"... merüljetek bele ezen Óceánba, melynek mélyén a
bölcsesség és szavak gyöngyei rejteznek..."
Bahá'u'lláh
Keresés
Részletes keresés

Kategorie
  Bahá’í
    Bahá’u’lláh
    ‘Abdu’l-Bahá
   A Báb
   Az Igazságosság Egyetemes Háza
   Bahá’í Nemzetközi Közösség (ENSZ iroda)
   Összeállítások
   Ruhi és serdülő könyvek idézetei
   Shoghi Effendi
   Tanmesék gyermekeknek
   Vegyes
 

Most már bahá'í vagy


MOST MÁR BAHÁ’Í VAGY


Egy bahá’í kiváltságainak és kötelességeinek áttekintése

A bahá’í hit első száz éve az isteni kinyilatkoztatás és értelmezés folyamatos áradásának ideje volt. A Hit próféta-hírnökének, a Bábnak a megjelenésével kezdődött (6 éven át), majd Bahá’u’lláh, a Hit alapítója követte (39 éven át), utána ’Abdu’l-Bahá, az Értelmező (29 évig), és végül Shoghi />Effendi, a Védnök (36 évig).
E hatalmas tudás-anyagból válogattuk ki az alapelveket és főbb tanításokat, melyeket a bahá’í hit magába foglal.
A füzet 6 fejezetet tartalmaz:
I. Mit jelent bahá’í-nak lenni?
II. A Hit három Központi Alakja
III. A Bahá’í Igazgatási Rend
IV. Egy bahá’í kiváltságai és személyes kötelességei
V. Néhány fontos bahá’í előírás
VI. Ajánlott olvasmányok
3


I. MIT JELENT BAHÁ’Í-NAK LENNI?
Amikor egyszer ’Abdu’l-Bahát megkérdezték, „Mit jelent bahá’í-nak lenni?”, azt válaszolta: „Bahá’í-nak lenni egyszerűen azt jelenti: szeretni az egész világot; szeretni és próbálni szolgálni az emberiséget; munkálkodni az egyetemes békéért és testvériségért.” Az egyik londoni beszédében azt mondta: „Aki Bahá’u’lláh tanításai szerint éli az életét, az már bahá’í. Másrészt egy ember nevezheti magát bahá’í-nak akár 50 évig, de ha nem olyan életet él, akkor nem is bahá’í. Egy csúnya ember mondhatja magát jóképűnek, senkit sem fog megtéveszteni. Vagy egy fekete bőrű mondhatja magáról, hogy fehér, nem fog senkit megtéveszteni, még magát sem.” [Buk]
Az bahá’í tehát, aki felismeri és elfogadja:

Bahá’u’lláh-t a bahá’í hit Alapítójának és minden vallás Megígértjének;

a Bábot Bahá’u’lláh Előfutáraként és önálló isteni Megnyilvánulásként;

’Abdu’l-Bahát igazi példaképnek és Bahá’u’lláh tanításai kijelölt Értelmezőjének;

a Bahá’u’lláh által megalkotott isteni intézményeket a Hit ügyeinek igazgatására;

az emberiség egységét, amely a Hit központi alapelve;

a nagy világvallások lényegi egységét, melyeket olyan Isteni Nevelők alapítottak, mint Ábrahám, Mózes, Krisna, Zarathustra, Buddha, Jézus Krisztus és Mohamed;

a férfiak és a nők egyenrangúságát;

a vallás és a tudomány összhangját;

a törvényesen megválasztott kormányok iránti engedelmesség kötelezettségét;

az előítéletek minden formájának - faji, vallási, gazdasági vagy társadalmi - megszüntetését;

hogy az emberiséget szolgálja tanulás és kenyérkereset útján.
4
5
II. A BAHÁ’Í HIT HÁROM KÖZPONTI ALAKJA
1. A Báb (arabul: „Kapu”) Bahá’u’lláh Előfutára és Isteni Nevelő vagy önálló Isteni Megnyilvánulás, azaz egy független vallás, a bábi vallás alapítója, Aki saját Szent Könyvet nyilatkoztatott ki, a Bayánt. A Báb 1844. május 23-án jelentette be küldetését első tanítványának, Mullá Husayn-nek a perzsa városban, Sirázban. Tizennyolc tanítványa volt, akiket az „Élő (Isten) Betűinek” nevezett el, és akiket szétküldött mindenfelé az országban, hogy készítsék fel az embereket a Megígért jövetelére. />A Báb 1850. július 9-én szenvedett vértanúhalált 750 katona puskatüzétől.
2. Bahá’u’lláh (arabul: „Isten Dicsősége”), a megígért Isteni Megnyilvánulás, Akiről a Báb beszélt, 1863. április 21. és május 2. között jelentette be küldetését a Ridván-kertben, Bagdadban. 40 évet töltött börtönben és száműzetésben, kezdetben mint bábí, majd mint a független bahá’í hit alapítója. Eközben több mint 100 kötetnyi könyvet írt, melyekben küldetését hirdeti az egész világnak. Ezek közül kiemelkedik a Kitáb-i-Aqdas (a Törvények könyve), a királyokhoz és uralkodókhoz írt levelei és a Szövetség Könyve, melyben legidősebb fiát, ’Abdu’l-Bahát jelöli ki hívei vezetőjének és tanításai értelmezőjének. Bahá’u’lláh új Szövetséget kötött az emberiséggel, gondoskodva Isten törvényeinek helyes értelmezéséről és az intézmények felállításáról, melyek Utána a bahá’í hit igazgatását hivatottak ellátni. Bahá’u’lláh 1892. május 29-én hunyt el a Szentföldön 75 éves korában.
3. ’Abdu’l-Bahá (arabul: „A dicsőség szolgája”) 1844-ben született és élete nagy részét száműzetésben és börtönben töltötte, mielőtt 1912-től több és kiterjedt utazást tett Európában és Észak-Amerikában. Bahá’u’lláh legidősebb fiát tanításai tökéletes megtestesítőjének nevezte. Ő Isten különleges ajándéka és teremtménye az emberiség számára. A Mester - ahogyan Atyja szólította - rengeteg levele, értelmezése és utasításai között két igen fontos művet hagyott hátra minden bahá’í számára: Végrendeletét és Az Isteni Terv Tábláit. ’Abdu’l-Bahá 1921. november 28-án hunyt el.
6
III. A BAHÁ’Í IGAZGATÁSI REND
„Az Ügy minden követőjének emlékeznie kell, hogy a Bahá’í Igazgatási Rend hitelessége ... ’Abdu’l-Bahá Végrendeletéből ered, számtalan Táblában határozottan előíratott, és néhány lényeges pontja a Kitáb-i-Aqdas kifejezett rendelkezésén nyugszik. Így egyesíti és összehangolja a Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá által külön-külön lefektetett alapelveket, és elválaszthatatlanul hozzátartozik a Hit lényegbeli igazságaihoz. Az Ügy igazgatási elveit leválasztani a tisztán szellemi és emberbaráti tanításaitól egyet jelentene az Ügy testének megcsonkításával, egy olyan szétválasztást, mely csakis az összetevők széthullásához, és végül magának a Hitnek a megsemmisüléséhez vezetne.” [Shoghi Effendi]
1. ’Abdu’l-Bahá végrendelete. Ebben a jelentős dokumentumban ’Abdu’l-Bahá Bahá’u’lláh törvényeinek további értelmezését adja utódja, a Védnök kinevezésével kapcsolatban, meghatározza az Isten Ügyének Kezei nevű intézmény funkcióit, leírja az Igazságosság Egyetemes Háza megalapításának módját, elmagyarázza a civil kormányok iránti engedelmes bahá’í magatartást, és hirdeti a Hit tanításának szent kötelességét. Minden bahá’í-nak meg kell ismerni ezt a figyelemre méltó dokumentumot.
2. Az Isteni Terv Táblái. Ez a gyűjtemény 14 levelet tartalmaz az észak-amerikai hívőkhöz, melyekben ’Abdu’l-Bahá utasítja őket, hogy vigyék el a Hitet minden földrészre. Elmagyarázza a tanítás módszereit, és az emberiség szolgálatára buzdítja őket. Röviden, ez Isten átfogó tervének vázlata az emberi szívek meghódítására; ez a bahá’í tanítási munka alapja.
3. A Védnökség. ’Abdu’l-Bahá a végrendeletében unokáját, Shoghi Effendit jelölte ki Isten Ügyének Védnökévé. A dokumentum szerint Shoghi Effendi „Isten jele, a kiválasztott ág, Isten Ügyének Védnöke, kihez az összes Aghsán, Afnán*, Isten Ügyének Kezei, és az ő szerettei kell, hogy forduljanak. Ő Isten Szavának értelmezője, és őutána egyenes ági leszármazottjai közül az elsőszülött következik.” [ABV 16] Shoghi Effendi 1957-ben halt meg. Nem volt gyermeke, így nem nevezhette meg az utódját. Ezért a bahá’í-ok ’Abdu’l-Bahá végrendeletének és a Kitáb-i-Aqdasnak a sajátos előírásait figyelembe véve az Igazságosság Egyetemes Házához, mint a bahá’í hit legfőbb intézményéhez fordulnak útmutatásért.
4. A jelenlegi Igazgatási Rend. „Az Igazgatási Rendnek két ága van. Az egyiket a nemzetközi, országos és helyi szinten megválasztott tanácsok képezik, melyek
* Aghsán és Afnán: Bahá’u’lláh és a Báb családjának tagjai.
7
a bahá’í közösség felett törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal rendelkeznek. A másik ágat kiváló és odaadó hívők alkotják, akiket kifejezetten Bahá’u’lláh hite védelmének és terjesztésének a céljából neveznek ki.” [CUHJ]
5. Az Igazságosság Egyetemes Háza. Ez a testület a Hit feje és legfőbb intézménye. Bahá’u’lláh azzal a hatalommal és tekintéllyel ruházta fel, hogy ő vezesse és igazgassa a Hit ügyeit világszerte. Bahá’u’lláh kijelenti: „Kötelező az Igazságosság Háza Megbízottainak, hogy üljenek tanácsot azon dolgokkal kapcsolatban, melyek a Könyvben külsőleg ki nem nyilatkoztattak, s érvényesítsék azt, mi számukra kedves. Isten bizton sugalmazni fogja nékik azt, amit csak kíván, és bizony Ő a Gondoskodó, a Mindentudó.” [BV 35. oldal]
’Abdu’l-Bahá végrendelete szerint „Mindenkinek a Legszentebb Könyvhöz kell fordulnia, és mindazt, ami abban nincsen kifejezetten rögzítve, az Igazságosság Egyetemes Háza elé kell utalni. … Bármit is döntsenek, az ugyanolyan érvényű, mint a Szöveg maga.” [ABV 36-37]
E legfőbb intézmény választására vonatkozóan ’Abdu’l-Bahá ugyanitt kijelenti: „… minden országban egy-egy másodlagos Igazságosság Házát kell létrehozni, és az Igazságosság ezen másodlagos Házai kell, hogy megválasszák az Egyetemes tagjait.” [ABV 25]
Ebben a dokumentumban a Mester hangsúlyozza továbbá, hogy: „Mindenkinek az Ügy Középpontjától és az Igazságosság Házától kell útmutatást kérnie, és hozzájuk kell fordulnia. És az, ki bárki máshoz fordul, bizony súlyos tévedésben van.” [ABV 55]
Az Igazságosság Egyetemes Háza, melyet először 1963-ban, Bahá’u’lláh küldetése kinyilatkoztatásának 100. évfordulóján választottak meg, és öt évenként választják újra, a Bahá’í Világközpontban működik Haifában, a Kármel-hegyen Izraelben.
6. Országos Szellemi Tanács. Ez az intézmény felelős a Hit ügyeinek igazgatásáért egy országban. „Írásaiban ’Abdu’l-Bahá határozottan kifejezi, hogy ezeket az Országos Tanácsokat a barátoknak közvetve kell választaniuk, azaz minden országban a barátoknak egy bizonyos számú küldöttet kell választaniuk, akik aztán az ország összes hívői közül fogják az Országos Szellemi Tanács tagjait megválasztani.” [BA]
„Az Országos Szellemi Tanács … nyilvánvalóan súlyos felelősséget vállal, mivel teljes hatalmat kell gyakorolnia az ország összes helyi Tanácsa felett, vezetnie kell a barátok tevékenységét, éberen védelmezni Isten Ügyét, és egészében irányítania és felügyelnie kell a (bahá’í) Mozgalom ügyeit.” [BA]
8
7. Helyi Szellemi Tanács. Ez az intézmény irányítja és felügyeli az Ügy dolgait helyi hatáskörben. A Kitáb-i-Aqdasban Bahá’u’lláh kijelenti: „Elrendelte az Úr, hogy minden városban alapíttassék Igazságosság Háza, ahol gyűljenek össze Bahá számával (9) megegyező számú tanácsnokok. … Kötelességük, hogy tanácsot tartsanak egymással, és tekintsék Isten szolgáinak a dolgait az Ő kedvéért, mintha csak a sajátjuk lenne, s válasszák azt, mi illendő és helyes. Emígyen parancsol néktek az Úr, a ti Istenetek.” [KA 30]
„… A »Szellemi Tanácsoknak« nevezett intézmények, mely nevet idővel majd a bahá’í Kinyilatkoztatás szerzője által rájuk ruházott végleges és kifejezőbb »Igazságosság Háza« név kell felváltson; melyeket kivétel nélkül minden olyan városban és községben megtalálunk, ahol kilenc vagy több felnőtt hívő lakik; melyeket a felnőtt hívők nemre való tekintet nélkül a legnagyobb bahá’í ünnep napján választanak évente és közvetlenül; melyeket olyan jogkörrel ruháztak fel, hogy tetteikért és határozataikért választóik őket felelősségre nem vonhatják. …” [SzT 11]
8. A korábbi Isten Ügye Kezeinek intézményét a kontinensek szerint szerveződött Tanácsosok Kontinentális Testülete váltotta fel. A Tanácsosok elsődlegesen mint egyének működnek, és tanácsaikkal segítik az Országos Szellemi Tanácsokat. Fő feladatuk a Hit védelme és terjesztése. Munkájukat a Segédtestületi Tagok segítik, akik közeli kapcsolatot ápolva működnek együtt a közösséggel, továbbá segítik, bátorítják és tanácsokkal látják el a Helyi Szellemi Tanácsokat és a híveket. A Segédtestületi Tagok munkáját az Asszisztensek segítik A Tanácsosok tevékenységét a Bahá’í Világközpontban működő Nemzetközi Tanítási Központ intézménye koordinálja és felügyeli.
9. Szövetség. Bahá’u’lláh Szövetségének a célja az egység előmozdítása és megőrzése. Csak a választott intézmények vannak felhatalmazva az Ügy vezetésére, ezt egyet-len egyén sem követelheti magának. Ritka esetekben, amikor egy személy, aki elfogadta a bahá’í hitet, megpróbál hatalmat ragadni magához, akkor ezt a személyt a legalapvetőbb és szent alapelv megszegése miatt mint szövetségtörőt kizárják a Hitből. Végrendeletében ’Abdu’l-Bahá ezt tanácsolja a hívőknek: „Isten Ügyének egyik legnagyobb és leglényegesebb alapelve az, hogy őrizkedjetek a Szövetségtörőktől és messziről kerüljétek el őket, mert ők teljességgel lerombolják Isten Ügyét, eltörlik Törvényét, és a múltban kifejtett összes erőfeszítést semmivé teszik.” [ABV 38]
10. Bahá’í naptár. A Báb által bevezetett és Bahá’u’lláh által megerősített Badí’ naptár egy, a Naphoz igazodó naptár. Az év 19 hónapból áll, minden hónap 19 napból (összesen 361 + 4 vagy 5 szökőnap). A bahá’í évforduló a tavaszi napéjegyenlőség
9
napjára, tehát március 21-re, ritkábban március 20-ra esik. A bahá’í időszámítás a Báb kinyilatkoztatásának kijelentésétől, tehát 1844-től kezdődik. A hónapok nevei Isten tulajdonságait tükrözik: Ragyogás, Dicsőség, Szépség, Nagyság, Fény, Irgalom, Szavak, Tökéletesség, Nevek, Hatalom, Akarat, Tudás, Erő, Beszéd, Kérdések, Becsület, Fenség, Uralom, Fennköltség. A bahá’í nap napnyugtakor kezdődik és végződik.
Az Igazságosság Egyetemes Háza elérkezettnek látta az időt, hogy a bahá’í közösség világszerte a Badí’ naptár szerint egyszerre tartsa a bahá’í Ünnepeket és Szent Napokat. Ehhez csillagászati alapokon kellett meghatározni a Naw-Rúz napját és a hold járás szerinti Iker-Születésnapok elhelyezését a napévben. Mivel ezek a Gergely naptárra vonatkoztatva változó napokra esnek, a többi ünnepnap is évről évre változó. Az Igazságosság Egyetemes Háza táblázatokban közölte a pontos dátumokat 50 évre előre. A Badí’ naptár a 172. bahá’í év Naw-Rúz napjától (2015. március) érvényes.
11. Tizenkilenc Napi Ünnep. A Tizenkilenc Napi Ünnep intézménye minden bahá’í hónap első napján alkalmat nyújt a helyi bahá’í közösségek tagjainak, hogy a barátság és tanácskozás szellemében összegyűljenek. A Báb által kezdeményezett és Bahá’u’lláh által jóváhagyott Tizenkilenc Napi Ünnep három részből áll: az első rész teljesen az áhítatnak van szentelve: Szent Szövegek felolvasása, imák és meditáció, kívánság szerint zenével kísérve. A második részt a hívők közötti tanácskozás képezi a Hit fontos ügyeiről, magába foglalva a Tanács beszámolóját a közösségnek, valamint híreket a helyi, országos és nemzetközi bahá’í fejleményekről. A harmadik rész az összetartozást ünnepli szeretetvendégséggel és a hívők barátságos beszélgetéseivel. Jó, ha minden bahá’í részt vesz az Ünnepen, mert ez a lelki életük középpontja egy olyan kitartó egységben egymással, mely messze a faji, osztálybeli, nemzeti, társadalmi és személyes korlátok felett áll, és kiváltságos hozzájárulásuk az Ügy erejéhez a közös tevékenység mezején.
12. Bahá’í Szent Napok. Az évben kilenc olyan bahá’í Szent Nap van, amely egyben munkaszüneti nap is.
Naw-Rúz (Újév)
Ridván 1. napja
Ridván 9. napja />Ridván 12. napja
a Báb küldetésének kinyilatkoztatása
Bahá’u’lláh elhunyta
a Báb vértanúsága
Iker-születésnapok:
a Báb és Bahá’u’lláh születésnapja
március 20. vagy 21.
április 20. vagy 21.
április 28. vagy 29.
május 1. vagy 2.
május 23. vagy 24.
május 28. vagy 29.
július 9. vagy 10.
egymást követő napokon
októberben vagy novemberben
10
Két olyan Szent Nap is van, amikor a munkaszünet nem kötelező:
A Ridván-fesztivál, amikor Bahá’u’lláh kinyilatkoztatásának kijelentéséről emlékezünk meg, Ridván első napjától a 12. napig tart.
13. Tanítási Tervek. Az Isteni Terv tábláiban ‘Abdu’l-Bahá megadta annak a tanítási programnak a vázlatát, mely által a Hit el fog terjedni az egész világon. A hívők rövid távú terveket teljesítenek az átfogó Terv végső céljai érdekében. A rövid távú tervek alapvető célja, hogy minden bahá’í képes legyen saját erőfeszítéseit és forrásait összehangolni a Hit módszeres fejlődése érdekében. Még Shoghi Effendi indította el az első „Tízéves hadjáratot” (1953-63), majd az Igazságosság Egyetemes Háza rendelte el a további, különböző hosszúságú Terveket. A legújabb Ötéves Terv 2016. áprilisában indult.
14. Úttörők. Azt a bahá’í-t, aki elhagyja otthonát és máshol telepszik le azzal a céllal, hogy segítse az Ügyet, úttörőnek nevezik. Új környezetében az úttörő tanítja azokat, akiket megnyerni remél a hitnek. Az úttörők általában önellátók, de akik maguk nem lehetnek úttörők, segíthetik azokat, akik csak anyagi segítséggel képesek erre.
15. A Legnagyobb Név. „A Legnagyobb Név Bahá’u’lláh neve. A Yá Bahá’u’l-Abhá könyörgő felkiáltás, jelentése: »Ó, Te a Dicsőségek Dicsősége«. Az Alláh-u-Abhá köszöntés, ami azt jelenti: »Isten a Mindenek Felett Dicső«. Mindkettő Bahá’u’lláh-ra vonatkozik. A »Legnagyobb Név« arra utal, hogy Bahá’u’lláh Isten legnagyobb nevében jelent meg. …” [Shoghi Effendi]
16. A Mashriqu’l-Adhkár (ejtsd: masrekul-azkár), a bahá’í templom, vagy imaház. „Áldott, ki a hajnal óráján, gondolatait Isten felé fordítván, a Róla való megemlékezésbe merülvén és megbocsátásáért esedezvén lépteit a Mashriqu’l-Adhkár felé irányozza, s oda belépvén csendben helyet foglal, hogy Isten, a Korlátlan Hatalmú, a Hatalmas, a Mindenek Által Dicsőített verseit hallgassa. Mondd: />Mashriqu’l-Adhkár minden egyes olyan épület, melyet a városokban s falvakban azért emeltek, hogy dicséretem zengjék.” [KA 115. rész]
A Mashriq kifejlett formájában komplex épületcsoport. A kilenc oldalú kupolás épülethez kórház, gyógyszertár, szálláshely, gyermekotthon, iskola és felsőoktatási intézmény fog csatlakozni. Jelenleg minden kontinensen egy áll, és nemrég kezdődött el az első helyi imaházak építése.
a Szövetség Napja
‘Abdu’l-Bahá elhunyta
november 25. vagy 26. />november 27. vagy 28.
11
17. Alaptevékenységek
17.1. Imatalálkozók: Közös imádkozások, melyek alkalmával a bahá’í barátok, és az érdeklődők összegyűlnek otthonaikban, vagy bahá’í központokban, hogy az imák és Szent Iratok révén imádságos lelkülettel a Teremtő felé fordíthassák tekintetüket és megmerítkezhessenek Isten Szavának szépségében. Ezek az összejövetelek jó alkalmak a közös imádkozáson túl a Szent Szövegekben olvasottakról való elmél-kedésre, tanácskozásra és beszélgetésre. Az imatalálkozóknak nincs szertartása, sokszor otthonról otthonra változik szerkezetük és hangulatuk. Az imatalálkozók nyitottak minden érdeklődő számára és remek alkalmak arra is, hogy Isten Szavát megosszuk az arra szomjazó más vallású, vagy világnézetű lelkekkel.
17.2. Tanulókörök: A Ruhi Intézet által kibocsátott könyvsorozat anyagára épülő, felnőttek számára tartott képzési tanfolyamok. A könyvek tartalmukat tekintve szisztematikusan, egymásra épülve rendszerbe foglalják a Bahá’í Kinyilatkoztatás legfőbb gondolatait. A képzésen résztvevők az elvégzett könyvek számától és témájától függően gyerekosztály tanítóvá, serdülőcsoport animátorrá, vagy ta-nulóköröket vezető tutorokká válhatnak.
17.3. Gyerekosztályok: A foglalkozások alkalmával a gyerekcsoport-vezető játékos formában (játékok, dalok, mondókák, stb.) igyekszik a gyerekek figyelmét és gondolatait Isten felé irányítani. A foglalkozásokat gyakran bahá’í családok gyermekei számára tartják, de bármilyen más világnézetű család gyermekei is szabadon részt vehetnek rajtuk.
17.4. Serdülőcsoportok: A 12-15 év közötti korosztályban rejlő különleges képességek és erények kibontakoztatására irányuló foglalkozások. A tananyag célja, hogy felhívja a serdülőkorúak figyelmét az alapvető fontosságú erkölcsi fogalmakra, és hogy segítse őket olyan tulajdonságok kifejlesztésében, melyek egy gyümölcsöző és sikeres élet kialakításához szükségesek. A foglalkozásokat közös megbeszélés, művészeti és sporttevékenységek és önkéntes projektekben való
részvétel lehetőségei egészítik ki.
12
IV. EGY BAHÁ’Í SZEMÉLYES KIVÁLTSÁGAI ÉS
KÖTELESSÉGEI
A Közösség tagjaként a hívőt megilletnek bizonyos kiváltságok, de természetesen a Bahá’u’lláh által kinyilatkoztatott törvényeket is be kell tartania. A kiváltságok és kötelességek esetenként összemosódnak, de a kötelességekben mindig benne rejlik az isteni kegyelemnek az a sajátos jellemzője, ami azt a „muszáj” köréből az áldás körébe emeli.
A legfontosabb kiváltságok a következők:
1. A hívő részt vehet az Ügy Igazgatási Renddel kapcsolatos eseményein, pl. a választáson (mint választó, és mint választható), vagy a Tizenkilenc Napi Ünnep második részén, mikor a közösség belső ügyeiről van szó.
2. Bahá’í házasságot köthet, és így Isten előtt megszentelheti az ellenkező neművel kötendő kötelékét.
3. Adományozhat a Bahá’í Alapoknak. A Hit Isten ajándéka az emberiségnek. Ahhoz, hogy átadhassuk, meg kell teremtenünk bizonyos hitéleti tevékenységeket és kereteket. Miként nem a megajándékozandótól kérünk pénzt az ajándékra, hasonlóképpen nem kérünk adományokat belső, hitéleti célokra nem-bahá’í-októl.
4. Igazolást kaphat arról, hogy teljes jogú tagja a Közösségnek, és így részt vehet más bahá’í közösségek eseményein a világ bármely pontján, és ellátogathat a Szent Helyekre is.
5. Bahá’í zarándoklaton vagy ún. három napos látogatáson vehet részt.
A bahá’í-ok személyes kötelességei:
A mindennapok hullámverésében szükség van olyan elemekre, amelyek az ember fejét a víz felett tartják, amelyek nem engedik, hogy elmerüljön. Ezek a horgonyok a kötelező ima, az Alláh-u-Abhá mondása, valamint a Szent Iratokból való olvasás reggel és este.
1. Imádkozás. Minden bahá’í köteles naponta imádkozni. A hit Központi Alakjai számtalan imát nyilatkoztattak ki, amelyekből szabadon válogathat, ugyanakkor mindenképpen el kell mondja a Bahá’u’lláh által kinyilatkoztatott kötelező imák egyikét.
13
„Három kötelező ima létezik. …A hívő a három közül teljesen szabadon választhatja bármelyiket, egyet azonban kötelessége elmondani, mégpedig azon útmutatások szerint, melyek azt kísérik.” [Shoghi Effendi]
„… Az ima és a böjt éberségre és figyelmességre késztet, és megvéd a próbatételektől.” [BWF]
2. Alláh-u-Abhá. Az ‘Alláh-u-Abhá’ arab kifejezés, jelentése „Isten a Mindenek Felett Dicső”. Isten Legnagyobb Nevének egyik formája, melyet meditációként használunk.
“Elrendeltetett, hogy mindenki, ki hisz Istenben, az Ítélet Urában, minden nap, kezét majd arcát megmosván, üljön le, és Isten felé fordulva ismételje kilencvenötször: “Alláh-u-Abhá”. Emígyen rendelte ezt el a Mennyek Teremtője, mikor fenséggel és hatalommal helyet foglalt Neveinek trónusán. Végezzétek el a mosakodást hasonlóképp a kötelező ima előtt is; Isten parancsolata ez, az Összehasonlíthatatlané, a Korlátozhatatlané.” [KA 18]
3. Olvasás a Szent Iratokból minden reggel és este. „Merüljetek bele szavaim óceánjába, hogy megfejthessétek titkait, és felfedezhessétek a bölcsesség összes drágakövét, mely mélyében rejtezik.” [GY 70:2]
„Aki kiáll közületek, hogy Ura Ügyét tanítsa, mindenek előtt tanítsa saját magát, hogy beszédével megnyerhesse hallgatói szívét. Önmaga tanítása nélkül az ajkáról elhangzó szavak nem fognak hatni a kereső szívére.” [GY 128:6]
„Megmásíthatatlan meggyőződésem, hogy minden hűséges hívő első számú kötelessége s egyben lankadatlan erőfeszítéseinek a célja az kell, hogy legyen, hogy törekedjék mind jobban megérteni Bahá’u’lláh rendkívüli Kinyilatkoztatásának a jelentőségét.” [BV 112.o.]
4. Böjt. A bahá’í-oknak kötelező a Naw-Rúz előtt tizenkilenc napig tartó böjtöt tartani. Bahá’u’lláh kijelenti: „Megparancsoltuk néktek, hogy az érettség idejétől (15 éves kortól) kezdve imádkozzatok és böjtöljetek; Isten rendeli ezt néktek, Uratok és ősatyáitok Ura. … Az utazókat, a betegeket, a gyermeket várókat és a szoptató anyákat a böjt nem köti. … Tartózkodjatok az ételtől és italtól napkelte és napnyugta között, és vigyázzatok, nehogy a vágy megfosszon e kegyelemtől, mely a Könyvben meghatároztatott.” [KA 10, 16-17]
14
5. Tanítás. „Tanítsátok Isten Ügyét, ó Bahá népe, mert Isten mindegyikőtöknek előírta, hogy kötelességetek hirdetni Üzenetét, és ezt minden tettek közül a legnagyobb érdeműnek tartja. De ez csak akkor fogadható el, ha az Ügy tanítója maga már szilárdan hisz Istenben, a Legfőbb Védelmezőben, a Kegyesben, a Mindenhatóban. Továbbá elrendelte, hogy Ügye az emberi szó erejével taníttassék, nem pedig erőszak alkalmazásával.” [GY 128:10]
6. Barátság. „A legnagyobb barátsággal és az összetartozás szellemében tanácskozzatok, és szenteljétek életetek drága napjait a világ jobbításának és az Ő Ügyének elősegítésére, Ki mindenek Örök és korlátlan Hatalmú Ura.” [GY 92:3]
„Az isteni barátoknak vonzódniuk kell egymáshoz, szenvedélyesen kell szeretniük egymást / szeretetben égni és mindenkor készségesen feláldozni életüket egymásért. … Mert a Szent Megnyilvánulások megjelenését tekintve az egyik legnagyobb isteni bölcsesség ez: a lelkek megismerhetik egymást és meghitt kapcsolatba kerülhetnek; Isten szeretetének ereje egy tenger hullámaivá, egy rózsakert virágaivá, egy égbolt csillagaivá tudja tenni mindnyájukat.” [TDP]
7. Adományozás a bahá’í Alapokba. Shoghi Effendi többek között a következőket mondta az adományozásról:
„Az Alap támogatása a bahá’í élet lényeges része. Nem az adott összeg a fontos, hanem a puszta tény, hogy a részeddel biztosítod az Ügy testének vérkeringését. Aki nem járul hozzá az Alaphoz, akármilyen szerényen is, az nem teljes tagja Bahá’u’lláh Világrendjének.”
„Bahá’u’lláh minden lelkiismeretes és hűséges szolgájának, aki szeretné látni Ügyének előrehaladását, szent kötelessége, hogy szabadon és nagylelkűen hozzájáruljon az Alap növekedéséhez.”
„A Hitnek szánt adományaink a legbiztosabb útja annak, hogy egyszer s mindenkorra levegyük az emberiségről az éhezés és nyomor terhét, mert kizárólag Bahá’u’lláh isteni eredetű rendje által tud a világ lábra állni, fog a szükség, a félelem, az éhség, a háború, stb. megszűnni.”
Ha az egyén vagyona egy adott évben a költségek levonása utáni egy bizonyos összegnél többel gyarapodik, az ilyen növekmény megszentelésére Bahá’u’lláh elrendelte a Huqúq’u’lláh törvényét, Isten Jogát. Az Áldott Szépség így ír:
15
„A Huqúqu’lláh valóban nagyszerű törvény. E felajánlás kötelessége mindenkire hárul, mert ez a kegyelem, a bőség és minden jó forrása. Ez egy adomány, ami vele marad majd minden lélekkel Isten, a Mindent Birtokló, a Legbőkezűbb valamennyi világának mindegyikében.” [H-IJ]
„A Huqúq követelése semmiképpen meg nem engedhető. E parancsolat Isten Könyvében nyilatkoztattatott ki, minthogy számos szükséges dolgot Isten anyagi eszközöktől tett függővé. Így hát, ha valaki a legnagyobb örömmel és boldogsággal részesülni kíván, sőt ragaszkodik ahhoz, hogy része legyen eme áldásban, akkor elfogadhatod. Máskülönben nem szabad elfogadni.” [H-IJ]
8. Részvétel a bahá’í választásokon. Minden felnőtt (21 év fölötti) bahá’í-nak, aki olyan helyen él, ahol van Helyi Szellemi Tanács, kiváltsága és kötelessége szavaznia arra a kilenc felnőtt tagra, akik szerinte a legalkalmasabbak a Hit ügyeinek igazgatására az adott helységben. A bahá’í választások imádságos légkörben zajlanak. Nincsen kampány, sem jelölés. A szavazás titkos. A Tanács tagjairól a többség dönt, tehát az a kilenc hívő lesz megválasztva, akik a legtöbb szavazatot kapják.
Minden felnőtt bahá’í kiváltsága az is, hogy évente szavazhat a küldöttekre, akik majd részt vesznek az Országos Konvención, javaslatokat tesznek az Országos Tanács felé, és megválasztják az új Országos Szellemi Tanács tagjait.
9. Tanácskozás. „Manapság a tanácskozó gyűlések a legfontosabbak és alapvetően szükségesek. Az engedelmesség feléjük lényeges és kötelező. A tagok ... oly módon beszéljék meg egymással a dolgaikat, hogy se rossz érzés, se ellenségeskedés közöttük ne támadhasson. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha mindenki szabadon előadhatja véleményét és indoklását. Ha valakinek ellentmondanak, annak nem szabad megsértődni, mert a helyes megoldás csak akkor derülhet ki, ha a dolgokat teljesen megvitatják. Az igazság fénylő szikrája csak az eltérő vélemények össze-
csapása folytán tűnik elő. Ha a tanácskozás után egyhangú döntés születik, az jó és örvendetes, de ha - ne adja az Úr - a vélemények különbözők maradnak, a többségi véleményt kell elfogadni.” [’Abdu’l-Bahá]
„Ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten Ügyének kulcsa nem a parancsuralom, hanem az alázatos testvériség, nem zsarnokság, hanem az őszinte és szerető tanács-kozás légköre.” [Shoghi Effendi]
10. Részvétel a Tizenkilenc Napi Ünnepen. A Tizenkilenc Napi Ünnepen való részvétel nem kötelező, de igen kívánatos, és a barátoknak erőfeszítést kell tenniük arra, nehogy megfosszák magukat ezen lelki és közösségi találkozótól minden bahá’í hónapban.
16
V. FONTOS BAHÁ’Í ELŐÍRÁSOK
1. Házasság. „Az igazi bahá’í házasság az, mikor férj és feleség egyesülnek mind testileg, mind lelkileg, hogy egymás lelki életét egyre tovább fejleszthessék, és örökké tartó egységet élvezhessenek Isten minden világában. Ez a bahá’í házasság.” [SzAB 17.]
„Bahá’u’lláh egyértelműen kijelentette, hogy a bahá’í házasság feltétele minden élő szülő beleegyezése. Ezt kell alkalmazni, ha a szülők bahá’í-ok vagy nem, évek óta elváltak vagy nem. Ezt a nagyszerű törvényt azért fektette le, hogy a társadalom szövedékét megerősítse, hogy az otthoni kötelékeket szorosabbra fűzze, hogy a gyermekek szívébe bizonyos hálát és tiszteletet plántáljon azok iránt, akik életet adtak nekik és útjára indították lelküket a Teremtőjük felé vezető örök utazásra.” [Shoghi Effendi]
Röviden, a bahá’í házassághoz szükséges az érintett pár és az összes élő szülő beleegyezése, valamint a bahá’í szertartás. A Szellemi Tanács csak akkor engedélyezheti a válást egy éves különélés után, ha a házaspár lehetetlennek érzi, hogy egységben éljenek együtt, és a kibékülésre tett kísérletek sikertelenek maradtak.
2. Erkölcsös élet. „Akik testi vágyaikat és romlott hajlamaikat követik, tévednek és erőlködésük hiábavaló. Ezek bizony az elveszettek közé tartoznak.” – Bahá’u’lláh [GY 136:6]
„Minden bahá’í magatartását és viselkedését az erényes és tiszta élet eszménye kell, hogy vezérelje mind saját közösségének tagjaival szemben, mind a tágabb világgal tartott kapcsolataikban.” [Shoghi Effendi]
3. Temetés. A bahá’í törvény kötelezővé teszi a bahá’í-oknak, hogy halottaikat az elhalálozás helyétől egy órányi távolságon belül temessék el. Ha a legközelebbi hozzátartozók, vagy a végrendelet végrehajtói nem bahá’í-ok, akkor a hívőknek
végakaratukban kell megtenni a szükséges lépéseket vagy írásban rendelkezni, hogy biztosítsák a bahá’í temetésüket.
A hit törvényei tiltják a holttest elégetését. Shoghi Effendi ezt írta a titkárán keresztül 1947-ben: „Úgy érzi, hogy tekintettel arra, amit ’Abdu’l-Bahá mondott a hamvasztás ellen, erőteljesen arra kéne ösztökélni a hívőket, hogy hitük kifejezéseképpen gondoskodjanak arról, hogy maradványaikat ne hamvasszák el. …”
4. Végrendelet készítése. A bahá’í törvények minden hívő kötelességévé teszik a végrendelet írását.
17
5. Alkoholos italok, részegítő hatású anyagok és kábítószerek tiltása. A bahá’í tanítások tiltják az alkoholos italok, részegítő hatású anyagok és kábítószerek használatát.
6. Rágalmazás és kibeszélés kerülése. A rágalmazás és kibeszélés a legártalmasabb és legrombolóbb bűn bármely társadalomban, ezért Bahá’u’lláh szigorúan tiltja. Szakadást okoz Isten barátai között és lerombolja a bahá’í közösség összetartását.
7. Lojalitás a kormányhoz. „Minden országban vagy kormányzati rendszerben, ahol bahá’í közösség él, az ország kormányával szemben hűségesen, bizalommal és őszintén kell viselkednie.”[BWF]
„Engedelmeskednünk kell és jóakarói kell legyünk az ország kormányainak.”
[ABV 8]
8. Kapcsolat nem-bahá’í szervezetekkel. Bahá’í-ok érintkezhetnek vagy együtt-működhetnek olyan társadalmi, kulturális, humanitárius, jótékonysági vagy oktatási szervezetekkel és egyesületekkel, amelyek céljai hasonlók, mint a Hit egyetemes elvei.
„Amíg az egyházi szervezetekhez való csatlakozás nem megengedett, az érintkezés velük nem csak engedélyezett, hanem kimondottan ajánlott, hiszen semmi sem mutatja jobban az Ügy egyetemességét. Bahá’u’lláh valóban arra biztatja követőit, hogy érintkezzenek minden vallás követőivel és minden néppel a legnagyobb barátsággal és szeretettel. Ez az emberiséghez szóló üzenetének az igazi lényege.”
[Shoghi Effendi]
„Bahá’í-nak vallani magát és ugyanakkor egy másik vallási közösség tagja is lenni, ez olyan ellentmondás, amit valószínűleg egyetlen őszintén és logikusan gondolkodó ember sem fogadhat el.” [Shoghi Effendi]
Bahá’í-ok nem lehetnek tagjává, vagy tarthatják meg a tagságukat titkos társaságokban, mint például a szabadkőművességben.
Bahá’í-ok nem lehetnek tagjává vagy tarthatják meg a tagságukat politikai pártokban. „A barátok szavazhatnak, ha nem kell azonosulniuk az egyik vagy másik párttal. A pártpolitikai tevékenység nyilvánvalóan ellentmond a Hit legjobb érdekeinek és ártalmas az Ügynek. Az egyének dolga úgy élni választási jogukkal, hogy távol maradjanak a pártpolitikától, választáskor pedig az adott személy érdemei, nem párthoz tartozása miatt szavazzanak rá.” [Shoghi Effendi]
18
VI. AJÁNLOTT IRODALOM
Gyöngyszemek Bahá’u’lláh írásaiból – A Shoghi Effendi által kiválasztott és angolra fordított szövegek Bahá’u’lláh terjedelmes Kinyilatkoztatásának keresztmetszetét nyújtják, és legfontosabb tanításait tartalmazzák.
Rejtett Szavak – Bahá’u’lláh tollából 71 rövid arab vers és 82 perzsa fordítása. „Íme, ez szállott alá a dicsőség birodalmából az erő és a hatalom nyelvén, és nyilatkozott meg az ősi idők Prófétáinak. Kihámoztuk belső lényegét, és a rövidség köntösébe öltöztettük…”
Bahá’í imák – Válogatás a Báb, Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá által kinyilatkoztatott imákból.
’Abdu’l-Bahá végrendelete – (lásd III.1)
Nabil elbeszélése – A Hit korai éveinek, a Báb és tanítványainak tragikus története. Nabíl-i-A’zam, a kortárs a „The Dawn-Breakers” (Hajnalhozók) című híres könyvében írta le. Az „Elbeszélés” ennek rövidített változata.
Esslemont: Bahá’u’lláh és az új korszak – Az első alapos és összefoglaló bevezető a nyugati hívők számára a bahá’í hit történetéről és tanításairól. ’Abdu’l-Bahá jóváhagyásával jelent meg 1923-ban. Shoghi Effendi későbbi kiegészítéseivel ma is aktuális. A Védnök Dr. Esslemont-ot halála után Isten Ügye Kezének nevezte ki.
A bahá’í életmód – Útmutató az erkölcsös élethez a bahá’í Szent Iratokból vett idézetek alapján.
19
RÖVIDÍTÉSEK
ABV ’Abdu’l-Bahá végrendelete
BA Shoghi Effendi, Bahá’í Administration (A Bahá’í Igazgatási Rend)
Buk Esslemont: Bahá’u’lláh és az új korszak
BT Bahá’u’lláh Táblái
BV Shoghi Effendi: Bahá’u’lláh Világrendje
BWF Bahá’í World Faith: Selected Writings of Bahá’u’lláh and ’Abdu’l-Bahá
(A bahá’í világhit: Bahá’u’lláh és ’Abdu’l-Bahá válogatott írásai)
CUHJ Constitution of the Universal House of Justice (Az Igazságosság Egyetemes Házának alapító okmánya)
GY Gyöngyszemek Bahá’u’lláh írásaiból
H-IJ Huqúqu’lláh (arabul: Isten joga), szemelvények
KA Bahá’u’lláh: Kitáb-i-Aqdas, A Legszentebb Könyv
SzAB Szemelvények ’Abdu’l-Bahá írásaiból
SzT Szellemi Tanácsok
TDP ’Abdu’l-Bahá, Tablets of the Divine Plan (Az Isteni Terv Táblái)
Magyarországi Bahá’í Közösség
1053 Budapest, Ferenciek tere 3. II. em. 4
Telefon/Fax: (1) 266-4004
Email: info@bahai.hu
Skype: bahai_kozpont
www.bahai.hu

Magyarországi Bahá’í

 

Fordította: Manno Judit
Lektorálta: Koczóh Péter
Aktualizálta: Manno Judit, Koczóh Péter, Makay László és Törcsváry Attila
A fordítás alapja:
NOW YOU’RE A BAHÁ’Í
Bahá’í Publications Australia, 1991
Az Ausztráliai Bahá’í Közösség
Országos Szellemi Tanácsának
engedélyével
ISBN: 978-615-80374-2-6
Aktualizálva és kiegészítve kiadja:
© a Magyarországi Bahá’í Közösség Országos Szellemi Tanácsa, 2016
2

Szerzo: több szerző - Kategoria: Összeállítások - Oldal: 0 - Fejezet: 0
© Erfán.cz & phpRS