig ismeretlen lelki igazság tudatában van, erősebb nemcsak tíz más embernél, kikben az nincs meg, nemcsak tízezernél, hanem mindenkinél, aki azzal nem rendelkezik; és úgy áll a többi ember között majdnem éterikus, angyali hatalommal, mintha az égnek fegyvertárából hozott karddal volna övezve, melynek semmiféle páncél, sőt, érctorony sem tud végleg ellenállni.”
- Signs of the Times (Az idők jelei)
A tudomány, a művészet, a zene történelmében ennek az igazságnak számos megnyilvánulására találhatunk, azonban a nagy embernek és hivatásának mindent felülmúló fontossága a legvilágosabban a vallás terén nyilvánul meg. A történelem olyan korszakaiban, melyekben az emberiség szellemi élete elkorcsosult, és erkölcsei elfajultak, megjelent az emberiség legcsodálatosabb és legtitokzatosabb jelensége: a próféta. Egyedül az egész világ ellen, anélkül, hogy csak egy ember is akadna kortársai közül, aki képes volna őt oktatni, vezetni, őt egészen megérteni, vagy a felelősséget vele megosztani, ő kilép a nyilvánosság elé, miként a látó ember a vakok között, hogy az igazság evangéliumát hirdesse.
Néhányan ezek közül a próféták közül különösen kiválnak. Az évszázadok folyamán egy-egy isteni nagy kiküldött, - egy Krishna, Zoroaster, Mózes, Jézus, Mohamed, úgy jelenik meg Keleten, mint egy-egy szellemi nap, hogy megvilágosítsa az emberek elhomályosult szellemét, és felébressze szunnyadó lelküket. Bármi is a véleményünk e vallásalapítók viszonylagos nagyságáról, azt el kell ismernünk, hogy az emberiség nevelésében ők voltak a leghatalmasabb tényezők. Ezek a próféták egyetértően jelentik ki, hogy a szavak, melyek elhagyják ajkukat, nem tőlük erednek, hanem Kinyilatkoztatások, rajtuk keresztül és általuk közvetített Isteni üzenetek. Kijelentéseikben gyakori a célzás és az ígéret, hogy eljövend a nagy világoktató, ki meg fog jelenni „az idők teljében”, hogy folytassa és gyümölccsé érlelje megkezdett munkájukat, - az, aki a béke és igazság országát fogja megalapítani a földön, és egy családba egyesíti a fajokat, vallásokat, nemzeteket és népeket, hogy „csak egy akol leszen és egy pásztor”, és hogy mindenki megismerje és megszeresse Istent, „mindenki a legalacsonyabbtól a legnagyobbig”.
Így az „Emberiség Nevelő”-jének eljövetele bizonyára az emberiség történelmének legnagyobb eseménye. Most a Bahá'í mozgalom hirdeti azt az örömhírt az emberiségnek, hogy a nagy nevelő valóban megjelent, hogy kinyilatkoztatása átadatott, és feljegyeztetett, és minden komoly kereső rendelkezésére áll, hogy „az Úr napjá”-nak már hajnalhasadása van, és „az Igazságosság Napja” megjelent az égen. Ámbár még csak kevesen látták meg a fenséges csillagzatot a hegyormokon, sugarai máris megvilágítják az eget és a földet, és csakhamar fel fog emelkedni a hegyek fölé, hogy beragyogja teljes erejével a síkságokat és völgyeket – életet és útirányt adva mindennek.

A nagy világfordulat
A világ a 19. század folyamán és a 20. század elején egy régi korszak haláltusáját, és egy új korszak vajúdását élte át. A materializmus és önzés régi elvei, az elavult felekezeti és hazafias előítéletek és gyűlölködések hitelüket vesztik, letűnnek az önmagukba dűlő romok között. Minden országban a hit, testvériség és nemzetköziség új szelleme támad fel. Ez széttépi a régi kötelékeket, és átlépi a régi határokat. Eddig nem létezett méretű forradalmi változások történnek az emberi életben mindenfelé. De a régi korszak még nem múlt ki teljesen. Még élet-halál harcot vívja az újjal. A rossz még mindig óriási és ijesztő mértékben hatalmaskodik a földön. Napjai azonban már letűnőben vannak. Ismerjük legmélyebb gyökereit és legmesszebbmenő elágazásait. A támadás megindult ellene az egész vonalon. Egünket még mindig hatalmas és fenyegető felhők borítják, de a fény itt-ott már áttört. Rávilágít a haladás útjára, és leleplezi a további utat elzáró akadályokat és kelepcéket.
A 18. században mindez másképp volt. Azt a lelki és erkölcsi sötétséget, mely akkor ellepte a világot, még alig enyhítette egy-egy fénysugár. Ez a század olyan volt, mint a hajnalt megelőző, legsötétebb óra. Kifogyott olajú lámpák és csonkig leégett gyertyák fénye pislákolt benne. Világosságuk csak arra volt elég, hogy láthatóbbá tegye a sötétséget. Carlyle „Nagy Frigyes”-ében így ír a 18. századról:
„Oly század ez, hogy nincs történelme. Olyan század ez, hogy csupa hazugság halmozódott fel benne. Annyi hazugság, amennyi egy előbbi században sem termett. Ez a század annyira hazuggá vált, hogy már nem is volt tudatában hazug voltának. És annyira elmerült a hazugságban, a hazugság annyira átitatta minden ízét, hogy a mérték betelt. A francia forradalomra volt szükség, hogy végét vesse… Nagyon megfelelő vég, - hálásan érzem azt – egy ilyen század részére… A zsibbadt, könnyelmű emberfiának új Isteni kinyilatkoztatás kellett, hogy ne süllyedjen le a majmok színvonalára.” – Carlyle: Frederick the Great, Nagy Frigyes 1. könyv, 1. fejezet. A 18. századdal való viszonylatban a jelenkor olyan, mint hajnalhasadás éjjeli sötétség, vagy mint tavasz tél után. A világ új életre ébred. Új eszmék, új remények hatják át. Néhány évvel azelőtt még lehetetlen álmoknak látszó remények beteljesedő valóságokká válnak. Mások, melyekről azt hitték, hogy jövendő századok távol ködében vannak, szemünk előtt öltenek testet. A levegőben repülünk, és víz alatt utazunk. Híreket küldünk a világ körül a villám szárnyán. Megéltük, hogy néhány év alatt nagy önkényuralmak omlottak össze. Itt-ott újak is keletkeznek, de a legnagyobbak egyike: a férfiuralom korlátlansága múlandóban van. A nő is érvényesülhet, és eddig előtte elzárt pályákon megvetheti a lábát. Az alkoholról, mint italról egy nagy világrész lakossága lemondott. Megalakult a népszövetség, mely a háború megszüntetésére törekszik. És megéltünk ezen kívül sok más csodát, amiket előszámlálni is alig lehet.

Az igazságosság napfénye
Mi az oka ennek az egész világot átfogó hirtelen ébredésnek? A Bahá'í hívők szerint a Szentlélek malasztjának áramlása Bahá’u’lláh próféta által, aki egy századdal azelőtt Perzsiában született, s a 19. század vége felé a Szentföldön halt meg.
Bahá’u’lláh azt tanította, hogy a szellemi világ számára a próféta, vagy az „Isteni Megnyilatkozása” hozza azt a fényt, amit a nap az anyagi világnak nyújt. A nap föld felett való ragyogásával, melege kisugárzásával hozza létre a szerves anyagok növését és fejlődését. Az igazság napja szívek és lelkek világa számára áraszt fényt és áldást az isteni Kinyilatkoztatás útján, és az emberiségből gondolatokat, erkölcsiséget és jellemet sarjaszt. A nap sugarainak olyan a hatásuk, hogy behatolnak a világ legsötétebb és legelrejtettebb zugaiba, még olyan teremtményeknek is meleget és életet adnak, amelyek sohasem látják a napot. A Szentlélek malasztja is így befolyásolja az Isteni Kinyilatkoztatás útján mindenki életét, s a fogékony elméket még olyan helyeken és olyan népek között is megihleti, ahol a próféta neve teljesen ismeretlen. A Kinyilatkoztatás elérkezése olyan, mint a tavasz ébredése. A feltámadás napja ez! A lelki halottak új életre ébrednek, az isteni vallások igazsága megújul, és „új menny és új föld” keletkezik.
De a természetvilágában a tavasz az új élet növekedésén és ébredésén kívül a régi és elavult világ lerombolását és eltávolítását is magával hozza. Ugyanaz a nap, mely a virágokat fakasztja és a fákat rügyezteti, egyúttal mindannak pusztulását és elmúlását okozza, ami elhalt, és ami már nem használható. Repeszti a jeget, olvasztja a havat, és felszabadítja az árt, a vihart, melyek felfrissítik és megtisztítják a földet. Hasonlóan van a szellemi világban is. A szellemi napsugár ugyanilyen rázkódtatást és változást okoz. A feltámadás napja egyúttal ítélet-nap is, mert eltávolítja, szétrombolja a gonoszságokat és áligazságokat, az értéküket vesztett eszméket és szokásokat. Az előítéletnek és Bábonának télen át felgyülemlett jegét és havát felolvasztja, átváltoztatja, és felszabadulnak a régóta befagyott és bezárt erők, hogy elárasszák és megújítsák a világot.

Bahá’u’lláh küldetése
Bahá’u’lláh határozottan és ismételten kijelentette, hogy Ő minden népek régen várt vezetője és tanítója, csodálatos isteni kegyelem kiáramlása, mely minden korábbit felülmúl, és amelyben valamennyi korábbi vallásforma úgy összefolyik, miként a folyók a tengerben. A világ számára megvetette az Egység szilárd alapját, megkezdte a békének és az emberek között való jóindulatnak azt a dicső korszakát, melyet próféták hirdettek, és amelyről költők énekeltek.
Az igazság kutatása, az emberiség egysége, a vallások, fajok, nemzetek egysége, Kelet és Nyugat kibékítése, a vallás és tudomány összhangba hozása, az előítéletek és Bábonák kiirtása, a férfi és nő egyenjogúsítása, az igazság és igazságosság megalapozása, legfelsőbb nemzetközi ítélőszék létesítése, - és sok ezekhez hasonló az, ami ötven évvel ezelőtt Bahá’u’lláh tollából fakadt, amit számtalan könyvben és levélben örökített meg, melyek közül többet a föld királyaihoz és uralkodóihoz intézett.
Küldetése egyedülálló. Átfogó ereje és célkitűzése szempontjából csodálatos összhangban van az idők jeleivel és szükségleteivel. Új feladatok megoldására soha nem volt akkora szükség, mint most. A kínálkozó megoldások száma soha nem volt olyan nagy, soha a megoldások nem állottak egymással annyira ellentétben, mint most. Soha a világ nem érezte annyira szükségét egy nagy világtanító eljövetelének, mint most. És talán soha eddig nem is várta olyan áhítattal és annyira általánosan ezt a tanítót, mint most.

A jövendölések beteljesülése
’Abdu’l-Bahá ezt írja:
„Midőn Krisztus húsz századdal ezelőtt a földre jött, a zsidók epedve várták eljövetelét. Minden nap könnyek közt mondották el azt a fohászt: ’Oh Isten, siettesd a Messiás megnyilatkozását’. De mikor az Igazság Napja felvirradt, megtagadták. A legellenségesebb szándékkal léptek fel Krisztus ellen, s végül is keresztre feszítették az Isteni Szellemet, Isten Igéjét, és Belzebubnak, gonosznak nevezték, miként az Evangélium beszéli. Ennek az volt az oka, hogy azt mondották: ’Krisztus eljövetelét a Tóra világos szövegével egybehangzóan bizonyos jelek előzik meg. Míg ezek a jelek be nem következnek, mindaddig csaló az, aki azt hirdeti, hogy Ő a Messiás. A várt jelek egyike az, hogy a Messiásnak ismeretlen helyről kell jönnie, mi azonban mindnyájan tudjuk, hogy ennek az embernek Nazareth a hazája, márpedig mi jó jöhet Nazarethből?! A második jel az, hogy vasvesszővel uralkodik, azaz a kard segítségével alapozza meg a hatalmát. Ennek a Messiásnak azonban fabotja sincs! Más feltétel és jel az, hogy Dávid trónján kell ülnie, és Dávid királyságát kell visszaállítania. Ez az ember nem, hogy trónon ülne, hanem gyékénye sincs, amire kuporodjék. Megint más feltétel, hogy hirdesse a Tóra törvényeit. Ez az ember azonban eltörölte a törvényeket, sőt, megszegte a szombatot is, noha a Tóra világos szövege szerint minden olyan embernek halállal kell lakolnia, aki magát prófétának vallja, s megszegi a szombatot, még ha csodákat művel is. Más jel szerint, uralma alatt az igazságosság annyira előre halad, hogy átterjed az ember világáról az állatvilágra is. A kígyó üregét megosztja az egérrel, a sas fészkében helyet ad a fürjnek, az oroszlán együtt legel a gazellával, a farkas egy forrásból iszik a báránnyal. Ezzel szemben áll az, hogy az Ő korában az igazságtalanság és zsarnokság annyira elhatalmasodott, hogy keresztre feszítették. Még egy másik feltétel az lenne, hogy a Messiás napjaiban a zsidók boldogulni, és a világ minden népe felett diadalmaskodni fognak, holott jelenleg a római birodalom területén a legnagyobb fokú megaláztatásban és szolgaságban élnek. Hogyan lehetne hát Krisztus az a Messiás, akit a Tóra ígért?’
Így szálltak szembe az Igazság Napjával. Pedig ez az Isteni Szellem csakugyan Ő volt, akit a Tóra beígért. De ők nem ismerték fel a jeleket, s keresztre feszítették Isten Igéjét. A Bahá'í hívők elismerik, hogy a feljegyzett jelek Krisztus kinyilatkoztatásában megvalósultak, ha szó szerint nem is úgy, ahogyan a zsidók gondolták, mert a Tórában olvasható leírások képletesen értendők. Például a jelek között ott van az uralom jele. A Bahá'í hívők szerint Krisztus uralma nem mától holnapig tartó napóleoni hatalom, hanem égből jövő isteni és örökké tartó uralom volt. Krisztus uralma körülbelül kétezer éve áll, ma is tart, és Szent Lénye a végtelen időkig ül örökké tartó trónján.
A többi jel is ehhez hasonlóan valósult meg. A zsidók nem értették meg őket. Habár azóta, hogy Krisztus isteni fényében megjelent, kétezer év múlt el, a zsidók még mindig várják a Messiás eljövetelét, mert abban a hitben vannak, hogy részükön az igazság, Krisztus részén a tévedés.” – Írta e szavakat ’Abdu’l-Bahá ezen fejezet részére.
Ha a zsidók Krisztushoz fordulnak, megmagyarázta volna nekik a rá vonatkozó jóslatok valódi értelmét. Okuljunk ebből a példából, és mielőtt ítéletet alkotnánk a felől, hogy a Mai Kor Tanítójának Kinyilatkoztatását illető jóslatok teljesültek-e, forduljunk Bahá’u’lláh írásaihoz, hogy megkapjuk a helyes feleletet. A Krisztusra vonatkozó jóslatok közül kétségtelenül sok a „lepecsételt” kijelentés. A pecséteket csak az Igazi Nevelő törheti fel, és csak Ő fedheti fel azoknak a szavak kincsesládájában elrejtett valódi értelmét.
Bahá’u’lláh sokat írt a régi jóslatok magyarázására, de próféta voltának bizonyítása nem ezen alapszik. A nap önmagáról szolgáltat bizonyítékot mindazoknak, akikben megvan a megérzésnek képessége. Napkeltekor semmiféle megelőző kijelentésre nincs szükségünk ahhoz, hogy a nap ragyogását felfogjuk. Ugyanez áll az Isteni Kinyilatkoztatásról is, mikor benne részünk van. Ha minden korábbi jóslás feledésbe merülne, ő maga akkor is bőséges és elegendő bizonysága lenne önmagának mindazok számára, akiknek a szellemi érzékei megnyílhatnak.
Bahá’u’lláh nem követeli senkitől, hogy vakon elismerje kijelentéseit és jeleit. Ellenkezőleg: tanítását azzal vezeti be, hogy határozott óvást emel tekintélyének vak elismerése ellen, és nyomatékosan figyelmeztet mindenkit, hogy éljen saját ítélőképességével, és alkossa meg véleményét önállóan, félelem nélkül, hogy az igazságot biztosan felismerhesse. Mindenkinek kötelességévé tette a beható kutatást, és sohasem rejtőzködött, hanem az emberek életét és jellemét átalakító szavait, cselekedeteit és azok hatását ajánlotta fel próféta volta legigazabb bizonyítékául. Az általa felajánlott bizonyítékok ugyanazok, mint amelyekre nagy elődjei hivatkoztak. Mózes szerint:
„Ha próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog; ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta: ne félj attól!” (V. Móz. XVIII. 22.)
Krisztus is élt ezzel a világos bizonysággal, és hivatkozott rá, hogy prófétai voltát bizonyítsa.
„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon szednek-e a tövisbokorról szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. … Azért tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Máté VII. 15-20.)
Az alant következő fejezetek feladata annak a kimutatása, hogy Bahá’u’lláh prófétaságra való igénye ezen bizonyítékok alkalmazása mellett megállja-e helyét vagy sem? Hogy beteljesedtek-e azok a dolgok, melyekről beszélt, és hogy munkája gyümölcse jó volt-e vagy rossz?! Más szóval beteljesedtek-e jóslatai, megvalósultak-e rendelkezései, végül hozzájárult-e élete munkája az emberiség neveléséhez, emelkedéséhez és erkölcsei megjavulásához, avagy sem?!

A kutatás akadályai
Természetes, hogy a tanuló, aki ebben a kérdésben az igazság elérésére törekszik, útjában sok akadályra bukkan. Mint minden más nagy erkölcsi és szellemi reformáció, a Bahá’í mozgalom is sok ferde megítélés tárgya volt. Bahá’u’lláh-nak és híveinek rettenetes üldöztetése és szenvedései tekintetében a mozgalom barátainak véleménye egyezik ellenségei véleményével. A mozgalom értékét és alapítói jellemét illetőleg azonban a hívők megállapításai és a tagadók tudósításai felette eltérőek. Épp úgy, mint Krisztus idejében. Krisztus kereszthalálát és követői vértanúságát illetően a keresztény és zsidó történetírók egyező véleményen vannak; egyebekben a hívők szerint Krisztus megvalósította és tökéletesítette Mózes és a próféták tanításait, az ellenfelek ellenben azt a kijelentést tették, hogy a törvényeket és rendeleteket megszegte, és ezért halált érdemelt.
A vallás terén is, a tudományban is az igazság csak az olyan alázatos és odaadó kutató előtt tárja fel titkait, aki minden előítélettől és Bábonától szabadon kész arra, hogy mindenét eladja, amije van, csak hogy a „drága gyöngyöt” megszerezhesse. Alapfeltétele annak, hogy a Bahá’í mozgalom teljes jelentőségét megérthessük, az, hogy az igazság iránt való őszinte és önzetlen odaadás szellemében tanulmányozzuk, a kutatás ösvényein kitartsunk, és magunkat az isteni vezetésre bízzuk. E nagy szellemi ébredés titkainak kulcsát és értékének igaz ismertető jeleit az alapítók írásaiban találjuk meg. Sajnos itt újra akadályok merednek a kutató elé, aki nem érti a perzsa és arab nyelvet, amelyeken ezeket a tanításokat megírták. Ezeknek az írásoknak csak egy kis részét fordították angolra, s a megjelent fordítások között is sok pontosság és stílus tekintetében tökéletlen. De a mozgalom szilárd és tömör alapjaiul szolgáló nagy életbevágó igazságok, a történelmi tudósítások és a fordítások tökéletlensége és hézagos volta mellett is úgy kiemelkednek a bizonytalanság ködéből, mint a hegyek a síkságokból.

A könyv célja
A következő fejezetekben a lehetőséghez képest arra törekszünk, hogy őszintén és előítéletek nélkül vázoljuk a Bahá’í mozgalom történetét, és hogy főként tanításai alapvető vonásait domborítsuk ki, hogy így az olvasót olyan helyzetbe hozzuk, hogy maga alkothasson tárgyilagos ítéletet, és esetleg arra is indíttassék, hogy ezekbe az eszmékbe saját erejéből még mélyebbre behatoljon.
Bármennyire fontos is az igazság keresése, nem ez az élet egyedüli célja és feladata. Az igazság nem holt dolog. Nem bánhatunk vele úgy, hogy ha megtaláltuk, elhelyezzük egy múzeumban, ott megszámozzuk, leltározzuk, kiállítás anyaga lesz, és végül is ott marad anélkül, hogy valami hasznot hozna. Senkit meg nem termékenyít, semmiféle gyümölcsöt nem terem. Az igazság eleven erő. Kell, hogy gyökeret verjen az emberek szívében, gyümölcsöket hozzon az emberi életben, és hozzájuttassa az embereket kutatásaik teljes jutalmához.
Ha tehát prófétai kinyilatkoztatást ismertetünk, igazi célunk az, hogy azok, akik a kinyilatkoztatások igazságáról meggyőződtek, a kinyilatkoztatás elveit gyakorolják, a szerint éljenek, az örömhíreket terjesszék, és ily módon siettessék annak az áldott napnak az eljövetelét, amelyen megleszen Isten Akarata, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is.



 
II. FEJEZET    BÁB, A HÍRNÖK

„Valóban a zsarnok megölte Őt, akit a világ szeretett, hogy kioltsa Isten világosságát teremtményei közt, és hogy visszatartsa az embereket a mennyei élet áradatától, az Úrnak, a Kegyelmesnek, a Bőkezűnek idejében.” (Bahá’u’lláh, Ra’is-hoz intézett levele)

Az új kinyilatkoztatás születési helye
Perzsia, a Bahá’í mozgalom szülőhelye, egyedülálló helyet foglal el a világtörténelemben. Régi nagysága napjaiban első volt a nemzetek között, és műveltségében, hatalmában, fényében versenytárs nélkül állott. Kiváló királyokat és államférfiakat, bölcseket, költőket és művészeket adott a világnak. Zoroaster, Cyrus és Dárius, Hafiz, Firdusi, Sa’di és Omar Khayyam csak néhány nép Perzsia nagynevű fiai közül. Utolérhetetlenül ügyes iparosai voltak; szőnyegei páratlanok, acélja utánozhatatlan, cserépedény ipara világhírű. Kelet közeli és középső részeiben korábbi nagyságának számos nyoma maradt.
A 18. és 19. században azonban siralmas hanyatlásnak indult. Úgy látszott, hogy korábbi dicsősége visszavonhatatlanul letűnt. Romlott kormány állott az élén, és reménytelen pénzügyi nehézségekkel küldött. Uralkodói közül egyesek erőtlenek, mások pedig kegyetlen szörnyetegek voltak. Papsága vakbuzgó és türelmetlen, népessége tudatlan és Bábonás volt. Lakosságának a legnagyobb része a mohamedán vallás síita szektájához tartozott,  de tekintélyes számban voltak lakói között Zoroaster hívei, zsidók, keresztények és más egymással vetekedő szekták követői. Mindannyian azt vallották, hogy követik magasztos tanítóikat, akik arra oktatták őket, hogy az egy Istent imádják, hogy szeretetben és egyetértésben éljenek, és mégis kerülték, gyűlölték, lenézték egymást. A másikat mindegyik szekta tisztátalannak, kutyának, pogánynak tartotta. A mindennapi életben a káromkodás és átkozódás igen nagy méreteket öltött. Zsidó vagy Zoroaster híve esős napokon alig tehette utcára a lábát, mert ha ruhája mohamedánhoz ért, a mohamedán tisztátalan lett. Ez a sértés a zsidó életébe kerülhetett. Ha mohamedán pénzt fogadott el zsidótól, kereszténytől, vagy Zoroaster hívétől, mielőtt zsebébe tehette, meg kellett mosnia a pénzt. Ha zsidó látta volna, hogy gyermeke szegény mohamedán koldusnak egy pohár vizet nyújt, a poharat kiütötte volna gyermeke kezéből: a hitetlen legyen átkozott, mert nem érdemli, hogy jóságban része legyen. A mohamedánok is számtalan szektára szakadtak, és ezek között gyakran vad és elkeseredett viszályok dúltak. Zoroaster hívei nem igen keveredtek a kölcsönös viszályokba. Egymás között, elkülönülten éltek, és kerülték az érintkezést más vallású honfitársaikkal.
A társadalmi és vallási viszonyok a hanyatlás reménytelen állapotába süllyedtek. A nevelést elhanyagolták, a nyugati tudományt és művészetet tisztátalannak és vallásellenesnek tartották, az igazságszolgáltatást gúny tárgyává tették. Rablás és fosztogatás volt napirenden. Az országutak rosszak, és utazók számára veszélyesek, az egészségügyi berendezések pedig felháborítóan hiányosak voltak.
Mindennek ellenére a szellemi élet fénye mégsem aludt ki Perzsiában. Itt-ott az uralkodó világiasság és Bábona közepette is akadt néhány szentéletű lélek, és nem egy szív úgy ápolta az áhítatot Isten iránt, miként egykor Jézus eljövetele előtt élt a kegyesség Hanna és Simeon szívében. Sokan epedve várták Istennek ígért hírnökét. Törhetetlenül bíztak abban, hogy eljövetelének az ideje már nagyon közel van. Ilyenek voltak az állapotok Perzsiában, mikor Báb, az új idők hírnöke az egész országot lázba hozta küldetésének bejelentésével.

Báb ifjúkora
Mirza Ali Mohammed, aki később a Báb (kapu) nevet vette fel, Shirazban, Perzsia déli részében született 1829. október 20-án  Sayyid volt, azaz Mohammed próféta leszármazottai közé tartozott. Jó nevű kereskedő atyja kevéssel fia születése után meghalt. Anyagi ágról való nagybátyja vette gondjaiba, aki szintén shirazi kereskedő volt, és fel is nevelte. Gyermekkorában megtanult olvasni, és az akkoriban szokásos elemi nevelésben részesült.

A kinyilatkoztatás
Midőn Báb 25. életévét elérte, isteni parancsnak engedve kijelentette, hogy „Isten, a Fenséges őt választotta ki a Báb-hitvallás oszlopául.” „A Traveller’s Narrative” (Egy utazó elbeszélése) című munkában olvassuk a következőt: „A Báb névvel ezt akarta kifejezni: ő a kegyelem csatornája egy nagy egyéniség számára, akit eddig még a dicsőség fátyola rejt, aki számtalan és határtalan tökéletességek birtokában van, akinek akarata őt cselekvésre ösztönzi, és akihez őt a szeretet szálai kötik.”
Az a hit, hogy Isten hamarosan Hírnököt küld a világra, egy Shaykhi nevű szektában terjedt volt el legjobban Perzsiában. A szekta tagja volt egy Mulla Husayn Bushru’i nevű kiváló pap, akinek Báb elsőül adta tudtára küldetését. Kinyilatkoztatása pontos idejét Báb Bayan c. írásaiban jegyezte fel: A Hedsra 1260.  évében Jamadiyu’l-Avval hónap 5. napján 2 órával és 15 perccel napnyugta után (azaz 1844. május 23-án) történt a nevezetes esemény. Mulla Hussayn több napi gondos kutatás és tanulmányozás után meggyőződött arról, hogy a síiták által már régóta várt Hírnök jelent meg. Felfedezése okozta elragadtatásában nemsokára több barátja is osztozkodott. A Shaykhi szekta nagy része csakhamar elismerte Bábot, s k lettek az első Báb-hívők. Az ifjú próféta hírneve azután futótűzként terjedt el az egész országban.

A Báb-mozgalom terjedése
Báb első tanítványai tizennyolcan, vele együtt tizenkilencen, „az Élőnek betűi” néven váltak ismertekké. Ezeket Perzsia és Turkesztán különféle helyeire küldötte szét, hogy eljövetelét hirdessék. Ezalatt ő maga zarándokútra ment Mekkába, ahová 1844 decemberében érkezett. Ott a mohamedán világ minden részéből összegyűlt nagyszámú zarándoksereg előtt nyíltan beszélt küldetéséről. Mikor Bushirbe visszatért, kinyilatkoztatása nagy izgalmat keltett. Ékesszólásának tüze, ihletett írásainak hatása, rendkívüli bölcsessége és tudása, hitújító bátorsága és buzgósága a legnagyobb lelkesedést váltotta ki követőinél, de egyben nagyfokú izgalmat és ellenségeskedést is keltett az orthodox mozlimek között. Síita tudósok szenvedélyesen ellene fordultak, és rávették Husayn Khánt, a fanatikus és zsarnok kormányfőt, Fars helytartóját arra, hogy nyomja el az új eretnekséget. Ekkor indult meg Báb ellen a bebörtönözések, megfenyítések, vallatások, deportációk és meggyalázások hosszú sora, amely csak 1850-ben bekövetkezett vértanúhalálával ért véget.

Báb igényelt címei
A Báb-eszmék által kiváltott ellenségeskedés akkor érte el legnagyobb fokát, mikor az ifjú reformátor kijelentette, hogy ő maga az a Mihdi (Mahdi), kinek jövetelét Mohamed bejelentette. A síiták ezt a Mahdit azzal a 12. imámmal  azonosították, aki 1000 évvel ezelőtt titokzatosan eltűnt az emberek szeme elől.
Meggyőződésük szerint a 12. imám a föld alatt él, és régi alakjában jelenik meg. Az uralmáról, dicsőségéről, hódításairól és kinyilatkoztatásának a jeleiről szóló jóslásokat épp úgy betű szerint való értelemben magyarázták, mint a zsidók Krisztus idejében a Messiásra vonatkozókat. Azt várták, hogy földi hatalommal, óriási hadsereggel jelenik meg, és így hirdeti ki küldetését, hogy holtakat támaszt fel, s így tovább. De miután ezen jelek elmaradtak, a síiták Bábot ugyanolyan szenvedélyes megvetéssel sújtották, mint aminővel a zsidók Jézust illették. Báb hívei a jóslások nagy részét képletesen magyarázták. Az Eljövendő ígért uralmát a Galileai prófétáéhoz, a „bánatok emberéhez” hasonlóan misztikus uralomnak tartották, dicsőségét szelleminek és nem földinek, hódításait az emberi szívek birodalma felett való hódításnak gondolták. A Báb-eszmék bizonyítékait Báb csodálatos életében és tanításaiban, tántoríthatatlan hitében, legyőzhetetlen állhatatosságában, és abban a képességében találták meg, hogy új szellemi életre tudja ébreszteni azokat, akik a tévedés és tudatlanság sírjában feküsznek. De Báb nem állott meg ott, hogy a Mihdi nevet igényelte. Felvette „Nuqtiyi-uláh”, vagy „kiinduló pont” megszentelt címét is. Ez a cím azért nevezetes, mert Mohamednek adták a követői. Még az imámok is kisebb hatalmúak voltak, mint ezen „Pont”, akitől ihletüket és tekintélyüket nyerték. A cím használata annyit jelentett, hogy Báb ugyanazt a rangot igényelte magának, amelyet Mohamed elfoglalt a nagy vallásalapítók sorában. A síiták ezért épp úgy csalónak tartották, mint elődeik Mózest és Jézust. Új naptárt is vezetett be. Visszaállította a napévet, és az új időszakot kinyilatkoztatásának évével kezdte meg.

Az üldöztetések növekedése
Báb kinyilatkoztatásának, és annak a nyugtalanító gyorsaságnak következtében, mellyel a különféle osztályokhoz tartozók, szegények és gazdagok, tanultak és tudatlanok, mohón magukévá tették tanításait, - ellenfeleinek a mozgalom elnyomására irányuló törekvése egyre határozottabb és kegyetlenebb formákat öltött. Házaikat kifosztották és lerombolták, asszonyaikat letartóztatták és elhurcolták. Teheránban, Fars-ban, Masenderánban és sok más helyen sok hívőt leöltek. Egyeseket lefejeztek, másokat felakasztottak, ágyúk torka elé kötöttek, elégettek vagy szétdaraboltak. De hiába fojtogatták, a mozgalom mégis terjedt. A kegyetlen elnyomás inkább hasznára vált a mozgalomnak, hívei meggyőződését csak szilárdította és ellenállóbbá tette. Sok jóslat éppen az üldözés által teljesedett be szó szerint. A síiták is hitelesnek ismerik el azt a Jabir nyomán megírt hagyományt, melyben a Mihdi eljöveteléről a következőket olvassuk:
„Benne lesz a Mózes tökéletessége, Krisztus gazdagsága és Jób türelme. Szentjei az ő idejében megalázást szenvednek, fejüket ajándékként küldözgetik, épp úgy, mint a törökök és a Deylamiták fejét, agyonütik és lefejezik őket. Vérüket beissza a föld, és asszonyaik között jajkiáltás leend; valóban ezek azén szentjeim.” (Báb új története Browne E. G. tanár fordításában, 132. oldal)

Báb vértanúhalála
A Hedsra 1266. évében Sha’ban 28-án, vagyis 1850. július 9-én, pénteken az alig 31 éves Báb is áldozatul esett üldözői fanatikus dühének. Vesztőhelyre hurcolták Aga Mohammed Ali nevű odaadó fiatal követőjével együtt, aki kérve kérte, hogy vértanúhalálát vele megoszthassa. A kivégzés helye a tabris-i katonai tábor tere volt. Két órával a déli idő előtt mind a kettőt úgy függesztették fel válluk alá helyezett kötelekkel, hogy Muhammed Ali feje szeretett mestere mellén feküdt. A kivégzésre egy szakasz örmény katonát rendeltek ki. A sortűz elhangzott, a füst eloszlott, és a katonák elvonultak. Báb és társa azonban életben maradt. A golyók csak a köteleiket vágták át, ők ketten sértetlenül estek a földre. El is menekültek egy házba, de menekülésüknek híre ment, mire értük jöttek, egy társukkal való beszélgetésben találták a két kivégzettet. A déli órákban ismét kikötötték őket. A sortüzük eredménytelenségét csodának tekintő örmény katonák megtagadták a sortűz megismétlését. Más szakaszt rendeltek ki tehát, s ez a lövésre szóló parancsot teljesítette. A sortűz ebben az esetben eredménnyel járt. A golyók a két áldozat testét keresztül-kasul járták, és rettenetesen szétroncsolták, arcuk azonban majdnem egészen sértetlen maradt.
Az istentelen kivégzés Tabris katonai terét második Kálváriává avatta. Báb ellenségei gonoszul diadalmaskodtak, és azt hitték, hogy a Báb-hit nekik gyűlöletes fájának a gyökerét vágták el, és most már az egész hitet könnyen kiirthatják. Diadaluk azonban rövid életű volt, mert megfeledkeztek arról, hogy nincs olyan fejsze, amellyel az igazság fáját ki lehetne vágni. Tapasztalniok kellett, hogy az elkövetett bűn a mozgalomnak csak nagyobb erőt adott. A mártírhalállal Báb hő vágya ment teljesedésbe, híveit pedig fokozottabb buzgalomra ösztönözte. Szellemi elragadtatásuk tüzét az üldözés nehéz vihara lobogóbb lángra élesztette. Minél nagyobb volt a kiirtásukra irányult törekvés, annál magasabban lobogtak hitük lángjai.

A Carmel-hegyi sír
Báb holttestét mártírhalála után odaadó társáéval együtt kidobták a várárkon. A rákövetkező éjszakán éjfélkor Báb néhány híve elvitte a holttesteket, és ezeket azután több éven át Perzsiában titkos helyeken rejtegették, végül nagy nehézségek és veszély között a Szentföldre szállították. Most a Carmel-hegy lejtőjén, egy gyönyörű helyen fekvő sírban pihennek, Éliás barlangjához közel, csak néhány mérföldnyire attól a helytől, ahol Bahá’u’lláh élte utolsó éveit, és ahol most az ő földi maradványai is nyugszanak. A világ minden tájáról ezer meg ezer zarándok jön azért, hogy Bahá’u’lláh szent sírjánál bemutassa emléke iránt való hódolatát. Ezek közül egyik sem mulasztja el azt, hogy Báb sírjánál is el ne mondja imádságát.

Báb munkái
Báb munkái sok kötetre terjedők. Azt a gyorsaságot, amellyel ő – tanulmány és megelőző elmélkedés nélkül – gondosan kidolgozott kommentárokat, mély értelmű fejtegetéseket, vagy ékes szavú imákat fogalmazott, isteni ihletettsége egyik bizonyítékának tekintik. Különféle írásainak a tartalmáról a következő összefoglalás tájékoztat:
„Báb munkái közt voltak kommentárok és magyarázatok a Korán verseihez, továbbá imák, szent beszédek, vagy bizonyos szövegrészek igazi értelmére való utalások. Mások oktatásokat, figyelmeztetéseket, értekezéseket foglalnak magukban az Isteni Egység tanának különféle ágairól, … bátorítást a jellem szilárdítására, a világi dolgoktól való tartózkodásra, és Isten sugallatának követésére. Műveinek a lényege és valódi értelme azonban annak a Lénynek a dicsőítése és ismertetése, aki nemsokára megjelenik, és akinek eljövetele betölti gondolatait, vágyait és törekvéseit. Mert fellépését az örömhír előfutárának tekintette, egyéniségét pedig csupán eszközül arra, hogy az Egynek nagyobb tökéletessége jobban megnyilvánulhasson. Nem is szűnt meg soha, egy pillanatig sem Őt dicsőíteni éjjel-nappal, és nem mulasztotta el követőinek figyelmét felhívni arra, hogy várják amannak eljövetelét; sőt, írásban kijelenti:
’Én csak egy betűje vagyok a hatalmas könyvnek, és csak egy harmatcseppje a határtalan óceánnak. Ha Ő megjelenik, valódi lényem, titokzatosságom és célozgatásaim beigazolódnak, és a vallás eme csírája ki fog fejlődni az Ő létének minden fokozatán át, és oly magasra emelkedik, hogy eléri ’a legtökéletesebb formát’, és őt ’az áldott Istennek, a Teremtők legjobbjának’ a ruhája díszíti majd!…
Az Eljövendő lángja annyira áthatotta, hogy a reá való emlékezés világossága volt a Maku erődeiben eltöltött sötét éjszakákban, és a reá gondolás volt hű vigasztalója a Chihriq-börtönben. Ezáltal fejlődött szelleme naggyá; az Ő bora mámorosította meg, és a Reá való emlékezés üdítette fel.” (Episode of the Báb. Báb története 54. oldal)

Ő, akinek Isten meg fog nyilatkozni
Miként Keresztelő Szent János, úgy Báb is mindig kitartott amellett, hogy ő csak előhírnök. Azért jött, hogy egy utána következőnek, egy nálánál nagyobbnak előkészítse az útját. Azt hirdette, hogy az Igazság Napjának nagy Kinyilatkoztatása eljövend, emberi alakban nyilatkozik meg nemsokára az embereknek, méltóságban és dicsőségben. Alázatos tisztelettel jelenti ki, hogy „Annak napjaiban, kinek Isten megnyilatkozik, ha valaki csak egy verset hall Tőle, és utána mondja, jobbat cselekszik, mintha a Bayán-t (azaz Báb kinyilatkoztatását) ezerszer elmondaná.” (Episoda of the Báb. Báb története 349. oldal)
Szenvedések közepette boldognak érezte magát, ha ezáltal bármily kis mértékben „Annak” az útját egyengethette, „kinek Isten megnyilatkozik”, aki kijelentése szerint ihletének egyetlen forrása és imádatának egyetlen tárgya volt.

Feltámadás, paradicsom és pokol
Báb tanításának fontos része az, amit a feltámadásról, az utolsó ítéletről, a paradicsomról és a pokolról mond. Feltámadás alatt – úgy mondja – az Igazság Napja új Kinyilatkoztatásának megjelenése értendő. A halálból való feltámadás azoknak szellemi felébredését jelenti, akik a tudatlanság, a gondatlanság és élvezethajhászás sírjában alszanak. Az Ítélet napja az új Kinyilatkoztatás napja, amelynek elfogadása vagy visszautasítása elválasztja a juhokat a kecskéktől, mert a juhok ismerik az Isteni Pásztor hangját és követik Őt. A Paradicsom Isten megismerésének és szeretetének boldogsága, amiként Ő az Kinyilatkoztatásában tudtunkra adta, ami által a lehető legnagyobb tökéletességet elérhetjük, és a halál után Isten országába és az örök életbe bejuthatunk. Pokol egyszerűen Isten megismerésének hiánya, és azzal a következménnyel jár, hogy az isteni tökéletesség el nem érhető, és az örök kegyelem elveszett. Határozottan kijelentette, hogy ezen kifejezéseknek semmi más értelmezés nem tulajdonítható, mint amelyeket ő adott, és hogy az anyagi test feltámadásáról, anyagi értelemben vett égről és pokolról, stb. azelőtt elfogadott nézet mind tiszta képzelődés szülöttje. Tanítása szerint az ember halála után is él, és ezen földöntúli életben a tökéletesedés felé való haladás határtalan.

Társadalmi és erkölcsi tanítások
Báb írásaiban arra tanítja követőit, hogy testvéri szeretetükkel és nyájasságukkal tűnjenek ki. Foglalkozzanak hasznos művészettel és iparral. Az elemi nevelést tegyék általánossá. Abban az új és csodás rendben, mely most kezdődik, a nők élvezzenek az eddiginél nagyobb szabadságot. A szegényekről gondoskodjék a közösség. A koldulás azonban legyen szigorúan tilos. És tiltassék el a szeszes italok élvezete is.
Legyen a valódi Báb-hívő vezéreszméje a tiszta szeretet. Ne várjon jutalomra, és ne féljen büntetéstől. A Bayán-ban ezt mondja:
„Istent úgy imádd, hogy az se változtasson Iránta tanúsított imádatodon, ha imádatod jutalma tűz lenne. Ha Istent félelemből imádod, nem emelkedtél fel szentsége küszöbéhez… Épp így, ha tekinteted a Paradicsomra irányítod, és ennek reményében imádod Őt, akkor is lealacsonyítod.” (A Bábik Perzsiában. – Bábis of Persia II. E. G. Browne tanártól, 931. oldal)

Szenvedés és győzelem
A most közölt idézet tükre a Báb egész életét átható szellemnek. Léte egyetlen célja és vágya volt, hogy Istent megismerje, szeresse, tulajdonságait visszatükröztesse, és eljövendő Kinyilatkoztatása útját egyengesse. Szemében sem az életnek nem voltak borzalmai, sem a halálnak nem voltak fullánkjai, mert benne a szeretet kiirtotta a félelmet. A mártírhalált pedig felszabadulásnak tekintette, hogy egészen odaborulhasson Imádottja lábai elé. Különös, hogy ezt a tiszta és fenséges lelket, az isteni Igazságnak ezt az ihletett oktatóját, Istennek és embertársainak ezt az odaadó imádóját annyira gyűlölte kora hivatásos papsága, és halálra ítélte! Bizonyára csak meggondolatlan vagy szántszándékos előítélet vakította el az embereket azzal a ténnyel szemben, hogy Báb kétségtelenül próféta, Isten szent Hírnöke volt. Nem volt világi hatalma, nem jött dicsőséggel, de adhatta-e nyilvánvalóbb bizonyítékát a szellemi Hatalomnak és Uralomnak, mint azt, hogy nem szorult semmiféle földi segítségre, és hogy a leghatalmasabb és legerőszakosabb ellenállást is legyőzte? Megértethette volna-e másként az Isteni szeretetet a hitetlen világgal, mint azzal a képességével, hogy végsőkig elviselte a balsors csapásait, a szenvedés nyilait, az ellenség gyűlöletét, az álbarátok árulását, és mindezek fölé emelkedett, sőt, tántoríthatatlanul és keserűség nélkül még meg is bocsátott nekik, és meg is áldotta őket?!
Báb kitartott és győzött. Ezren meg ezren mutatták ki szeretetük őszinteségét iránta, mikor szolgálatában feláldozták mindenüket, még életüket is. Hatalmát királyok irigyelhetik. S ami a legfőbb, „Ő, akinek Isten megnyilatkozik”, valóban megjelent, és elfogadta hírnökének odaadását, és dicsőségének részesévé tette.
 

III. FEJEZET    BAHÁ’U’LLÁH:  ISTEN DICSŐSÉGE


„Oh te, ki vársz, tovább ne várakozz, mert Ő megérkezett. Tekints Szentélyére és Dicsőségére, mely abban lakozik. Ez az ősi Dicsőség  új Kinyilatkoztatással. (Bahá’u’lláh)

Születése és ifjúsága
Mirza Husszein Ali, aki később a Bahá’u’lláh (azaz Isten Dicsősége) nevet vette fel, Nur-i Mirza Abbas perzsa vezír (vagyis miniszter) legidősebb fia volt. Családja vagyonos volt, és tekintélynek örvendett, rokonai közül sokan kimagasló állást töltöttek be Perzsia kormányaiban, állami és katonai hivatalaiban. Teheránban, Perzsia fővárosában született 1817.  november 12-én, a hajnalhasadás és napkelte közé eső időben. Népiskolát, vagy középiskolát sohasem látogatott, a szülői házban részesült némi oktatásban. Mégis, már gyermekkorában csodálatos bölcsesség és tudás nyilvánult meg benne. Még ifjú volt, midőn atyja meghalt, és ráhagyta a felelősséget, hogy fivéreinek és nővéreinek gondját viselje, valamint a család terjedelmes birtokait kezelje.
’Abdu’l-Bahá. Bahá’u’lláh legidősebb fia egy alkalommal atyja ifjúkoráról a következő részleteket beszélte el e könyv írójának:
„Gyermekkorától kezdve kiválóan jó és nemes volt. Szerette a szabad természetet. Ideje legnagyobb részét kertben vagy mezőn töltötte. Mindenkire különös vonzóerőt gyakorolt. Mindig tömeg vette körül. Miniszterek és udvari emberek keresték fel, és a gyermekek is vonzódtak hozzá. Már 13-14 éves korában elismerték tudását. Minden tárgyhoz hozzá tudott szólni, és minden problémát megoldott. Nagy gyűlések alkalmával vitába bocsátkozott az ulemákkal (vezető papság), és bonyolult vallási kérdéseket magyarázott. Mindenki a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta.”
Bahá’u’lláh 22 éves volt atyja halálakor. A kormány azt akarta, hogy perzsa szokás szerint foglalja el atyja helyét a minisztériumban, azonban Bahá’u’lláh nem fogadta el ezt az ajánlatot. Ekkor a miniszterelnök azt mondta: „Hagyjátok magára. Ez az állás méltatlan hozzá. Magasabb céljai vannak. Nem tudom megérteni őt, de meggyőződésem, hogy magasztosabb életpálya lesz a hivatása. Gondolkodása eltér a mienktől. Hagyjuk magára.”

Mint a Báb híve fogságban
Midőn Báb 1844-ben kijelentette küldetését, a 27. évében levő Bahá’u’lláh bátran magáévá tette az új Hitet, és nemsokára e hit legerősebb és rettenthetetlen képviselőjének bizonyult.
Hitvallása miatt két ízben szenvedett fogságot, sőt, a botbüntetés szenvedésein is át kellett esnie, mikor 1852. augusztus havában olyan esemény történt, amely Báb hívőire nézve rettenetes következményekkel járt. Báb követői közül egy Sadik nevű fiatalember annyira szívére vette szeretett Mestere vértanúságát, melynek szemtanúja volt, hogy szelleme elborult, és hogy bosszút álljon, rálőtt a perzsa sahra.  Pisztolyát azonban golyó helyett könnyű seréttel töltötte meg, így komolyabb baj nem történt, noha egy-két serét az uralkodót.
Az ifjú lehúzta a sahot a lováról, de a kíséret azonnal megragadta, és ott helyben megölte őt. E miatt a merénylet miatt igazságtalanul felelőssé tették Báb hívei egész táborát, és rettenetes öldöklés lett a következménye. Nyolcvanat közülük Teheránban azonnal kivégeztek a legfelháborítóbb kínzások között. Még többet elfogtak, és börtönbe vetettek. Közöttük volt Bahá’u’lláh is. Későbben ő maga így ír erről:
„Semmi közünk nem volt ehhez a gyűlöletes tetthez. A bíróság előtt ártatlanságunk kétségbevonhatatlanul be is bizonyult. Mégis bebörtönöztek és Teheránba vittek fogságba. Niyavaran-ból, a király akkori székhelyéről gyalog, láncra verve, mezítláb és hajadon fővel – mert egy durva fickó, aki minket lóháton kísért, leverte a kalapot a fejemről – hajtott bennünket a sok őr és porkoláb, és négy hónapig minden képzeletet felülmúló helyen tartottak; akármelyik sötét és szűk cella is jobb lett volna annál.
Megérkezésünk után a börtön küszöbét átlépve, rettenetes folyosón vezettek végig bennünket. Innen három meredek lépcsőn bocsátkoztunk le a nekünk kijelölt börtönhelyiségbe. Ez a hely koromsötét volt, és benne tolvajok, gyilkosok, útonállók, körülbelül 150-en voltak. A zsúfolva megtelt helynek csak egyetlen kijárata volt – az, amelyen mi bejöttünk. Gyenge a toll arra, hogy leírjam ezt a helyet, és azt az orrfacsaró bűzt, ami benne volt. A bent lévők közül soknak se ruhája, se gyékénye nem volt, amin pihenhessen. Az egy Isten a megmondhatója, mennyit szenvedtünk ezen sötét és undok helyen.
A börtönben éjjel-nappal Báb híveinek a helyzetén, viselt dolgain és ügyein tűnődtünk, és azon csodálkoztunk, hogy lelki nagyságuk, nemes érzésük, értelmességük ellenére képesek voltak oly tett elkövetésére, mint amilyen az uralkodó élete ellen törő vakmerő merénylet volt. Akkor sok szenvedésem között elhatároztam, hogy a börtön elhagyása után minden tőlem telhető buzgósággal ezeknek a lelkeknek az újjászületésén fogok munkálkodni.
Egyik éjjel álmomban az a fenséges szózat hangzott minden oldalról: Valóban mi is segítségedre leszünk, hogy a magad erejéből és tollad által győzedelmeskedjél. Ne bánkódj azon, ami téged ért, félelmet ne érezz. Te azok közé tartozol, akik biztonságban vannak. Az Úr nemsokára feltárja a földi kincseket, és embereket küld, akik téged győzelemhez juttatnak. A te neveddel fogja az Úr újraéleszteni azoknak a lelkét, akik megértenek.” (Lásd Epitre au Fils du Loup 20-22. oldal – Levél a Farkas Fiához.)

Száműzetés Baghdádba
A rettenetes fogság négy hónapig tartott, de Bahá’u’lláh és társai állhatatosan és lelkesedéssel kitartottak, és boldogoknak érezték magukat. Nap nap után megkínoztak vagy megöltek egyet-egyet közülük, a többi pedig el volt készülve arra, hogy rá kerül a sor. Ha porkolábok jöttek, hogy elvigyenek egyet a társaik közül, az, akit nevén szólítottak, valósággal táncolt örömében, megcsókolta Bahá’u’lláh kezét, átölelte a többi hitsorsosát, és boldog vágyódással sietett vértanúsága helyére. A per folyamán kétségbevonhatatlanul bebizonyosodott, hogy Bahá’u’lláh-nak nem volt semmi része a sah ellen való merényletben, és az orosz miniszter is kezeskedett jellemének tisztaságáért. Ezen felül olyan beteg is volt, hogy halálától tartottak. Így ahelyett, hogy halálra ítélték volna, a sah elrendelte, hogy Iráq-i Arab mezopotámiai városba száműzzék, ahová 14 nappal később el is indult családja és több híve társaságában. A hosszú téli utazás alatt a száműzöttek rettenetes sokat szenvedtek a hidegtől és a fáradalmaktól, és Baghdadba halálosan kimerülten érkeztek meg.
Mihelyt egészsége engedte, Bahá’u’lláh oktatni kezdte az érdeklődőket, bátorította és buzdította a hívőket, és nemsokára béke és boldogság honolt Báb hívei között.
Ez az állapot azonban rövid ideig tartott. Mirza Yahya, más néven Subh-i-Azal, Bahá’u’lláh féltestvére is Baghdadba érkezett, és nemsokára – úgy, mint annak idején Krisztus tanítványai között – nézeteltérések keletkeztek a hívek közt, melyeket Subh-i-Azal titokban szított. Ez az egyenetlenség, mely Drinápolyban később nyílt harccá fajult, nagyon fájdalmasan érintette Bahá’u’lláh-t, kinek egyedüli életcélja volt, hogy egyetértést teremtsen a világ népei közt.

Két év a vadonban
Bahá’u’lláh egy évvel Baghdadba érkezése után visszavonult egymagában a Sulaymaniyyihi vadonba, ahová nem vitt magával mást, mint egy váltás ruhát. Erre az időre vonatkozóan Iqan könyvében így nyilatkozik:
„Midőn e szolga ráeszmélt azokra az eseményekre, melyek csakhamar be is következtek, elutazott … a magányos pusztaságba, és két évet töltött az elhagyott vadonban … Sok napon át élelem nélkül volt, és testének sok éjszakán át nem talált nyugalmat. De azért a ránk szakadó szenvedés, és az egymást követő kellemetlenségek ellenére – Annak segítségével, akinek Kezében lelkünk van – teljes boldogságban és határtalan örömben éltünk … Istenre esküszünk, nem volt szándékunkban, hogy visszatérünk a száműzetésből, sem reményünk nem lehetett újabb egyesülésre ez után az utazás után. Egyedüli célunk csupán az volt, hogy elkerüljük azt, hogy mi legyünk a szeretteink között egyenetlenség okai, barátaink között zavar kútforrásai, igazságtalanságnak vagy más bánatnak az okozói. Végül azonban a Parancs Forrásától (azaz Istentől) fakadt rendeletet kaptunk, hogy térjünk vissza, s ennek engedelmeskedve vissza is tértünk. A visszatértünk után történteket le sem lehet írni. Elleneink két éven át teljes erejükkel azon mesterkedtek, hogy ezt az alázatos szolgát tönkre tegyék, amiként azt mindenki tudja…”

A mollák ellenállása
Magányból való visszatérése után Bahá’u’lláh hírneve nagyobb lett, mint valaha volt. A nép közelből és távolból Baghdadba özönlött, hogy láthassa, és tanítását hallgathassa. Zsidók, keresztények, Zoroaster hívei és mohamedánok is érdeklődni kezdtek az új tan iránt. De a mollák (mohamedán papok) ellenséges magatartást tanúsítottak, és állandóan azon fondorkodtak, hogy ártalmatlanná tegyék. Egy alkalommal egyiküket elküldték hozzá, hogy beszéljen vele, és hogy bizonyos kérdéseket intézzen hozzá. Emberük Bahá’u’lláh feleleteit olyan meggyőzőknek, bölcsességét olyan csodálatosnak találta – bár nyilvánvalóan nem tanulás által szerezte –, hogy kénytelen volt beismerni Bahá’u’lláh bölcsességének, értelmességének felülmúlhatatlan voltát. Hogy azonban a mollák, akik őt küldték, Bahá’u’lláh próféta voltáról meggyőződjenek, Bahá’u’lláh-tól bizonyságul csodatételt kért. Bahá’u’lláh kifejezte készségét, hogy kívánságuknak bizonyos feltételek mellett eleget tesz. Kijelentette, hogy ha a mollák megegyeznek abban, milyen csodát tegyen, és ha olyan okmányt írnak alá és látnak el pecsétjükkel, hogy a csoda teljesítése esetén küldetése valódiságát elismerik, és ellenállásukat beszüntetik, ő kész megadni a kívánt bizonyítékot, vagy sikertelenség esetében beismeri, hogy csaló. Ha a mollák célja csakugyan az lett volna, hogy az igazságot megtudják, most kedvező alkalmuk lett volna rá. Szándékuk azonban egészen más volt. Akár igazságosan, akár igazságtalanul, csak nekik kedvező döntést akartak biztosítani maguknak. Féltek az igazságtól, és visszariadtak a merész kihívástól. Sőt ezen kudarcuk új támadásokra ösztönözte őket, hogy az elnyomott szektát teljesen kiirtsák. Segítségükre volt ebben a baghdadi perzsa főkonzul is, ki ismételten olyan értelmű jelentéseket küldött a sahhoz, hogy Bahá’u’lláh a mohamedán vallásnak többet árt, mint valaha, hogy még mindig káros befolyást gyakorol Perzsiában, és ezért távolabbi helyre küldendő száműzetésbe.
Jellemző Bahá’u’lláh-ra, hogy ebben a válságban, midőn a perzsa és a török kormány a mohamedán mollák izgatása folytán a mozgalom kiirtására egyesítette erejét, nyugodt és vidám maradt, követőit bátorította, lelkesítette, és a vigasz és tanács hervadhatatlan szavait írta hozzájuk. ’Abdu’l-Bahá-tól tudjuk, miként írta meg a „Rejtett Szavak”-at ezen időben. Bahá’u’lláh gyakran sétált a Tigris partja mentén. Sétáiról mindig boldog arccal tért vissza, és leírta bölcs tanácsainak lírai gyöngyeit, amelyek segítséget és vigaszt hoztak a szenvedő és bajban levő szívek ezreinek. Éveken át csak néhány kézzel írt másolat volt a „Rejtett Szavak”-ból forgalomban. Ezeket is rejtegetni kellett, hogy a sok ellenség kezébe ne kerüljenek. Most ez a könyvecske a legismertebb Bahá’u’lláh munkái közül, és a földteke minden részében olvassák. Az „Iqan könyvé”-t, Bahá’u’lláh-nak egy másik ismert munkáját is körülbelül ugyanabban az időben írta, baghdadi tartózkodása vége felé. (1862-1863.)

A kinyilatkoztatás Rizvánban (Baghdad közelében)
Hosszas tárgyalás után, a perzsa kormány kívánságára a török kormány parancsot adott ki, mellyel Bahá’u’lláh-t Konstantinápolyba rendelte. Híveit a rendelet kétségbe ejtette. Oly mértékben lepték el szeretett vezetőjük házát, hogy a család maga a városon kívül Najib Pasha kertjébe vonult vissza tizenkét napra, mialatt a karaván a hosszú útra elkészült. A tizenkét napos (1863. április 21-től május 3-ig, azaz 19 évvel Báb kinyilatkoztatása után) készülődés első napján történt, hogy Bahá’u’lláh néhány követőjének tudtára adta azt az örömhírt, hogy ő az, akinek eljövetelét Báb előre bejelentette, hogy ő az Isten Kiválasztottja, az, akit a próféták ígértek. Az a kert, ahol ezen emlékezetes kijelentés megtörtént, a Bahá'isták előtt, mint „Rizván kertje” lett ismertté; azokról a napokról pedig, melyeket Bahá’u’lláh ott eltöltött, mint „Rizván ünnepé”-ről emlékeznek meg minden évben a 12 nap évfordulóján. Bahá’u’lláh a tizenkét nap alatt nem volt nyomott hangulatban, nem szomorkodott, ellenkezőleg, vidám, méltóságteljes és hatalmának teljes tudatában volt. Hívei is boldogok és lelkesek voltak, és nagy tömegek jöttek hozzá, hogy hódolatukat kifejezzék. Baghdad előkelősége, sőt, maga a kormányzó is eljött, hogy az elutazó rabot megtisztelje.

Konstantinápoly és Drinápoly
A Konstantinápolyba való utazás 3-4 hónapig tartott, és Bahá’u’lláh-ból, családjának 12 tagjából és 72 tanítványából álló társaság nagyon sokat szenvedett védtelen helyzete miatt. Konstantinápolyban egy kis házba kerültek foglyokként, ahol csak összezsúfolva lakhattak. Később valamivel jobb hajlékhoz jutottak. Négy hónap múlva tovább szállították őket Drinápolyba. A drinápolyi út csak néhány napig tartott, de az eddig megtett utak közül a legrettenetesebb volt. Az egész idő alatt erősen havazott, és mivel nem volt megfelelő ruházatuk és élelmük, borzasztóan szenvedtek. Bahá’u’lláh és 12 tagból álló családja Drinápolyban az első télen át minden kényelem nélkül való, és férgekkel teli háromszobás kis házban lakott. Tavaszra kissé alkalmasabb lakást juttattak nekik. Drinápolyban négy és fél évet töltöttek. Bahá’u’lláh itt újra tanítani kezdett, és nagy hallgatóságot gyűjtött maga köré. Küldetését nyilvánosan kihirdette, és lelkesen csatlakozott hozzá Báb híveinek többsége, akik ezután a „bahá'í” nevet viselték.
Egy kisebbség azonban Bahá’u’lláh féltestvérének, Mirza Yahyának a vezetése alatt erős ellenállást fejtett ki, és korábbi ellenségeikhez, a síitákhoz csatlakozott, hogy elősegítse bukását. Ez sok zavart okozott, végül a török kormány mindnyájukat száműzte Drinápolyból. Bahá’u’lláh-t és követőit Palesztina Akka nevű városába küldte, ahová (Nabil értesítése szerint) 1868. augusztus 31-én érkeztek meg, Mirza Yahya híveivel pedig Cyprusra került.

Királyokhoz intézett levelei
Ebben az időben írta Bahá’u’lláh híres sorozatos leveleit Európa koronás főihez: a pápához, a perzsa sahhoz és az Egyesült Államok kormányához, amelyekben tudtukra adta küldetését, és felhívást intézett hozzájuk, hogy erőiket az igaz vallás, az igazságos uralom és a nemzetközi béke megteremtésére használják fel. A sahhoz intézett levelében hevesen tárgyalta az elnyomott Bábik ügyét, és azt követelte, hogy állítsák őt szemtől szembe azokkal, akik üldöztetésükre bujtogattak. Követelését természetesen nem teljesítették. Badit, a fiatal és lelkes bahá'istát, aki Bahá’u’lláh levelét átadta, elfogták és rettenetes kínzások közt megölték: forró téglákat szorítottak a testébe.
Ugyanezen levélben Bahá’u’lláh meghatóan ecsetelte saját szenvedéseit és nélkülözéseit.
„Oh király, Istenhez vezető utamon azt láttam, mit szem eddig nem látott és fül eddig nem hallott. Barátaim megtagadtak; utaimat elzárták, biztonságom tava kiszáradt, jólétem síkja felperzselődött, mennyi csapás szállt le reám, és mennyi ér még ezután?! Én megyek előre a Hatalmas, a Jóságos felé, míg mögöttem a kígyó siklik. Szemeim könnyárban úsznak, eláztatom vele fekvőhelyemet. De bánatom nem magamért van. Istenemre, fejem a lándzsákat óhajtja az Úr iránt való szeretetből, és sohasem megyek el egy fa mellett anélkül, hogy szívemben hozzá ne fordulnék, mondván: Oh, bárcsak nevemben kivágnának, és testemet Istenhez vezető útján rád feszítenék. Látom, hogy az emberek kábultságukban téves utakon járnak, és nem tudják azt; vágyaikat szabadjukra engedik, Istenüktől eltávolodnak, mintha Isten parancsát gúny tárgyának, tréfának, avagy játékszernek tekinthetnék; és mégis azt hiszik, hogy helyesen cselekszenek, és hogy a biztonság várában menedéket találnak. A helyzet azonban más, mint ők hiszik; holnap belátják azt, amit ma tagadnak.
Most indulunk száműzetésünk ezen távol fekvő helyéről (Drinápoly) az akkai börtönbe. Értesülésünk szerint ez a világ legelhagyatottabb városa, szemre rút, éghajlatra rémes, ivóvize piszkos, és mintha baglyok székhelye lenne; mást nem is hallani benne, mint huhogásukat. Itt akarják börtönbe vetni a szolgát, és elzárni előlünk az enyhülés kapuit, elvenni tőlünk a világi élet javait még hátralévő napjainkra. Istenemre, ha kimerültség gyengít, ha éhség tesz tönkre, ha fekvőhelyem kemény sziklán lesz, és a sivatag állatai lesznek társaim, nem riadok ettől sem vissza. Türelmes leszek, miként az eltökéltek és állhatatosak, türelmes, bízva Istennek, az Őslét Királyának, a nemzetek Teremtőjének erejében, és minden körülmény között hálát adok Istennek. És reméljük Kegyelmétől (magasztaltassék a neve) … hogy minden ember arcát Iránta, a Hatalmas és Jóságos iránt őszintévé teszi. Valóban Ő felel annak, aki Hozzá imádkozik, és közel van ahhoz, aki Őt hívja. És mi arra kérjük Őt, hogy készítsen ezekből a súlyos bajokból pajzsot Szentjei teste részére, hogy védve legyenek az éles kardok és az áthatoló pengék ellen. Szenvedéseken át ragyogott az Ő fénye, és szakadatlanul sugározta az Ő dicsőségét: így cselekedett Ő tovatűnt korszakokon és a múlt ködébe vesző időkön át.” (Báb története, 146., 147. oldal.)

Az akkai fogság
Azon időben Akka (Acre) börtönváros volt, ahova a legsúlyosabb gonosztevőket küldötték a török birodalom minden részéből. Midőn Bahá’u’lláh és követői, férfiak, nők és gyermekek, körülbelül 80-84-en keserves tengeri út után odaérkeztek, katonai barakkokban helyezték el őket. A hely nagyon piszkos és legnagyobb mértékben visszataszító volt. Sem ágyaik nem voltak, sem semmiféle más kényelemben nem volt részük. A nekik juttatott élelem gyalázatos és élvezhetetlen volt, olyannyira, hogy rövid idő múlva a foglyok engedélyt kértek, hogy élelmezésükről maguk gondoskodhassanak. Az első napokban a gyermekek szakadatlanul sírtak. Aludni alig tudtak. Malária, vérhas és más betegségek jelentkeztek. Csakhamar mindenki megbetegedett ötük kivételével. (Akik azonban később szintén megbetegedtek.) Négy közülük belehalt a betegségébe, az életben maradottak szenvedése pedig leírhatatlan volt.
A kegyetlen fogság két évig tartott. Egész idő alatt senkinek sem volt szabad átlépnie a börtön küszöbét négy ember kivételével, akik erős fedezet mellett szerezték be naponként az élelmet.
A barakkfogság tartama alatt látogatókat nem volt szabad fogadniuk. Perzsiából a bahá'isták közül többen eljöttek úgy, hogy az egész utat gyalog tették meg, hogy szeretett mesterüket láthassák, de a város kapuin se bocsátották be őket. Ekkor a harmadik árkon kívül levő lapályra mentek, ahonnan legalább Bahá’u’lláh börtöne ablakait láthatták. Bahá’u’lláh megjelent az egyik ablaknál. Mikor messziről megpillantották, sírva fakadtak, és új lelkesüléssel eltelve, további áldozatokra készen tértek haza.

A szigorúság enyhítése
Végül enyhítettek a fogság súlyosságán. Török csapatok mozgósítása miatt a barakkokat katonák számára elrekvirálták. Bahá’u’lláh-nak és családjának külön ház jutott, többi társa pedig a város egyik karavánszerájában nyert elhelyezést. Bahá’u’lláh ebben a házban még hét évig tartózkodott fogolyként. A börtönéül szolgáló cella mellett szűk helyiség volt, ahol háza népének mindkét nembeli 13 tagja helyezkedett el. Az első időben mindnyájan nagyon sokat szenvedtek a szűk hely, a meg nem felelő ételek, és a legegyszerűbb életszükségletek hiánya miatt. Később azonban még néhány helyiséget bocsátottak rendelkezésükre úgy, hogy aránylag tűrhetőbb körülmények között élhettek. Amióta Bahá’u’lláh és társai elhagyták a barakkokat, már fogadhattak látogatókat, és a kormány rendeletei által parancsolt szigorú megszorítások lassanként enyhültek, habár néha-néha rövid időre újra érvénybe helyezték.

A börtön kapui megnyílnak
A Bahá'isták fogságuk legrosszabb idejében sem keseredtek el, és tántoríthatatlan bizalmuk nem ingott meg. Bahá’u’lláh a barakkokból így írt barátjaihoz: „Ne féljetek. Ezek az ajtók meg fognak nyílni, sátramat fel fogom ütni Carmel hegyén, és osztályrészünk a legnagyobb öröm lesz.” Kijelentése követői számára vigasz forrása volt, és kellő időben szó szerint teljesült is. Hogy miként nyílt meg előttük a börtön ajtaja, azt legjobban ’Abdu’l-Bahá szavai ecsetelik. Unokájának, Shoghi Effendinek fordításában így hangzanak:
„Bahá’u’lláh szerette a környék szép zöldjét. Egyik nap ezt a megjegyzést tette:
’Kilenc évig nem élvezhettem a zöld természetet. A szabad természet a lélek világa, a város a test világa.’
Midőn kijelentését velem közölték, megtudtam belőle, hogy vágyakozik a természet után, és eltökéltem, hogy mindent megteszek, hogy vágyát elérhesse. Akkába ezen időben egy Muhammad Safwat Pasha nevű ember élt, aki nem volt ellenséges érzülettel irántunk. Annak volt egy palotája, Mazra’ih néven a várostól négy mérföldnyire északra, igen kedves hely, kertek között és folyókkal körülvéve. A pasát felkerestem otthonában, és így szóltam hozzá:
’Pasha, palotád üresen áll, Te pedig Akkában élsz.’
Ő így felelt:
’Rokkant vagyok, és nem élhetek a városon kívül. Ha kimegyek oda, elhagyatottnak érzem magam, és barátaimat nélkülöznöm kell.’
’Ha Te nem vagy ott, - mondám neki, - és házad üresen áll, engedd át nekünk’
Ajánlatom meglepte őt, de nemsokára hozzájárult. A házat körülbelül évi ötfontnyi csekély bérért kibéreltem, a bért öt évre megfizettem, és szerződést kötöttem vele. A ház rendbe hozására munkásokat küldöttem, a kertet rendbe hozattam, s fürdőt is építtettem. Végül kocsiról is gondoskodtam az Áldott Szépség  rendelkezésére. Egy szép napon elhatároztam, hogy oda megyek, és magam is megtekintem a helyet. Annak ellenére, hogy az egymást követő rendeletek megtiltották, hogy a város falának határait elhagyhassuk, kimentem a város kapuján. Az őrség nem tartóztatott fel, így én a palotához siettem. A következő napon újból kimentem több barátom kíséretében, ismét anélkül, hogy feltartóztattak volna, habár a kapu mindkét oldalán őrök és katonák állottak. Másnap lakomát rendeztem, Bahji fenyőfái alatt asztalt állítottam fel, és köréje gyűjtöttem a város előkelőségét és hivatalnokait. Este együtt tértünk vissza a városba.
Másnap az Áldott Szépség szent színe elé léptem, és így szóltam:
’A mazra’ih-i palota készen áll számodra, és egy kocsi van rendelkezésedre, amely majd oda visz.’ (Ezen időben egyáltalán nem volt még kocsi Akkában vagy Haifában.) Ő vonakodott, és így szólt:
’Fogoly vagyok.’
Később újra kértem, de ugyanazon választ kaptam. Harmadszor is megismételtem kérésemet, ő azonban csak ennyit mondott: ’Nem!’ Amire nem mertem már többet zavarni. Élt azonban Akkában egy mohamedán sejk, aki általánosan ismert, és nagyon befolyásos ember volt, és szerette Bahá’u’lláh-t, viszont ő is nagyon kedvelte. Felkerestem a sejket, előadtam neki az egész helyzetet. Majd így szóltam:
’Te megteheted. Menj ma éjjel szent Színe elé, borulj Előtte térdre, fogd meg a kezét, és ne engedj addig, míg meg nem ígéri, hogy elhagyja a várost!’
Azonnal felkereste Bahá’u’lláh-t és leborult lábai elé. Megfogta az Áldott Szépség kezét, megcsókolta azt, és megkérdezte:
’Miért nem hagyod el a várost?’ Az így felelt:
’Fogoly vagyok.’ A sejk folytatta:
’Isten ments. Kinek áll hatalmában, hogy Téged foglyává tegyen?! Te tetted magad fogollyá. Magad akartad, hogy fogságban légy. De most arra kérlek, hogy jöjj ki, és menj a palotába. Ott minden gyönyörű és zöld. A fák bájosak, a narancsok olyanok, mint a tűzgolyók.’
Ahányszor az Áldott Szépség azt mondta: ’Fogoly vagyok, lehetetlen’, a sejk mindannyiszor megfogta és megcsókolta a kezét. Teljes órán át tartott a rábeszélése, végre Bahá’u’lláh így szólt:
’Jól van.’
A sejk türelme és kitartása elnyerte jutalmát. Boldogan jött hozzám, hogy Ő Szentsége beleegyezésének örömhírét velem közölje. Abdu’l-Aziz határozott rendelete ellenére, amely megtiltotta, hogy az Áldott Tökéletességgel találkozzam, vagy Vele érintkezzem, másnap kocsin kivittem Őt a palotához. Senki sem akadályozott meg benne. Otthagytam őt, magam pedig visszatértem a városba.
Két éven át maradt a kedves, bájos helyen. Majd egy másik helyre, Bahji-ba kellett költöznie. Ott járványszerű betegség tört ki, a ház tulajdonosa kétségbeesésében az egész családjával elmenekült, és hajlandó volt a házat bárkinek ellenszolgáltatás nélkül átengedni. Mi a házat csekély összegért kibéreltük, és itt nyíltak meg a méltóság és a valódi uralom kapui. Bahá’u’lláh névleg fogoly volt (mert Abdu’l-Aziz szigorú rendeletei még mindig érvényben voltak), de a valóságban olyan nemes, előkelő volt életmódjában és cselekedeteiben, hogy mindenki nagy tisztelettel volt iránta, és Palesztina urai irigyelték befolyását és hatalmát. Kormányzók, mutasarrif-ok, tábornokok és magas hivatalnokok alázatosan kérelmezték, hogy színe előtt megjelenhessenek, ezeket a kérelmeket azonban ritkán teljesítette.
Egy alkalommal a város kormányzója egy tábornokkal együtt könyörgött a kegyért, hogy az Áldott Tökéletességet meglátogathassa, azzal a megokolással, hogy felsőbb hatóságtól kapták a rendeletet. Kérelmük meghallgatásra talált. A tábornokot, aki testes ember és európai volt, Bahá’u’lláh méltóságteljes megjelenése annyira elbűvölte, hogy az ajtó közelében, a földön térdelő helyzetben maradt. Olyan nagy volt a két látogató félénksége, hogy Bahá’u’lláh-nak csak ismételt kínálgatása tudta rávenni őket, hogy a felajánlott nargileht elszívják. Akkor is ajkukkal alig érintették és félretolva a pipát, keresztbe font karokkal ültek olyan alázatos és tiszteletadó helyzetben, amely bámulatba ejtette a jelenlevőket.
A jóbarátok szeretetteljes odaadása, a hivatalnokok és előkelőségek részéről tanúsított tisztelet, a zarándokok és az igazságot keresők odaözönlése, az odaadó és szolgálatkész szellem, amely körülötte megnyilvánult, az Áldott Tökéletesség méltóságos és királyi magatartása, rendelkezéseinek hatása, buzgó követőinek nagy száma, mindez tanúbizonyságát adta annak, hogy Bahá’u’lláh a valóságban nem rab, hanem a Királyok Királya volt. Két zsarnok uralkodó, két korlátlan hatalmú úr állott vele szemben, ő pedig, bár az ő börtönükben szenvedet fogságot, oly szigorú szavakkal illette őket, mintha király szólna alattvalóihoz. Utóbb Bahji-ban már hercegi módon élt a szigorú formánok dacára. Néha ki is jelentettel:
’Valóban, valóban édeni paradicsom lett a nyomorult rabságból.’
Ilyesmi a világ teremtése óta valóban még nem fordult elő.

Az élet Bahji-ban
Bahá’u’lláh, aki korábbi szenvedésekkel telt éveiben megmutatta, miképpen lehet Istent a szegénység és megaláztatás állapotában is dicsőíteni; a Bahji-ban töltött idő alatt bizonyságát szolgáltatta annak is, hogy kell Istent dicsőíteni a tekintély és gazdagság állapotában. Száz és százezer odaadó követőinek áldozatkészsége nagy összegeket bocsátott rendelkezésére, melyeket neki kellett kezelnie. Ámbár élete itt Bahji-ban szó szerint királyinak volt mondható, nem szabad azt hinni, hogy azt külső pompa vagy pazarlás irányította. Az Áldott Tökéletesség és családja egyszerű, szerény viszonyok között élt, és fényűzésre egyáltalában nem költekeztek. A hívők számára otthonához közel szép kertet létesítettek, amit Rizvánnak hívtak, ebben gyakran napokat, sőt heteket töltött el, és éjszakáit a kert egy kis házikójában aludta át. Alkalmilag messzebbre is elment. Többször ellátogatott Akkába és Haifába is. Sokszor a Carmel hegyén ütötte fel sátorát, amiként azt előre megjósolta az akkai barakkokban töltött fogsága idején. Ideje legnagyobb részét imádkozással és elmélkedéssel, szent könyvei megírásával, levelezésével és barátai szellemi nevelésével töltötte el. Hogy teljes odaadással szentelhesse magát munkájának, minden más ügy elintézését ’Abdu’l-Bahá vállalta magára, még a mollák, költők és a kormány tagjainak látogatását és fogadását is. Mindnyájukat elbűvölte az együttlét ’Abdu’l-Bahá-val, kinek magyarázatai és beszélgetései teljesen kielégítették őket, habár magát Bahá’u’lláh-t nem láthatták, jó érzéssel voltak iránta a fiával kötött ismeretség folytán, mert ’Abdu’l-Bahá magatartása atyja lelkületének hű képét adta.
Edward G. Browne, a híres orientalista, a Cambridge-i egyetem tanára 1890-ben meglátogatta Bahá’u’lláh-t Bahji-ban, és benyomásait így írta meg:
„Vezetőm néhány pillanatig várt, míg cipőimet levetettem, aztuán gyors kézmozdulattal félrehúzta a függönyt, és miután beléptem, visszaengedte. Nagy szobába jutottam, amelynek felső végén alacsony kerevet, míg az ajtóval szemben 2-3 szék volt. Ámbár homályosan sejtettem, hogy hová megyek, és kit fogok látni (mert semmiféle felvilágosítást nem kaptam), mégis 1-2 másodpercig eltartott, míg dobogó szívvel, hódolatteljesen tudatára ébredtem annak, hogy a szoba nem üres. A sarokban, ahol a kerevet a falhoz ért, egy méltóságteljes, tiszteletreméltó személy ült olyan föveggel a fején, melyet a dervisek ’tads’-nak neveznek, és amelynek az első része köré keskeny fehér turbán volt csavarva. A megpillantott arcot sohasem fogom elfelejteni, habár leírni nem tudom. Úgy látszott, hogy átható tekintetű szeme a lélek mélyéig hatol. Szemöldökein hatalom és fenség honolt. Homlokának és arcának mély redői olyan kort tükröztek vissza, amelyet szénfekete haja, sűrű és mellére omló szakálla meghazudtolt. Felesleges volt, hogy megkérdezzem, ki előtt állok, midőn meghajoltam. Előtte, aki középpontja a szeretetnek és odaadásnak, amelyet királyok hiába irigyelnek, és amelyért császárok hiába epekednek.
Lágy, méltóságteljes hang kínált meg üléssel, majd így szólott:
’Dicsőség az Istennek, hogy ide érkeztél!… Te eljöttél, hogy meglátogass egy száműzöttet… Mi csupán a világ javát, és a nemzetek boldogságát óhajtjuk; mindemellett viszály és lázadás szítóinak tartanak minket, akik bilincset és száműzetést érdemelnek… Mi azt óhajtjuk, hogy a nemzetek mind egy hitben egyesüljenek, és minden ember testvére legyen egymásnak; hogy a szeretet és az egység köteléke az emberek között megerősíttessék; hogy a vallások közt a különbségek eltűnjenek. Mi rossz van ebben? … Mégis minden így leszen: az áldatlan viszályok, a pusztító háborúk megszűnnek, és eljő a teljes Béke kora. Nincs erre nektek Európában szintén szükségetek? Krisztus nem ezt jósolta-e előre? … Mégis azt látjuk, hogy királyaitok és uralkodóitok kincseiket inkább az emberi nem kiirtására használják fel, és nem arra, ami az emberi boldogsághoz vezetne … A viszályoknak, a vérontásnak és az egyenetlenségeknek el kell tűnnie, és minden embernek olyanná kell válnia, mintha egy törzshöz, egy családhoz tartoznék … Az ember ne azzal dicsekedjék, hogy hazáját szereti, hanem azzal, hogy felebarátját szereti …’
Amennyire visszaemlékezem, ezek voltak sok egyéb között a Bahától hallott szavak. Azok, akik ezeket a szavakat olvassák, fontolják meg, hogy halált és bilincseket érdemelnek-e az ilyen tanítások, és nem nyerne-e a világ elterjedésükkel?! …” (Az „Egy utazó elbeszélése”, Traveller’s Narrative c. munka bevezetése, Báb története 39. oldal.)

Halála
Bahá’u’lláh életének alkonya simán és derülten telt el, mígnem 75 éves korában, 1892. május 28-án erős lázroham következtében halála be nem következett. Utolsó írásai között volt saját kezűleg megírt, aláírásával és pecsétjével kellően ellátott végrendelete. Halála után 9 nap múlva legidősebb fia törte fel a pecsétet a családtagok és néhány jóbarát jelenlétében, és felolvasta a rövid, de fontos okmányt. A végrendelet értelmében ’Abdu’l-Bahá lett atyja utóda, és tanításainak hivatásos terjesztője, a család, a rokonság és a hívők pedig utasítást kaptak, hogy ’Abdu’l-Bahá irányítása szerint cselekedjenek, és engedelmeskedjenek neki. Ez a rendelkezés megakadályozta az eretnekséget és szétszakadást, és biztosította a mozgalom egységét.

Bahá’u’lláh prófétasága
Fontos, hogy világos képet nyerjünk Bahá’u’lláh próféta voltáról. Kijelentéseit a többi isteni „Kinyilatkoztatások”-hoz hasonlóan két csoportba sorozhatjuk. Az egyik csoport az, melyben, mint olyan ember ír és beszél, akit Isten felebarátai javára küldetéssel bízott meg. A másik csoportba azok a szavai tartoznak, amelyeket mint Isten közvetlen kijelentéseit mondott.
Iqan könyvében így ír:
„Az Istenség hajnalán felkelő napnak két állomása van. Az egyik az Egység állomása. ’Nem teszünk különbséget a kettő közt’ … (Korán 2. S.) A másik állomás a megkülönböztetés, a teremtés és az emberi korlátok állomása. Ezen az állomáson mindenkinek templom van kijelölve, küldetés kitűzve, kinyilatkoztatás elrendelve, és mindegyik meghatározott korlátok közé van szorítva. Mindegyiknek más-más neve van, más-más tulajdonságokkal van felruházva, és új mozgalom és törvény köti őt, amiként olvashatjuk: ’Ők a kiküldöttek; ezek közül Mi egyeseket előnyben részesítettünk a többi fölött. Egyesekhez Isten beszélt, másoknak a rangját a többi fölé emelte. És adtunk Jézusnak, Mária fiának világos jeleket, és erőssé tettük a Szent Lélek által.’ (Korán 2. Szurája…)
Az Egység állomásán fennkölt Fenségesség, Isteniesség, Egység és korlátlan Szentség honol, és azt tulajdonítjuk a lét ezen kiváló képviselőinek, mert mindannyian az ’Isteni Kinyilatkoztatásnak’ trónján ülnek … azaz Isten megjelenését és szépségét az ő szépségük nyilatkoztatja ki…
Akik a másik állomáson vannak, amely a megkülönböztetés, az elkülönítés, a korlátozás és az időleges feltételek és jelek állomása, azok korlátlan alárendeltségben, valódi szükségben és végleg lealacsonyultan mutatkoznak; amiként olvashatjuk: ’valóban, Isten szolgája vagyok’ és ’valóban, csak ember vagyok, miként ti’. (Korán 41. Szurája.)
Ha a tökéletes Kinyilatkoztatástól azt halljuk: ’Valóban, Isten vagyok’, ez csakugyan igaz és kétségtelen, mert … Kinyilatkoztatásuk, Tulajdonságuk és Neveik által, mint Isten Kinyilatkoztatása, Isten Tulajdonsága és Isten Neve jelennek meg a földön … Hasonlóan, ha azt mondják: ’Mi Isten szolgái vagyunk’, ez is megokolt és nyilvánvaló, mert külsőleg a legnagyobb fokú szolgaságban mutatkoznak. Senki sem mer a szolgaság ilyen formájában a világ elé lépni.
A Lét ezen kiváló képviselői, midőn az örök Szentség tengerébe merültek, és midőn az eszmei Királyság értelmének ormára felszálltak, így nyilvánították ki az Egység és Istenség lényegét. Ha valaki komolyan kutatná, akkor azt tapasztalná, hogy ők ebben az  állapotukban is az alázatosságnak és lealacsonyultságnak legnagyobb tanúbizonyságát adták, a Tökéletes Lét és a Valódi Élet jelenlétében, mintha végső nemlétet tulajdonítanának maguknak, és mintha a maguk megemlítését ezen körben sokistenhívésnek tekintenék.
Ezért bármit mondanak, és bármit igényelnek, beleértve az Istenség, a Szentség, a Prófétaság, a Hivatás, az Öröklés, az Imamat vagy a Szolgaság szavait, miden igaz és kétségtelen.” (Iqan könyv 125-129. oldal.)
Midőn Bahá’u’lláh mint ember beszél, a legalázatosabb szerénység, az „Istenben való megsemmisülés” az, amit kifejezésre juttat. Az önmegtagadás teljessége, valamint hatalmának tökéletessége az, ami Őt a „Kinyilatkoztatást” emberi alakjában megkülönbözteti a többi embertől. Minden körülmény között Ő az, aki ugyanazt mondhatja, amit Jézus mondott a Gethsemane kertjében: „Mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem legyen meg a Te akaratod.” Így Bahá’u’lláh a sahhoz intézett levelében ezt írja:
„Oh Király, valóban én is úgy pihentem fekvőhelyemen, mint a többi ember. A Dicsőség szellői lengtek felettem, és tanítottak meg arra, hogy ami volt, az nem tőlem ered, hanem Attól, aki Hatalmas és Mindentudó. És Ő hagyta meg nekem, hogy fellépjek, és hirdessek az ég és föld között, és ezért szakadt reám mindez, amitől azoknak a szeme könnybe lábad, akik megértik. Nem tanultam olyan tudományokat, melyeket ember tanulhat, sem főiskolába nem jártam… Ez egy levél, amelyet a te Urad Akaratának szelője mozgatott meg. Csendben tud-e maradni, ha a rohanó viharok fújnak? Az Úr Nevére mondom, hogy nem! Ők bizony mozgatják, és nem hagyják nyugton, mert az Örökkévaló jelenlétében Lény nem-létező nem lehet. Határozott parancsa arra kényszerít engemet, hogy Dicsőségéről beszéljek ezen a világon. Valóban csak halott voltam Parancsa adásakor, akit az Úrnak, a Könyörületesnek, a Kegyesnek keze változtatott meg. Mondhat-e valaki saját személyében olyat, amiért az emberek mind, akár magas, akár alacsony sorsban levők üldözni fogják? Valóban nem, mondom ezt Annak a nevében, aki a Tollat az örök titkokra megtanította, csak az teheti ezt, akinek erőt ad a Hatalmas, az Erős.” (Episode of the Báb. Báb története 395. oldal.)
Akárcsak Jézus, midőn tanítványai lábát mosta, Bahá’u’lláh is időnként ételeket készített, és más alacsony szolgálatokat tett tanítványainak. A szolgák szolgája volt, aki csak szolgaságával dicsekszik, aki szívesen aludt a csupasz földön, ha szükséges volt, aki kenyéren és vízen élt, sőt időnként „isteni kenyér”-en is – mint Ő azt nevezte, vagyis éhezett. Tökéletes alázatossága a természet, az emberek, de különösen a szentek, a próféták és vértanúk iránt tanúsított mély hódolatában nyilatkozott meg. A világon minden, a legnagyobbtól a legkisebbig, Istenről beszélt neki.
Isten az ő emberi személyét választotta ki, hogy Szócsöve és Tolla legyen. Nem az ő akarata volt, hogy ezt a határtalan nehézségű és gondterhes hivatást magára vegye. Jézus azt mondta: „Atyám, vedd el tőlem ezt a kelyhet, ha lehetséges,” Bahá’u’lláh is hasonlót mondott: „Ha más tanító vagy szószóló akadt volna, úgy nem mi vállaltuk volna, hogy részesüljünk megbírálásban, kigúnyolásban és megvádolásban az emberek részéről.” (Ish-raqat-i írás.) Azonban az isteni szózat világos és parancsoló volt, és Ő engedelmeskedett. Isten akarata az ő akarata lett, és ami Istennek tetszett, az neki is tetszett. Rajongó meggyőződéssel jelentette ki:
„A valósághoz híven mondom nektek, bármi érjen titeket Úrhoz vezető utatokon, kedves az a léleknek, és kívánatos a szívnek. A halálos méreg a Hozzá vezető ösvényen csak édesség, és a kínoztatás az Ő nevében csak hűs és üdítő víz.” (Lásd a Farkas Fiához szóló levél 17. oldalán. Epitre au Fils du Loup.)
Más alkalommal, amint már említettük, Bahá’u’lláh „Az Istenség Állapotá”-ban szól. Ezekben a kijelentéseiben emberi személyisége olyan alárendelt szerepet játszik, hogy jelentősége egyáltalán megszűnik. Általa beszél Isten teremtményeihez, jelenti ki irántuk táplált szeretetét, megtanítja őket tulajdonságaira, tudatja velük akaratát, tudtukra adja törvényeit irányításukra, és követeli szeretetüket, ragaszkodásukat és szolgálatukat.
Bahá’u’lláh írásaiban a megnyilvánulások váltakoznak, majd egyik, majd másik alakban jelennek meg. Néha kétségtelenül ember az, aki beszél, majd átmenet nélkül úgy folytatódik a szöveg, mintha Isten beszélne első személyben. Azonban még akkor is, ha mint ember beszél, Bahá’u’lláh mint Isten küldötte, mint az Isten akaratában való végleges megnyugvás élő példája beszél. A Szent Lélek irányítja egész életét. Ezért nem lehet határozott vonalat húzni életének és tanításának emberi és isteni elemei között. Isten mondja neki:
„Mondd: ’Ne láss  templomomban mást, mint Isten Templomát, szépségemben csak az Ő Szépségét, lényemben csak az Ő Lényét, személyemben csak Őt Magát, mozdulataimban az Ő Mozdulatait, beleegyezésemben az Ő Beleegyezését, tollamban az Ő Tollát, az Értékeset, a Dicsőt.’
Mondd: ’Lelkemben nem volt más, csak az Igazság, és bennem nem lehet mást látni, csak Istent.’” (Surutu’l-Haykal 30. oldal.)

Hivatása
Bahá’u’lláh hivatása a világban az, hogy meghozza az egységet, az emberiség egységét Isten által. Ezt mondja:
„A tudás fájának legdicsőségesebb gyümölcsei ezek a magasztos szavak: Egy fa gyümölcsei és egy ág levelei vagytok. Az ember ne azzal dicsekedjék, hogy szereti hazáját, hanem inkább azzal dicsekedjék, hogy szereti felebarátját.”
Korábbi próféták a béke korszakát hirdették a földön, a jóakaratot az emberek közt, és feláldozták életüket, hogy eljövetelét siettessék, de mindegyik határozottan kijelentette, hogy ez az áldott beteljesedés csak a végső napokban, „az Úr eljövetele”-kor fog bekövetkezni, amikor az istentelenek felett ítéletet mondanak, az igazak pedig jutalmat kapnak.
Zoroaster háromezer évi viszályt jósolt, mielőtt Shah Bahram, a világ Megváltója megérkezik, aki Ahrimant, a gonosz szellemet legyőzi, és megalapozza az igazság és béke országát.
Mózes a számkivetés, az üldöztetés és elnyomás hosszú periódusát jósolta meg Izrael gyermekeinek, mielőtt a Seregek Ura megjelenik, hogy összegyűjtse őket az összes nemzetekből, és megsemmisítse velük az elnyomókat, és megalapozza Uralmát a földön.
Krisztus így szólt: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre: nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” (Máté X. 34.) És a háborúknak és csatazajoknak, a bajnak és nyomornak időszakát jövendölte meg, amely tart az Ember Fiának „az Atya dicsőségében” való eljöveteléig.
Mohamed kijelentette, hogy Allah viszályt és gyűlöletet bocsátott a zsidókra és keresztényekre gonoszságuk miatt, amely a Feltámadás napjáig fog tartani, amikor Ő megjelenik, hogy ítéletet mondjon mindenek felett.
Bahá’u’lláh ellenben hirdeti, hogy valamennyi próféta közül Ő a Megígért, az Isteni Kinyilatkoztatás, és uralma alatt a béke országa csakugyan eljő. Ez az állítás példa nélkül való és egyedülálló, és egyezik az idők jeleivel, és valamennyi nagy próféta jóslatával. Bahá’u’lláh páratlan világossággal és érthetően nyilatkoztatta ki azokat az eszközöket, melyek békét és egységet hoznak az emberiségnek.
Igaz, hogy Bahá’u’lláh megjelenése óta máig eddig nem tapasztalt méretű háború és pusztulás van, de éppen ez az, amit a próféták megjósoltak az „Úr nagy és rettenetes napjá”-nak hajnalán, és így ez csak bizonyítéka annak, hogy „az Úr Napja” közel van, és már ténnyé is vált. Krisztus példázatához hasonlóan a Szőlő Urának előbb könyörtelenül ki kell irtania a rossz szőlőmunkásokat, mielőtt átadja a szőlőt másoknak, akik majd a gyümölcsöket neki a kellő időben beszolgáltatják. Nem azt jelenti-e ez, hogy az Úr eljövetelekor rettenetes pusztulás vár az önkényes kormányokra, a kapzsi papságra, a mollákra és a zsarnok vezetőkre, akik évszázadokon át a gonosz szőlőmunkásokhoz hasonlóan rosszul kormányozták a földet, és hűtlenül kezelték annak gyümölcsét?
Legyenek bár rettenetes események, és eddig nem létezett nyomorúságok a földön, Bahá’u’lláh arról biztosít bennünket, hogy „ezek az eredménytelen viszályok, ezek a pusztító háborúk nemsokára megszűnnek, és teljes lesz a béke”. A háború és a viszály olyan tűrhetetlenné vált pusztításaival, hogy az emberiségnek vagy meg kell tőle szabadulnia, vagy tönkremegy.
„Az idők teljessége” megérkezett, és vele eljött a megígért Megváltó is!

Munkái
Bahá’u’lláh munkái könnyen áttekinthető rendben maradtak ránk. Az emberi élet valamennyi mozzanatára kiterjeszkednek, felölelik az egyéni és társadalmi élet mindenféle viszonylatát, ezen kívül anyagi és szellemi ügyekkel, régi és új írások magyarázatával, és a közeli, valamint a távoli jövőre vonatkozó prófétai jóslásokkal is foglalkoznak.
Tudásának terjedelme és pontossága csodálatra méltó. A különböző vallások szent írásait, amelyekben levelezői jártasak voltak, és azok, akik felvilágosításért fordultak hozzá, meggyőző és hiteles módon magyarázta, idézett belőlük, és hivatkozott rájuk, bár látszólag sohasem volt alkalma, hogy azokhoz a könyvekhez hozzájusson, amelyekre hivatkozni szokott. A „Farkas Fiá”-hoz intézett levelében kijelenti, hogy nem volt soha ideje vagy alkalma még arra sem, hogy Báb munkáit elolvassa, habár saját írásaiban Báb kinyilatkoztatásának teljes megértése és ismerete nyilvánul meg. Báb, miként ezt már olvastuk, kijelenti, hogy az ő kinyilatkoztatása, a Bayán „attól” ered, „akinek Isten megnyilatkozott”. Bahá’u’lláh-nak Browne tanár egyszeri látogatása kivételével, akivel 1890-ben négy beszélgetést folytatott, melyeknek mindegyike 20-30 percig tartott, soha nem volt alkalma arra, hogy kiváló szellemű nyugati tudósokkal érintkezzék; írásai mégis Nyugat szociális, politikai és vallási problémái iránt is csodálatos éleslátást tanúsítanak. Még ellenségei is elismerik, hogy bölcsessége és tudása páratlan. Hosszú fogságának jól ismert körülményei kizárnak minden kétséget az iránt, hogy munkáiban található tudásának nagy tárháza szellemi forrásokból fakadt, és hogy teljesen független volt, a tanulásnak attól a rendes módjától, amely könyvekből, tanítóktól eredő közvetítéstől ered.  
Néha modern perzsa nyelven írt, amely honfitársainak az arabs-sal sűrűn kevert köznapi nyelve volt. Más alkalommal pedig, midőn Zoroaster tanult híveivel érintkezett, tiszta irodalmi perzsa nyelvet használt. Épp oly folyékonyan írt arabsul is, majd egyszerű szófűzéssel, majd pedig irodalmi stílusban, a Korán nyelvezetéhez hasonlóan. A különféle nyelvek és stílusok tökéletes ismerete azért figyelemre méltó, mert irodalmi képzettsége teljesen hiányzott.
Néhány munkájában a szentséghez vezető út olyan egyszerűen nyer kifejezést, hogy „aki ez úton jár, még a bolond se téved el”. (Ézsaiás XXXV. 8.) Más munkáiban a költői képzelődésnek, a mély bölcseletnek és a mohamedán, zoroasteri és egyéb munkákra, valamint a perzsa és arabs irodalomra és legendákra való hivatkozásnak olyan gazdag tárházát láthatjuk, amelyet csak költő, tudós vagy bölcs tud kellő módon értékelni. Más munkák pedig a szellemi élet előrehaladott fokozatával foglalkoznak, és ezeket csak azok érthetik meg, akik már az első fokokon túl vannak. Munkái csodálatos asztalhoz hasonlítanak, amely olyan ételekkel és olyan ínyencfalatokkal van megrakva, amelyek megfelelnek mindazok kívánalmainak és ízlésének, akik az igazságnak komoly keresői.
Ebben találjuk annak magyarázatát, hogy a Bahá'í mozgalom a tanult és művelt embereknél, a költőknél és jól ismert íróknál sikerre számíthatott. Még a szunniták és más szekták vezetői is, valamint politikai miniszterek, akik írók is voltak, szavainak hatása alatt álltak, mert szavai zamat és mély értelem tekintetében fölülmúlták valamennyi többi író szavait.

A Bahá'í szellem
Bahá’u’lláh száműzetésének helyéről, a távoli Akkáról szülőhazáját, Perzsiát felzavarta gyökeréig. De nem csak Perzsiát zavarta fel, hanem felzavarta és fel fogja zavarni az egész világot is. Az Őt és követőit lelkesítő eszme a végtelenségig nemes, előzékeny és türelmes, de csodálatos életerő és a természetfeletti hatalom forrása is volt. Keresztül vitte azt, ami lehetetlennek látszott. Megváltoztatta az emberi természetet. Az emberek, akik hatása alatt álltak, új teremtményekké lettek. Olyan szeretet, hit és lelkesedés töltötte el őket, hogy a földi öröm és bánat ezekkel összemérve csak porszem volt a mérlegen. El voltak készülve arra, hogy teljes egykedvűséggel, sőt lelkes örömmel nézzenek az élethossziglan tartó szenvedés, vagy az erőszakos halál elé, az Istenbe helyezett, félelmet nem ismerő bizalom erejében.
Csodálatosan, az új élet öröme annyira betöltötte szívüket, hogy keserű gondolatok, vagy bosszúérzés az elnyomók iránt nem talált abban helyet. Az erőszak alkalmazását védekezésükben teljesen mellőzték, és ahelyett, hogy sorsuk felett keseregtek volna, a legboldogabb embereknek tartották magukat, mert abban az előnyben részesülhettek, hogy megismerték az új és dicső Kinyilatkoztatást, és feláldozhatták életüket, vérüket annak igazsága mellett, bizonyságot téve. Szívüket az öröm jogosan tölthette, be, mert tudták, hogy Isten, a Fenséges, az Örök, a Szeretett beszélt hozzájuk emberi ajakkal, hívta őket, hogy legyenek szolgái és barátai Annak, Aki eljött, hogy megalapítsa Királyságát a földön, és elhozza a béke mindenek felett való áldását a háborúban és küzdelemben kimerült világnak.
Ilyen volt az a hit, amit Bahá’u’lláh a szívekbe ültetett. A saját küldetését hirdette, amiként azt Báb előre megjövendölte róla, és hála nagy Előde odaadó munkájának, ezren és ezren elismerték hivatottságát, ezren és ezren lerázták magukról a Bábonát és előítéletet, és tiszta szívvel és nyílt értelemmel várták Isten beígért Dicsőségének Kinyilatkoztatását. Szegészség vagy rablánc, aljas körülmény vagy külső gyalázat sem tudták elrejteni előlük az Úr Szellemi Dicsőségét, ellenkezőleg; ez a sötét földi környezet csupán arra szolgált, hogy igazi Fénye ragyogását megsokszorozza.
 
IV. FEJEZET    ’ABDU’L-BAHÁ: BAHÁ SZOLGÁJA

„Ha majd jelenlétem tengere leapad, és Kinyilatkoztatásom Könyve teljes lesz, fordítsátok arcotokat Ahhoz, akit Isten kijelölt, aki ennek az Ősi Törzsnek az ága.” (Bahá’u’lláh)

Születése és gyermekkora
Abbas Effendi, aki később az ’Abdu’l-Bahá (azaz: Bahá szolgája) nevet vette fel, Bahá’u’lláh legidősebb fia volt. Teheránban született 1844. május 23-án, röviddel éjfél előtt (a hedsrai időszámítás szerint 1260. I. Yumada 5-én, csütörtökön), ugyanabban az órában, amelyben Báb kijelentette küldetését. Nyolc éves volt, mikor atyját, akin már akkor teljes odaadással csüngött, Teheránban fogságba vetették. A csőcselék házukat kifosztotta, a családot birtokukból kiűzték, és nélkülözések vártak rájuk. ’Abdu’l-Bahá meséli, hogy midőn egyszer engedélyt kapott, hogy szeretett atyját napi sétáján a börtönudvarban láthassa, Bahá’u’lláh oly szörnyen megváltozott, és olyan beteg volt, hogy alig tudott járni. Haja, szakálla fésületlen volt, nyakát a nehéz acélgyűrű nyomása felhorzsolta, és teste láncok súlya alatt görnyedt. Soha el nem múló benyomást gyakorolt az érzékeny fiú kedélyére, hogy atyját ily sorban látta.
Bagdadi tartózkodásuk első éveiben, 10 évvel Bahá’u’lláh küldetésének nyilvános kihirdetése előtt, ’Abdu’l-Bahá-t, aki akkor csak 9 éves volt, éleslátása arra a jelentős felfedezésre vezette, hogy valóban atyja az a beígért próféta, kinek kinyilatkoztatását minden Báb-hívő várta. 60 évvel később így írta le azt a pillanatot, amelyben ezen meggyőződése hirtelen hatalmába vette egész lényét:
„Az Áldott Tökéletesség szolgája vagyok. Bagdadban még gyermek voltam. Akkor és ott adta Ő tudtomra az Igét és én hittem Benne. Mihelyt tudtomra adta az Igét, Szent Lábaihoz vetetem magam, és kértem és könyörögtem Hozzá, hogy fogadja el véremet áldozatul életösvényén. Áldozat! Milyen édes nekem a szó! Nincs ennél nagyobb Kegyelem számomra! Képzelhető-e annál nagyobb dicsőség, mint az, hogy e nyakat Érette szorítja acélgyűrű, e lábak az Iránta táplált szeretet miatt vannak bilincsekben, és az Ő ügye miatt csonkul meg a test, vagy miatta kerül a tenger mélyébe! Ha mi Őt valóban őszintén szeretjük, ha én valóban őszinte szolgája vagyok, akkor kötelességem, hogy életemet, mindenemet feláldozzam áldott Küszöbe előtt.” (Mirza Ahmad Sohrab naplója 1914. január.)
Ebben az időben nevezték Őt barátai „Isten Titká”-nak. Ezt a címet Bahá’u’lláh adta neki, és közönségesen ezen a néven ismerték őt bagdadi tartózkodásuk ideje alatt.
Mikor atyja két évre a rengetegbe vonult vissza, Abbasnak majd megszakadt a szíve. Legfőbb vigaszát abban találta, hogy leírta és megtanulta Báb munkáit, és ideje legnagyobb részét magányos elmélkedésben töltötte. Atyja visszatérte határtalan örömmel töltötte el a fiú lelkét.

Ifjúsága
Ettől kezdve atyjának legbizalmasabb társa és mondhatjuk: oltalmazója volt.  Habár még ifjú volt, már csodálatra méltó éleselméjűséget és ítélőképességet mutatott, s átvette azt a megbízatást, hogy az atyját felkereső számos látogatót fogadja. Akikről azt látta, hogy valóban igazságkeresők, azokat atyja színe elé bocsátotta, másoknak azonban nem engedte meg, hogy Bahá’u’lláh-t zavarják. Több ízben abban is segített atyjának, ha a látogatók kérdéseire feleletet kellett adnia, vagy nehéz problémákat kellett megoldani. Például, midőn Ali Shawkat pasa, egyik szufi vezető, a következő szavak magyarázatát kérte: „Én Rejtett Titok voltam,” amely szavak egy ismert mohamedán hagyományban fordulnak elő,  Bahá’u’lláh Abbashoz, „Isten Titká”-hoz fordult, és felszólította, hogy írja le a magyarázatot. A fiú, aki akkor körülbelül 15-16 éves volt, azonnal jelentős epistolát írt. Ez oly világos és meggyőző volt, hogy meglepte a pasát. Ez a levél most is közkézen forog széles körben a bahá'í hívők között, sőt a bahá'í hiten kívül állók közül is sokan ismerik.
Ebben az időben Abbas gyakran felkereste a mecseteket, és teológiai vitákba bocsátkozott a tudósokkal. Iskolát vagy kollégiumot sohasem látogatott, egyedüli tanítója atyja volt. Legkedvesebb szórakozása a lovaglás volt, melyben sok örömet talált.
Bahá’u’lláh kinyilatkoztatása után a Baghdad mellett levő kertben ’Abdu’l-Bahá odaadása atyjához nagyobb lett, mint valaha. A konstantinápolyi hosszú út alatt Bahá’u’lláh-t éjjel és nappal őrizte, kocsija mellett lovagolt, vagy sátra mellett őrködött. Tőle telhetőleg minden házi gondot és felelősséget távol tartott atyjától, és az egész család támasza és vigasza volt.
A Drinápolyban eltöltött évek folyamán ’Abdu’l-Bahá megnyerte mindenki szeretetét. Sokat tanított, és általánosságban „Mester” néven ismerték. Akkában, mikor majdnem az egész társaság tífuszba, maláriába és vérhasba esett, ő mosdatta, ápolta, etette a betegeket, virrasztott mellettük. Pihenésre nem gondolt, míg teljes kimerültség erőt nem vett rajta, és maga is vérhasba est; körülbelül egy hónapig feküdt életveszélyes állapotban. Akkában és Drinápolyban is szerette és tisztelte őt a lakosság valamennyi rétege, a kormányzótól a legnyomorultabb koldusig.

Házassága
’Abdu’l-Bahá nősülésére vonatkozó alábbi részleteket Yináb-i-Avárih, a Bahá'í mozgalom perzsa történetírója bocsátotta e könyv írója rendelkezésére.
„’Abdu’l-Bahá ifjú korában hozzá illő házasság kérdésével a hívők nagy érdeklődéssel foglalkoztak, és többen jelentkeztek azon kívánsággal, hogy családjuk számára a tiszteletnek ezt a koronáját elnyerjék. De ’Abdu’l-Bahá sokáig nem mutatott hajlandóságot nősülésre. Senki sem tudta ennek az okát. Csak később tudódott ki, hogy létezik egy ifjú leány, kinek az a rendeltetése, hogy ’Abdu’l-Bahá felesége legyen, akinek szüleit Isfahanban Báb megáldotta. A leány atyja Mirza Muhammed Ali volt, ’a mártírok királyá’-nak és a ’mártírok kegyeltjé’-nek nagybátyja, és családjuk egyike volt Isfahan kiváló és nemes családjainak. Midőn Báb Isfahanban tartózkodott, Mirza Muhammed Alinak még nem volt gyermeke, felesége azonban vágyódott gyermek után. Báb erről tudomást szerzett, és egy almát adott a férjnek azzal a meghagyással, hogy feleségével ossza meg. Miután közösen elfogyasztották az almát, nemsokára nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermekáldás régen óhajtott vágya teljesülni fog. Megfelelő időben leányuk született, kinek Munirih Khanum nevet adtak.  Később fiuk is született. Ezt Sayyid Yahya-nak nevezték, és utána még több gyermekük született. Idők folyamán Munirih atyja meghalt, unokatestvéreit Zillu’s’ szultán és a mollák vértanúhalálra juttatták. Nagy nyomorba került a család, és Bahá'í voltuk miatt keserves üldöztetést szenvedtek. Bahá’u’lláh megengedte Minirihnak és fivérének, Sayyid Yahyának, hogy oltalma alá Akkába jöhessenek. Bahá’u’lláh és neje, Nawwab, ’Abdu’l-Bahá anyja oly kegyesek és jóindulatúak voltak Munirih iránt, hogy abból mindenki arra következtetett, hogy ’Abdu’l-Bahá-nak feleségül szánták. A szülők óhaja ’Abdu’l-Bahá érzelmeivel egyezett. Minirih iránt mély vonzalmat és szeretetet érzett, amely a leánynál visszhangra talált, és nemsokára házasság egyesítette őket.”
Frigyük nagyon boldog és harmonikus volt, gyermekeik közül négy leányuk életben maradt, kibírta a hosszú fogság szenvedéseit, és gyönyörű, szolgálni kész életükkel megnyerték mindazok szeretetét, akiknek a kiváltság jutott, hogy megismerhették őket.

A Szövetség Központja
Bahá’u’lláh sokszor célzott arra, hogy ’Abdu’l-Bahá legyen utóda. Sok évvel halála előtt kijelentette burkolt módon Kitab-I-Aqdas című munkájában. Több ízben emlékszik meg róla, mint „Szövetségem Központja”, „A legnagyobb Ág”, „Az Ősi Törzs Ága” és rendesen, mint „A Mester”-ről beszél róla, és egész családjától azt kívánta, hogy megkülönböztetett tiszteletben részesítsék; végrendeletében pedig határozott utasításokat hagyott hátra, hogy mindenki csatlakozzék hozzá, és engedelmeskedjék neki.
Az „Áldott Szépség”  halála után – így nevezték Bahá’u’lláh-t családja és hívei – ’Abdu’l-Bahá elfoglalta azt a helyet, melyet részére atyja világosan kijelölt, azaz ő lett a mozgalom feje, és a tanítások hivatott magyarázója. Ez néhány rokonának és másoknak neheztelését vonta maga után, s ezek ’Abdu’l-Bahá-nak oly elkeseredetten álltak ellen, mint annak idején Subhi-Azal Bahá’u’lláh-nak. Arra törekedtek, hogy egyenetlenséget szítsanak a hívők között. Mikor ez nem sikerült nekik, különféle hamis vádakat emeltek a török kormánynál ’Abdu’l-Bahá ellen.
’Abdu’l-Bahá összhangban az atyjától kapott rendelkezésekkel, Haifa felett, a Carmel-hegy oldalán emeltetett egy épületet, melynek az volt a rendeltetése, hogy Báb földi maradványainak állandó nyugvóhelyéül szolgáljon, és egyúttal néhány helyiség legyen ott összejövetelek és istentiszteletek számára is. Ellenfelei úgy állították be a hatóságoknak, mintha az épület célja az volna, hogy erődül szolgáljon, hogy ’Abdu’l-Bahá és követői itt el akarják magukat sáncolni, a kormánynak ellen akarnak állni, és Szíria szomszédos területét a maguk részére akarják megszerezni.

A szigorú fogság megújítása
Ezeknek az alaptalan vádaknak következtében ’Abdu’l-Bahá és családja, akiknek most már több mint 20 év óta Akka körül néhány mérföldnyi körben mozgási lehetőségük volt, 1901-ben újra, több mint 7 évre a város falai közé kerültek vissza, szigorú fogságba. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a Bahá'í hitet terjessze Ázsiában, Európában és Amerikában. Horace Holley így ír erről az időszakról:
„Mindenféle fajú, vallású és nemzetiségű nő és férfi jött ’Abdu’l-Bahá-hoz, mint tanítóhoz, és jóbarátjukhoz, hogy szívesen látott vendégekként asztala köré telepedjenek, és társadalmi, szellemi vagy erkölcsi tárgyú kérdéseket intézzenek hozzá aszerint, hogy kinek mi feküdt leginkább a szívén; majd néhány óra, de néha több hónapig elnyúló ott-tartózkodás után hazatértek megvilágosodott szellemben, lelkesedéssel, és egész lényükben megújhodva. Ilyen vendéglátó ház talán sohasem volt a világon.
Falain belül felolvadt India merev kasztrendszere, a zsidók, a keresztények és mohamedánok faji előítélete emléknél is kevesebb volt, és minden más társadalmi szokás is összeroppant, nem uralkodott más, mint a meleg szívnek és törekvő elmének igazi törvénye, mert a ház urának fennkölt és mindeneket egyesítő lelkülete gyakorolta ezt a hatást. Olyan társaság volt ez, mint Artus király és asztalköre … de ez az Artus király férfiakat és nőket is avatott lovagjává, és nem karddal fegyverkezve küldte ki őket a világba, hanem az Igével.” (The Modern Social Religion. Az Új Társadalmi Vallás. Horace Holley, 171. oldal.)
’Abdu’l-Bahá ezeknek az éveknek folyamán óriási levelezést folytatott hívőkkel és érdeklődőkkel a világ minden részéből. Munkájában leányai és még többen, mint tolmácsok és titkárok, rendelkezésére álltak, és segítették őt.
Ideje nagy részét arra fordította, hogy meglátogassa a betegeket és szomorkodókat otthonukban; Akka legszegényebb városrészeiben nem volt a „Mester”-nél szívesebben fogadott látogató. Egy zarándok, aki ebben az időben Akkában járt, így ír erről:
„’Abdu’l-Bahá szokása szerint minden héten pénteken reggel alamizsnát osztott a szegények között. Szerény vagyonából minden szűkölködő, aki támogatást kért tőle, kapott valamit. Ezen a reggelen száznál többen álltak sorba, ültek vagy guggoltak a földön az udvar előtt a nyílt utcán, ahol ’Abdu’l-Bahá háza állott. Az embereknek leírhatatlan gyülekezete volt itt található. Különféle osztályú férfiak, nők és gyermekek, szegény, szenvedő, reménytelen kinézésű, félig öltözött emberek, sok közülük nyomorék és vak, valódi koldusok, végtelenül szegények vártak reménykedve, míg ’Abdu’l-Bahá megjelent a kapuban… Élénken lép egyiktől a másikhoz, néha meg-megáll egy pillanatra, hogy a részvétnek és bátorításnak néhány szavával vigasztaljon, pénzdarabokat ejt a mohón kinyújtott kézbe, egy gyermekre irányítja tekintetét, majd megfogja egy öreg asszony kezét, aki, mikor mellette elhalad, ruhája szegélyét ragadta meg; néhány vigasztaló szót mond egy vak öregembernek, érdeklődik azok után, akik gyengék és erőtlenek ahhoz, hogy a kis adományért személyesen jöjjenek, és elküldi a nekik járó részt a szeretet és bátorítás szavaival.” (Glimpses of ’Abdu’l-Bahá. Bepillantás ’Abdu’l-Bahá életébe. M. J. M. 13. oldal.)
’Abdu’l-Bahá személyes szükséglete igen kevés volt. Kora reggeltől késő estig dolgozott. Naponként kétszeri egyszerű étkezés kielégítette. Olcsó anyagból készült kis ruhatára volt. Nem tudott bőségben élni, mialatt mások szükséget szenvednek.
Nagyon szerette a gyermekeket, a virágokat és a szép természetet. Minden reggel 6-7 óra körül összejött a család, hogy együtt teázzanak, és miközben a Mester teáját itta, a ház gyermekei imájukat énekelték. Thornton Chase így ír a gyermekekről:
„Ilyen gyermekeket még sohasem láttam, olyan udvariasak, önzetlenek, másokról gondoskodók, szerények, intelligensek és önmegtagadók mindazon csekély dolgokkal szemben, amelyeket gyermekek egyébként szeretnek.” (Galileában, 51. oldal.)
A „virágápolás” az akkai élet fő vonása volt, a virágokból minden zarándok illatos emléket vitt haza magával. Mrs. Lucas így ír erről:
„Ha a mester beszívja a virágok illatát, az ember csodálattal nézi őt. Úgy látszik, mintha a jácintok illata mondana neki valamit, midőn arcával a virágokra hajlik. Hasonlóan koncentrált figyelme, mint mikor a füle arra törekszik, hogy befogadhasson egy szép összhangot.” (Brief account of my visit to Acca. Rövid értesítés akkai látogatásomról, 26. oldal.)
’Abdu’l-Bahá szívesen nyújtott át nagy számú látogatóinak egy-egy szép illatos virágot.
Thornton Chase benyomását az akkai rabéletről így foglalja össze:
„Öt napot töltöttünk ezek közt a falak közt, mint fogolytársai annak, aki ebben a ’Legnagyobb Börtön’-ben tartózkodik. A béke, a szeretet és a szolgálatkészség börtöne ez. Nincs itt más vágy, más kívánság, mint az, ami az emberiség javát, és a világ békéjét szolgálja, és törekvés arra, hogy Isten atyai jóságát mindenki elismerje, és minden embernek meglegyen a közös joga, hogy magát Isten teremtményének, Isten gyermekének érezze. Az igazi börtön, a nyomasztó légkör, mindannak hiánya, mi után a hű szív vágyakozik, a földi törekvések mind kívül maradnak ezeken a kőfalakon; belül a szabadság és az isteni szellem tiszta légköre honol. Mindenfajta gond, békétlenség, bántalom és földi dolgok után való vágy száműzve van innen.” (Galileában, 24. oldal.)
A börtönélet zordsága a legtöbb embernek nagy szerencsétlenséget jelentene, de ’Abdu’l-Bahá-nak nem okozott semmi rettegést. A börtönben írja e sorokat:
„Fogságom és szerencsétlenségem ne okozzon nektek bánatot; mert ez a fogság nekem gyönyörű kert, paradicsomi kastély és királyságom trónja az emberek közt. Fogságom korona részemre, amely megdicsőít engem az igazak közt.
Kényelemben, jólétben, sikerben, egészségben, élvezetekben, örömök között mindenki boldog lehet. Ha azonban valaki baj, szenvedés és pusztító betegségek idejében is boldog és megelégedett, ez nemessége bizonyítéka.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai, II. kötet, 258., 263. oldal.)

Török vizsgálóbizottságok
A török kormány 1904-ben és 1907-ben bizottságokat küldött ki a célból, hogy az ’Abdu’l-Bahá ellen emelt vádakra nézve vizsgálatot folytasson. Hazug tanúkat sorakoztattak fel ellene; ’Abdu’l-Bahá a vádakat visszautasította, és késznek nyilatkozott arra, hogy magát bármely választott bíróság ítéletének aláveti. Kijelentette, hogy még akkor is boldognak fogja érezni magát, ha börtönbe vetik, vagy az utcákon végighurcolják, leköpdösik, megkövezik, a gyalázat minden nemével illetik, felakasztják vagy agyonlövik.
A vizsgálóbizottságok ülése alatt a legnagyobb derültségben folytatta megszokott életmódját; a kertben fákat ültetett, és egy lakodalmi ünnepélyen részt vett, méltósággal és szellemi szabadságának ragyogásában. Az olasz konzul felajánlotta, hogy egy általa választandó idegen kikötőbe szabad eltávozást szerez számára. Ő azonban hálásan, de határozottan visszautasította ezt az ajánlatot azzal a kijelentéssel, hogy bármi következménye legyen is az ellene folytatott eljárásnak, neki Báb és az „Áldott Tökéletesség” nyomdokain kell haladnia, akik sohasem kísérelték meg, hogy megmentsék magukat, hogy meneküljenek ellenségeik elől. Hívőinek legnagyobb részét azonban arra sarkallta, hogy hagyják el Akka környékét, mely nagyon veszélyes volt rájuk nézve, és kevés hívével egyedül maradt, hogy bevárja sorsát.
A négy megvesztegetett hivatalnok, akikből a legutolsó vizsgálóbizottság alakult, 1907 telének kezdetén érkezett meg Akkába. Ott egy hónapig tartózkodott, és állítólagos vizsgálatuk lefolytatása után azzal tértek vissza Konstantinápolyba, hogy az ’Abdu’l-Bahá ellen emelt vádak helytállóak, és ezért száműzetését vagy kivégzését ajánlják. Még haza sem értek Törökországba, kitört a forradalom, és a négy megbízott, mint a régi rendszer híve, kénytelen volt menekülni, hogy életét megmentse. Az ifjú törökök kerültek uralomra, és Törökország minden politikai és vallási foglya visszanyerte szabadságát. ’Abdu’l-Bahá 1908. szeptemberében elhagyta börtönét, és a következő évben maga ’Abdu’l-Hamid, a szultán került fogságba.

Nyugati utazások
’Abdu’l-Bahá szabadlábra jutása után ugyanazt a szent életet folytatta, mint előbb, továbbra is szüntelenül foglalkozott tanítással, levelezéssel, szegények és betegek gondozásával, azzal a csekély változattal, hogy lakóhelyét Akkából Haifába, majd innen Alexandriába tette át, ahonnan 1911. augusztusában indult első útjára a nyugati országokba. Utazása alatt a legkülönbözőbb gondolkodású emberekkel találkozott, és teljes mértékben megfelelt Bahá’u’lláh utasításának, hogy minden néppel szívélyesen és derülten érintkezzék. Londonba 1911. szeptember elején érkezett. Itt egy hónapot töltött, amelynek folyamán az érdeklődőkkel folytatott naponkénti beszélgetésein, és egyéb tevékenységén kívül Rev. R. J. Campbell gyülekezetében a City-templomban, és Wilberforce főesperes gyülekezetében, a St. John’s Westminster-templomban tartott beszédet, és a Lord Mayor vendége volt. Innen Párizsba ment, ahol idejét azzal töltötte el, hogy a legkülönfélébb nemzetiségű és fajú hallgatóival, akik őt mohón hallgatták, naponként beszélgetéseket folytatott. Decemberben visszatért Egyiptomba, és a következő tavaszon amerikai barátainak sürgető meghívására az Egyesült Államokba utazott. New Yorkba 1912. április havában érkezett. Az Amerikában eltöltött hét hónap alatt beutazta Amerikát egyik partjától a másikig, és beszédeket tartott a legkülönfélébb embereknek: egyetemi hallgatók, szocialisták, mormonok, zsidók, keresztények, agnosztikusok, eszperantisták, békeegyesületek, szabadgondolkodók, a nő jogáért küzdő egyesületek csoportjainak, és a legtöbb vallás templomában is beszélt; minden egyes esetben a hallgatósághoz és az adott körülményekhez alkalmazta felszólalása tárgyát. December 5-én visszahajózott Angliába, ahol újból hat hetet töltött, és meglátogatta Liverpool, London, Bristol és Edinburgh városokat. Edinburgh-ban említésre méltó beszédet tartott az Esperanto egyesületben. Ebben kijelentette, hogy híveit keleten az Esperanto megtanulására ösztönzi, hogy ezáltal a Kelet a Nyugatot a jövőben jobban megérthesse. További két hónapot Párizsban töltött el naponkénti beszélgetésekkel és tanácskozásokkal; majd Stuttgartba utazott. Itt német híveivel sorozatos és eredményes gyűléseket tartott. Innen Budapestre és Bécsbe ment. Mindkét helyen a bahá’izmus új csoportjait létesítette. Végül 1913. májusában Egyiptomba, 1913. december 5-én pedig Haifába tért vissza.

Visszatérés a Szentföldre
’Abdu’l-Bahá ekkor már 70 éves volt. Hosszú és megerőltető munkássága, amelyet fárasztó nyugati utazása tetőzött be, fizikai erejét teljesen kimerítette. Visszatérése után ezt a megható levelet intézte híveihez a Keleten és a Nyugaton:
„Barátaim, eljön az idő, amikor már nem leszek többé veletek. Megtettem mindazt, amit megtehettem. Bahá’u’lláh ügyét képességeim határáig szolgáltam. Életem minden évét éjjel-nappal munkában töltöttem.”
„Oh, mennyire szeretném látni, hogy a hívők a mozgalom felelősségét magukra vállalják. Itt az ideje, hogy Abhá (a Legdicsőségesebb) Királyságát kihirdessük. Ütött az egyesülés és egyetértés órája! Elérkezett a szellemi harmónia napja Isten barátai részére!…”
„Kelet és Nyugat, Észak és Dél felé figyelek. Vajon nem hallom-e a szeretet és testvériség dalát hívőim összejövetelein? Napjaim meg vannak számlálva, és csupán ez az öröm van még részemre.”
„Oh, mennyire vágyom, hogy barátaim úgy egyesüljenek, mint csillogó gyöngysor, mint ragyogó csillagkép, mint a nap sugarai, és mint gazellák egy mezőben.”
„A titokzatos csalogány énekel nekik. Nem akarják meghallgatni? A paradicsommadár csicsereg nekik. Nem kíváncsiak rá? Abhá Királyságának Angyala hívja őket. Nem akarnak felfigyelni? A Gyülekezet hírnöke szól hozzájuk. Nem veszik tudomásul?”
„Ah! Várom, várom azt az örömhírt, hogy a hívők tábora az őszinteség és odaadás, a szeretet és barátság megtestesülése, az egyetértés és összhang megnyilatkozása.”
„Nem akarják megörvendeztetni szívemet? Nem akarják vágyaimat kielégíteni? Nem akarják könyörgéseimet észrevenni? Nem akarják reményemet megvalósítani? Nem akarnak hívásomra felelni?”
„Várok, türelmesen várok!” (Diary of Mirza Ahmad Sohrab. Mirza Ahmad Sohrab naplója, 1914. április 2.)
A bahá'í mozgalom ellenségeinek reménye tetőpontra hágott, mikor Báb lett dühük áldozata, mikor Bahá’u’lláh-t elűzték szülőföldjéről, és életfogytiglan fogságba juttatták, és akkor is, mikor Bahá’u’lláh elköltözött az élők sorából. Ezek az ellenségek újból nekibátorodtak, midőn ’Abdu’l-Bahá-nak testi legyengülését és kimerültségét látták nyugati utazásairól való visszatérése után. De újra csalódtak reményükben. ’Abdu’l-Bahá rövid idő múlva így írhatott:
„Testem és emberi erőm kétségtelenül képtelen lett volna arra, hogy ellent tudjon állni a tartós megterheltetésnek és fáradozásoknak … de az ’Áhított’-nak segítsége és támogatása a beteg és alázatos ’Abdu’l-Bahá-nak Vezetője és Oltalmazója volt … Azt állították néhányan, hogy ’Abdu’l-Bahá arra készül, hogy a világnak végleg búcsút mondjon, hogy életereje elhasználódott és kimerült, és hogy életének vége csakhamar eljövend. Ez azonban a valóságtól távol van. Habár a szövetség megbontóinak és rosszul értelmezőinek felületes ítélete szerint a test gyenge az Áldott Ösvényen elszenvedett megpróbáltatások miatt, mégis – dicsőség legyen Istennek – az Áldott Tökéletesség jóvoltából a szellemi erőim a legnagyobb mértékben megújhodásnak örvendenek. Hála legyen Istennek, hogy most Bahá’u’lláh áldása folytán fizikai erőim is teljesen helyreállottak, az isteni örömben van részem, a fenséges örömhírek ragyognak, és ideális boldogság áradoz be mindent.” (Star of the West. Nyugat Csillaga, V. kötet, 14. szám, 213. oldal.)
’Abdu’l-Bahá egyéb megszámlálhatatlan tevékenysége mellett a nagy háború alatt is, annak vége után is számos fontos és lelkesítő levelet írt, melyek a közlekedés helyreállta után a hívőkben új lelkesedést és buzgalmat keltettek a mozgalom iránt. Leveleinek hatása alatt a bahá'í mozgalom ugrásszerűen haladt és fejlődött mindenütt, s új élet, és új erő jeleit mutatta.

A háború ideje alatt Haifában
’Abdu’l-Bahá előrelátásának rendkívüli tanúságát adta azokban a hónapokban, amelyek közvetlenül megelőzték a háborút. A béke idején zarándokok Perzsiából vagy a föld más részeiről rendesen nagy számban tartózkodtak Haifában. Körülbelül hat hónappal a háború kitörése előtt egy idősebb haifai bahá'í néhány perzsa hívó kérelmét terjesztette elő, hogy meglátogathassák a mestert. ’Abdu’l-Bahá erre nem adta meg az engedélyt, és ettől kezdve fokozatosan elküldte a Haifában tartózkodó zarándokokat úgy, hogy 1914. július végén már egy sem volt ott. Mikor augusztus első napjaiban a nagy háború hirtelen kitörése a világot rémületbe ejtette, bölcs előrelátása beigazolódott.
’Abdu’l-Bahá, aki eddig életének 55 évét számkivetésben és fogságban töltötte, a háború kitörésekor ismét a török kormány foglya lett. Összeköttetését barátaival és híveivel teljesen elvágták, és ő, valamint híveinek kis köre újból megszigorított életviszonyok közé került, élelemhiány, sőt életveszedelem fenyegette őket.
A háború alatt ’Abdu’l-Bahá nagy tevékenységet fejtett ki, hogy népének anyagi és szellemi szükségleteiről gondoskodhassék. Tiberiáshoz közel terjedelmes mezőgazdasági vállalkozásokat szervezett, és annyi búzatermésről gondoskodott, hogy nemcsak híveiről hárította el az éhínséget, hanem Haifa és Akka más vallású szegényeinek százairól is, akiknek szükségletét bőségesen kielégítette. Mindenkivel törődött, és szenvedésüket lehetőség szerint enyhítette. Száz és száz szegénynek juttatott naponként kis pénzadományt, és a pénz mellé kenyeret is adott. Ha kenyér nem volt, datolyát vagy más valamit osztott szét. Gyakran ellátogatott Akkába, hogy segítse és vigasztalja ott levő híveit és szegényeit. A háború tartama alatt nap nap után összehívta híveit gyűlésre, és segítségével barátai boldogan és nyugodtan élték át ezen viszontagságos éveket.

Sir ’Abdu’l-Bahá Abbas K. B. E.
(Knight of British Empire. A brit birodalom lovagja)
Nagy volt az öröm Haifában, midőn 1918. szeptember 23-án délután három órakor, körülbelül 24 órai küzdelem után a brit és hindu lovasság elfoglalta a várost, és véget értek a háborús borzalmak a török uralom alatt.
A brit megszállás kezdetétől fogva számos katona, és a kormánynak több hivatalnoka, még a legmagasabb rangúak is, keresték az érintkezést ’Abdu’l-Bahá-val, hogy élvezhessék lelkesítő beszédeit, gondolatainak mélységét, széles látókörét, méltóságteljes udvariasságát és páratlan vendégszeretetét. A kormány képviselőire nemes jelleme, a béke, engesztelődés és az emberi haladás érdekében kifejtett munkássága olyan mély benyomást gyakorolt, hogy a brit birodalom lovagi rangját ajánlották fel neki. A hivatalos ünneplés a haifai katonai kormányzó kertjében volt 1920. április 27-én.

Utolsó évei
1919-20. telén e könyv írója abban a megtiszteltetésben részesült, hogy mint ’Abdu’l-Bahá vendége két és fél hónapot Haifában tölthetett, és mindennapi életét közvetlenül megfigyelhette. ’Abdu’l-Bahá ebben az időben közel 76 éves kora ellenére erőteljes volt, és hihetetlenül nagy munkateljesítményt végzett naponként. Néha nagyon elfáradt ugyan, de azért életerejének teljes birtokában volt, és mindig szolgálatukra állott azoknak, akik leginkább reászorultak. Kimeríthetetlen türelme, udvariassága, előzékenysége, tapintatossága által már jelenléte is áldásként hatott környezetére. Szokása szerint az éjszakák nagy részét imával és elmélkedéssel töltötte el. Rövid, ebéd után való pihenést kivéve kora reggeltől késő estig szorgalmasan olvasta a különböző országokból érkezett leveleket, válaszolt reájuk, és figyelmét a háztartás és a mozgalom minden eseményére kiterjesztette. Délután rendszerint egy kis üdülésben volt része séta vagy lovaglás formájában, de még ilyenkor is elkísérte egy-két híve, vagy néhány zarándok, akikkel szellemi dolgokról társalgott, és ezen útjain kereste az alkalmat, hogy szegényeit meglátogathassa, és gondoskodjék róluk. Visszatérte után a megszokott esti összejövetelekre hívta meg barátait szobájába. Déli étkezése és estebédje idején is számos zarándokot és jóbarátot vendégelt meg. Vendégeit vidám és kedves történetek elbeszélésével, és a legkülönbözőbb tárgyú értékes beszélgetésekkel szórakoztatta. „Otthonom a nevetés és vidámság otthona”, jelentette ki, és ez valóban így is volt. Örömét találta abban, hogy a legkülönbözőbb fajú, színű, nemzetiségű és vallású embereket gyűjthette össze asztala köré egyetértésben és szívélyes barátságban. Valóban nemcsak a haifai kis társaságnak, hanem az egész világ bahá'í közösségének szerető atyja volt.

’Abdu’l-Bahá elköltözése
’Abdu’l-Bahá sokoldalú tevékenysége néhány csekély megszakítással fokozódó testi gyengeségének és fáradtságának ellenére is, élete végső napjaiig tartott. 1921. november 25-én, pénteken még elvégezte déli imáját a haifai mecsetben, és még szokása szerint saját kezűleg osztott ki alamizsnát a szegények között. Második reggelije után néhány levelet diktált, utána pihent, majd a kertbe ment, és a kertésszel tárgyalt. Este megáldotta és jó tanáccsal látta el háztartásának egyik kedves és hű szolgáját, aki ezen a napon megnősült, később pedig barátai körében a rendes összejöveteleken vett részt szobájában. Alig három nap múlva, november 28-án, hétfőn, éjjel 1 óra 30 perckor eltávozott az élők sorából olyan békésen és nyugodtan, hogy az ágya mellett virrasztó két leányának úgy tűnt fel, mintha csendes álomba merült volna.
A szomorú hír csakhamar elterjedt a városban, majd sürgöny útján az egész világon. A következő napon, november 29-én, kedden volt a temetése:
„Olyan temetés, aminőt sem Haifa, sem Palesztina eddig még nem látott … olyan nagy volt a fájdalom, amely összehozta a gyászolók ezreit, sokféle vallás, faj és nemzetiség képviselőit.
Sir Herbert Samuel, a jeruzsálemi kormányzó, az angol főparancsnok, a kormányzóság főtisztviselői, Phoenicia kormányzója, a különféle államok Haifában lakó konzuljai, a különféle vallások fejei, Palesztina előkelői, zsidók, keresztények, mozlimok, drúzok, egyiptomiak, görögök, törökök, kurdok, amerikai, európai és bennszülött barátainak tömege, férfiak, nők és gyermekek, a felsőbb és alsóbb osztályokból … mind-mind, tán tízezren siratták szeretett urukat … ’Isten, oh, Istenünk!’ Jajveszékelt a tömeg egyöntetűen. ’Elhagyott az Atyánk, elhagyott az Atyánk!…’
Így vették útjukat lassan fel a Carmel-hegyre, Isten szőlőjébe… Kétórai menetelés után elérték Báb sírjának kertjét… Midőn a nagy tömeg körülcsoportosult, a legkülönfélébb osztályok képviselői, a mozlimek, keresztények és zsidók összeolvadtak lángoló szeretetben ’Abdu’l-Bahá iránt, sokan a pillanat hatása alatt, mások készült beszédben, mélyen átérzett fájdalommal fejezték ki a magasztalás és sajnálkozás szavait, és mondtak istenhozzádot szeretett uruknak. Annyira egyek voltak a bölcs tanítónak, és a sanyarú és szomorú korszak tanácsadójának dicsőítésében, hogy a bahá'í hívőken már nem volt mondanivalójuk.” (The Passing of ’Abdu’l-Bahá, ’Abdu’l-Bahá halála, Lady Blomfield és Shoghi Effendi könyve.)
Kilenc szónok – mindnyájan előkelő képviselői a mozlim, keresztény és zsidó közösségnek – adta meggyőző és megható tanúbizonyságát szeretetének és csodálkozásának a tiszta és nemes élet iránt, amely most itt véget ért. Azután a koporsót lassan elvitték egyszerű és szent nyugvóhelyére.
Valóban, méltóan áldoztak annak az emlékének, aki egész életén át a vallások, a fajok és nyelvek egységéért dolgozott; e tiszteletadás egyúttal annak a bizonyítéka is, hogy élete munkája nem volt hiábavaló, hogy Bahá’u’lláh eszményei, melyektől ihletét kapta, és élete példája is kezdik már áthatni a világot, és letörik a szekták és osztályok korlátait, amelyek századok óta elválasztották egymástól a mohamedánokat, keresztényeket, zsidókat és a más különféle vallásokat, melyekre az emberiség egységes családja szétszakadt.

Munkái és beszédei
’Abdu’l-Bahá-nak számos írása maradt hátra, legnagyobbrészt hívőkhöz vagy érdeklődőkhöz intézett levél alakjában. Beszédeinek, szónoklatainak és felhívásainak nagy részét is összegyűjtötték, és nyilvánosságra hozták. A sok ezer őt Akkában és Haifában meglátogató zarándok közül számosan leírták benyomásaikat, és ezek a feljegyzések is most már nyomtatásban rendelkezésünkre állanak.
Ily módon tanításai majdnem teljes egészükben megvannak, és széleskörű anyagot ölelnek fel. Kelet és Nyugat sok problémával behatóbban foglalkozott, mint atyja és a Bahá’u’lláh által lefektetett általános elvek alkalmazásáról részletesebb utasításokat adott. Sok munkáját még nem fordították le egy nyugati nyelvre sem, de mégis elég műve áll rendelkezésünkre, hogy tanításainak legfontosabb alapelveiről mély és teljes ismeretet szerezhessünk.
Perzsa, arab és török nyelven beszélt. Nyugati utazása alatt beszédeit és szónoklatait mindig lefordították, miáltal veszítettek ugyan szépségükből, hatásukból és erejükből, de a Szellem ereje, amely szavait áthatotta, olyan nagy volt, hogy mindenkire, aki csak hallotta őt, mély benyomást gyakorolt.

’Abdu’l-Bahá helyzete
’Abdu’l-Bahá-nak az Áldott Tökéletesség által kijelölt helyét Bahá’u’lláh-nak alant következő írásából láthatjuk:
„Annak nevében, aki a Hatalom láthatáráról ragyog felénk, valóban az Ősnek nyelve (azaz Bahá’u’lláh, Isten nyelve) adja tudtára az örömhírt a földön élőknek a Legnagyobb Név megjelenéséről. Aki megalkotta a Szövetségét a nemzetek közt (azaz ’Abdu’l-Bahá). Valóban, az Ő Személye az én személyem; Ő Lényem Világító Helye, Szent ügyem Keletje, Jóságom Ege, Akaratom Tengere, Vezetésem Lámpája, Igazságom Ösvénye és Törvényem Zászlója. Az, aki Hozzá fordul, az Én Tekintetem felé fordul, és megvilágítást nyer Szépségem fénye által, felismerte Egységemet és vallotta Egyedülvalóságomat.
Az, aki megtagadta Őt, elvesztette Szeretetem Salsabil-ját  és Kegyem Kawthart-ját,  Irgalmamnak kelyhét és a bort, mely magához vonzotta az őszintéket, és amelynek segítségével az Egy Istent hívők Jóságomnak légkörébe irányították röptüket, melyet senki sem ismert meg, csak egyedül Az, akit megtanítottam mindarra, amit kinyilatkoztattam Titkos Írásaimban.” (Fordította: Mirza Valiyyu’lláh Khan Varqa, Teheránban, Perzsiában.)
Ebben az írásban a titokzatos Egység Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá között feltűnő módon a következő szavakban nyer megerősítést: „Ő Én vagyok.” Az Áldott Tökéletesség ugyanúgy beszélt Bábról. A suratul-Haykal-ban így szól: „Ha a Kiinduló Pont (Báb) más lett volna rajtam kívül, - amint ti hiszitek – és elérte volna Megjelenésem idejét, valóban, sohasem hagyott volna el engem, hanem együtt közös örömöket élveztünk volna az én napjaimban.” Ez az írás világosan jelzi, hogy az ’Abdu’l-Bahá-t lelkesítő és ihletettséggel eltöltő szellem ugyanaz, mint az Áldott Tökéletesség maga. Bármit mond vagy cselekszik ’Abdu’l-Bahá, ugyanoly hitelességűnek kell elfogadni, mint a Kinyilatkoztatás közvetlen kijelentéseit.
’Abdu’l-Bahá maga nem tart igényt önálló prófétaságra. Ugyanazt a Kinyilatkoztatást hirdeti, mint Bahá’u’lláh. Ő csak olyan, mint a tiszta tükör, mely visszaveti Bahá’u’lláh fényét, a „Készséges csatorna”,  amely közvetíti a világnak a Kinyilatkoztatásból áradó Szent Szellemet. Sokan azon voltak, hogy Benne a visszatérő Krisztust lássák. Erre vonatkozóan néhány amerikai hívőjének így írt:
„Azt írtátok, hogy nézeteltérés van a hívők között ’Krisztus újra eljövetelének’ – Dicsőség legyen az Úrnak! – idejét illetve. Ez a kérdés újra felmerült, és a feleletet reá világos és megdönthetetlen módon ’Abdu’l-Bahá tolla adta meg, az, akit a jövendölések, mint a ’Seregek Urá’-t, és a ’Beígért Krisztus’-t említenek, az az Áldott Tökéletesség és Ő a fenséges (Báb).
Az én nevem ’Abdu’l-Bahá (azaz Bahá szolgája), a minősítésem ’Abdu’l-Bahá, a valóságom ’Abdu’l-Bahá,  dicsőségem ’Abdu’l-Bahá. Szolgaságom az Áldott Tökéletesség iránt az én dicső és ragyogó koronám, és szolgálatom az egész emberi nem iránt az én örökké megnyilvánuló vallásom. Az Áldott Tökéletesség jósága és kegyelme következtében ’Abdu’l-Bahá a Legnagyobb Béke zászlaja, mely a legmagasabb csúcsról leng; és a Legnagyobb Név adománya folytán Ő az Általános Megváltás Lámpája, amely Isten Szeretetével világít. A Királyság Hírnöke ő, hogy Kelet és Nyugat népét felébressze. A Barátság, az Őszinteség, az Igazság és az Engesztelődés hangja Ő, hogy új életet hozzon minden felé. Nincs neve, nincs címe, nem is lesz neki soha, nem említik, nem magasztalják másképp, csupán így: ’Abdu’l-Bahá. Bahá szolgája. Ez az én vágyam. Ez a legnagyobb törekvésem. Ez az én örök életem. Ez az örökké tartó dicsőségem! Ezért kell Isten barátainak ’Abdu’l-Bahá-t segíteniök és támogatniok az egy igaz Isten imádásában, az emberi nem szolgálatában, az emberiség jólétének előmozdításában, az isteni szeretetben és jóságban…
Oh, Isten barátai! ’Abdu’l-Bahá a Rabszolgaság Megnyilvánulása, és nem ’Krisztus’, Az emberi birodalom szolgája Ő, és nem Ura. Ő nem létező, nem pedig ’Létező’. Tisztán ’semmi’ és nem az ’Örök Úr’. Senki ne higgye, hogy ’Abdu’l-Bahá ’Krisztus újra eljövetele’, nem, mindenki azt higgye, hogy ő a szolgaság megnyilvánulása, az emberi világ egységének kútforrása, az Egy Igaznak Hírnöke, mindeneket felölelő szellemi erővel, a Könyv Magyarázója az isteni szöveg szerint, és minden istenhívőnek felszabadítója ezen a múlandó világon.
Nyomtassátok és terjesszétek ezt az írást minden országban.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá munkái, II. kötet 429. oldal.)

Bahá'í élet példája
Bahá’u’lláh első sorban az Ige Kinyilatkoztatója volt. 40 évi fogsága csak korlátolt mértékben adott neki alkalmat, hogy érintkezzék felebarátaival. Így ’Abdu’l-Bahá érezte át a fontos feladatot, hogy a Kinyilatkoztatás magyarázója; az Ige megvalósítója, a bahá'í élet nagy példaképe legyen, állandó összeköttetésbe jusson a mai élettel miriádnyi tevékenységének legkülönfélébb fázisaiban. Megmutatta, hogy a modern élet forgatagában és előretörésében, az anyagi jólét önző harcában, amely mindenhol uralkodik, mégis lehetséges az Istenhez való teljes odaadás életét élni,  a felebarátot szolgálni, amiként azt Krisztus, Bahá’u’lláh és mind a próféta követelte az embertől. Megpróbáltatások és viszontagságok, vádak és árulás, szeretet és dicséret, odaadás és hódolat között sziklára épített világító toronyként állott, amely körül téli viharok dúlnak, és a nyári tenger játszik, miközben egyensúlya és nyugalma mindig állandó és megingathatatlan maradt. A hit életét élte, és hívőitől is követelte, hogy azt éljék. Az Egység és Béke zászlaját emelte magasra egy harcias világ közepette, egy új világ zászlaját, és azokba öntött ihletet, akik az Új Időknek szellemében gyűlnek össze, hogy Őt támogassák. Ugyanazon Szent Lélek Ő, aki megihlette a múlt prófétáit és szentjeit, azonban új kiáradása ennek a Szellemnek, amely az új idők szükségleteihez alakult.
 
V. FEJEZET    KI AZ IGAZI BAHÁ’Í


„Az ember feladata az, hogy gyümölcsözzék. A gyümölcstelen emberi élet a Szent Szellem (azaz Krisztus) szavai szerint olyan, mint a gyümölcstelen fa, a gyümölcstelen fa pedig tűzre való.” (Bahá’u’lláh. Words of Paradise. A paradicsom szavai.)
Herbert Spencer egy ízben azt a megjegyzést tette, hogy nincs oly politikai alkémia, amely ólom ösztönökből arany jellemet tudna képezni. És épp úgy nincs oly politikai alkémia, mely ólom egyénekből arany társadalmat tudna alkotni. Bahá’u’lláh, miként valamennyi előző próféta, szintén ezt az igazságot hirdette, és azt tanította, hogy Isten királyságát e földön csak akkor lehet megalkotni, ha azt előbb az emberek szívében teremtjük meg. A bahá'í tanítások kutatását tehát Bahá’u’lláh ama rendelkezéseinek tanulmányozásával kell megkezdenünk, amelyek az egyéni viselkedésre vonatkoznak, hogy tiszta képet kapjunk arról, milyen az igazi Bahá'í.

Hogyan éljük az életet
Midőn egyszer azt kérdezték: ki igazi Bahá'í? Bahá’u’lláh így felelt: „Igazi bahá'í az, aki szereti az egész világot, szereti és szolgálni törekszik az emberiséget; aki az általános békéért és általános testvériségért dolgozik.” Más alkalommal így határozza meg a bahá'ít: „A bahá'í olyan ember, aki ténykedésében emberi tökéletességgel van felruházva.”  Egyik londoni beszédjében azt mondja, hogy valaki bahá'í lehet anélkül, hogy Bahá’u’lláh nevét valaha hallotta volna. És így folytatja:
„Aki életét Bahá’u’lláh tanításai szerint éli, már bahá'í. Másrészről, ha valaki ötven évig tartja is magát bahá'inak, de nem éli a szerint életét, nem bahá'í. A csúnya ember szépnek tarthatja magát, mégsem téveszt meg senkit, a fekete ember és fehérnek mondhatja magát, ő sem téveszt meg senkit, még saját magát sem.” (’Abdu’l-Bahá in London. ’Abdu’l-Bahá Londonban, 109. oldal.)
Az, aki nem ismeri Isten Küldötteit, hasonló az árnyékban növő növényhez. Nem ismeri a napot, de azért mégis minden tekintetben tőle függ. A nagy próféták szellemi napok. A mi „Időnk Napja” Bahá’u’lláh. A múlt idők napjai is melegítették és éltették a világot, és ha nem ragyogtak volna, ma a föld hideg és kihalt volna, de arra, hogy megérlelje a gyümölcsöt, melyet a múlt idők napjai életre csókoltak, arra csak a ma napsugara képes.

Az isteni odaadás
Hogy bahá'í életre a maga teljességében szert tehessünk, szükséges, hogy tudatos és közvetlen viszonyba jussunk Bahá’u’lláh-val, amint a napsugár szükséges arra, hogy a liliom vagy a rózsa kifejlődhessék. A bahá'í hívő nem Bahá’u’lláh emberi személyének hódol, hanem Isten dicsőségének, amely személyében megnyilatkozott. Krisztust, Mohamedet és Istennek összes korábbi prófétáit is tiszteli, de Bahá’u’lláh-ban ismeri fel az Isteni ige Hírhozóját az új kor részére, amelyben most élünk, benne látja a nagy Világtanítót, aki azért jött, hogy elődei munkáját célhoz vezesse és befejezze.
Sem a hitvalláshoz való értelmi csatlakozás, sem kifogástalan külső magaviselet nem tesz senkit bahá'ivá. Bahá’u’lláh híveitől szívből fakadó, teljes odaadást követel. Csak Istennek van joga ahhoz, hogy ezt követelje; de Bahá’u’lláh úgy beszél, mint Istennek Kinyilatkoztatás, és mint Akaratának Végrehajtója. A korábbi kinyilatkoztatások is világosan szóltak ezen tekintetben. Krisztus például azt mondta: „Aki Engem akar követni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét és kövessen, mert aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, és aki el akarja veszteni életét Én miattam, megtalálja azt.” Ugyanezt követelte más szavakkal követőitől valamennyi isteni kinyilatkoztatás. A vallások története tisztán mutatja, hogy amíg ezt a követelést elismerték és teljesítették, a vallások a földi hatalmak ellenkezései és gátlásai, a hívek üldöztetése vagy vértanú halála ellenére is virultak. Ahol ellenben megalkuvás férkőzött be, ott a vallás hanyatlott. Ha divatba jött is, elvesztette erejét, amely a megváltáshoz, a világ átalakulásához szükséges, és elvesztette azt az erejét, hogy csodákat tegyen. Az igazi vallást eddig még soha nem karolta fel a divat. Isten biztosít arról, hogy egykor úgy lesz. Azonban még mindig igaz az, ami Krisztus napjaiban igaz volt, hogy „szűk kapu és keskeny út vezet az életbe, és kevesen vannak, akik megtalálják.” A szellemi születés kapuja, akárcsak a természetes születésé, csak egyenként és csak nagy nehézségek árán engedi át az embereket. Lehet, hogy a jövőben több embernek sikerül ezen a kapun keresztül jutnia, mint a múltban, de ez nem azért lesz, mintha a kapu kibővült volna, hanem azért, mert az emberekben nagyobb lesz a hajlandóság, hogy az Isten által követelt „nagy odaadás”-t teljesítsék; mert hosszú és keserű tapasztalatok kényszeríttették őket arra a belátásra, milyen dőreség az, ha saját útjukon járnak, Isten útjai helyett.

Az igazság keresése
Bahá’u’lláh  az igazságosságot köti minden hívőjének lelkére, és így határozza azt meg: „Babonától és utánzástól való mentesség, úgy, hogy az ember Isten Kinyilatkoztatását az Egység szempontjából lássa meg, és minden dologról éles meglátással ítélhessen.” (Words of Wisdom. A Bölcsesség szavai.)
Minden előtt szükséges, hogy mindenki Istennek Bahá’u’lláh-ban, mint földi templomban megnyilvánult dicsőségét meglássa és átélje, mert a nélkül számára a bahá'í hit csak puszta név marad értelem nélkül. A próféták felhívása az emberekhez mindig az volt, hogy nyissák ki szemüket ahelyett, hogy becsuknák, és használják értelmüket ahelyett, hogy elnyomnák. Nem a szolgai hiszékenység, hanem a tiszta látás és a szabad gondolkodás képesíti arra az embert, hogy áttörje az előítélet felhőit, hogy lerázza a vak utánzás béklyóit, és elérje az új Kinyilatkoztatás igazságának megvalósulását.
Aki bahá'í hívő akar lenni, legyen az igazság félelmet nem ismerő kutatója, de kutatásaiban ne szorítkozzék egyedül az anyagi síkra. Szellemi felfogóképessége legyen épp oly éber, mint a fizikai. Minden, Isten által az igazság keresésére juttatott képességét használja fel, és ne higgyen semmit meggyőző és szilárd alap nélkül. Ha szíve tiszta és értelme előítéletektől ment, a komoly keresőnek módjában lesz az isteni dicsőséget megismerni, bármilyen templomban nyilvánul az meg. Bahá’u’lláh így folytatja a magyarázatot:
„Az ember ismerje meg önmagát, és tudja meg, hogy mi vezet a magasságba vagy a hitványságba, szégyenbe vagy tiszteletre, gazdagsághoz vagy szegénységhez.” (Tablet of Tarazat. Tarazat-i levél.)
„Minden tudás gyökere Isten megismerése; (Dicsértessék az Ő neve) és ezt a tudást lehetetlen másképp elérni, csak Megnyilvánulás útján.” (Words of Wisdom. A Bölcsesség szavai.)
A Megnyilvánulás a Tökéletes Ember, az ember nagy Példaképe, az emberiség fájának első Gyümölcse. Amíg Őt nem ismerjük, a bennünk rejlő lehetőségeket sem ismerjük. Krisztus mondja, hogy figyeljük meg növésekor a liliomot, és szerinte Salamon teljes dicsőségében sem viselt oly ragyogó ruhát, mint a liliom. A liliom teljesen jelentéktelen gumóból fejlődik. Ha sohasem láttunk volna virágzó liliomot, és sohasem csodálhattuk volna leveleinek és virágjainak makulátlan szépségét, a valóságot, amely a gumójában rejlik, hogyan ismerhettük volna meg! Bármilyen gondosan szedjük is szét, és bármily aprólékosan vizsgáljuk belsejét, mégsem jövünk szépsége nyitjára, amelyet csak a kertész tud életre kelteni. Épp így, míg Isten Kinyilatkoztatásában tudtunkra adott Dicsőségét nem észleltük, fogalmunk sem lehet arról a szellemi szépségről, mely a mi természetünkben és felebarátunkéban rejlik. Isten Kinyilatkoztatásának a megismerése és megszeretése, tanításainak a követése által fokonként tudatára ébredünk a bennünk rejlő erőnek és tökéletességnek; csak akkor értjük meg az élet és a világegyetem célját és rendeltetését.

Isten iránt való szeretet
Isten Megnyilvánulásának megismerése egyértelmű azzal, hogy szeretjük őt. Egyik lehetetlen a másik nélkül. Bahá’u’lláh szerint az ember teremtésének célja, hogy Istent megismerje és imádja. Egyik írásában így szól:
„Minden földi lény teremtésének oka a szeretet volt, amiként azt a jól ismert hagyomány mondja: ’Én voltam a rejtett kincs, és akartam, hogy megismerjenek. Azért teremtettem a világot, hogy megismerjenek engem.’”
És a „Rejtett Szavak”-ban (Hidden Words) ezt mondja:
„Oh gyermeke a létnek! Szeress, hogy szeresselek. Ha te nem szeretsz engem, az én Szeretetem sem érhet el hozzád soha. Tudd meg ezt, oh szolgám.
Oh fia a Legmagasabb Látásnak! Szellememet helyeztem beléd, hogy szerethess Engem: miért hagytál el Engem és kerestél mást, hogy szeresd?”
Istent szeretni – ez a bahá'í életének egyetlen célja. Istenben megtalálni legszorosabb társát és legbensőbb barátját, fenséges Imádottját, kinek Jelenléte a legteljesebb öröm, ez az igazi cél! Istent szeretni ugyanaz, mint mindenkit és mindent szeretni, mert minden Istentől van. Az igazi bahá'í tökéletesen szeret. Mindenkit szeretni fog tiszta szívvel, mélyen Senkit sem gyűlöl. Megvetni sem fog senkit, mert megtanulta, hogy Imádottja arcát lássa miden arcban, és nyomdokait találja meg mindenfelé. Szeretetét nem korlátozza sem vallás, sem nemzet, sem osztály, avagy faj. Bahá’u’lláh így szólt:
„Régi időkben ezt mondták: ’Hazáját szeretni, ez a hűség.’ De a Magasztosnak Nyelve a Kinyilatkoztatás napjaiban ezt mondta: ’A dicsőség ne azé legyen, aki hazáját szereti, hanem azé legyen, aki az emberiséget szereti.’” (Tablet of the World. Írás a Világról.)
Más helyen pedig így szól:
„Áldott legyen, aki felebarátját maga fölé helyezi; az ilyen tartozik Bahá igazi népéhez.” (Words of Paradise. A Paradicsom szavai.)
’Abdu’l-Bahá azt mondja nekünk, hogy olyanok legyünk, „mint egy lélek sok testben, mert minél jobban szeretjük egymást, annál közelebb leszünk Istenhez.”
Egy keresztény papnak ezt mondotta:
„Valamennyi próféta azért jött, valamennyi tanítás azért nyilatkoztatott meg, hogy hirdesse a szeretet törvényét… Szeressünk tehát mindig jobban és jobban, hogy ez a szeretet minden ellenállást megtörjön, minden ellenséget legyőzzön, minden akadályt elsöpörjön, irgalomban, nagylelkűségben, türelemben és nemes  törekvésben bővelkedjék, minden akadály felett győzedelmeskedjék a határtalan, ellenállhatatlan és mindent magával ragadó szeretet!” (Diary of Mirza Ahmad Sohrab. Mirza Ahmad Sohrab naplója, 1914. június 9.)
Majd ismét:
„Minden szeretett lény szeresse a másikat, és ne vonja meg tőle sem vagyonát, sem életét, hanem minden körülmény között arra iparkodjék, hogy boldoggá és szerencséssé tegye felebarátját. De a többiek is önzetlenek és önfeláldozók legyenek. Így sugározza be ez a Napfelkelte a láthatárt, így örvendeztesse meg és tegye boldoggá ez a Melódia a népet, így váljék ezen isteni Gyógyír minden betegség csodaszerévé, és így legyen az Igazság Szelleme mindennek kútforrása.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá levelei I. kötet, 147. oldal)

Lemondás
Az odaadás Istenhez azt is magában foglalja, hogy lemondjunk arról, ami nem Istentől van, azaz le kell mondanunk minden önző, világi, sőt túlvilági vágyról is. Vezessen Isten ösvénye gazdagságon vagy szegénységen, egészségen vagy betegségen, kastélyon vagy börtönön, rózsakerten vagy kínzókamrán keresztül, a bahá'í hívő „Ragyogó megnyugvással” fogadja sorsát. Ez a lemondás nem dőre egykedvűség a környezettel szemben, és nem tétlen belenyugvás rossz viszonyokba; hasonlóan nem megvetése azoknak a javaknak, amelyeket Isten teremtett. Az igazi bahá'í nem lesz érzéketlen, fásult, avagy mindenről lemondó. Isten ösvényén bőségesen fog találni érdekes dolgokat, munkát és örömöt, de erről az ösvényről egy hajszálnyira sem fog letérni élvezethajhászás miatt, sem sóvárogni nem fog az után, amit Isten megtagadott tőle. Mert ha valaki bahá'í hívő lesz, Isten Akarata lesz az ő akarata, mert az Istennel való meghasonlás az egyedüli dolog, amit nem tudna elviselni. Isten ösvényén sem erőszak nem tudja megfélemlíteni, sem bajok nem tudják elcsüggeszteni. A szeretet fénye sugározza be legsötétebb napjait, szenvedését örömmé változtatja, és még vértanúságát is az elragadtatás önkívületévé változtatja. Az életet hősi magasságba emeli, és a halál boldogító eseménnyé válik. Bahá’u’lláh így szól:
„Ha valakinek szívében az irántam való szereteten kívül még más is lakozik, legyen az kisebb a mustármagnál is, az valóban nem fog Királyságomba bejutni.” (Sáratu’l Haykal.)
„Oh ember fia! Ha szeretsz engem, fordulj el önmagadtól; Ha Akaratomat keresed, ne tekintsd a saját akaratodat, hogy Bennem halhass meg, és Én benned élhessek.
Oh szolgám! Szabadulj meg a földi rabláncoktól és menekülj önmagad fogságából. Becsüld meg az idő értékét, mert az idő nem tér vissza soha, és hasonló alkalmat nem találsz soha.” (Hidden Words. Rejtett szavak.)

Engedelmesség
Az Istenhez való odaadás magában foglalja a kinyilatkoztatott rendeletei iránt való feltétlen engedelmességet is, még akkor is, ha a rendeletek indító okát nem értjük. A hajós ellenkezés nélkül engedelmeskedik kapitánya parancsainak, még ha nem is tudja azok indító okát, mindamellett nem ismeri el vakon a tekintélyt. Nagyon jól tudja, hogy a kapitány alaposan levizsgázott, és hajózási képességének bőséges bizonyítékát adta. Ha nem így volna, dőreség volna részéről, hogy szolgálja. A bahá'í hívőnek is az a kötelessége, hogy engedelmeskedjék Kapitányának, aki őt megváltja, de oktalan lenne, ha előbb meg nem győződik, hogy ez a kapitány elég bizonyítékát adta-e annak, hogy bizalomra érdemes. Bizonyítékai birtokában azonban az engedelmesség megtagadása részéről még nagyobb dőreség lenne, mert csak akkor arathatjuk bölcsességének áldásait, és csak akkor lehetünk részesei a bölcsességnek, ha a bölcs mesternek tudatosan és nyílt szemmel engedelmeskedünk. Ha a kapitány bármilyen bölcs lenne, de személyzetéből senki sem engedelmeskednék neki, hogyan érhetné el a hajó a kikötőt, vagy hogyan tanulhatná meg a személyzet a hajózás művészetét? Krisztus világosan kijelenti, hogy az engedelmesség a tudáshoz vezető ösvény:
„Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok-e.” (János ev. VII. 16-17.)
Bahá’u’lláh szerint pedig:
„Az Istenben való hit és megismerése csak akkor érhető el teljesen … ha gyakoroljuk mindazt, mit Ő parancsolt, és amit a Dicsőség Tolla című könyvben kinyilatkoztatott.” (Tablet of Tajalliyat. Tajalliyat-i levél.)
A feltétlen engedelmesség nem népszerű erény a mai demokratikus napokban, és valóban vészt hozó lehet, ha emberi akaratnak teljesen alárendelnők magunkat. De az emberiség egysége csak úgy érhető el, ha valamennyien együtt és mindenki külön-külön teljes összhangba jut az Isteni Akarattal. Amíg ez az Akarat világosan ki nem nyilatkoztatja magát, és míg az emberiség nem mond le minden más vezetőről, és nem engedelmeskedik Isten küldöttjének, addig a harc és viszály tovább tart, az emberek folytatják egymás ellen való harcukat, és erejük nagy részét arra pazarolják, hogy felebarátaik törekvéseit keresztezzék ahelyett, hogy egymással összhangban együtt dolgoznának Isten dicsőségéért és a közösség javáért.

Szolgálatkészség
Az Istenhez való odaadás azt is magában foglalja, hogy készséggel legyünk felebarátaink szolgálatára. Istennek másképp nem szolgálhatunk. Ha hátat fordítunk felebarátunknak, Istennek fordítunk hátat. Krisztus szerint: „Amit nem tettetek meg legutolsó testvéreim bármelyikének, azt nekem sem tettétek meg.”
És Bahá’u’lláh is így szól:
„Oh ember fia! Ha tekintettel vagy a kegyelemre, ne azt nézd, ami a te javadra van; hanem nézd azt, ami a felebarátod javára van. Ha tekintettel vagy az igazságra, azt válaszd mások részére, amit magad részére választasz.” (Words of Paradise. A Paradicsom szavai.)
’Abdu’l-Bahá pedig így szól:
„A bahá'í hitben a tudomány, a művészet és minden munka istentiszteletnek számít. Az, aki egy szeletke jegyzetet legjobb tudása szerint készít, és erejét öntudatosan összpontosítja, hogy munkáját tökéletessé tegye, Isten Dicsőségét hirdeti. Röviden, minden egész szívvel végzett törekvés és fáradozás istentisztelet, ha nemes alapgondolatból ered, és ha az az akarat ösztönzi, hogy az emberiség javát szolgálja. Isten szolgálata: az emberiség szolgálata, és a nép szükségleteiről való gondoskodás. A szolgálat imádság. Az az orvos, aki a betegen előzékenyen, gyöngéden, előítélet nélkül segít, és az emberi nem szolidaritásában hisz, Isten dicsőségét hirdeti.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. II. kiadás 164. oldal.)

Tanítás
Az igazi bahá'í hisz Bahá’u’lláh-nak tanításaiban. Bennük találja meg egész élete irányítását és ihletét is, és örömmel közvetíti másoknak is azt a tudást, amely létének kútforrása. Csak így nyeri el teljes mértékben a „Szellem hatalmát és megerősítését”. Nem lehet mindenki ékesszóló szónok, vagy tehetséges író, de mindenki taníthat azzal, hogy „igazi életet él”. Bahá’u’lláh szerint:
„Bahá népének bölcsességgel kell szolgálnia az Urat. Tanítson másokat példát adó életével, és hirdesse Isten Fényét tetteiben. A tettek eredménye hatalmasabb, mint a szavaké … A tanító által kimondott szó ereje szándékának tisztaságától és lemondásának erejétől függ. Soknak elég a szó, de a szó igazságát a cselekedet igazolja, és az élet bizonyítja. A tett tesz tanúságot az ember lelkületéről. A szavak legyenek összhangban azzal, ami az Isteni Akarat szájából ered, és az Írásban foglaltatik.” (Words of Wisdom. A Bölcsesség szavai.)
De a bahá'í hívő semmi esetre sem erőlteti rá eszméit azokra, akik nem akarják meghallgatni. Az embereket Isten országában fogja vonzani, de nem kísérli meg, hogy erőszakkal terelje oda őket. Olyan ő, mint a jó pásztor, aki nyája előtt megy, és zeneszóval hat rájuk, és nem olyan, mint az, aki a nyáj mögött jár, és kutyával és bottal tereli őket.
Bahá’u’lláh így szól a Rejtett Szavakban (Hidden Words):
„Oh fia a pornak! Bölcsek azok, kiknek ajka addig nem nyílik meg, míg nem találnak hallgatókra, amiként a pohárnok sem ajánlja a poharat, amíg olyanra nem talál, aki azt megkívánja.”…
Az Ishraqat-i Írásban (Tablet of Ishraqat) pedig ezt mondja:
„Oh Bahá népe! Ti nálatok van az a hely, ahol a Szeretet felkél, és Isten Kegyelme hajnalodik. Ne rútítsa nyelveteket szitok vagy átok, és óvjátok szemeteket attól, ami méltatlan. Mutassátok azt, ami bennetek van (ti. Igazság). Ha elfogadást nyer, elértétek célotokat. Ellenkező esetben hiába való a dorgálás és a beavatkozás azzal szemben, aki azt visszautasítja. Hagyjátok őt magára és haladjatok előre, Isten, az Oltalmazó, az Önmagát fenntartó felé. Ne okozzatok szomorúságot, még kevésbé egyenetlenséget és viszályt! Megvan a remény, hogy az Isteni Kegyelem fájának árnyékában fogtok lakozni, és Isten Akarata szerint fogtok cselekedni. Mindnyájan egy fának vagytok a levelei, és egy tengernek a cseppjei.”

Udvariasság és előzékenység
Bahá’u’lláh így szól: „Oh Isten népe! Figyelmeztetlek benneteket az udvariasságra. Az udvariasság valóban … az erények erénye. Áldott legyen, akit az őszinteség köpenye díszít, és az udvariasság fénye ékesít. Aki az udvariasság (vagy előzékenység) birtokában van, magas fokon áll. Remény van arra, hogy mindenki eléri azt, ahhoz tartja magát,  és a szerint cselekszik. Ez a visszavonhatatlan parancs, amely a Nagy Név tollából ered.” (Tablet of the World. A Világról szóló írás.)
Újból és újból ismétli:
„A világ minden nemzete örömben és harmóniában érintkezzék egymással. Érintkezz tehát oh nép, minden vallás hívével örömben és egyetértésben.”
’Abdu’l-Bahá az amerikai bahá'í hívőkhöz idézett levelében ezt mondja:
„Óvakodj! Óvakodj! Hogy szívet ne sérts!
„Óvakodj! Óvakodj! Hogy lelket ne bánts!
„Óvakodj! Óvakodj! Hogy valakihez barátságtalan ne légy!
„Óvakodj! Óvakodj! Hogy senki kétségbeesésének okozója ne légy!
„Ha valaki más szívének bánatot vagy más lelkének kétségbeesést okoz, jobb volna, ha nem a földön járna, hanem elrejtőznék a föld legmélyébe."
Azt tanítja, hogy miként a virágot bimbója magában rejti, akként lakik Isten szelleme is minden ember szívében, legyen bár külseje akármilyen nyers vagy barátságtalan. Ezért az igazi bahá'í minden emberrel úgy bánik, mint kertész, aki ritka és szép növényt ápol. Nagyon jól tudja, hogy semmiféle türelmetlen beavatkozása nem tudja a bimbót virágzásra fakasztani; csak Isten napfénye képes erre; ezért törekszik arra, hogy ezt az életadó napsugarat eljuttassa minden elborult szívbe, és minden sötét otthonba.
Más helyen ’Abdu’l-Bahá így szól:
„Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy minden feltétel mellett és minden körülmény között megbocsátók (lehet, hogy itt egy sor hiányzik. 80. oldal utolsó bek. Éva) … róinkat tekintsük jóakaróinknak. Senki ne lássa a másikban ellenségét, és ne ellenséges érzelemmel legyen türelmes és elnéző vele szemben. Ez képmutatás és nem igazi szeretet. Nem úgy, hanem barátot kell benne látnia, nem ellenséget, jóakarót rosszakaró helyett, és ennek megfelelően kell vele bánnia. Szereteted és kedvességed valódi legyen … és ne csak elnézés, mert az elnézés képmutatás, ha nem jön szívből.” (Star of the West. Nyugat csillaga IV. kötet 191. oldal.)
Az ilyen tanács érthetetlennek és ellentmondónak tűnik fel, amíg meg nem értjük azt, hogy bár a külső emberben gyűlölet és rosszakarat lehet, mégis minden emberben van egy belső szellemi természet, és ez az igazi ember, akitől szeretet és jóakarat eredhet. Ehhez az igazi belső emberhez forduljunk gondolatainkkal és szeretetünkkel. Ha az ébred cselekvésre, akkor a külső ember átalakul és megújhodik.

Elnéző szem
A bahá'í tanok sehol sem parancsolóbbak és hajthatatlanabbak, mint ott, ahol igazi elnézést követelnek felebarátunk hibájával szemben. Krisztus ugyancsak nyomatékosan beszélt erről, azonban ma már szokássá vált, hogy a Hegyi beszédben a „Tökéletesség Tanácsai”-nak olyan megtestesülését lássuk, amely szerint ember nem élhet. Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá mindketten nagy gondot fordítottak annak megmagyarázására, hogy erre vonatkozólag mindent úgy értenek, mint ahogy mondják. A „Rejtett Szavak”-ban (Hidden Words) olvassuk:
„Oh emberfia! Ne suttogj más ember bűnéről, míg magad is bűnös vagy. Ha ezen rendeletem ellen cselekszel, nem vagy az Enyém.
Oh fia a létnek! Ne tulajdoníts másvalakinek olyant, amit nem kívánsz, hogy neked tulajdonítsanak… Ez az én Parancsom hozzád; kövesd azt.”
’Abdu’l-Bahá azt tanítja:
„Hallgassuk el mások hibáját, imádkozzunk értük, segítsük jósággal, javítsuk meg hibáikat.
Mindig a jót lássuk, ne a rosszat. Ha valakinek tíz jó és egy rossz tulajdonsága van, a tízet lássuk, az egyet felejtsük el; és ha valakinek tíz rossz és egy jó tulajdonsága van, az egyet lássuk, és a tízet felejtsük el. Más emberről sose mondjunk rosszat, még ha ellenségünk is.”
Egy amerikai barátjának így ír:
„A rágalmazás a legrosszabb emberi tulajdonság, és a legnagyobb bűn, különösen akkor, ha istenhívő szájából ered. Ha olyan eszközt lehetne kitalálni, mely a rágalmazás kapuját örökre bezárná, és ha minden istenhívő ajka csak arra nyílna meg, hogy embertársát dicsérje, akkor a szentséges Bahá’u’lláh tanításai elterjednének, a lelkek felvidulnának, az emberi szellem megdicsőülne, és az emberiség elérné az örökké tartó boldogságot.” (Star of the West. A Nyugat csillaga. IV. kötet 192. oldal.)

Alázatosság
Míg egyrészt arra van utasításunk, hogy mások hibáival szemben elnézőek legyünk, és csak erényeiket lássuk, másrészt arról is van rendelkezés, hogy saját hibáinkat meglássuk és erényeinket túl ne becsüljük. Bahá’u’lláh a „Rejtett Szavak”-ban (Hidden Words) így szól:
„Miért felejtetted el saját hibáidat, és miért foglalkozol mások hibáival? Aki ezt teszi, azt elítélem.
Nyelved csak arra való, hogy Engem említs; Ne szennyezd, piszkítsd be hát rágalommal. Ha az önzés tüze lepne el, emlékezzél meg hibáidról, és ne beszélj rosszat teremtményeimről, mert mindegyik közületek saját énjét jobban ismeri és többet tud róla, mint teremtményeimről.”
’Abdu’l-Bahá így szól:
„Életed Krisztus királyságának megnyilvánulása legyen. Nem azért jött, hogy szolgálatára legyenek neki, hanem hogy ő szolgáljon … Bahá’u’lláh hitében mindenki szolga vagy szolgáló, fivér és nővér. Ha valaki csak egy kissé is jobbnak, egy kissé is többnek érzi magát a többinél, veszedelmes helyzetben van, és amíg az ilyen helytelen gondolkozás csíráit ki nem veti magából, nem alkalmas eszköz arra, hogy Isten Királyságát szolgálja.
Az önmagával való elégedetlenség a haladás jele. Az önmagával megelégedett lélek a sátán megnyilatkozása; aki pedig nincs megelégedve önmagával, az a Kegyelmes megnyilatkozása. Ha ezer jó tulajdonságod van, ne lásd meg azokat; hanem inkább arra törekedj, hogy észrevegyed saját hibáidat is tökéletlenségedet … Bármi haladást mutasson valamely ember, mégis mindig tökéletlen, mert még mindig van cél, melyet még el nem ért. De e felé a cél felé addig el nem ér, amíg saját állapotával elégedetlenséget nem érez, és magasabbra nem törekszik. Az öndicséret az önzés jele.” (Diary of Mirza Ahmad Sohrab. Mirza Ahmad Sohrab naplója, 1914.)
Habár utasításunk van, hogy hibáinkat belássuk, és azokat őszintén megbánjuk, határozottan meg van tiltva, hogy bűneinket papoknak vagy másoknak meggyónjuk.
Bahá’u’lláh ezt mondja az „Örömhírek”-ben (Glad Tidings):
„A bűnös, ha szíve mindentől megtisztult, és Isten lakozik benne, csak magánál Istennél keressen megbocsátást. A bűnök beismerése szolgák előtt (azaz emberek előtt) nincs megengedve, mert ez nem eszköze, sem elősegítője az Isteni Bűnbocsánatnak. Az ilyen meggyónás megaláztatásra és lealacsonyításra vezet, és Isten – dicsértessék az ő Dicsősége – nem kívánja szolgái megaláztatását. Valóban ő könyörületes és jótevő. A bűnös álljon Istenével szemben, s tőle kérjen kegyelmet a Kegyelem Tengeréből, és könyörögjön bocsánatot a Megbocsátás Egéből.”
    
Igazmondás és tisztesség
Bahá’u’lláh ezt mondja a „Tarazat-i” levélben (Tablet of Tarazat):
„Valóban a tisztesség a megnyugvás kapuja mindenki részére, és dicsőséges jele annak, hogy az Irgalmas jelen van. Aki elérte, az vagyonnak és bőségnek kincseire tett szert. A tisztesség az emberiség biztonságának és nyugalmának legfőbb kapuja. Tőle függ minden dolog állandósága, és fénye bevilágítja a tiszteletnek, a dicsőségnek és a jólétnek világát…
Oh Bahá népe! A tisztesség templomaitok legszebb ékessége és fejetek legragyogóbb koronája. Alkalmazkodjatok hozzá a Mindenható Úr parancsa szerint.”
Más helyen így szól:
„A hit lényege, hogy keveset beszéljünk és többet cselekedjünk. Az, kinek szavai többet mondanak, mint tettei, valóban tudja, hogy jobb lenne, ha nem léteznék és halála többet érne, mint az élete.” (Words of Wisdom. A Bölcsesség szavai.)
’Abdu’l-Bahá így szól erről:
„Az emberi erények alapja az igazmondás. Igazmondás nélkül haladás és siker teljesen lehetetlen a lélek számára az egész világon. Ha az emberben megvan ez a szent tulajdonság, elérheti mind a többi isteni tulajdonságot is.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. II. kötet, 459. oldal.)
„Ragyogjon az igazság és tisztesség fénye arcotokról, és tudja meg mindenki, hogy szavatok, akár munkában, akár szórakozásban olyan, melyben bízni, és melyre számítani lehet. Ne önmagatokra gondoljatok, hanem dolgozzatok az összességért.” (Üzenet a londoni bahá'í hívőkhöz, 1911. október.)

Önmegismerés
Bahá’u’lláh állandóan sürgeti azt, hogy az ember valósítsa meg, és juttassa teljesen kifejezésre a benne szunnyadó tökéletességeket, valódi benső énjét, amely különbözik korlátolt külső lényétől, és amely legjobb esetben csak temploma, nagyon gyakran azonban börtöne a valódi embernek. A „Rejtett Szavak”-ban (Hidden Words) így szól:
„Oh fia a létnek! A Hatalom kezeivel alkottalak és az Erő ujjaival teremtettelek. Beléd helyeztem Fényemnek lényegét; bízzál tehát benne, és semmi másban; mert a Munkám tökéletes és Parancsom kötelező. Ne kételkedj ebben, és légy benne bizonyos.
Oh fia a Szellemnek! Gazdagnak teremtettelek, miért teszed magad szegénnyé? Nemessé tettelek, miért alacsonyítod le magad? A tudás tárházából láttalak el, miért várod azt mástól, mint tőlem? Pillants magadba, hogy megláss ott Engem, a Hatalmasat, az Erőteljeset és a Fenségest, aki benned lakozom.
Oh szolgám! Hasonló vagy a ritka finomságú és fényű kardhoz, amely sötét hüvelyébe van zárva, amiért is értéke el van rejtve. Jöjj elő tehát az önzés és a vágyak hüvelyéből, hogy fényed ragyogjon és visszatükröződjék az egész világban.
Oh barátom! A Szentség egén te vagy a nappali csillagzat, ne engedd, hogy a világ sara elhomályosítsa fényedet. Tépd szét a közömbösség fátylát, hogy fátyol avagy búra nélkül jelenhess meg fényben, és hogy felruházhass minden létezőt az élet ruhájával.”
Bahá’u’lláh hívőit kétségtelenül olyan magasztos és fenséges életre szólítja fel, amelynél az emberi lehetőségek széles keretében nincs magasztosabb és szebb, amire ember vágyhatik. Szellemi énünk realizálása azon magasztos igazságnak megnyilvánulása, hogy Istentől vagyunk és Hozzá térünk vissza. Az Istenhez való visszatérés a bahá'í hívő legdicsőbb célja; de e cél eléréséhez vezető egyedüli ösvény az engedelmesség, amellyel tartozunk kiválasztott Hírnökeinek, és különösen a mai idők Hírnökének, Bahá’u’lláh-nak, az új korszak prófétájának.
 
VI. FEJEZET    AZ IMA

„Az ima létra, melyen mindenki felemelkedhetik az Égbe.” (Mohamed)

A társalgás Istennel
„Az ima”, mondja ’Abdu’l-Bahá, „Istennel való társalgás”. Hogy Isten Szándékát és Akaratát az embereknek tudtára adhassa, oly nyelven kell velük beszélnie, amelyet megértenek, és ezt szent prófétái útján teszi. Amíg a próféták földi életet élnek, szemtől szemben beszélnek az emberekkel, és közvetítik Isten Kijelentéseit, haláluk után feljegyzett szavaik és írásaik útján érintkeznek az emberek lelkével. De ez nem egyedüli módja annak, hogy Isten az emberekkel megértesse magát. Megvan a „Szellem nyelve”, melynek közvetítésével Isten szavaktól vagy írástól függetlenül is beszél az emberekhez, és megvilágosítja az igazságot keresők szívét, bárhol vannak, bármely fajhoz tartoznak, bármely nyelven beszélnek. A Kinyilatkoztatás ennek a nyelvnek az útján folytatja érintkezését a hívőkkel az anyagi világból való eltávozása után is. Krisztus keresztre feszítése után is érintkezett tanítványaival, és megihlette őket. Sőt azután még nagyobb volt rájuk gyakorolt befolyása, mint azelőtt. Ugyanezt látjuk más prófétáknál is. ’Abdu’l-Bahá gyakran beszél erről a szellemi nyelvről. Többek között ezt mondja:
„Az ég nyelvén – a szellem nyelvén kellene beszélnünk, mert van nyelve a szellemnek és szívnek is. Ez annyira különbözik a mi nyelvünktől, mint a mienk az állatokétól, amelyek csak hangokkal vagy kiáltással fejezhetik ki magukat.
A szelem nyelve Istenhez szól. Ha imádkozva, külső dolgoktól mentesen, Istenhez fordulunk, mintha Isten szavát hallanók szívünkben. Szavak nélkül beszélünk, érintkezünk és társalgunk Istennel és halljuk feleletét is … Mindnyájan hallhatjuk Isten szavát, ha fel tudunk emelkedni az igazi szellemi magaslatra.” (Egy beszélgetésből, melyet Miss Ethel J. Rosenberg jegyzett fel.)
Bahá’u’lláh kijelentése szerint a magasabb szellemi igazságok csak ilyen szellemi nyelv segítségével közölhetők. A mondott vagy írott szó erre teljesen alkalmatlan. „A hét völgy” (Seven Valleys) című kis könyvében, amelyben leírja zarándokoknak útját kezdetleges lakóhelyükről az Isteni Otthonba, az útközben elért fejlettebb állomásokról, így szól:
„A nyelv képtelen arra, hogy erről beszámoljon, és amit elmondhat, az csak halvány képet ad. A toll gyenge és a tinta csak befeketíti a papírt … Csak szív adhat szívnek felvilágosítást a tapasztaltakról; ezt nem közölheti hírnök, és írásban ki nem fejezhető.”

Az áhítatos lelkiállapot
’Abdu’l-Bahá arra vonatkozólag, hogy miként érhetjük el azt a szellemi állapotot, mely lehetővé teszi Istennel való társalgásunkat, ezt mondja:
„Ezt az állapotot úgy érhetjük el, ha elkülönítjük magunkat a világ minden dolgától, az emberektől és egyedül Istenhez fordulunk. Elérése azonban erős akaratot kíván, és éppen azért meg kell dolgoznunk érte, és törekednünk kell utána. Csak úgy érhetjük el, ha kevesebbet gondolunk és törődünk anyagi dolgokkal, és többet foglalkozunk a szellemiekkel. Minél jobban eltávolodunk az egyiktől, annál közelebb vagyunk a másikhoz. Rajtunk áll a választás.
Szellemi megfigyelő tehetségünket, belső énünket kell feltárnunk, hogy Istent megláthassuk. Minden az Isteni Szellem fényét fogja nekünk visszatükröztetni.” (Egy beszélgetésből, melyet Miss Ethel  J. Rosenberg közöl.)
Más helyen így szól:
„A legmagasabb és legfenségesebb állapot az imádkozás állapota. Az ima kapcsolatunk Istennel … Az áhítatos ember imádkozzék mindentől felszabadított lélekkel, az akarat feltétlen kikapcsolásával, összpontosított figyelemmel és szellemi odaadással … Az az ima, amely nem hatol a szív mélyéig, hanem csak gépies és formai, nem emel fel minket.
Milyen édes, milyen gyönyörű, milyen kielégítő és milyen lélekből fakadó az éj közepén elvégzett ima! Míg mások szeme lezárult, az imádkozó kinyitja lelki szemeit. Míg mások füle bezárult, a könyörgőnek füle Isten gyengéd zenéjét élvezi. Míg mások mély álomba merülnek, az Imádott Lény tisztelője ébren van. Körülötte ritka, mély, gyengéd , elbűvölő és fenséges csend, és ő, az áhítatos, a természettel és a természet Alkotójával társalog.” (Diary of Mirza Ahmad Sohrab. Mirza Ahmad Sohrab naplója, 1914. szeptember 3.)

A közvetítés szükségessége
’Abdu’l-Bahá szerint:
„Az ember és a Teremtő között szükség van közvetítőre, mégpedig olyan közvetítőre, aki az Isteni Ragyogás teljes fényét átveszi, és az emberiség fölé sugározza, amiként a földi légkör megkapja és kisugározza a nap sugarait.” (Divine Philosophy. Isteni bölcselet, 8. oldal.)
„Ha imádkozni akarunk, figyelmünket határozott gondolatokra kell összpontosítanunk. Ha Istenhez fordulunk, meghatározott központhoz kell szívünket irányítanunk. Ha az ember Istent nem Kinyilatkoztatása útján, hanem más módon imádja, előbb fogalmat kell alkotnia Istenről. Ezt a fogalmat elméje alkotja. Mivel azonban a véges nem értheti meg a Végtelent, Isten sem érthető meg ezen módon. Amiről az ember saját elméjével alkot fogalmat, azt megérti. De azt, amit meg tud érteni, az nem Isten. Az az Istenről alkotott fogalom, melyet az ember alkot, csak ábránd, képzelet, illusio. Az ilyen elképzelés és a Legfőbb Lény között nincs kapcsolat.
Ha valaki Istent meg akarja ismerni, meg kell találnia azt a tökéletes tükörben, Krisztusban vagy Bahá’u’lláh-ban. Az Istenség Napját e tükrök bármelyike visszatükrözi.
A fizikai napot ragyogásáról, fényéről és melegségéről ismerjük meg, így ismerjük meg Istent, a Szellemi Napot is, midőn a Kinyilatkoztatás templomából hinti szét sugarait, tökéletes tulajdonságairól, tulajdonságai szépségéről és fényének ragyogásáról.” (Mr. Percy Woodcock-kal folytatott beszélgetés Akkában, 1909.)
Majd pedig ezt mondja:
„Amíg a Szentlélek nem lesz közbenjáró, az ember nem juthat Isten adományainak közvetlen birtokába. Ne hagyd figyelmen kívül a nyilvánvaló igazságokat, mert hiszen magától értetődő, hogy tanító nélkül a gyermeket nem lehet tanítani, és a tudás is egyike Isten adományainak. A földet felhőkből áradó eső nélkül nem boríthatja fű, és növényzet; ezért a felhő a közvetítő az isteni adományok és a föld között … A fénynek is központja van. Ha valaki máshol keresi azt, mint a központjában, sohasem érheti el… Fordítsd figyelmedet Krisztus kora felé. Sokan azt hitték, hogy a messiási kijelentések nélkül elérhető az igazság, de éppen ez a képzelődésük okozta, hogy elvesztették azt.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet, 591-592. oldal.)
Aki Istent imádni törekszik, és nem fordul Kinyilatkoztatásához, hasonló a börtönben sínylődő emberhez, aki képzelete játékával próbálja elérni a napfény ragyogását.

Az ima nélkülözhetetlen és kötelező
Határozott utasítások kötelezik imára a bahá'í hívőt. Bahá’u’lláh a Kitab-i-Aqdas-ban ezt mondja:
„Isten szavait mondd el minden reggel és minden este. Aki az imát elhanyagolja, nem hű Isten szövetségéhez és egyezményéhez, és aki ma elfordul az imától, az azok közül való, akik elfordultak Istentől. Félj Istentől, oh népem! Ne büszkélkedjetek azzal, hogy sokat olvastok (a Szent Szavakból), és hogy sokat cselekedtek éjjel-nappal. Jobb, ha egyetlenegy verset örömmel és lélekkel elmondtok, mintha figyelem nélkül elolvassátok a Mindenható Isten egész Kinyilatkoztatását. Isten szavait olyan mértékben imádkozzátok, hogy fáradtság és kimerülés ne vegyen erőt rajtatok. Ne terheljétek meg lelketeket kimerülésig vagy levertségig. Inkább üdítsétek fel, hogy a Kinyilatkoztatás szárnyain emelkedjetek oda, ahol a bizonyítékoknak hajnalhasadása van. Ez hoz közelebb benneteket Istenhez. Oh, bárcsak azok közé tartoznátok, akik ezt megértik.”
’Abdu’l-Bahá így ír egyik levelezőjéhez:
„Oh lelki barátom! Tudd meg, hogy az ima nélkülözhetetlen és kötelező, és hogy alóla az ember semmi szín alatt sem menthető fel, amíg csak elméjében egészséges, vagy valami legyőzhetetlen akadály vissza nem tartja.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet, 683. oldal.)
Egy levélíró ezt kérdezte tőle: „Miért imádkozzunk? Mi értelme ennek, hiszen Isten mindent bölcsen elrendezett, és minden ügyet a legnagyobb rendben intéz el, - ezért mi az értelme annak, hogy kérjük Őt, kifejezzük óhajainkat, és segítségért könyörgünk Hozzá szükségünkben?”
’Abdu’l-Bahá így felelt:
„Tudd meg, hogy a gyengének az Erőshöz könyörögnie kell, a segítséget kérőnek pedig a dicső Mindenhatóhoz kell folyamodnia. Ha valaki Urához imádkozik, Ő Hozzá fordul és bőkezűségének tengeréből kér; az ilyen ima fényt hoz szívébe, világosságot szemébe, életet a lelkébe és felemeli egész lényét.
Figyeld meg, hogy ha fohászkodol Istenhez: ’Neved gyógyít meg engem,’ – már ez is mennyire felvidítja szívedet, és gyönyörködteti lelkedet. Isten szeretetének szelleme emeli elmédet Isten királyságához! Ezzel a felemelkedéssel az ember tehetségei és képességei növekednek. Ha az edény tágul, növekszik annak a víznek a mennyisége is, amit magába fogadhat, és ha a szomjúság égetőbb, a felhők adománya jobban felüdíti az ember lelkét. Ez az ima rejtélye, és azért van értelme annak, hogy óhajainknak kifejezést adjunk.” (Egy amerikai hívőhöz intézett levélből. Ali Quli Khan fordításában, 1908. október.)

Az ima a szeretet nyelve
Másik hívőnek, aki azt kérdezte, hogy szükséges-e az ima, hiszen feltehető, hogy Isten minden szív kívánságát tudja, így felelt ’Abdu’l-Bahá:
„Ha valaki szereti a barátját, ezt meg is akarja neki mondani. Habár tudja, hogy barátja érzi a szeretetet, mégis közölni akarja vele … Isten ismeri mindenki szíve vágyait, de az imádkozás ösztöne természeti adottság, mely az embernek Isten iránt érzett szeretetéből ered …
Az ima ne szavakban, hanem gondolatokban és odaadásban nyilvánuljon. Ha a szeretet és a vágyakozás hiányzik belőle, hiába kíséreljük meg és erőltetjük. A szavaknak szeretet nélkül nincs értékük. Ha valaki kellemetlen kötelesség gyanánt beszél veled anélkül, hogy a találkozás szeretetet vagy örömet okozna neki, kívánod-e a vele való társalgást?” (Cikk a Fortnightly Review-ből 1911. június, Miss E. S. Stevens-től.)
Más beszélgetése alkalmából ezt mondotta:
„Az emberek a legmagasztosabb imában csak Isten szeretetéért imádkoznak, és nem azért, mintha Tőle vagy a pokoltól félnének, és ajándékot és a mennyországot remélnék. Ha valaki emberi lényt szeret, lehetetlen, hogy ne említse szerelmesének nevét. Mennyivel nehezebb, hogy tartózkodjék Isten nevének említésétől az, aki megszerette Őt … A szellemi életet élő ember nem talál örömet semmi másban, csak Istenről való megemlékezésben.” (Miss Alma Robertson és más zarándokok jegyzeteiből, 1900. november és december.)

Közös ima
A közös, illetve a gyülekezetben elmondott ima értékéről ’Abdu’l-Bahá így nyilatkozik:
„Azt mondhatja valaki: ’Istenhez mindenkor imádkozhatom, amikor óhajtom, midőn a szívem érzelmei Istenhez vonzanak; akár a vadonban vagyok, vagy a városban, vagy bárhol legyek. Miért menjek hát én oda, ahol mások gyülekeznek össze meghatározott napon, meghatározott órában, hogy imámat az övékével egyesítsem, ha éppen nem lennék olyan lelki dispositióban, hogy imádkozzam?’
Az ilyen gondolkodás céltalan képzelődés, mert ahol sokan vannak együtt, erejük nagyobb. Különálló és egyedül harcoló katonának nincs annyi ereje, mint egy seregnek. Ha a lelki harc minden katonája együtt van, ezek egyesített lelki érzelmei is egymást segítik, és imájuk meghallgatásra talál.” (Miss Ethel J. Rosenberg jegyzetei után.)

Szabadulás a bajokból
A próféták tanításai szerint a betegség, vagy a bajoknak minden más alakja az isteni parancsokkal szemben való engedetlenség folyománya. ’Abdu’l-Bahá közvetve még az árvizek, orkánok és földrengések által okozott szerencsétlenségeket is ennek tulajdonítja. Erre vonatkozóan így szól:
„Az ilyen események a világegyetem részei között lévő kapcsolat folyományai, mert minden kis résznek kapcsolata van minden nagy résszel, és ami az egyik részt befolyásolja, befolyással van a másikra vagy valamennyire. E kapcsolat következményeként az emberi cselekedeteknek is megvan a hatásuk. Minden megszegett ígéret izgalmat okoz. Tegyük fel például, hogy két nemzet között nézeteltérések keletkeznek. Ezek még csak eszmei dolgok, nem fizikai tények, se meg nem tapinthatjuk, se meg nem láthatjuk őket, de azért a nézeteltéréseknek fizikai hatásuk is van. Háborút okoznak, és emberek ezrei pusztulnak el. Így, ha valaki Istennek tett ígéretét szegi meg, más szóval, ha ’megsérti a Szövetséget’, ennek hatása fizikai is, és következményeképp bajok lesznek nyilvánvalók.” (Daily lessons, Naponkénti tanítások Akkában, 25. oldal.)
A megtévelyedést követő szenvedés azonban nem bosszúálló, hanem nevelő és gyógyító hatású. Istennek intő szava, mely tudtára adja az embernek, hogy letért a helyes útról. Ha a szenvedés rettenetes, ez csak azért van, mert a rosszat cselekvés veszedelme még rettenetesebb, mert „halál és bűnnek zsoldja”.
Ha a baj az engedetlenség következményének tudható be, akkor a bajból való szabadulás csak engedelmesség útján érhető el. Erre vonatkozólag sem véletlennek, sem bizonytalanságnak nincs helye. Az Istentől való elfordulás elkerülhetetlenül bajt, az Istenhez való fordulás pedig feltétlenül áldást hoz.
Minthogy az egész emberiség egységes szervezet, minden egyén jóléte nemcsak a saját, hanem a felebarátai magaviseletétől is függ. Ha valaki rosszat tesz, attól kisebb vagy nagyobb fokban mindenki szenved; ha valaki jót cselekszik, mindenki érzi annak áldását bizonyos mértékig, mindenki viseli felebarátja terheit, és az emberiség legjobbjai azok, akik a legnagyobb terheket viselik. A szentek mindig sok megpróbáltatáson mentek át, és a legnagyobb mértékben a próféták szenvedtek. Bahá’u’lláh így szól az Ighau könyvben:
„Ismeretes, hogy a próféták és társaik mennyit szenvedtek, mégpedig nyomort, szegénységet, betegséget és megvetést, és miképp küldték a követőik fejét ajándék gyanánt a városokba.”
Mindez nem azért történt, mintha a szentek és próféták több büntetést érdemeltek volna, mint más emberek. Bizony sokszor ők mások bűneiért szenvedtek, és vállalták a szenvedést másokért. Az emberiség javát nézik, és nem a saját javukat. Aki az emberiséget igazán szereti, nem azért imádkozik, hogy mint egyén szabaduljon a szegénységtől, betegségtől vagy sorscsapástól, hanem azért, hogy az emberiség szabaduljon meg a tudatlanságtól, a tévedéstől és mindazon bajoktól, amelyek ezekből elkerülhetetlenül származnak. Ha egészséget vagy vagyont kíván a maga részére, azért teszi, hogy Isten Királyságát szolgálhassa, ha pedig a fizikai egészség és vagyon tőle megtagdtatik, sorsát „ragyogó nyugalommal” viseli, mert jól tudja, hogy mindabban, ami Isten ösvényén éri őt, igazságos bölcsesség rejlik.
’Abdu’l-Bahá így mondja:
„Bánat és gond nem ér minket véletlenül; az Isteni Kegyelem küldi reánk mindkettőt tökéletesedésünk érdekében. Az ember, ha bánat és gond éri, megemlékkszik Atyjáról, aki azÉgben van, és aki őt a megaláztatás alól felszabadíthatja. Mennél nagyobb a bűnhődése, annál nagyobb leszen a lelki erények aratása.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések, 45. oldal.)
Első pillanatra úgy tűnik fel, mintha nagy igazságtalanság lenne az, ha ártatlan szenved bűnös miatt. ’Abdu’l-Bahá megnyugtat minket, hogy az igazságtalanság csak látszólagos, mert az idők múlásában a tökéletes igazságosság érvényesül. Ezt írja:
„Ami a csecsemőket, gyermekeket és a gyengéket illeti, akik az elnyomók keze alatt szenvednek … ezek a lelkek jutalmukat elnyerik a másvilágon … Ez a szenvedés Isten legnagyobb kegyelme. Valóban, Istennek ez a kegyelme sokkal értékesebb, mint a világ minden java, mint minden gyarapodás és fejlődés a halandóság ezen világában.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. IIkötet, 337. oldal.)

Az ima és a természet törvényei
Sokan nem tudnak hinni az ima hatásában, mert szerintük az ima meghallgatása a természeti törvényekbe való önkényes beleavatkozást jelentené. Hasonlat segítségével megérthetjük ezt. Ha vaspor fölé mágnest teszünk, a vaspor emelkedik, és a mágneshez tapad, de ez nem jelent semmiféle beleavatkozást a gravitáció törvényébe. A nehézkedés ereje épp úgy hat most is a vasporra, mint azelőtt. Az történt csupán, hogy egy felsőbb erőt kapcsoltunk be, egy másik erőt, melynek működése azonban épp oly szabályos és kiszámítható, mint a nehézkedés törvénye. Bahá'í felfogás szerint az ima is felsőbb erőt hoz működésbe, amely aránylag még kevésbé ismert. De úgy látszik, nem forog fenn olyan ok, mely azt a hitet kelthetné, hogy ezen erő hatásában önkényesebb, mint a fizikai erők. Csak annyi a különbség, hogy ezt az erőt még nem tanulmányozták eléggé, és nem kutatták ki kisérleti úton, és ezért hatása a mi tudatlanságunk folytán tűnik fel titokzatosnak és kiszámíthatatlannak.
Sok embert zavarba hozó nehézség az is,hogy szerintük az ima nagyon gyenge ahhoz, hogy a benne kért nagy eredményt elérje. Most is hasonlat segítsen, hogy megvilágítsuk ezt a nehézséget. Ha egy vízmedence zsilipjénél csak kis erőt alkalmazunk is, óriási nagy vízmennyiséget tudunk felszabadítani, és szabályozni, vagy ha egy tengeri gőzös kormánykerekénél használjuk az erőt, az óriási hajó járását szabályozhatjuk. A bahá'í hívők meggyőződése szerint az az erő, amely imáinkra feleletet ad, Istennek kimeríthetetlen hatalma. Az imádkozónak az a feladata, hogy annyi kis erőt alkalmazzon, amennyi a folyamat megindításához, és az isteni bőkesűség irányának meghatározásához szükséges, mert ez mindig készen áll arra, hogy szolgálja azokat, akik vele élni tudnak.

Bahá'í imák
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá megszámlálhatatlan imát tanítottak a hívőknek különböző időkre és különböző célokra. Az imáikban megnyilvánuló felfogás fenségének és eszmei mélységének minden gondolkodóra nagy befolyást kell gyakorolnia, de jelentőségüket csak akkor tudjuk kellően értékelni és befolyásukat minden jóra megérteni, ha mindennapi életünk rendszeres és lényeges alkotó részévé tesszük az imádkozást. Sajnos, e könyv terjedelmére való tekintettel csak néhány rövidebb mutatványt közölhetünk ezekből az imákból. További példákra vonatkozóan az olvasót a könyv végén levő bibliographiában felsorolt munkákra utasítjuk.
„Oh Istenem! Legyen Szépséged az élelmem, és Jelenléted az italom Engedd, hogy Akaratodbanbízzam, és hogy tetteim Parancsaiddal összhangban legyenek. Fogadd szívesen szolgálatomat, és cselekedeteim dicsérjenek Téged. Engedd, hogy segítséget csak Tőled kapjak, és otthonom legyen a Te szent Lakásod. Te vagy a Nagyértékű, a Mindig jelenvaló és a Szeretet.” (Bahá’u’lláh)
„Oh Uram, oh Istenem! Tanúsága vagyok annak, hogy Te teremtettél engem, hogy megismerjelek és imádjalak. Beismerem a jelen pillanatban gyengeségemet, és a Te Hatalmadat, szegénységemet és a Te Gazdagságodat. Rajtad kívül nincs más Isten, csak Te, a Védelmező, az Önmagában Létező.” (Bahá’u’lláh)
„Oh Istenem! Oh Istenem! Egyesítsd szolgáid szívét, és ismertesd meg velük nagy Szándékodat. Kövessék Parancsaidat, és tartsanak ki Tövényeid mellett. Segíts nekik, oh Isten, törekvéseikben, és adj nekik erőt, hogy Téged szolgáljanak. Oh Isten! Ne hagyd magukra, hanem irányítsd lépteiket Tudásod fényével és vigasztald meg szívüket Szereteteddel. Valóban, Te vagy a Segítőjük és az Uruk!” (Bahá’u’lláh)
„Oh kegyes nagy Urunk! Az egész emberiséget egy törzsből teremtetted. A Te határozatod volt, hogy mindenki ugyanazon család tagja legyen. Szent Jelenlétedben mindnyájan a Te szolgáid vagyunk, és az egész emberiség a Te szentélyedben talál oltalmat; mindnyájan a Te Bőséged asztalánál gyűltünk össze, mindnyájunkat a Te Gondviselésed fénye világít meg.
Oh Isten! Te mindenkihez kegyes vagy, Te mindenkiről gondoskodtál, Te mindenkit oltalmazol, Te mindennek életet adsz, Te minden egyest elláttál tehetséggel ésé képességgel, és mindenkit Irgalmad Tengerébe merítettél.
Oh kegyes nagy Urunk! Egyesítsd az embereket. Hozd összhangba a vallásokat, és tedd a nemzeteket eggyé, hogy egy családnak érezzék magukat, az egész földet pedig egy otthonnak tekintsék. És éljenek egymással teljes egyetértésben.
Oh Isten! Emeld magasra az emberi egység zászlaját.
Oh Isten! Hozd meg a nagy békét.
Forraszd össze, oh Isten a szíveket.
Oh Te kegyes Atyánk és Istenünk! Örvendeztesd meg szívünket Szereteted illatával. Világosítsd meg szemünket Vezetésed fényével. Gyönyörködtesd fülünket Szavad dallamával, és oltalmazz minket Gondviselésed erejével.
Te vagy az Erős és a Hatalmas, Te vagy a Megbocsátás és Te vagy az Egyetlenegy, aki elnéző vagy az emberiség tökéletlenségeivel szemben!” (’Abdu’l-Bahá)
„Oh Te Mindenható! Én bűnös vagyok, de Te a megbocsátó vagy! Én tökéletlen vagyok, de Te elnéző vagy. Én a bűnök sötétségében vagyok, de Te a megbocsátás fénye vagy!
Ezért, kegyes Isten, bocsásd meg bűneimet, juttass nekem javaidból, nézd el hibáimat, részesíts oltalmadban, meríts Türelmed forrásába és gyógyíts ki minden betegségből és bajból!
Tisztíts meg és szentelj meg. Juttass nekem részt Szentséged áradatából, hogy szomorúság és bánat megszűnjék, hogy öröm és boldogság szálljon reám, hogy a kétségbeesést és reménytelenséget vidámság és bizalom váltsa fel, a félelem helyére pedig bátorság lépjen.
Valóban, Te vagy a Megbocsátás, a Könyörület, és Te vagy a Nagylelkűség, a Szeretet!” (’Abdu’l-Bahá)
„Oh Te könyörületes Isten! Juttass nekem olyan szívet, amelyet Szereteted fénye, miként a tükröt megvilágít; és ihless meg olyan gondolatokkal, melyek a világot rózsakertté varázsolják szellemi Javaid által.
Te vagy a Könyörület, az Irgalom, a Jóság!” (’Abdu’l-Bahá)
A bahá'í imák azonban nem szorítkoznak előírt formákra, akármilyen fontosak is azok. Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy az ember egész élete legyen imádság. Az igazi szellemben végzett munka istentisztelet; és minden gondolat, szó és tett, mely Isten dicsőségét hirdeti, és felebarátunk javát szolgálja - ima, a szó legigazibb értelmében.
 
VII. FEJEZET    EGÉSZSÉG ÉS GYÓGYÍTÁS

„Isten felé való fordítása az arcnak gyógyítja a testet, a szellemet és a lelket.” (’Abdu’l-Bahá)

Test és lélek
Bahá'í tanítás szerint az emberi testnek ideiglenes rendeltetése van a lélek fejlődésében. Ha megfelelt rendeltetésének, félreállíttatik; akárcsak a tojás héja, amely a csirke fejlődésében ideiglenes célt szolgál, és ha céljának megfelelt, összetörik és tönkremegy. ’Abdu’l-Bahá szerint a fizikai test nem képes a halhatatlanságra, mert atomokból és molekulákból összetett szerv, amelynek, mint minden összetett szervnek, idővel újra fel kell bomolnia.
A test a léleknek szolgája legyen, és nem ura. De legyen készséges, engedelmes és odaadó szolgája, és ezért oly kíméletes elbánásban legyen része, mint milyet a jó szolga érdemel. Ha nem megfelelő kezelésben részesül, abból betegség és baj származik, káros következményekkel úrra, szolgára egyaránt.

Egységes élet
Az életformák és életfokok miriádjainak lényegében való egysége Bahá’u’lláh alaptételeinek egyike. Fizikai egészségünk olyan szoros összefüggésben van elmebeli, erkölcsi és szellemi egészségünkkel, felebarátaink egyéni és szociális egészségével, sőt még az állatok és növények életével is, hogy mindezek sokkal nagyobb mértékben gyakorolnak befolyást egymásra, mint azt általában képzeljük. Nincs a prófétának rendelkezése, az élet bármely körülményére vonatkozik is, amely ne lenne vonatkozásban a test egészségével is. Néhány tanítás azonban határozottan a testi egészséggel foglalkozik, és ezeket akarjuk most tanulmányunk tárgyává tenni.

Egyszerű élet
’Abdu’l-Bahá ezt mondja:
„Milyen bonyolult a mai élet, és mennyivel bonyolultabbá tesszük magunk is nap nap után. Az emberiség szükségletei látszólag végtelenek. Mennél többet halmoz fel az ember, annál többet kíván. A szabadság felé csak egy út vezet, éspedig az, hogy hunyjuk be szemünket azok előtt a dolgok előtt, amelyek elménk érdeklődését szétforgácsolják… A megelégedett ember gondolatvilága mindig békés, és szíve nyugodt. Olyan, mint egy uralkodó, aki az egész világ felett uralkodik. Milyen boldogan fogyasztja az ilyen ember szerény ebédjét! Milyen békésen alszik! (Diary of Mirza Ahmad Sohrab Naplójegyzetek, 1913. szeptember és október, és 1914. augusztus.)
A húsételt nem tiltja el, de az egyszerű vegetáriánus élelmezést ajánlja a humanizmus és az egészség szempontjából is. ’Abdu’l-Bahá megengedi ugyan, hogy a jelenlegi körülmények között bizonyos mennyiségű húst a napi élelmezéshez szükséges vagy ajánlatos lehet ugyan, de ehhez hozzáteszi a következőket:
„A jövő élelme a gyümölcs és a gabona lesz. Eljön az idő, mikor az ember nem eszik többé húst. Az orvosi tudomány még gyermekkorát éli, de azt mégis már kimutatta, hogy az a természetes élelem, amit a föld terem.” (Ten Days in the Light of Acca. 10 nap Akka fényében. Julia M. Grundy-tól.)

Alkohol és kábítószerek
Bahá’u’lláh határozottan megtiltja a kábító és részegítő szerek használatát, s csak azt a kivételt engedi meg, ha betegség idején gyógyszerül használnak. ’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„Oh barátai az Istennek, a tapasztalat igazolja, hogy a dohánytól, bortól és ópiumtól való tartózkodás mennyire szolgálja az egészséget, az erőt, a szellemi örömöket, az ítélőképesség élességét, és a testi élénkséget.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet.)

Életörömök
A bahá'í tanítások alapja a mértékletesség, és nem az aszkéta élet. Az élet nyújtotta jó és szép dolgok élvezetére, úgy az anyagiakat, mint a szellemieket illetve, nemcsak bátorít, hanem kötelességünkké is teszi. Bahá’u’lláh szerint: „Ne foszd meg magad attól, ami részedre teremtetett.” Továbbá: „Kötelességtek, hogy arcotok örömöt és vidámságot tükrözzön.”
’Abdu’l-Bahá így szól:
„A teremtésben minden az ember kedvéért teremtődött, ő a teremtés koronája, és hálás legyen az isteni adományokért. Minden anyagi dolog miérettünk van, és hálánk érzetében ébredjünk annak tudatára, hogy az élet isteni jótétemény. Ha unjuk az életet, hálátlanok vagyunk, mert anyagi és szellemi létünk is az isteni kegyelem látható bizonyítéka. Ezért legyünk boldogok, és töltsük időnket Isten dicsőítésével, és minden dolgot értékeljünk kellően.” (Divine Philosophy. Isteni bölcselet, 104. oldal.)
Midőn ’Abdu’l-Bahá-t megkérdezték, hogy a bahá'í tanításnak a szerencsejátékokra és sorsjegyekre vonatkozó tilalma kiterjed-e mindenfajta játékra, így felelt:
„Nem. Sok játék ártatlan, és nem okoz bajt, ha időtöltésből játsszák, csak akkor rejt veszélyt magában, ha az időtöltés időpazarlássá fajul. Isten szent ügye az időpazarlást nem engedheti meg, csak a szórakoztató játékokat, mint pld. a testgyakorlatot, amelyek a testi erőket felüdítik.” (A Heavenly vista. Égi látomás, 9. oldal.)

Tisztaság
Bahá’u’lláh „Book of Aqdas” (Aqdas könyve) című munkájában így szól:
„Legyetek a tisztaság mintái embertársaitok között… Minden körülmény közt alkalmazkodjatok a kifinomult szokásokhoz… Ruhátokon ne legyen tisztátalanság pecsétje… Fürödjetek tiszta vízben; használt vizet ne használjatok újra… Valóban az a kívánságunk, hogy a Paradicsom megnyilatkozásaként lássunk titeket a földön, hogy kisugározzék belőletek az, ami megörvendezteti a kegyeltek szívét.”
Mirza Abu’l-Fadl „Bahá'í Proofs” (Bahá'í bizonyítékok) című könyvének 89. oldalán leírja, hogy ezek a rendelkezések milyen fontosak, különösen Kelet némely részeiben, ahol gyakran szennyes vizet használnak háztartási célokra, fürdésre, sőt ivásra is, és ahol emiatt rettenetesen egészségtelen állapotok vannak, melyek sok, egyébként elkerülhető betegséget és bajt is okoznak. Ezeket az állapotokat, melyeket gyakran az ott uralkodó vallás is jóváhagyni látszik, a keleti népek között csak olyan emberek rendelkezései tudják megváltoztatni, akikről hiszik, hogy Isteni tekintéllyel rendelkeznek. A nyugati félgömb sok részén is csodálatos változással járna, ha a tisztaságot nemcsak az istenfélelem rokonfogalmának tekintenék, hanem benne az istenfélelem lényeges részét látnák.

A prófétai parancsokkal szemben tanúsított engedelmesség hatása
Az egyszerű életre, a higiéniára, alkoholtól és ópiumtól való tartózkodásra, stb. vonatkozó rendelkezések hatása az egészségre sokkal szembetűnőbb, semhogy további magyarázatot igényelnének, ámbár rendkívüli fontosságukat többnyire nem értékelik kellően. Ha ezeket a rendelkezéseket általánosan betartanák, a legtöbb ragályos betegség, és sok más betegség is csakhamar eltűnnék a földről. Rettenetes nagy azoknak a betegségeknek száma, melyeket az egyszerű egészségügyi óvóintézkedések mellőzése, és az alkoholhoz és ópiumhoz való hajlandóság idéz elő; és ezeknek a rendelkezéseknek betartása az egészségen kívül hasznos következményekkel járna a jellemre és viselkedésre is. Az alkohol és az ópium az ember lelkületén már akkor is nyomot hagy, mielőtt nyilvánvaló testi betegséget okozna, úgy, hogy a tartózkodásból eredő erkölcsi és szellemi nyereség még nagyobb lenne, mint a fizikai. A tisztaságot illetőleg ’Abdu’l-Bahá így nyilatkozik:
„Habár a külső tisztaság csak fizikai jelenség, mégis nagy hatása van a lelki életre is. Az a tény, hogy a test tiszta és mocsoktalan, befolyást gyakorol az ember szellemére is.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. 585. oldal.)
Ha teljesítenék a prófétáknak szexuális tisztaságra vonatkozó parancsait, megszűnne a betegségek egy másik bőséges forrása is. Csakhamar a múlt emlékévé válnának az átkos nemi betegségek, melyek napjainkban tönkreteszik annyi ezer és ezer ember egészségét, az ártatlanét és a vétkesét, a csecsemőét és a szülőét egyaránt.
Ha teljesítenék a prófétáknak szexuális igazságosságra, kölcsönös segítségre és felebaráti szeretetre vonatkozó parancsait, hogyan okozhatna szellemi, erkölcsi és fizikai romlást akár a túlfeszített, verejtékes munka, és a határtalan szegénység, akár az élvezethajhászat, a tunya és határtalan fényűzés?
Mózes, Buddha, Krisztus, Mohamed vagy Bahá’u’lláh egészségügyi és erkölcsi parancsaival szemben való egyszerű engedelmesség nagyobb eredménnyel járna a betegségek megelőzésében, mint amennyit eddig az orvosok és az egész világ közegészségügyi rendszabályai elértek. És az is bizonyos, hogy ha az ilyen engedelmesség általánossá válnék, általános lenne a tartós egészség is. Ahelyett, hogy a betegségek az életet megsemmisítenék, elvágnák azt a gyermekkorban, az ifjúságban vagy az élet derekán, amiként ez a mai napokban oly gyakori, minden ember öregkort érne el, miként az egészséges gyümölcs, amely csak akkor hull le az ágról, ha teljesen megérett.

A próféta, mint orvos
Olyan világban élünk, melyben a próféták parancsai iránt való engedelmesség emberemlékezet óta inkább kivétel, mint szabály, amelyben az önzés erősebb indító ok, mint az Isten iránt táplált szeretet, melyben az egyéni és pártérdekek nagyobb súllyal bírnak, mint az egyetemes emberiség érdekei, melyben az anyagiak és az érzéki élvezetek előbbre valók az emberiség társadalmi és szellemi jóléténél. Mindebből erőszakos versengés és viszály, elnyomatás és zsarnokság, a gazdagság és szegénység végletei keletkeztek – s ez mind olyan állapot, amely szellemi és fizikai betegségeket eredményezett. Ennek a következménye, hogy az emberiség egész fája beteg, és a fa minden levele érzi az általános betegséget. A legtisztább és legszentebb életű emberek is szenvednek a többiek vétke miatt. A gyógyítás, mégpedig az emberek összességének, a nemzeteknek és az egyéneknek gyógyítása égető szükség. Ezért Bahá’u’lláh, ihletett elődeihez hasonlóan, az egészség fenntartásán kívül arra is rámutat, hogy hogyan kell helyreállítani az elvesztett egészséget. Nagy Orvosként, a világ testi és lelki bajainak gyógyítójaként jött el hozzánk.

Gyógyítás anyagi eszközökkel
Nyugaton a mi időnkben határozott felújulása tapasztalható annak a hitnek, hogy gyógyítás szellemi és lelki eszközökkel is lehetséges. Valóban sokan, akik fellázadtak a betegségek és kezelésük materialisztikus felfogása ellen, amint az a 19. században dívott, most a másik végletbe estek, és semmibe sem veszik a materialisztikus gyógymódok és higiénikus eljárások értékét. Bahá’u’lláh elismeri a fizikai és a lelki gyógymódok értékét egyaránt. Azt tanítja, hogy a gyógyítás tudományát és művészetét fejleszteni és tökéletesítni kell, hogy minden gyógymód megfelelő helyen a teljes mértékben felhasználható legyen. Ha Bahá’u’lláh családjának valamelyik tagja megbetegedett, szakképzett orvost hívtak, és ezt az eljárást ajánlotta tanítványainak is: „Ha betegség vagy baj ér titeket, ügyes orvos kezelését vegyétek igénybe.” (Book of Aqdas. Aqdas könyve.)
Ez teljes összhangban van azzal a magatartással, amelyet a bahá'í hit a tudománnyal és a művészettel szemben követ. Meg kell becsülni, és elő kell segíteni minden olyan tudományt és művészetet, mely az emberiség javát szolgálja, akár csak anyagi tekintetben is. A tudomány az embert az anyagi dolgok urává teszi; tudatlanság által szolgájuk marad. Bahá’u’lláh így ír erről:
„Ne hanyagold el az orvosi kezelést, ha szükséges; és hagyd abba, ha egészséged helyreállott. A betegség ellen elsősorban mértékletes életrenddel védekezzél. Lehetőleg kerüld a gyógyszerek használatát. Ha azt, amire szükséged van, megtalálod egy egyszerű kis fűben, ne használj összetett gyógyszereket… Tartózkodj a gyógyszerektől, ha jó az egészséged, de vedd hasznukat, ha szükség van rájuk.” (Egy orvoshoz intézett levelében.)
Egyik írásában ’Abdu’l-Bahá így szól:
„Oh keresője az igazságnak! A betegség gyógyításának két módja van, anyagi eszközökkel és szellemi eszközökkel való mód. Az első az anyagi gyógyszerek használata. A második mód, ha Istenhez fordulunk, és Hozzá imádkozunk. Mindkét mód alkalmazása kívánatos… Sőt a két mód össze is egyeztethető. A fizikai gyógyszereket tekintsd olyanoknak, mint amelyek Isten kegyelméből és irgalmából erednek, aki nekünk felfedte és tudtunkra adta az orvosi tudományt, hogy szolgáinak a kezelésnek ez a módja is hasznára váljék.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet, 587. oldal.)
Azt tanítja, hogy ha oktalan és természetellenes életmódunk nem tette volna tönkre természetes ízlésünket és ösztöneinket, az utóbbiak megbízható vezetőink lehetnének a megfelelő mértékletes életrendben, a gyógyító erejű gyümölcsök, füvek és más orvosszerek megválasztásában, amiként ezt a vadállatoknál látjuk. Egyik gyógyításra vonatkozó érdekes beszédében, amely a „Some Answered Questions” (Néhány kérdésre adott felelet) című munkájában, a 296. oldalon található, így összegezi nézetét:
„Világos, hogy gyógyítás élelem, táplálék és gyümölcs útján is lehetséges. Mivel azonban az orvosi tudomány napjainkban még tökéletlen, ezt a tényt még nem derítették fel eléggé. Ha majd az orvosi tudomány tökéletessé válik, a gyógyítás táplálék, gyümölcsök és főzelékek, különféle gyógyvizek útján, hideg vagy meleg hőmérséklet igénybevételével fog történni.”
Még ha a gyógyítási eszközök anyagiak is, a gyógyító erő lényegében Isteni, mert a gyógyfüvek és ásványok gyógyító tulajdonságai Isteni adományok. „Minden Istentől függ. Az orvosság csak külső formája vagy eszköze annak, hogy mennyei gyógyításban legyen részünk.”

Gyógyítás anyagi eszközök nélkül
’Abdu’l-Bahá azt tanítja, hogy olyan gyógyítási módok is vannak, amelyek anyagi eszközök nélkül is hozhatnak eredményt. És a betegség ragályosságán kívül „az egészség ragályosságáról” is beszélhetünk; csakhogy az utóbbi nagyon lassú lefolyású, és gyengébb hatással van, míg az előbbi gyakran nagyon erőszakos és gyors lefolyású.
Sokkal erősebb hatások keletkeznek a beteg saját lelki állapotából, és a „suggestió”-nak fontos szerepe lehet ezen állapotok kialakulásában. Félelem, harag, bánat, stb. hátrányosak az egészségre, míg remény, szeretet, öröm, stb. jótékony hatást gyakorolnak reá.
Bahá’u’lláh így szól:
„Valóban, a megelégedettség az, ami minden körülmény között a legszükségesebb; ez óvja meg az embert beteges állapottól vagy kimerüléstől. Ne engedd át magad bánatnak vagy gondnak: ezek okozzák a legnagyobb nyomort. A féltékenység felőrli a testet, és a harag perzseli a májat: kerüld mind a kettőt, miként az oroszlánt kerülöd.” (Egy orvoshoz intézett levélből.)
És ’Abdu’l-Bahá szerint:
„Az öröm szárnyakat ad. Örömnek idejében az erőnk élénkebb, ítélőképességünk élesebb… De ha szomorúság fog el, az erőnk elhagy.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 100. oldal.)
A szellemi gyógyítás egy másik módjáról azt írja, hogy előidézi azt:
„… erős egyén elméjének teljes összpontosítása beteg egyénre, mikor az utóbbi teljes hittel reméli, hogy az erős egyén szellemi erejétől meggyógyul, és ez a hit az erős és a beteg egyén között bensőséges kapcsolatot hoz létre. Az erős egyén mindent megtesz, hogy a beteget meggyógyítsa, a beteg egyén pedig erősen bízik abban, hogy meggyógyul. A lelki befolyás hatása az idegeket izgalomba hozza, és az idegek izgalma a beteg gyógyulását eredményezi.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 294. oldal.)
Azonban a gyógyítás ilyen módjai hatásukban korlátoltak, és nagyon súlyos betegségeknél hatástalanok is lehetnek.

A Szentlélek Hatalma
A leghatásosabb gyógyító eszköz a Szentlélek Hatalma.
„Ez nem függ sem a belső kapcsolattól, sem tekintettől, sem jelenléttől… Akár könnyű, akár súlyos a betegség, akár fennálljon fizikai kapcsolat, akár nem, akár van személyes összeköttetés a beteg és a gyógykezelő között, akár nincs, ez a gyógyítás a Szentlélek Hatalma által történik.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 295. oldal.)
’Abdu’l-Bahá Miss Ethel Rosenberggel 1904. októberében folytatott beszélgetése alkalmával így szólt:
„A Szentlélek erejével történő gyógyításnál nincs szükség különös összpontosításra vagy kapcsolatra. A Szent Személy akarata, kívánsága és imája útján történik. Ha a beteg Keleten, a gyógyító pedig Nyugaton van, és ha nem is ismerik egymást, mihelyt a Szent Személy szívét Istenhez fordítja, és imádkozni kezd, a beteg meggyógyul. Ez a Szent Kinyilatkoztatással kapcsolatos adomány, és erre azok képesek, akik a legmagasabb fokot elérték.”
Ilyen jellegűek voltak kétségen kívül azok a gyógyítások, melyeket Krisztus és apostolai végeztek. Hasonló képességet tulajdonítottak a többi szentnek is minden korban. Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá mindketten fel voltak ruházva ezzel a hatalommal, és hasonló hatalmat ígérnek hű követőiknek is.

A beteg magatartása
Hogy a szellemi gyógyítás hatása tökéletes legyen, bizonyos feltételeket kell betartania a betegnek, a gyógykezelőnek, a beteg barátjának, és az egész közösségnek is.
A betegnek egész szívvel Istenhez kell fordulnia, és feltétlenül bíznia hatalmában és akaratában, amely azt teszi, ami a legjobb. 1912. augusztusában ’Abdu’l-Bahá a következőket mondotta egy amerikai hölgynek:
„Ezek a szenvedések mind elmúlnak, és ön visszanyeri tökéletes fizikai és szellemi egészségét… Legyen a szíve bizakodó, és biztos abban, hogy Bahá’u’lláh jósága és kegyelme folytán minden jóra fordul… De arcát teljes egészében Abhá (a Legdicsőségesebb) Királysága felé kell fordítania, és teljes figyelmét neki szentelnie, mint azt Mária Magdolna Krisztus Szentségének szentelte, akkor biztosítom, hogy visszanyeri testi és szellemi egészségét. Ön méltó is erre. Tudatom önnel az örömhírt, hogy méltó arra, mert a szíve tiszta. Bízzék! Legyen boldog! Legyen vidám! Legyen reményteljes!…”
Ebben az esetben ’Abdu’l-Bahá biztosította a tökéletes testi egészség helyreállítását, de ezt nem minden esetben tette meg, még akkor sem, ha az illetőben erős volt is a hit. Akkában egy zarándokhoz így szólt:
„A gyógyulást kérő imák testi és lelki betegségekre vonatkoznak. Ha a gyógyulás a beteg igazi javát szolgálja, bizonyára részesül benne; sok betegnél azonban a gyógyulás csak más bajok okozója lenne. Ezért van az, hogy a Bölcsesség nem minden imát hallgat meg.
Oh Istennek szolgálója! A Szentlélek Hatalma meggyógyítja úgy a testi, mint a szellemi szenvedést.” (Daily Lessons Received at Acca. Az Akkában kapott naponkénti tanítások. 95. oldal.)
Egy másik betegnek így ír:
„Isten Akarata néha csakugyan úgy cselekszik, hogy az ember nem ismeri fel indító okát. Az ok és a cél azonban ki fog tűnni. Bízzál Istenben, és akaratodat vesd alá Isten akaratának. A te Istened kegyes, irgalmas és könyörületes… és reád árasztja Kegyelmét.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 232. oldal.)
Azt tanítja, hogy a lelki egészség elősegíti a testi egészséget, a testi egészség azonban gyakran sok más tényezőtől is függ, melyek közül néhányan az egyén ellenőrzésén kívül állanak. Az egyén részéről való legpéldásabb lelki magatartás sem biztosítja minden esetben a testi egészséget. A legszentebb férfiak és nők is szenvednek néha betegségben.
Mindamellett sokkal hatalmasabb a megfelelő lelki viselkedésből kiinduló áldást hozó befolyás a testi egészségre, mint általánosan hisszük, és legtöbbször elégséges arra, hogy megszüntesse a betegséget. ’Abdu’l-Bahá egy angol hölgynek azt írta:
„Ön testi gyengeségéről ír. Bahá’u’lláh kegyéért imádkozom, hogy lelke megerősödjék, és lelkierejének segítségével meggyógyuljon teste.”
Más alkalommal ezt mondja:
„Isten az embert csodálatos erőkkel látta el, hogy mindig felfelé tekinthessen, és a többi ajándék között az Isteni Kegyelemből gyógyulását is megkaphassa. De jaj! Az ember nem hálálja meg a legfőbb jót. Alussza a hanyagság álmát, nem törődik a nagy kegyelemmel, amelyben Isten részesítette, elfordítja fejét a Világosságtól, és útját a sötétségben folytatja.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések, 16. oldal.)

A gyógyító
A lelki gyógyítás ereje kétségtelenül kisebb-nagyobb mértékben megvan minden emberben, de miként sok ember rendkívüli számoló vagy zenei tehetséggel van megáldva, úgy másokban a gyógyítási képesség van meg rendkívüli mértékben. Az ilyen embereknek a gyógyítást életük feladatává kellene tenniök. Sajnos, a világ az utolsó századokban olyan anyagiasan gondolkodott, hogy a lelki gyógyulás lehetőségét legnagyobbrészt szem elől tévesztette. Úgy, mint más tehetséget, a gyógyítás adományát is fel kell ismerni, gyakorolni, gondozni és nevelni kell, hogy kifejlődhessék és elérhesse tökéletessége fokát. Bizonyára ezren és ezren élnek napjainkban a gyógyítás természet-adta képességének birtokában, akikben ez az értékes tehetség lappangva szunnyad. Ha a lelki vagy szellemi kezelés lehetőségei világosabban kialakulnak, akkor a gyógyítás művészete is átalakul, nemesebbé fejlődik, és hatása mérhetetlenül fokozódni fog. És ha ez a tudás és ez az erő a beteg eleven hitével és reményével párosul, csodálatos eredményeket várhatunk tőle.
„Isten legyen a bizalmunk! Nincs más Isten, csak Ő, a Ki gyógyít, a Ki tud, és a Ki segít… Nincs semmi a földön és a mennyben Isten hatalmán kívül.
Oh te orvos! Ha beteget kezelsz, elsőnek említsd a te Istened nevét, az Utolsó Ítélet Urának nevét, és azután használd fel mindazt, amit Isten rendelt teremtményei gyógyítására. Életemre mondom! Annak az orvosnak a látogatása, aki Szeretetem borából ivott, már maga is gyógyulás, és a lélegzete is irgalom és remény. Ragaszkodjatok hozzá szervezetetek jóléte érdekében. Kezelését Isten szentesíti.
Ez a tudomány (a gyógyítás művészete) az első a tudományok közt, mert Istennek legnagyobb adománya, aki Életadója a pornak. Abból a célból adta, hogy az ember testét épségben megtartsa, és azt valamennyi tudomány és minden bölcsesség vezetőjévé teszi. Mert ez az a nap, amelyen fel kell emelkedned Dicsőségemre.
Mondd: ’Oh Istenem” Neved a Gyógyulásom, Megemlékezésed a gyógyszerem, Közelséged a reményem, Szereteted boldogító társam, Irgalmad az orvosom és segítségem, úgy ebben a világban, mint az eljövendő világon. Valóban, Te vagy az, aki Ad, aki Tud, Te vagy a Bölcs’…” (Bahá’u’lláh-nak egy orvoshoz intézett leveléből.)
’Abdu’l-Bahá így ír:
„Akit elárasztott Bahá szeretete, és minden egyébről megfeledkezik, annak ajakáról a Szentlélek beszél, és szívét az élet szelleme tölti be… Szavai gyöngyök gyanánt peregnek ajkáról, és kezének érintése minden betegséget és bajt meggyógyít.” (Star of the West. A Nyugat csillaga. VIII. kötet, 233. oldal.)
„Oh te, aki tiszta és szellemi vagy! Fordulj Istenhez szíveddel, amely az Ő szeretetében dobog, amely az Ő dicsőítésére van szentelve, mely Királysága felé tekint, és a Szentlélek segítségét keresi, az elragadtatás, a gyönyörűség, a szeretet, a vágyakozás, az öröm és az égi ihletettség állapotában. Isten támogat téged Szellemének jelenlétével, hogy betegséget és bajt gyógyíthass.
Folytasd a szívek és testek gyógyítását, és gyógyítsd a betegeket azzal, hogy a leghatalmasabb Királyság felé fordulsz, és úgy irányítod a szívet, hogy a gyógyulás a legnagyobb Név erejével és Isten szeretetének szelemében történhessék.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai III. kötet, 628-629. oldal.)

Hogyan segíthetünk valamennyien
A betegek gyógyítása azonban nemcsak magára a betegségre és a gyógykezelőre tartozik, hanem mindenkire. Mindenkinek segítenie kell, éspedig rokonérzésével és közreműködésével, rendes életmódjával, helyes gondolkodásával és imájával, mert valamennyi gyógyszer közt az ima a leghathatósabb. „A mások érdekében való könyörgés és ima – mondja ’Abdu’l-Bahá – bizonyára mindig eredményes lesz.” A beteg baráti körét különös felelősség terheli, mert befolyásuk, akár jó, akár rossz irányban közvetlen és erős. Hány esetben függ a betegség kimenetele tisztán csak a szülők, a barátok vagy a szomszédok befolyásától, melyet a tehetetlen szenvedőre gyakorolnak!
Egész közösségek tagjai is befolyást gyakorolhatnak minden egyes betegre. Egyénenként ez a befolyás esetleg nem látszik nagynak, egész tömegében mégis hatalmas. Mindenki hatása alatt áll annak a társadalmi „légkör”-nek, amelyben él; befolyást gyakorol rá a hitnek vagy a materializmusnak szelleme, az erénynek vagy bűnnek, a jókedvnek vagy nyomott hangulatnak szelleme; és minden egyén külön-külön is kiveszi részét a társadalmi légkör megteremtéséből. A világ mai helyzetében tán nem mindenki számára lehetséges, hogy elérje az egészség tökéletes fokát, azt azonban mindenki elérheti, hogy a Szentléleknek egészséget osztó hatalma számára „készséges csatorna” legyen, hogy ez által segítő és gyógyító befolyást gyakorolhasson saját testére, és mindazokéra, kik vele összeköttetésben vannak.
A bahá'í hit kevés kötelességet ró oly ismételten és oly nyomatékosan hívőire, mint a gyógyítás kötelességét. Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá is számos, a gyógyításra vonatkozó imára tanított bennünket.

Az arany korszak
Bahá’u’lláh arról biztosít minket, hogy a betegeknek, a gyógykezelőnek és a közösségnek harmonikus együttműködése folytán, és az anyagi és szellemi gyógymódok megfelelő felhasználásával azt az aranykorszakot is meg lehet valósítani, amelyben Isten hatalmának oltalma alatt „minden baj örömmé, és minden betegség egészséggé változnék”. ’Abdu’l-Bahá szerint is: „Minden baj megszűnik, ha az Isteni Kinyilatkoztatás megértésre talál.” Más helyen ezt mondja:
„Ha az anyagi és az isteni világ helyes együttműködésben lesz, ha a szívek isteniekké, az emberi vágyódások tisztákká lesznek, tökéletes kapcsolat keletkezik. Akkor bekövetkezik az Isteni Hatalom teljes megnyilvánulása. A testi és lelki betegségek pedig végleges gyógyulást nyernek.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai II. kötet, 309. oldal.)

Az egészség helyes használata
Helyén való, hogy ennek a fejezetnek befejezéseképp megemlékezzünk arról, amit ’Abdu’l-Bahá az egészség helyes használatáról tanít. Egy washingtoni bahá'í-nak ezt írja:
„Ha az egészséget és a testi jólétet a Királyság ösvényén való haladásra használják, ez helyeslést érdemel, és dicséretre méltó; épp úgy, ha az emberiség javára használják, még ha csak anyagi javára is, és ha eszköz arra, hogy a jót gyakorolhassák. Ha azonban az egészség és a jólét csupán érzéki vágyakat szolgál, állati sorhoz hasonló élet keretében, és ördög sugallta törtetésben, akkor az ilyen egészségnél jobb volna a betegség, és a halál is előnyösebb volna az ilyen életnél. Ha egészségre vágyol, kívánd azt a Királyság szolgálata számára. Remélem, hogy el fogod érni a tökéletes belátást, a törhetetlen elhatározást a teljes egészséggel, és úgy a szellemi, mint a testi erőt, hogy az örök élet forrásából olthasd szomjadat, és az Isteni Szellem jóváhagyása támogasson téged.”
 
VIII. FEJEZET    EGYSÉG A VALLÁSBAN

„Oh ti népei a földnek! Ennek a ’Legnagyobb Kinyilatkoztatásnak’ erejével töröltük az Írásból mindazt, ami nézeteltérést, egyenetlenséget, zavart okozott, és összegyűjtöttük mindazt, ami Egységre, Harmóniára és Egyetértésre vezet. Öröm lesz osztályrésze azoknak, akik ebben az értelemben cselekszenek.” (Bahá’u’lláh, Tablet of the World. A Világ könyve.)

Felekezeti szellem a 19. században
A vallási egységtől talán sohasem volt a világ olyan távol, mint a 19. században. A nagy vallási közösségek, Zoroaster hívei, izraeliták, buddhisták, keresztények, mohamedánok és mások évszázadokon keresztül éltek egymás mellett, de ahelyett, hogy egyetértő egésszé olvadtak volna össze, állandó ellenségeskedés és viszály volt közöttük. Ezen felül mindegyik további kiválások folytán állandóan szaporodó szektákra oszlott, melyek gyakran elkeseredve küzdöttek egymás ellen. Pedig Krisztus így szólott: „Abból tudja meg mindenki, hogy ti tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” És Mohamed szerint: „A ti vallástok az egyedüli vallás… nektek adta Isten azt a hitet, melyet Noénak, s utána Ábrahámnak, Mózesnek és Jézusnak rendelt, mikor azt mondta: ’Kövessétek ezt a hitet, és ne szakadjatok szektákra.’” A nagy vallásalapítók mindegyike szeretetre és egységre szólította fel követőit, de az alapítók céljait legtöbbnyire szem elől tévesztették a türelmetlenség és a vakbuzgóság, a formaiság és képmutatás, a feslettség és elferdítés, a hitszakadás és vitatkozás rengetegében. Az egymással szemben többé-kevésbé ellenséges szekták felszaporodott száma valószínűleg nagyobb volt a bahá'í korszak elején, mint az emberiség történetének bármelyik korábbi szakában. Úgy látszott, mintha ebben az időpontban az emberiség a hit minden elképzelhető változatával, a rituálék és ceremóniák minden lehető formájával, és az erkölcsi törvények minden árnyalatával kísérletezett volna.
Egyidejűleg azonban mind nagyobb számban akadtak olyanok, kik tevékenységüket annak szentelték, hogy a természet törvényeit, és a vallások megalakulását bátran kutassák, és kritikailag vizsgálják. Csakhamar új tudományos ismeretekre tettek szert, és az élet problémáinak sok új megoldását találták. A találmányok terén való haladás, a gőzhajó, vasút, posta és sajtó nagyban elősegítette az eszmék terjedését, s az egymástól eltérő eszmék és életformák típusainak egymást termékenyítő kapcsolatát.
A „vallás és tudomány közt lévő (állítólagos) ellentét” éles harccá vált. A keresztény világban a Biblia bírálatát összekapcsolták a természettudománnyal, hogy vita tárgyává tegyék, bizonyos mértékig megtörjék a Biblia tekintélyét, mely évszázadokon át a hitnek mindenkitől elfogadott alapja volt. A nép mindinkább kételkedni kezdett az egyházak tanításában. Sőt titokban vagy nyíltan a papság nagy része is helyt adott a hittel szemben támasztott kételyeknek vagy meggondolásoknak.
Hozzájárult a vélemények forrongásához és váltakozásához annak a felismerése is, hogy a régi „igaz”-hithűség és dogma már nem ad megnyugvást, és hogy a világosabb tudás, az igazi megismerés felé való törekvés és küszködés nem csupán keresztény országokra szorítkozik, hanem kisebb-nagyobb mértékben és különböző formákban minden más ország népénél, és minden más vallásnál is megnyilvánul.

Bahá’u’lláh küldetése
Midőn a viszály és a zavar elérte legmagasabb pontját, felharsant Bahá’u’lláh kürtszava az emberiséghez:
„Egyesüljön minden nemzet egy hitben, és az emberek legyenek egymás testvérei. Erősödjék meg a vonzalom és az egység köteléke az emberek között! Ne legyenek valláskülönbségek, és tűnjenek el a faji ellentétek! … A harcnak, a vérontásnak és az egyenetlenségnek meg kell szűnnie! Tartozzék minden ember egy családba! Érezzék át egymással való rokonságuk kapcsolatát.” (Browne tanárhoz intézett szavai.)
Dicső kijelentés ez, de vajon mikor valósul meg? Hiszen erről szónokoltak a próféták, erről énekeltek a költők, és ezért imádkoztak a szentek évezredeken át, de a vallások között lévő különbségek még sem szűntek meg, és még sem szakadt vége a viszályoknak, vérontásoknak, egyenetlenkedéseknek! Lehetséges az, hogy e csoda most valósuljon meg?! Új tényezők léptek-e fel? Az emberi természet nem ugyanaz-e már, mint amilyen mindig volt, és nem marad-e ugyanaz, míg a világ fennáll? Ha két nemzet ugyanazt kívánja magának, nem harcolnak-e majd érte a jövőben ugyanúgy, miként ezt a múltban tették? Ha Mózesnek, Buddhának, Krisztusnak és Mohamednek nem sikerült a világ egységét megteremteniök, Bahá’u’lláh-nak sikerül-e? Ha minden korábbi hitvallás elkorcsosult és szektákra szakadt, nem éri-e ugyanez a sors a bahá'í hitet?
Lássuk, milyen feleletet adnak a bahá'í tanítások az ilyen és hasonló kérdésekre.

Változhatik-e az emberi természet?
A nevelés is, a vallás is azon a feltevésen alapszik, hogy az emberi természet megváltoztatható. Csakugyan ki is mutatható, hogy az élőlények leghatározottabb és legbiztosabb ismertető jele éppen az, hogy változásoknak vannak alávetve. Változás nélkül nincs élet. Még az ásvány is változásnak van alávetve. Minél magasabbra megyünk a lét fokozatán, a változások annál különfélébbek és csodálatosabbak. A legkülönfélébb fokozatú teremtmények fejlődésében és haladásában a változásnak két faját találhatjuk meg. Az egyik lassú és fokozatos, néha alig észrevehető; a másik gyors, hirtelen és drámai. Az utóbbi a fejlődés „kritikus”-nak nevezett állapotában játszódik le. Ilyen kritikus állapotokat észlelhetünk az ásvány esetében olvadó pontján, vagy forráspontján, midőn például a szilárd ásvány hirtelen folyékonnyá, vagy mikor a folyékony anyag gázzá válik. A növények esetében ezek a kritikus állapotok akkor észlelhetők, ha a mag csírázni kezd, vagy ha a rügy kifakad. Az állati világnál látjuk ezt olyan esetekben, mikor például a hernyó bábja hirtelen lepkévé alakul, mikor a csirke áttöri a tojás héját, vagy mikor az állatanya kicsinyét megszüli. A lélek magasabb életében is gyakran tapasztalhatunk hasonló átalakulást. Amikor valaki „újjászületik”, és egész lénye, célja, jelleme, aktivitása tekintetében gyökeresen átalakul. Az ilyen kritikus állapotok gyakran egész fajt, vagy a fajok sokaságát érintik, mint mikor tavasszal a növények sok faja hirtelen új életre ébred.
Bahá’u’lláh kijelenti, hogy miként az alacsonyabb életű lényeknél bekövetkezik az idő, melyben hirtelenül egy új és teljesebb életet folytatnak, az embernél is bekövetkezik egy „kritikus állapot”, az „újjászületés” ideje. Akkor az életnek a történelem hajnalhasadásától napjainkig fennállott formái hirtelen és visszavonhatatlanul átalakulnak, és az emberiség életének új szakába lép, amely a régitől épp úgy különbözik, mint a lepke a hernyótól, vagy a madár a tojástól. Az új Kinyilatkoztatás fényében az egész emberiség az igazság új megismerésére jut; miként a napkelte is megvilágítja az egész vidéket, úgy, hogy minden ember tisztán láthat ott, ahol csak egy órával azelőtt még minden sötét és homályban volt. „Ez az emberi erő új ciklusa” – mondja ’Abdu’l-Bahá. „A világ minden tája ragyogó, és a világ valóban rózsaligetté és paradicsommá változik.” A természet analógiái megerősítik ezt a kilátást; a régi próféták egyhangúlag előre jósolták ennek a dicső napnak az eljövetelét; az idők jelei világosan igazolják, hogy az emberi eszmék és berendezések terén mélyreható és forradalmi változások vannak készülőben. Lehet-e tehát valami alaptalanabb annál a pesszimisztikus érvelésnél, hogy az emberi természet nem változik, amikor minden más a világon változásnak van alávetve?!…

Első lépések az egység felé
Bahá’u’lláh a vallási egység megteremtéséhez alkalmas előkészítés gyanánt a legnagyobb fokú emberszeretetet és türelmességet ajánlja, és felhívja hívőit, hogy „minden vallású néppel barátságos és örömteli érintkezésben éljenek”.
Utolsó akaratában és végrendeletében Bahá’u’lláh így szólt:
„A békétlenséget és a harcot Ő Írásában (Kitab-i-Aqdas) szigorúan megtiltotta; ez az Úr parancsa ebben a legmagasabb Kinyilatkoztatásban – mégpedig olyan parancs, amelyet érvényteleníteni nem lehet, és amelyet Ő megerősített hozzájárulásának díszével.
„Oh ti világ népei! Isten vallása a szeretet, célja pedig az egység; ne okozzatok tehát ellenségeskedést és viszályt vele … megvan a remény, hogy Bahá népe mindig figyelmébe fogja venni a Szent Szavakat: ’íme! minden Istentől van’, ez az a legdicsőbb Szó, amely, miként a víz, eloltja a gyűlöletnek és az elkeseredésnek a szívekben lappangó tüzét. Ennek az egy Szónak a segítségével a világ valamennyi szektája meglátja az igazi Egység fényét: a való Igazságot, amelyet Ő mond, eljut az Ösvényhez, melyhez Ő vezet, Ő a Hatalmas, a Kegyes, a Gyönyörűséges.”
’Abdu’l-Bahá szerint:
„Szabaduljon mindenki előítéleteitől. Menjen el más vallásúak templomába és mecsetébe is, mert ezeken az ájtatos helyeken mindenütt Isten nevét imádják. Ha azért jöttek össze, hogy Istent imádják, mi a különbség köztük? Egy helyen sem tisztelik a sátánt. A mohamedán menjen keresztény templomba, és zsidó zsinagógába, és viszont, a többiek is menjenek el valamennyien mohamedán mecsetbe. Mindannyian csak alaptalan előítéletek és dogmák miatt kerülik egymást. Amerikában meglátogattam a zsidó zsinagógákat, amelyek hasonlóak a keresztény templomokhoz, és mindenhol azt láttam, hogy az egy Istent imádják.
Sok helyen beszéltem hozzájuk az isteni vallások eredeti alaptételeiről, és előadtam nekik az isteni próféták és a szent Kinyilatkoztatás erejének bizonyítékait. Felszólítottam őket, hogy dobjanak félre minden vak utánzást. Hasonlóképp a vezetők mind látogassák meg egymás templomát, és beszéljenek az Isteni vallások megalapításáról és alaptételeiről. A legnagyobb fokú egységben és összhangban imádják Istent egymás szent csarnokaiban, és mellőzzék a vakbuzgóságot.” (Star of the West. Nyugat csillaga. IX. kötet, 3. sz., 37. oldal.)
Ha az első lépések megtörténnének, és a különféle vallások között életbe lépne a barátságos és kölcsönös türelem, a világ csodálatos változáson menne át! De hogy az igazi egység elérhető legyen, ezen kívül még másra is szükség van. A szektákra való szakadás baja ellen a türelem értékes csillapítószer, de nem gyökeres gyógyszer. A baj okát még nem szünteti meg.

A tekintély kérdése
A múltban a különféle vallású közösségek egyesülése azért nem sikerült, mert minden vallás hívő serege saját közösségének megalapítójában látta a legfőbb tekintélyt, és törvényében az isteni törvényt. Azt a prófétát, aki az övéktől eltérő kinyilatkoztatást hirdetett, az igazság ellenségének tekintették. A nagy közösségekből fakadt szekták is hasonló okból keletkeztek. Mindegyike másodrangú tekintélyt fogadott el, és az Alapító kinyilatkoztatásának különleges magyarázatát, vagy részletét tekintette igaz vallásnak. Nyilvánvaló, hogy míg ilyen állapotok tartanak, igaz egységről szó sem lehet. Bahá’u’lláh ellenben azt tanítja, hogy mindegyik próféta Isten hiteles kinyilatkoztatásának hírvivője volt; mindegyik a saját korának megfelelő legmagasabb tanításokat hirdette, azokat, amelyeknek megértésére az emberiség abban a korban megérett volt, és mindegyik úgy nevelte embertársait, hogy későbbi próféták tanításait is magukévá tehessék. Arra tanítja a különféle vallások hívőit, hogy ne tagadják a saját prófétájuk Isteni ihlettségét, de ismerjék el a többi próféta Isteni ihlettségét is, mert így fogják belátni, hogy mindegyik tanítása lényegileg összhangban van egymással, és az emberiség nevelésére és egyesítésére irányuló nagy tervnek mindegyik egyaránt része. Valamennyi vallás híveit felszólítja, hogy prófétáik iránt való hódolatukat mutassák ki azzal, hogy életüket az egység megvalósításának szentelik. Valamennyi próféta ezért dolgozott és ezért szenvedett. Viktória királynőhöz intézett levelében a világot beteg emberhez hasonlítja, akinek betegsége azért súlyosbodott, mert avatatlan orvosok kezébe került; és a következő szavakban mutat arra, hogy melyik gyógyszer hozza meg a javulást:
„Az Úr azt a hatásos gyógyszert és tökéletes gyógyító eszközt adta nekünk, hogy a földön élő emberek egy vallásba tömörülhessenek, és egy törvény alatt egyesüljenek. Ezt azonban csak ügyes, tökéletes és ihletett orvos viheti keresztül hatásosan. Életemre mondom! Ez egyedül az igazság, és minden más csak világos tévedés. Valahányszor ez a hatalmas Segítő feltűnt, és ezen Fény ősi ragyogásában megjelent, azok, akik igényt tartottak arra, hogy ők gyógyítsanak, közvetíteni akartak közötte és a világ között, és ezzel a beteg meggyógyulását mind a mai napig megakadályozták.”

Fokozatos kinyilatkoztatás
A vallási egység elérésének nagy akadálya sok ember szemében a különféle próféták kinyilatkoztatásai között észlelhető különbségek. Amit az egyik parancsol, azt a másik tiltja. Hogyan lehet mindkettő helyes, és hogyan fejezeti ki mindkettő Isten akaratát? Való, hogy az igazság csak egy lehet, és nem változhatik. Való, hogy az Abszolút Igazság végtelenül felette áll az emberi felfogóképesség jelenlegi állapotának, és a róla való felfogásunknak állandóan változnia kell. Korábbi tökéletlen eszméinket az idők haladásával Isten kegyelme mindig tökéletesedő megismerésekkel helyettesíti. Bahá’u’lláh erről néhány perzsa bahá'í hívőhöz intézett levelében így ír:
„Oh emberek! A Szavak az emberek értelmi fokának megfelelően nyernek kinyilatkoztatást, úgy, hogy a kezdők is haladhassanak. A tejet is úgy kell adagolni, hogy a világ csecsemője eljuthasson a Magasztosság birodalmába, és helyet találjon az Egység Udvarában.”
A tej ad erőt a csecsemőnek, és képesíti arra, hogy később szilárd ételt is megemészthessen. Ha tehát azt mondanók, hogy az egyik próféta igazi, mert bizonyos időben bizonyos tanításokat hirdet, és ezért egy másik próféta hamis, aki más időben más tanításokat hirdet, ez ugyanaz lenne, mintha azt állítanók, hogy mivel a tej az újszülött csecsemőnek legjobb tápláléka, ezért csak tej és mindig csak tej legyen a felnőtt tápláléka is, és hogy minden más életrend rossz!
’Abdu’l-Bahá így szól:
„Minden isteni kinyilatkoztatás két részből áll. Egyik részük a lényeges és az örök értékű. Az Isteni igazságok és alapelvek ismertetése. Az Isteni Szeretetnek kifejezése. Ez a rész minden vallásnál egyforma, változhatatlan és állandó. A másik részük nem örök értékű; ez a mindennapi élettel, emberi intézkedésekkel és ténykedésekkel foglalkozik, és az emberiség fejlődésének megfelelően változik, amint azt az egyes próféták kora megköveteli. Például … Mózes idejében azzal büntették a kisebb fajta lopást, hogy a tolvaj kezét levágták, mert a ’szemet szemért’, ’fogat fogért’ elv törvénye volt érvényben. Mivel azonban az ilyen törvények Krisztus idejében már nem feleltek meg, megváltoztatták őket. Viszont akkor a házastársak elválása olyan gyakori volt, hogy a házasságkötésnek már nem voltak meghatározott törvényei, ezért Krisztus megtiltotta a válást.
Mózes az idők követelményeihez mérten a halálbüntetésről tíz törvényt hozott. Az ő korában ilyen szigorú rendszabályok nélkül lehetetlen volt az emberi társadalom megvédése, és a társadalmi biztonság fenntartása, mert Izrael népe a Tah pusztában élt, ahol nem volt se rendszeres bíróság, se börtön. Krisztus idejében ezek a szigorú intézkedések már feleslegesek voltak. A vallások második részének története nem lényeges, mert csak a földi élet szokásaira vonatkoznak; azonban Isten vallásának az alapja egységes, és Bahá’u’lláh ezt az alapot csak megújította.” (Divine Philosophy. Isteni bölcselet. II. kiadás, 146. oldal.)
Isten vallása az egyedüli vallás. Ezt tanította minden próféta. De a vallás is élő és fejlődő intézmény, nem élettelen és változhatatlan. Mózes tanítása még csak bimbó, Krisztus tanítása a virág, Bahá’u’lláh tanítása a gyümölcs. A virág nem pusztítja el a bimbót, és a gyümölcs nem pusztítja el a virágot. Nem pusztítanak el, hanem beteljesítenek. A bimbó burka lehull, hogy a virág fejlődhessék, a szirom lehull, hogy gyümölcs lehessen belőle és megérjen. Vajon felesleges-e a bimbó burka, és rossz-e a virágszirom, mert le kell hullniok? Nem, mind a kettő jó és szükséges a maga idejében; nélkülük nem lenne gyümölcs. Ez áll a különféle prófétai tanításokra is; a külső burok korszakról korszakra változik, de mindegyik kinyilatkoztatás a megelőzőnek beteljesedése; nem különállók és ellentmondók, hanem az egyik vallás életének különféle fejlődési fokai, amelyek csíraként, bimbóként és virágként nyilvánultak meg, most azonban a gyümölcsérés ideje közeledik.

A próféták csalhatatlansága
Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy mindenkinek, akit Isten prófétasággal felruházott, Próféta voltának számos bizonyítékát adta, s joga van arra, hogy mindenkitől engedelmességet követeljen, és megvan az a felhatalmazása, hogy elődei tanításait változtassa vagy kiegészítse. A „Book of Iqan”-ban (Iqan könyve) olvassuk:
„Távol áll a Bőkezű bőkezűségétől, és nem fér össze végtelen Kegyelmével, hogy úgy válasszon ki szolgái közül egyet teremtményei vezetésére, hogy megfelelő és tökéletes bizonyítékokkal el ne lássa, a népet pedig büntesse azért, hogy nem hisz benne. Nem, a Lét Királyának kegyelme felölelte az összes halandókat Kinyilatkoztatásának megjelenésével…
Minden Kinyilatkoztatásnak az a célja, hogy változást és átalakítást eszközöljön a világ minden részében, az összességben és egyenként, külsőleg és belsőleg. Mert ha a világi állapotok nem változnának, fölösleges lenne az Egyetemleges Kinyilatkoztatás.”
Isten az egyedüli csalhatatlan Tekintély, és prófétái azért csalhatatlanok, mert küldetésük Isteni küldetés. Ez a küldetés addig van érvényben, míg ugyanannak vagy más prófétának későbbi küldetése nem helyettesíti.
Isten a nagy Orvos. Egyedül Ő tudja a világ betegségeit helyesen megállapítani, és a megfelelő orvosságot előírni. A korábbi korszakban elrendelt gyógyszer nem felel meg egy későbbi korban, amikor más a beteg állapota. Ha az orvos új kezelést rendelt, a régi gyógyszerhez való ragaszkodás nem bizalmat, hanem bizalmatlanságot jelent az orvossal szemben. A zsidó hitűeket talán rosszul érinti annak kijelentése, hogy Mózes több mint háromezer évvel ezelőtt rendelt gyógyszerei közül néhány a világ betegségének kezelésére napjainkban már nem időszerű és alkalmatlan; hasonlóan sértheti a keresztényeket, ha azt mondjuk, hogy Mohamed Jézus rendeleteihez más szükségeseket és értékeseket hozzáadott. Ugyanez áll a mozlimekre is, ha annak elismerését kérik tőlük, hogy Bábnak vagy Bahá’u’lláh-nak megvolt a hatalma arra, hogy Mohamed rendelkezéseit megváltoztassák. A bahá'í tanítások szerint az Istenhez való hű odaadás magában foglalja a tiszteletet minden Próféta iránt, és megköveteli, hogy engedelmeskedjenek Utolsó Rendelkezéseinek, amelyeket Prófétája útján a mai korszak részére adott. Csak ilyen odaadás vezethet igazi Egységhez.

A legfőbb Kinyilatkoztatás
A többi prófétához hasonlóan Bahá’u’lláh is félre nem érthető módon igazolja küldetését.
„Lawh-i-Aqdas” című munkájában, mely különösen a keresztényekhez intézet levél, ezt mondja:
„Az Atya valóban eljött és teljesítette azt, amit nektek az Isteni Királyság idejére beígért. Ez az ige az, amit a Fiú homályba burkolt, midőn azt mondotta a körülötte állóknak, hogy most nem tudnák megérteni. Midőn azonban a jelzett idő véget ért, és elérkezett az óra, az Ige felragyogott a Szent Akarat láthatárán. Vigyázzatok, oh követői a Fiúnak (azaz keresztények)! Ne dobjátok magatok mögé, hanem tartsátok magatokat ahhoz! Jobb az nektek, mint minden más, ami előttetek van!… Valóban, eljött az Igazság szelleme, hogy az Igazsághoz vezessen benneteket. Valóban, nem saját magából beszél, bizony nem, hanem Annak nevében, aki Mindentudó, aki Bölcs. Ő az, akit a Fiú megdicsőített … Mondjatok le arról, ami előttetek van, oh népe a földnek, és fogadjátok el azt, amit elrendelt Ő, a Hatalmas, a Hűséges.”
A pápához 1867-ben Drinápolyból írt levelében így szól:
„Óvakodj, hogy a magasztalás el ne válasszon téged attól, Akit magasztalsz, és az imádás el ne válasszon attól, Akit imádasz! Tekintsd az Urat, a Hatalmasat, a Mindenhatót! Ő azért jött, hogy az élőket megsegítse, és egyesítse a világon mindazt, ami benne él. Jöjjetek, oh emberek oda, ahol a Kinyilatkoztatás hajnala hasad! Ne késsetek egy órát sem! Járatosak vagytok az Evangéliumban, és mégsem tudjátok meglátni a Dicsőség Urát?
Ez nem illik hozzátok, oh felvilágosodott nép! Mondjátok meg, hogy ha tagadjátok ezt, milyen bizonyíték alapján hisztek Istenben? Soroljátok fel bizonyítékaitokat” …
Amint a keresztényekhez intézett ezen levelében tudtukra adja az Evangélium jóslatainak teljesülését, úgy a mohamedánokhoz, a zsidókhoz, Zoroaster híveihez és más vallásúakhoz is azzal fordult, hogy szent könyveik jóslatai beteljesedtek. Isten bárányainak szólítja az embereket, kik eddig különböző nyájhoz tartoztak, és különféle akolban találtak oltalmat. Küldetése – úgy mondja – Istennek, a jó Pásztornak Szava, aki eljött az idők teljében, hogy eltávolítsa a szétválasztó korlátokat, szétszórt bárányait egy nyájba terelje, hogy „egy akol és egy pásztor” legyen.

Az új helyzet
Bahá’u’lláh helyzete a próféták között példátlan és egyedülálló, mivel megérkezése idején a világ helyzete is példátlan és egyedülálló volt. Hosszas és változatos fejlődés, amelyen a vallás, a tudomány, a művészet és a művelődés végigment, megérlelte a világot az Egység tanításának befogadására. Leomlóban voltak a korlátok, melyek korábbi századokban a világegység létrejöttét lehetetlenné tették, amidőn Bahá’u’lláh megjelent; és 1817-től, születése évétől kezdve, de különösen kinyilatkoztatásának időpontjától ezen korlátok a legcsodálatosabb módon összedőltek. Bárhogyan is magyarázzák ezt, a tény maga minden kétséget kizár.
A korábbi próféták napjaiban már a földrajzi korlátok is elegendők voltak arra, hogy a világ egységét lehetetlenné tegyék. Ma ez az akadály eltűnt. Az emberiség történetében most vált első ízben lehetővé, hogy a földgömb ellenkező oldalán élő emberek is gyorsan és könnyen érintkezzenek egymással. Az Európában tegnap történteket ma a világ minden földrészén tudják; és az Amerikában ma elmondott beszédet holnap már Európa, Ázsia és Afrika elolvashatja.
Más nagy akadály a nyelv terén mutatkozott. Az idegen nyelvek tanítása és tanulása ezt az akadályt nagyrészt legyőzte; és minden ok megvan arra a feltevésre, hogy kevés év múlva az emberiség nemzetközi kisegítő nyelvet használ, és a világ összes iskoláiban ezt tanítják. Akkor ez az akadály is teljesen el fog tűnni.
Harmadik akadály a vallási előítélet és türelmetlenség volt. Ez is elmúlóban van. Az ember értelme mindinkább tisztul. A népnevelés mindinkább kiesik a felekezeti világnézetre beállított papok kezéből, és semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy az új és szabadabb szellemű eszmék be ne hatoljanak a legelzártabb és a legmaradibb körökbe is.
Bahá’u’lláh az első nagy próféta, kinek küldetése aránylag nagyon rövid idő alatt vált ismertté a földgömb minden sarkában. Rövidesen Bahá’u’lláh tanításának lényege, hiteles írásai pontos fordításában mindenkinek rendelkezésére fog állani, férfinak, nőnek és gyermeknek, mindenkinek, aki olvasni tud.

A bahá'í kinyilatkoztatás teljessége
A bahá'í kinyilatkoztatás a világ hitvallásai között, hiteles szövegének teljessége és tökéletessége miatt példátlan és egyedülálló. Krisztusnak, Mózesnek, Zoroasternek, Buddhának vagy Krishnának biztonsággal tulajdonítható tanítás csak kevés maradt ránk, és sok gyakorlati fontosságú modern kérdést felelet nélkül hagytak. A vallásalapítóknak tulajdonított tanítások közül sok nem hiteles, néhány pedig határozottan későbbi keletű. A mohamedán koránja, és egyéb nagy számú hagyománya prófétájuk életének és tanításainak teljesebb leírását foglalja magában, de Mohamed maga, ámbár isteni ihlettségben részes volt, írástudatlan volt, s az volt első követőinek nagy része is. Az az eljárás sem volt sok tekintetben kielégítő, ahogyan tanításait összegyűjtötték és terjesztették, azért sok hagyomány hitelessége kétséges. Ennek az volt az eredménye, hogy magyarázatuk tekintetében nézeteltérések és vitás vélemények keletkeztek, és az Izlamban is olyan szakadásokat és kiválásokat okoztak, amilyenek a korábbi vallási közösségben is előfordultak.
Báb és Bahá’u’lláh  ellenben sokat írtak, kiváló ékesszólással és erővel. Mivel nyilvánosan nem szónokolhattak, és (küldetésük kihirdetése után) életük legnagyobb részét börtönben töltötték, majdnem minden idejüket írásnak szentelhették úgy, hogy a bahá'í kinyilatkoztatás hiteles írásainak gazdagsága utolérhetetlenül felülmúlja a korábbi kinyilatkoztatásokat. A bahá'í hit világos és teljes magyarázatot ad sok olyan igazságról, amelyekről a korábbi kinyilatkoztatások csak homályos említést tesznek, és az igazság örök elveit, amelyeket minden próféta tanított, összhangba hozta mindazokkal a problémákkal, amelyek a mai világot foglalkoztatják. Bonyolult és nehéz problémák ezek, amelyek a korábbi próféták idejében támadtak. Nyilvánvaló, hogy a hiteles Kinyilatkoztatás teljessége erős hatást gyakorol a jövő nézeteltéréseinek megakadályozására, és a múlt nézeteltéréseinek tisztázására, amelyek szektákra választották szét a különböző vallásokat.

A Bahá'í Szövetség
A Bahá'í Kinyilatkoztatás még más tekintetben is példátlan és egyedülálló. Bahá’u’lláh halála előtt több ízben írásban leszögezett oly megállapodást, amely legidősebb fiát, ’Abdu’l-Bahá-t, akit gyakran „Ág”-nak vagy „legnagyobb Ág”-nak nevez, tanításainak hiteles magyarázója gyanánt jelöli meg, és amelyben kijelenti, hogy a fia által adott magyarázatok és fejtegetések ugyanolyan tekintéllyel bírnak, mint saját szavai. Utolsó akaratában és végrendeletében így szólt:
„Legyetek figyelemmel arra, amit Aqdas könyvemben kinyilatkoztattam: ’Ha majd létem tengere leapadt, és Kinyilatkoztatásom Könyve teljes leszen, fordítsátok arcotokat Ahhoz, akit Isten kijelölt, aki ennek az Ősi Gyökérnek az Ága’. Ezen áldott vers ’a Legnagyobb Ág’-ra vonatkozik.”
A ’Tablet of the Branch’ (Az Ágról szóló írás) című művében, melyben ’Abdu’l-Bahá fejlődési fokáról beszél, ezt mondja:
„Oh nép! Dicsőítsétek Istent az Ág kinyilatkoztatása miatt, mert ez a legnagyobb kegyelem és legtökéletesebb áldás részetekre; és általa a porladozó csontok életre kelnek. Bárki hozzá fordul, bizonyára Istenhez fordult, és bárki elfordul tőle, Szépségemtől fordult el, és megtagadta bizonyítékaimat, és azok közé tartozik, kik vétkeztek ellenem.”
Bahá’u’lláh halála után ’Abdu’l-Bahá-nak bőségesen alkalma volt otthonában is, kiterjedt utazásai közben is arra, hogy találkozzék a föld különböző népeivel, és a legkülönfélébb véleményű emberekkel. Meghallgatta kérdéseiket, panaszaikat, és ellenvetéseiket, és mindenkinek teljes felvilágosítást adott, amelyeket azután gondosan írásba foglaltak. Munkáját évek hosszú során át folytatta. Megvilágította a tanításokat, és rámutatott arra, hogy miként alkalmazandók a modern élet legkülönfélébb kérdéseiben. A hívők között felmerült nézeteltéréseket is tudomására hozták, ezeket tekintélyével elsimította, és ezzel is csökkentette a félreértések lehetőségeit.
Bahá’u’lláh elrendelte továbbá, hogy ’Abdu’l-Bahá halála után nemzetközi tanács (Baytu’l-Adl) állíttassék fel, mely képviselje a világ összes bahá'í hívőit, és amelynek az a feladata, hogy a bahá'í mozgalom ügyét vezesse, megakadályozzon minden szakadást és szétválást, minden ténykedést ellenőrizzen, és a tanításokat meghamisítástól és félremagyarázástól megóvja.
Bahá’u’lláh a leghatározottabban megtiltotta, hogy tanításait ’Abdu’l-Bahá-n, és halála után a nemzetközi Baytu’l-Adl-on kívül bárki is magyarázza. Aqdas című könyvében is kijelenti, hogy a szent szöveg alapértelmével ellenkező magyarázat vagy értelmezés szigorúan tilos. „Ezer vagy több ezer év” múlva Bahá’u’lláh szellemében új Kinyilatkoztatás fog megjelenni Küldetésének világos bizonyítékaival; addig azonban Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá szavai, valamint a nemzetközi Baytu’l-Adl határozatai képezik azt a tekintélyt, amely a hívők vezetésére hivatott. Bahá'í hívő ne alapítson iskolát vagy szektát, amely ezeknek a tanításoknak a különleges magyarázatán, vagy más állítólagos isteni kinyilatkoztatáson alapulna. Aki ezen rendelete ellenére cselekszik, az tekintessék „a Szerződés megszegőjé”-nek, vagyis „Náqiz”-nak.
’Abdu’l-Bahá szerint:
„Az ügy ellensége az, aki Bahá’u’lláh szavai magyarázatán fáradozik, és jelentésüket a saját felfogásához mérten színezi, aki maga köré hívőket gyűjt, külön szektát létesít, a maga jelentőségét előtérbe teszi, és a hitben szakadást okoz.” (Star of the West. Nyugat csillaga. III. kötet, 8. oldal.)
Más helyen így ír:
„Az ilyen emberek (a szakadás előidézői) a tenger felszínén összegyülemlő habhoz hasonlítanak. A frigy tengeréből hullám indul meg, és kiveti ezt a habot Abhá Királyságának erejével a partra … Az egyéni, vagy gonosz szándékból eredő rossz gondolatok mind eltűnnek, Isten frigye ellenben állandó és szilárd marad.” (Star of the West. Nyugat csillaga. X. kötet, 95. oldal.)
Semmi sem tudja az embert visszatartani attól, ha vallásától el akar pártolni. ’Abdu’l-Bahá szerint: „Isten sem kényszeríti a lelket, hogy szellemivé váljék. Ehhez az emberi szabad akarat gyakorlása szükséges.”  Világos tehát, hogy a szellemi Frigy a bahá'í hitvalláson belül a szakadást lehetetlenné teszi.

Nincs hivatásos papság
A bahá'í szervezetnek egy másik vonását is külön meg kell említenünk. Ez a hivatásos papság hiánya. Minden bahá'í hívőnek kötelessége az, hogy részt vegyen körülményei és képességei szerint a tanítás munkájában. Nincs olyan külön osztály, amely a többi hívőtől annyiban különböznék, hogy a papi teendők és előjogok kizárólagos birtokában lenne. Sokan így is egész idejüket az ügy érdekében kifejtett munkának szentelik; a tanítás költségeit önkéntes adományok és hozzájárulások fedezik.
Régebbi időben szükség volt papságra, mert az emberek írni-olvasni nem tudtak, a nevelésük hiányos volt, és a vallásoktatás, a szertartások és ceremóniák betartása, valamint az igazságszolgáltatás terén papjaikra szorultak. Az idők azonban változtak. A nevelés általánossá vált, és ha majd Bahá’u’lláh rendelkezései a gyakorlati életben érvénybe lépnek, akkor minden fiú és leány alapos nevelésben fog részesülni. Minden ember maga is tanulmányozhatja a Szentírást, és eredeti forrásból merítheti az élet vizét. Külön hivatásos osztály szolgálatára vonatkozó követelések nincsenek a bahá'í hitvallásban; az igazságszolgáltatás feladatát külön e célra létesített szervezetre bízták.
A gyermeknek szüksége van tanítóra, de az igazi tanítónak az a feladata, hogy tanítványát arra képesítse, hogy nélküle megállhasson, hogy a saját szemével lásson, a saját fülével halljon, és a saját elméjével gondolkodjék. Ugyanígy szüksége volt az emberiségnek is gyermekkorában papságra, de a papságnak az az igazi feladata, hogy az embert arra képesítse, hogy nélküle megálljon, saját szemével lássa, saját fülével hallja, és saját elméjével megértse az isteni dolgokat. Ma a papság befejezte munkáját, és a bahá'í hitvallás arra törekszik, hogy ezt a munkát végleg kiépítse, hogy az embert függetlenítse mindenkitől, Istent kivéve, hogy közvetlenül Istenéhez, azaz Kinyilatkoztatásához fordulhasson. Ha mindenki ehhez az egy Középponthoz fordul, nem lehet többé egyenetlenség vagy zavar, és minél jobban közelednek az emberek ehhez a Középponthoz, annál szorosabban közelednek egymáshoz is.
 
IX. FEJEZET    A VALÓDI MŰVELTSÉG

„Oh, Isten népe! Ne magaddal foglalkozz. A világ megjavításával, és a nemzetek nevelésével törődj.” (Bahá’u’lláh)

A műveltség alapja a vallás
Bahá'í elvek szerint az emberi élet problémái egyéni és társadalmi tekintetben is oly felfoghatatlanul bonyolultak, hogy az egyszerű emberi értelem megfejtésükre nem képes. Csak a Mindenható egyedül ismeri a teremtés célját egészen, és tudja, hogy ez a cél hogyan érhető el. Prófétái útján mutatja meg az emberiségnek az emberi élet igazi irányát, és a haladás helyes ösvényét. A valódi műveltség felépítése attól a hű alkalmazkodástól függ, mellyel az ember a prófétai megnyilatkozás vezetését követeli. Bahá’u’lláh szerint:
„A vallás a legkiválóbb eszköz a világ rendjének biztosítására, és a földi lények nyugalmának elérésére. A vallás pilléreinek gyengítése felbátorította, elbizakodottakká és hivalkodókká tette a tudatlanokat. Valóban mondom, minden, ami a vallás fenséges helyzetét lealacsonyítja, csak növeli a gonoszok erejét, és végül anarchiát teremt …
Tekintsd Nyugat népeinek műveltségét, milyen mozgalmat és forrongást idézett elő a föld népei között. Pokoli intézmények létesültek, és olyan kegyetlenségek nyilvánultak meg az élet lerombolásában, amilyeneket a világ szeme addig nem látott, sem a nemzetek füle nem hallott. Ezt a heves és mindent maga alá gyúró rosszat lehetetlen megváltoztatni, hacsak a világ népei nem egyesülnek egy bizonyos elv alapján, vagy az egy igaz vallás oltalma alatt…
Oh, Bahá népe! A kinyilatkoztatott parancsok mindegyike a világ megvédésének erős vára.” (Words of Paradise. Paradicsomi szavak.)
Európa és a világ jelenlegi helyzete bőven igazolja e szavak igazságát, melyeket a próféta sok évvel ezelőtt megírt. A prófétai parancsok elhanyagolása, és a vallástalanság uralma rettenetes zavarokkal és rombolásokkal járt együtt; az emberi szív és cél megváltozása nélkül, - ami pedig az igazi vallás jellegzetes lényege – a társdalom megújhodása teljesen lehetetlen.

Igazságosság
„Hidden Words” (Rejtett szavak) című kis könyvében, melyben Bahá’u’lláh prófétai tanításainak rövid kivonatát közli, első tanácsa az egyéni életre vonatkozik. „Jó, tiszta és jóságot sugárzó szíved legyen.”
Következő tanácsa a helyes társadalmi élet alaptételeivel foglalkozik:
„Légy igazságos mindenki iránt. Ezt ne hanyagold el, ha kívánsz Engem. Ily módon nyersz erőt, hogy a dolgokat a saját szemeiddel lásd, és nem a másokéval, és megismered azokat a magad értelmével, és nem másnak értelme útján.”
A társadalmi élet legelső feltétele, hogy az egyén meg tudja különböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól, és hogy minden dolgot helyes megvilágításban lásson meg. A lelki és társadalmi vakság legfőbb oka, és a társadalmi haladás legnagyobb ellensége: az önzés. Bahá’u’lláh szerint:
„Oh, gyermekei a felvilágosodottságnak! A vékony szemhéj megakadályozza a szemet, hogy meglássa a világot, és azt, ami abban van. Gondold meg, hogy mi a hatása annak, ha a kapzsiság függönye eltakarja a szív látását!
Oh népem! A kapzsiság és irigység sötétsége elhomályosítja a lélek fényét, amiként a felhő megakadályozza a nap sugarainak áttörését.” (Néhány perzsa Zoroaster-bahá'í hívőhöz intézett levél.)
Hosszú tapasztalat végül meggyőzi az embert annak a prófétai tanításnak igazságáról, hogy önző törekvések és cselekmények elkerülhetetlenül társadalmi romlást okoznak, és ha az emberiség nem akar dicstelenül elpusztulni, szomszédja ügyét mindenki tartsa épp oly fontosnak, mint a magáét, és vesse alá saját érdekeit az egész emberiség érdekeinek. Így nyer végül legjobb kielégülést az egyén és az összesség érdeke is. Bahá’u’lláh ezt mondja:
„Oh emberfia! Ha Isten kegyelmét el akarod nyerni, ne azt nézd, ami a te javadra szolgál, hanem ahhoz tartsd magad, ami felebarátod hasznára van. Ha igazságot akarsz, azt válaszd mások részére, amit magadnak választanál.” (Words of Paradise. Paradicsomi szavak.)

Kormányzás
Amíg Bahá’u’lláh a társadalmi szervezkedés alapvető tételeit a legnagyobb világossággal állapítja meg úgy, hogy azok a helyes civilizáció alapját fogják képezni évezredekre, - amíg új próféta fog jönni új küldetéssel – addig a társadalmi élet szabályozásának a részleteire nézve nem állít fel szigorú és határozott szabályokat. A fejlődő társadalom az idők követelményeinek változásával lépést tart, és törvényeit állandóan változtatja. A bahá'í mozgalom megalapítói által ajánlott rendszer eléggé ruganyos ahhoz, hogy megfeleljen ezeknek a követelményeknek. Bahá’u’lláh a nemzeti kormányzásnak „alkotmányos monarchia” néven nevezett formáját ajánlja, de nem követeli ezt a formát sem kötelezőleg. Az „Örömhírek”-ben így szól:
„Habár az uralkodás demokratikus alakja a világ minden népének hasznára van, mégis a királyság méltósága Isten jeleinek egyike. Nem kívánjuk, hogy a világ országai meg legyenek attól fosztva. Ha az államférfiak egyesítik ezt a két formát, Isten nagy jutalomban fogja őket részesíteni.”
Midőn egy alkalommal ezt a kérdést e könyv írójának jelenlétében tárgyalta, ’Abdu’l-Bahá lényegében a következőket mondotta:
„Az önkényuralom rossz. A köztársasági uralom, miként azt az Egyesült Államokban látjuk, jó, de a monarchia alkotmányos formája jobb, mert a köztársaság és a királyság erényeit egyesíti magában. A királynak olyan megkülönböztetett tekintélye van, amilyen tekintélye csak néhány évre megválasztott elnöknek nem lehet. A királyság szálljon apáról fiúra. Ez az uralkodásnak folytatólagos és állandó jelleget ad, ami a köztársasági formából hiányzik. Ha az ilyen országfőket néhány év lefolytával újból választják, a választás ideje alatt országuk politikai harcokba és izgalmakba merül, és ilyenkor az igazságszolgáltatás sem megfelelő.”
Kérdés: Ha a király méltatlan trónjára, van-e hatalma és joga a parlamentnek arra, hogy megfossza a trónjától?”
„Felelet: Az természetes, hogy a parlament megfoszthatja trónjától, és új királyt választhat. Az alkotmányos monarchiában a királynak nincs törvényhozó hatalma. Minden ügyet a miniszterek és a parlament intéznek el.”
„Kérdés: Ha a trón örökölhető, örökölhető-e a nemesség is?”
„Felelet: Aki hazáját jól szolgálja, részesüljön a megfelelő megtiszteltetés jutalmában. De senki sem támaszthat azért igényt kitüntetésére, mert atyja például nagy hadvezér volt. Aki nem tesz hazájának szolgálatot, ne részesüljön kitüntetésben. Megtiszteltetésben részesülhet atyjának érdeme miatt, de hivatalt és méltóságot ezért nem kaphat, illetve előnyben nem részesülhet.”
A kormányzásnak az a feladata, hogy a törvényt igazságosan, részrehajlás nélkül alkalmazza. Erre vonatkozóan ’Abdu’l-Bahá ezt mondja:
„A törvény előtt minden ember egyenlő. Legyen a törvény uralma általános … Ha a Kelet és a Nyugat minden országában tökéletes igazságosság fog érvényesülni, ez széppé fogja a földet varázsolni. Isten minden szolgájának méltósága és egyenjogúsága általánosan el lesz ismerve; az emberi nem összetartozásának az eszméje, a hű testvériség meg fog valósulni, és az Igazság napjának dicső fénye meg fogja világítani az emberi lelket.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. II. kiadás, 143. oldal.)

Politikai szabadság
Habár Bahá’u’lláh a községi, nemzeti és nemzetközi kormányzás ideális állapotának a teljesen demokratikus, illetve képviseleti formát látja, mégis azt tanítja, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az emberiség elérte egyéni és társadalmi fejlettségének megfelelő fokát. Ha egy népnek, melynek nincs meg a kellő nevelése, amelyen még az önző vágyak uralkodnak, és amelynek nincsenek még kellő tapasztalatai a közös ügyek vezetésében, hirtelen teljes önkormányzati jogot adnának, ez helyrehozhatatlan szerencsétlenség lenne. Semmi sem veszedelmesebb, mint szabadságot adni annak, aki nem tudja bölcsen használni. Bahá’u’lláh Aqdas könyvében így ír:
„Megfigyelhetjük, hogy vannak népek, melyek szabadságra törekszenek, és kérkednek vele, de tagadhatatlan tudatlanságban élnek. A szabadság az ilyeneknél csak zavarra vezet, melynek tüze nem oltható. Ettől óva int titeket a Mindentudó, a Számonkérő. Tudd meg, hogy a feltétlen szabadság igazi példaképei az állatok. Az emberre nézve alapvetően fontos, hogy törvények alatt álljon, melyek megvédik őt saját tudatlanságától, és az árulók jogsérelmeitől. A szabadság okozhatja, hogy az ember az udvariasság és méltóság követelményeit elfelejtse, és hogy bűnözővé váljék. Tekintsd az embereket, mint juhokat. Kell, hogy pásztoruk legyen. Ez valóban kétségbevonhatatlan tény. Bizonyos feltételek mellett helyeseljük a szabadságot, de nem minden feltétel mellett. Mondjátok: a szabadság abban áll, hogy parancsaimat követitek; bárcsak azokhoz tartoznátok, akik ezeket ismerik. Ha az emberek követnék azt, amit Mi az ihlettség egéből kinyilatkoztatunk, bizonyára tudatára ébrednének annak, hogy lelkük teljesen szabad … Mondjátok: a szabadság, amely javatokra válik, az igaz Isten szolgálásából áll, és aki annak édességét megízlelte, sohasem cserélné azt fel ég és föld királyságával.”
A haladástól elmaradt fajok és nemzetek állapotának javítására az isteni tanítások az egyedüli orvosszerek. Ha a népek is, vezetőik is megtanulják, és magukévá teszik ezeket a tanításokat, a nemzetek felszabadulnak minden bilincs alól.

Uralkodók és alattvalók
Bahá’u’lláh legnyomatékosabban megtiltja az önkényuralmat és az elnyomást. A „Rejtett Szavak”-ban (Hidden Words) ezt írja:
„Oh ti földi zsarnokok! Ne legyetek elnyomók, mert megfogadtam, hogy az igazságtalanságot nem hagyom büntetlenül.”
Azok, akiknek törvényhozásra, és a törvények végrehajtására van megbízatásuk,
„fogják erősen a tanácskozás gyeplőjét, és úgy határozzanak és cselekedjenek, hogy az emberek biztonságát, jólétét, haladását és nyugalmát szolgálják; mert ha ügyeiket másképp vezetik, az egyenetlenséget és lázadást okoz.” (Tablets of the World. A világ könyve.)
Másrészről legyen a nép törvénytisztelő, és az igazságos kormányzáshoz hűséges. Nevelési módszerekhez, és jó példákhoz kell folyamodni, és nem az erőszakra támaszkodni, csak így jut a világ jobb helyzetbe. Bahá’u’lláh szerint:
„A Bahá'í közösségek viseltessenek minden országban bizalommal, őszinteséggel és engedelmességgel országuk kormányához.” (Glad Tidings. Örömhírek.)
„Oh Isten népe! Ékesítsétek templomotokat a bizalom és a feddhetetlenség köpenyével; úgy támogat az Úr titeket a jó tettek és jó erkölcsök seregével. Valóban, Mi megtiltottuk a lázadást és a viszályt, Könyveimben, Leveleimben és Írásaimban; és ezzel haladástokat és felemelkedésteket kívántuk szolgálni.” (Tablet of Ishraqat. Ishraqat könyve.)

Hivatali állás és előléptetés
Hivatali állások betöltésénél csak a kinevezendők alkalmas volta legyen mértékadó. Emellett az irányadó elv mellett minden más szempont háttérbe szoruljon: szolgálati idő, társadalmi vagy pénzügyi státus, épp úgy családi összeköttetés vagy személyes barátság. Bahá’u’lláh erre vonatkozólag Ishraqat könyvében ezt mondja:
„Az ötödik Ishraq (fény) azt követeli, hogy a kormányok ismerjék a kormányzottak viszonyait, és hogy a hivatalokat arra alkalmas és érdemes tisztviselőknek juttassák. E megállapítás figyelembe vétele mellett minden uralkodó és hivatalfő szigorú kötelessége, hogy arra ügyeljen, hogy véletlenül se bitorolja érdemtelen érdemesnek a helyét, avagy kárt tevő ne álljon örök helyén.”
Kevés magyarázatra szorul, hogy társadalmi életünk átalakulása csodálatos volna, ha az emberiség általánosságban elfogadná ezt az elvet, és ebben a szellemben cselekednék. Ha minden egyén betöltené azt a hivatást, amelyre tehetsége és képességei alkalmassá teszik, elláthatná szívvel és lélekkel munkáját, és művész lehetne hivatásában saját előnyére, és a világ javára.

Társadalmi problémák
A bahá'í tanítások a leghatározottabban követelik a gazdag és szegény között fennálló gazdasági vonatkozások rendezését. ’Abdu’l-Bahá szerint:
„A népek viszonyai akként rendezendők, hogy a szegénység végleg eltűnjék, hogy mindenki társadalmi rangjának és állásának megfelelően a lehetőség határáig az általános jólétben és kényelemben részt vehessen. Embertársaink közt egyrészről olyanokat találunk, akik gazdagságban élnek, másrészről olyan szerencsétleneket, akik nyomorognak és éheznek; vannak olyanok, akiknek több fényes palotájuk van, és olyanok, kiknek nincs annyi helyük, ahová fejüket lehajtsák… Ez az állapot rossz és orvosolandó. De az orvosságot gondosan kell megválasztani. Nem intézhető el a baj olyképp, hogy teljes egyenlőséghez akarjuk segíteni embertársainkat. A teljes egyenlőség chimera! Egyáltalán nem vihető keresztül. Még ha meg is lehetne valósítani, akkor sem volna tartós; létezése felforgatná a világ rendjét. A Rend törvényének kell uralkodnia a világon. Így rendelte azt el az Ég az ember teremtésénél… Az emberi társadalomnak, miként egy nagy hadseregnek tábornokokra, kapitányokra, különféle rangú altisztekre és egyszerű közkatonákra van szüksége; mindegyiknek határozott kötelességei vannak. A rangbeosztás feltétlenül szükséges arra, hogy a szervezet jó legyen. A hadsereg sem állhat csak tábornokokból, vagy csak kapitányokból, vagy tisztán csak közkatonákból, parancsnok nélkül.
Mivel sokan túlzottan gazdagok, mások pedig koldusok, szükség van olyan szervezetre, amely megvizsgálja és megjavítja ezen állapotokat. Nagyon fontos, hogy a gazdaságot korlátozzuk, és épp olyan fontos, hogy a szegénységet is korlátok közé szorítsuk. Minden véglet rossz… Ha azt látjuk, hogy a szegénység éhínséggé fajul, ez biztos jele annak, hogy valahol zsarnokság kapott lábra. Emberi kötelességünk, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, és ne halasszuk tovább azoknak az állapotoknak a megváltoztatását, amelyek égbekiáltó nyomorba taszítják az emberiség nagy részét.
A gazdag adjon a feleslegéből; lágyítsa meg a szívét, és tanúsítson megértő szánalmat, gondoskodjék azokról a nyomorultakról, akik a legfontosabb életszükségleteket sem tudják kielégíteni.
Külön törvények hozandók a gazdagság és a nyomor végleteire vonatkozóan… Az országok kormányai alkalmazkodjanak az isteni Törvényhez, amely mindenkinek egyformán osztja az igazságot… Míg ez be nem következik, az ember nem engedelmeskedett Isten törvényének.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. II. kiadás, 140. oldal.)

Közös pénzügyek
’Abdu’l-Bahá szerint minden város, község vagy kerület – amennyire az lehetséges – maga kezelje pénzügyeit saját hatáskörén belül, és juttassa megfelelő arányban köteles részét a kormányhoz a kormánykiadások fedezésére. Az állami jövedelem fő forrása a fokozatos jövedelmi adó legyen. Ha valakinek jövedelme nem fedi a legszükségesebb kiadásokat, az ne fizessen adót, de minden olyan esetben, melyben az egyén bevétele felülmúlja a legszükségesebb kiadásokat, kivetendő az adó, éspedig növekvő arányban a szerint, hogy a jövedelem milyen mértékben múlja felül a legszükségesebb kiadásokat.
Másrészről azonban, ha valaki betegség, rossz termés, vagy más, rajta kívül álló ok következtében nem tud annyit keresni, amennyire neki és családjának szüksége van, közös pénztárból kell pótolni a hiányt.
Az államnak lehetnek más bevételi forrásai is. Ilyenek: gazdátlan hagyatékok, bányák, talált kincsek és önkéntes adományok. És a kiadások között olyan összegek is szerepeljenek, melyeknek rendeltetése gyengék, árvák, siketnémák és vakok megsegítése, iskolák támogatása, és a közegészség fenntartása. Így lesz biztosítva az emberiség jóléte és boldogsága.

Önkéntes osztozkodás
’Abdu’l-Bahá egyik levelében, melyet a „Central Organization for a Durable Peace” (Központi szervezet a tartós béke elősegítésére) nevű szervezethez 1919-ben intézett, ezt mondja:
„Bahá’u’lláh tanításaihoz tartozik a vagyonnak másokkal való önkéntes megosztása is. Az ilyen önkéntes vagyonmegosztás nagyobb cselekedet, mint (törvény által kötelezett) egyenlőség, és abban áll, hogy senki ne biztosítson magának előnyöket mások kárára, hanem inkább áldozza fel életét és vagyonát mások javára. Ez azonban ne történjék kényszer hatása alatt, és ne váljék törvénnyé, melynek az ember kénytelen legyen engedelmeskedni. Valóban nem; ellenkezőleg, minden ember önkéntesen és szabad akaratából áldozza fel vagyonát, és élete munkáját mások javára, és adjon szívesen a szegénynek, amiként ez a bahá'í hívők közt Perzsiában történik.”

Általános munkakötelezettség
Közgazdasági kérdésekben Bahá’u’lláh legfontosabb intézkedése az, hogy mindenki idejét hasznos munkával töltse. A társadalmi méhkasban ne legyenek herék, azaz testileg egészséges élősködők. Bahá’u’lláh ezt mondja:
„Mindenkinek közületek az a kötelessége, hogy legyen valamilyen hivatása, akár művészet, vagy kereskedelem körében, vagy más hasonló. Mi a hivatás betöltését azonosítottuk az egy igaz Isten imádatával. Elmélkedjetek, oh, emberek Isten irgalma és kegyelme felett, és adjatok Neki hálát reggel és este.
Ne pazaroljátok időtöket tétlenségben és hanyagságban. Foglalkozzatok azzal, ami hasznot hoz nektek, és rajtatok kívül másoknak. Így rendelkeztünk erről az ügyről Írásunkban a „Láthatárról”, melyet a Bölcsesség és az isteni Ige napfénye tesz ragyogóvá! Isten azt veti meg leginkább, aki tétlenül ül, és alamizsnát kér. Kapaszkodjatok az életlehetőségek kötelébe, Istenben, az okok Okozójában való bizalommal.” (Glad Tidings. Örömhírek.)
A ma forgalmában felhasznált erő nagy része haszontalan küzdelemben és vetélkedésben veszendőbe megy azért, hogy mások munkája semmissé és hatástalanná váljék! És mindez még a legbántóbb eszközökkel is történik! Ha mindenki dolgoznék, és ha minden szellemi vagy testi munka olyan lenne, hogy az emberiség hasznára válnék, - amiként Bahá’u’lláh rendeli – bőven megvolnának az egészséges, kényelmes és nemes élethez szükséges eszközök. Nem léteznének nyomortanyák, nem volna éhínség, szűkölködés, ipari rabszolgaság, sem egészséget rontó robotmunka.

A gazdagság erkölcstana
A bahá'í tanítások értelmében az egyenes úton szerzett, és célszerűen használt gazdagság tiszteletet és dicséretet érdemel. Minden teljesített szolgálat részesüljön megfelelő jutalomban.
Bahá’u’lláh a „Tarazat”-i levélben így szól erről:
„Bahá népe ne tagadja meg a jogos jutalmat senkitől, és becsülje meg azokat, kikben tehetség van… Mindenki igazságosan beszéljen, és ismerje el a jótétemények értékét.”
A pénz gyümölcsöztetése kérdésében az Ishraqat-i levélben ezt mondja:
„A legtöbb ember erre reá van szorulva; mert ha kamatoztatás nem volna megengedve, az gátolná és megfojtaná az üzletmenetet. Alig akadna ember, aki kölcsön adna pénzt a Quard’-i-hasan elve alapján (szó szerint ’jó kölcsön’, azaz kamat nélkül, és visszafizetése az adós tetszésére bízva). Ezért szolgáink érdekében megengedjük, hogy a pénz gyümölcsöt hozzon, mint az emberek közt dívó üzleti ténykedést. Azaz … a pénz gyümölcsöztetése törvényes és tiszta ténykedés, de a mérséklet és az igazságosság jegyében történjék. A Dicsőség Tolla bölcs intézkedés alapján, és szolgáinak előnyére nem tartotta szükségesnek, hogy e tekintetben határt szabjon. Figyelmeztetjük Isten barátait, hogy mindezt méltányosan és igazságosan tegyék, és Isten kegyeltjeinek jósága és együttérzése nyilvánuljon meg egymás iránt…
Ezeknek az ügyeknek a végrehajtása az Igazság Házának feladata, melynek tagjai mindig bölcsen, és az idők követelményeinek megfelelően járjanak el.”

Ne legyen ipari rabszolgaság
Bahá’u’lláh megtiltja a rabszolgaságot Aqdas könyvében, ’Abdu’l-Bahá pedig kijelenti, hogy az egyéni rabszolgaság mellett az ipari rabszolgaság is ellenkezik az isteni törvénnyel. 1912-ben az Egyesült Államokban így szólt erről az amerikai néphez:
„Az 1860. és 1865. közötti években csodálatos dolgot cselekedtetek: megszüntettétek a személyi rabszolgaságot. Ma tegyétek meg azt a csodát, ami még ennél is nagyobb: szüntessétek meg az ipari rabszolgaságot! …
A gazdasági kérdések megoldása nem érhető el úgy, hogy a tőke a munkával, a munka a tőkével áll harcban, és viszályban, hanem csak úgy, ha mindkét oldalon kölcsönös és önkéntes jóakaratot tanúsítanak. Csak így biztosítható a valódi és tartós igazságosság állapota…
A bahá'í hívők ténykedésében nincs zsaroló, sóvár és igazságtalan eljárás, lázadó igények, sem forradalmi hangulat a fennálló kormányhatalommal szemben.
Lehetetlen lesz a jövőben, hogy az emberek mások munkájával nagy vagyont halmozzanak fel. A gazdagok szívesen fogják vagyonukat megosztani. Erre a lépésre fokozatosan, természetes úton és szabad akaratukból fogják elhatározni magukat. De sohasem fogja ezt háború és vérontás kierőszakolni.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VII., 15. sz., 147. oldal.)
Csak barátságos érintkezés és együttműködés, csak közös részesedés és a haszon egyforma elosztása által biztosíthatók a tőke és a munka érdekei. A sztrájk és a kizárás éles fegyverei igazságtalanok, nemcsak a forgalom tekintetében, amelyet sújtanak, hanem az egész emberi közösségre való kihatásaikban is. Ezért a kormányok kötelessége annak megakadályozása, hogy az érdekeltek a viszályok megszüntetésére ilyen barbár eszközöket vegyenek igénybe. ’Abdu’l-Bahá Dublinban (New Hampshire) 1912-ben ezt mondotta:
„Most Isten törvényéről akarok nektek beszélni. Az isteni törvény értelmében ne csak a bér legyen a munkások fizetése. A munkás a vállalat részese is legyen. A szocializálás kérdése nagyon nehéz. Nem oldható meg bérsztrájkkal. A világ minden kormánya működjék együtt, és szervezzen bizottságot, melynek tagjait a parlamentből és a nemzet legjobb fiaiból válasszák. Ezek legjobb tudásuk szerint, és bölcsen dolgozzanak ki tervet, mely szerint se a tőkét ne érje nagy veszteség, se a munkások ne szenvedjenek hiányt. A törvényt a legnagyobb mérséklettel alkossák, és hozzák nyilvánosságra, hogy a dolgozó nép jogai csakugyan meg legyenek óvva; de részesüljenek a tőke jogai is védelemben. Ha ilyen általános törvény keletkezik mindkét fél közös akaratából, és mindamellett sztrájk tör ki, valamennyi kormánynak kötelessége, hogy ennek ellent álljon. Ellenkező esetben a munka romlásra vezet, különösen Európában. Rettenetes bajok keletkeznek.
Ez a kérdés egyike azoknak az okoknak, amelyek általános európai háborút idézhetnek elő. A vállalatok, bányák és gyárak tulajdonosainak az a kötelességük, hogy jövedelmükből részesítsék alkalmazottaikat, és nyereségükből igazságos részt juttassanak munkásaiknak, ami által az alkalmazottak mind, bérükön kívül, a vállalatnak általános jövedelméből is részesülnének, és ennek folytán szívvel-lélekkel kivennék részüket a munkából.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 1. szám, 7. oldal.)

Hagyaték és örökség
Bahá’u’lláh  szerint mindenki szabadon és tetszése szerint még életében rendelkezhessék vagyonáról, és kötelessége mindenkinek, hogy végrendelkezzék vagyonáról. Ha valaki végrendelet hátrahagyása nélkül hal meg, vagyona felbecsülendő és szétosztandó meghatározott részesedéssel, hét osztályba sorozva az örökösöket, nevezetesen: gyermekek, feleség vagy férj, apa, anya, fitestvérek, nőtestvérek és tanítók úgy, hogy a részesedés az első osztálytól az utolsóig megfelelően csökkenjen. Ha ezeknek az osztályoknak egyike vagy másika hiányzik, az ezeket illető részesedés menjen át a közkincstár tulajdonába, és a szegények, az árvák és az özvegyek javára, vagy pedig hasznos közmunkára fordíttassék. Ha az elhunytnak nincs örököse, egész vagyona az államra száll.
Bahá’u’lláh törvényében nincs oly rendelkezés, amely abban gátolná az örökhagyót, hogy vagyonát egy bizonyos személyre hagyja, ha úgy kívánja; de a bahá'í hívők végrendeletükben bizonyára követik Bahá’u’lláh elveit, melyeket megállapított olyan esetre, ha nincs végrendelet, mert ezek az elvek minden körülmény között biztosítják az örökség felosztását tetemes számú örökös közt.

A férfi és nő egyenjogúsága
Bahá’u’lláh igen nagy fontosságot tulajdonít annak a társadalmi elvnek, mely szerint a nő egyenjogú a férfival, és ugyanazokat a jogokat és előnyöket élvezze, ugyanabban a nevelésben részesüljön, és ugyanúgy érvényesülhessen, mint a férfi.
A fő eszköz, mely szerinte a nő igazi felszabadításához és egyenjogúsításához vezet, az általános nevelés. A leányok részesüljenek ugyanolyan jó nevelésben, mint a fiúk. Sőt lényegében a leánynevelés még fontosabb, mint a fiúké, mert a leányokból idővel anyák lesznek, és mint anyák, a következő nemzedék első tanítói. A gyermekeket zöld és gyenge hajtásokhoz hasonlíthatjuk; ha első kezelésük helyes, egyenesre nőnek, ha helytelen, elkorcsosodnak, és életük alkonyáig is az életük első éveiben nyert nevelésük hatása alatt állanak. Milyen fontos tehát, hogy a leányok helyes és bölcs nevelésben részesüljenek! Nyugati utazása közben ’Abdu’l-Bahá-nak sokszor nyílt alkalma, hogy az ide vonatkozó bahá'í tanításokat megvilágítsa. A női szervezetek egyik nagygyűlésén Londonban 1913. január havában ezeket mondotta:
„Az emberiség olyan, mint kétszárnyú madár. Egyik szárnya a férfinem, a másik szárnya a nő. Amíg mindkét szárnya nem elég erős, és nem hat rájuk közös erő, a madár nem emelkedhetik a magasba. A mai kor szellemének megfelelően a nő is haladjon előre, és töltse be hivatását az élet minden körülményei közt, hogy egyenjogúvá válhassék a férfival. Emelkedjék ugyanarra a színvonalra, mint a férfiak, és élvezze ugyanazokat a jogokat. Ez az én komoly kérésem, és ez Bahá’u’lláh alapvető elveinek egyike.
Néhány tudós azt állítja, hogy a férfi agyveleje többet nyom, mint a nőé, és ebben a férfi felsőbbrendűségének a bizonyítékát látják. De ha körülnézünk, sok embert láthatunk kis fejjel, kiknek agya bizonyára keveset nyom, mégis a legmagasabb értelem és felfogóképesség tanújelét adják; mások ellenben nagy fejűek, agyuk sokat nyom, és mégis korlátolt értelműek. Ezért az agy súlya nem helyes fokmérője az értelemnek és az előbbrevalóságnak.
Ha a férfiak fölényük második bizonyítéka gyanánt említik azt a megállapítást, hogy a nők nem teljesítenek annyi munkát, mint a férfiak, egy gyenge érvelés, mely azt tanúsítja, hogy figyelmen kívül hagyták a történelmet. Ha mélyebben bepillantottak volna a történelem lapjaiba, tudniok kellene, hogy kiváló nők éltek és cselekedtek nagyot a múltban, és ma is élnek sokan kiválóak, és cselekszenek nagy dolgokat.”
Itt ’Abdu’l-Bahá leírta Zenóbia, és több más kiváló nő ténykedését, majd ékesszólóan emlékezik meg a félelmet nem ismerő Mária Magdolnáról, kinek hite tántoríthatatlan maradt, míg az apostolok hite megrendült. Így folytatja:
„A mai kor asszonyai közül Qurratu’l-Ayn, egy mohamedán pap leánya tűnik ki. Báb fellépése idejében olyan rettenthetetlen bátorságnak és lelkierőnek adta tanújelét, hogy mindenkit bámulatba ejtett, aki hallotta őt. Félretette fátyolát, szembeszállt a perzsák emberemlékezet óta dívó szokásával, és habár illetlennek tartották, ha nő férfival beszélt, ez a hős lelkű nő mégis vitába bocsátkozott a legtanultabb férfiakkal, és le is győzte őket minden összejövetelükön. A perzsa kormány fogságba vetette, az utcán megkövezték, egyházi átokkal sújtották, számkivetették egyik városból a másikba, halállal fenyegették, de mindez nem akadályozta meg abban az elhatározásában, hogy tovább dolgozzék a nők felszabadításáért. Az üldözést és szenvedést a legnagyobb hősiességgel tűrte; még börtönében is híveket szerzett. Egy perzsa miniszterhez, akinek a házában fogoly volt, így szólt: ’Életemtől megfoszthatsz akkor, amikor neked tetszik, de nem akadályozhatod meg a női nem felszabadítását.’ Tragikus életének befejezése végül elérkezett. Kihurcolták egy kertbe és megfojtották. Ez alkalommal a legszebb ruhájába öltözködött, mintha lakodalomra ment volna. Olyan magasztos lélekkel és bátorsággal vált meg életétől, hogy a jelenlevőket mind felizgatta és magával ragadta. Valósággal nagy hősnő volt. Ma is vannak Perzsiában a bahá'í hívők közt nők, akik hasonló törhetetlen bátorságot tanúsítanak, és nagy költői ihlettel vannak megáldva. Mindannyian kiválóan ékesszólóak, és nagy gyülekezetekben szót emelnek.
A nőknek haladniok kell a korral; fokozniok kell jártasságukat a tudományban, irodalomban, történelemben az emberiség tökéletesítése céljából. Nemsokára el is fogják nyerni jogaikat. A férfiak annak tudatára fognak jönni, hogy a nők méltósággal és megfelelő komolysággal dolgoznak a társadalmi és politikai élet javára, küzdenek a háború ellen, követelik az általános szavazati jogot, és a teljes egyenjogúságot. Meg vagyok győződve, hogy az élet minden változatában előre fognak haladni, és akkor az örök dicsőség koronája fogja díszíteni homlokotokat.”

A nő és az új idők
Ha a női szempontok majd jogos méltánylásban részesülnek, és a női akarat a társadalmi kérdések rendezésében megfelelően megnyilvánulhat, erős fejlődésre számíthatunk mindazoknál az intézményeknél, melyeket az emberiség a férfiuralom régi rendszere alatt nagyon elhanyagolt; ilyen intézmények az egészségügy, a mértékletesség kérdése, a békeügy és az egyéni élet megbecsülése. Ezen a téren a haladás messzemenő és áldást hozó következményekkel fog járni. ’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„A múltban a világot erőszakkal kormányozták, és a férfi azért uralkodott a nő felett, mert szellemi és testi tulajdonságaiban is erővel teljesebb és agresszívabb volt. De az egyensúly már kezd helyreállni; az erőszak uralma már múlóban van, ellenben előtérbe lép a szellemi ügyesség, az intuitív megértés, a szeretet és szolgálatra készség szellemi erőinek megnyilvánulása, amelyekben a nő kiváltképpen erős. Ezért lesz az új korszak kevésbé férfias jellegű, és inkább a női eszmék fogják áthatni, azaz világosabban szólva, ebben az új korszakban a civilizációnak férfias és női elemei tökéletesebb egyensúlyban lesznek. .” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 3. szám, 4. oldal.)

Az erőszak eszközeinek mellőzése
Bahá’u’lláh – mint egyéb kérdésekben – a nő felszabadítására irányuló törekvésekben is az erőszakos eszközök elkerülését ajánlja. A bahá'í tanítások szellemében végzett társadalmi újítás kiváló példaképét adták a bahá'í nők Perzsiában, Egyiptomban és Szíriában. Ezekben az országokban a szokás arra kötelezi a mohamedán nőket, hogy otthonukon kívül fátyol borítsa arcukat. Báb úgy rendelkezett, hogy az „Új rendelkezés” idején a nők e kellemetlen kényszer alól felszabaduljanak. Bahá’u’lláh azonban azt ajánlja követőinek, hogy inkább alkalmazkodjanak a bevett szokásokhoz, ha nem ütköznek fontos erkölcsi szempontokba, míg a nép fel nem világosodik, hogy meg ne botránkoztassák azokat, akik között élnek, és hogy felesleges ellenségeskedést ne váltsanak ki. S így a bahá'í nők, ámbár jól tudják, hogy a fátyol elavult viselete felvilágosodott emberek számára, felesleges és alkalmatlan, mégis inkább belenyugszanak ebbe a kellemetlenségbe, semhogy fátyoltalan megjelenésük az utcán a vakhitű gyűlölet és elkeseredett ellenzés áradatát zúdítsa reájuk. E szokáshoz való alkalmazkodás egyáltalán nem írható a félelem rovására, hanem annak a bizalomnak tulajdonítható, mellyel a nevelés erejében, és az igaz vallás átalakító és életet adó hatásában hisznek. Ezekben az országokban a bahá'í hívők minden erejüket gyermekeik, de leginkább leányaik nevelésének szentelik, és a bahá'í eszmék terjesztésére és fejlesztésére fordítják, mert meg vannak győződve arról, hogy amilyen mértékben fejlődik és terjed az új eszményi élet a népek között, olyan mértékben tűnnek el az elavult szokások és előítéletek is, éspedig oly természetesen és oly elkerülhetetlenül, miként a rügyek borítói elhullanak tavasz idején, midőn levelek és virágok fakadnak a napsugárban.

A nevelés
A nevelés – azaz az emberek oktatása és vezetése, valamint velük született képességeik fejlesztése és gyakorlása – a világ kezdetétől fogva a szent próféták legfőbb törekvése volt. A nevelés alapvető fontossága, és határtalan lehetőségei a legvilágosabb módon jutnak kifejezésre a bahá'í tanításokban is. A tanító a civilizáció leghatalmasabb tényezője, és munkája a legfőbb ténykedés, amit ember végezhet. A nevelés már az anya méhében kezdetét veszi, és végtelen, mint az egyén élete. A helyes élet állandó kelléke, és az egyéni és társadalmi jólét alapja. Ha a helyes mederben haladó nevelés általános lesz, az emberiség átalakul, és a világ paradicsommá válik.
Jelenleg a valóban jól nevelt ember még a legritkább jelenség, mert majdnem mindenkiben vannak hamis előítéletek, ferde eszmék, téves felfogások és rossz szokások, melyeket még csecsemő korában oltottak belé. Milyen kevés embert neveltek gyermekkorától kezdve arra, hogy Istent szíve mélyéből szeresse, és életét Istennek szentelje, hogy az emberiség érdekében kifejtet szolgálatát élete legfőbb céljának tekintse, hogy erőit a lehetőség határáig kifejlessze a közös emberi jólét hasznára. Mindez a jó nevelés lényeges eleme. Az emlékezőtehetség puszta megterhelése a számtan, nyelvtan, földrajz, nyelvtudomány, stb. tételeivel aránylag kevés hatással van nemes és hasznos élet kialakulására.
Bahá’u’lláh azt mondja, hogy a nevelés általános legyen:
„Kimondtuk, hogy minden atya nevelje fiait és leányait, tanítsa olvasásra és írásra, és oktassa mindarra, amit rendeleteink előírnak. Ha valaki az erre vonatkozó rendeletek betartását elhanyagolná, úgy – ha gazdag – az Igazság Egyetemes Házának feladata, hogy a gyermekei neveléséhez szükséges összeget tőle beszerezze; ellenkező esetben (azaz, ha a szülő vagyontalan) a nevelés feladata az Igazság Egyetemes Házára száll át. Mert valóban, az Igazság Egyetemes Házát a szegények és szűkölködők menhelyéül jelöltük ki.
Aki saját, vagy más gyermekét neveli, úgy cselekszik, mintha azén gyermekeim egyikét nevelné.” (Tablet of Ishraqat. Ishraqat könyve.)
„Férfiak és a nők kereskedelemből, földművelésből vagy más foglalkozásukból eredő keresetük egy részét megbízható ember rendelkezésére bocsássák, hogy ez fedezze a gyermekek nevelésének és oktatásának költségeit. Az így elhelyezett összeg az Igazság Egyetemes Házának megbízottainak, vagy tagjainak utasításai szerint fordítandó nevelési célokra.” (Tablet of the Worlds. Világról szóló könyv.)

Velünk született természeti különbségek
A gyermeki természet bahá'í szempontból tekintve nem olyan, mint a viasz, mely bármily formára formálható a tanító akarata szerint. Bizony nem, mert mindegyikben megvan kezdettől istenadta jelleme és egyénisége, mely csak különleges úton fejlődhetik ki tökéletessé, és ez a fejlődési út minden egyes esetben csak egyetlenegy. Nincs két ember, kinek egyforma képességei, s tehetségei lennének, és az igazi nevelő sohasem fogja megkísérelni, hogy két elütő természetet ugyanabba a formába erőltesse. Valóban sohasem fog arra törekedni, hogy bármely természetet bármily formába kényszerítsen. Ellenkezőleg, arra fog inkább törekedni, hogy a fiatal természet kibontakozó erejét megértéssel ápolja, fejlessze, bátorítsa, óvja, és a szükséges szellemi táplálékról és támogatásról gondoskodjék. Munkája a kertész munkájához hasonló, aki különféle virágokat gondoz. Az egyik növény a ragyogó napfényt, a másik a hűvös árnyékot keresi; van olyan, amelyik a víz partját kedveli, és olyan, amelyik a kopár hegycsúcsot; némelyik homokos talajban hajt ki, mások zsíros termőföldben fejlődnek. Mindegyik saját egyénisége szerint jusson szükséges életfenntartó elemeihez, mert ellenkező esetben nem érheti el saját tökéletessége fokát. ’Abdu’l-Bahá erről így nyilatkozik:
„A próféták elismerik, hogy a nevelés nagy hatással van az emberiségre, de azt is kijelentik, hogy az elme és a felfogóképesség eredettől fogva különféle. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ugyanazon korú, nemzetiségű, fajú, sőt ugyanazon családból való, ugyanazon tanító vezetése mellett fejlődő gyermekek is eltérnek egymástól ész és felfogás tekintetében. Akárhogy neveljük (azaz csiszoljuk) a kagylót, sohasem lesz belőle ragyogó gyöngy. Fekete kőből nem lehet világot beragyogó drágakő. A tövises kaktuszt ápolás vagy ojtás sohasem fejlesztheti áldást hozó fává. Vagyis nevelés az emberi drágakő eredeti természetét nem tudja megváltoztatni, de csodálatosan hathat reá. Hatásos erejével napfényre tudja hozni mind a lappangó erényeket és szellemi képességeket.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet, 577. oldal.)

Jellemnevelés
Legnagyobb fontossága a nevelés terén a jellemképzésnek van. E téren a példaadás hatásosabb az előírásnál, és a legfontosabb tényező a gyermek szüleinek, tanítóinak, valamint rendes környezetének élete és jelleme.
Isten prófétái az emberiség nagy nevelői. Tanácsaikat és életük történetét a gyermek elméjébe be kell vésni, mihelyt befogadásukra képes. Különösen fontosak e tekintetben Bahá’u’lláh-nak, a legmagasztosabb tanítónak szavai, azok nyilatkoztatják ki az alapelveket, amelyeken a jövőkor civilizációja fel fog épülni. Így szól:
„Tanítsátok arra gyermekeiteket, amit a Dicsőség Tolla kinyilvánított. Oktassátok arra, ami a Nagyság és a Hatalom Egéből alászállott. Tanulják meg könyv nélkül a Nagykegyelmű szavait, és énekeljék azokat dallamos hangon a Mashriqu’l-Adhkar – a Nagy Szentség – csarnokaiban.” (Star of the West. Nyugat csillaga. IX. kötet, 7. szám, 81. oldal.)

Tudomány, művészet és ipar
A tudományokra, a művészetekre és a hasznos ipari ágakra való tanítás ugyancsak fontos és szükséges. Bahá’u’lláh erről így szól:
„Az ismeret az élő (emberi) lény szárnya, és felfelé való haladására szolgáló létrája. Mindenkinek kötelessége, hogy szert tegyen tudásra, de ez olyan tudományokra vonatkozik, melyek az emberiség javát szolgálják, és nem azokra, amelyek csak szavakkal kezdődnek és szavakkal végződnek. A tudományok és művészetek művelői nagy tisztességet élveznek az emberek között. Valóban, a tudás az ember valódi kincse. A tudás megelégedettséget, boldogságot és emelkedettséget szerezzen magának.” (Tablet of Tajalliyat. Tajalliyat könyve.)

A gonosztevők kezelése
A gonosztevőkkel szemben alkalmazandó bánásmódról ’Abdu’l-Bahá így nyilatkozott egyik beszélgetése alkalmával:
„A lényeges az, hogy az emberiség nevelése úgy irányítandó, hogy az emberek lehetőleg kerüljék gonosztettek elkövetését, és visszariadjanak azoktól úgy, hogy a bűntény maga, mint a legnagyobb büntetés, átok és kínszenvedés tűnjék szemükbe. Így senki sem fog oly bűntényt elkövetni, mely büntetést vonna maga után.
Ha valaki embertársát elnyomja, neki kárt okoz, vagy ellene helytelenül cselekszik, és a sértett ezt viszonozza, ez tisztára bosszú és elítélendő. Ha Ámr bántalmazza Zaydot, az utóbbinak nincs joga arra, hogy bántalmazza Ámrt; ha ezt teszi, ez bosszú és elítélendő. Cselekedje az ellenkezőt: a rosszat viszonozza jóval, és ne tartsa elégnek azt, ha megbocsát, hanem – ha lehetséges – tegyen elnyomójának szolgálatot. Ilyen viselkedés méltó csak az emberhez. Mert milyen előnyt nyújt a bosszú? A két cselekedet egyenlő, - ámde ha az egyik cselekedet korholandó, mindkettő korholandó. A különbség csak annyi, hogy az egyiket korábban, a másikat későbben követték el.
A közösségnek joga van arra, hogy védekezzék és óvja magát; de a közösség nem érez gyűlöletet vagy ellenségeskedést a gyilkossal szemben; csak azért zárja le vagy bünteti meg, hogy a többi embert megóvja és megvédje.
És ha Krisztus ezt mondta: ’Ha valaki jobbról arcul üt, tartsd oda a bal arcodat is – ezzel arra tanítja az emberiséget, hogy ne vegyen személyes bosszút. De nem úgy értette, hogy midőn a farkas egy juhaklot megtámad, és fel akarja falni a juhokat, erre még bátorítsuk is. Valóban nem, mert ha Krisztusnak tudomására jutott volna, hogy farkas rontott rá a juhokra, bizonyára megakadályozta volna…
Az emberi társadalom szervezete igazságosságon nyugszik… Midőn Krisztus megbocsátásról és elnézésről beszélt, ezt nem úgy értette, hogy ha más nép reátok ront, felgyújtja otthonotokat, elrabolja javaitokat, megtámadja asszonyaitokat, gyermekeiteket és rokonaitokat, és sérti becsületeteket, ti vessétek alá magatokat a zsarnoki ellenségnek, és nyugodjatok bele kegyetlenségeibe és az elnyomásba. Krisztus szavai két egyénnek egymás iránt való viselkedésére vonatkoznak. Ha valaki megtámadja felebarátját, a sértett fél bocsássa meg azt. A közösség azonban védje meg az ember jogait. Egyet még fel kell említeni: az emberi társadalom éjjel-nappal azzal foglalkozik, hogy büntető törvényeket alkosson, és a büntetés különféle eszközeit és módjait kieszelje, és előkészítse. Börtönöket épít, láncot és bilincset készít, számkivetésre alkalmas helyeket keres, a kínzás és kegyetlenkedés különféle módjait gondolja ki, hogy ezek segítségével korlátozza a bűntényeket; valójában azonban mindez csak az erkölcsöt rontja, és megfertőzi a jellemet. A társadalomnak minden erejével arra kellene törekednie, hogy tökéletesítse az emberiség nevelését, hogy elősegítse napról napra való haladását, gyarapítsa tudását a tudomány és önismeret terén, erényekre tegyen szert, jó erkölcsöket szerezzen, a bűnöket kerülje, úgy, hogy bűntettek elő sem fordulhatnának.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 307-312. oldal.)

A sajtó hatása
Bahá’u’lláh teljes mértékben elismeri a sajtó fontosságát, mint arra való eszközt, hogy terjessze a tudást, nevelje a népet, és így nagy a szerepe a civilizáció fejlesztésében, ha megfelelően irányítják. Erről így írt:
„Napjainkban már feltárták a föld rejtekeit, és láthatóvá tették. A gyors megjelenésű napilapok valóban a világ tükrei; feltárják a különféle nemzetek ügyes-bajos dolgait, megelevenítik és átadják a köztudatnak. Az újságok hasonlóak olyan tükörhöz, amely hall, lát és beszél; nagy dolog és csodálatos berendezés a sajtó.
De az írók és a kiadók kötelessége, hogy ne legyenek az önzés és kapzsiság előítéleteinek rabjai, ellenben ékesítse őket a pártatlanság, és az igazság koronája. Előzetesen a lehetőségig alaposan kutassanak ki minden ügyet, hogy a valódi tényállást megismerjék, s azt a valósághoz híven megírják. Amit az újságok erről az elnyomottról írtak, az legnagyobbrészt valótlan volt. Helyes beszéd és megbízhatóság magas állással és ranggal kapcsolatban, hasonló a naphoz, mely a tudás egének láthatárán felkelt.” (Tablet of Tarazat. Tarazat könyve.)
 
X. FEJEZET    A BÉKÉHEZ VEZETŐ ÚT

„Ma eljött e szolga, azért, hogy életre keltse a világot, és egyesítse mindazokat, akik a föld felületén élnek. Amit Isten akar, teljesülni fog, és ti majd meglátjátok a földet, mint az Abhá (a Legdicsőségesebb) Paradicsomot.” (Bahá’u’lláh, Tablet to Ra’is-hoz intézett írás.)

Küzdelem vagy egyetértés
Az elmúlt századok folyamán tudósok kimerítő tanulmány tárgyává tették a növény- és állatvilág létért folytatott küzdelmét, és a társadalmi élet nehézségei közepette sokan a vezető eszmét azokban az elvekben keresték, amelyek a természet alacsonyabb világában helyesnek mutatkoztak. Így jutottak arra a meggyőződésre, hogy az élet küzdelem, és hogy a harc az élet szükségletei közé tartozik, és a társadalom erőtlen tagjainak irgalmatlan kiirtására törvényes, sőt a faj tökéletesítésére szükséges eszköznek tekinteték. Ezzel ellentétben Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy ha mi a haladás létráján felfelé akarunk jutni, tekintetünket előre és felfelé kell irányítanunk, ahelyett, hogy hátrafelé, az állati világra néznénk. Ne az állatokat, hanem a prófétákat fogadjuk vezetőink gyanánt. Az egység, az egyetértés és a rokonérzés elvei, melyek a próféták tanításaiban megnyilvánulnak, határozott ellentétben állanak azokkal az elvekkel, melyek az állatvilágban uralkodnak a létküzdelem és önmegóvás tekintetében, és nekünk választanunk kell e kettő között, mert nem lehet őket összeegyeztetni. ’Abdu’l-Bahá ezt mondja:
„A természet világában a létért való küzdelemé a vezető szerep, amelynek eredménye, hogy a legalkalmasabb túléli a gyengét. Ez minden nehézség kútforrása. Ez szüli a háborút és a viszályt, a gyűlöletet és az ellenségeskedést az emberek között. A természet világában zsarnokság, önzés, támadási ösztön és hatalmaskodási hajlam, mások jogainak bitorlása, és sok más gáncsolandó tulajdonság uralkodik, - ezek a tulajdonságok az állatvilág hibái. Amíg az állati világ tulajdonságai játsszák az emberiségnél is a főszerepet, lehetetlen a haladás és a boldogulás. A természet harcias, a természet vérszomjas, a természet zsarnoki, mert a természetnek nincsen tudomása Istenről, a Mindenhatóról. Ez az oka, hogy ezek a kegyetlen tulajdonságok természetszerűek az állatok világában.
Az emberiség ura nagy szeretetében és irgalmában a prófétákat küldötten és megadta a Szent Könyvek kinyilatkoztatásait, hogy isteni nevelés által szabadítsa meg az emberiséget a természet romlást okozó tulajdonságaitól, és a tudatlanság sötétségétől, hogy erényekkel és szellemi tulajdonságokkal erősítse meg őket, és hogy elérkezzék az irgalom érzelmeinek hajnalhasadása.
Ezerszeresen jaj, hogy a tudatlanság előítéletei, mesterkélt különbségek és ellentétes elvek uralkodnak még mindig a világ népei között, és ezáltal késleltetik az általános haladást. Ez a visszafejlődés annak tulajdonítható, hogy az isteni civilizáció elveit teljesen elhagyták, a próféták tanításai pedig feledésbe merültek.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 15. oldal.)

A legnagyobb béke
Isten prófétái minden korszakban megjövendölték az idő eljövetelét, melyben „béke a földön, jóakarat az emberek között” fog uralkodni. Már láttuk több ízben, hogy Bahá’u’lláh ezeket a jóslásokat a legvilágosabban és bizalommal teli szavakkal megerősíti, és kijelenti, hogy teljesülésük küszöbön áll. ’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„Ama csodálatos korban a föld át fog alakulni, és az emberiség a béke és a szépség köntösében fog ragyogni. A nézeteltérés, viszály és gyilkosság helyébe egyetértés, igazság, harmónia lép, és szeretet, és baráti érzelem fog uralkodni a népek közt. Együttműködés és egység lép életbe, és a háborút végleg kiküszöböli… A föld középpontjában az általános béke fogja sátorát felütni, és az élet áldott fája i fogja terjeszteni ágait annyira, hogy beárnyékolja Keleten és Nyugaton. Erős és gyenge, gazdag és szegény, ellentétes szekták és ellenséges nemzetek, amelyek ma úgy állanak egymással szemben, mint farkas és bárány, mint leopárd és gida, avagy mint oroszlán és borjú, legteljesebb szeretetben, barátságban, igazságosságban és jóakaratban fognak érintkezni egymással. A világon uralkodni fog a tudomány, az élet titkainak teljes ismerete, és Isten megismerése.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 73. oldal.)

Vallási előítéletek
Hogy tiszta képet nyerjünk arról, miként válnék lehetővé a Legteljesebb Béke, tegyük vizsgálatunk tárgyává, hogy mily okok idézték elő a háborút a múltban, és hogy Bahá’u’lláh mit ajánl kiküszöbölésükre.
A háború egyik előidéző oka a vallási előítélet volt. A bahá'í tanítások világosan kimutatják erre vonatkozóan, hogy a különböző vallású és szektájú népek között uralkodó viszály és ellenségeskedés sohasem eredt az igaz vallásból, hanem ellenkezőleg, annak hiányából és abból, hogy helyére hamis előítéletek, utánzások és félremagyarázások léptek.
’Abdu’l-Bahá így nyilatkozott egyik párizsi beszélgetésében:
„A vallásnak az volna a feladata, hogy egyesítse a szíveket, és kiküszöbölje a háborút, és a viszálykodás okait a föld színéről; hogy elősegítse a szellemi élet megszületését, és minden lélekbe fényt, életet öntsön. Ha a vallás ellenszenvet, gyűlöletet és szakadást okoz, jobb lenne nélküle élni, és az ellen az igaz vallásos cselekedet, ha az ember az ilyen vallástól megválnék. Világos ugyanis, hogy az orvosszer célja a gyógyítás, ha azonban az orvosság csak súlyosbítja a bajt, jobb, ha nem használjuk. Az a vallás nem vallás, amely nem eszköze a szeretetnek és egységnek.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 180. oldal.)
Más helyen ezt mondja:
„Az emberiség történetének kezdetétől napjainkig a világ különféle vallásai állandóan átokkal sújtották, és hamis vádakkal illették egymást. A legmerevebben kerülték egymást, és kölcsönös elkeseredésben, haragban éltek. Nézzük csak a vallásháborúk történetét. A legnagyobbak egyike: a keresztes háború 200 éven át tartott. Néha a keresztesek diadalmaskodtak, ölték, rabolták, és foglyul ejtették a mohamedánokat; néha pedig a mohamedánok győztek, és fizettek vérfürdővel és romlással a betolakodóknak.
Így tartott ez két évszázadon át, mialatt a gyűlölet harcát küzdötték egymás ellen, egyik a másikat gyengítette, míg az európai hit harcosai végre visszavonultak Keletről, és a pusztulás romjait hagyták hátra, otthon pedig saját nemzeteiket a legnagyobb zűrzavarban és lázadás állapotában találták. Ez azonban csak egyike volt a szent háborúknak.
Vallásháború sok volt. A keresztény felekezetek, a katolikusok és a protestánsok közt dúló viszály és nézeteltérés kilencszázezer vértanút követelt. Hányan pusztultak el a börtönökben! Milyen könyörtelenül bántak el a foglyokkal! És mindezt a vallás nevében!
A keresztények és mohamedánok ördögi lényeket és Isten ellenségeit látták a zsidókban. Ezért átkozták és üldözték őket. Sok zsidót gyilkoltak meg, sok zsidó házát kifosztották és felgyújtották, sok zsidó gyermeket fogságba hurcoltak. A zsidók viszont a keresztényeket hitehagyottaknak, a mohamedánokat pedig Mózes törvényei ellenségeinek és lerombolóinak tartották; ezért könyörögtek bosszúért az Éghez, és átkozták őket.
Midőn Bahá’u’lláh fénye Keleten felragyogott, az emberiségnek a beígért egység eljövetelét hirdette. Így szólt az emberekhez: ’Egy fának vagytok gyümölcsei. Nincs két fa, melyek közül az egyik az isteni irgalom fája, a másik pedig a sátán fája lenne!’ Ezért éljünk a legnagyobb szeretetben egymással. Ne lássuk egy népben sem a sátán népét, hanem tekintsünk mindenkit az egy Isten szolgájának. Lényegében ez a helyzet, hogy sokan gyámoltalanok, tehát vezetni és nevelni kell őket. Sokan tudatlanok, tehát fel kell őket világosítani. Sokan olyanok, mint a gyermekek, akiket segíteni kell, hogy megérjenek. Mások szenvednek, erkölcsük laza, addig kell tehát kezelni őket, míg az erkölcseik megtisztulnak. Nem szabad azonban azért gyűlölni a beteg embert, mert beteg, és nem szabad azért kerülni a gyermeket, mert gyermek, s ne gyűlöljük a tudatlant se azért, mert nincs tudása. Szeretettel kell őket nevelni, kezelni és támogatni. Mindez azért történjék, hogy az emberiség a legnagyobb biztonságban és a legnagyobb mértékű boldogságban élhessen Isten oltalma alatt.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 76. oldal.)

Faji és nemzeti előítéletek
A bahá'í tanítások az emberiség egységéről a háborút előidéző okoknak egy másik gyökerét támadják meg, még pedig a faji előítéletet. Vannak fajok, melyek abban a meggyőződésben élnek, hogy előbbre valóak a többinél, és „az erősebb túléli a gyengébbet” elve alapján felsőbbségük tudatában feljogosítottaknak érzik magukat arra, hogy a gyengébb fajokat előnyükre kihasználják, sőt ki is irtsák. A világtörténelem sok fekete lapja adja ez elv könyörtelen alkalmazásának példáját. Bahá'í felfogás szerint Isten szemében minden fajú nép egyenlő értékű. Minden fajnak vannak csodálatos veleszületett képességei, csak megfelelő nevelés segítse elő kifejlődésüket, és mindegyik olyan szerepet vihet, hogy az emberiség testének valamennyi tagja gazdagodjék és tökéletesedjék ahelyett, hogy életük megnyomorodnék. ’Abdu’l-Bahá így szól:
„Ami a faji előítéletet illeti: ez semmi más, mint képzelődés, tisztán egyszerű babona, mert Isten egy fajból teremtett mindannyiunkat… Kezdetben nem is voltak határok és válaszfalak egyes országok között; a világ egyik része sem volt nagyobb mértékben egyik népnek tulajdona, mint a másiknak. Isten szemében nincs különbség a fajok között. Miért kell az embernek ilyen előítéletet feltalálni? Hogyan lehet háborúkat viselni, melyeket ilyen képzelődés okoz? Isten nem azért teremtette az embereket, hogy egymást irtsák. Mindegyik faj, nemzet, vallás és társadalmi osztály egyenlően részesül az Égi Atya adományaiban.
Az egyedüli valóságos különbséget a hűségnek és az Isten törvényei iránt való engedelmességnek foka szolgáltatja. Vannak emberek, akik égő fáklyák; vannak olyanok, akik csillagként világítanak az emberiség egén.
Azok a legkiválóbbak, kik szeretik az emberiséget, legyenek bármilyen nemzetiségűek, hitűek, vagy bármilyen színűek.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 136. oldal.)
A politikai vagy nemzeti előítélet is éppen olyan ártalmas, mint a faji előítélet. Eljött már az idő, midőn a szűk körű hazafiasságnak el kell merülnie azon tágabb fogalmú hazafiasságban, melynek hazája a világ. Bahá’u’lláh így szól:
„A múlt századokban ezt mondották: ’a szülőföld iránt táplált szeretet az igazi hűség’, most, e Kinyilatkoztatás idején a Nagyság nyelvén ellenben ezek a szavak hangzottak el: „nem azé a dicsőség, aki hazáját szereti, hanem azé, aki az emberiséget szereti’. Ezekkel a magasztos szavakkal a lélek madarait új repülésre tanította, és eltörölte az Írásból a korlátokat, és a vak utánzást.” (Tablet of the World. A világ könyve.)

Területszerzési vágy
Sok háborút egy-egy földterület miatt viseltek, melyet két vagy több egymással versengő nemzet megkívánt. A földéhség a nemzetek és az egyének között is viszályok előidéző oka volt. A bahá'í elvek szerint a föld nem jogos tulajdona sem egyénnek, sem egyes nemzetnek, hanem csak az egész emberiségnek; sőt csak Isten tulajdona lehet egyedül. Az emberek pusztán csak haszonélvezői.
A Benghazi mellett vívott csata idején ’Abdu’l-Bahá ezt mondotta:
„A benghazi-i csata hírei szívemet keserítik. Csodálkozom, hogy még mindig annyi emberi kegyetlenség uralkodik a földön. Hogyan lehetséges az, hogy emberek reggeltől estig harcolnak, egymást ölik, és felebarátjuk vérét ontják? Csak azért, hogy a föld egy kis része birtokukba jusson! Még az állatok egymás ellen folytatott küzdelmében is megtaláljuk támadásuk közvetlen és értelmesebb okát. Milyen rettenetes az, hogy az emberek, akik egy felsőbb királyság alattvalói, annyira lealacsonyodnak, hogy leütik egymást, és felebarátjukra nyomort zúdítanak csak azért, hogy egy kis darab földdel többjük legyen. A teremtett lények legkiválóbbja, az ember küzd az anyag legsilányabb eleméért, a föld birtoklásáért.
A föld nem egy népé, hanem minden nép tulajdona. A föld az embernek nem hazája, hanem sírhelye.
Bármilyen hatalmas legyen a győző, bármennyi országot igázzon le rabszolgaságba, mégis képtelen arra, hogy az elpusztított országokból többet tarthasson meg magának, mint egy igen kicsi részt – a sírhelyét.
Ha a nép életszükségleteinek fedezése, és a civilizáció terjesztése érdekében több területre van szükség … bizonyára lehetséges, hogy a terület szükségessé vált kiterjesztése békés úton elérhető legyen. Háborút azonban az emberek nagyravágyásuk kielégítésére viselnek. Egyesek földi javak gyarapítása érdekében nyomorúságot zúdítanak a nagy tömegekre, és számtalan otthonra, száz és száz férfi és nő szívét törik össze.
Azzal bízlak meg titeket, hogy közületek mindenki szíve minden gondolatát a szeretetre és az egységre összpontosítsa. Ha a háború gondolata merülne fel, a béke erősebb gondolatával álljatok ellent. A gyűlölet gondolatát a szeretet hatalmasabb gondolatával nyomjátok el. Midőn a világ katonái öldöklésre rántják ki kardjukat, Isten katonái nyújtsanak kezet egymásnak. Így tűnik el a földről az emberi vadság, Isten kegyelméből a szív tisztaságának, és a lélek őszinteségének segítségével. Ne gondoljátok, hogy a földi béke megvalósíthatatlan eszmény. Isten jósága előtt semmi sem lehetetlen. Ha tiszta szívetekből azt kívánjátok, hogy a föld minden népe barátságban éljen egymással, e szellemi és felépítő gondolataitok el fognak terjedni; másoknak is ez lesz a kívánságuk, s ez a kívánság mindig erősebb lesz, míg be nem hatol minden ember lelkébe.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 23. oldal.)

A nemzetközi nyelv
Miután már áttekintettük a háború főbb okait, és azokat a módozatokat, melyek szerint elkerülhető lenne, fordítsuk figyelmünket néhány felépítő indítvány megvizsgálására, melyeket Bahá’u’lláh a nagy és állandó béke érdekében hozott.
Ezek közt az indítványok között az első egy nemzetközi kisegítő nyelv megalapítására irányul. Bahá’u’lláh erről Aqdas könyvében és több levelében tárgyal. Így a Tablet of Ishraqat-ban ezt mondja:
”A hatodik Ishraq (Ragyogás) Egyetértés és Egység az emberek között. Az egység sugarai a világtájakat minden időben bevilágították, és az erre szolgáló eszközök közt az a legnagyobb, mely a megértést írásban és szóban lehetővé teszi. Ezért leveleinkben az Igazság Egyetemes Házának megbízottait arra utasítottuk, hogy a meglevő nyelvek közül válasszanak ki egyet, vagy egy újat gondoljanak ki, és ehhez hasonlóan egy közös írást is fogadjanak el, amelyre a világ összes iskoláiban tanítsák a gyermekeket, hogy a világ ezzel is egy országgá és egy otthonná válhassék.”
Körülbelül abban az időben, midőn Bahá’u’lláh indítványát tette, született Lengyelországban egy gyermek, ki Zamenhof Lajos nevet kapta, ki arra volt hivatva, hogy vezető szerepe legyen ennek az indítványnak a megvalósításában. Zamenhof életének irányító célja gyermekkorától kezdve a nemzetközi nyelv eszméje volt, és odaadó munkájának eredménye az Esperanto nyelv megalkotása és elterjedése lett, amely eddig már 35 év óta adja létjogosultságának tanúbizonyságát, és a nemzetközi forgalomban igen kielégítő eszköznek bizonyult. Az a nagy előnye, hogy elsajátításához csak huszadrész annyi idő kell, mint amennyi például az angol vagy német nyelv megtanulásához szükséges. Párizsban 1913 februárjában ’Abdu’l-Bahá egy Esperanto összejövetel alkalmával így szólt:
„Napjainkban az Európában fennálló ellentétek egyik fő oka a nyelvkülönbség. Az egyik embert németnek, a másikat olasznak nevezzük, majd angollal vagy franciával találkozunk. Habár mindnyájan egy fajhoz tartoznak, a nyelv mégis korlát közöttük. Ha egy általános kisegítő nyelv volna közös használatban, mindannyian egy fajhoz tartozóknak volnának tekinthetők.
Bahá’u’lláh Ő Szentsége erről a nemzetközi nyelvről már 40 évvel ezelőtt írt. Ameddig szerinte egy nemzetközi nyelv nem lép életbe, tökéletes egység nem valósítható meg a világ különböző részei között, mert tapasztalhatjuk, hogy a félreértés megakadályozza a népek kölcsönös egyesülését, és ezt a félreértést nem lehet másképp kiküszöbölni, csak egy nemzetközi kisegítő nyelv útján.
Általánosságban, Kelet népei nem tudnak semmit a Nyugat eseményeiről, sem a nyugati népek nem tudnak Kelettel rokonszenves érintkezésbe jutni; gondolataik zár alatt vannak, - csak a nemzetközi nyelv lesz a kulcs, mely azt felnyitja. Ha nemzetközi nyelvünk volna, könnyű lenne a nyugati könyveknek lefordítása ezen nyelvre, és a keleti népek könnyen megismernék azok tartalmát. Ugyanígy le lehetne fordítani Kelet könyveit is erre a nyelvre Nyugat népei használatára. Egy közös nyelv a haladás leghathatósabb eszköze lenne Kelet és Nyugat egységének elérésére. Az egész világot egy otthonná varázsolná, és biztosítaná az emberi haladást. Az emberi egység zászlóját a magasba emelné. Általános jólétet hozna a földtekére. Az emberek között meghonosítaná a szeretetet, a különféle fajok között az egyetértést.
Adjunk hálát Istennek, hogy dr. Zamenhof az Esperanto nyelvet feltalálta. Ennek a nyelvnek minden számottevő tulajdonsága megvan arra, hogy nemzetközi érintkezés eszköze legyen. Mindnyájan hálával és köszönettel tartozunk neki nemes fáradozásáért; mert nagy szolgálatot tett felebarátainak. Az Esperanto el fog terjedni követőinek fáradhatatlan és önfeláldozó munkássága következtében. Ezért mindnyájunknak az a kötelességünk, hogy ezt a nyelvet megtanuljuk, és terjesszük is tőlünk telhetőleg, hogy napról napra szélesebb körű elismerésre találjon, hogy a világ minden országa és kormánya elfogadja, és hogy a nyilvános iskolák tananyagában helyet nyerjen. Meggyőződésem szerint a jövőben minden nemzetközi konferencia és kongresszus magáévá teszi az Esperanto nyelvet, úgy, hogy minden ember csak két nyelvet tanul – anyanyelvét és a nemzetközi nyelvet. Így válik tökéletes egység lehetővé a világ népei közt. Gondoljuk meg, hogy milyen nehéz a különféle nemzetek között való érintkezés napjainkban. Ha valaki 50 nyelvet tud is, megtörténhetik, hogy olyan országba utazik, melynek nyelvét mégsem ismeri. Ezért annak a reményemnek adok kifejezést, hogy elkövettek mindent, hogy az esperanto széles körben elterjedjen.”
Habár ’Abdu’l-Bahá az esperanto terjesztésére ösztönzi híveit, mégis kijelenti, hogy még fejleszteni, tökéletesíteni és gazdagítani kell a nyelvet, mielőtt a nemzetközi nyelv összes kívánságainak meg tudna felelni. Egyik londoni beszélgetése alkalmával így nyilatkozott
„Az esperanto nyelvnek juttatott szeretet, és az érdekében kifejtett munka nem vész el, azonban egy ember nem alkothat nemzetközi nyelvet. Az összes országok kiküldötteiből alakult bizottság alkothat csak ilyen nyelvet, amely a legkülönbözőbb nyelvek szavait tartalmazza.” (’Abdu’l-Bahá in London. ’Abdu’l-Bahá Londonban. 95. oldal.)
Az esperanto nyelv fejlődése jelenleg a nemzetközi „Lingva Komitato” felügyelete alatt halad, a nyelv évről évre gazdagodik, szótárát pedig a legkülönbözőbb nyelvek szótöveivel egészítik ki.

A népek szövetsége
Bahá’u’lláh-nak másik sűrűn és hathatósan hirdetett indítványa a népek nemzetközi szövetségének megalkotására irányul a nemzetközi béke megteremtése érdekében. Viktória királynőhöz 1865-ben intézett levelében így szól:
„Oh uralkodói a földnek! Igazítsátok el a közöttetek fennálló ellentéteket, akkor nem lesz szükségtek többé harcosok tömegére, azok felszerelésére, hanem csak annyira, amennyire országtok és népeitek oltalmára szükség van. Egyesüljetek, oh Uralkodók, mert ez által csillapodik le a széthúzás vihara, és a népek körülöttetek nyugalmat fognak találni. Ha egyik közületek megtámadná a másikat, lépjetek együtt fel ellene, mert ez az igazságnak megfelelő helyes eljárás.”
’Abdu’l-Bahá 1875-ben a népek nemzetközi szövetségének megteremtését előre bejósolta. Ez a mi napjainkban különösen azért érdekes, mert komoly kísérletek történnek egy ilyen szövetség létrehozatalára. Akkoriban így írt erről:
„Igen, az igazi civilizáció felemeli zászlaját a világ középpontján, ha majd néhány nagytehetségű és nemes törekvésű uralkodó, mint az emberiség lelkesedésének ragyogó napja, az emberi nem boldogulása érdekében erős elhatározással, és elméje kiváló erejével fellép, és értekezletre gyűlnek össze az általános béke kérdésében; ha ennek az eszmének a megvalósítására minden eszközt felhasználva megteremtik a világ államainak egységét, és végleges egyezményt, határozott szövetséget kötnek egymás között olyan feltételek mellett, melyeket nem lehet megszegni. Ha ebben az egész emberi nem képviselői útján részt vehetne, és meghívást kapna a szerződés aláírására, ez a szerződés valóban az általános béke megállapodása lenne, és betartása a föld minden népét kötelezné, az egyesült világhatalmaknak kötelessége volna, hogy oda hassanak, hogy ez a nagy szerződés megerősödjék és tartóssá váljék.
Egy ilyen nemzetközi szerződésben minden állam határai, és minden kormány törvényei és szokásai végleges megállapítást nyernének. Minden megállapodás és állami ügy, valamint a különféle kormányok között lévő határozatok megfelelő formában kerülnének előterjesztésre és tárgyalásra; minden kormány háborús felszerelésének mértéke megállapítást nyerne kölcsönös megegyezéssel, mert az a körülmény, hogy az egyik állam nagyobb mértékben készül háborúra, riadalmat okoz a többi államnál. E hatalmas szövetség alapját úgy kellene megvetni, hogy abban az esetben, ha az egyik állam később a szerződési pontok egyikét megszegné, a többi állam fellépne ellene, és engedelmességre kényszerítené. Igen, az egész emberiség egyesítené erejét, hogy azt a kormányt megrendszabályozza.
Ha a világ beteg testének gyógyítására ilyen nagyszerű orvosságot alkalmaznának, ez bizonyára a tartós, állandó gyógyulás eszköze lenne az általános mérséklet alkalmazása mellett.” (Lásd Mysterious Forces of Civilization. Civilizáció titkos erői, 134-140. oldal.)

Nemzetközi igazságszolgáltatás
Bahá’u’lláh nemzetközi bíróság felállítását is javasolja, hogy a nemzetek közt felmerülő nézeteltéréseket igazságosan és ésszerűen megszüntethesse, ahelyett, hogy fegyverekre bíznák az elintézést.
’Abdu’l-Bahá 1911. augusztusában egy levélben, melyet a nemzetközi bíráskodás kérdése tárgyában a Mohonk konferencia titkárságához intézett, ezt írja:
„Bahá’u’lláh 50 évvel ezelőtt Aqdas könyvében azon rendeletet adta az emberiségnek, hogy létesítse az örök békét, és minden nemzetet a nemzetközi igazságszolgáltatás isteni ünnepéhez hívta meg abból a célból, hogy a határok kérdését, a nemzeti tisztesség és tulajdon ügyeit, végül a nemzetek életbevágó érdekeit nemzetközi törvényszék rendezze úgy, hogy egy nemzet sem merné megtagadni az ott hozott határozatok elfogadását. Ha két állam között viszály merülne fel, a nemzetközi törvényszék elé kell vinni ügyüket, ez tárgyalna és határozna, mintha két magánegyén között levő viszály felett kellene ítéletet hozni. Ha valamelyik nemzet bármikor megszegné az ilyen ítéletet, a többi nemzet kötelessége fellépni ellene, és lázadását leverni.”
Egyik párizsi beszélgetésében 1911-ben ezt mondotta:
„Minden nép és minden kormány együttesen létesítsen egy felsőbb törvényszéket, ebben foglaljon helyet minden ország és minden kormány képviselője. E nagy gyülekezet tagjai egyetértésben ülésezzenek. Minden nemzetközi jellegű vita a törvényszék elé kerüljön, melynek munkája abban áll, hogy határozatokkal döntsön el olyan ügyeket, melyek egyébként háborúra adnának okot. A törvényszék legfőbb hivatása a háború megelőzése volna.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések, 145. oldal.)
A népszövetség megalkotását megelőző negyedszázad idején Hágában megalakult egy állandó jellegű „választott bíróság”, és sok határozatot és egyezséget írtak alá, de a legtöbb távol áll Bahá’u’lláh-nak kimerítő indítványától. Egyik nagyhatalom sem kötött olyan határozott szerződést, amely a vitakérdéseket mind felölelte volna. Különösen az olyan kérdések tárgyalását kerülték el, amelyek „életbevágó érdekek”-re, „becsület”-re vagy „függetlenség”-re vonatkoztak. De nem csak ez volt a hiba. Ezen felül hiányoztak azok a biztosítékok is, amelyek a nemzeteket a szerződések betartására kötelezték volna. A bahá'í indítványok azonban a határoknak, a nemzeti becsületnek és az életbevágó érdekeknek kérdését is határozott formában magában foglalják, és a bennük található megállapodások a népszövetség erős biztosítékai lennének. Csak akkor nyílik a nemzetközi törvényszéknek tágabb tere arra, hogy áldást hozó intézkedéseket megvalósíthasson, és a háború átkát a világról elháríthassa, ha ezeket az indítványokat teljes egészükben léptetik életbe.

A fegyverkezés korlátozása
’Abdu’l-Bahá szerint:
„Minden kormány közös megállapodás alapján egyidejűleg végezze el a lefegyverezést. Nem lehet az, hogy az egyik állam leteszi fegyvereit, a másik állam ezt megtagadja. Vetélkedjenek egymással a világ nemzetei ebben a rendkívül fontos ügyben, hogy az embermészárlás halált hozó fegyvereit egyidőben letehessék. Amíg az egyik nemzet szárazföldi és tengeri hadereje költségvetését folyton emeli, a többi nemzet is arra kényszerül, hogy ebben az őrült versengésben részben természetes, részben képzelt érdekei megvédésére részt vegyen.” (Diary of Mirza Ahmad Sohrab. Mirza Ahmad Sohrab naplója, 1914. május 11-14.)

Ne legyen ellenállás
A bahá'í hívők, mint vallási testület tagjai, Bahá’u’lláh határozott parancsára lemondottak minden fegyver használatáról a saját érdekükben, még határozott önvédelem esetén is. Perzsiában sok ezer és ezer Báb-i és bahá'í hívő szenvedett irtózatos halált hite miatt. A Báb-i hívők a mozgalom első idejében különböző alkalommal fegyverrel védték magukat és családjukat, a legnagyobb bátorságot és hősiességet tanúsítva. Bahá’u’lláh azonban ezt megtiltotta híveinek. ’Abdu’l-Bahá erről így ír:
„Midőn Bahá’u’lláh fellépett, kijelentette, hogy tilos az igazságnak ily eszközökkel való terjesztése, még önvédelem esetén is. Megszüntette a kard jogát, és felfüggesztette ’a szent háború’ rendelkezéseit. Jobb, ha titeket ölnek meg, mintha ti öltök meg mást. A hithűeknek erőssége és tántoríthatatlan bizalma által terjedjen az Úrnak ügye. Ha a hívők bátran, félelem nélkül és teljes határozottsággal lépnek fel, hogy hirdessék Isten szavát, és ha a világ javaitól elfordulva lépnek Isten szolgálatába, és dolgoznak oltalma alatt, úgy győzelemre viszik az Igazság szavát. Az ilyen áldott lelkek életük vérével igazolják a Hit igazságát, és hitükbe vetett őszinteséggel, odaadással és állandósággal tesznek bizonyságot róla. Az Úrnak módjában áll Ügye terjesztése, és az, hogy a makacsokat meggyőzze. Nem kívánunk más védőt, csak Őt, és életünk feláldozásával szállunk elleneinkkel szembe, és üdvözöljük a vértanúhalált.” (’Abdu’l-Bahá e könyv számára írott sorai.)
Bahá’u’lláh ezt írta a bahá'í hit egyik üldözőjéhez:
„Nagy Isten! E szektának nincs szüksége fegyverekre. Minden törekvése a világbékére irányul. Hadseregét a jótettek alkotják; fegyverei a jócselekedetek; tábornoka az istenfélelem. Boldog az, aki pártatlan.
Istenemre mondom! Ezek az emberek az igazságosság megnyilatkozásai türelmük, nyugodtságuk, lemondásuk és megelégedettségük által. Megalázkodásuk elérte azt a fokot, amelyen inkább meg hagyják magukat ölni, semhogy ők öljenek, és mint a föld elnyomottjai, alávetették magukat olyan szenvedéseknek, amikről még nem írt a világtörténelem, és aminőket még nem látott emberi szem.
Hogyan is szenvedhettek el ilyen rettenetes sorsot anélkül, hogy kezüket védelemre emelték volna? Mi okozta lemondásukat és nyugalmukat? A Dicsőség Tollának állandó tilalmai segítették ezt elő, mert ők a parancsokat a világ Ura erejének és hatalmának oltalma alatt teljesítették.” (L’Epitre au Fils de Loup. Levél a Farkas Fiához.)
Bahá’u’lláh ellen nem állás politikájának helyességét már eredmények igazolták. Minden egyes vértanúhalált halt perzsa hívő helyett a bahá'í hit száz és száz új hívőt kapott. Az az öröm és rettenthetetlenség pedig, amellyel a vértanúéletüket Uruk lábai elé rakták, világos tanúbizonyságát szolgáltatta a világnak, hogy a vértanúk új életet kezdtek, amelyben nincs halálfélelem, amelyet kimondhatatlan boldogság tölt be, és amellyel szemben a világi öröm csak porszem a mérlegen, a testnek pokoli kínja pedig pislogó fény a légben.

Jogosult hadviselés
Habár Bahá’u’lláh Krisztushoz hasonlóan híveinek azt javasolja, hogy sem mint egyének, sem mint vallási közösség ne fejtsenek ki semmiféle ellenállást ellenségeikkel szemben, és bocsássanak meg nekik, mégis azt tanítja, hogy a közösség kötelessége megakadályozni az igazságtalanságot és az elnyomást. Ha egyének szenvednek el igazságtalanságot vagy üldöztetést, helyesen cselekszenek, hogy megbocsátanak, és nem állanak bosszút; az azonban helytelen volna, ha a közösség rablást vagy gyilkosságot hatáskörén belül meggátolás nélkül hagyna. A jó kormány kötelessége, hogy megakadályozzon gonosztettet, és megbüntesse a bűnösöket.  Ugyanez a eset áll fenn a nemzetek közösségére nézve. Ha az egyik nemzet elnyomja vagy megsérti a másikat, valamennyi többi nemzetnek az a kötelessége, hogy az ilyen elnyomást együttesen akadályozza meg. ab így ír erről:
„Megtörténhetik, hogy adott időben harcias és vad törzsek megtámadnak ádáz dühvel egy politikai államegységet azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák tagjait; a védelem ilyen körülmények között szükséges.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 4. kiadás, 170. oldal.)
Eddig az volt a szokásos eljárás, hogy ha egyik nemzet megtámadta a másikat, a többi semleges maradt, és énem vállalt felelősséget e kérdésben mindaddig, míg a dolog saját érdekeit nem érintette vagy fenyegette. A védelem egész terhe a megsértett nemzetre hárult, bármilyen gyenge és segítségre szoruló volt. Bahá’u’lláh tanításai megváltoztatják ezt a helyzetet, és a védelem felelősségét nem hárítják csak a megtámadott nemzetre, hanem mind a többire egyenként és összesen. Mivel az egész emberiség egy közösség, egy nemzet ellen való támadás egyúttal támadás a közösség ellen is. Ezért szükséges, hogy a támadást a közösség hárítsa el.
Ha ezt az elvet általánosan elfogadnák, és ennek értelmében cselekednének, úgy a támadni szándékozó nemzet már előre tudatában volna, hogy nemcsak a másik nemzetnek, hanem a világ többi nemzetének ellenállásával kell számolnia. Ez a tudat maga is elég lenne arra, hogy visszatartsa még a legvakmerőbb és a legharciasabb népet is. Ha a békére vágyó nemzetek elég erős szövetséget alkotnának, a háború csak a múlt emléke lenne. A nemzetközi anarchia régi állapotából a nemzetközi együttműködés új állapotába való átmeneti idő alatt támadó háborúk még mindig lehetségesek, és ilyen körülmények között katonai vagy más kényszerítő eljárás a nemzetközi igazságosság, egység és béke érdekében határozott kötelesség. ’Abdu’l-Bahá erre vonatkozólag ezt mondja:
„A háború maga néha megalapozhatja a békét, és a rombolás következménye felépítés lehet… az ilyen háború megadná a hangot a béke dallamához; és az ilyen esetben a rombolás jósággá, az elnyomás az igazság lényegévé, és a háború a megbékülés forrásává válnék. Ma minden hatalmas király legfőbb kötelessége az, hogy általános békére törekedjék; mert ez jelenti valóban a világnépeinek a szabadságát.”(Miysterious Forces of Civilisation. A civilizáció titkos erői.)

Kelet és Nyugat egyesülése
Az általános béke elősegítésének másik tényezője Kelet és Nyugat egyesülése. A nagy béke nem pusztán az ellenségeskedések megszüntetése, hanem a föld eddig elkülönítve élő népeinek életet adó egyesítése, és testvéri együttműködése, ami sok értékes gyümölcsöt hozna. ’Abdu’l-Bahá egyik párizsi beszélgetése alkalmával így nyilatkozott:
„A múltban, s a jelenben is az Igazság szellemi Napja mindig Kelet láthatárán jelent meg. Mózes Keleten lépett fel, hogy vezesse és tanítsa népét. Krisztus is a keleti láthatáron tűnt fel. Mohamed küldetése szintén keleti nemzetnek szólt. Báb keleti országban, Perzsiában hirdette ki küldetését. Bahá’u’lláh Keleten élt és tanított. A nagy szellemi oktatók mind Kelet világában léptek fel.
Habár Krisztus napja Keleten tűnt fel, sugarai mégis Nyugaton ragyogtak, ahol dicsőségének ragyogását tisztábban ismerték fel. Tanításának isteni világossága nagyobb erővel érvényesült Nyugaton, ahol tanításai gyorsabban terjedtek el, mint szülőföldjén.
Napjainkban Keletnek anyagi haladásra, Nyugatnak pedig szellemi eszményre van szüksége. Jó volna, ha Nyugat megvilágításért Kelethez fordulna, és cserébe adná értük tudományokban elért eredményeit. Az adományok kölcsönös kicserélésének meg kellene történnie. Egyesülésük szükséges, hogy átvehessék egymástól, amire szükségük van. Ez az egyesülés fogja az igazi műveltséget eredményezni, melynek szellemi része megnyilvánul és megvalósul anyagiakban is. A kicserélés folytán a legszebb összhang fog uralkodni, minden nép egyesülni fog, a tökéletesség tartós állapota fog bekövetkezni, mindez erős kapcsot fog létesíteni, és a világ az Isten tulajdonságait visszatükröztető ragyogó tükör lesz.
Nekünk mindnyájunknak, keleti és nyugati népeknek, arra kell éjjel-nappal, szívvel és lélekkel törekednünk, hogy e fenséges eszmét, a föld népei között létesítendő egység összekötő kapcsát megvalósíthassuk. Minden szív feléledne, minden szem kinyílna, a legcsodálatosabb hatalom lenne osztályrészünk, és biztosítva lenne az emberiség boldogsága… Ez volna az a földi paradicsom, amely az emberiséget a Dicsőség Királyságában az Egység Sátra alatt egyesítené.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 17. oldal.)
 
XI. FEJEZET    KÜLÖNFÉLE TANÍTÁSOK ÉS RENDELKEZÉSEK

„Tudd meg, hogy az isteni rendelkezések minden korban és minden kinyilatkoztatás alkalmával változtak és átalakultak, ahogy az idők szükségletei kívánták, csak a Szeretet törvénye maradt meg minden időben, mert ez forráshoz hasonlóan állandóan folyik, és sohasem esik változás alá.” (Bahá’u’lláh)

Szerzetesi élet
Bahá’u’lláh Mohamedhez hasonlóan megtiltja híveinek, hogy a szerzetesi elzárkózottság életét éljék. III. Napóleonhoz intézett levelében olvashatjuk:
„Mondjad: Oh gyülekezete a szerzeteseknek! Ne vonuljatok vissza kolostorokba és cellákba; hagyjátok el azokat kérésemre, és foglalkozzatok azzal, ami hasznára van lelketeknek és az emberek lelkének…
Lépjetek a házasság kötelékébe, hogy utódaitok legyenek, mert Mi megtiltottuk a bujaságot, és hűséget kívánunk tőletek. Ti saját utaitokon mentetek, és hátat fordítottatok az Úr útjainak; járjatok az Úr félelmében, és ne legyetek dőrék között. Ha nem lenne ember, ki említené a Nevemet az országomban, és miként nyernének Tulajdonságaim és Jelzőim kinyilatkoztatást? Fontoljátok ezt meg, és ne tartozzatok azok közé, akik homályosan látnak vagy alusznak. Az, aki nem nősült (ti. Jézus), se helyet nem talált, ahol lakjék, se menedéket, ahová fejét lehajtsa, és mindebben az árulók keze játszott közre. Lelkének szentsége nem attól függött, amit ti hamis elképzeléssel tudtok, hanem inkább attól, amit Mi tudunk. Imádkozzatok, hogy megismerhessétek Nagyságának fokát, amely felülmúlja minden földi lakó felfogóképességét. Áldott legyen az, aki megismeri.”
Nem különös-e, hogy keresztény felekezetek a szerzetesi élet intézményét, és a papi nőtlenséget befogadták, noha Krisztus nős embereket választott tanítványaiul, és Ő maga is, apostolai is, tevékeny jótékonyságban töltötték életüket, és szoros kapcsolatot és baráti összeköttetést tartottak fenn a néppel?
A Koránban ezt olvassuk:
„Jézusnak, Mária fiának az Evangéliumot adtuk, és azok szívébe, kik Őt követték, jóságot és szánalmat öntöttünk. A szerzetesi életet azonban ők maguk gondolták ki. Mi csak azt a vágyat írtuk elő nekik, hogy Isten tetszését elnyerjék. Ők azonban nem úgy cselekedtek, mint ahogyan cselekedniök kellett volna.” (Korán, s. LVII. 27.)
Ha volt is értelme a szerzetesi életnek a múltban, és az akkori viszonyok között, Bahá’u’lláh kijelenti, hogy ma már semmi értelme nincs, és valóban nyilvánvaló, hogy a legvallásosabb és a legistenfélőbb emberek nagy számának kiválása az emberi közösségből, és kivonása a szülői kötelesség és felelősség alól csakis az egész faj szellemi elszegényedését vonhatja maga után.

A házasság
A bahá'í tanítások az egynejűséget ajánlják, és Bahá’u’lláh a házasságot mindkét fél, és a szülők kölcsönös beleegyezésétől teszi függővé. Az Aqdas könyvben ezt mondja:
„Valóban, a Bayán könyv szerint (Báb kinyilatkoztatása) a házasság csupán a két fél (vőlegény és menyasszony) hozzájárulásán alapszik. Mivel nekünk azonban az a kívánságunk, hogy az emberek között a szeretetet, a barátságot és az egységet honosítsuk meg, mi a szülők hozzájárulásától is függővé tesszük, hogy ellenségeskedés és idegenkedés elkerülhető legyen.”
Erre vonatkozólag ’Abdu’l-Bahá egy érdeklődő kérdésére ezt a választ írta:
„Ami a házasságot illeti: Isten törvénye értelmében először te válaszd meg élettársadat, és azután tedd függővé az atyád és anyád beleegyezésétől.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. III. kötet,563. oldal.)
’Abdu’l-Bahá azt mondja, hogy Bahá’u’lláh óvatos intézkedése folytán a házasság által keletkezett rokonság között – a keresztény és mohamedán országokban szinte közmondásosan feszült viszony – a bahá'í hívők között ismeretlen, és a válás is nagyon ritka. E kérdésre vonatkozóan még így ír:
„A bahá'í eljegyzés mindkét rész tökéletes hozzájárulását, és kölcsönös megegyezését jelenti. Legyenek a legnagyobb figyelemmel egymás iránt, és ismerjék meg egymás jellemét. Váljék közöttük az erős kapocs örökké tartó kötelékké, és törekvésük soha meg nem szűnő egység, barátság, együttérzés és együttélés legyen.
A vőlegény jelentse ki a vőfély és még néhány tanú előtt: ’Valóban, mi megnyugszunk Isten akaratában.’ A menyasszony pedig tegye hozzá: ’Valóban, minket kielégít az Isteni akarat.’
A bahá'í egybekelés azt jelenti, hogy férfi és nő szellemileg és fizikailag egyesülnek, hogy örökös egységgé legyenek minden világokon át, és hogy kölcsönösen tökéletesítsék szellemi életüket.”  (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. II. kötet, 325. oldal.)

Válás
A próféták rendelkezései a válás kérdésében, úgy, mint a házasság kérdésében változtak a korok szelleme szerint. ’Abdu’l-Bahá tanításaiban a válásról így nyilatkozik:
„A bahá'í barátok kerüljék szigorúan a válást, kivéve olyan esetekben, amikor kölcsönös ellenszenv kényszeríti őket arra, hogy elhagyják egymást; ilyen esetekben ám határozzák el a válást a Szellemi Tanács tudtával. Azután egy teljes évig várjanak türelemmel. Ha ez alatt az idő alatt az összhang nem állítható helyre közöttük, a válás keresztülvihető… Isten Királysága összhangra, szeretetre, egységre, rokonérzésre és teljes egyesülésre van alapozva, nem pedig széthúzásra, különösen férj és feleség között. Aki kettőjük közül a válást okozta, kétségtelenül nagy kellemetlenségek okozója, és élte végéig sorscsapásoknak és lelkifurdalásnak áldozata lesz.” (Levél az amerikai bahá'í hívőkhöz.)
A bahá'í hívőket azonban a válás kérdésében úgy, mint minden más ügyükben, nemcsak a bahá'í tanítások kötik, hanem annak az országnak törvényei is, amelyben élnek.

A bahá'í naptár
A különféle népeknél az időszámításnak és egyéb dátumok meghatározásának többféle módja volt használatban, és ma is állandóan használnak egymástól eltérő naptárokat, úgy, mint a gregorianus naptárt Nyugat-Európában, a julianus naptárt Kelet-Európa több országában, a zsidók a zsidó naptárt, a mohamedán hívők a mohamedán naptárt használják.
Báb küldetésének fontosságát új naptári számítás felállításával jelezte. Ebben a gregorianus naptárhoz hasonlóan, elmaradt a hónapoknak a hold szerint való felosztása, és elfogadták a nap-évet.
A bahá'í év 19 hónapból, és minden hónap 19 napból áll, azaz összesen 361 nap, a „szökő napok” beszúrásával, 4 a rendes évben és 5 a szökőévben, a 18. és 19. hónap között, hogy a naptárt a nap-évvel összhangba hozza. Báb a hónapokat Isten tulajdonságairól nevezte el. A bahá'í újév, a régi perzsa újévnek megfelelően csillagászati alapon van meghatározva, az év kezdete a márciusi napéjegyenlőség (március 21.). A bahá'í időszámítás Báb kinyilatkoztatásának évével kezdődik,(azaz 1844. év Kr. sz. u., 1260. év Hedsra után).
Már a közeljövőben szükséges lesz, hogy a népek mind teljesen egyforma naptárt fogadjanak el.
Helyesnek látszik, hogy az egység új időszakának új naptára legyen, mégpedig olyan, amely ellen nem hozhatók fel azok az ellenvetések és kifogások, amelyek korábbi naptárokat a föld népességének széles körei részére elfogadhatatlanokká tesznek; és alig képzelhető bármilyen más naptárrendezés, mely egyszerűség és használhatóság tekintetében felülmúlná Báb javaslatát.

Szellemi gyülekezetek
Mindenütt, ahol kilencnél több a bahá'í hívők száma, előírás szerint „szellemi gyülekezet” vagy „tanács” választandó, amely e kerületben a hívők ténykedéseit vezeti és összhangba hozza. A perzsa városokban működő Szellemi Gyülekezetekről Jináb-i-Asadulláh Fadil (Mázindaráni) a következőképp nyilatkozott e könyv írójának, világos képét adva a bahá'í szervezkedés módozatairól:
„A Szellemi Tanács (Spiritual Assembly, magyar rövidítése Sz. T.) fő kötelességei a következők:
1. A tanításoknak a nép között való terjesztésére szolgáló intézkedések, összejövetelek, irodalom, stb.
Hetenként többször általános összejövetelek tartatnak, amelyeken nem-bahá'í hívők is megjelenhetnek, és amelyek célja, hogy a népet vezessék és oktassák, új híveket vonzzanak, és azokat hitükben erősítsék.
2. Intézkedések szegények és ínségesek megsegítésére a bahá'í hívők és más vallásúak között is. Ha a barátok közül valaki bajban van, legyen az családi, üzleti vagy lelki baj, forduljon a ’Szellemi Tanács’-hoz, amely tanácsot és segítséget nyújt neki.
3. A nevelés, a tudomány és művészet ápolása. A Szellemi Tanács felelős azért, hogy minden bahá'í gyermek jó nevelésben részesüljön.
4. A bahá'í törvények tanítása. A Szellemi Tanács megbízható tanítókat jelöl ki, akik az összejöveteleken a törvényeket magyarázzák, és a hívőket azok betartására buzdítják. Ha a bahá'í barátokhoz csatlakozók, a magukat bahá'í hívőknek vallók között mégis akadnak képmutatók, akik nem a bahá'í hitnek megfelelően élnek, a Sz. T. külön összejöveteleket rendez részükre, amelyeken bölcs, erős hitű és tapasztalt tanítók magyarázzák nekik kötelességüket, és azok teljesítésében gyakorolják őket.
5. Pénzalapok gyűjtése és kezelése. Általános összejöveteleknél nincs helye gyűjtésnek, és a jelenlévőket nem kötelezik adakozásra. Azok adnak pénzt, akik igazi bahá'í hívők. A Sz. T. könyvet vezet az adakozók neveiről, és az adott összegekről. Az adományok átadása és a nyugták kiállítása meghatározott időben történik. Névtelen adományok is gyakoriak. A Sz. T. határoz az iránt, hogy az adomány mire fordítandó, mennyi használandó fel oktatás szervezésére, mennyi szegények támogatására, stb.
6. Ünnepélyek rendezése. A Sz. T. ünnepélyek rendezésére bizottságot jelöl ki. Minden baráti kör 19 naponként rendezzen ünnepélyt. A bizottság ezekről könyvet vezet. Aki ünnepélyt kíván rendezni, a Bizottsággal együtt megállapítja a napot, az időt és a helyet. Az egyik barát évenként háromszor, másik többször, másik ritkábban óhajt ünnepélyt rendezni. A Bizottság egy másik könyvet is vezet, amely a kölcsönös vendéglátásra vonatkozó eseményeket tartalmazza. Ha az ünnepély napját megállapították, a vendéglátó értesítést kap, hogy hány bahá'í vendég van az illető városban. Ha a vendéglátó nem tudja megvendégelni valamennyit, akkor a többi bahá'í hívő is segédkezik. Az olyan ünnepélyek, melyeken a városban élő összes bahá'í hívők együttesen vesznek részt, csak meghatározott ünnepnapokon rendezendők, ilyenek Naw Rúz (Újév) és Ridván.
A bahá'í hívők minden ténykedése egy-egy körzetben a Sz. T. hozzájárulásával történjék, a Sz. T. legyen az a gyújtópont, amelyből a szellem fénye szétárasztja sugarait. Ha a Sz. T. nem tiszta, és szellemileg nem megfelelő, a bahá'í mozgalom nem virulhat. A hívők tartsák szem előtt, hogy minden, a mozgalommal kapcsolatos kérdésben a Sz. T.-nak kell engedelmeskedniök. Minden összejövetel alkalmával írás-részletet kell felolvasni, amelyben ’Abdu’l-Bahá a gyülekezet különféle kötelességeit magyarázza.”
A Sz. T. választása a következőképpen történik:
„Ha a választás esedékes, erről a mozgalom minden barátja értesítendő. Tapasztalt hívők megmagyarázzák az embereknek, hogy a tanács tagjai milyen tulajdonságok birtokában legyenek. ’Abdu’l-Bahá szerint az első követelmény, hogy a tanács tagja erős legyen a hitében. Elég tapasztalata is legyen a mozgalom ügyeiben, megfelelő képzettséggel rendelkezzék, és jelleme szilárd legyen. Olyanokat kell megválasztani, akik egymással egyetértésben tudnak dolgozni, és ne olyant, aki esetleg egyenetlenséget okozhat.
A barátok jelöljenek ki – mondjuk – 38 megbízottat, mint választóbizottságot, és ez a bizottság válassza meg a Sz. T.-ot, melynek legalább 9 tagjának kell lennie. Perzsiában a nőknek külön is van Szellemi Tanácsuk, de ’Abdu’l-Bahá szerint a Nyugaton férfiak és nők együttesen alkossák meg. A tagok 2-3 évre választandók. Ez idő leteltével mindnyájan lemondanak hivatalukról, és új tanács megválasztására kerül sor.
Isten szent törvényei szerint minden időben és korszakban voltak szentelt napok és ünnepek, és munkától mentesített napok. Ezeken a napokon mindenféle foglalkozás, kereskedelem, ipar, földművelés szüneteljen.
Valamennyien együtt vigadjanak, általános összejöveteleket rendezzenek, egy közösséget alkossanak, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen az összetartozás, egység és egyetértés érzése.
Mivel ezek szentelt napok, ne hanyagolja el azokat senki, és ne fossza meg jelentőségüktől az által, hogy pusztán csak élvezetek hajhászására használja fel.
E napokon különféle intézmények alapját kell megvetni, melyek állandó értékűek, és a nép javát szolgálják…
A jelen korban semmi sem hoz jobb eredményt, mint a nép kellő vezetése. Isten barátai ilyen ünnepnapokon szembeszökő emberbaráti vagy eszményi intézmények alapját vessék meg, amelyek kihatnak az egész emberiségre, és nemcsak a bahá'í hívőkre. A kinyilatkoztatás szerint az emberbaráti intézkedések az egész emberiségnek szólnak, kivétel nélkül, mivel Isten könyörületességének megnyilatkozásai. Ezért biztos a reményem, hogy Isten barátai egytől egyig Isten kegyelme értelmében járnak el embertársaikkal.”
Naw Rúz (Újév) és Ridván ünnepe, mint Báb és Bahá’u’lláh születésének, valamint Báb megnyilatkozásának évfordulója (az utóbbi egyúttal Bahá’u’lláh születésnapja) a bahá'í év legnagyobb örömnapjai. Perzsiában ezeket kirándulások és ünnepi összejövetelek rendezésével ünneplik, amelyeken a jelenlévők zenével, versek éneklésével, és az alkalomhoz illő rövid felszólalásokkal vesznek részt. A 18. és 19. hónap közé (február 26-tól március 1-ig bezárólag) iktatott szökőnapok kiváltképpen a barátok megvendégelésére, ajándékok kiosztására, szegények és betegek gondozására, stb. szentelendők.
Báb vértanúhalálának, Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá halálának évfordulóit külön összejövetelekkel, imákkal és szónoklatokkal ünneplik meg.

Böjtölés
A 19. hónap, mely közvetlenül a szökőnap vendéglátása után következik, a böjtölés hónapja. 19 napig tart a böjt, mely idő alatt napkeltétől napnyugtáig ételtől és italtól is tartózkodni kell.  Mivel e böjthónap a márciusi napéjegyenlőséggel végződik, a böjt mindig ugyanarra az évszakra esik, azaz északi féltekén a tavaszi időszakra, és déli féltekén az őszi időszakra; így tehát sohasem a nyár szélsőséges hőségének, avagy a tél határtalan hidegségének idejére, melyek esetleg nagy nehézséget okoznának. Azonkívül az említett évszakokban a napkelte és a napnyugta között lévő idő a föld minden lakható részén megközelítőleg ugyanaz, vagyis körülbelül reggel 6 órától este 6 óráig tart. A böjt nem kötelező gyermekekre és rokkantakra, utazókra, öregekre, gyenge szervezetűekre nézve. Közéjük kell számítani az állapotos és szoptató nőket is.
Világos, hogy a bahá'í tanítások által előírt időszaki böjt jótékony intézmény, a testi egészség fenntartásának eszköze; de amint a bahá'í ünnepélyek igazi jellege sem az ételek szertelen fogyasztásában, hanem az Istenről való megemlékezésben nyilvánul meg, mert ez a mi igazi szellemi táplálékunk; így a bahá'í böjtölés sem csupán testi ételektől való tartózkodásban áll, - bár a böjt a test kitisztulását segíti elő, - hanem abban, hogy minden testi vágytól és kívánságtól tartózkodunk, és Istenben merülünk el.
’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„A böjt jelkép. A böjtölés érzékiségtől való tartózkodás. A testi böjtölés e tartózkodás szimbóluma és emlékeztetője, azaz: ahogy az ember a testi ételektől tartózkodik, tartsa vissza magát a mohóságtól és az önző vágyaktól is. Csupán ételektől való tartózkodás nincs befolyással a szellemre. Egyedül jelkép és emlékeztető. Egyébként nincs értéke. Az ilyen alapon való böjtölés nem jelenti az ételek tökéletes megvonását. Az evés aranyszabálya: sem nagyon sokat, sem nagyon keveset. Mértékletesség szükséges hozzá. Indiában van egy szekta, melynek tagjai túlzott mértékben tartózkodnak az evéstől, és az étel mennyiségét fokozatosan csökkentik, míg végül majdnem semmit sem esznek, de ettől intelligenciájuk szenved. Az ember nem szolgálhatja Istent agyával és testével, ha ezeket élelemhiány legyengítette. Ilyenkor nem láthat tisztán.” (Miss E. S. Stevens idézete a Fortnightly Review-ben 1911. június.)

Összejövetelek
’Abdu’l-Bahá szerint nagyon fontos a hívők rendszeres összejövetele, melyeknek célja az együttes ima, a tanítás magyarázata, és a mozgalom terjesztésének megbeszélése. Egyik levelében így szól:
„Isten kívánsága az, hogy az egység és az egyetértés napról napra növekedjék Isten barátai és a Kegyelmes szolgálói között. Míg ez meg nem valósul, a mozgalom nem haladhat előre! Az egység és egyetértés elérésére a szellemi összejövetelek a legjobb eszközök. Ezek nagyon fontosak, és olyanok, mint mágnes, mely magához vonzza az isteni jóváhagyást.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. I. kötet, 125. oldal.)
A bahá'í hívők összejöveteleiken kerüljék a vitás érveket, politikai és világi ügyek tárgyalását; egyedüli feladatuk az isteni igazság tanítása és megismerése legyen, hogy szívük megteljék az Isteni Szeretettel, hogy az Isteni Akarat iránt való engedelmességben tökéletesedjenek, és hogy elősegítsék Isten Királyságának eljövetelét. ’Abdu’l-Bahá 1912-ben New Yorkban erről így szólt egyik beszédje alkalmával:
„A bahá'í gyülekezet legyen az Ég seregeinek összejövetele. Az Ég seregeinek fénye világosítsa meg. Szívük tükör legyen, melyben az Igazság napja tükröződik vissza. Minden kebel legyen egy-egy távíró állomás: drótjának egyik vége a lélekben, másik vége az Égi seregnél van, hogy így érintkezhessenek egymással. Az ihlet áradjon le ezen az úton Abhá Királyságából a földre, és ezen az úton fog egyetértés uralkodni minden tárgyalásukban… Minél több egyetértés, egység és szeretet uralkodik közöttetek, az isteni hozzájárulás annál nagyobb mértékben segít nektek, és az Áldott Szépség, Bahá’u’lláh segítsége és támogatása erősít titeket.”

A 177. OLDALON fotó:

MASHRIQU’L-ADHKÁR
Bahá'í templom
Wilmette-ben (Chicago mellet, USA)


Egyik levelében pedig ezt mondja:
„Összejöveteleitek alkalmával kerüljétek a külső dolgokról való társalgást, és az együttlétet versek éneklése, idézetek olvasása, és olyan tárgyak töltsék ki, amelyek isteni dolgokra vonatkoznak, mint pl. bizonyítékok magyarázata, világos és nyilvánvaló következtetések levonása, és a teremtmények Imádottja által mutatott jelek magyarázása. Aki az összejövetelt felkeresi, tisztuljon meg belsőleg, és forduljon Abhá Királysága felé, és így lépjen be szerényen és alázatossággal; és ha egyikük fel akar szólalni, tegye ezt udvariasan a jelenlevők engedélyével és megelégedésére, beszéljen folyékonyan és ékesszólóan.”

Mashriqu’l-Adhkár
Bahá’u’lláh utasításokat hagyott hátra, hogy hívői minden országban és városban építsenek templomot. A templomot „Mashriqu’l-Adhkár” néven nevezi, ami azt jelenti: „Isten Dicsőségének Hajnalhasadása”. A Mashriqu’l-Adhkár-nak kilencoldalú kupolás építménynek kell lennie; tervezete és kivitele pedig lehetőleg a leggyönyörűbb legyen. Nagy kert közepén álljon, kertjét szökőkutak, fák és virágok díszítsék, és nagy számban melléképületek vegyék körül, melyeknek rendeltetése a nevelési, jótékonysági és társadalmi intézmények fejlesztése, hogy így Isten imádása szoros kapcsolatban legyen a természet és a művészet szépségeinek benső ápolásával, és a szociális viszonyok javulására irányuló gyakorlati munkával.
Mindeddig a bahá'í hívőknek istentiszteletük céljára Perzsiában tilos volt templomot építeniök, így az első nagy Mashriqu’l-Adhkár Oroszországban Ishkabad városában épült. A második most készül Wilmette-ben, közel a tengerparthoz, Chicago mellett, az Egyesült Államokban. Gyönyörű fekvésű helyen, jól átgondolt tervek szerint készül, építője Louis Bourgeois. ’Abdu’l-Bahá több levelében így ír a Nyugat ezen Anyatemplomáról:
„Dicsértessék az Isten, hogy mindeddig a világ minden országából – kinek-kinek tehetsége szerint – adakozások folynak be állandóan az amerikai Mashriqu’l-Adhkár alapítványához… Ádámtól napjainkig az ember ilyent nem tapasztalt, hogy Ázsiának legtávolabbi országaiból adományokat küldjenek Amerikába. Ezt Isten szövetségének hatalma teszi. Ez valóban csodálatot kelt azokban, akik fel tudják fogni. Remélhető, hogy Isten hívői nagylelkűek lesznek, és nagy összeg gyűlik a felépítésére… Azt akarom, hogy mindenki szabadon cselekedjék. Ha valaki pénzét másra akarja költeni, ám tegye. Ne avatkozzatok ügyeibe, de legyetek meggyőződve, hogy jelenleg a legfontosabb feladat a Mashriqu’l-Adhkár felépítése.
A Mashriqu’l-Adhkár-nak legyen kilenc oldala, legyenek kapui, szökőkutai, bejárói, oszlopai és kertje, legyenek földszintje, galériái és kupolái, tervezetében és kivitelében pedig gyönyörűséges legyen. Ezen építmény misztériuma nagy, és most még nem fedhető fel, de felépítése napjainknak egyik legfontosabb vállalkozása. A Mashriqu’l-Adhkár-nak fontos melléképületei vannak, melyekre már az alap lerakásánál figyelemmel kell lenni. Ezek: iskola az árvák részére, kórház és orvosi rendelő a szegények részére, otthon a tehetetlenek számára, főiskola a magasabb tudományos kiképzés részére és vendégotthon. Minden város építsen egy nagy Mashriqu’l-Adhkár-t. Ezekben minden reggel istentisztelet tartassék. A Mashriqu’l-Adhkár-ban orgona nem lesz. A környező épületekben tartsák meg a hívők az ünnepeket, istentiszteleteket, gyűléseket, nyilvános összejöveteleket és szellemi gyülekezeteket, de a templomban az ima és az ének kíséret nélkül legyen. A templom kapuját az egész emberiség számára tárjátok ki.
Mikor ezen intézmények, iskola, kórház, a vendégotthon, rokkantak helye, a magasabb tudományok oktatására szolgáló egyetem, a továbbképző tanfolyamok és a többi emberbaráti épületek mind készen vannak, a kapukat meg fogják nyitni minden nemzet és minden vallás előtt. Korlátozások e tekintetben egyáltalán nem lesznek. A jóléti intézmények testszínre vagy fajra való tekintet nélkül mindenkit befogadnak. Kapuik minden ember részére nyitva vannak; nem viseltetnek senkivel szemben előítélettel, de szeretetet gyakorolnak bennük mindenki iránt. A központi épületet imának és istentiszteletnek szentelik. Így … a vallás összhangba jut a tudománnyal, és a tudomány a vallás szolgálatába fog állni, mindkettő pedig közösen az egész emberiségre árasztja anyagi és szellemi javait.”

Élet a halál után
Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy a testi élet csak létünk embrionális állapota, és a testtől való szabadulás csak újjászületés, mellyel az emberi szellem tökéletesebb és szabadabb életbe jut. Így ír erről:
„Tudd meg, hogy a lélek testből való távozása után felfelé száll, míg Isten színe elé jut oly alakban, mely örökké tartó, mint Isten Királysága, Uralma, Ereje és Hatalma; s itt fognak megnyilvánulni Isten jelei, tulajdonságai, bölcsessége és kegyelme. Az Isteni Jóság a lelket olyan állapotba vezeti, melyet szavakkal kifejezni, vagy földi lénynek megmagyarázni nem lehet. Áldott legyen az a lélek, mely a népnek kételyeitől és előítéleteitől megtisztultan hagyja el testét. Isten Szent Akaratának légkörében fog élni, és eljut a legmagasabb Paradicsomba. E Paradicsom minden angyala fogja várni, és körülvenni, beszélni fog velük, és elmondja nekik, amit átélt Istennel, a világegyetem Urának hitvallásában!
Ha valaki tudatára jönne annak, hogy mi vár reá Istennek, a trónok és a por Urának Királyságában, nagy vágyakozással kívánkoznék azonnal e változatlan, fenséges szent és dicső állapotba. Ami a szellem alakját illeti, azt nem lehet körülírni, de nincs is szükség magyarázatra; csak keveset kell róla tudni; követek jöttek a célra, hogy a teremtményeket az Isten felé vezető igaz úton kísérjék, és hogy így neveljék a népet.
Isten kegyelme folytán e (felszállott) szellemek sugárzása segíti elő a népek fejlődését, és a nemzetek haladását. Ők a lét kovászai. A szellemek mindig felettünk állottak és állanak, a különbség e földi királyság és a másik között olyan, mint amilyen az embrionális világ, és a mi világunk között.” (Ali Quli Khán által 1903 körül lefordított levél.)
Hasonlóan ír ’Abdu’l-Bahá:
„Azokat a titkokat, melyekről az ember földi életében nem tud, a földöntúli világban fogja megismerni, és ott fogja megérteni az igazság titkait; és fel fogja ott ismerni, és megérteni a személyeket, kikkel érintkezésben volt. A szent lelkek, kiknek tiszta a szemük, és a lelki látás kegyében részesülnek, kétségkívül megismerik a fény birodalmában az összes misztériumokat, és keresni fogják a kegyet, hogy tanúságot tehessenek minden nagy lélek létezéséről. Sőt abban a világban nyilvánvalóan látni fogják Isten Szépségét. Hasonlóan találkozni fognak Isten minden barátjával úgy a korábbi, mint a jelen időkből, mindannyian együtt lészen a mennyei gyülekezetben.
Az emberek közt levő különbségek és különféleségek nyilvánvalóak lesznek e halandó világból való távozásuk után. Azonban e különféleség nem helyre vonatkozik, hanem  a lélekre és az öntudatra. Mert Isten Királysága felette áll időnek és térnek; az más világ, és más világegyetem. És tudd meg bizonyossággal, hogy az Isteni világban, kik lelkileg szerették egymást, fel fogják egymást ismerni, keresni fogják a kapcsolatot, de az szellemi kapcsolat lészen. A szeretet, melyben valakit részesítettünk, nem merül feledésbe e Királyság világában, és nem fogod elfelejteni azt az életet, melyet az anyagi világban éltél le.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. I. kötet, 204. oldal.)

Menny és pokol
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá a régebbi vallási írásokban található menny és pokol leírásokat jelképeseknek tartják, és a teremtés bibliai elbeszéléseit sem tekintik szó szerint igazaknak. Szerintük a menny a tökéletesség, a pokol pedig a tökéletlenség állapota; a menny harmónia Isten Akaratával és felebarátainkkal, a pokol e harmónia hiánya; a menny a szellemi élet állapota, a pokol a szellemi halálé. Az ember már testi élete idején is, vagy mennyben, vagy pokolban lehet; a menny örömei szellemi örömök, a pokol kínja ezektől az örömöktől való megfosztás.
’Abdu’l-Bahá ezt mondja:
„Ha az embereket a hit fénye felszabadítja a bűnök sötétségéből, ha az Igazság napja ragyogása lelkesíti őket, és mind az erények megnemesítik, ezt a legnagyobb jutalomnak fogják érezni, és tudni fogják, hogy ez az igazi paradicsom. Épp így belátják, hogy a lelki büntetés abban áll, hogy a földi világnak vannak alávetve, hogy Isten tekintete el van zárva előlük, hogy erőszakosak és tudatlanok, hogy érzéki vágyak rabjai, hogy állati gyarlóságok hatalmasodnak el, hogy rossz tulajdonságok uralkodnak rajtuk … ezek a legnagyobb büntetések és kínok.
A másvilág jutalma a tökéletesség és a béke, amelyek a szellemi világban elérhetők ezen világból való eltávozásunk után … Szellemi kegyek, Isten Királyságában különféle szellemi adományok, a szív és lélek kívánságainak teljesülése, és találkozás Istennel örök birodalmában. A másvilági bűnhődés meg abban áll, hogy az ember nem részesül a különféle isteni kegyekben, áldásokban, és hogy a lét legalacsonyabb fokára süllyed. Azt, aki ez isteni kegyektől meg van fosztva, habár folytatja is életét halála után, mégis halottnak tekinti az igazság népe.
A másvilág jólétét az Istenhez való közelség alkotja. Ebből az következik, hogy azoknak, kik Isten környezetében vannak, engedélyük van arra, hogy másokért közbenjárjanak, és e közbenjárást Isten is figyelembe veszi. Az is lehetséges, hogy azoknak helyzete, kik bűnben vagy hitetlenségben haltak el, megváltozhatik, azaz bocsánat lehet osztályrészük nem Isten Igazságossága, hanem az Isteni Kegyelem útján; mert e kegyelem érdemen felül ad, az igazságosság ellenben az emberrel érdeme szerint bánik. Mint a földön imádkozunk e lelkekért, ugyanezt gyakorolhatjuk a másvilágban is, Isten Királyságában. Tehát haladás ott is lehetséges. Amiként imájukkal már itt részesei lehetnek a fénynek, ott is könyöröghetnek megbocsátásért, és hozzájuthatnak a fényhez könyörgésükkel és imádkozással. Az anyagi forma levetése előtt is, utána is alkalom van a haladásra a tökéletesedés felé. A tökéletes embernél magasabb lény nincs. Aki elérte ezt a fokot, a tökéletesedésben még előrehaladhat ugyan, de nem a helyzetben, mert nincs magasabb helyzet, mint a tökéletes emberé, amelyet ő maga elérhet. Csak az emberiesség fokában tehet haladást, mert az emberi tökéletesedés határtalan. Tehát akármilyen tanult legyen is valaki, mindig találhatunk olyant, aki nálánál többet tud. Ezért az emberi tökéletesedés határtalanságára való tekintettel földi életünk után is tovább haladhatunk a tökéletesedésben.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 259-274. oldal.)

A két világ egysége
Az emberiség egysége Bahá’u’lláh tanítása szerint nemcsak azokat foglalja magában, akik földi testükben élnek, hanem minden emberi lényt, akár földi, akár földöntúli létében. Tehát a földön élők is, a szellemi világban élők is egy és ugyanazon szervezet részei, és mindkét rész benső kapcsolatban van egymással. A szellemi kapcsolat közöttük nem, hogy lehetetlen, vagy természetellenes lenne, hanem állandó és elkerülhetetlen. Akikben a szellemi képességek még nem fejlődtek ki, azok ennek az élő kapcsolatban nincsenek tudatában; ha azonban e képességeik kibontakoznak, a lelki szemeik előtt eddig fátyol mögé rejtett lelkekkel való érintkezés mindinkább és fokról fokra tudatosabbá és határozottabbá válik bennük. E szellemi kapcsolat olyan reális és természetes a prófétáknál és szenteknél, mint a többi embernél a rendes meglátás és érintkezés.
’Abdu’l-Bahá így szól erről:
„A próféták látomásai nem álmok; valóban nem; szellemi revelációk azok, és valódi tények. Például, ha így szólnak: ’Láttam egy személyt bizonyos formában, ezt és amazt mondottam neki, és ő ilyen és ilyen feleletet adott.’ E látomás az ébrenlét világában történik, és nem az alvás állapotában; azaz ez szellemi reveláció.
A szellemi lelkek közt szellemi megértés és felderítés van, az érintkezésnek egy neme, mely a képzelettől és elképzeléstől mentesített, időn és helyen túl szentesített társulás. Az Evangéliumban meg vagyon írva, hogy Mózes és Illés a Tábor hegyén Krisztushoz jöttek, és nyilvánvaló, hogy ez nem anyagi találkozás volt. E találkozás szellemi formában történt. Az ilyenféle érintkezés valóságos és csodálatos eredményeket termel emberek lelkében és gondolataiban, és szívüket magához vonzza. ((Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 290-292. oldal.)”
Amíg ’Abdu’l-Bahá a „természetfeletti” lelki tulajdonságok valódiságát elismeri, visszautasít minden oly kísérletet, amely ezek kifejlődését idő előtt ki akarná erőszakolni. Ezek a tulajdonságok a kellő időben természetesen ki fognak bontakozni, ha haladunk a szellemi fejlődésnek annak az ösvényén, melyet a próféták jelöltek ki részükre. Így folytatja:
„A lelki erőkkel való kísérletezés e földön akadályozza a léleknek állapotát a jövő világában. Ezek az erők megvannak a valóságban. Azonban rendes körülmények közt nem lépnek fel a földtekén. A magzatnak az anyaméhben van szeme, füle, keze, lába, stb., de egyik sincs aktivitásban. A földi világban lefolyó élet fő célja, hogy az ember megérjen az igazi világ számára, ahol azok az erők aktivitásba lépnek. Ahhoz a világhoz tartoznak.” (Miss Buckton jegyzeteiből, felülvizsgálta ’Abdu’l-Bahá.)

Az eltávozott lelkekkel való érintkezést ne keressük öncélképpen, sem azért, hogy hiú kíváncsiságunkat kielégítsük. Egyaránt kiváltság és kötelesség azok részére, kik az elfátyolozott világon innen vannak, hogy szeressék és segítsék azokat, kik azon túl vannak. A halottakért való imádkozás a bahá'í hívők kötelességeihez tartozik. ’Abdu’l-Bahá így tanítja:
„Az eredményes közbenjárás kegyelme a tökéletességek egyike, melyben előrehaladott lelkek részesülnek, miként abban Isten küldöttjei is részesülnek. Jézus Krisztusban e földi életben meg volt a közbenjárás ereje, hogy megbocsátást kérjen ellenségei számára, és ezen képessége kétségtelenül most is megvan. ’Abdu’l-Bahá sohasem említi egy elhunyt személy nevét a nélkül, hogy hozzá ne fűzze ’Isten legyen neki irgalmas’, vagy hasonló értelmű szavakat. A próféták követőinek szintén megvan az a képességük, hogy elhalt lelkek részére megbocsátásért imádkozzanak. Ne higgyük tehát, hogy bármely lélek állandó szenvedésre vagy pusztulásra volna ítélve amiatt, mivel Isten létezéséről egyáltalán nem tudott. Az eredményes közbenjárás ereje mindig fennáll részükre …
Aki a túlvilágon gazdag, éppúgy segíthet azon, ki a túlvilágon szegénységben van, mint itt e földön segíthet a gazdag a szegénye. A világok mindegyikében mindannyian Isten teremtményei, és mindig Tőle függnek. Nem függetlenek, és sohasem lehetnek függetlenekké. Ha Isten segítségére szorulnak, minél többet könyörögnek Hozzá, annál gazdagabbakká válnak. Mi a vagyonuk, miben áll a jólétük? Mi a segítség és a támogatás a túlvilágon? Közbenjárás. A lelkek, akik még nem fejlődtek ki, előbb a szellemileg gazdagok könyörgése által keressék a haladást; csak azután haladhatnak saját imájuk erejéből.” (Miss E. J. Rosenberggel folytatott beszélgetés 1904-ben.)
Más helyen ezt mondja:
„Azoknak, kik a földről elszálltak, más tulajdonságaik vannak, mint azoknak, kik még e földön élnek, de lényegbe vágó különbség még sincs köztük. Az imában a fejlődési foknak és a különböző helyzeteknek keveredése történik. Imádkozzatok érettük, amiként ők értetek imádkoznak.” (’Abdu’l-Bahá in London. ’Abdu’l-Bahá Londonban. 97. oldal.)
Arra a kérdésre: lehetséges-e, hogy az új kinyilatkoztatás a hit és szeretet útján tudtára adható azoknak, kik elhagyták a világot, anélkül, hogy itt hallottak volna róla, - ’Abdu’l-Bahá így felelt:
„Bizonyára! Mert az őszinte imának mindig van eredménye, és nagy a hatása a másvilágon. Sohasem vagyunk teljesen elszakítva azoktól, kik ott vannak. A valódi és lényeges befolyás lehetősége nem ezen a világon van, hanem a túlvilágon.” (Mary Handford Ford feljegyzései, Párizs, 1911.)
Más helyen Bahá’u’lláh ezt írja:
„Aki úgy él, amint az neki rendeltetett, annak érdekében az Égi seregek, a Paradicsom népe, és azok fognak imádkozni, kik a Nagyság templomában élnek, Istennek, a Legkedvesebbnek és a Legdicsőbbnek parancsa értelmében.” (Írás Ali Qulí Khan fordításában.)
’Abdu’l-Bahá arra a kérdésre, hogy miért fordul a lélek oly gyakran ösztönszerűleg a földről eltávozott barátokhoz, így felelt:
„Az isteni teremtés törvénye az, hogy a gyenge az erősre támaszkodik. Azok, akikhez ti fordultok, Isten hatalmát közvetíthetik érdeketekben, akárcsak a földön volnának, azonban egyedül a Szentlélek az, aki minden embernek erőt adhat.” (’Abdu’l-Bahá in London. ’Abdu’l-Bahá Londonban, 97. oldal.)

A rossz nem-létező
Az isteni egység tanából következik a bahá'í bölcselet értelmében, hogy semmiféle pozitív rossz nem létezhet. Csak egyféle végtelenség lehet. Ha a világegyetemben más hatalom is létezne Isten hatalmán kívül, vagy ellentéte gyanánt, akkor Isten nem volna végtelen. Miként a sötétség a világosság hiánya vagy kisebb foka, úgy a rossz is csak hiánya vagy kisebb foka a jónak, a fejletlen állapot. A rossz ember olyan ember, kiben természetének magasabb foka még nem bontakozott ki. Ha önző, a rossz nem az önszeretetben van, mert minden szeretet, még az önszeretet is, jó és isteni. A rossz abban van, hogy önszeretete olyan szegényes, hézagos és téves irányú, és hogy szeretete mások iránt és Istene iránt olyan hiányos. Olyannak tekinti magát, mintha az állatvilág egy felsőbb faja lenne, és botorul kényezteti alacsony fokú természetét, miként ha kedves ölebét kényeztetné, azonban rosszabb eredményekkel önmagára nézve, mint a kutyára nézve.
’Abdu’l-Bahá egyik levelében ezt mondja:
„Ami azon megjegyzésedet illeti, hogy ’Abdu’l-Bahá azt mondotta néhány hívőjének, hogy a rossz nem létező valami, az a feleletem, hogy ez a tiszta igazság, amennyiben legnagyobb rossz az, hogy az emberiség letér az útjáról, és elzárkózik az igazság elől. A tévedés vezetés hiánya, a sötétség világosság hiánya, a tudatlanság ismeret hiánya, a hamisság őszinteség hiánya, a vakság látás hiánya, és a süketség hallás hiánya. Tévedés, vakság, süketség és tudatlanság tehát nem külön és magában létező valami.”
Majd így folytatja:
„A teremtésben nincs rossz; minden, ami van, az jó. A némely embernél vele született, és látszólag gáncsolható tulajdonságok és természetek a valóságban nem olyanok. Például a csecsemő élete kezdetén már észreveheted a vágynak, haragnak és szeszélynek jeleit. Ez esetben az ember azt mondhatná, hogy a jó és rosszaz emberrel vele született, s ez ellentétben lenne a természet és a teremtés tiszta jóságával. A felelet pedig az, hogy a vágy, azaz valaminek a megkívánása, dicsérendő tulajdonság, ha helyes irányba terelődik. Ha valakinek az a vágya, hogy ismereteket és tudást szerezzen, vagy hogy könyörületes, nemes és igazságos lehessen, mindez nagyon is dicséretre méltó. Ha haragot és méltatlanságot táplál a vérszomjas zsarnokok iránt, akik a ragadozó vadakhoz hasonlítanak, ez szintén dicséretre méltó; ha azonban e tulajdonságokat nem a kellő irányban érvényesíti, ez gáncsolandó… Ugyanez áll az ember minden más természet-adta tulajdonságára nézve, mely tulajdonságok az élet tőkéi; ha törvényellenes úton használják és fejlesztik azokat, gáncsolandók. Nyilvánvaló tehát, hogy a természet kizárólagosan jó.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 250. oldal.)
A rossz mindig az élet hiánya. Ha az emberi természet alacsonyabb része aránytalanul fejlődött ki, ennek orvosszere nem kisebb életlehetőség ezen rész számára, hanem több életlehetőség a magasabb rész számára, hogy az egyensúly így helyreállítható legyen. „Azért jöttem, - mondá Krisztus – hogy életet adassék nektek, és hogy azt minél nagyobb mértékben megkapjátok” Ez az, amire mindnyájunknak szükségünk van, élet, több élet, egy olyan élet, amely valóban az legyen! Bahá’u’lláh küldetése ugyanaz, mint Krisztusé. „Ma – mondja – valóban azért jött meg a szolga, hogy életet adjon a világnak.” (Tablet to Ra’is. Írás Ra’is-hoz), és követőinek ezt mondotta: „Jöjjetek, hogy tibelőletek alkothassuk a világ életre keltőit.” (Tablet to Pope. Írás a Pápához.)
 
XII. FEJEZET    VALLÁS ÉS TUDOMÁNY

„Ali, Mohamed veje mondotta: ’ami összhangban van a tudománnyal, összhangban van a vallással is’. Amit az emberi értelem felfogni nem tud, azt a vallás sem fogadja el. A vallás és a tudomány egymás kezét fogva halad egymás mellett; és olyan vallás, mely a tudománnyal ellentétben van, nem lehet az igazi.” (Paris Talks. ’Abdu’l-Bahá, Párizsi beszélgetések.)

Tévedés okozta ellentétek
Bahá’u’lláh alapvető tanításai értelmében az igaz tudománynak, és az igazi vallásnak összhangban kell lenniök egymással. Az igazság egy, és ha összeütközés merül fel, azt nem az igazság, hanem tévedés okozza. Az úgynevezett tudomány, és az úgynevezett vallás között minden korban felmerültek éles ellentétek, de ha a teljesebb igazság világosságából tekintünk vissza ezekre az ellentétekre, minden esetben felvilágosodottság hiányának, tudatlanságnak, előítéletnek, látszatnak, kapzsiságnak, korlátolt tudásnak, türelmetlenségnek, makacsságnak és más hasonló befolyásoknak tulajdoníthatjuk azokat, tehát olyan tényezőknek, amelyek a tudomány és a vallás igazi szellemétől egyformán idegenek, mert mindkettőnek szelleme ugyanaz. Huxley szerint: „A tudósok nagy cselekedetei nem annyira értelmiségük gyümölcsei, értelmük irányítását szellemük kiválóságának vallásos hangulata végezte. Az igazság inkább türelmükben, szeretetükben, szívük egyszerűségében és önmegtagadásukban nyilvánul meg, mint logikus éleselméjűségükben.” Boole, a nagy matematikus arról biztosít minket, hogy „a geometriai levezetés lényegileg imádkozás, a véges értelem a végtelenhez fordul, világosságért esdve véges kérdésekben.” A vallás és a tudomány nagy prófétái sohasem hazudtolták meg egymást. A nagy világtanítók méltatlan utódai, kik tanításaikat betű szerint, és nem azok szellemében követték, voltak azok, kik a későbbi prófétákat üldözték, és a haladás elkeseredett ellenségei voltak. Ők csak egy különleges kinyilatkoztatás világosságát tanulmányozták, melyet szentnek tartottak, és úgy állapították meg tulajdonságait és különlegességeit a legnagyobb gondossággal és pontossággal, amint korlátolt látókörükhöz mérten látták. Ez jelentette nekik az egyedüli igaz világosságot. Ha Isten végtelen jóságában nagyobb fényt küld az Ég más irányából, és az ihlet fáklyája nagyobb fénnyel ég az új fáklyatartó kezében, mint korábbi időben, ők haragszanak és felháborodnak, ahelyett, hogy üdvözölnék az új fényt, és fokozottabb hálával imádnák minden fény Atyját. Az új fény nem felel meg felfogásuknak. Nincs ortodox színezete, fénye nem jön ortodox helyről, ezért szerintük minden áron kioltandó, hogy eretnekség útjára ne vezesse az emberiséget. A próféták sok ellensége sorolható e típushoz, vakok vak vezetői ezek, akik az új és tökéletesebb igazság ellenesei, vélt érdekében annak, amiről azt hiszik, hogy az az igazság. Mások még alantasabb fokon állnak. Ezeket vagy önző okok vezetik, hogy az igazság ellen harcoljanak, vagy szellemi élettelenségük és tehetetlenségük folytán állják el a haladás útját.

A próféták üldözése
A vallások nagy prófétáit megjelenésük alkalmával mindig megvetéssel és visszautasítással fogadták. Úgy ők, mint első követőik állandóan ellenségeik arculcsapásainak voltak kitéve, és feláldozták vagyonukat és életüket az Istenhez való útjukon. Még a mi időnkben is így történt. 1844 óta Perzsiában Báb követőinek és a bahá’ioknak ezrei haltak rettenetes halált hitük miatt, és még többen szenvedtek el fogságot, számkivetést, nyomorúságot és meggyaláztatást. A nagy vallások legifjabbika még nagyobb mérvű „vérkeresztség”-et szenvedett el, mint elődei, és vértanúinak szenvedése elhúzódott az utolsó évtizedig. Hasonló volt a tudomány prófétáinak a sorsa is. Giordano Bruno 1600-ban eretnekként tűzhalált szenvedett, Galileit, az öreg bölcset arra akarták kényszeríteni, hogy tanításait megtagadja. Későbbi időkben Darwint és a modern geológia úttörőit támadták hevesen, mivel támadni merték a Szentírás azon tanításait, hogy Isten a világot hat nap alatt, és nem egészen hatezer évvel ezelőtt teremtette. Az új tudományos igazságokkal szemben kifejtett ellenállás azonban nemcsak az Egyháztól indult ki. A tudomány ortodox hívei épp úgy ellenségei voltak a haladásnak, mint az egyházak ortodox hívői. Kolumbuszt tudósoknak tartott kortársai kinevették, kigúnyolták. Galvanit, az elektromosság úttörőjét ugyancsak kigúnyolták tudós kortársai, és a „békatáncmester” gúnynevet adták neki. Harvey, ki a vérkeringés mikéntjét állapította meg, kortársai megvetésének és üldözésének volt kitéve eretneksége miatt, sőt egyetemi tanszékétől is megfosztották. Midőn Stephenson a gőzmozdonyt feltalálta, korának matematikusai, ahelyett, hogy szemüket kinyitották, és a tényeket tanulmányozták volna, éveken át kitartottak azon meggyőződésük mellett, hogy gép sohasem lesz képes terhet vontatni sima síneken, mert a kerekek csak helyben forognak, s a gép nem haladhat előre.
Ilyen és hasonló példákat hosszan lehetne idézni a régi korból is, az új idők történelméből, sőt napjainkból is. Dr. Zamenhofnak, az Esperanto megalkotójának épp úgy síkra kellett szállnia csodálatos nemzetközi nyelve érdekében a kigúnyoltatás és a meg nem értő közömbösség ellen, mint Kolumbusz, Galvani és Stephenson tették. Még az 1877-ben nyilvánosságra jutott Esperantonak is volt már vértanúja.

A kibékülés hajnalhasadása
Az utolsó fél évszázadban azonban az idők szelleme megváltozott, az Igazságnak új Fénye ragyogott fel, amelynek hatása alatt az utóbbi századok ellentétei határozottan elavultaknak mutatkoznak. Hol vannak most a kérkedő materialisták és a dogmatikus ateisták, kik csak kevés évvel ezelőtt azzal rémítgették meg az emberiséget, hogy kiirtják a vallást a földről? És hol vannak a vitázók, akik olyan határozottan a pokol tüzére és az elkárhozottak kínzására kárhoztatták azokat, akik nem fogadták el dogmáikat? Kiáltásuk visszhangját még hallhatjuk, de napjuk már alkonyodik, és tanításaik hitelüket vesztették. Most látható, hogy az a tanítás, mely körül a viszálykodás hullámai legmagasabbra csaptak, sem igazi tudomány, sem igazi vallás nem volt. Melyik tudós állíthatná a mai modern lélekkutatás fényében, hogy „az agy úgy választja ki a gondolatokat, mint a máj az epét”? Avagy a test pusztulását okvetlenül a lélek pusztulása kíséri? Most látjuk, hogy a gondolatnak, azért, hogy valóban szabad legyen, fel kell emelkednie a szellemi és lelki jelenségek magaslatára, és nem lehet, hogy csak az anyagiakhoz legyen kötve. Most jutunk annak tudatára, hogy az, amit a természetről tudunk, csak annyi, mint egy csepp a tengerből, ha azzal hasonlítjuk össze, ami még felfedezésre vár. Mi tehát szívesen helyt adunk a csodák lehetőségének, nem abban az értelemben, hogy azok a természeti törvényeket megtörik, hanem oly értelemben, hogy titkos erők működésének a megnyilvánulásai, melyek előttünk még ismeretlenek, aminthogy pl. elődeink nem ismerték a villamosságot, és az X sugarakat. Vagy más részről a vezető vallások melyik oktatója jelentené ki, hogy az üdvözüléshez szükséges annak az elhívése, hogy a világot Isten hat nap alatt teremtette, vagy hogy az egyiptomi csapások leírása szó szerint úgy igaz, ahogy az Exodusban olvassuk, vagy hogy a nap megállott az égen (azaz a föld állott meg forgásában), hogy Józsua üldözhesse ellenségeit, avagy hogy az, aki szent Athanasius hitvallását nem fogadja el, kétségkívül örökre elkárhozik? Az ilyen hittételeket formájukban megismételhetjük, azonban ki fogadja el azokat feltétlenül és szó szerinti értelemben? Befolyásuk az emberi lélekre és elmére már elmúlt, vagy most van elmúlóban. A vallásos világ köszönettel tartozik a tudomány embereinek, akik elősegítették azt, hogy idejüket múlt hittételek és dogmák elveszítsék hatásukat, és hogy az igazság útja szabaddá váljék. De a tudományos világ még nagyobb hálával tartozik az igazi szenteknek és a vallási titkok kutatóinak, kik jó és rossz időkön át állhatatosan kitartottak a szellemi tapasztalatok alapvető igazságai mellett, és bebizonyították egy hitetlen világnak, hogy az élet több, mint a test, és hogy a láthatatlan világ nagyobb, mint a látható. Ezek a tudósok és szentek ama hegycsúcsokhoz hasonlítanak, melyek, mint elsők fogják fel a felkelő nap első sugarait, és visszatükrözik azokat a mélyebben fekvő világra; de most már felkelt a nap, és sugarai elárasztják az egész világot. Bahá’u’lláh tanításaiban megkaptuk az igazság dicső megnyilatkozását, mely kielégíti a szívet és az értelmet egyaránt, mert bennük a vallás és a tudomány eggyé vált.

Az igazság kutatása
 A tudománnyal való tökéletes harmónia nyilvánul meg a bahá'í tanításokban a kijelölt útra vonatkozóan, amelyen az igazságot keresnünk kell. Az embernek fel kell szabadulnia minden előítélettől, hogy akadálytalanul kutathassa az igazságot.
’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„Ha meg akarjuk találni az igazságot, szakítanunk kell előítéleteinkkel és jelentéktelen, kicsinyes elképzeléseinkkel; nyílt befogadóképes értelem a lényeges kellék hozzá. Ha a serlegünk önző énünkkel van tele, az élet vize számára benne nem marad hely. Az a tény, hogy azt képzeljük magunkról, hogy igazunk van, és hogy senki másnak nincs igaza, a legnagyobb akadály az egység felé haladó ösvényen, az egység pedig a legfontosabb, ha el akarjuk érni az Igazságot, mert csak egy az Igazság…
Egyik igazság nem állhat ellentétben másik igazsággal. A fény jó, akármilyen lámpában égjen is! A rózsa szép, bármilyen kertben nyíljék! A csillag épp úgy ragyog, akár keletről, akár nyugatról küldi sugarait! Szabaduljatok meg az előítéletektől; akkor fogjátok szeretni az Igazság Napját, bármelyik pontján a láthatárnak fog felkelni. Meg fogjátok érteni, hogy ha az Igazság Isteni fénye Jézus Krisztusban ragyogott, épp úgy ragyogott Mózesben és Buddhában. Ezt jelenti az igazság kutatása.
Azt is jelenti, hogy mindent el kell hagynunk, amit korábban tanultunk, mindent, ami lépéseinket az igazság útján visszatarthatná; sőt ha szükséges, attól sem szabad visszariadnunk, hogy nevelésünket újból kezdjük. Nem szabad megengednünk, hogy a szeretet bármelyik vallás vagy bármelyik személyiség iránt annyira elvakítsa szemünket, hogy előítélet bilincsében legyünk. Ha mindezen akadályoktól mentesek vagyunk, és felszabadult értelemmel keressük az igazságot, akkor áll módunkban elérni célunkat.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések, 126. oldal.)

A valódi agnosticizmus
A bahá'í tanítások egy úton haladnak a tudománnyal és a bölcselettel, midőn kijelentik, hogy Isten lénye teljesen felette áll az emberi megértésen. Amilyen nyomatékosan tanítja Huxley és Spencer, hogy a Nagy Első Ok lényege meg nem ismerhető, úgy tanítja Bahá’u’lláh is azt, hogy: „Isten mindent magában foglal; Ő fel nem fogható”. Az Isteni Lényeg megismeréséhez vezető „út el van torlaszolva és járhatatlan”, mert miként is érthetné meg a véges a Végtelent; miként foglalhatná magában egy csepp az óceánt, avagy egy porszem, mely napsugárban táncol, a világegyetemet? És az egész világegyetem mégis ékesszólóan Istenről beszél. A víz minden cseppje magában rejti az értelmek óceánját, és minden porszem a fogalmak egész világát, meghaladva a legtanultabb tudósok felfogóképességét. A vegyész és a fizikus az anyag természetének kutatása közben a tömeget tanulmányozva eljutott a molekulákhoz, a molekuláktól az atomokhoz, az atomoktól az elektronokhoz, és a világéterhez, azonban kutatása közben a nehézségek lépésről lépésre sokasodnak, míg a legmélyebb értelem sem tud már tovább hatolni, és csak csendes ámulattal hajlik meg az ismeretlen Végtelen előtt, amely áthatolhatatlan titokba van burkolva mindörökké.
„Kis virág a fal hasadékában,
kiszakítlak a hasadékból,
itt tartalak kezemben gyökerestől és mindenestől,
kicsiny virág, - de ha megérthetném,
hogy mi vagy te, mi a gyökered és mindened, mindened,
akkor megérteném, hogy mi az Isten és mi az ember.”
Tennyson

Ha a fal hasadékában levő virág, ha még az anyag atomja is olyan titkokat foglal magában, melyet még a legmélyebb értelem sem tud megfejteni, miként lenne lehetséges, hogy az ember megértse a világegyetemet? Miként merészelné azt vélni, hogy minden létezőnek végtelen okát meghatározni vagy leírni tudja? Minden Isten lényegére vonatkozó teológiai elmélet így válik semmivé, mert értelmetlen és hiábavaló.

Isten megismerése
De ha Isten lényege nem is ismerhető meg, kegyelmének megnyilatkozásait látjuk mindenütt. Ha az első okot nem is tudjuk megérteni, hatásai minden ténykedésükben nyilvánvalóvá válnak. Amiként a festő képeinek megismerése a megértő szemlélővel megismerteti magát a művészt is, úgy a világegyetem megismerése minden vonatkozásában –mint megismerése a természetnek vagy az emberiségnek, mint a látható vagy láthatatlan dolgoknak megismerése – Isten munkájának megismerése, és az Isteni Igazság kutatójának módot ád arra, hogy valójában tudomást szerezzen Dicsőségéről.
„Az egek beszélik Isten dicsőgégét; és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.” (19. zsoltár.)

Az Isteni Kinyilatkoztatások
Minden dolog Isten kegyelmét hirdeti kisebb-nagyobb világossággal, amiként a napvilágtól érintett minden anyag visszatükrözi annak fényét kisebb-nagyobb fokban. Egy maroknyi korom csak kis mértékben tükrözi vissza, a kő már nagyobb mértékben, egy darab kréta még inkább, de e visszatükrözések egyikében sem találhatjuk meg a fenséges égitest alakját és színét. Ellenben egy tökéletes tükör úgy adja vissza a nap valódi alakját és színét, hogy ha belenézünk, éppen olyan, mintha magába a napba néznénk. Ily módon beszél nekünk minden létező dolog Istenről. A kő csak kevese tud nekünk Isten tulajdonságairól mesélni, a virág többet, az állat csodálatos érzékeivel, ösztönével és mozgási lehetőségeivel még többet. A legkisebb szellemi képességgel bíró felebarátunkban is találhatunk csodálatos tulajdonságokat, melyek a csodálatos Teremtőről beszélnek nekünk. A költőben, a szentben, a lángészben még magasabb megnyilvánulást találunk, a nagy próféták és nagy vallásalapítók pedig azok a tökéletes tükrök, melyekben Isten szeretete és bölcsessége tükröződik vissza az emberiség részére. A többi ember tükre az önzés és előítélet foltjaitól és porától homályos, ezeké azonban tiszta és folt nélkül való, Isten Akaratában való teljes odaadással és megnyugvással. Így lesznek ők az emberiség legnagyobb nevelői. Az Isteni tanítások és a Szentlélek ereje rajtuk keresztül hatást gyakorolva eredményezik az emberiség haladását, mert Isten az embert ember útján segíti meg. Az élet létráján magasabban állók mind segítségükre lehetnek azoknak, akik alacsonyabb fokon állnak, a legmagasabb fokon állók azonban mindenkin segíthetnek. Mintha az embereket mind ruganyos kötelékek kötnék össze. Ha valaki csak egy kissé fölülemelkedik embertársai átlagos színvonalán, a kötelék feszül. Korábbi társai azon vannak, hogy visszahúzzák, ő azonban egyenlő erővel húzza őket felfelé. Minél magasabbra jut, annál inkább érzi az egész világ súlyát, mely visszahúzza, és annál inkább szorul az isteni támogatásra, melyben azok a kevesek részesítik őt, akik már felette vannak. A legmagasabban mindenki felett állnak a nagy próféták és megváltók, az isteni „Kinyilatkoztatások”, azok a tökéletes emberek, kiknek mindegyike a maga idejében egyedül állott, egyenragú felebarát vagy segítőtárs nélkül, és viselte az egész világ terhét egymaga, Istentől támogatva csupán. „Bűneink terhe nyomta őt”, ez mondható mindegyikükről. Mindegyik „Út, Igazság és Élet” volt követői számára. Mindegyik Isten Kegyelmének csatornája volt azoknak a szíve számára, kik be tudták őt fogadni. Mindegyiknek megvolt a maga szerepe az emberiség tökéletesedését célzó nagy isteni tervben.

A Teremtés
Bahá’u’lláh azt tanítja, hogy a világegyetemnek nincs kezdete az időben. A Nagy Első Oknak folytonos emanációja. A Teremtő mindig teremtett és teremteni fog mindig. Világok és világrendszerek feltűnhetnek és letűnhetnek, a világegyetem maradandó. Minden, ami összetett ezen a világon, idővel széthull elemeire, de az alkotó elemek megmaradnak. Egy világnak, egy mezei virágnak, vagy az emberi testnek a megteremtése nem „semmiből való alkotás”, hanem egyesítése előbb különálló elemeknek, és láthatóvá tétele előbb rejtve volt dolgoknak. Lassanként az elemek ismét szétszóródhatnak, a forma újra eltűnhet, de a valóságban semmi sem vész el, nem semmisül meg semmi; sőt a régiek romjaiból új összetételek és új formák keletkeznek. Bahá’u’lláh megerősíti a tudósok állítását, hogy a föld teremtése nem hatezer, hanem millió és billió évvel ezelőtt ment végbe. A fejlődés elmélete nem tagadja az alkotó erőt. Csak megkísérli megnyilvánulásainak a leírását. Ész az anyagi világegyetemnek csodálatos története, melyet a csillagász, a geológus, a fizikus és a biológus felfed előttünk lépésről lépésre, ha helyesen értékeljük, még sokkal alkalmasabb arra, hogy bennünk életre keltse a legmélyebb tiszteletet és imádatot, mint a teremtésnek az a hiányos és primitív leírása, melyet a héber Szentírásban találunk. Azonban a Genesis könyve legrégibb kijelentéseinek megvan az a nagy érdemük, hogy néhány merész szimbolikus vonással ecsetelik a megtörténtnek lényeges szellemi tartalmát, ahhoz a mesteri festőhöz hasonlóan, aki csak néhány ecsetvonással olyan arckifejezést tud megalkotni, melyet a kontár a részletek legbehatóbb kidolgozásával sem tud visszaadni. Ha az anyagi részletek elvakítanak minket a szellemi tartalom iránt, jobb volna nekünk, ha nélkülöznők azokat, ha azonban egyszer már megragadtuk szilárdan az egész terv lényegének értelmét, úgy a részletek ismerete sokkal nagyobb gazdagságot és fényt tud adni megismeréseinknek, és fenséges képet ad nekünk, az egyszerű vázlat helyett.
’Abdu’l-Bahá így szól erről:
„Tudd meg, hogy a legnehezebben megérthető szellemi igazságok egyike, hogy a létező világ, azaz a végtelen világegyetem kezdet nélkül való… Tudd meg, hogy nem lehet Alkotó teremtmény nélkül, és nem képzelhető Gondoskodó azok nélkül, akikről gondoskodik; mert minden Isteni név és tulajdonság teremtmények létezését tételezi fel. Ha képzelni tudnánk oly időt, melyben teremtmény nem volt, ez nem volna más, mint az Isten isteni lényének tagadása. Ha a lények egyáltalán nem léteztek volna, létezővé nem válhattak volna. Ezért, mivel az Egység lényege, azaz Isten léte örökkön tartó és örökké való, és sem kezdete, sem vége nincs, kétségtelen, hogy a lét e világának sincs sem kezdete, sem vége. Lehetséges, hogy a világegyetem egy része, az égitestek egyike példának okáért, esetleg, mint új jelenség létrejön, avagy elpusztul, de a világ többi része tovább létezik. Minthogy minden égitestnek keletkezése van, szükségszerűen vége is lesz, mert minden összetétel, akár egyetemlegesen, akár részletekben, szükségszerűen elemeire fog széthullani; különbség csak annyiban van, hogy némelyik gyorsabban hull szét, másik ellenben lassabban, de lehetetlen, hogy egy összetett valami egyszer szét ne essék részeire.” ((Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 209. oldal.)

Az ember származása
Bahá’u’lláh igazat ad a biológusnak is, aki az emberi test történetét a fajok fejlődésén át az évek millióira vezeti vissza. Úgy írják le az emberi test fejlődését, hogy teljesen egyszerű, látszólag lényegtelen formából kiindulva megszámlálhatatlan nemzedékek során lépésről lépésre fejlődik, mindinkább tökéletesedik, jobban és jobban kialakul, míg a ma emberéhez eljut. Minden egyes emberi test is a fokozatok e láncolatán keresztül fejlődik, a kocsonyás anyag parányi csírájától kezdve a teljesen kifejlődött emberig. Ha ez az egyedre vonatkozólag igaz, amit senki sem tagad, miért gondolnók, hogy nem egyeztethető össze az emberi méltósággal a fajok hasonló fejlődésének feltételezése? Hiszen ez nagyon különbözik azon állítástól, hogy az ember a majomtól származik. Az emberi embrió a fejlődés bizonyos fokán talán a halhoz hasonlít kopoltyúnyílásaival és farkával, azonban mégsem hal. Mégis csak emberi magzat. Az emberi faj hosszú fejlődésének különböző fokán hasonló lehetett látszólag az alsóbb lények különböző fajaihoz, mégis csak az emberi faj volt, birtokában a lappangó titkos erőnek, melyből a mai ember fejlődött, sőt mi több, egy további fejlődés erejének birtokában is, mely szerint – bízunk abban – még magasabbra van hivatva.
’Abdu’l-Bahá így szól erről:
„Világos, hogy a földgömb jelenlegi alakjában nem létesült egyszerre, hanem fokonként különféle fejlődési periódusokon ment át, míg tökéletességének mai fokát elnyerte… Az ember keletkezésének kezdetén, és a föld méhében – miként a magzat az anya méhében – fokról fokra nőtt és fejlődött, változtatta alakjait, míg jelenlegi szépségében, tökéletességében, erejében és hatalmában jelent meg. Nyilvánvaló, hogy kezdetben nem volt e báj, szépség és előkelőség birtokában, hanem csak fokonként tett szert mai testalkatára, alakjára, szépségére és méltóságára… Az ember keletkezése óta e földön – amíg a mai fokot, alakot és feltételeket elérte – természetesen nagyon hosszú idő múlt el…, azonban kezdettől fogva megkülönböztetett faj volt… Feltéve, hogy azoknak a szerveknek nyomai, melyek idővel eltűntek, csakugyan megvannak (az emberi testben), ez még nem bizonyítéka a faj állhatatlanságának, és nem eredeti voltának, legfeljebb azt bizonyítja, hogy az emberi alak és az emberi szervek tovább fejlődtek. Az ember mindig megkülönböztetett faj volt, ember volt, és nem állat.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 211-214. oldal.)
Ádám és Éva történetéről így nyilatkozik:
„Ha e történetet látszólag értelme szerint fogjuk fel, amiként azt a tömegek értelmezik, valóban rendkívülinek tűnik fel. Az értelem nem fogadhatja el, nem tudja helyeselni, és nem tudja elképzelni; mert ilyen körülmények, ilyen részletek, beszédek és feleletek távol állnak a mai felvilágosodott embertől, de mennyivel távolabb az Istenségtől, attól az Istenségtől, aki e határtalan világegyetemet a legtökéletesebb formában, megszámlálhatatlan lakóit pedig tökéletes rendszer szerint, teljes hatalommal és erővel alkotta meg…
Ezért Ádám és Éva története, kik a fa gyümölcséből ettek, kiűzetésük a paradicsomból, csak szimbólumnak tekintendő. Isteni titokzatosságot és általános értelmezést tartalmaz, és csodálatos magyarázatokat foglal magában.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 140. oldal.)

Test és lélek
A testre és a lélekre, valamint a halál után való életre vonatkozó bahá'í tanítások teljes összhangban vannak a lélekkutatás eredményeivel. Azt tanítják, amiként ezt már mondottuk, hogy a halál csak újabb születés, menekülés a test fogságából egy emelkedettebb életbe, és a túlvilági életben az előremenetel határtalan.
A tudományos bizonyítékok nagy tömege halmozódott össze fokról fokra, melyek a pártatlan és szigorúan ítélő kutatók véleménye szerint teljesen elégségesek arra, hogy a halál után való élet ténye minden kétségen felül megállapítható legyen, az öntudatos lélek folytatólagos élete és tevékenysége az anyagi test feloszlása után. Erről F. W. H. Myers „Human Personality” (Az emberi egyéniség) című munkájában, amely a Psychical Research Society (Lélekkutatás társasága) sok kutatását összegezi, így ír:
„Megfigyelés, kísérlet, következtetés sok kutatót, köztük engem is arra vezetett, hogy a közvetlen vagy telepatikus érintkezésben higgyenek nemcsak a még a földön élő emberek lelkei közt, hanem a még a földön élő emberek lelke, és az eltávozott szellemek lelke között is. Ilyen felfedezés a kinyilatkoztatásnak is ajtót nyit…
Kimutattuk, hogy a sok csalódás és önámítás, csalás és képzelődés közepette igazi kinyilatkoztatások jutnak el hozzánk a síron túlról…
Feltárás és kinyilatkoztatás útján bizonyos tételek ideiglenes megállapodást nyertek az ilyen eltávozott lelkekre vonatkozóan, amint módunkban volt ilyenekkel találkozni. Elsősorban és főleg úgy látom, van ok annak feltevésére, hogy állapotuk a bölcsességben és a szeretetben való végtelen fejlődés állapota. Szeretetük, melyet a földön kimutattak, tovább folytatódik, és leginkább ama legmélyebb szeretet, mely célját az imádatban és imában találja… A rossz nekik nem annyira rettenetesnek, mint inkább szolgainak tűnik fel. Nem valami hatalmas Uralkodóban testesült meg; inkább elkülönített őrület, amelytől a magasabb fokú lelkek a félrevezetet lelkeket megszabadítani igyekeznek. Nincs ott szükség tisztítótűzre; önmegismerés az ember büntetése és jutalma; önmegismerés és társlelkek közelsége avagy távolléte. Mert ebben a világban a szeretet igazán önfenntartás; a szentek közössége díszíti és fenn is tartja az örök életet. És a telepátia törvényeiből következtethető, hogy e közösség már itt e földön, és már most hatással van reánk, sőt az eltávozott lelkek szeretete már most is feleletet ad hívó szavunkra; és a szeretettel való megemlékezés – a szeretet maga is ima – már most is támogatja és erősíti az ott levő és felszabadult lelkeket a felfelé vezető útjukon.”
Nyilvánvaló a megegyezés e nézet közt, mely gondos tudományos kutatáson alapszik, és a bahá'í tanítások közt.

Az emberiség egysége
„Mindnyájan egy fa gyümölcsei, egy ág levelei, egy kert virágai vagytok.” Ez Bahá’u’lláh legjellegzetesebb mondásainak egyike, és ehhez hasonló a másik is: „Nem azé a dicsőség, aki hazáját szereti, hanem azé a dicsőség, aki felebarátját szereti.” Egység – éspedig úgy az emberiség egysége, mint minden teremtménynek az egysége Istenben – ez tanításainak a vezéreszméje. Ebben ismét megnyilvánul az igazi vallás és a tudomány között lévő harmónia. A tudomány minden haladásával mindinkább előtérbe lép a világegyetem egysége, és részeinek kölcsönös összefüggése. A csillagász működési köre elválaszthatatlanul összefügg a fizikus érdekkörével, a fizikus érdekköre a kémikuséval, a kémikus érdekköre a biológuséval, és a biológus érdekköre a lélekbúváréval, stb. Minden új felfedezés a kutatás bizonyos területén új fényt vet a többi területekre is. Miként a fizikai tudomány kimutatta, hogy a világegyetem anyagának minden kis része vonzza és befolyásolja a többi részecskét, legyen az bármily kicsiny vagy bármilyen távol a többitől, épp úgy a pszichológia is rámutat arra, hogy a világegyetemben mindegyik lélek hatással van a többi lélekre. Kropotkin herceg „Mutual Aid” (Kölcsönös Segítség) című könyvében világosan kimutatja, hogy a kölcsönös támogatás még a legalacsonyabb fokú állatok életfenntartásához is feltétlenül szükséges, míg az ember esetében a civilizáció haladása függ attól, hogy a mindinkább fokozódó kölcsönös segítés lépjen a kölcsönös ellenségeskedés helyébe. „Mindnyájan egyért és egy mindnyájunkért!”, ez az egyetlen elv, melynek alapján a közösség boldogulni tud.

Az egység korszaka
Az idők jele arra mutat, hogy az emberiség történetében új korszak hajnalán vagyunk. Mindeddig a fiatal emberi sas régi fészkéhez ragaszkodott, az önzés és az anyagiság kemény szikláján. Szárnyait próbálgató kísérletezése félénk és bizonytalan volt. Folyton valami még eddig elérhetetlen után vágyakozott.  A régi dogmák és az ortodox hitek rabláncaiban mind jobban és jobban véresre horzsolta magát. De ma a korlátozás ideje vége felé közeledik, és a hit és az értelem szárnyain már megkísérelheti a felemelkedést a lelki szeretet és az igazság magasabb világaiba. Nincs többé a földhöz kötve, miként akkor, mielőtt szárnyai nőni kezdtek, hanem saját akaratából felemelkedhetik a széles látókör és a dicső szabadság honába. Ahhoz azonban, hogy repülése biztos és egyenletes legyen, egy dolog szükséges. Szárnyai ne csak erősek legyenek, hanem egymással teljes összhangban és egyetértésben működjenek. ’Abdu’l-Bahá így mondja:
„Nem repülhet egy szárnnyal egyedül. Ha a repülést csak a vallás szárnyával kísérli meg, az előítélet mocsarában fog partot érni, ha pedig csak a tudomány szárnyával kísérli meg, az anyagiság szomorú sarában fog elpusztulni.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 132. oldal)
A vallás és a tudomány tökéletes összhangja az emberiség magasabb létének nélkülözhetetlen alapfeltétele. Ha az emberiség elérte ezt, és minden gyermek a tudományok és a művészetek tanulmányozásán kívül teljes kiképzést nyer az emberszeretetben is, és Isten akaratának örömteli elfogadásában, amiként az az evolúció haladásában, és a próféták tanításában nekünk megnyilvánul, akkor, és  csakis akkor jő el hozzánk Isten Királysága, akkor, és csakis akkor teljesül az Ő akarata a földön, miként az égben, csak akkor árasztja szét áldásait a földön a teljes béke.
„Ha a vallás – mondja ’Abdu’l-Bahá – megszabadul előítéleteitől, hagyományaitól és értelmetlen dogmáitól, s teljes összhangra jut a tudománnyal, akkor fog a világon egy nagy egyesítő, tisztító erő keletkezni, amely elsöpör mindenféle háborút, egyenetlenséget és viszályt, és az emberiség egységes lesz az Isten Szeretetének a hatalmában.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 135. oldal.)
 
XIII. FEJEZET    A BAHÁ’Í MOZGALOM ÁLTAL BETELJESEDETT JÓSLATOK

„A legnagyobb Név (Bahá’u’lláh) Kinyilatkoztatását illetve: Ő az, akit Isten beígért minden Könyvében és Írásában, a Bibliában is, az Evangéliumban is, és a Koránban is.” (’Abdu’l-Bahá)

A jóslatok értelmezése
A jóslatok magyarázata tudvalevőleg nehéz, és ebben a kérdésben vannak a legnagyobb eltérések a tudósok vélekedései között. Ezen nincs mit csodálkozni, mert épp a kinyilatkoztatott írások után sok jóslat olyan alakban adatott, hogy nem volt teljesen érthető. Csak teljesülésük után, és akkor is csak olyanok értették meg azokat, kiknek szívük tiszta, és minden előítélettől mentes volt. Dániel látomásainak utolsó részében e szavak mondattak:
„Te pedig Dániel, zárd be e beszédeket és pecsételd be e könyvet, a végső időig: tudakozzák majd sokan és nagyobbá lesz a tudás… Én pedig hallám ezt, de nem értém és mondám: „Uram, mi lesz ezeknek a vége?’ és mondá: ’Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.’ (Dániel XII. 4-10.)
Ha Isten a jóslatokat a kijelölt időkig lepecsételte, és jelentésüket nem fedte fel még azoknak a prófétáknak sem, akik által kijelentette azokat, beláthatjuk, hogy a pecsétet nem törheti fel senki más, csak a kijelölt isteni küldött, és csak ő fedheti fel a prófétai példázatok tartályába zárt rejtett értelmüket. A jóslatok történetébe való elmélyedés, a jóslatoknak az elmúlt korszakokban való félremagyarázása, és a próféták ünnepélyes figyelmeztetése kell, hogy nagyon óvatossá tegyenek bennünket arra nézve, elfogadjuk-e a teológusoknak fejtegetéseit e kijelentésekre, és teljesedésüknek mikéntjére vonatkozóan. Másrészről azonban, ha valaki jelentkezik, és azt mondja, hogy a jóslatok által beteljesednek, akkor nagyon fontos, hogy bejelentését vizsgáljuk nyílt és előítélettől mentes értelemmel. Ha csalóról volna szó, a csalás csakhamar napfényre jön anélkül, hogy bajt okozna; de jaj azoknak, kik Isten küldöttjének oktalanul ajtót mutatnak, mert váratlan alakban és váratlan időben jelenik meg.
Bahá’u’lláh élete és kijelentései arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Ő az, kit a szent könyvek ígértek, kinek hatalmában van, hogy a jóslatok pecsétjét feltörje, és poharunkba töltse az isteni titkok „lepecsételt tiszta borát”. Siessünk tehát, hallgassuk meg kijelentéseit, és vizsgáljuk meg újra az ő kijelentései fényében azokat a rég ismert, de gyakran titokzatos szavakat, melyeket a múlt idők prófétái mondottak.

Az Úr eljövetele
„Az Úr eljövetele” „a végítélet napjaiban” ama „távol levő isteni esemény”, amely felé minden próféta tekintetét fordította, és amelyről legdicsőbb énekeik szóltak. Mit jelent tehát „az Úr eljövetele?” Hiszen Isten minden időben teremtményeivel van, bennük, velük és felettük létezik; „Közelebb van hozzánk, mint lélegzetünk, közelebb, mint kezünk, lábunk.” De az ember se nem láthatja, se nem hallhatja, sem a benne levő, sem a transcendentális Istent; nem képzelheti el jelenlétét, amíg látható alakban meg nem nyilatkozik, és míg emberi nyelven nem szól hozzá. Magasabb tulajdonságai kinyilatkoztatására Isten mindig embereket használt eszközül. Mindegyik próféta közvetítő volt, aki által Isten eljött népéhez, és szólt hozzájuk. Jézus is ilyen közvetítő volt, és megjelenését a keresztények helyesen értékelték Isten eljövetele gyanánt. Benne Isten arcát látták, és ajkairól Isten szavát hallották. Bahá’u’lláh azt tanítja nekünk, hogy a Seregek Urának, a Végtelen Atyának, a világ Alkotójának és Megváltójának „eljövetele”, amely valamennyi próféta szerint „az idők teljével” be fog következni, nem jelent mást, mint emberi templomban való olyan megnyilvánulását, mint ahogy Ő a názáreti Jézus templomában már megnyilatkozott; most azonban tökéletesebb és dicsőségesebb alakban mutatja meg magát, és Jézus és az előbbi próféta mind azért jött a földre, hogy az emberek szívét és értelmét erre a megnyilatkozásra előkészítse.

Krisztusról szóló jóslatok
Mivel a zsidók a Messiás uralmára vonatkozó jóslások értelmét nem értették meg, visszautasították Krisztust. ’Abdu’l-Bahá erre vonatkozólag ezt mondja:
„A zsidók még most is várják a Messiás eljövetelét, és éjjel-nappal azért imádkoznak Istenhez, hogy érkezését siettessék. Midőn Krisztus megjelent, bevádolták és megölték, azt mondták: Ez nem az, akit mi várunk. Hiszen ha a Messiás jön, jelek és csodák igazolják, hogy ő valóban a Krisztus. A Messiás ismeretlen városból jön. Dávid trónjára ül, és bizonyára acélkarddal jön, és vasjogarral uralkodik. A próféták törvényeit hajtja végre. Meghódítja Keletet és nyugatot, és felmagasztalja a zsidókat, az ő választott népét. A béke uralmát hozza magával, melyben még az állatok is beszüntetik ellenségeskedésüket az ember iránt. Mert hiszen a farkas és a bárány ugyanabból a forrásból iszik, és Isten minden teremtménye békében él egymással…
Így gondolkodtak és beszéltek a zsidók, mert nem értették meg sem a Szentírásokat, sem a bennük foglalt magasztos Igazságokat. Az írott szöveget könyv nélkül tudták, de az Életet dó Szellemből egy szót sem értettek.
Halljátok tehát, és én közlöm veletek igaz értelmüket: Jézus az ismeretes Názáret nevű városból jött, de az Égből is jött. Testét Mária szülte. Szelleme azonban az Égből való. A magával hozott kard nyelvének kardja volt, ezzel választotta el a jót a gonosztól, az igazat a hamistól, a hűséget a hűtlenségtől, és a világosságot a sötétségtől. Szava valóban éles kard volt! A trón, melyen ült, az Örökkévalóság trónja, melyen Krisztus örökké uralkodik. Mennyei trón ez, és nem földi, mert a földi dolgok elmúlnak, de a mennyeiek megmaradnak. Mózes törvényének új, tökéletesebb értelmet adott, a próféták törvényeit pedig teljesítette. Szava meghódította Keletet és Nyugatot. Királysága örökké tartó. Felemelte azokat a zsidókat, akik elismerték. Alacsony sorból való férfiak és nők voltak ezek, de a Vele való érintkezés naggyá tette őket, és örökké tartó méltóságot adott nekik. Az egymással békében élő állatok a különféle fajokat és szektákat jelképezik. Ezek eddig egymással harcban álltak, most azonban szeretetben és jóakaratban fognak egymással élni, és együtt fogják inni az Élet vizét, melyet Krisztus nyújt nekik, az Örök Élet Forrása.” (Paris Talks. Párizsi beszélgetések. 48. oldal.)
A keresztények többsége elfogadja a messiási jóslatoknak Krisztusra vonatkozó ezen magyarázatát, de az újkor Messiására vonatkozó hasonló jóslatokkal szemben ugyanolyan álláspontra helyezkednek, mint a zsidók, és a csoda megjelenését az anyagi világban várják, hogy betű szerint teljesüljenek a jóslatok.

Jóslatok Bábról és Bahá’u’lláh-ról
A bahá'í hit magyarázata szerint azok a jóslatok, melyek „a vég idejéről”, „az utolsó napokról”, „a seregek Ura” eljöveteléről, és „az Örökkévaló Atyáról” szólnak, nem annyira Jézus Krisztus eljövetelére, hanem Bahá’u’lláh-ra vonatkoznak. Vegyük például Ézsaiás jól ismert jóslatát:
„A nép, mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fölöttük!… Mert terhes igéjét és háta vesszőjét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midian napján. Mert a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég és tűznek eledele lészen. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk: és az uralom az ő vállán lészen és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, Erős Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy felemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mivelendi ezt.” (Ézsaiás IX. 2-7.)
Ez a jóslatok egyike, melyet gyakran Krisztusra vonatkozónak tekintenek, és sok belőle egészen helyesen úgy is magyarázható; de némi kutatás azt bizonyítja, mennyivel inkább vonatkozik ez a hely teljesen Bahá’u’lláh-ra. Krisztus valóban világosságot hozó Megváltó volt, azonban a föld népe nagyobb része közel kétezer éve Krisztus eljövetele után is sötétben jár, és Izrael gyermekei, valamint Isten sok más gyermeke továbbra is az elnyomók vesszeje alatt nyög. Másrészről a bahá'í idők első néhány évtizede is elég volt ahhoz, hogy az igazság fénye megvilágítsa Keletet és Nyugatot. Isten atyai voltának, és az emberiség testvériségének evangéliuma eljutott a világ minden országába. Nagy katonai egyeduralmak megdőltek. És megszületett a népek szövetsége, amely reményt nyújt arra, hogy meghozza a gyors segítséget a földre sújtott és elnyomott nemzeteknek. A nagy háború, amely nemrégiben a fegyverek, a pergőtüzek, a tűzokádó bombák és a gépfegyverek eddig nem létezett használata mellett rázkódtatta meg a világot, valóban „égés és tűz” volt. Mikor Bahá’u’lláh írásaiban az uralkodás és a kormányzás kérdéseit részletesen tárgyalta, és rámutatott, hogyan oldhatók meg e kérdések, valóban „vállaira vette az uralmat” olyan mértékben, mint azt Krisztus soha nem tette meg. Az „Örökkévalóság Atyja”, a „Békesség Fejedelme” címekkel Bahá’u’lláh gyakran saját magára céloz, mint aki az Atya Megnyilvánulása, akiről Krisztus is, Ézsaiás is beszélt. Krisztus saját magáról mindig csak, mint a Fiúról beszélt; Bahá’u’lláh azt is kijelenti, hogy neki az a hivatása, hogy békét hozzon a világnak, Krisztus ellenben azt mondta: „Azért jöttem, hogy kardot hozzak, nem pedig békét”, és valóban, a keresztény kor egész idején át sok háború is volt, és szekták harca is volt.

Isten dicsősége
A Bahá’u’lláh elnevezés az arab nyelvből származik. Jelentése: „Isten dicsősége”. Ezt a címet a zsidó próféták is gyakran használták, mikor arra mutattak rá, akit a gondviselés beígért, és aki a végek idejében jelenik meg. Ézsaiás 40. fejezetében ezt olvashatjuk:
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; mert kétszeresen nyújtotta őt az Úr keze minden bűneért. Egy szó kiált a pusztában: készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek. Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon: és legyen az egyenetlen egyenessé, és a bércek rónává. És megjelenik az Úr Dicsősége és minden test látni fogja azt.”
Úgy, mint az előbbi jóslat, ez is csak részben teljesedett be, Krisztusnak és elődjének, Keresztelő Szent Jánosnak eljövetelével. Csak részben teljesült, mert Jeruzsálem hadakozása Krisztus napjaiban nem szűnt meg; a keserű megpróbáltatásnak és megalázkodásnak néhány évszázada várt még reá. Bábnak és Bahá’u’lláh-nak eljövetelével azonban megkezdődött a jóslat tökéletes beteljesülése, Jeruzsálem világosabb napokra ébredt, és a békés, dicső jövőjének kilátása biztosítottnak látszik.
Más jóslatok Izrael felszabadítójáról, Isten dicsőségéről beszélnek, s azt mondják, hogy Keletről, napkelte felől kell a Szentföldre jönnie. Íme, Bahá’u’lláh Perzsiában lépett fel, mely keletre fekszik Palesztinától, és a Szentföldre jött, hol életének utolsó huszonnégy évét töltötte. Ha mint szabad ember jött volna oda, a nép azt mondhatta volna, íme, ez egy csaló cselfogása abból a célból, hogy megfeleljen a jóslásoknak; de Ő száműzöttként, fogolyként került erre a helyre. A perzsa sah és a török szultán küldötték, ezeket pedig nehéz volna azzal meggyanúsítani, hogy ők is bizonyítékokat akartak szolgáltatni Bahá’u’lláh érdekében, hogy Ő „Isten Dicsősége”, kinek eljövetelét a próféták megjövendölték.

Isten napja
A „Nap” szó az „Isten Napja” és az „Utolsó Nap” kifejezésekben „dispensatio” = felmentés, szétosztás napját jelenti. Minden nagy vallásalapítónak megvan a maga „Nap”-ja. Mindegyik a naphoz, az égitesthez hasonlít. Tanításaiknak megvan a hajnalhasadásuk, igazságaik fokozatosan megvilágítják a nép értelmét és szívét, míg elérik befolyásuk zenitjét. Majd lépésről lépésre elhomályosulnak, félremagyaráztatnak és sötétség borítja el a földet mindaddig, míg új nap nem virrad fel. Isten Legfőbb Kinyilatkoztatásának napja, az Utolsó nap olyan nap, melynek soha sincs alkonya, és melyet soha éj nem borít. Napfénye soha nem alkonyul, hanem ezen és az eljövendő világon is megvilágítja az emberek lelkét. A valóságban a szellemi napok egyike sem nyugodott le soha; Mózes, Krisztus, Mohamed és a többi próféták napja még mindig soha nem szűnő fényben ragyog fenn az égen. Azonban e napok sugarait földi felhők zárják el a föld népe elől. Végül Bahá’u’lláh fenséges napja oszlatja el ezeket a sötét felhőket, hogy minden földi vallás, hogy valamennyi próféta fénye egyformán ragyogjon, és hogy az emberiség összhangban imádhassa azt az egy Istent, kinek fényét valamennyi próféta tükrözte.

Jóslatok ’Abdu’l-Bahá-ról
Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és Zakariás jóslásaiban többször történik hivatkozás arra a férfiúra, kinek neve az „Ág”. A keresztények többször alkalmazták ezt a nevet Krisztusra is, de a bahá'í hívőknek az a meggyőződésük, hogy inkább és különösképpen ’Abdu’l-Bahá-ra vonatkozik. Perzsiában az az általános szokás, hogy a család legidősebb fiát a „legnagyobb ág”-nak nevezik, és ’Abdu’l-Bahá-t, mint Bahá’u’lláh legidősebb fiát, a bahá'í hívők rendszerint e cím alatt ismerik. Bahá’u’lláh gyakran emlékezik meg írásaiban saját magáról, mint Fáról vagy Gyökérről. ’Abdu’l-Bahá-ról pedig mint Ágról. ’Abdu’l-Bahá maga ezt írja:
„’Abdu’l-Bahá az Isteni Szövetség Központja, az Ág, mely a Fát szolgálja. A lényeg a Fa, az alap a Fa és az általános valóság a Fa.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VIII. kötet, 17. szám, 325. oldal.)
Az Ágról szóló legterjedelmesebb bibliai jóslat Ézsaiás 11. fejezetében található:
„És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, és gyökeréből egy virágszál nevelkedik. Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke … Derekának övedzője az igazság leszen és veséjének övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a kecske fiával fekszik; és a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek; és egy kis gyermek őrzi azokat… Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén; mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják… És lesz ama napon, az Úr másodsor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát megvédje, amely megmaradt Assiriától, Egyiptomtól, Pathrostól, Szerecsenországtól, Elamtól, Shinartól, Hamathtól és a tenger szigeteitől. És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izrael elszéledt fiait és Judának szétszórt leányait a földnek négy szárnyairól.”
’Abdu’l-Bahá erről és az Ágra vonatkozó egyéb jóslatokról ezt jegyzi meg:
„Egyike a nagy eseményeknek, mely az összehasonlíthatatlan Ág kinyilatkoztatásának napján bekövetkezend, Isten zászlajának kitűzése leszen valamennyi nemzetnél; ami azt jelenti, hogy minden nemzet és törzs az isteni zászló árnyékába jut, amely zászló nem más, mint maga az Isteni Ág és mindannyian egyetlen nemzetté válnak. A hitek és vallások között lévő ellentét, a fajok és népek ellenségeskedése és a hazák különfélesége gyökerestől megszűnik. Valamennyien eggyé válnak egy vallásban, egy hitben, egy fajban, egy népben és valamennyien egy szülőföldön laknak, amely a földgömb kereksége leszen. Az általános béke és összhang megvalósul a nemzetek között. Az összehasonlíthatatlan Ág egybegyűjti egész Izraelt, ami azt is jelenti, hogy ebben az időszakban összegyűjti a Szentföldön a zsidó népet, amely szétszórtan él keleten és nyugaton, délen és északon.
Ezek az események nem történtek meg a keresztény korszakban, mert a nemzetek nem sorakoztak egyetlen zászló alá, azaz az Isteni Ág alá. A Seregek Urának jelen korszakában minden nemzet és nép zászlajának árnyéka alá gyülekezik. Az egész világon szétszórt Izrael sem került össze Szentföldön a keresztény korszakban; Bahá’u’lláh korszaka kezdetén azonban ez az isteni ígéret is közeledik a megvalósulás felé, mint ahogy a próféták könyveiben világosan meg van írva. Láthatjátok, hogy a zsidó törzsek a világ minden részéből a Szentföldre mennek; ott élnek falvakban és gazdaságokban, melyeket megszereznek maguknak és számuk napról napra oly mértékben, gyarapszik, hogy egész Palesztina lesz a hazájuk.” (Some Answered Questions. Néhány kérdésre adott felelet, 75. oldal.)
Amióta az előző sorok megírattak, Palesztina fel is szabadult a török uralom alól, és a „szövetséges hatalmak” hozzájárultak, hogy a zsidók nemzeti hazája Palesztinában helyreállíttassék.
A világháború után megalakult a Népek Szövetsége, azonkívül egy nemzetközi kongresszus is azzal a rendeltetéssel, hogy a fegyverkezés egyidejű csökkentését keresztül vigye. Ez nagy haladás a jóslat nemzetközi békét hirdető részének teljesülése felé.

Az Ítélet napja
Krisztus sokat beszélt az Ítélet nagy napjáról példázatokban, amikor „az Embernek Fia eljő az ő Atyja dicsőségében; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint”. (Máté,XVI. 27.) Ezt a napot az aratás idejével hasonlítja össze, amikor a konkolyt elégetik, a búzát magtárba gyűjtik:
„Akképpen lészen a világnak végén. Az Embernek Fia elküldi az ő angyalait és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek; és bevetik őket a tüzes kemencébe; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában.” (Máté XIII. 40-43.)
„A világ vége” kifejezés, amiként a biblia hiteles fordításának fenti és más hasonló részleteiben használják, sok embert annak a feltevésére vezetett, hogy mikor az ítélet napja jön, a föld hirtelen elpusztul. Ez azonban nyilvánvaló tévedés. Úgy látszik, hogy e kifejezést „a korszak beteljesedése vagy vége” szavakkal kell értelmének megfelelőbben fordítani. Krisztus azt tanítja, hogy az Atya Királysága úgy a földön, mint az égben létesül. Erre az imára tanít minket: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is.” A szőlőmívesekről szóló példázatában, midőn az Atya, a szőlő ura eljön, hogy elpusztítsa a gonosz zselléreket, nem pusztítja el egyúttal a szőlőhegyet (a világot) is, hanem más zselléreknek adja ki, akik átadják neki a termést a kellő időben. A földet nem kell elpusztítani, hanem helyre kell állítani, és meg kell újítani. Krisztus más alkalommal így beszél erről a napról: „Az újjászületés, midőn az Ember Fia Dicsőségének trónján fog ülni.” Szent Péter úgy beszél róla, mint a „Megújhodás idejéről”, mint az „összes dolgok helyreállításának idejéről, melyről Isten minden szent prófétájának nyelvével szólt a világ kezdetétől fogva”. Az Ítélet napja, melyről Krisztus beszél, nyilvánvalóan azonos a seregek Urának, az Atyának eljövetelével, amelyet Ézsaiás és az Ó-Szövetség töbi prófétája megjövendölt. Szörnyű büntetés ideje leszen a gonoszok számára, de egyúttal olyan idő is, amelyben igazság és igazságosság uralkodik úgy a földön, mint az égben.
A bahá'í tanítások értelmében Isten mindegyik Kinyilatkoztatása Ítélet napja, azonban a legmagasztosabb Megnyilatkozás Bahá’u’lláh-ban lészen az Ítélet nagy Napja ama korszak számára, melyben élünk. Az a kürtszó, melyről Krisztus, Mohamed és sok más próféta beszél, a Kinyilatkoztatás hívó szava, amely mindenkinek szól égben és földön, a testtel bíróknak is, a test nélkülieknek is. Az Istennel való találkozás – Megnyilatkozása útján – a Paradicsom kapuja azok részére, kik vele találkozni kívánnak, melyben Őt megismerik, szeretik, és amelyben, szeretetben együtt élnek a többi teremtményeivel. Azok ellenben, akik saját útjukat az Istenhez vezető út elé teszik, száműzik magukat az önzés, a tévedés és az ellenségeskedés poklába.

A nagy Feltámadás
Az Ítélet Napja egyúttal a Feltámadás Napja is, a holtak feltámadásáé. Szent Pál a korinthusiakhoz szóló első levelében így szól:
„Íme, titkot mondok nektek; mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen egy szempillantásra, az utolsó trombitaszóra: mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (I. Kor. XV. 51-54.)
Ezen idézetek értelméről a halálból való feltámadásra vonatkozóan Bahá’u’lláh a „Book of Iqan”-ban (Iqan könyvében) így szól:
„Az ’élet’ és a ’halál’ kifejezés alatt, miként azt az Írás használja, a hitben való élet és a hitetlenségben való halál értendő. Ennek a helyes értelmezésnek meg nem értése okozza, hogy minden kinyilatkoztatás alkalmával a népek nagy tömege vonakodott hinni, és nem követte vezérként a Vezetés Napfényét, és nem követte az Örök Szépséget… Jézus így szólt: „Újra kell megszületnetek’. Másik helyen pedig azt mondta: ’Ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem juthat be Isten országába; ami testből születet, test az és ami lélekből született, lélek az.’ (János ev. 5-6.) Ennek a mondásnak az az értelme, hogy az, akit nem éleszt az isteni megismerés vize és Jézus Szent Lelke, nem alkalmas arra, hogy bejusson a legfőbb Királyságba… Az élet, a feltámadás és az isteni szeretet Paradicsomába való bejutás azoknak a szolgáknak lesz osztályrészök, akik a minden Kinyilatkoztatásban levő szentség szellemében és leheletében születnek, és abban újraélednek; a többiek osztályrésze a halál, fejetlenség és hitetlenség, és az isteni harag tüzében való kárhozás… Ha ti az Isteni Tudás tiszta vizéből csak egy pár cseppet is megízlelnétek, tudnátok, hogy az igazi élet nem a test, hanem  a szív élete; mert testi életben része van állatnak és embernek egyaránt; igazi életük ellenben csak azoknak van, kiknek ragyogó a lelkük, kik a hit óceánjából isznak, és a biztonság gyümölcsében részesednek. Az ilyen életet nem követi halál, az ilyen halhatatlanságot nem követi halandóság; amiként mondva van: ’A valódi hívő él ezen a világon épp úgy, mint a jövendő világban. Ha ’élet’ alatt a test külső életét értenők, természetes, hogy halál követné.’” (80-85. oldal)
A bahá'í tanítások értelmében a feltámadás nincs semmiféle összefüggésben a durva fizikai testtel. Ha e test meghalt, végleg megszűnt. Feloszlik és atomjai többé sohasem egyesülnek ugyanazon testben.
A feltámadás az egyénnek szellemi életre való születése a Szentlélek adománya által, melyet az Isteni Kinyilatkoztatás adott. Az a sír, amelyből felemelkedik, a tudatlanság és Isten elhanyagolásának sírja. Az az alvás, amelyből felébred, a szellemi álom állapota, amelyben sokan várják Isten Napja hajnalhasadását. Ez a hajnalhasadás megvilágítja mindazokat, kik a föld felületén éltek, akár testben élnek, akár elhagyták már a testet, de a szellemileg vakok soha nem láthatják meg. A Feltámadás napja nem huszonnégy órás nap, hanem egész korszak, mely most kezdődött, és addig tart, míg a jelen világciklus fennáll. E napnak hajnalcsillaga Báb; napja Bahá’u’lláh és holdja ’Abdu’l-Bahá, azaz csillag, nap és hold, melyek nem ismernek alkonyulást, és a szellemi világban akkor is világítanak, amikor a jelen civilizáció minden nyoma régen eltűnt a föld színéről.

Krisztus visszatérése
Krisztus sok beszédjében harmadik személyben szól Isten eljövendő Kinyilatkoztatásáról, másokban pedig első személyben beszél. Egyszer azt mondja: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket.” (János ev. XIV. 2., 3.) Az apostolok cselekedetei első fejezetében olvassuk, hogy a tanítványoknak Jézus mennybemenetele alkalmával e szavak mondattak: „Ez a Jézus, aki felvitetik tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” A fenti és hasonló kijelentések következtében sok keresztény azt várja, hogy ha az „Ember fia eljönni fog az ég felhőiben és nagy dicsőséggel”, ugyanazt a Jézust látja testi alakjában, aki Jeruzsálem utcáit rótta 2000 évvel ezelőtt, és a keresztfán vérzett és szenvedett. Azt hiszik, hogy ujjuk Jézus kezének és lábának sebhelyeibe és kezüket oldalán a lándzsa ütötte sebbe márthatják. De ha kissé mélyebben gondolkodunk Krisztus szavain, kétségen kívül szétfoszlik a dolgok ilyetén elképzelése. A zsidóknak Krisztus idejében ugyanilyen elképzelésük volt Illés visszatéréséről, Krisztus azonban megmagyarázta tévedésüket megmutatván, hogy az a jóslat, mely szerint „Illésnek előbb kell jönnie”, beteljesedett, de nem úgy, hogy a korábbi Illés tért vissza saját testében és személyében, hanem Keresztelő Szent János alakjában, aki „Illés szellemében és hatalmával jött”. „És ha ti elfogadjátok, - mondá Krisztus – Illés ő, aki eljövendő volt. Kinek füle van a hallásra, az hallja.”  Illés visszatérése ezért más személy fellépését jelentette, aki más szülőktől született, Isten azonban ugyanazzal a szellemmel és hatalommal ihlette meg. Jézus szavai magától értetődően magukban foglalják azt az értelmet is, hogy Krisztus visszatérése szintén más személy eljövetelével fog valóra válni, akit más anya szült, de aki épp úgy rendelkezik Isten szellemével és hatalmával, miként Krisztus. Bahá’u’lláh szerint Krisztus visszatérése Báb eljövetelével, és az ő saját fellépésével beteljesedett. Erre vonatkozólag ezt mondja:
„Ha a ma napja azt mondja: ’Én vagyok a tegnap napja’, ez igaz, és ha aztmondja: ’Én más vagyok, mint a tegnap napja’, mivel egymást követőleg minden nap újra felkel, ez is igaz. Figyeld meg a hét napjait is: ha azt mondjuk, hogy minden nap egyforma, ez helyes és igaz; de ha azt mondjuk, hogy név és jelentőség tekintetében mégis különböznek, ez is nyilvánvalóan igaz. Mert habár mindegyik ugyanolyan, mégis mindegyikben van név, minőség és jelentés, amely megkülönbözteti a másiktól. Hasonló módon és hasonló magyarázattal értsétek a Szent Kinyilatkoztatások különbségének és egységességének fokait, hogy felfoghassátok a Teremtő szavainak, neveinek és jelzőinek magyarázatát a különbözőség és egység tekintetében.” (Book of Iqan. Iqan könyve, 15. oldal.)
’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„Tudd meg, hogy Krisztus másodízben való visszatérése nem azt jelenti, amit a nép hisz, hanem arra vonatkozik, akit a gondviselés beígért, hogy Krisztus után jön. Isten királyságával és hatalmával jön. Hatalma átöleli a világot, uralma a szívek és elmék világában, és nem az anyagi világban van; mert az anyagi világ Isten szemében még a légy kis szárnyacskájával sem hasonlítható össze, bárcsak lehetnétek ti ezen dolgok megértői. Valóban, Krisztus kezdettől fogva jött az ő Királyságával, melynek nincs kezdete és jönni fog Királyságával az örökkévalóság örökkévalóságába, annál is inkább, mert ebben az értelemben ’Krisztus’ az Isteni valóság kifejezése, maga a lét és az Isteni lény, kinek nincsen kezdete, sem vége. Minden korszakban megvan megjelenése, felkelte, kinyilatkoztatása és lenyugvása.” (Tablets of ’Abdu’l-Bahá. ’Abdu’l-Bahá írásai. I. kötet, 138. oldal.)

A végnek ideje
Krisztus és apostolai megemlékeznek bizonyos jelekről, amelyek megkülönböztetik az időket, melyekben „Visszatérése” lészen az Ember Fiának az Atya dicsőségben. Krisztus így szól:
„Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása… Mert azok a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjenek mindazok, amik megírattak… mert nagy szükség lesz e földön és harag e népen. És elhullanak fegyvernek éle által és fogságra vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtagadtatik a pogányoktól, míg betelik a pogányok ideje.” (Lukács ev. XXI. 20-24.)
Más helyen pedig így szól:
„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: ’Én vagyok a Krisztus’; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek: mert mindezeknek meg kell lenniök, de ez még nem a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen és ország ország ellen: és lesznek éhségek és döghalálok és földindulás mindenfelé Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket és megölnek titeket és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak és elárulják egymást és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság sokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.  És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek és akkor jön el a vég.” (Máté ev. XXIV. 4-14.)
E két idézet szerint Krisztus világos kifejezésekkel nyíltan megjósolta a dolgokat, melyeknek az Ember Fia eljövetele előtt be kell következniök. Krisztus e szavai óta elmúlt századok folyamán e jelek mindegyike bekövetkezett. Mindegyik idézet a végén említi azt az esetet, amely az idők teljét jelzi, az első mondásban a zsidók száműzetésének végét és Jeruzsálem helyreállítását, a másik helyen az Evangélium hirdetését az egész világon. Csodálatos, hogy mindkét eset szó szerint teljesedőbe megy a mi időnkben. Ha a jóslatok e részei épp úgy igazak, mint a többiek, az következik belőle, hogy mi most „a vég idejében” élünk, melyről Krisztus beszél.
Mohamed szintén tesz említést néhány jelről, melyek fennállanak a Feltámadás napjáig. A Korában olvashatjuk:
„Akkor Allah mondá: ’Oh Jézus! Valóban, én akarom, hogy meghalj és én felemellek hozzám és megszabadítlak azoknak terhétől, akik nem hisznek és azokat, akik követnek téged (azaz a keresztények) föléje helyezem azoknak, akik nem hisznek (a zsidók és mások) a Feltámadás napjáig; akkor vissza fogtok Hozzám térni és én ítélni fogok közöttetek arra vonatkozóan, amiben különböztetek egymástól.” (Surat III. 54.)
„Isten keze, - mondják a zsidók – le van láncolva. Az ő saját két kezük lesz leláncolva és amiatt, amit mondtak, átkozottak lesznek. Oh nem! Mindkét keze az Úrnak ki van nyújtva! Saját tetszése szerint nyújtja adományait. Amit az Úr leküldött neked, bizonyára fokozni fogja sokaknak ellenkezését és hitetlenségét; és Mi ellenszenvet és gyűlöletet dobtunk közéjük, amely a Feltámadás napjáig tart. Ők háborút jelző tüzet gyújtanak, Isten ki fogja oltani.” (Surat V. 69.)
„És azokkal, kik azt mondják: ’Mi keresztények vagyunk’, szövetségre léptünk. Ők azonban megfeledkeztek egy részéről annak, amiről ki lettek oktatva; ezért mi ellenszenvet és gyűlöletet dobtunk közéjük, amely a Feltámadás napjáig fog tartani és a végén Isten beszélni fog hozzájuk tetteikről.” (urat V. 17.)
E szavak is szó szerint beteljesültek azáltal, hogy a zsidók a keresztény (és izlam) népek járma alá kerültek, továbbá a szektákra való szakadás és viszály folytán, melyek elválasztották egymástól úgy a zsidókat, mint a keresztényeket századokon át, ama időtől kezdve, hogy Mohamed e szavakat mondotta. Csak a bahá'í korszak (a Feltámadás napja) óta mutatkoznak olyan jelek, hogy ennek az állapotnak a vége közeledik.

Jelek az égben és a földön
A zsidó, a keresztény, a mohamedán és sok egyéb írásban is feltűnő a hasonlóság azoknak a jeleknek a leírásában, melyek Isten Küldöttének eljövetelét jelzik.
Joel könyvében olvashatjuk:
„És én csodajeleket mutatok az égen és a földön, vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minek előtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja. Mert íme azokban a napokban, és abban az időben, amikor meghozom Juda és Jeruzsálem fogságát, egybegyűjtöm akkor az összes nemzeteket és levezetem őket Jehoshaphat (Jehova ítél) völgyébe és perbe szállok ott velök… Tömegek, tömegek az ítélet völgyében, mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében. A nap és a hold elsötétednek és a csillagok bevonják fényüket. Az Úr pedig megharsan Sionból és megzendül Jeruzsálemből; és megzendülnek az egek és a föld: de az Úr az Ő népének oltalma és az Izrael fiainak erőssége.”
Krisztus így szól:
„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik és a hold nem fénylik és a csillagok az égről lehullanak és az egeknek erősségei megrendülnek: és akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen: és akkor sír a föld minden nemzetsége és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté ev. XXIV. 29-30.)
A Koránban pedig ez áll:
„Midőn a nap el fog borulni,
És midőn a csillagok le fognak hullani,
És midőn a hegyek el fognak tűnni…
És midőn e könyv lapjai megnyílnak,
És midőn a menny nincs eltakarva,
És midőn a pokol lángol.”    (Surat LXXXI.)
Bahá’u’lláh Iqan könyvében megmagyarázza, hogy a napra, holdra, csillagokra, égre és földre vonatkozó e jóslások képletesek, és nem szabad őket szó szerint értelmezni. A próféták első sorban szellemi és nem anyagi dolgokkal foglalkoztak, lelki és nem fizikai fénnyel. Midőn a napról, az égitestről beszélnek az Ítéletnapjával kapcsolatban, az Igazságosság napját értik alatta. A nap a fény legfőbb forrása, így Mózes a zsidók napja volt, Krisztus a keresztényeknek és Mohamed a mozlimeknek napja. Midőn a próféták elsötétedő napról beszélnek, ez azt jelenti, hogy e szellemi napok tiszta oktatásait elhomályosította az elferdítés, a félreértés és előítélet, minek folytán az emberiség szellemi sötétségben él. A hold és a csillagok a kisebb fényforrások, a vallási vezetők és oktatók, kiknek feladata volna vezetni és ösztönöz a népet. Midőn arról van szó, hogy a hold nem d többé fényt, hogy vérbe borul, és hogy a csillagok az égről lehullanak, mindez azt jelenti, hogy a templomok elöljárói lealacsonyodnak, harcokba, viszályokba keverednek, a papok pedig világiasak lesznek, földi dolgok felé hajlanak a mennyei dolgok helyett.
E jóslatok értelmezése azonban nem merül ki egy magyarázatban, mert vannak más magyarázatok is, amelyekből e szimbólumok értelmezést nyernek. Bahá’u’lláh szerint e szavak ”nap”, „hold”, „csillagok” más értelemben azokra a rendelkezésekre és intézkedésekre vonatkoznak, melyek minden vallásban adva vannak. Amiként a megelőző kinyilatkoztatások ceremóniái, formái, szokásai és rendelkezései az újabb kinyilatkoztatásban az idők követelményeinek megfelelően változnak, úgy változik ilyen értelemben a nap és hold és szétszóródnak a csillagok.
Sok esetben a jóslatok teljesülése szó szerint külső értelemben lehetetlen is volna; például, hogy a hold vérbe borul, és hogy a csillagok a földre hullanak. A látható csillagok legkisebbje ezerszeresen nagyobb a földnél, és ha valamelyik közülük csakugyan a földre esnék, nem maradna semmi a földből, hogy egy másik is reá eshessék. Más esetben ellenben anyagi és szellemi beteljesülésük is bekövetkezik. Például a Szentföld szó szerint pusztává és elhagyottá lett több évszázad alatt, miként a próféták megjövendölték, azonban a Feltámadás napján már kezd fejlődni és nyílni, „miként a rózsa” Ézsaiás jövendölése szerint. Fejlődő kolóniák keletkeztek, a területet öntözik és művelik, és szőlők, olajligetek és kertek virulnak ott, ahol még egy félszázaddal ezelőtt csak homokos pusztaság volt. Kétségtelen, hogy ha az ember kardját ekevassá kovácsolja, tőrét pedig kaszává, úgy a vadonok és a puszták a világ minden részéből el fognak tűnni. A pusztító szelek és viharok, melyek e puszták felől fújnak, és amelyek az életet a szomszédságukban lehetetlenné teszik, a múlté lesznek; az egész föld éghajlata enyhébb és egyenletesebb lesz; a városok nem fogják többé füstjükkel és mérges gázaikkal rontani a levegőt, és még külsőleg, anyagi értelemben is „új mennyországunk és új földünk” lészen.

Eljövetelének módja
Krisztus az idők teljével való eljövetelének módjáról így szól:
„És meglátják az Embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval … akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe … és elébe gyűjtetnek mind a népek és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” (Máté ev. XXIV. [30., 31,] – XXV. [31., 32.])
Bahá’u’lláh így ír erről Iqan könyvében:
„A ’Menny’ szónak értelme az, hogy megjelölje a magasztosságot és felsőbbséget, amely az Előbbi Lét Alkonyatának, és a Szentség Hajnalhasadásának az állapota. Habár ezek az Ősi Lények külsőleg anyaméhből származnak, a valóságban mégis a Hatalom Egéből erednek; és habár itt a földön élnek, mégis a kijelentésekre támaszkodnak; és amíg a földön járnak, a Közelség Egébe emelkednek. A Szellem országába lábak megmozdulása nélkül utaznak, és felfelé az Egység hegycsúcsára szárnyak nélkül repülnek…
A ’felhő’ kifejezés alatt az értendő, ami az önzéssel és az emberi vággyal ellentétben áll, miként erről ez a vers tesz említést: ’Ezért ti, valahányszor küldönc jön hozzátok azzal, amit lelketek nem kíván, űzzétek el büszkén, vádoljátok hamissággal, másokat pedig öljetek meg.’ (Korán S. 11.) Ilyen felhők például a rendelkezések megváltoztatása, törvények megmásítása, szokásokon alapuló szabályok és ceremóniák megszüntetése, és a köznépből való kiemelése azoknak, akik hívőkké váltak, azok fölé a tudósok fölé, akik tagadnak; ilyen továbbá az Örök Szépségnek megjelenése kapcsolatban az emberi korlátokkal; amilyenek: az ivás, az evés, a szegénység, a gazdagság, a dicsőség, a megaláztatás, az alvás, az ébrenlét és hasonló állapotok, melyek az embert kételkedésre csábítják, és visszatartják attól, hogy elfogadja a Kinyilatkoztatást.
Amiként a felhők az emberi szemet megakadályozzák, hogy a fenséges napot láthassa, úgy a fent említett állapotok megakadályozzák a népet, hogy az ideális Napot meglássa… Mivel ezen Templomai a Szentségnek alá vannak vetve külső szükségleteknek, mint például az éhség, a szomjúság és véletlen események, a nép a kétség és gyanú Szaharájában tévedne el, és a képzelődés és meglepetés pusztájában, és csodálkozva kérdezné: ’hogyan jöhet valaki Istentől, hogyan követelhet hatalmat minden felett a földön, és hogyan tulajdoníthatja magának a teremtés motívumát.. és mégis rabja az ilyen gyarlóságoknak?’ Mert tudjuk, hogy mennyi rosszat kellett elszenvednie minden prófétának és követőinek, mint például szegénységet, betegséget és megvetést; hogyan küldötték követőik fejét ajándékul a városokba; miként akadályozták meg őket abban, amit nekik végre kellett volna hajtaniok, és miként szenvedett mindegyik a vallás ellenségeinek keze alatt olyan mértékben, hogy az utóbbiak mindent tehettek velük, amit akartak.
A Hatalom Ura mindeme körülményeket, melyek a tisztátalan lelkeknek visszatetszők, és a nép kívánságának ellenére vannak, bizonyságnak és mértéknek állította fel, mi által Ő szolgáit próbára teszi, és megkülönbözteti az igazakat a gonosztól, a hívőket a hitetlenektől…
Ami e mondást illeti: ’És Ő angyalait fogja küldeni, stb.’, ezen angyalok lelkek, kik szellemi erejükkel az emberi tulajdonságokat elégették az isteni szeretet tüzében, és akiket a Felsőbb szellemek, Cherubimok tulajdonságai jellemeznek…
Mivel Jézus népe nem fogta fel ezeknek a dolgoknak értelmét, és a jelek nem teljesültek külsőleg úgy, amiként azt a nép és papság elképzelte, nem is hitt az Isteni Kinyilatkoztatásokban ama naptól kezdve a mai napig; ezért nem részesült a szent adományokban, és Örökkévalóság csodálatos szavai rejtve maradtak előtte. Ez lesz e szolgák helyzete a Feltámadás napján. Sőt még azt sem értették meg, hogy ha valamelyik korszakban a Kinyilatkoztatás jelei feltűnnének az anyagi földön, összhangban azzal, amit a hagyomány is közöl, senki sem merné tagadni, vagy ellenállni annak; és nem lehetne különbséget tenni a jámborok és az igaztalanok, a bűnösök és az igazak közt. Légy igazságos! Ha például az Evangéliumban bejósolt események szó szerint bekövetkeznének, és angyalok szállanának le felhőkben a látható égből Jézussal, Mária fiával, ki merné ezt tagadni, avagy ki merné ezt elvetni, és vitatkozni felette? Ellenkezőleg, olyan izgalom venné hatalmába a világ egész népét, hogy mindenki képtelen volna csak egy szót is szólni, még kevésbé tudna tagadni vagy elfogadni.” (Book of Iqan. Iqan könyve. 44-58. oldal.)
A fenti magyarázat szerint az Ember Fiának eljövetele alacsony sorsú emberi formában, mint asszony szülötte, szegényen, nevelés nélkül, elnyomatva és semmibe sem véve a föld nagyjaitól, - eljövetelének ez a módja igazi próbakő, amelynek segítségével megítéli az embereket, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. Azok, kiknek lelki szemük nyitva van, keresztül láthatnak e felhőkön, és gyönyörködhetnek „a hatalomban és a nagy dicsőségben”, - Isten valódi dicsőségében, - melynek kinyilatkoztatására Ő megjelent; a többi pedig, kiknek szemét előítélet és tévedés fedi, nem láthat mást, csak a sötét felhőket, és tovább tapogat a homályban, megfosztva az áldást hozó napfénytől.
„Íme, elküldöm az én követemet, és megtisztítja előttem az utat: És mindjárt eljön az ő templomában az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok… Azonban kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor? Hiszen olyan Ő, mint az ötvösnek tüze, és mint a ruhamosóknak lúgja. Mert íme, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence; és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja… És feltámad nektek, kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt.” (Malakiás, III. IV.)
 
XIV. FEJEZET    BAHÁ’U’LLÁH ÉS ’ABDU’L-BAHÁ JÓSLATAI

„Ha pedig azt mondod a te szívedben: Miképpen ismerhetjük meg az igét, amelyet nem mondott az Úr? Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól.” (Mózes V. könyve, XVIII., 21., 22.)

Isten szavának teremtő ereje
Istennek, egyedül neki van hatalmában megtenni bármit, amit akar, és Isten Kinyilatkoztatásának legfőbb bizonyítéka szavának teremtő ereje, ható ereje, mely megváltoztathatja és átalakíthatja az emberi dolgokat, és diadalmaskodhat minden emberi ellenálláson. A próféták szavai által tudatja Isten az akaratát, és e szavaknak teljesülése, rögtön vagy később, legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy igazi próféta, és hogy ihlettsége valódi.
„Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és vissza nem tér oda, hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely a számból kimegy; nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” (Ézsaiás LV., 10-11.)
Midőn Keresztelő Szent János tanítványai Jézushoz mentek, és azt kérdezték: „Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus felelete egyszerűen utalt a hatásra, melyet szavai gyakoroltak:
„Menjetek, és jelentsétek Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok: a vakok látnak, és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, és a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, és a szegényeknek hirdettetik az evangélium. És boldog, aki én bennem meg nem botránkozik.” (Máté ev. XI., 4-6.)
Lássuk most, hogy milyenbizonyítékok igazolják azt, hogy Bahá’u’lláh szavainak is olyan a teremtő erejük, mint Isten szavának. Bahá’u’lláh elrendelte az alkoholtól, mint italtól való tartózkodást, és azóta az attól való tartózkodás mozgalma nagyon előrehaladt az egész világon. A tőke érdeke, és az alkoholkereskedelem sok egyéb érdeke még mindig elég erős ugyan, de a mértékletesség feltartózhatatlan terjedése ezeket az érdekeket egyre jobban háttérbe szorítja. Bahá’u’lláh rendelete szerint az uralmat választott kormánynak kell gyakorolnia, és azóta a törvényhozás ellenőrzése fokozatosan a választott népképviselet kezébe ment át, egyik országban a másik után. Nagy katonai hatalmak drámai módon roppantak össze, és a legkisebb kilátás sincs arra, hogy újra feléledjenek.  Ő a gazdagság és a szegénység közt fennálló végletek megszüntetését kívánta; és azóta mindig több és több oly törvény lépett életbe, melyek arányos létminimumot állapítanak meg, és a gazdagságot progresszív módon adóztatják meg. Eltiltotta a személyes és a gazdasági rabszolgaságot is, és azóta a munkások felszabadítása, és az üzemek jövedelmeiben való részesedésük kérdése állandóan napirenden van. Egyenlő jogot és szabadságot követel férfi és nő részére, és azóta látjuk, hogy azok a kötelékek, melyek a nőt a múlt századokban korlátozták, egyre jobban szakadoznak, a nők kivívják az őket megillető helyet, mint a férfiak egyenlő jogú társai. Kisegítő világnyelv elfogadását is követeli, és e célból az Esperanto már életbe is lépett, és elég gyorsan kivívta a világ elismerését. Elrendelte a nemzetek szövetségének megteremtését, és valóban, már fontos lépések történtek ily szövetség létesítésére, és a meggyőződés szükséges voltáról általánossá vált. Nemzetközi törvényszék felállítását követelte a népek közötti viszályok kiegyenlítésére, és azóta mind gyakrabban hallhatunk nemzetközi bíróság ítélkezéseiről, melyeknek hatásköre állandóan növekszik. Közös megállapodáson alapuló lefegyverezés létrejöttét is kívánta, és a kezdő lépések már ezen a téren is megtörténtek. Követelte a nevelés általánossá tételét, és azóta az államok egymás  után vezetik be az iskolakötelezettséget, és emelik országukban a nevelés színvonalát. Hasonló példát még sokat hozhatnánk fel, és még sokat beszélhetnénk róluk; olyan eset azonban nincs, amely azt igazolná, hogy Bahá’u’lláh valamelyik parancsa eredménytelen maradt volna. Nyilvánvaló, hogy Bahá’u’lláh Isten Akaratának valódi megbízottja és végrehajtója volt.
Ha Bahá’u’lláh jóslatait és teljesülésüket részletesebben tanulmányozzuk, megbízható és teljesen helytálló bizonyítékokhoz jutunk. E célból a jóslásoknak néhány példáját soroljuk fel, melyeknek a hitelességéhez nem fér kétség, mert már közismertek voltak, mielőtt beteljesültek. Bahá’u’lláh sok jóslatát foglalják magukban a világ uralkodóihoz küldött levelei, amelyeket a Suratu’l Haykal című könyvben gyűjtöttek össze. Ezt a könyvet Bombayban adták ki negyven évvel ezelőtt. Azóta több  kiadása jelent meg. Közlünk ’Abdu’l-Bahá jóslataiból is néhány említésre méltót.

III. Napóleon
Bahá’u’lláh  1869-ben levelet írt III. Napóleonnak, gáncsolva őt harci kedve miatt, és amiatt is, hogy egyik korábbi levelét semmibe sem vette. A levélben a következő komoly figyelmeztetést intézi hozzá:
„Ténykedésed királyságodat bajba fogja sodorni, hatalmadat ki fogják venni kezedből, hogy tetteidért meglakolj; ezért súlyos szerencsétlenség szakad reád. Megrázkódtatás éri országod minden népét, ha nem teszed magadévá a Hitet, és nem járod azonnal a Szellem ösvényét. Uralmad fénye kérkedővé tette-e? Életemre mondom! Nem fog sokáig tartani, bizony el fog múlni, hacsak meg nem ragadod ezt az erős kötelet. Látjuk, hogy a megaláztatás sarkad nyomában van, és te ezt nem veszed figyelembe.”
Felesleges mondanunk is, hogy a hatalma zenitjén álló III. Napóleon  a figyelmeztetést semmibe se vette. A következő évben azzal a szilárd meggyőződéssel bocsátkozott Poroszországgal háborúba, hogy csapatai játszva beveszik Berlint; de a Bahá’u’lláh által neki megjövendölt sorscsapás bekövetkezett. Saarbrücken, Weissenburg és Metz mellett vereséget szenvedett, majd a sedani, reá nézve oly végzetes ütközetben összeomlott hatalma. Mint hadifogoly, Poroszországba került, és két évre reá Angolországban gyászos véget ért.

Németország
Nem sokkal azután Bahá’u’lláh hasonló ünnepélyes figyelmeztetést küldött Napóleon legyőzőihez is. Ugyancsak süket fülekre talált az is, és rettenetes módon teljesedett be jóslata. Aqdas című könyvében, melyet Drinápolyban megkezdett, és Akkában, ottani fogságának első éveiben befejezett, ezekkel a szavakkal fordult a német császárhoz:
„Oh te uralkodója Berlinnek… Gondolj arra, aki rangban nagyobb volt (azaz III. Napóleon), mint te, és hatalma is több volt, mint neked. Hol van Ő? És hol van a hatalma? Fogadd el az intést, és ne tartozz te is azok közé, akik alszanak. Ő eldobta magától az Isteni írást, melyben mi értesítettük, hogy milyen sors ért minket az elnyomók hadaitól; és romlásba dőlt, és végül nagy nyomorban tért vissza a porba. Oh király, gondolj komolyan az ő sorsára, és mindazokéra, akik városokat hódítottak meg, és az Isten szolgái felett uralkodtak, -  akiket azonban Isten paláikból sírba juttatott. Vigyázz, és légy azok közül való, akik elővigyázatosak…
Oh partjai a Rajna folyónak! Láttunk titeket vérben ázva, mivel a megtorlás kardja hadakozott ellenetek, és megváltozik a ti sorsotok. Halljuk már Berlin jajkiáltását, bár ma még nagy dicsőségben ragyog”
Az 1914-18. évi nagy háborúban elért német sikerek idejében, de különösen az 1918. év tavaszán lefolyt utolsó nagy német támadás alatt, a bahá'í mozgalom ellenesei Perzsiában többször idézték ezt a jól ismert jóslatot, hogy megcáfolják Bahá’u’lláh-t; de midőn a németek győzelmes előrenyomulása villámszerűen visszatartózhatatlan vereséggé fordult, a bahá'í mozgalom ellenségeinek erőlködése önmagukra esett vissza, és az, hogy a jóslatot köztudatba bevitték, Bahá’u’lláh tekintélye emelésének hathatós eszköze lett.

Perzsia
Bahá’u’lláh  Aqdas című könyvében, melyet akkor írt, mikor a zsarnok Muzáffaru’d-Din sah hatalma teljességében volt, megáldja Teheránt, Perzsia fővárosát, saját szülőhelyét, és így ír róla:
„Oh Ta (Teherán) országa! Semmiért se légy szomorú. Isten téged tett a világ örömeinek szülőhelyévé. Ha Ő akarja, olyan uralkodóval áldja meg trónodat, aki igazságban uralkodik, és összegyűjti Isten juhait, melyeket a farkasok szétszórtak. Valóban ő Bahá népével örömben és vidámságban fog bánni. Lásd, ő a nép javából való Isten színe előtt…
Örvendj, mert Isten téged tett a Világosság kiinduló pontjává, mert benned született meg a Kinyilatkoztatás hajnala… A viszonyok benned nemsokára meg fognak változni, és emberek köztársasága uralkodik rajtad. Valóban, a te Urad a Bölcs, a mindenek felett Uralkodó. Bízzál az Úr gondviselésében. Valóban, a Kegyelem állandóan figyel téged a Szeretet szemével. A béke honol nemsokára benned is a zűrzavar után. Így határoztatott el a Csodák könyvében.”

Törökország
Bahá’u’lláh török fogsága alatt =1868-ban) legünnepélyesebb és leghatásosabb intelmeit a török szultánhoz és miniszterelnökéhez, Ali pasához küldötte. Az akkai barakkokból azt írja a szultánnak:

„Oh te, ki magad a legnagyobb embernek tartod… nemsokára elfelejtik nevedet, és nagy nyomorba jutsz. Véleményed szerint a világ élénkítője, és békehozója bűnös és lázadó. Milyen bűnt követtek el az asszonyok, a gyermekek és a szenvedő csecsemők, hogy haragodat, üldözésedet és gyűlöletedet kiérdemelték? Sok embert üldöztél, akik országodban semmiféle ellenállást nem fejtettek ki, és akik semmiféle forradalmat nem szítottak kormányod ellen; bizony nem, ők éjjel-nappal békével emlegették Isten nevét. Te elraboltad tőlük vagyonukat, és zsarnoki ténykedésed folytán mindent elvesztettek, ami az övék volt… Isten előtt egy maroknyi por nagyobb, mint a te királyságod, dicsőséged, uralmad és vagyonod, és ha Ő úgy akarja, szétszórhat téged, mint a sivatag homokját. Nemsokára utolér téged is az Ő haragja, forradalmak fognak néped között keletkezni, és országaidat szét fogják osztani! Akkor sírni és jajgatni fogsz, és sehol sem találsz segítséget és oltalmat…Vigyázz, mert Isten haragja már készül ellened, és nemsokára meglátod azt, ami megíratott a Parancs Tollával…” (Star of the West. Nyugat csillaga. II. kötet, 3. oldal.)
Ali pasához így írt:
„Oh Ra’is (Főnök)! Olyant követtél el, ami fájdalmat okozott Mohamednek, Isten prófétájának, a legfelsőbb Paradicsomban. A világ annyira büszkévé tett téged, hogy te elfordultál attól az Arctól, melynek fénye  megvilágította az égi seregek népét. Nemsokára nagy bajba kerülsz. Összefogtál Perzsia uralkodójával, hogy nekem fájdalmat okozzál, habár én eljöttem hozzád a Mindenható, a Nagy birodalmából és olyan mozgalmat hívtam létre, amely felfrissíti az Isten kegyeiben élők szemét…
Tán azt hitted, hogy kiolthatod a tüzet, melyet Isten a mindenségben lángra lobbantott? Nem! Kijelentem neked az Ő Igaz Lelkére, bárcsak azok közé tartoznál, kik ezt megértik. Sőt, mi több, amit te tettél, az csak növelte annak tüzét és lángját. Nemsokára magához öleli az egész világot és annak lakóit… A titok országa (Drinápoly), és más országok nemsokára megváltoznak, kicsúsznak a király kezeiből, és zűrzavar jön, siránkozás keletkezik, a kerületekben megvesztegetés terjed el, és minden állami ügy zavarossá válik amiatt, ami a foglyokkal (Bahá’u’lláh-val és társaival) történt az elnyomó hadsereg keze alatt. Az uralom is más kézbe kerül, és a közállapotok olyan nyomasztóakká válnak, hogy a homok is jajveszékel a lakatlan magaslatokon, a fák sírnak a hegyeken, vér fakad mindenből, és a nép nagy nyomorba kerül…
Ezt határozta el az Alkotó, a Bölcs. Parancsának sem égi, sem földi seregek nem tudtak ellenállni, királyok és uralkodók sem tudták Őt visszatartani attól, amit Ő akar. Minden szenvedés csak olaj a Lámpába, általa Fénye csak növekszik. Bárcsak te is tudomást vennél erről! Minden ellenállás, melyet az elnyomók kifejtenek, csak hírvivője ennek az ügynek, és ez által terjed szét Isten Kinyilatkoztatása és szent Ügye a világ népei között.”
Ugyancsak Aqdas könyvében más helyen így ír:
„Oh hely, mely a két tenger partján fekszel (Konstantinápoly)! Az igazságtalanság trónja honol benned, és ott gyújtották meg a gyűlölet tüzét olyannyira, hogy az ég serege és mindazok, kik a magasztos Trónt körülveszik, siránkoznak miatta. Mi azt a balgát látjuk benned, ki a bölcsek fölött uralkodik, és azt a sötétséget, mely a Világosság fölé akar kerülni, és valóban, nyilvánvaló a te hivalkodásod. Vajon külső díszed tett téged büszkévé? Nemsokára el fogsz pusztulni, a teremtés Urára mondom! És leányaid és özvegyeid és minden nép, amely veled él, jajveszékelni fognak. Ezt jövendöli neked a Bölcs, a Mindentudó.”
Az egymást követő csapások, melyek ezt a hajdan hatalmas birodalmat az intelmek kijelentése óta érték, ékesszóló bizonyítékai prófétai jelentőségüknek.

Amerika
Bahá’u’lláh Aqdas könyvében, melyet körülbelül ötven évvel ezelőtt írt, e szavakkal fordul az amerikaiakhoz:
„Oh Amerika urai, elnökei és a köztársaság kormányzói. … Halljátok a hajnalhasadás magaslatáról a hívó szózatot: Nincs más Isten, csak Én, a Beszélő, a Mindentudó. Kössétek fel az eltörött tagot az igazság kezével, és törjétek le az elnyomók erős tagját az Úr, az Uralkodó, a Bölcs parancsának vesszejével.!”
’Abdu’l-Bahá az Amerikába és máshová küldött leveleiben gyakran kifejezést adott annak a bízó reménynek és imaszerű fohászokat mondott azért, hogy a nemzetközi béke zászlóját legelőször Amerikában bontsák ki. Cincinattiban (Ohio) 1912. november 5-én ezt mondotta:
„Amerikában nemes nép él, Amerika a béke zászlóvivője az egész világon, és fényét kiterjeszti minden irányban. A többi nemzet nem mentes annyira a fondorlatoktól, mint az Egyesült Államok, és nem volna képes a világbékét megteremteni. De Amerika, hála Istennek, békében él az egészvilággal, és méltó  arra, hogy felemelje a testvériség és a nemzetközi béke zászlóját. Ha a nemzetközi béke szózata Amerikából megindul, a föld többi része így fog felkiáltani: ’Igen, ezt mi elfogadjuk.’ A föld minden részének nemzetei csatlakoznak, hogy elfogadják Bahá’u’lláh tanításait, melyeket ötven évvel ezelőtt kinyilatkoztatott. Leveleiben felhívta a világ parlamentjeit, hogy küldjék legjobb és legbölcsebb embereiket abba a nemzetközi világparlamentbe, amely a népek minden kérdésében határozna, és állandósítaná a békét …, akkor valósul meg az a szent gyülekezet, melyről a próféták álmodoztak.” (Star of the West. Nyugat csillaga. VI. kötet, 81. oldal.)
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá felhívásának az Amerikai Egyesült Államok nagy részben már megfeleltek, és a világ egy országában sem találtak a bahá'í tanítások készségesebb elfogadásra. Azt a szerepet azonban, hogy a nemzeteket a nemzetközi béke megteremtésére hívja össze, Amerika csak részben teljesítette, és a bahá'í hívők nagy érdeklődéssel figyelik a jövőben is ennek az ügynek a fejleményeit.

A világháború
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá többször csodálatra méltó pontossággal megjövendölték az 1914-18. évek világháborúját. Sacramento (Kalifornia) városában 1912. október 26-án ’Abdu’l-Bahá ezt mondotta:
„Az európai kontinens ma olyan, mint egy arzenál. Robbanásra kész puskapor-tárház, mely csak a szikrát várja. Ez a szikra tűzbe boríthatja egész Európát, különösen ma, mikor a balkáni kérdés van napirenden.”
Több Amerikába és Európába küldött levelében hasonló intelmeket ír. Egy másik kaliforniai beszédében 1912. október havában  így szólt:
„Az Armageddon ütközet előestéjén vagyunk, melyről János Jelenései könyve 16. fejezete tesz említést. Két évvel ezután egy szikra elég arra, hogy lángba borítsa egész Európát.
A szociális nyugtalanság, a minden országban növekvő vallási szkepticizmus, amely a milleniumot megelőzi, és máris mutatkozik, egész Európát lángba borítja, miként ezt Dániel könyve és János jelenéseinek a könyve megjövendölte.
1917-ben királyságok pusztulnak el, és világégések fogják a földet megrázkódtatni.” (Mrs. Corinne True értesítése alapján a The North Shore Review [Az Észak-parti Szemle] című újságból, 1914. szeptember 26. Chicago, USA)
A nagy összeütközés előestéjén így szólt:
„A civilizált népek nagy küzdelme van készülőben. Rettenetes harc előtt állunk. A világ a legtragikusabb küzdelem küszöbén van. Óriási hadseregek, emberek milliói elindultak és a határokra mentek. Felszerelték őket a rettenetes harcra. A legkisebb súrlódás félelmetes katasztrófát okoz, és a fellángolás olyan méretű lesz, hogy hozzá hasonlót az emberiség eddigi története még nem ismer.” (Haifa, 1914. augusztus 3. Star of the West. Nyugat csillaga. V. kötet, 163. oldal.)

Társadalmi zavarok a háború után
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá megjövendölték a nagy szociális felfordulást, küzdelmek és csapások periódusát is, mint elháríthatatlan következményét a hitetlenségnek, előítéletnek, tudatlanságnak és babonának, melyek a világon uralkodnak. A nagy nemzetközi katonai küzdelem csak egy fázisa volt e felfordulásnak. ’Abdu’l-Bahá az 1919. november havában egy beszélgetés alkalmával, melyen e sorok írója is jelen volt, így szólt:
„Reméljük, hogy e háború után az emberszeretet feléled, és az emberiség tudatára ébred annak, hogy a világ betegségének nincs más orvossága, mint az égi tanítások. Mert e háború újabb gyűlölet kútforrása lett. A németek nem felednek, de nem nyugszanak meg az osztrákok, a bolgárok és a törökök sem. Az egyik részen a szocialisták háborgása következik, a másik részen a bolsevisták támadása, továbbá munkakövetelések, nemzeti ellentétek, vallási gyűlölet, és végül faji ellentétek robbannak ki. Egész világos, hogy mi következik. Mindez olyan, mint a dinamit. Egy szép napon valamennyien felrobbannak, ha az Isteni tanítások értelmében az emberiség ki nem tűzi idejében az általános Béke zászlaját. De az Isteni tanítások szerint ezt a zászlót Isten szavának hatalmával kell kitűzni. Az emberi egységet a Szentlélek hatalma segítségével kell megteremteni. A politikusok akárhogy küzdenek, törekvéseik nem hozhatják meg a békét. Az emberi erő Mennyei támogatás nélkül nem hozhat eredményt.”
Kérdés: „Vajon az általános béke zászlaját kitűzik-e a háború után?
Felelet: „Most nem. A háborút nem lehet háborúval megszüntetni; ez olyan volna, mint az a kísérlet, amely vérfoltot vérrel akarna kitisztítani. A világ nemzetei olyanok, mint a viaskodó kakasok. Viaskodnak, viaskodnak, míg ki nem merülnek. Akkor abbahagyják és kibékülnek. Ha pedig egy kissé kipihenték magukat, újból kezdik!”
Kérdés: „Mi lesz a munkáskérdés zavaraival az egész világon?”
Felelet: „A bajok még fokozódni fognak. Egy időre megbékítik talán a munkásokat béremelés, rövidebb munkaidő, stb. engedményeivel, azonban csakhamar nagyobb követelésekkel állanak elő. Végül addig mennek, hogy birtokukba veszik a gyárakat, stb., és a tulajdonosoknak kijelentik: ’Egy meghatározott összeget adunk nektek évenként, mondjuk a jövedelem tizedrészét!’ Nehéz és gondterhes idők előtt állunk. A viszonyok a tőke és a munka szempontjából egyaránt megnehezültek, és a világtermelés visszafejlődik.”
Néhány nap múlva egy másik beszélgetés alkalmával így szólt:
„Bahá’u’lláh gyakran kijelentette, hogy eljön az az idő, amikor hitetlenség, és ebből kifolyólag anarchia fog uralkodni. A káosz okozója az lesz, hogy olyan népek is felette nagy szabadságot kapnak, melyek arra nem értek meg, s ennek következtében a zsarnokság is időnként visszatér a népek érdekében, és azért, hogy elhárítsa a rendetlenséget és a káoszt.
Természetes, hogy most minden nemzet tökéletes önrendelkezést és cselekvési szabadságot kíván, azonban sok van közöttük, amely még nem érett meg erre. A világban uralkodó állapot ma a hitetlenség, amely feltétlenül anarchiához és zűrzavarhoz vezet. Mindig is mondottam, hogy a világháborút követő béketervezetek csak felcsillanásai a hajnalhasadásnak, de még mindig nem jelentik a napfelkeltét.”

Isten országának eljövetele
Az Isteni hit azonban ezekben a zavaros időkben is fejlődik. Az egyéni haszonért folytatott önző küzdelmek által előidézett csapások az emberiséget arra kényszerítik, hogy kétségbeesésükben ahhoz az orvosszerhez forduljanak, melyet Isten Szava nyújt nekik. Mennél jobban szaporodnak a bajok, annál inkább fordul a nép ehhez az egyetlen orvosszerhez.
Bahá’u’lláh a perzsa sahhoz intézett levelében így szól:
„Isten a bajokat úgy bocsátja ránk, mint a reggeli záport a zöld legelőkre, és mint olajat az Ő lámpájába, amely megvilágítja az eget és a földet… Fénye szenvedéseken át ragyog, és ragyogott szüntelenül az Ő dicsősége; ez volt az Ő rendszere a betelt korszakban és elmúlt időkben,”
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá a legszilárdabb bizalommal hirdették a szellemi erő közeli győzelmét az anyagi erő fölött, és ennek következményeként a teljes béke létrejöttét. ’Abdu’l-Bahá 1904-ben ezt írja:
Tudd meg, hogy a nehézségek és bajok napról napra szaporodnak, és a népek kétségbe esnek. Az öröm és a boldogság kapui minden oldalról bezárulnak. Rettenetes háborúk jönnek. Minden irányból csalódás és sikertelenség ostromolja az emberiséget mindaddig, míg Istenhez fordulni kényszerülnek. Akkor a nagy boldogság fénye megvilágítja a láthatárokat, és a ’Yá Bahá’il-Abhá!’ kiáltás fogminden oldalról hallatszani.” (L. D. B.-hez intézett levél, idézve Compilation on War and Peace [Háborúról és Békéről való elmélkedés] című munka. 187. oldal.)
1914. február havában arra a kérdésre, hogy vajon melyik a nagyhatalmak közül válik hívővé, így felelt:
„A világ minden népe hívővé válik. Ha ti a mi mozgalmunk kezdetét összehasonlítanátok mai állapotával, arra a tapasztalatra jutnátok, hogy milyen gyors hatása van Isten szavának, és hogy most Isten ügye az egész világot ölelte magához… Kétségkívül, mindenki Isten hitének árnyékába fog jönni…” (Star of the West. Nyugat csillaga. IX. kötet, 31. oldal.)
Kijelentése szerint közel van ennek beteljesedése, és a jelen században fog megjönni. 1913. február havában a teozófusokhoz intézett beszédében ezt mondja:
„E század az Igazság napjának a százada. E század az Isteni Királyság felállításának százada a földön.” (Star of the West. Nyugat csillaga. IX. kötet, 7. oldal.)
Dániel könyve utolsó két versében ezeket a titokzatos szavakat olvashatjuk:
„Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszázharmincöt napot. Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.”
Sok tudós kísérelte már meg, hogy megoldja e szavak jelentésének problémáját. ’Abdu’l-Bahá asztalnál folytatott beszélgetés közben e könyv írója jelenlétében ezt mondotta:
„Ez az 1335 nap, 1335 Hedsrától számított napévet jelent.” (Hedsra a mohamedán idősámítás kezdete.)
Miután a Hedsra 622-ben Kr. u. történt, az itt bejósolt dátum 622 + 1335 egyenlő az 1957. évvel.
Erre a kérdésre: „Mit fogunk mi eme 1335 nap végén látni?” – így felelt:
„Létrejön az általános béke, és elterjed a nemzetközi nyelv. A félreértések eltűnnek. A bahá'í mozgalom eljut a világ minden részébe, és létrejön az emberiség egysége. Ez fenséges lesz!”

Akka és Haifa
Mirza Ahmad Sohrab naplójában a következő jóslatot írja meg, melyet ’Abdu’l-Bahá mondott Akkáról és Haifáról, miközben Haifában az egyik bahá'í zarándokotthon ablakában ült 1914. február 14-én: „A zarándokotthonból nyíló kilátás nagyon vonzó, különösen azért, mert Bahá’u’lláh áldott sírja látható onnan. Az Akka és Haifa között fekvő terület a jövőben kiépül, a két város egyesül, és egymásnak kezet nyújt, és ezáltal hatalmas világvárossá válik. Midőn most a környéket nézem, tisztán látom, hogy a világ első gócpontjainak egyike lesz. A nagy félkörű öböl a legszebb kikötővé alakul át, melyben minden nemzet hajója oltalmat és menedéket fog keresni. A népek nagy hajói futnak be kikötőjébe, és fedélzetükön ezer és ezer férfit és nőt hoznak a földgömb minden részéből. A hegséget és a síkságot a legmodernebb épületek és paloták lepik el, iparok keletkeznek, és az emberbaráti intézmények legkülönfélébb fajai létesülnek. A legkülönfélébb nemzetek civilizációjuk és kultúrájuk virágait hozzák ide, hogy illatukat itt összekeverjék, és hogy az emberi testvériesség útját egyengessék. Mindenfelé gyönyörű kertek, gyümölcsösök, ligetek és parkok keletkeznek. Éjjel a nagy város villanyfényben ragyog. Akkától Haifáig az egész kikötő egy fényvonal lesz. Hatalmas fényszórók lesznek a Carmel-hegy mindkét oldalán, hogy a gőzhajókat útbaigazítsák. Maga a Carmel-hegy fénytengerbe merül csúcsától egészen a lábáig. A Carmel-hegy csúcsán állók is, és a hajókkal érkező utasok is a világ legbájosabb és legfenségesebb képét látják majd maguk előtt.
A hegy minden oldaláról a Ya Bahá’il-Abhá! szimfóniája hangzik majd, és napfelkeltekor szívet gyönyörködtető zene dallamos hangok kíséretében száll fel a Mindenható trónjához.
Valóban, Isten útjai titokzatosak és ki nem kutathatók. Micsoda külső vonatkozás van Shiraz és Teherán, Baghdad és Konstantinápoly, Drinápoly, valamint Akka és Haifa között? Isten türelemmel dolgozott, lépésről lépésre, e különböző városokon át, saját megállapított és örökkévaló terve szerint, hogy a prófétái által tett jóslatok és bejelentések beteljesüljenek. A messiási milléniumra vonatkozó ígéret aranyfonala végighúzódik a Biblián, és a gondviselés úgy határozta el, hogy az általa megállapított kellő időben keresztül is viszi megvalósítását. Egyetlen egy szó sem marad értelem nélkül és beteljesítetlenül.”
 
XV. FEJEZET    VISSZAPILLANTÁS ÉS KILÁTÁS A JÖVŐBE

„Tanúságot teszek, oh barátaim, hogy a Kegyelem teljes, Érvei szilárdak, Bizonyítékait kinyilatkoztatta, és Tényeit megvalósította. Lássuk most, hogy fáradozástok milyen eredményt fog felmutatni a válaszúton? Az Isteni Kegy így teljesedett be rajtatok és azokon, kik a Mennyben és a földön vannak. Minden dicsérje Istent, a világok Urát.” (Hidden Words of Bahá’u’lláh. Bahá’u’lláh: Rejtett Szavak.)

A mozgalom haladása
Sajnos, a rendelkezésre álló kereten belül nem írhatjuk le részletesen a bahá'í mozgalom előrehaladását. Ennek a lebilincselő tárgynak sok fejezetet kellene szentelnünk, és sok megható elbeszélést kellene a mozgalom előharcosairól és vértanúiról közölnünk, mi azonban csak rövid összefoglaló ismertetést nyújthatunk.
Perzsiában a legelső hívők a legnagyobb ellenállásra találtak, sok üldöztetésben és szenvedésben volt részük honfitársaik részéről, azonban mindezeket a szenvedéseket és csapásokat a legnagyobb hősiességgel, állhatatossággal és türelemmel viselték el. Saját vérükben keresztelkedtek meg, mert ezren és ezren haltak meg, mint vértanúk. Sokan szenvedtek kínzást, fogságot, elveszítették vagyonukat, elvesztették otthonukat, vagy sok másféle bántalmat szenvedtek el. Perzsiában hatvan éven át, vagy még tovább is mindenki, aki, mert Bábhoz hű maradni, vagy Bahá’u’lláh-hoz, vagyonát, szabadságát, sőt életét is kockáztatta. De ez a határozott és kegyetlen ellenállás mégsem tudta megakadályozni a mozgalom haladását, miként ködfelhő sem tudja megakadályozni a nap felkeltét.
Ma Perzsia egyik végétől a másikig minden kerületben, városban és faluban, sőt a nomád törzsek között is találhatók bahá'í hívők. Sok faluban az egész lakosság, sok helyen pedig a lakosságnak nagy része követi ezt a hitet. Különféle szekták tagjaiból csoportosultak, kik addig gyűlölték egymást, most közös barátságban élnek, és testvériesség érzete tölti el őket nemcsak egymás iránt, hanem minden más ember iránt is, és mindannyian az emberiség egységéért, emelkedéséért működnek, és az előítéletek megszüntetéséért és Isten királyságának a földön való felállításáért.
Lehet-e csoda ennél nagyobb? Csak egyetlen egy; az, hogy a feladat, amelynek ezek az emberek mindenüket szentelik, az egész világon teljesülne, és vannak jelek, melyek azt mutatják, hogy még ez a nagyobb csoda is be fog következni.
Turkesztánban, Amerikában, Indiában és Birmában már ezrekre tehető a bahá'í hívők száma, míg Németországban, Olaszországban, Svájcban és Franciaországban bahá'í központok keletkeztek, és szellemi tevékenységük területe állandóan növekszik. Ezek közül több országban egy vagy több havi folyóirat jelenik meg a mozgalom szolgálatában, sok országban pedig rendszeres évi kongresszusokat rendeznek, melyeken az illető államban élő összes bahá'í hívők megbízottai részt vesznek. Japánnak is van bahá'í folyóirata, amely japán és eszperantó nyelven jelenik meg. A világ sok más országában, úgy Keleten, mint Nyugaton élnek hívők, kiknek száma a lakosságéhoz viszonyítva ugyan még elenyésző, azonban befolyásuk a számaránynál nagyobb mértékben érezhető. A mozgalom csodálatos életerőről tesz tanúbizonyságot, és terjedése az élesztőhöz hasonló, terjedésével az egész emberiséget alakítja.
Jinab-i-Ávárih így ír:
„Ami a bahá'í hívők jelenlegi számát illeti, nem lehet határozott adatokat adni, miután a mozgalom olyan gyorsan szaporodik, hogy napról napra, sőt óráról órára halad, és a hívők mind a tanítások terjesztésére törekszenek. Határozottan állítható mindazonáltal, hogy míg Bahá’u’lláh elhalálozásának idején követőinek száma valószínűleg kevesebb volt az egymilliónál, most azonban a mozgalommal foglalkozó keleti és nyugti írók is, és a bahá'í mozgalom ellenesei is megegyeznek abban, hogy a bahá'í hívők száma az egész világon jelenleg sok millió.
Annak, hogy valaki bahá'í hívő-e vagy sem, egyedüli biztos bizonyítéka, vajon éli-e az életet úgy, miként azt Bahá’u’lláh és a „Szövetség Központja” tanítja, és a mozgalom valódi eredményének a megállapítására szolgáló egyedüli mód nem a magukat hívőknek valló követők számának meghatározása, hanem annak a kimutatása, hogy elvei miként hatják át és változtatják meg a világot. Nem tagadható, hogy a világ Bahá’u’lláh eljövetele óta összehasonlíthatatlanul gyorsabban megváltozott, mint bármikor azelőtt. Hogy e csodálatos haladás ilyen óriási méretekben hódított tért a Bahá’u’lláh által több mint félszázaddal ezelőtt megadott irányban, az elég világosan kitűnik az előbbi fejezeteknek minden igazságosan gondolkodó olvasója előtt.
Logikus következtetés tehát az, hogy aki ezeket a változásokat olyan világosan előre látta, és olyan határozottan síkra szállott értük, megvalósulásuknál is számottevő tényező volt. A telepátia jelenségeit ismerő, avagy az ima hatékony erejének tudatában lévő be fogja ismerni, hogy az, aki ilyen szellemi hatalommal rendelkezik, mint Bahá’u’lláh, bizonyára hathatós befolyást gyakorol a rokonérzésű fogékony lelkekre, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén éltek, avagy valamikor is tudomást szereztek volna az ő létezéséről.

Báb és Bahá’u’lláh prófétasága
Minél behatóbban tanulmányozzuk Báb és Bahá’u’lláh életét és tanításait, annál kevésbé találhatjuk nagyságuk magyarázatot másban, mint isteni ihlettségükben. A fanatizmus és bigottság légkörében nevelkedtek. Csak a legegyszerűbb nevelésben részesültek. A nyugati kultúrával semmiféle kapcsolatuk nem volt. Nem volt hátuk mögött sem politikai, sem anyagi hatalom. Nem kértek az emberiségtől semmit, és csak igazságtalanságban, elnyomatásban volt részük. A föld hatalmasai semmibe sem vették őket, és ellenkeztek velük. Ostorozták és kínozták, fogságba ejtették őket, és hivatásuk teljesítésében a legnagyobb nehézségekkel kellett küzdeniök. Egyedül állottak a világgal szemben, nem támaszkodhattak senkire, csak egyedül Istenre, győzelmük mégis immár nyilvánvaló és nagyszerű.
Eszményeik fensége és magasztos volta, nemességük és önfeláldozásuk, tántoríthatatlan bátorságuk és meggyőződésük, bámulatra méltó bölcsességük és tudásuk, biztos felfogóképességük arról, hogy mire van szükségök Kelet és Nyugat népeinek, tanításaik világossága és alkalmazkodó képessége, hatalmuk, mellyel követőiket odaadásra lelkesítették, befolyásuk biztossága és ereje, az általuk megindított mozgalom haladása, mindez prófétai voltuknak épp oly kétségtelen és meggyőző bizonyítéka, mint bármelyike azoknak, melyet a vallástörténelem eddig fel tudott mutatni.

Dicsőséges jövő
A bahá'í tanításokban Isten kegyelmének és az emberiség jövendő fejlődésének kápráztató képe bontakozik ki, és ez bizonyára a legnagyobb és legdicsőbb Kinyilatkoztatás, melyben az emberiségnek valaha része volt, és minden korábbi Kinyilatkoztatás tökéletesedése és teljesedése. Célja nem kisebb, mint az emberiség újjászületése, és „új menny és új föld” megteremtése. Ugyanaz a feladat az, mint amelynek Krisztus és mind a próféták életüket szentelték, és mindezen nagy oktatók közt nincs semmiféle vetélkedés. A feladatot nem ez vagy amaz a Kinyilatkoztatás, hanem valamennyien együttesen fogják megoldani.
’Abdu’l-Bahá erről így szól:
„Nem szükséges, hogy Ábrahámot lejjebb szállítsuk azért, hogy Jézust felemeljük. Nem szükséges, hogy Jézust lejjebb szállítsuk azért, hogy Bahá’u’lláh-t hirdessük. Az Isteni igazságot szívesen kell fogadnunk, bárhonnan is jön. A kérdés magva abban van, hogy mindezek a próféták azért jöttek, hogy magasra emeljék a Tökéletesség Isteni zászlaját. Mindegyik csillaghoz hasonlóan ragyog az Isteni Akarat egén. Mindegyik fényt ad a világnak.” (Star of the West. Nyugat csillaga. III. kötet, 8. szám, 8. oldal.)
A feladat Istené, és Isten nemcsak a prófétákat hívja meg közreműködőnek ezen alkotó munkájában, hanem az egész emberiséget. Ha meghívását visszautasítjuk, legalább ne akadályozzuk meg a munkát haladásában, mert amit Isten akar, az bizonyára teljesedni fog. Ha mi elmulasztjuk közreműködésünket, más munkaerőket fog szerezni, hogy szándékát megvalósítsa; mi azonban hiányát fogjuk érezni saját életünk valódi céljának és tartalmának. Az eggyé olvadás Istennel azáltal, hogy imádjuk és szolgáljuk Őt, hogy alkotó munkájának készséges csatornái és eszközei leszünk, és annak tudatára ébredünk, hogy bennünk nem lehet más élet, csak az Ő Isteni és mindent átható Élete: ez az emberi lét kiolthatatlan és dicsőséges rendeltetése a bahá'í tanítások értelmében.
Az emberiség lelkileg egészséges, mert „Isten képmására és hasonlóságára” teremtetett, és ha végül felismeri az igazságot, nem fog haladni továbbra is a dőreség útján. Bahá’u’lláh arról biztosít minket, hogy az emberiség Isten hívását nemsokára általánosan el fogja fogadni, és egészében az igazságosság és engedelmesség felé fog fordulni. „Akkor minden bánat örömmé, és minden betegség egészséggé változik át”, és a világ minden királysága „a mi Urunknak és az ő Krisztusának királysága lesz; és Ő fog uralkodni örökkön örökké.” (Rev. XI. 15.) Nemcsak a földön élő emberek, hanem mindannyian a mennyben és a földön eggyé válnak Istenben, és örvendeznek Ő benne mindörökké.

A vallás megújhodása
A mai világ állapota bőségesen bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy valamennyi vallás híveit kevés kivétellel újra fel kellene ébreszteni vallásuk igazi értelmének tudatára. Ez az újraélesztés Bahá’u’lláh munkájának fontos része. Ő eljött, hogy a keresztények jobb keresztények, hogy a mohamedánok igazi mohamedánok legyenek, és hogy az emberek hívek legyenek ahhoz a szellemhez, amelynek az ihletése prófétáikat áthatotta. Beteljesíti azt az ígéretet is, melyet ezek a próféták az emberiségnek tettek egy még dicsőbb Kinyilatkoztatásra vonatkozólag, amely „az idők teljében” meg fog jelenni, hogy munkájukat megkoronázza és befejezze. A szellemi igazságok tökéletesebb magyarázatát adja, mint elődei, és Isten Akaratát kinyilatkoztatja a mai életnek, az egyén életére és az egész emberiség életére vonatkozó minden problémája tekintetében. Általános érvényű tanítást ad, amely szilárd alapja az új és jobb civilizáció felépítésének, és amely a most kezdődő új korszak szükségleteihez alkalmazkodik.

Az új Kinyilatkoztatás szükségessége
Az emberiség egyesítése, a világ különféle vallásainak közös nevezőre hozása, a vallás összeegyeztetése a tudománnyal, a világbéke megteremtése, a nemzetközi igazságszolgáltatás és törvénykezés szervezése, a nemzetközi nyelv terjesztése, a nő egyenjogúsítása, a nevelés általánosítása, a személyi és az ipari rabszolgaság megszüntetése, az egész emberiség egységes megszervezése, az egyén jogainak és szabadságának biztosításával, - ezek mind gigantikus, nagyméretű nehézségekkel összekötött problémák, amelyekre vonatkozóan keresztények, mohamedánok és más vallások hívei egymással ellentétben levő nézetekhez ragaszkodnak. Bahá’u’lláh azonban oly határozottan körülírt elveket nyilvánított ki, hogy ezek elfogadása a világot valóban paradicsommá változtatná át.

Az igazság mindenkié
Sokan hajlandók beismerni, hog a bahá'í tanítások kitűnően beválna Perzsiában és Keleten, viszont azt hiszik, hogy Nyugat népeinél nem szükségesek, vagy nem megfelelőek. Valakinek, aki ily véleménynek adott kifejezést, ’Abdu’l-Bahá így válaszolt:
„Bahá’u’lláh ügyének lényegét illetőleg tudni kell, hogy minden Isteni, ami az általános jóval kapcsolatban van, és minden Isteni, az általános jó számára van. Ami igaz, mindenki számára igaznak kell lennie, ami nem igaz, az senkinek sem lehet igaz; ezért az általános jónak Isteni ügye nem korlátozható csak a Keletre, vagy csak a Nyugatra, mert az Igazság napjának sugarai Keletet is, Nyugatot is megvilágítják, és Észak és Dél egyaránt érzi melegüket, nincs különbség egyik és másik pólus között. Krisztus Kinyilatkoztatása idején a rómaiak és a görögök azt hitték, hogy Krisztus tanításai csak a zsidókat illetik. Azt hitték, hogy civilizációjuk tökéletes, nincs tehát szükségük arra, hogy Krisztustól tanuljanak. E hamis nézetük miatt sokan közülük nem részesedtek Krisztus kegyelmében. Tudd meg azt is, hogy a kereszténység alapelvei és Bahá’u’lláh rendelkezései megegyeznek egymással, és útjuk azonos. Minden nap van haladás; volt idő, midőn ez az isteni berendezés (a fokozatos kinyilatkoztatás) csak embrió volt, majd csecsemő, utóbb gyermek lett, végül értelmes ifjúvá vált; ma azonban teljes szépségében ragyog, és legnagyobb fényében tündöklik.
Boldog az, aki megérti ezt a titkot, és elfoglalja helyét a kiváltságosak világában.”

 
XVI. FEJEZET    ’ABDU’L-BAHÁ UTOLSÓ AKARATA ÉS VÉGRENDELETE

A fejlődés új korszaka
’Abdu’l-Bahá –nak, a bahá'í mozgalom szeretett fejének elhunytával a mozgalom történetének új korszakába lépett. Olyan nagy arányban fejlődött, hogy rendszeres szervezetre volt szüksége, mert csak így lehetett hívei ténykedését a világ minden részében egymással összhangba hozni, és nagyobb egységre és eredményre szert tenni. E szervezet körvonalait már Bahá’u’lláh adta meg, azonban tökéletesebben ’Abdu’l-Bahá végrendeletében írta körül. E szervezet három fő alappillére:
1.    „Az Isteni ügy Őre”
2.    Az Isteni ügy Kezei”
3.    „Szellemi Gyülekezetek: helyi, nemzeti és nemzetközi gyülekezetek”

Az Isteni ügy Őre
’Abdu’l-Bahá az „Ügy Őré”-nek, vagy a (Valiyi-Amru’lláh) „Mozgalom Őrének” felelősségteljes állásával legidősebb unokáját, Shoghi Effendit bízta meg. Shoghi Effendi Ziaiyyih Khanumnak, ’Abdu’l-Bahá legidősebb leányának legidősebb fia. Atyja Mirzá Hádi, Báb rokona (de nem egyenes leszármazottja, mivel Báb egyetlen gyermeke még gyermekkorában elhalt). Shoghi Effendi huszonöt éves volt, és Oxfordban, a Balliol College-ban tanult, midőn nagyatyja meghalt. Megbízatása így hangzik ’Abdu’l-Bahá végrendeletében:
„Oh szeretett barátaim! E sokat szenvedett lény elmúlása után a szent lótuszfa (azaz Báb és Bahá’u’lláh rokonsága) ágaira és gallyaira, az Isteni ügynek segítőire, és az Abhá Szépség kedveltjeire az a feladat hárul, hogy Shoghi Effendihez forduljanak, a fiatal Ághoz, amely a két áldott és szent Lótuszfából (Báb és Bahá’u’lláh) nőtt ki, a gyümölcs, mely a Szentség fája két mellékágának egyesüléséből termett, mert ő Isten jele, a kiválasztott Ág, Isten ügyének Őre, Ő az, kihez minden ág, gally, Isten ügyének minden segítője és kedveltje forduljon. Ő Isten szavainak magyarázója, és utána következzék egyenes leszármazottjainak elsőszülöttje…
A szent és ifjú Ág az isteni Ügynek Őre, valamint az Általános Gyülekezet (Baytu’l-Adl), amely közösen választandó és megszervezendő, mindketten az Abhá Szépség oltalma és vezetése alatt állnak, a Fenséges Szent oltalma és csalhatatlan vezetése alatt. Mindkettőnek felajánlom életem áldozatul! Bármit határoznak ők el, Istentől van…
Oh, ti Isten kedveltjei! Az isteni ügynek Őrére hárul a kötelesség, hogy már életében kijelölje azt, ki utódja legyen, hogy zavar ne keletkezzék halála után. E kiválasztottnak az a kötelessége, hogy magát távol tartsa minden világi dologtól, hogy maga legyen a tisztaság és istenfélelmet, tudást, bölcsességet és tanulást kell önmagában fejlesztenie. Ha az Isteni ügy Őrének elsőszülöttjében nem nyilvánulna meg e szavak igazsága, ’a gyermek atyjának titokzatos lényege’, azaz ha nem örökölné atyja szellemi javait, és ha nem volna dicső leszármazásához illő szép jellem, akkor az Ügy Őrének másik ágat kell utódjául kijelölnie.
Az Isteni Ügy Kezei saját kebelükből kilenc egyént válasszanak ki, kik állandóan szolgálatára álljanak az Ügy Őrének fontos munkájában, e kilenc egyént megválasztják egyhangú választással vagy szótöbbséggel, ezek viszont – akár egyhangúan, akár szótöbbséggel – támogassák az Isteni Ügy Őrét annak megválasztásában, akit utódjának akar megtenni. E hozzájárulás úgy történjék, hogy az igenlő és a nemleges szavazatokat ne lehessen felismerni (azaz titkos választás útján).

Az Isteni Ügy Kezei
Bahá’u’lláh maga még életében kijelölt négyet hű és kipróbált barátai közül, hogy a mozgalom munkájának vezetésében és terjesztésében segítségére legyenek, és az Ayadiyi-Amru’lláh (az Isteni Ügynek kezei) elnevezést adta nekik. Közülük három már meghalt, és csak egy van még életben. ’Abdu’l-Bahá végrendeletében egy állandó testület felállításáról gondoskodott, hogy az Ügynek szolgálatára legyen, és az Ügy Őrét támogassa, a testületnek a fenti címet adta. Erről így ír:
„Oh barátaim! Az Isteni Ügynek Kezeit az Isteni Ügynek Őre jelölje és nevezze ki… Ezeknek az a hivatásuk, hogy az Isteni illatot szétszórják, hogy az emberek lelkét felemeljék, és minden időben és minden körülmények között mentesek legyenek minden földi dologtól. Viselkedésükben, erkölcseikben, tetteikben és szavaikban pedig Istenfélelmet tanúsítsanak.
E testület az Isteni Ügy Őrének vezetése alatt áll. Ő állandóan ösztönözze őket, hogy erejüket képességük végső határáig arra fordítsák, hogy Isten édes illata szétterjedjen, és hogy ők az emberiség vezetői legyenek, mert az Isteni vezetés fénye az, amely megvilágítja és megihleti az egész világegyetemet.”

Szellemi Gyülekezetek
Egy korábbi fejezet már foglalkozott a bahá'í mozgalom helyi szellemi gyülekezeteinek leírásával, és e gyülekezetek már a világnak több részén munkálkodnak. Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá ezenkívül még nemzeti és nemzetközi szellemi gyülekezetek megszervezéséről is gondoskodott. ’Abdu’l-Bahá így ír erről végrendeletében:
„Ami a Gyülekezeteket illeti (Baytu’l-Adl), melyeket Isten minden jó kútforrásául rendelt, és minden tévedéstől mentesített, ezeket általános választás útján, azaz a hívők közreműködésével kell kijelölni. Tagjainak az Istenfélelem megnyilvánulásainak, a megismerés és megértés kútforrásainak kell lenniök. Isten hitében állhatatosak, és minden ember iránt jóakarattal legyenek. E gyülekezet alatt az Általános Gyülekezet értendő: azaz minden ország válasszon nemzeti Gyülekezetet, és ezek válasszák meg az Általános Gyülekezet tagjait.
Minden ügy e testület elé kerüljön. Ez ad ki minden rendeletet és utasítást, amelyek nincsenek meg a Szentírás világos szövegében. E testület oldja meg a nehéz problémákat, és az Ügy Őre ennek a testületnek a szentelt feje, és egész életén át kiváló tagja. Ha személyesen nem tud részt venni a tanácskozásban, valakit ki kell jelölnie, aki őt helyettesíti… E gyülekezet adja ki a törvényeket, és végrehajtó szerve viszi keresztül azokat. A törvényhozó testület legyen befolyással a végrehajtó szervre, utóbbi pedig segítse és támogassa a törvényhozót, hogy e két erőnek szoros együttműködése és harmóniája folytán az igazságszolgáltatás és törvénytisztelet alapja erős és állandó legyen, és hogy a világ minden tája Paradicsommá váljék.
A Legszentebb Könyvhöz forduljon mindenki; és minden, ami abban nincs tisztán kifejezve, az Általános Gyülekezet elé jusson. Amit e testület akár egyhangúlag, akár szótöbbséggel elhatároz, az valóban magának Istennek igazsága és akarata. Aki eltér ettől, valóban azok közé tartozik, akik szeretik a viszályt, rossz akaratot mutatnak, és elfordulnak a Szövetség Urától.
Az Általános Gyülekezet tagjainak az a kötelességük, hogy meghatározott helyen összejöjjenek, és tanácskozzanak minden problémáról, melyre vonatkozóan nincs megegyezés, és minden ügyről, amelyről a Szent Könyv nem tartalmaz rendelkezést. Bármi legyen határozatuk, ugyanolyan értékű, mint maga a Szöveg. És amint a Gyülekezetnek hatalmában áll olyan törvényeket hozni, amelyek a mindennapi életre vonatkoznak, hasonlóan hatalmában áll azokat vissza is vonnia. Így pl. a Gyülekezet ma egy törvényt hoz és kihirdeti, száz év múlva azonban a körülmények és a viszonyok megváltoztak, akkor egy másik Gyülekezetnek jogában áll, hogy ezt a törvényt az idők követelményeinek megfelelően megváltoztassa. Ezt azért is megteheti, mert e törvény nem része a kifejezett Isteni Szövegnek. A Gyülekezet törvényeket hozhat, és el is törülhet.”

Néhány további részlet ’Abdu’l-Bahá végrendeletéből
Tekintettel ’Abdu’l-Bahá végrendeletének nagy fontosságára, rendelkezései súlyára és a rendelkezéseinek alapját képező mély bölcsességre, úgy érezzük, hogy nem volna helyénvaló, ha most tartalmának magyarázatába bocsátkoznánk. Mindamellett, hogy a bahá'í mozgalom ismertetését méltóan befejezhessük, a végrendeletnek néhány további részletét közöljük, mert ezek világosan jellemzik ’Abdu’l-Bahá szellemét és vezéreszméit, melyek gazdag örökségül jutottak hű követőinek:
„Oh ti Isten kedveltjei! E szent Gyülekezetben mindenféle viszály és egyenetlenség mindenképpen tilos. Minden békétlenkedő Isten kegyétől fosztja meg magát. Mindenkinek az a kötelessége, hogy a legnagyobb szeretettel, tisztességgel, egyenes lelkűséggel és őszinte barátsággal legyen minden néphez és nemzetséghez, akár jóbarát az, akár idegen. A szeretet szelleme és a jószívűség legyen olyan erős, hogy az idegen magát jóbarátnak, az ellenfél igazi testvérnek érezze magát, és semmiféle különbség ne legyen közöttük.
Mert Isten mindent átfogó hatalom, és minden korlátozás földi dolog.
Ezért, oh szeretett barátaim! Érintkezzetek a világ minden népével, fajával és vallásfelekezetével a legnagyobb őszinteségben, szívességben, hűségben, előzékenységben, jóakaratban és jóságban, hogy az egész világot betöltse Bahá kegyének szent tüze; hogy tudatlanság, ellenségeskedés, gyűlölet és harag eltűnjék a világról, és a népek és a fajok között fennálló idegenkedés sötétsége helyet adjon az Egység fényének. Ha más nép vagy nemzet hűtlen lenne hozzád, mutass hűséget nekik; ha az emberek igaztalanok hozzád, légy igazságos velük szemben; ha távol tartják magukat tőled, vond őket magadhoz; ha ellenséges érzülettel vannak hozzád, légy barátságos irányukban; ha megmérgezik életedet, édesítsd meg lelküket; ha sebet ejtenek rajtad, légy fájdalmaik balzsama. Ilyenek az őszinte ember tulajdonságai! Ilyenek a hűséges ember tulajdonságai!
Oh, Isten kedveltjei! Kötelességtek, hogy minden uralkodónak, aki igazságos, engedelmeskedjetek, és hűséggel adózzatok minden igazságos érzelmű királynak. Szolgáljátok a legnagyobb hűséggel és odaadással a világ uralkodóit. Legyetek velük szemben engedelmesek és jóindulatúak. Engedélyük és hozzájárulásuk nélkül ne avatkozzatok politikai ügyekbe; mert az igazságos uralkodóval szemben való hűtlenség hűtlenség magával Istennel szemben is. Ez az én tanácsom, és Isten parancsa számotokra. Javára lesz annak, aki e szerint cselekszik.
Uram! Látod szenvedéseimet, és hog azok, akik közel állanak hozzám, szenvedésemen örvendeznek. A Te dicsőségedre mondom, oh Uram, sokan még ellenségeim közül is jajveszékeltek bajaim és szerencsétlenségem miatt, és néhány irigyem könnyet hullatott gondjaim, száműzetésem és szenvedéseim miatt. Azért tették ezt, mert nem találtak nálam mást, csak barátságot és könyörületességet. Midőn azt tapasztalták, hogy elmerülök a viszontagságok és bajok árjában, és a sors nyilainak céltáblája vagyok, szívüket megindította a részvét, szemüket könny lepte el, és hitet tettek mellettem, mondván: ’Az Úr a mi tanúnk; nem láttunk benne mást, csak hitet, nagylelkűséget és végtelen szánalmat.’ A Szövetség árulói, a bajnak előhírnökei mindinkább kegyetlenebbek lettek gyűlöletükben; örültek, midőn a legszigorúbb ítélet áldozata lettem, ellenem fordultak, és kigúnyolták szívet tépő keserves állapotomat.
Hozzád fordulok, oh Uram, oh Istenem, nyelvemmel és tiszta szívemből kérlek, ne bosszuld meg kegyetlenségüket és rossz tetteiket, álnokságukat és rosszakaratukat, mert ők balgák és alacsony gondolkodásúak, és mert nem tudják, hogy mit cselekesznek. Nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazat az igaztalantól, sem az igazságos dolgot az igazságtalantól. Vágyaikat követik, és azok nyomában haladnak, akik a legtökéletlenebbek és a legbalgábbak közöttük. Oh Uram! Légy könyörületes hozzájuk, óvd meg őket a bajtól e gondterhes időkben, és engedd meg, hogy minden megpróbáltatás és minden baj a Te szolgád osztályrésze legyen, aki e sötét szakadékba esett. Engem válassz ki minden szenvedésre, és engedd meg, hogy én legyek kedveltjeidnek áldozata. Oh hatalmas Úr, hadd áldozzam fel lelkemet, életemet, létemet, szellememet és mindenemet érdekükben.! Oh Isten! Szerényen, megalázkodva és arcra borulva kérlek könyörgésem teljes hevével, hogy bocsáss meg azoknak, akik bántottak engem, hogy nyújts kegyelmet azoknak, akik összeesküdtek ellenem, és megsértettek engem, és töröld el azoknak gonosz tetteit, kik igazságtalanok voltak hozzám. Juttasd nekik a Te fenséges adományaidat; adj nekik örömöt, óvd meg őket a bánattól, részesítsd őket békességben és jólétben; áldd meg őket, áraszd szét felettük jóságodat. Te vagy a Kegyes, a Segítő a bajban és az Örökké Létező.
Krisztus tanítványai megfeledkeztek önmagukról, és minden földi dologról, maguk mögött hagyták gondjaikat és kívánalmaikat, megtisztultak az önző éntől, és a szenvedélytől, szétszóródtak önfeláldozóan mindenüvé, hogy a népeket Isten vezetése alá hívják, míg végül átalakították a világot egy más világgá, megvilágították a föld felületét, és még utolsó órájukban is önfeláldozást gyakoroltak az egy Isten ösvényén. Engedd meg, hogy azok, akik a tett emberei, lábaik nyomába léphessenek.
Oh Isten, oh Istenem! Téged, prófétáidat és hírnökeidet, szentjeidet és híveidet hívom annak bizonyságául, hogy szakadatlanul a Te igazságaidat hirdettem kedveltjeidnek, és mindent kellő világításban magyaráztam meg nekik, hogy őrködjenek a Te hited felett, őrizzék a Te egyenes Ösvényedet, és védelmezzék ragyogó Törvényeidet. Valóban, Te vagy a Mindentudó, Te vagy a Bölcsek Bölcse!”
 
 IRODALOM

Azok számára, akik e tárgyban behatóbb tanulmányokat akarnak folytatni, idecsatoljuk az idevágó angol, francia és német munkák (nem teljes) jegyzékét.
[A *-gal jelölt művek megkaphatók a (Bahá'í könyvkiadó Társulat útján) Chicago Bahá'í Publishing Society Illinois USA 508 South Dearborn Street. A legtöbb beszerezhető Londonból is: Burnside Ltd. Beaconsfield Terrace Road, W. Kensington, London W. 14.]

Bahá’u’lláh műveinek fordításai:

* Hidden Words, arab és perzsa eredeti után. Bahá’u’lláh imáival és magyarázó jegyzeteivel. 102 oldal. (Rejtett szavak)
* The Book if Iqan (Kitabu’l-Iqan) Szent írások magyarázatait tartalmazza. 190 oldal. (Iqan könyve)
* Tablets of Bahá’u’lláh 137 oldal (Bahá’u’lláh írásai)
* Three Tablets of Bahá’u’lláh 32 oldal (Bahá’u’lláh 3 levele)
* The Seven Valleys. Az igazságot kereső zarándok útjának állomásai. 56 oldal (A hét völgy.)
Le livre de la Certitude (Kitabu’l-Iqan) Franciára fordította Hippolyt Dreyfus. Paris, Ernest Leroux 1904. 212 oldal. (Bizonyosság könyve)
L’Epitre au Fils du Loup. Franciára fordította Hippolyt Dreyfus. Paris Librairie Honoré Champion. 1913. 185 oldal. (Levél a Farkas Fiához)

’Abdu’l-Bahá írásainak és beszédeinek fordításai

* Some Answered Questions. (Néhány kérdésre adott felelet.) Összeállította Laura Clifford Barney, London, Kegan Paul Trench, Trübner & Co. 344 oldal
* Tablets of ’Abdu’l-Bahá. 3 kötet (’Abdu’l-Bahá levelei) Levelek különböző egyénekhez. Mindegyik kötet 238 oldal.
* Talks by ’Abdu’l-Bahá Given in Paris 4. kiadás, London G. Bell& Sons Ltd. 1920. 171 oldal (Párizsi beszélgetések)
* ’Abdu’l-Bahá in London. (’Abdu’l-Bahá Londonban) Felszólalások és beszélgetések. London 1912. 134 oldal.
* Divine Philosophy. (Isteni bölcselet) Összeállította Isabel Frazer Chamberlain. 184 oldal.
* Mysterious Forces of Civilization. (A civilizáció titokzatos erői.) ’Abdu’l-Bahá levelei párizsi barátaihoz 1875-ben. A nemzetek szövetségéről beszél. Fordította Mirja Johanna Dawud London: Cope & Fenwick. 1910. 242 oldal.
Les Lecons de Saint-Jean D’Acre. (Tanítások Akkában.) Össszeállította Laura Clifford Barney. A Some Answered Questions francia fordítása. Paris, Ernest Leroux 1909.
* The Promulgation of Universal Peace. (Az általános béke hirdetése.) Az amerikai szónoklatok első kötete. Bevezette Howard Mae Nutt. Bahá'í Publishing Society Chicago.

A bahá'í mozgalmat tárgyaló könyvek

* The Bahá'í Movement (A Bahá'í mozgalom) Its History, Teachings and Institutions. Írta Charles Mason Remey. 115 oldal.
* A Traveller’s Narrative (Zarándok elbeszélése) Báb története. Frodította Prof. E. G. Browne. Cambridge University Press. 1891. 425 oldal.
* The Bahá'í Revelation (A Bahá'í Kinyilatkoztatás) Írta Thornton Chase. Bahá’u’lláh tanításai. 178 oldal.
* The Bahá'í Proofs (Bahá'í bizonyítékok) Írta Mirza Abdul Fasl Gulpaygan, nagy orientalista tudós, Bahá’u’lláh tanítványa. Rövid életrajzi vázlat Báb-ról, Bahá’u’lláh-ról és ’Abdu’l-Bahá-ról, és a Bahá'í kinyilatkoztatás igazságának bizonyítékai. 288 oldal.
* The Life and Teachings of Abbas Effendi (’Abdu’l-Bahá) Abbas Effendi élete és tanítása. Írta Myrom Phelps. Részletes élettörténet ’Abdu’l-Bahá nővére közlései alapján. 248 oldal.
* The Universal Religion: Bahaism. (A világvallás: Bahaismus) Írta Hippolyt Dreyfus. A Bahá'í mozgalom rövid története és szociális fontossága. London: Cope & Fenwick 1909. 175 oldal.
The Modern Social Religion (A modern társadalmi vallás) Írta Horace Holley London és Toronto: Sidgwick & Jackson Ltd. 1913. 223 oldal.
The Splendour of God. (Isten ragyogása) Írta Eric Hammond. Megjelent a Wisdom of the East’ sorozatban London. Írta Murray 1911. 124 oldal.
The Oriental Rose or The Teachings of ’Abdu’l-Bahá (’Abdu’l-Bahá tanításainak keleti rózsája) Írta Mary Handford Ford. Broadway Publishing Co New York 1910. 213 oldal
The Reconciliation of Races and Religions. (A fajok és vallások kibékülése) Írta Thos. Kelly Cheyne. London: Adam & Charles Black. 1914. 214 oldal.
God’s Heroes (Isten hősei) Dráma 5 felvonásban. Írta Laura Clifford Barney. Hősnője Qurratu’l Ayn, Báb kiváló tanítványa, ki vértanúhalált szenvedett 1852-ben. London: Kegan Paul Trench. Trübner & Co Ltd. 1910. 106 oldal.
Bahá'í, the Spirit of the Age (Bahá'í, a jelenkor szelleme) Írta Horace Holley. New York: Brentano’s London Kegan Paul, Trench. Trübner & Co Ltd.
* Lectures of Jenabe Fazel (Jenabe Fazel besédei) Öt kis kötetben Jenabe Fazel Mazandarani előadásai Seattle-ben. USA 1921.
* The Dream of God (Isteni álom) Költemény. Írta Albert Durrant Watson. 40 oldal.
* The Passing of ’Abdu’l-Bahá (’Abdu’l-Bahá elköltözése) Írta Lady Blomfield és Shoghi Effendi. 32 oldal.
Unity Triumphant (Dicsőséges Egység) Írta Elizabeth Herrick. Bevezetés a bahá'í tanításokba, és hitvallás Bahá’u’lláh kinyilatkoztatása mellett, képekkel. 222 oldal. London: Kegan Paul, Trench. Trübner & Co Ltd. 1928.
Brief Account of the Bahá'í Movement (A bahá'í mozgalom rövid összefoglalása) Írta G. Palgrave Simpson. 32 oldal. Burnside, ltd. 9. Beaconsfield Terrace Road, W. Kensington.

Akkában tett látogatások leírása

* In Galilee (Galileában) Írta Thornton Chase. 84 oldal.
* Daily Lessons Received at Acca (Tanítások Akkában) January 1908. Írta Helen S. Goodall és Ella Goodall Cooper (California). 101 oldal.
* Ten Days in the Light of Acca (Akka fényében töltött napok) Írta Mrs. Julia M. Grundy. 111 oldal
* Glimpses of ’Abdu’l-Bahá (Pillantások ’Abdu’l-Bahá-ra) Írta „Roy” és M. J. M. 16 oldal.
* Table Talks with ’Abdu’l-Bahá (’Abdu’l-Bahá beszélgetései asztal mellett) Írták Mr. és Mrs. George T. Winterburn. 32 oldal.
* A brief Account of My Visit to Acca (Látogatásom Akkában) Írta Mary L. Lucas. 42 oldal.
* Flowers from the Rose Garden of Acca (Virágok Akka rózsás kertjéből) Írták Mrs. Finch és Misses Knobloch. 40 oldal.
* Table Talks Taken in Acca in 1907. (Asztali besélgetések Akkában 1907-ben) Írta Arthur S. Agnew. 24 oldal.
* An Early Pilgrimage (Zarándokút) Írta Mr. Mary Maxwell. 34 oldal.
* Unity Through Love (Egység szeretet által) Írta Howard Macnutt. 32 oldal.

Bahá'í folyóiratok

Star of the West (Nyugat csillaga) Angol és perzsa nyelven. Alapíttatott: 1909-ben. Gazdag tárháza a bahá'í mozgalomnak és tanításoknak. Tizenkétszer évenként kiadja a Publications Committee of the Bahá'í Temple Unity. Cím: Bahá'í News Service. P.O. Box 283. Chicago III. USA
Magazin of the Children of the Kingdom (A Királyság gyermekeinek lapja) Negyedévenként jelenik meg. Szerkesztő és kiadó: Ella M. Robarts. 75 Revere Street, Boston. Mass. USA
Bahá'í News (Bahá'í Újság) Angol és perzsa nyelven. Havonként megjelenik az indiai bahá'í mozgalom szolgálatában, kiadja Prof. Pritam Singh M. A. Murree Road, Rawalpindi.
Sonne der Wahrheit (Igazság napja) A német bahá'í mozgalom lapja. Havonként jelenik meg. Verlag des Deutschen Bahá'í Bundes Stuttgart. Holderlinstrasse 35.
Khurshid-ikhavar („Sun of the East”) (Kelet napja) Havonként jelenik meg Perzsiában, Ishqábád-ban, Turkistan.
Star of the East (Kelet csillaga) Japán és eszperantó nyelven. Havonként megjelenik Tokióban, Japánban.

Német nyelven megjelent bahá'í munkák

Verlag des Deutschen Bahá'í Bundes, Stuttgart, Hölderlinstrasse 35.
1.    Die Geschichte der Bahá'í Bewegunk (A bahá'í mozgalom története) Von S. S. Deutsch von W. Herrigel
2.    Bahá'í Perlen (Bahá'í gyöngyök) Deutsch von W. Herrigel.
3.    Ehe Abraham war, war ich (Ábrahám előtt voltam én) Von Thornton Chase. Deutsch von W. Herrigel
4.    Das heilige Tablet (Szent levél) Bahá’u’lláh levele a kereszténységhez. Deutsch v. W. Herrigel
5.    Die Universale Weltreligion (Az általános világvallás) Ein Blick in die Bahá'í Lehre v. Alice T. Schwartz.
6.    Die Offenbarung Bahá’u’lláh’s (Bahá’u’lláh Kinyilatkoztatása) V. J. D. Brittingham. Deutsch v. W. Herrigel.
7.    Verbogene Worte von Bahá’u’lláh (Rejtett szavak) Deutsch von A. Schwarz und W. Herrigel
8.    Bahá’u’lláh: Frohe Botshaften (Örömhírek) Worte des Paradieses, Tablet Tarasat, Tablet Tschalliat, Tablet Ishrakat. Deutsch v. W. Herrigel
9.    Einheintsreligion (Egységes vallás) V. Dr. H. Dreyfus. Deutsch v. W. Herrigel
10.    Die Bahá'í Bewegung im Allgemeinen und ihre grossen Wirkungen in Indien. (A Bahá'í mozgalom hagy hatása Indiában) Von W. Herrigel
11.    Eine Botschaft an die Juden (Üzenet a zsidókhoz) Von ’Abdu’l-Bahá Abbas. Deutsch v. W. Herrigel.
12.    ’Abdu’l-Bahá Abbas Ansprachen über die Bahá'í Lehre (’Abdu’l-Bahá beszédei) Deutsch v. W. Herrigel
13.    Geschichte und Wahrheitsbeweise der Bahá'í Religions (A bahá'í vallás története.) V. Mirza Abdul Fazl, Deutsch v. W. Herrigel.
14.    ’Abdu’l-Bahá Abbas, Leben und Lehren (’Abdu’l-Bahá élete és tanításai) Von Myron Phelps. Deutsch v. W. Herrigel.
15.    Das Hinscheien ’Abdu’l-Bahá’s. (’Abdu’l-Bahá elmúlása) Deutsch v. Alice T. Schwarz.
16.    Das neue Zeitalter (Az új korszak) Von Ch. M. Remey, Deutsch v. W. Herrigel
17.    Die Soziale Frage und ihre Lösung im Sinne der Bahá'í Lehre (A szociális kérdés és megoldása) Deutsch von Dr. H. Grossmann.
18.    Die Bahá'í Offenbarung (A bahá'í kinyilatkoztatás) Ein Lehrbuch v. Thornton Chase. Deutsch v. W. Herrigel.

 
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ

(Az oldalszámokat később lehet beírni – Éva)

 

A
’Abdu’l-Bahá Abbás,
~    születése és gyermekkora    
~    ifjúkora            
~    házassága            
~    fogsága            
~    a Szövetség Központja    
~    jellenvonásai        
~    nyugati utazásai        
~    visszatérése Szentföldre    
~    háború alatti évek        
~    a brit birodalom lovagja    
~    utolsó évei            
~    halála            
~    temetése            
~    írásai és beszédei        
~    helyzete            
~    példája            
~    jóslatai            
~    ra vonatkozó jóslatok    
Ádám és Éva története    
Adózási rendszerek        
Ág, a legnagyobb        
Agnosticismus, valódi    
Akka, mint börtön        
~    ra vonatkozó jóslatok    
Alázatosság            
Alcohol, mint italt tiltva    
Ali pasha            
Amerika            
Anglia, ’Abdu’l-Bahá ~ban
Angyalok
Aranykorszak
Ascetizmus tilalma

B
Báb, születése és ifjúkora
~    kinyilatkoztatása
~    igényei
~    vértanúsága
~    sírhelye
~    írásai tanításai
~    dicsősége
Bábi-k, üldöztetése
~    száműzetése Ciprusba

Bádi, vértanúsága
Bahá'í, ki az igazi –
Bahá’u’lláh, születése és ifjúkora
~    börtönben, mint Bábi
~    száműzetése Baghdadba
~    két évi tartózkodása a vadonban
~    a mollák ellenszegülése
~    kinyilatkoztatása Rizvánban
~    Konstantinápolyban és Drinápolyban
~    Akkában
~    börtöne kapui megnyílnak
~    Mazra’ih – ben
~    Bahji-ben
~    halála
~    próféta volta
~    küldetése
~    írásai
~    sírja
~    jóslásai
Bayán (Báb) megnyilatkozása
Beteljesedés, prófétai jóslatok ~e
Béke, nemzetközi
~    legnagyobb
~    hez vezető út
~    a vallás, mint a ~ alapja
Bibliai idézetek
Bizalom, Istenben
Baytu’l Adl, nemzeti
~    nemzetközi
Browne, tanár
Bruno, Giordano

C
Carlyle, idézet
Carmel, Bahá’u’lláh ~ hegyén
~    re vonatkozó jóslat
Curzon, lord, idézet

D
Demokrácia
Dicsőség, Isten ~e

E
Edinburgh, ’Abdu’l-Bahá ~ban
Egyenlőség, gazdasági
~    férfi és nő közt
Egészség és gyógyítás
~    helyes használata
~    i utasítások
Egyszerű életmód
Egység, ~es élet
~    e az emberiségnek
~    , vallási
~    e a két világnak
~    e vallásnak és tudománynak
~    e Keletnek és Nyugatnak
~    kora
Ellen-nem-állás erőszakkal szemben
~    Krisztus tanítása erről
Élet a halál után
Előítéletek, vallási
~    faji és nemzeti
~    elhagyandók
Engedelmesség
~    kormány iránt
~    próféták iránt
~    hatása
Emberi természet, változásának lehetősége
Emberiség dicsőséges jövője
Ellenség, ’Abdu’l-Bahá imája az ~ért
~    gel való bánásmód
Esperanto
Evolúció és teremtés
Erőszak módszereinek kerülése
Elnézés kötelező

F
Fátyolviselet, nőknél
Fegyverkezés, korlátozása
Feltámadás
a Nagy ~
a ~ napja
~-a a testnek
Fennmaradás, a legalkalmasabbak ~-a
Fogság, Báb ~-a
Bahá’u’lláh ~-a
’Abdu’l-Bahá ~-a

G
Gazdasági problémák
Gazdagság, korlátozása
~    erkölcse
~    önkéntes megosztása
Gyógyítás módjai
~    anyagi módjai
~    lelki módjai
~    szellemi módjai
Gyülekezetek, Bahá'í
~    szellemi
~    nemzeti
~    nemzetközi

H
Hagyományok, mohamedán
Haladás, érdem szerint
~    -a a Bahá'í mozgalomnak
Halál, állapot ~ után
Haifa, a háború idejében
~    -ra vonatkozó jövendölések
Házasság, ’Abdu’l-Bahá ~-a
~    -ra vonatkozó tanítások
Hazaszeretet
Haszonrészesedés
Hit és dogma
Holley, Horace, idézet
Huxley, idézet
Háború, vallási
~    faji és nemzeti
~    területszerzési
~    jogosult
~    védelmi
a nagy ~-ra vonatkozó jóslások

I
Igazságosság
Imám Mihdi
Ima
~    nélkülözhetetlen és kötelező
~    a szeretet nyelve
~    gyülekezetben
~    szabadulásért
~    és természeti törvény
~    -ra válasz
~    egészségért
~    halottakért
Bahá'í ~k
közbenjáró ~k
Ifjú törökök
Ígéretek, prófétai, beteljesedése
Indolencia és restség tiltva
Ítélet napja
Igazságosság napfénye
Írás, nemzetközi szükségessége
Írás, Báb ~-ai
Bahá’u’lláh ~-ai
’Abdu’l-Bahá ~-ai
Ismeretek
~    fontossága
~    Istenről
Igazság kutatása
~    mindenki számára van
Igazmondás tanácsolva
~    kora

J
Jellemnevelés
Jelek, idők végének jelei
Jóslatok beteljesedése
~    Bahá'í mozgalom által
Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá jóslatai
~ Krisztusra vonatkozók
~-nak értelmezése

K
Kábítószerek tilalma
Kelet és Nyugat egyesítése
Képviseleti kormányok
~    Bahá'í gyülekezetek
Kezei, az Isteni Ügynek
Kinyilatkoztatás, új születési helye
Báb ~-a
Bahá’u’lláh ~-a
Isteni ~
legfelsőbb ~
~ 1000 év után
Királyok királya: Bahá’u’lláh
Királyok, Bahá’u’lláh levelei
~-hoz
~-hoz való hűség
Királyság előnyei
Királyság, Isten ~ának eljövetele
Kormányformák
Kormányok és alattvalóik
Korán, idézetek
Közbenjáró szükségessége
Próféta mint ~
Jézus mint ~
Krisztusra vonatkozó jövendölések
~    újra eljövetele
~    tanítványai
Kutatás igazság után
Küldetés, Báb ~e
Bahá’u’lláh ~e

L
Látomások realitása
Lovag, ’Abdu’l-Bahá mint ~
London, ’Abdu’l-Bahá ~ban
Lelki gyógyulás
~    képességek
~    kutatások
Lemondás

M
Magdolna, Mária
Magyarázat, Bahá'í tanítások ~ai
jövendölések ~ai
Mashriqu’l Adkkár
Mazra’ith Bahá’u’lláh ~-ben
Mecca, Báb kinyilatkoztatása
~    ban
Megnyilvánulás, szükség új ~-ra
fokozatos ~
Bahá’u’lláh ~-ának teljessége
~    Isteni
Mennyei seregek
Mennyországra vonatkozó tanítások
Messiásra vonatkozó jövendölések
Monarchia, alkotmányos
Mózes, a prófétaság bizonyítéka
~    törvénykezése
Mohamedz az imáról
~    a szerzetesi életről
Munirih Khánum, ’Abdu’l-Bahá felesége
Munka, mindenki számára
~    mint istentisztelet
~    zavarai háború után
Műveltség, valódi
Művészet és ipar
Myers, idézet

N
Naptár, Bahá'í ~
Nap, az Úr ~ja
Napóleon III-ra vonatkozó jóslások
levél ~hoz
Naw Rúz ünnepe
Nemek egyenjogúsága
Nemesség öröklése
Nemlétezése a rossznak
Németország, ’Abdu’l-Bahá ~-ban
~-ra vonatkozó jövendölések
Nemzetközi igazságszolgáltatás
Nevelés
~-i rendszerek
Nevelője az emberiségnek
Nők felszabadulása
~    választójoga
Nuqtiyi ulá (Kiinduló pont)
Nyájasság
Nyelv, Bahá’u’lláh által használt ~-ek
’Abdu’l-Bahá által használt ~-ek
szellemi ~
nemzetközi ~

O
Odaadás Istenhez
Orvos, Isten a nagy ~
próféta mint ~
szakképzett ~
Orvosi gyógykezelés haszna
Orthodoxia vagy haladás

Ö
Önkormányzat
Örömhírek
Örömök
Örökhagyás és végrendelet

P
Palesztina, Bahá’u’lláh jövetele ~-ba
~    mint a zsidók nemzeti otthona
Papság, hivatásos nincs
Paradicsom, ~-ra vonatkozó tanítások
Példakép
Bahá'í élet ~-e
Példázat, Krisztus ~-a
Perzsia
~    -ra vonatkozó jövendölések
Pokol, ~-ra vonatkozó tanítások
Próféta, fontossága
~    mint világosság terjesztője
~    mint orvos
ellenállás a ~k tanításai közt
összhang a ~k tanításai közt
Prófétaság bizonyítékai
~    Báb-nál
~    Bahá’u’lláh-nál

Q
Quarrata’l Ayn

R
Rabszolgaság, tilalma, egyéni és ipari
„Rejtett szavak”
Rend törvénye, a szociális szervezetben
Rossz, nem-létező
Myers nézete erről
Rizván, Bahá’u’lláh kijelentése ~-ban
~    ünnepe
~    -i kert Akka mellett

S
Sajtó, befolyása
Schisma, megelőzéseű
Sháh, merénylet ellene
~    hozzá intézett levél
Shoghi Effendi
Shi’a’h
Shayki
Sírhely, Báb ~e
Bahá’u’lláh ~e
Sírok megnyílása a Feltámadás idején
Suggestio
Spencer, Herbert
Stephenson
Strike, elkerülése

Sz
Szabadság, veszedelme
Század, 18. és 29. ~ összehasonlítása
Isten királyságának ~-a
„Szent” háborúk
Szenvedések, értéke
’Abdu’l-Bahá ~ei
Szellem, Bahá'í ~
Szellemi gyógyítás
~    gyülekezetek
~    tavasz
Szegénység, megszüntetése
Szeretet, Isten iránt
Szerencsejáték, tilalma
Szerzetesi élet, tilalma
Mohamed a ~-ről
Szerezet, Bahá'í mozgalom
Szekták, Perzsiában
Szolgálat, Bahá’u’lláh ~a
’Abdu’l-Bahá ~a
Isteni kinyilatkoztatások
Szultán, török, elfogatása
levél a ~-hoz
Szó, Isteni ~ teremtő ereje
prófétai ~-nak teremtő ereje
Bahá’u’lláh szavának hatása

T
Tanulás fontossága
Tabriz, Báb vértanúsága ~-ban
Társalgás Istennel
Társadalmi zavarok a nagy háború után
Tekintély, vallási
Test, halandó
~    feltámadása
~    és lélek
Terjedés, Bahá'í mozgalom
Telepátia
Tennyson, idézet
Teherán
~    -ra vonatkozó jövendölés
Tisztaság, fontossága
Tisztesség, tanácsolva
Tolerancia, tanácsolva
Tőke és munka
Törökország, ~-ra vonatkozó jövendölések
Török bizottság nyomozásai
Törvényszék, nemzetközi
Tudomány, fontossága
~    és vallás
Területszerzési vágy

U

Új helyzet
Új korszaka a bahá'í mozgalomnak
Újrajövetele Krisztusnak
Utolsó Nap jövendölései

Ü
Ügy Őre
Üldöztetés, Bab-ik ~-e
bahá’iok ~-e
Ünnepek, Bahá'í ~

V
Vagyon, közvagyon
bahá'í ~
Válás
Vallás és tudomány összhangban
~    alapítók fontossága
~    megújhodása
~    -i előítéletek
~    -i háborúk
Vég, idők ~-e
Vendégbarátság
Vértanúság, Báb ~-a
Bab-ik és bahá’iok ~-a
Badi ~-a
’Abdu’l-Bahá vágyakozása vértanúságra
eszperantisták ~-a
Végrendeletek Bahá’u’lláh ~-e
’Abdu’l-Bahá ~-e
~    kötelező
Viktória kirélynéhoz intézett levél
Világegység, akadályai
Világparlament
Visszatérés, Krisztus ~-e
Éliás ~-e
próféták ~-e

Y
Yahya Mirzá

Z
Zamenhof, eszperantó alapítója
Zoroaster
~    követői
Zsarnokuralom
tilalma
Zsidók Perzsiában
~    visszatérése Palesztinába


TARTALOM:

I. BEVEZETÉS    2
II.’ABDU’L-BAHÁ LÁTOGATÁSA BUDAPESTEN 1913-ban    7
ELŐSZÓ    12
I. FEJEZET     AZ ÖRÖMHÍREK    13
II. FEJEZET    BÁB, A HÍRNÖK    19
III. FEJEZET    BAHÁ’U’LLÁH: ISTEN DICSŐSÉGE    25
IV. FEJEZET    ’ABDU’L-BAHÁ: BAHÁ SZOLGÁJA    38
V. FEJEZET    KI AZ IGAZI BAHÁ’Í    48
VI. FEJEZET    AZ IMA    56
VII. FEJEZET    EGÉSZSÉG ÉS GYÓGYÍTÁS    62
VIII. FEJEZET    EGYSÉG A VALLÁSBAN    70
IX. FEJEZET    A VALÓDI MŰVELTSÉG    79
X. FEJEZET    A BÉKÉHEZ VEZETŐ ÚT    91
XI. FEJEZET    KÜLÖNFÉLE TANÍTÁSOK ÉS RENDELKEZÉSEK    100
XII. FEJEZET    VALLÁS ÉS TUDOMÁNY    111
XIII. FEJEZET    A BAHÁ’Í MOZGALOM ÁLTAL BETELJESEDETT JÓSLATOK    119
XIV. FEJEZET    BAHÁ’U’LLÁH ÉS ’ABDU’L-BAHÁ JÓSLATAI    130
XV. FEJEZET    VISSZAPILLANTÁS ÉS KILÁTÁS A JÖVŐBE    137
XVI. FEJEZET    ’ABDU’L-BAHÁ UTOLSÓ AKARATA ÉS VÉGRENDELETE    141
IRODALOM    145
NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ    149

Szerzo: Dr. J.E.Esslemont - Kategoria: Vegyes - Oldal: 0 - Fejezet: 0
© Erfán.cz & phpRS